Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Coleman Magyarországon folytatja?

Az amerikai bedobó úgy érezte, hogy az elejétől kezdve lebecsülték a ligában a Jászberényt.



:

:

Idő előtt ért véget Orlando Coleman számára az idei szezon, miután május környékén búcsút intett Jászberénynek. Sokáig reménykedtek a jászságiak, hogy az amerikai bedobó sérüléséből a rájátszásra felépülhet, ám az orvosok úgy látták, nem szabad megkockáztatni a 26 éves játékos szerepeltetését.

– Jól vagyok, köszönöm – mondta Orlando Coleman a BB1.hu-nak, amikor az állapotáról érdeklődtünk. – Örülök, hogy végre itthon lehetek és láthatom a családomat, barátokat. A felépülésem remekül halad. Mindennap következetesen végzek fizikai terápiát, valamint súlyzós edzéseket. Úgy gondolom, hogy egészen rendbe jött a sérülésem, de próbálom nem sürgetni a dolgokat. Addig is sok erősítő és kondicionáló edzést végzek, július 1-ig biztosan nem kezdek el meccs helyzetekben gyakorolni.

Mint ismert, a JKSE az ötödik helyen zárta a bajnokságot, de előrébb is végezhetett volna, ha nem jön például a bedobójuk sérülése.

– Imádtam ezt a Magyarországon töltött szezont. Nem tudtunk végül olyan pozícióban végezni, mint amire számítottunk a sérülések miatt, de így is történelmet írtunk a klub életében. Emellett pedig a tiszteletet is kivívtuk másoktól a ligában. Úgy éreztem, hogy az elejétől kezdve lebecsültek bennünket, de amit elértünk, az nagyszerű eredmény.

És hogy vajon láthatjuk-e a következő szezonban Magyarországon? Erre még nem tudott konkrét választ adni.

– Jelenleg csak a saját játékomra fókuszálok, és azokra a területekre, melyekben javulnom kell a következő szezonra. Nem vagyok még biztos abban, hogy hol fogok játszani ősztől, de azt tudom, hogy készen fogok állni a lehetőségre, amikor az érkezik. Ahogy említettem már, imádtam Magyarországot, így nem bánnám, ha valamikor újra játszanék ott. Meglátjuk, hogy mit tartogat a jövő számomra, és merre leszek, ahogy az idő telik.

Fotó: Zsu

11 hozzászólás

11
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
8 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
8 Comment authors
pbaskKoopsmoldi56milanka487hp12 Recent comment authors
Koops
Olvasó

Több csapat is szerintem szívesen elfogadná a keretükbe! Eléggé ügyes játékos!

roni20
Olvasó

Benczét ismerve gondolom már a zte nagy erőkkel csábítja…

KIMI1011
Olvasó

De szuper lenne a JKSE színeiben újra látni. 🙂
Imádtuk őt!! Másik magyar csapatnál, hat inkább bele Sem gondolok.

zolajka
Vendég
zolajka

Csak 50 km-re lesz Berénytől……

hp12
Olvasó

Gondolom Pitts-szel együtt 🙂

zolajka
Vendég
zolajka

Hát valamit érzel…

milanka487
Olvasó

Az Olajba igazol?

moldi56
Olvasó

Amennyi légiós szóba került az Olajnál,két csapat költségvetése kevés lenne.

milanka487
Olvasó

Akkor soroljad a neveket…?

pbask
Vendég
pbask

Taylor,Hammonds, Coleman?:D

milanka487
Olvasó

Érdekes Taylor, meg Hammondról nem hallottam

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés