Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Bejelentette ötödik légiósát az Alba

A játékos az NBA-ben képzelte el a jövőjét.



:

:

Az AlbaFehérvár hétfőn megkezdte a tréningeket, a tervek szerint a héten csatlakozik az amerikai Markis McDuffie is.

A 21 éves játékos – szeptember 6-án tölti 22 életévét – az egyetemi bajnokságban pattogtatott az elmúlt szezonok során. A 203 centiméterre nőtt, 99 kg súlyú, 4-es, valamint 3-as poszton is bevethető magasbedobó atletikus, jól lepattanózik, valamint pontosan céloz kintről is. A Közép-atlanti térségben, New Jersey állam Paterson városában született, középiskolás évei során a St. Anthony gárdáját erősítette, egyetemistaként pedig a Wichita State University együttesét – írja az albakosar.hu.

A csapatban 11,8 pontot átlagolt összes fellépésén, a legutóbbi szezonja kimondottan jól sikerült, 18.2 pont fűződött a nevéhez, valamint öt lepattanóval is jelentkezett a meccseken.

Pályatársaihoz hasonlóan ő is az NBA-ben képzelte el a jövőjét, ami a későbbiekben be is következhet, ám a következő szezont biztosan Fehérváron, az Alba szerelésében tölti – írják.

11 hozzászólás

11
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
7 Comment threads
4 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
8 Comment authors
JokicBebbeGézukabudapestrőlMios Recent comment authors
Bebbe
Olvasó

Kedves BB1.hu. A cikk megírásakor miért kell egyből a feszültséget kelteni.(A játékos az NBA-ben képzelte el jövőjét) Szerintem az összes amerikai egyetemi bajnokságban játszó és néhány magyar játékos is ott képzelte el a jövőjét.

Jokic
Vendég
Jokic

Főleg, hogy az elmúlt években 2 amerikainak is sikerült a magyar bajnokság után az NBA-be szerződni. Bohócok ezek a szerkesztők… Jöhet a komment törlés.

Gézuka
Olvasó

McDönci is lesz?

budapestről
Olvasó

Nem értem miért gond az ha valakinek kicsit nagyobb tervei vannak? Jobb mint azok a huszonéves fiatalok akik a B-csoportnál nem is vágynak többre

Mios
Olvasó

Én is az NBA-ben képzeltem el a jövömet… 🙂

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

EMESE édesanyja meg például trafiktulajdonosként képzelte el a jövőjét Szhelyen, de aztán elosztották a trafikokat, és neki maradt a takarítás és gyomlálás, közmunkában. 🙁 🙁 🙁

ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR194111
Vendég
ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR194111

Nem kéne kerékpárokat lopnia…

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Most már nem is csinálja, EMESE gondnoka őrá is figyel. Mindketten beöltöznek ám majd a Savaria Karnyeválon! 😉

ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR194111
Vendég
ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR194111

Jólvan örülök neki remélem a matek pótvizsi is meglesz Eminek. 😀

nagyapátok
Olvasó

Center, aki 3-as és 4-es poszton játszik?

Kedves BB1….

ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR194111
Vendég
ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR194111

Ez olyan JÁNISZ ANTENTUNKBO féle center kedves BB0???

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés