Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Balmazovics Magyarországon belül váltott klubot

Itt folytatja a bajnok légiósa.



:

:

A Naturtex-SZTE-Szedeák csapatánál folytatja pályafutását Stefan Balmazovics – jelentette be a klub hivatalos Facebook oldalán.

– Új kihívásra vágytam a Falcóval szerzett bajnoki cím után. Szeretnék segíteni a Szedeáknak abban, hogy megküzdjünk a rájátszásbeli szereplésért – nyilatkozta a szegediek friss szerzeménye a csapat honlapjának.

A hármas és négyes poszton bevethető szerb játékos a Falcóban 40 bajnoki mérkőzésen átlagban 23.5 percet töltött a pályán, ami alatt 9.6 pontot és 2.7 lepattanót átlagolt.

– Jól ismerem Andjelko Mandicsot és segítőjét, Simándi Árpádot is, és persze a külföldi csapattársaimat, Milost és Antét is, így biztos nem lesz gond a beilleszkedéssel. A családom később érkezik majd utánam, de nagyon várom már, hogy velük együtt ismerkedhessek meg a várossal – mondta a karrierje során idehaza a Zalaegerszegben is megfordult Balmazovics.

A 30 éves játékos korábban Lengyelországban két klubban is, a Lublinban (29 meccs, 27 perc, 14 pont, 4.3 lepattanó, 37.8%-os tripla, 86.4%-os büntető) és a playoffban szereplő Turow gárdájában is (32 meccs, 22 perc, 12 pont, 3.6 lepattanó, 39.9%-os tripla, 79.6%-os büntető) is megfordult.

– Abszolút nem visszalépés számomra, hogy a Szedeákban játszom! Ha csatlakozom egy klubhoz, arra a családomként tekintek, márpedig a családomért mindent megteszek. Ez a profi élet, erről szól a kosárlabda. Nem a múltban élek, hanem a jövőért dolgozom. Biztos vagyok benne, hogy kemény munkával elérjük célunkat. Szeretném, ha minél több ember kijönne a csarnokba és biztatna bennünket, sokat jelenthet az ő segítségük is céljaink megvalósításában – zárta Stefan Balmazovics.

Ezzel teljessé vált a szegedi csapat kerete, így Milos Miliszavljevics, Brian Asbury és a tavalyi keretből maradt Ante Krapic mellett Stefan Balmazovics lesz a négy légiós 2019-2020-ban.

fotó: Nyugat.hu

30 hozzászólás

30
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
8 Comment threads
22 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
19 Comment authors
lddBercziMarillionAramispiros710321 Recent comment authors
Berczi
Olvasó

Köszönünk mindent Stefan! Jössz te még az Arénába, állva fogunk tapsolni neked!

Marillion
Olvasó

Az alap hogy köszönjük neki a bajnoki címet….de az összképet az össz teljesítményét kivesézve viszont nekem abszolút nem fog hiányozni a falcoból….és akkor még finoman fogalmaztam….várom a negatív visszajelzések…..

DuráziMVP
Vendég
DuráziMVP

Érdekesség, hogy Krapic és Balmazovic egy szezonban játszottak a ZTE-ben, előbbi sérülése miatt érkezett később utóbbi.

A Szegednek ez azért necces lesz, felrehetően a Jászberénnyel és az Oroszlánnyal kell megküzdeniük a bennmaradásért.

gulyasszabolcs00
Olvasó

Lottószámokra mit érzel? Privátban írd meg, adok részesedést!?

donnarumma
Olvasó

Sztem Szabolcs hiányolja,hogy a ZTE-t kihagytad?

sargafeketeasziv
Olvasó

Sok sikert Stefan!

kendrickperry
Olvasó

Az ország legundorítóbb játékosa

sargafeketeasziv
Olvasó

Miért is?

donnarumma
Olvasó

Sok sikert Stefan!Egy igazi vezért igazolt a Szeged
Köszönünk mindent!

Jokic
Vendég
Jokic

Elég érdekes, hogy 2 hozzászólással lejjebb pont azt ecseteli a szurkolótársad, hogy miért nem kellett vezérnek lennie. Máskor egyeztessetek előbb. 😀

donnarumma
Olvasó

Kutyaszar

donnarumma
Olvasó

Vezér-
A kispadon is végig hergelte a többieket. Bíztatott mindenkit egy-egy hiba után. Fejben a játékosok közül Ő értette legjobban a játékot. Mindenki hallgatott rá és adott a szavára. Hidat képezett a legiósok és a magyarok között.Elsőnek érkezett edzésre és a legvégén távozott. Az edző jobbkeze a játékosok között.
Húzóember-
20 pont/meccs

Rouge
Vendég
Rouge

Ha valóban ő volt a vezér (a bajnokcsapat vezére), akkor nagy hiba volt elengedni.

Nekem csak egy biztoskezű kiegészítő játékosnak tűnt, de ezek szerint tévedtem.

piros710321
Olvasó

…..edző jobb keze…. na persze, ezért ba..ta ki! Nem jó akkor jobb kéznek lenni okornnál!

Kinter for president
Olvasó

Az év vicce, hogy egy ilyen szintű légiós bajnokcsapat tagja lehetett az A csoportban. Nem csoda, hogy külföldön senkinek nem kell. Valljuk be, igen ritkán igazol minőségi külföldi a bajnoktól kiesőjelölthöz. Ez azért sok mindent elárul.

sargafekete
Olvasó

Érdekes, mi szombathelyiek ezt nem így gondoljuk. Egyrészt 3-as poszton játszott egy minőségi magyar Váradi személyében, 4-es poszton pedig egy minőségi légiós, aki Bruinsma volt. Így Balmazovicsnak nem kellett húzóembernek lennie. Az meg jó nagy hülyeség, amit írtál, hogy külföldön senkinek nem kell. Miért, talán külföldön minden csapat jobb, mint nálunk? Lengyelországban is teljesen jó idényt futott, biztosan vissza tudott volna szerződni oda is, hiszen magyar bajnok tagjaként a közel 10 pontos átlag nem rossz ajánlólevél. Gondolom mérlegelt, és hasonló anyagiak közül inkább választotta a határ közeli Szegedet. Azért ne feledjük, hogy a Szegedben nincsen meghatározó magyar játékos, így a… Olvass tovább »

Kinter for president
Olvasó

Egye fene, fele akkora taps jár neki is, mint amit Szabó és Bencze szoktak kapni, akiknek sokkal komolyabb szerepük volt a 2012-es ezüstben 🙂

moldi56
Olvasó

Ritkán adok igazat egy Falco szurkolónak,de most igazad van.Jó keze van ez tény.Bár én sem képzelném el az Olajnál,de nem olyan rossz ő,mint ahogy itt többen írják.A viselkedése az más téma.Nincs egyedül.

Tomika2
Vendég
Tomika2

Hát az a minőségi magyar 3-as inkább Perl volt, mert hátszél Benci nem is 3-as, de főleg nem minőségi..

ÁronNagy
Olvasó

Kérlek határozd már meg hogy mit értesz minőségi játékoson pl… Váradi miért nem az? Azért mert van “hátszele” ahogy Te hívod, attól már nem lehet jó? Tényleg nem értem a logikát ebbe. A korosztályába mondj már jobbat irányító poszton,légyszíves.
Hozzáteszem nem vagyok se Falcó, se más csapatrajongó, kizárólag Zozó miatt nézem a Falcó meccseket , de Váradi igenis jól nyomta a szezonban. (legalábbis onnantól hogy Zozo hazajött, mert előtte nem láttam)

Tomika2
Vendég
Tomika2

Nem tudok a korosztályából irányítót, mert nem jatszik ilyen az élvonalban. Bencike sem irányító. Legalábbis az, aki lehajtott fejjel vezeti a labdát fel-alá és örül, ha 10 mp alatt tud egyet passzolni, nálam biztosan nem irányító.
A legfőbb erénye a tripla dobás, amit sikerült szezon közben 10 %-ról 18%- ra feljavítania. Ami egy centertől is siralmas.

ÁronNagy
Olvasó

oppácska. Ne haragudj, de ennyit erről. Sokat nem pattogtattad a labdát… aki érti a kosárlabdát,tudja mire gondolok 🙂 🙂

Tomika2
Vendég
Tomika2

Kis okoska, leírnád te azt ha tudnál valami értelmeset. ?

ÁronNagy
Olvasó

Nem az a lényeg ,hogy egy véleményen legyünk, hanem az ,hogy egy színvonalon. Szóval nincs mit írnom számodra. Értsd úgy ahogy akarod és pont úgy van igazad a véleményed tekintve.

Tomika2
Vendég
Tomika2

???

Ilyen hamar még a legegyszerűbbeknél sem fogynak el az érvek. A szinvonallal kapcsolatos felvetéseddel ennek tükrében nyilván nehéz lenne viatatkozni ?

Aramis
Vendég
Aramis

Erőltesd csak a hülyesėgedet tompika.
Nyilván azért válogatott Váradi meg azért volt a csapat legjobbja most hétvégén is mert olyan szar játékos.
Az utálatod nagyobb , mint a hozzáértésed…

Tomika2
Vendég
Tomika2

Jaja, pl. Horti is azért van ott mert akkora ász. A 18%-os tripla meg a 3 gólpassz amúgy is extra egy “irányítótól”.

ldd
Olvasó

ad.1. ma magyarországon a TAO-ból lopott pénzeken lehet legjobban keresni. Miért ment volna más országba ?
ad.2. Váradi nem 3-as, Balmazovics a haverja miatt kapott szemérmetlenűl sok percet B. Olivér kárára.
ad.3. a csapat leggyengébb légiósa volt a bajnokságban.

makelovenotwar69
Olvasó

Számomra is furcsa, de nem vicces. Én egy nem túl mozgékony, de jókezű játékost láttam benne, aki azért néha megszórta magát. Aki jobban ismeri, biztosan elmondja, mi a baj vele…
sok sikert neki Szegeden!

2lee14
Olvasó

További sok sikert Stefan! Köszi mindent!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés