Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

„Az első pillanattól kezdve neki kell esnünk a Körmendnek”

Tóth Norbert szerint hatalmas hangulat volt kedden, aki ott volt a szombathelyi mérkőzésen, az sosem fogja ezt elfelejteni.



:

:

Ma este megszerezheti története második bajnoki címét a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely, amennyiben harmadszor is legyőzi a döntőben az Egis Körmendet. Az esélyekről Tóth Norbert, a sárga-feketék centere nyilatkozott a klub hivatalos honlapjának.

– Az az egy biztos, hogy ugyanezen az úton kell tovább mennünk, egy pillanatra sem szabad leeresztenünk, végig koncentráltnak kell lennünk, és az első pillanattól kezdve neki kell esnünk a Körmendnek. Ami a legfontosabb lesz, hogy ne legyen annyi hullámzásunk, mint volt az első meccsen, amikor többször is majdnem tízpontos előnyre tettünk szert, és pillanatok alatt ritmusba hoztuk a Körmendet. Nagyon fontos lesz, hogy ezt most elkerüljük.

Tóth Norberték nekiesnének a Körmendnek (fotó: ugytudjuk.hu)

A Falco legutóbbi húsz fellépéséből tizenkilencet megnyert. Tóth azt is elmondta, szerinte mitől ilyen jó a csapat.

– Mondhatjuk, hogy minden adott a sikerhez, nagyon együtt van a társaság, beérett a munkánk. A kupadöntő után minden kis építőkocka a helyére került. Mindenki hozzá tud tenni a meccsekhez, és ez adja igazán a nagy erejét a csapatnak. Köszönjük az egész csapat nevében a drukkereknek az egész éves szurkolást, hatalmas hangulat volt kedden, aki itt volt a szombathelyi mérkőzésen, az szerintem sosem fogja ezt elfelejteni.

Címlapfotó: ugytudjuk.hu

12 hozzászólás

12
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
6 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
10 Comment authors
MrB1GderrylNaffalcodonnarummaMaster1 Recent comment authors
Naffalco
Olvasó

Hajrá Falco! Be kell húzni a mait, és lezárni a párharcot!
Aztan akkor lassan kiállítást lehet nyitni Szombathelyen körmendi hálókból.. 😀

donnarumma
Olvasó

Azert egy “hanyattdőlős Jordant” remélem a helyére rak?

derryl
Olvasó

Tudod te mennyi munka van egy koreografált festői ívben? Mondjuk rajtatok kívül nem sokan értékelik.

kalapos
Olvasó

Nekiesünk a Körmendnek, ő ellép, mi meg fölborulunk. Inkább játsszunk. Az jobb móka.

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

Norbert eszedbe ne jusson eldobni a labdát ha üresen vagy ha nem…

szolnokbasket
Olvasó

“neki kell esnünk a Körmendnek”
Hát ebben az egyben jó vagy, te fakezű-favágók gyöngye!

2lee14
Olvasó

Most írnám hogy nálatok milyen a kis Tóth Ádika de ha jövőre már nem élvezitek a társaságát.

2lee14
Olvasó

*hát

MrB1G
Vendég
MrB1G

Inkább legyen favágó férfi mint buzi színész Kálmán Lacika pl.

JászaiMari
Olvasó

csak ne színészkedve essél, ahogy szoktatok captain-al!

2lee14
Olvasó

Neee ember még mindig? De gáz. Ez már fóbia. De komolyan.

Master1
Olvasó

Nekem egyre gyanúsabb,hogy te a Hujber Feri vagy. Bár eddig csak Jézusról állítottad,hogy színész ..:)
https://youtu.be/FKtHqT157qI

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés