Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Borszéki ha tehetné, újra átélné a Falco bajnoki címét

“Váradi Beni anno milyen kis pici volt, de már akkor is pörgette a labdát, és lehetett látni, hogy valami lesz belőle…”



:

:

Borszéki Csaba már tudja, milyen érzés vasi döntőn bajnoki címet ünnepelni. A sárga-feketék erőcsatára is aktív részese volt a 2008-as Falco-Körmend finálénak, amit 3-1-re, Körmenden nyert meg a Falco.

A vajkezű triplavető, Borszéki akkor volt 28 éves, abban a szezonban 35 meccsen 11.3 perc alatt 3.7 pontot (közel negyven százalékkal dobta a triplát) és 1.9 lepattanót átlagolt.

– Még most sem tudom szavakba önteni azt az érzést, amit átéltünk a döntőben. Fantasztikus volt, bármikor visszagondolok rá – márpedig amikor a Falcót látom játszani sokszor eszembe jut –, egy kicsit mindig meg is hatódom.

Rendkívül egységes csapatunk volt abban a szezonban, remek kémia, összhang jellemzett minket. A srácok nemcsak kiváló játékosok, hanem legalább annyira kiváló emberek is voltak. Elveszítettük ugyan előtte hazai pályán a kupadöntőt, de akkor sem omlottunk össze, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Körmenden lettünk bajnokok.

Pillanatkép a 2008-as döntőről (fotó: Nyugat.hu)

A kérdés csak az, vajon idén is a szombathelyiek kerekednek-e felül a megyei riválison? Az első lépést mindenesetre megtették, elvették a Körmend pályaelőnyét.

– Sajnos az első mérkőzésből csak részleteket láttam a tévéből, mert közben dolgoztam, edzőtáborozunk a jászberényi fiatalokkal – mondta a jelenleg a JKSE technikai vezetőjeként dolgozó Borszéki. – A végére értem haza, de azért az összefoglalókat megnéztem.

Természetesen én a Falcónak szurkolok, ez alap. Nagyon bízom benne, hogy most is bajnok lesz a csapat. Ha tippelnem kell, akkor azt mondom, most is 3-1 lesz, mint 2008-ban, mert azért egy meccset szerintem nyerni fog a Körmend is.

Bíztam benne, hogy sikerül elvenni a pályaelőnyt, de az azért egy kicsit meglepett, hogy ez már rögtön az első alkalommal sikerült is, hiszen elég jól összerakott csapata van az MTE-nek is, remek játékosokból állnak. Én előzetesen arra gondoltam, hogy a második idegenbelin sikerülhet. Perl Zoli nagyot játszott, de bárkit kiemelhetnék, hiszen egyéni és csapatszinten is nagyon erős ez a Falco. Bármelyik játékost nézzük, kiemelkedik a mezőnyből. Okorn edző tíz emberre bármikor számíthat, hiszen én Hódit is ideveszem, aki legutóbb például a Szolnok ellen hideg kézzel, frissen beállva, ennyi ember előtt is higgadtan bevágta a triplát. Volt vér a pucájában.

Borszéki holnap este is Falco-győzelmet vár.

– Szerintem otthon nyerni fog a Falco, ez egyértelmű. Az a szurkolótábor, ami Szombathelyen van, az felejthetetlen. Fantasztikus, amit most is produkáltak. Rengetegen voltak Körmenden és láttam, hogy a kiscsarnokban is volt nagy kivetítős, rutinosan megszervezett meccsnézés. Nagyon sokat tudnak segíteni a drukkerek. Szerintem idén otthon fogják behúzni az aranyérmet, én legalábbis ebben bízom. Bár hozzáteszem, hogy annál jobb nem volt, mint amikor rendőri felvezetéssel, hatalmas konvoj kísért minket haza. Az Aréna Savaria előtt aztán akkora tömeg fogadta a csapatot, hogy egyszerűen lépni nem tudtunk. Valami fenomenális volt, nagyon megható.

Borszékiéket valósággal “szétszedték” a szurkolók a bajnoki cím ünneplésekor fotó: (Nyugat.hu)

Nagyon furcsa érzések kavarognak bennem, mert nyilván tudom, hogy most már ennyi idősen nem tudnám ezt végigcsinálni, de mégis olyan szívesen ott lennék, és újra átélném az egészet. Fantasztikus volt magyar bajnoknak lenni.

Hihetetlen, hogy mennyire múlik az idő, Váradi Beniről például mindig az jut eszembe, hogy 2008-ban még milyen kis pici volt. Tizenhárom évesen is már pörgette a labdát, már akkor is lehetett látni, hogy valami lesz belőle…

És tessék, egyre jobban játszik, a középszakaszban és a play off-ban abszolút meghatározó, húzóember, ráadásul nem mellesleg már zsinórban harmadik bajnoki döntőjén szerepel. Nagyon tetszik a játéka, rendkívül alázatos ő is, akárcsak a többiek.

Korábban megszólaltattuk a szombathelyiek részéről Kálmán Lászlót, Váradi Kornélt és Szrecsko Szekulovicsot is.

 

[totalpoll id=”19324″]

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés