Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

A Szeged nyerte az alsóházat

A Kaposvárnak ment legkevésbé az utolsó négy csapat közül.



:

:

Idén nem sok tétje volt az alsóházi középszakasznak, ugyanis hamar eldőlt, hogy az Alba Fehérvár és a Kaposvár bennmarad, a play outra pedig a Szeged és a TF-BP kényszerül.

Ettől függetlenül természetesen le kellett játszani mind a hat fordulót, mi pedig megnéztük, hogy festene a négy együttes között a tabella, ha csak a középszakasz eredményeit vennénk figyelembe.

Bár rögtön egy vereséggel kezdett, végül mégis a Szegednek ment a legjobban, köszönhetően annak is, hogy utolsó három mérkőzését zsinórban megnyerte, így önbizalommal várhatja a hétvégén induló első derbit.

A legtöbb kosár a KKK meccsein született. Fekete Ádám együttese azok után, hogy az első két találkozóját megnyerte, zsinórban négyszer bukott, igaz azoknak a vereségeknek már nem volt jelentősége.

A TF csak otthon tudott nyerni az alsóházban.

A somogyiak és a fehérváriak eredményeit persze az is árnyékolja, hogy a már biztos bennmaradás után előtérbe kerültek a fiatalok, illetve azok a játékosok, akik az alapszakasz során kevesebb szerephez jutottak.

 

Alsóházi tabella
H Csapat M Gy V Dp-Kp rel.p.
1. Naturtex-SZTE-Szedeák 6 4 2 449-424 0,833
2. Alba Fehérvár 6 3 3 464-448 0,750
3. Serco-TF-BP 6 3 3 459-486 0,750
4. Kaposvári KK 6 2 4 475-489 0,666

 

A lényeg azonban ez:

A bajnokság végeredménye
H Csapat M Gy V Dp-Kp rel.p.
11. Alba Fehérvár 32 15 17 2518-2483 0,734
12. Kaposvári KK 32 13 19 2596-2605 0,703
13. Naturtex-SZTE-Szedeák 32 11 21 2378-2499 0,671
14. Serco-TF-BP 32 5 27 2251-2813 0,578

Fotó: hunbasket.hu/Frank Yvette

3 hozzászólás

3
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
LaposvárbakibaMásikVégétFújdMeg Recent comment authors
bakiba
Vendég
bakiba

remek példája (ez is), hogy ez a középszakasz egy mekkora marhaság.

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Azért az Albakomp végül egy huszáros hajrával csak beelőzte orrhosszal (kosárarány) az alsóházi tabellán a Serco-TF-BP csapatát, ezért mindenképpen jár a vastaps meg a bonbon! 😉

Laposvár
Olvasó

Meg az új sportcsarnok. De ez vonatkozik a Kaposvárra is…

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés