Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

A Szedeák dobóformája lehet a döntő a play-outban

Juhos Levente szerint, ha egy jobb szintet hoznak, mint az eddigiek során, akkor jó esélyük lehet.



:

:

Az már a középszakasz során hamar eldőlt, hogy a Naturtex-SZTE-Szedeák és a Serco-TF-BP csapata játszik idén a bennmaradásért. Az alsóházi középszakaszt ráadásul a két utolsó csapat mérkőzése zárta, melyen a vártnál talán jóval magabiztosabb győzelmet arattak a szegediek (97-66).

– Az volt a tervünk, hogy egy magabiztos győzelmet arassunk és önbizalommal telve kezdhessük el a play-outot – mondta Juhos Levente, a szegediek erőcsatára a BB1.hu-nak. – Úgy érzem, hogy ez sikerült. Azt nem tudhatjuk, hogy a másik oldal hogyan gondolkozott, és azzal sem foglalkozhatunk, hogy mennyire tartalékoltak a fővárosiak. Jó teljesítményt nyújtottunk, bízom a hasonló folytatásban.

Szombaton veszi kezdetét a play-out, mely során a Szedeák rendelkezik pályaelőnnyel. Emiatt és az a győzelmek száma alapján is a szegediek számítanak az esélyesebbnek.

– Úgy érzem, hogy a dobóformánkon sok múlhat ebben a párharcban – folytatta a játékos. – Az elmúlt mérkőzéseken idegenben borzalmasan dobtunk a TF ellen, de ezeken is csak pár pontokkal kaptunk ki. Amikor jobban ment a dobás, mint például legutóbb, akkor pedig simán nyertünk hazai pályán. Úgy érzem, hogy a külső dobások, a büntetők értékesítése kulcsfontosságúak lesznek, mert az egész szezon során gyengék voltunk ezekben. Ha jó lesz a dobóformánk és a védekezésünk is rendben lesz, mint eddig a TF ellen, akkor jó esélyünk lehet a play-outban. Természetesen az a célunk, hogy akár már Budapesten bebiztosítsuk a jövő évi A-csoportos helyünket.

Fotó: Kuklis István/hunbasket.hu

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Koops Recent comment authors
Koops
Olvasó

Gyerünk Szeged!!!!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés