Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

A Pécs is közel a söpréshez

Ezúttal is elveszítette a ki-ki mérkőzést a JKSE.

JP Auto-Jászberényi KSE - Pécsi VSK-Veolia 68-76 (17-18, 14-22, 16-30, 14-22)

Negyeddöntő, 2. mérkőzés
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok,
V.: Cziffra Cs., Frányó P., dr. Mészáros B. (dr. Valovics I.)

JKSE: Pitts 29/6, Rakics 7/3, Brbaklics 7, Alekszandrov 8/3, Pantelics 8/6. Csere: Kerpel-Fronius 3, Czirbus 4, Ruják 2.

PVSK: Pongó 7/3, Taylor 18, Csirics 4, Budimir 27/9, Horti 13/3. Csere: Bíró -, Demeter 5/3, Wright 2.

Rövid időn belül harmadszor találkozott egymással a Pécs és a Jászberény, ezúttal utóbbi pályaválasztással. Akárcsak eddig, most is nagy csatát hozott a mérkőzés.

Az első negyed pontszegény volt, eggyel járt előbbre a Vasút. Mindent beleadott Nikola Lazics együttese, a szünetre ha nem is megnyugtató, de 31-40-es eredménnyel fordultak a csapatok.

A fordulás után eleinte bekezdett a Berény, majd szép fokozatosan egyre nagyobb előnyre tettek szert Budimirék. A horvát bedobó szenzációs napot fogott ki. Hiába próbálkozott Pitts, egyedül maradt a hazaiaktól.

Izgalmas mérkőzésen egy darabig még felmerült a hosszabbítás lehetősége is, de végül jobban bírta a hajrát a baranyai együttes, és ezzel közel került a söpréshez, és az elődöntőhöz. Tíz év után újra.

fotó: Jászberényi KSE Facebook oldala

49 hozzászólás

49
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
25 Comment threads
24 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
28 Comment authors
KobayasiJkseCSAKaPÉCSKIMI1011makelovenotwar69 Recent comment authors
Pvskpanthers
Olvasó

Gratulálok a cikk írójának.Nem tudom mit szívót de az hogy szerinte ez a meccs is Pécsen volt az érdekes de mindegy ezek szerint Pénteken berénybe játszanak

Kobayasi
Olvasó

Borzalmasan GYENGE színvonal!!!
Borzalmasan GYENGE két csapat!!!
Mi lesz veled MAGYAR kosárlabda???
Minden idők LEGGYENGÉBB bajnoksága!!!

Jkse
Olvasó

Gratulálok a Pécsnek, ismét jobbak voltak. A meccs részleteiről nem szeretnék beszélni. Aki szidni meri a csapatot vagy a stábot az gondoljon vissza az előző évek alsóházas meccseire! Hatalmas gratuláció jár mindenkinek aki tett ezért az évért, vmint a szurkolóknak is. Év elején mindenki azt mondta, hogy jók a légiósaink de ennyi. Ha ez igaz lett volna, akkor nem a felsőházba kerülünk. Nézzük meg, hogy az első 5 be minden csapatnak van legalább 2 Magyar válogatott szintű játékosa kivéve nekünk valamint az első 8 ban lévő csapatnál is van legalább 1 meghatározó Magyar! Szóval látszik hogy a Magyarjaink végig küzdöttek… Olvass tovább »

CSAKaPÉCS
Olvasó

Gratulálok a fiúknak, szívvel lélekkel küzdöttek ezért a győzelemért! Pénteken, ha higgadtak tudnak maradni és koncentrálnak könnyedén hozhatják a “kötelezőt”! 🙂
Le a kalappal a Jászberény előtt is, tisztességgel helyt állnak ebben a párharcban,az idei szezon legnagyobb pozitív meglepetése ez csapata!(tegnapi edzői nyilatkozat nagyon szimpatikus volt!)
Hajrá PVSK!

KIMI1011
Olvasó

Gratulálok a csapatoknak! A részünkről igen sajnos itt a szezon vége úgy tűnik! Szebbnek képzeltük, reménykedtünk, szurkoltunk, de Pitts egyedül nem tud egy egész csapattal versenyezni lássuk be. Egyetértek a jb-i szurkolókkal. Viszont mindent félretéve csak annyit tennék hozzá, olvasva a kommenteket. Pécsi szurkolók! Örüljetek! Örvendezzetek már! Szurkoljatok tovább szívvel lélekkel a csapatotoknak! Nem kell a kákán is csomót keresni! Felhántorgatni bármit is!! Amennyiben a JKSE vezetne 2:0-ra higgyétek el mi azt tennénk!!! Legyetek büszkék a csapatotokra, hogy még szurkolók nélkül is ezt a szép eredményt elérték, és fogadjátok el, hogy ez nekünk nem a legjobb érzés, de ennek ellenére… Olvass tovább »

lizapanna
Olvasó

Én is úgy gondolom, hogy a gratuláción és a tiszteleten kívül nem kéne, hogy másról szóljanak a kommentek, kár, hogy mégis be-becsúszik egy-két személyeskedő vélemény. Nincs olyan, hogy ha……Amikor mindenki egészséges volt, végigvertétek a világot, de az is igaz, hogy a PVSK ez idő alatt ki tudott alakítani egy csapatot, mellyel pótolni lehetett a hiányzókat. Amikor Bíró Levente először pályára lépett, bizony mindenki furán mosolygott, de a sok mérkőzés alatt olyan szépen dolgozott, hogy ma már senki nem lepődik meg ezen. Vagy Demeter Attila, aki bár “tapasztaltabb” játékos, sok fontos kosárral segítette csapatát. Szóval igen, úgy gondolom, a csapatépítés a… Olvass tovább »

makelovenotwar69
Olvasó

Szerkesztőknek: a negyedek közül az egyik fordított eredménnyel van fent. Nem segítek, találjátok meg! 🙂 A meccsből másfél negyedet láttam, nekem frissebbnek, sőt tudatosabbnak tűnt a Pécs. A győzelmük megérdemelt, Csirke megint képben volt, jól meccselt. A Berény eddigi (bár inkább csak alapszakasz) eredménye előtt kalapemelés, sajnálom hogy a sérüléshullám közbejött, jobb lett volna egy pl. hatesélyes negyeddöntő sorozatot látni. Abban viszont igazat adok többeknek, hogy Lazics – bármilyen jó edzőnek tartják – nehezen ad bizalmat magyar játékosnak, a jól vagy szerencsésen összerakott eredeti kezdő 5-tel egy ilyen hosszú bajnokságban sérülés nélkül sem tudott volna végig csúcsteljesítményt hozni. Egyszerűen kell… Olvass tovább »

olaszrobert
Olvasó

A negyedek pontjai sehogy sem jönnek össze. Az utolsó negyed pontjai valszeg fel lettek cserélve de a Berény pontján páratlan végeredményt indokolnának.

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

Egyet értek Szabolccsal semmi nem akart ma összeállni Pitts erölkődőtt.Alekszandrov minden mozdulatán érződőtt ,hogy fosik a lába miatt.Rakics és Pantelics is rossz napott fogott ki igy sajnos nagyon ugy néz ki ,hogy söprés lesz benne van ,hogy az utolsó meccs nagyon sima lesz.Lazics meccs utáni interjúja is nagyon hite hagyott volt.

S.Pippen
Olvasó

Nem félek én sem leírni, ez a meccs nem a sporikon ment el. Egy játékos nem nyerhet meg egy ilyen találkozót. Sajnos Rakic betlizett, Alekszandrov sérülten nem képes többre, Pantelic megmagyarázhatatlanul ostoba volt, Czirbus és Kerpi meg… hát na…

Kár érte, közepes teljesítménnyel ez a meccs sima hazai, az alapszakasz keretével meg egyértelmű berényi söprés. Ahogy Szabolcs írta, bízzunk benne, egyszer nekünk is kijön a lépés.

Feffo
Vendég
Feffo

Szeretem ezt a szerénységet bennetek : az alapszakasz keretével ez egyértelmü söprés 😀 mitől egyértelmű ? Meg voltatok sértve mikor január környékén többen is leirták : ki fog pukkadni a lufi. Nem lehet 5 embert 35-37 perceztetni büntetlenül, úgy , hogy a többieket levegőnek nézi az edző és 1-2 légiós is. Az a bajnokság szégyene , hogy Pantelic +10 kilóval tényező tud lenni, nem fut csak totyog.
Az utolsó 9 meccsetek 1-8, de borítékolható az 1-9 is. Ezek után kicsit nagyképű, hogy Colemannel egyértelmű söprés lett volna.

gulyasszabolcs00
Olvasó

Senki sem nagyképű nálunk. Egy dolog tény, nyugodtan nézz utána: a teljes kerettel felálló Berényt csak a Körmend (2-szer is) és az Alba (1-szer) tudta legyőzni a szezonban. Ezek után szerintem semmi nagyképű nincs abban, ha azt gondoljuk : a Pécsen nemes egyszerűséggel átrohant volna a Coleman-nel és egészséges Aleksandrov-val felálló Jászberény.

Pvsk Fanatic
Olvasó

Egyrészt egyetértek maximàlisan az elöttem szólóval, másrészt úgy tűnik nem emlékszel az alapszakasz jászberényi meccsére (2019.02.02), amikor Colemannel együtt sikerült erős 1 ponttal nyernetek, miközben nálunk nem jàtszott Ciric és kihagytunk 13! büntetőt… Szóval sokkal szerényebben kéne ezt előadni ?

jb17
Olvasó

Nem hiszem, hogy szerénységről kéne nekünk papolni. Ha ő úgy gondolja, hogy Colemannel simán meg lett volna, akkor hagy gondolja, miért is ne tehetné.
Nem nagyképűsködés ez, szimplán csak elfogultság,az meg szerintem nem tiltott dolog ?‍♀️

jaszberenyikse
Olvasó

Na álljunk meg egy szóra. A Pécsnek hatalmas mázlija van a mi sérüléseinkkel. Az alapszakaz legnagyobb arányú vereségét (24 pont) Pécsen kaptunk amikor lesérült Nelson és irányító nélkül játszottunk. Utána hazai pályán tényleg csak egy ponttal nyertünk,szar napunk volt a Pécs pedig éppen felszálló ágban volt és Taylorral már akkor sem tudtunk mit kezdeni. A felsőházban pedig végig nincs már Coleman, Cseh, Pécsen Pitts és Alexandrov sem játszott és oké,hogy visszatért Nemanja de gyakorlatilag használhatatlan. Ezek a tények. Semmi nagyképüség sincs abban ha kimondjuk,hogy a Pécs k.va nagyot nyert a szezonban a mi sérüléseinkkel.

Koops
Olvasó

Ti beszéltek állandóan a sérültekről..???? Legalább nézetek már körül nálunk is…
2 játékosunk lassan fél éve sérült.. Horti a középszakaszba folyamatosan kapta injekció kurákat… Budimir meg hetek óta nem edz már rendesen, hogy pályára tudjon lépni… Tegnapi nap szépen kijött nála hála az égnek! ✌️
Tudjuk szerencsék van csak és velünk vannak a birók… ahogy állandóan fogalmaztok!
Jár a gratuláció nektek, mert szép küzdelmes meccseket játszunk és remélem pénteken is ez lesz!
Hajrà Pvsk!

jaszberenyikse
Olvasó

Jaj ti szegények. ? Mindjárt meg sajnállak titeket,hogy Antóni és Simon sérült. Biztos annyit hozzátennének a csapathoz mint nálunk Coleman vagy Cseh, a csapatkapitányunk. Budimir nem edz? ? Nálunk csak Pitts,Alexandrov és Pantelics nem. Na mindegy.

jb17
Olvasó

Igen, ahogy mondod mindegy, hagyjuk már ezt. Itt is, ott is vannak sérültek, ezen, ha egymás torkának mentek se fog változtatni semmit. Ilyen a sportág, el kell fogadni és abból gazdálkodni ami van. Ez most a Pécsnek jobban sikerült. Ennyi.

Pvsk Fanatic
Olvasó

Mindössze az a nagyképüség, hogy ha Coleman játszott volna, akkor söpréssel kerültök az elődöntőbe, nem az hogy ki mit “nyert” a sérülésekkel…

Mzs17
Olvasó

Á jobbik csapat nyert.Gratulálok a Pécsnek.A mieink teljesen ,,elkészültek” a szezon végére fizikailag és mentálisan egyaránt.Ezen még a görcsös akarás sem segített.Legjobban talán Coleman 20 pontja hiányzott.Az edzői stábot én nem bántanám mert nélkülük már áprilisban végeztünk volna a bajnoksággal.Kicsit még savanyú a szőlő,de az 5.hely ettől a csapattól kiváló eredmény Tök mindegy mi lesz ezután,én köszönöm a csapatnak ezt a remek szezont! A fanyalgóknak meg üzenem, nézzék meg a tabellát,hogy kik végeztek mögöttünk!Szép volt fiúk és soha rosszabbat!Hajrá JKSE!

gulyasszabolcs00
Olvasó

Pontosan.

Csakegyfan
Olvasó

Szerencsére Pécsről sokan érkeztek,így sikerült kiszurkolni a győzelmet.
K***a gáz.

Koops
Olvasó

Menjél úgy valahova hétköznapi rangadóra, hogy dolgozol és örülsz neki ha meccset megtudod nézni tv-ből! Hozzá teszem 270km kb az út csak oda pajtás….

hortisandor
Olvasó

Olvasva a kommenteket örülök annak, hogy végre senki sem bírózik és centenáriumozik a részünkről! Ezután se tegyük. Hajrá JKSE! Ami biztos és már évek óta az: Csirke Feri bármilyen brigádból JÓ CSAPATOT gyúr össze! Ehhez gratulálok a leginkább a pécsieknek! Emellett náluk mindig jött az extra valakitől. Azt mondjuk sajnálom, hogy Bálint elfelejtette azokat az éveket, amikor itt játszott (és lett stabil első osztályú játékos) és nagyon szerették itt az emberek. A viselkedésének köszönhetően ma már nem így van 🙁 Azért ma is odatette magát, még neki is gratula. Ja és Csírót már a szegedi évek alatt is mindig irigyeltem,… Olvass tovább »

lizapanna
Olvasó

Nincs miről beszélni, tényleg hihetetlen párharc! Csak közel vagyunk, de még nincs meg, tehát mindent oda kell pakolni pénteken, tiszta fejjel és persze hatalmas szurkolói segítséggel, szóval hajrá PVSK!

gulyasszabolcs00
Olvasó

Sajnos a légiósaink nem akarták már ezt a szezont, Pitts még csak-csak, bár eléggé “parasztvakító” 29 pont volt ez most tőle, Aleksandrov totál betli, minden lépésén látszik, hogy fél a sérülésétől, Rakic elfáradt, Pantelic buta volt… A magyarok ma sajnos nem tudtak hozzátenni. Taylort ma se bírtuk semlegesíteni, hiába dobott valamivel kevesebbet most, sokszor szabadon törhetett be. Budimir az előző meccsen “altatott”, ma robbant. A játék minden elemében jobb volt ma a Pécs! Fáj… Nagyon fáj, hisz jóval többet ígért ez a szezon még ennél is. A legnagyobb butaság amit tehetünk, hogy Nikolát okoljuk bármi miatt is! Ha valakin nem… Olvass tovább »

nagyapátok
Olvasó

Ok-okozat. Ne csodálkozz, hogy a kezdő 5ös mankóval jár tavasz körül 30-35 perces átlaggal a lábukban. Lazic egyszerűen belenyúlt a legiósokba, de ettől függetlenül nem tud sem meccselni az adott helyezetben, sem taktikázni meccsek között. A Berény padjáról Kerpel, Czirbus, Brbaklics bőven lehettek volna 10-20 perces játékosok az alapszakaszban is és akkor teljes kerettel illetve rutinosabb paddal vágott volna neki a playoffnak a brigád.

gulyasszabolcs00
Olvasó

A sérülésekről nem tehet Nikola. Coleman teljesen ártalmatlan szituációban sérült meg, Aleksandrovnak 10 éve rossz az achillese, Rakic asztmás, beteg folyamatosan, infúziót kap minden meccs előtt (akármennyire imádom, nem is tartanám már meg őt jövőre) Pitts az egyetlen, akire azt mondom hogy túl lett tolva, ebben van maximum egy kis sara Nikolának. Nem tud meccselni? ???Ezen felnevettem… Hány egylabdás végjátékot nyertünk idén? Szerinted csak a játékosok kvalitása miatt? Nem! Amiket láthattál meccs végén figurákat, azokat egy az egyben úgy rajzolta fel Nikola, ahogy aztán megcsinálták a srácok a pályán. Mindig jókor kért időt, amelyeket kivétel nélkül tartalommal töltött meg. A… Olvass tovább »

jb17
Olvasó

Nehéz mit írni, nem vártam hogy mi jutunk tovább a 4-be, de azt se gondoltam volna hogy azért egy 3-2öt nem tudnak kihozni magukból, illetve, hogy az utolsó hazai meccsünkön ilyen lélektelen, rossz játékot kell nézni. Mai mottójuk az volt hogy eldobom azt lesz ami lesz. Fájó volt ezt látni.
De emellett nagyon szép az 5.hely és csak dicséret illeti ezeket a srácokat, hogy ilyen szép idényt hoztak össze nekünk amiért hatalmas köszönet is jár nekik!
Továbbra is Hajrá JKSE!?

Mexx92
Olvasó

Korrekt válasz respect neked 🙂
Gratulálok a csapatnak és a Berénynek is hihetetlen mennyire küzdöttek. A mérkőzés véleményem szerint ott dőlt el amikor Pantelics kipontozódott nem maradt magas poszton egy jó centeretek. Én nem írnálak le titeket ha megint olyan úgy játszunk ahogy előző szombaton akkor bajba kerülhetünk.
Hajrá PVSK!

jb17
Olvasó

Helyetekben nem aggódnék a következő meccs miatt, ma már azért tisztán látszott szerintem, hogy a légiósaink már nem itt vannak fejbe, véleményem szerint a pénteki meccs már csak formalitás lesz.
Nektek viszont további sok sikert!

Nagy Géza
Olvasó

Nagyon izgalmas jó kis meccs volt. Megérdemelten nyert a Pécs.
Rakics sajnos egyetlen lebdát nem játszott be a leváló Pantelicsnek, Alexandrovnak. Mindkét csapat minden tőle telhetőt megtett a győzelemért.
Gratula Pécsre és Berénybe.

jaszberenyikse
Olvasó

Azt azért a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna,hogy a Pécs 3:0-ra nyeri ezt a párharcot. Gratulálok nekik! Az,hogy ebből a keretből ilyen jó csapatot sikerült kihozni hatalmas érdem Csirke Ferinek,hiszen magyar irányítóval, két “vén csatalóval”, a bajnokság legpocsékabb légiósával, illetve persze a bajnokság egyik legjobb légiósával és egyik legjobb magyar centerrel és pár tehetséges fiatallal felállva szerintem senki sem várta ezt a Pécstől. Véleményem szerint a Kte,Paks,Deac csapata is jobb kerettel rendelkezik de az edző teszi a különbséget. Látszott,hogy Csirke Feri nagyon durván felkészítette a csapatát belőlünk. Neki külön gratulálok. Rólunk: Pitts egyedül nem tud minden meccset megnyerni, Alexandrov a… Olvass tovább »

Pvsk Fanatic
Olvasó

Rendkívül korrekt! ??

lizapanna
Olvasó

Köszi, ez nagyon jóleső nyilatkozat, de nem hiszem, hogy bárki hátradőlve várná a pénteket, biztosan nem felemelt kézzel jöttök! Várom a pénteki remek mérkőzést!

redmiller
Olvasó

Hol rendelkezik jobb kerettel a Kecskemét??? Pongó jobb az összes magyarunknál és még Horti is ott van! A KTE egy lassú csapat…
Jövőre talán jobb lesz

jaszberenyikse
Olvasó

Wittmann simán felér Pongóval. Papíron Dimics és Djeraszimovics is sokkal jobb mint Budimir és Csiró csak hát hatalmas betlik mindketten. Drami-Kemal kombó pedig sokkal jobb mint Horti-Wright. Oké,Green nem egy Taylor de szerintem így is sokkal jobb csapatotok van-lehetne Red.

laja
Olvasó

Igen akkor vertétek meg az Olajt amivel elvettétek a második helyét. Én akkor is megírtam hogy a Pécs fog tovább menni amihez gratulálok is nekik. El is voltatok szállva rendesen de a fagyi általában vissza szokott nyalni.Most is ez történt.

jb17
Olvasó

Javíts ki ha tévedek, de ez, hogy elvoltunk szállva ezt most arra érted, hogy nyertünk az Olaj ellen és örültünk neki? Meg a vissza nyal a fagyi is arra vonatkozna, hogy volt merszünk nyerni az Olaj ellen és ezért van most ez? ?

Pécsidrukker99
Olvasó

Gratulálok a csapatnak, egy lépéssel közelebb kerültünk a negyeddöntőhöz. Elég kiegyenlített meccs volt, a végén kicsit jobban el tudtunk menni. Budimir ma extra volt és kellett is. A Jászberényi szurkolóknak gratulálok, elég nagyot szurkoltak hogy még a tv-ből is lehetett hallani. Pénteken megígérjük mi is megadjuk a módját. A bírókra rátérve: láttam mi volt ma. Igazából csak a szokásos módon vezették a mérkőzést. Itt is fújunk egyet azután ott is. Néha voltak hülyeségek de ma nem tudjátok a bírókra fogni a vereséget.

Laposvár
Olvasó

Miért, ez még nem a negyeddöntő?

Pécsidrukker99
Olvasó

Bocsánat, kicsit elkalandoztam valahol. Elődöntő

Pvsk Fanatic
Olvasó

Ismételten gratulálok a csapatnak, bár a szombati meccstől eltérően Taylor helyett Budimir lépett elő vezérré, de szerencsére az eredmény ugyanaz lett. Borzasztóan dobtuk a a büntetőket, nem gondoltam volna, hogy 9 kihagyott büntetővel lehet meccset nyerni, szerencsére átvészeltük ezt is, de ezt mindenképpen javítani kell, mert ez több volt mint luxus.

Gratulálok a jászberényi csapatnak is, keményen küzdöttek végig, szurkolók is kitettek magukért, Lazics nyilatkozata is rendkívül sportszerű volt a meccs végén.

A mai meccstől függetlenül mindent bele kell adni a pénteki meccsen, hogy le tudjuk zárni a párharcot.

Hajrá Vasút!

Koops
Olvasó

Gratulálok a csapatomnak!
Nagyon szépet harcoltak, amit Budimir ma művelt az eszméletlen volt! Külön Pittset is ki emelem szép teljesítményt nyújtott!
Remélem a berényi szurkoló társaink nem fognak megint kifogásokat keresni, mert ez igazi nagy küzdelem volt a 2 fél részéről! 1-2 dolgot, ahogy ők is viselkednek hagyj kis kivetni valót…
Pénteken jön a kövi párharc és nagyon remélem meg nyerjük! 🙂 Ez még a jövő kérdése!
Lazic, amit nyilatkozott le a kalappal előtte!
Hajrá Vasút!

Laposvár
Olvasó

Tudjuk, tudjuk… Elcsalták 😀

jászberényi_seprű
Olvasó

Pénteken jöhettek a Nimbus 2000-ért drága jászberényi barátaim…

Skcforever
Olvasó

Rossz helyszín lett odaírva, nem Sopronban volt a meccs:))

nagyapátok
Olvasó

A két mester közötti különbség dötött.

Lazic mintha nem nézné a meccset, egyszerűen nem tud reagálni az eseményekre.
Nem az első ilyen eset… Csirke ehhez képest teljesen meccsben volt, folyamatosan az adott szituációhoz igazította a csapatát.

Pvskpanthers
Olvasó

Most miért sírtok kinek a hibája volt?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés