Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

A szurkolók verset írtak, tortát, pezsgőt és napszemüvegeket osztottak Jászberényben

Remek hangulatban ért véget a szezonzáró, ahol szóba került már a jövő is.



:

:

Szezonzárót tartott a Bercsényi úti játékcsarnokban a JP Auto-Jászberényi KSE, ahol a csapat tagjai találkoztak a szurkolókkal, hogy együtt búcsúztassák a kék-fehérek számára rendkívül sikeres 2018/2019-es évadot.

A játékosok – Aleksza Brbaklics kivételével – valamennyien ott voltak, s már a találkozó elején nagy tapsot kaptak. Külön szólt a taps a csapatkapitánynak, Cseh Györgynek, aki két mankóra támaszkodva érkezett, hiszen sikeres térdműtéten esett át másfél héttel ezelőtt. Amikor pedig a műsorvezető felolvasta az egyesület „aranykoszorús költőjének”, Gulyás Szabolcsnak a csapatról, a szezonról írt versét, tovább fokozódott a hangulat.

Nagy tapsot kapott a sikercsapat (fotó: Gémesi Balázs)

Gulyás Csaba elnök mindazoknak megköszönte egész éves munkáját, akik bármilyen szerepet is vállaltak a klub életében a szezon során.

– Amióta csapatunk az NB I A-csoportjában szerepel, most értük el a legjobb eredményt. A bajnokságban beállítottuk eddigi legjobbunkat, azaz 5. helyen végeztünk, míg a Magyar Kupában először játszhattunk éremért, s bár azt nem sikerült megszereznünk, a negyedik helyen végeztünk. Lehetett volna ez az év akár még szebb is, de az ismert sérülések miatt sajnos a szezon véghajrájában már nem tudtunk a legjobb csapatunkkal szerepelni. Ehhez pedig elengedhetetlen volt, hogy a lelátókról olyan támogatást kapott csapatunk, amely sokszor átsegítette a holtpontokon. Köszönjük ezt Önöknek, nektek, s reméljük, hogy az új szezonban is így lesz ez majd – idézte Gulyás Csabát a klub honlapja.

Nikola Lazicsról sem feledkeztek meg a szurkolók (fotó: Gémesi Balázs)

Részt vett a találkozón Hajnal-Nagy Gábor, Jászberény alpolgármestere is, aki kiemelte, hogy a jégkorongozók emlékezetes sikerei óta ez a legnagyobb eredmény, amit jászberényi csapat elért.

– Gratulálok és köszönöm, hogy Jászberény hírnevét öregbítették eredményeikkel. Az önkormányzat eddig is a sport, s a kosárlabda mellett is volt, s remélem, hogy ez az őszi választások után is így lesz – mondta Hajnal-Nagy Gábor.

A találkozó második fele már a szurkolókról szólt, akik erre az alkalomra is készültek. Minden játékos kapott egy-egy üveg pezsgőt – a csapat egy nagy pezsgőt – “a kosármeccsek legjobb dobosától”, Koczka Györgytől, s nem maradhatott el a torta sem. Damier Pitts egy arany-, Djordje Pantelics pedig egy ezüst ünnepi napszemüveget is kapott. Szóval, nagyszerű volt a hangulat.

Pitts arany napszemüveget kapott (fotó: Gémesi Balázs)

Az ajándékozást kötetlen beszélgetések, közös fotózás követte, de lehetett aláírást is kérni a fiúktól, akik készségesen álltak szurkolóik rendelkezésére. Pitts és Szigedi Bence a gyerekekkel kosarazott, akik nagyon élvezték a közös játékot.

Persze szóba került a beszélgetések során a jövő, a következő szezon is, de erről egyelőre nem sok konkrétum hangzott el – tudtuk meg a jkse.hu-ról.

31 hozzászólás

31
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
25 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
12 Comment authors
IronikusJKSEgulyasszabolcs00KIMI1011jb17 Recent comment authors
jb17
Olvasó

Azért mert azonos a vezetéknevük már rokonok is? Semmi rokoni kapcsolat nincs a két személy között.

pbask
Vendég
pbask

Gulyás Szabika az elnök fia,hát ezt is megtudtuk apuci babérjain jó is ücsörögni meg egyet kettőt drukkolngatni

Songoku89
Olvasó

Gulyás Szabikának semmi köze az elnökhöz te gyökér…idióta fasz…

pbask
Vendég
pbask

Jajj de idegeske vagy pedig én nem is káromkodtam 🙁
Megint az a sok véletlen aj ajj mik nincsenek 🙁

pbask
Vendég
pbask

Maradj a dragonballnál az a te szinted ♥

jb17
Olvasó

A tiéd meg a béka feneke alatt van.

Songoku89
Olvasó

A Dragon Ball a legjobb! Csitt!

pbask
Vendég
pbask

kamehameha.

Songoku89
Olvasó

Nah látod… Tudod te…

gulyasszabolcs00
Olvasó

Bosszant, hogy a családban marad a TAO? ?Idióta. Eszméletlen buta vagy.

pbask
Vendég
pbask

Milyen volt a sulika?

gulyasszabolcs00
Olvasó

Vizsgaidőszak van az egyetemeken. De honnan is tudnád… ?

pbask
Vendég
pbask

Hány egyes került a neptunba idén? :O

derryl
Olvasó

Lapos! Szavaiddal élve, náluk nagyobb falvak csak a hátukat nézték, köztük többszörös bajnok is!
Soha rosszabb idényt nem kívánok nekik! Szép volt Berény!

jaszberenyikse
Olvasó

Köszönjük! Sok sikert a falco ellen!

jb17
Olvasó

Köszönjük! Sok sikert a hátralevő meccsekhez!

KIMI1011
Olvasó

Nagyon köszönjük! 🙂 Sok sikert!

Laposvár
Olvasó

Komoly falunap

jaszberenyikse
Olvasó

Te gyökér…

jb17
Olvasó

Ha olyan okos lennél mint amilyennek hiszed magad, tudhatnád,hogy Jászberény nem falu hanem város, okoskám.

Laposvár
Olvasó

Na ne mondd… 😀

JKSE
Olvasó

Annyira sügér vagy, hogy az már fàj!♀‍?

Ironikus
Olvasó

Ezt az ócska kommentet …?

Jokic
Vendég
Jokic

Ez a Gulyás Szabika az elnök valakije? Mert akkor mindent értek…

pbask
Vendég
pbask

Adom:D

gulyasszabolcs00
Olvasó

Zavar, Jokic? ??Csekkolj be te is elnöknek valahova, aztán tömd ki vele a fiadat is. Menthetetlen vagy öreg.

pbask
Vendég
pbask

egy kis tiszteletet!

Jokic
Vendég
Jokic

Röpke 15 éve járok meccsre, de ilyen tenyerébe mászó figurát nem sokat láttam. Eddig. 🙂

donnarumma
Olvasó

Szép volt!
Gratulálok mindenkinek, aki bármilyen módon részese volt a sikernek.

jb17
Olvasó

Köszönjük!

KIMI1011
Olvasó

Nagyon Köszönjük! 🙂 Sok sikert nektek még!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés