Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Csorvási: fájdalmas számomra a búcsú

Az a megtiszteltetés érte, hogy magára húzhatta azt a piros-fekete mezt, amire gyerekkorában csak célként tekinthetett.



:

:

A BB1.hu-n olvashattak róla először, hogy Csorvási Milán három év után elhagyja az Egis Körmend csapatát, és visszatér az Alba Fehérvárhoz. Tegnap a kék-fehérek hivatalosan is bejelentették az átigazolást, a korábbi válogatott center pedig saját Facebook oldalán köszönt el a vasi piros-feketéktől.

“Mit is mondhatnék… 3 év, 3 csodálatos év!

Az a megtiszteltetés ért, hogy 3 évig magamra húzhattam azt a piros-fekete mezt, amire gyerekkoromban csak célként tekinthettem (joggal). Éveken át csak TV-ből láthattam a csarnokot, majd megadatott, hogy szegedi, fehérvári és kecskeméti színekben is pályára léphessek a Körmend pályáján.

De ez 2016-ban megváltozott, mert Körmend lett a hazai pálya számomra, értünk szurkolt a sok ezer ember. Az a hihetetlen tűz és szenvedély, amit itt minden meccsen megtapasztalhattam végig fogja kísérni a pályafutásomat.

A kosárlabda mellett ugyanúgy Körmenden érkeztem el életem legfontosabb állomására: Apa lettem!

Csakis hálával tartozok mindazért a törődésért és szeretetért, amit a családomnak nyújtottatok!

Fájdalmas számomra a búcsú… Köszönettel tartozok nektek. Nehéz mindenkit külön kiemelni. Ezért csak annyit tudok mondani: KÖSZÖNÖM KÖRMEND!!!! Ti vagytok a legnagyobbak!!!

MTE!!! “

Fotó: Zsu

22 hozzászólás

22
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
16 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
13 Comment authors
lábodi attilapbaskMadisonMoltenKendeffy Botond Recent comment authors
lábodi attila
Olvasó

idén azért több csapatnál lesz öt légiós pl zte kaposvár pécs s mindenki próbál erősiteni így ha nem hoznak még használható magyarokat akkor nem sok jóra számÍthatnak Körmenden szerintem.mert kevés lesz a használható játékos.

Madison
Olvasó

Nagyon sajnálom, nagy kedvencem volt… Meg hát azért remélem, látok Körmenden magyart is játszani Fepun kívül!

lillard_0
Olvasó

A következő igazolás: Slaven Cupkovic. Elvileg hamarosan bejelentik.

abcabc
Olvasó

Körmenden?

Kendeffy Botond
Olvasó

Melyik csapathoz?

Molten
Olvasó

Az Albához. Rajta kívül Markovic-ot is nemsokára illetve pár nap múlva egy újabb szerbet, irányító posztra.

Molten
Olvasó

Az Albába. Rajta kívül nemsokára bejelentik Markovic-ot és egy szerb irányítót is.

Molten
Olvasó

Alba

lillard_0
Olvasó

Alba

abcabc
Olvasó

Körmendre?

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Ha annyira fájdalmas,akkor miért nem maradt?

Downtown
Vendég
Downtown

Tavaly Govens bucsuja is fajdalmas volt….megis elment…

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

De Govens külföldre ment….
Körmenden lett volna nemzetközi kupa,szurkolótábor meg jól is érezte magát….
Akkor elég durva összeget ajánlottak neki Fehérváron,hogy mégis ment…

Jokic
Vendég
Jokic

Miért, falconál nem volt nemzetközi? 😀 Vagy az okés, ha Govens egy kazal lóvéért igazol el, aztán sunnyog vissza pár hónap múlva a fű alatt? 😀

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Külföldre ment te matekzseni… Nem egy alsóházi “színházba”… ?

pbask
Vendég
pbask

Jokic, Jokic…ne erőlködj annyit,mert csokis lesz a boxeralsód.
Bár megértem hogy egy alsóház után csak ennyi örömöd maradt.
Kár lenne elvenni ezt az örömöt tőled, ha más már nem jut neked.
#respectJokic

Downtown
Vendég
Downtown

Igen, jol mondod…durva osszeget.

derryl
Olvasó

A sorokat olvasva, az Albát visszalépésnek tekinti? Akkor miért? Van az a pénz?

Downtown
Vendég
Downtown

Pletykak szerint nem keves a kulonbseg…

Aramis
Vendég
Aramis

6k/hó

Jokic
Vendég
Jokic

Ezt mégis miből olvastad ki? A jelenlegi magyar mag Körmenden nagyon vékony. A légiós választáson áll vagy bukik az, hogy dobogó esélyes lesz a csapat vagy a 8-10. helyért megy. Mint szinte mindenhol.

Emőkefan
Olvasó

Korrekt!! Nagy Grat!!! Sok sikert Fehérváron!!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés