Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

B-csoportból “érkezhet” a Kecskemét ötödik légiósa

A négyes posztra keresnek még egy játékost.



:

:

– Négyes posztra keresek még egy játékost. Van több kiszemeltünk is, de jelenleg a lehetőségeink és a piaci árak nem egy szinten mozognak. Ahogy telik az idő, egyre inkább realizálódnak az árak, amelyek egyelőre még a csillagos eget súrolják. Ez persze érthető, hiszen mindenki a legjobbat akarja magának. Türelmesnek kell lenni, ha jön egy jó lehetőség, azonnal le fogunk csapni. Voltak már olyanok, akikkel tárgyaltunk, de egyelőre még inkább kivárnak. Az átigazolási piac ezen szakaszában ez egy abszolút normális dolog – nyilatkozta az erősítése tervekről Forray Gábor a Kecsemét vezetőedzője. 

A klub honlapjáról az is kiderül, bátrat húzhatnak irányító poszton.

– Az ötödik légiós szerepét a nyár folyamán Nikola Vukcsevics fogja betöltetni. Megkapja a lehetőséget, hiszen már két éve a felnőtt csapatnál van, ismeri a szisztémát. Jó szellemű játékos, a B-ligában már bizonyította tehetségét. A felkészülést vele kezdjük el, ha él a lehetőséggel, nagyon boldogok leszünk, ha nem, akkor még mindig van a kezünkben változtatási lehetőség – nyilatkozta a vezetőedző.

8 hozzászólás

8
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
4 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
Ball don't liekosarszakmaMásikVégétFújdMeglddKalok Kevin Recent comment authors
Ball don't lie
Olvasó

Wittmann, Lewis, Vukcevic, amcsi légiós. Ez már négy ember hátvéd poszton, nem tudom hogy kap így majd játékidőt Molnár Dani.

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Falkó-Kecske összehasonlításban… kinek-kinek a pénztárcája szerint, ugyebár… 😉

ldd
Olvasó

Remek!
Végre fiatalt építenek be az “A ” ligában.
Kár, hogy az akadémiák magyart még nem nagyon “termeltek ki”.

kosarszakma
Olvasó

Csak az e heti termésből pár ki nem termelt 3 magyar: Somogyi, Lewis, Krivacsevics

ldd
Olvasó

Ne szivasd magad Haver!
A csajoknál a Kis Virág Kaposváron ütötte le a labdát először, de nem gondolnám, hogy kaposvári nevelés.
Akiket soroltál mind évek óta a magyar utánpótlás neveléstől messze fejlődtek …

kosarszakma
Olvasó

Nem nyert. Somogyi: kb. 10 évet nyomott le itthon, nem egyszer pattintotta le a labdát közben. U16 után egy első ligás klub utánpótlását választotta és lehúzott kint 3(?) évet. Az akadémiai korból még lett volna 2 éve. Lewis: kb. ugyanennyit pattogtatott itthon. Ő U18 után kiment apjához az USA-ba, szintén pár évet nyomott le. (Az akadémiákról kiöregedett) Akkor egyetlen NB1 klub nem látott bennük fantáziát, saját újonc klubjuktól pedig ők féltek, talán jogosan is. Somogyi és főleg Lewis együtt kezdte, egymás ellen, válogatottban pedig együtt nyomta Doktor Petivel és Németh Ákossal. A ’98-’00 korosztály legtehetségesebb játékosai voltak. Ők maradtak itthon… Olvass tovább »

ldd
Olvasó

Saját magad szépen megadtad a választ.
Az Akadémia arra való, hogy onnan közvetlenűl a magyar “A” ligába ‘betörve’ szépen 2 év alatt a pali beépített legyen.
Az valóban a magyar férfi rendszer sajátja, hogy az edzők java ezt nem tartja fontosnak ( meg a főnöke )

Amíg ezen a ponton nem lesz változás, az egészet meglehet b@szni.

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

BB1 mivan veled ezt kihagyni???Nikola Vu(k)csevics Kecskeméten…

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés