Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

“A Paks átgázolt rajtunk az első félidőben”

Amigéknak azon kell dolgozniuk, hogy ilyen többet ne fordulhasson elő. Kovács szerint a végén furcsa, számukra szokatlan szerkezetekben kellett játszaniuk.



:

:

Tegnap este az Atomerőmű SE 92-88-ra legyőzte a DEAC-ot. Hiába ért el 18 pontos, 11 lepattanós dupla-duplát a hazaiak centere, Daniel Amigo, ez sem volt elég csapatának a győzelemhez.

– Nem úgy jöttünk ki a mérkőzésre, ahogy kellett volna, így a Paks átgázolt rajtunk az első félidőben. A szünetben próbáltunk váltani, agresszívebbek lenni, így sikerült felzárkóznunk, de a győzelemhez ez kevés volt. Előre kell tekintenünk, és azon dolgozni, hogy ilyen többet ne fordulhasson elő – mondta Amigo a sajtótájékoztatón.

A vendégek irányítója, Kovács Ákos 13/6-os pontmutatóval és 10 gólpasszal segítette csapatát.

-Három negyedig jól működtünk, sikeresen bontottuk a védelmet, és kiváló százalékkal értékesítettük a helyzeteinket. A végén sajnos furcsa, számunkra szokatlan szerkezetekben kellett játszanunk, ami visszahozta a debrecenieket, de küzdöttünk, és kiharcoltuk a győzelmet.

Fotó: deacbasket.hu

HIRDETÉS
Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés