Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

A MAFC csütörtökön lezárná a fővárosi párharcot

Nagy Krisztián szerint az első találkozó utolsó negyedében kijött a fizikális erőfölényük.



:

:

Három negyedig szenvedett, majd aztán lehengerlő utolsó negyedével magabiztos győzelmet aratott a MAFC a Vasas Akadémia ellen a B-csoportos rájátszás első mérkőzésén. A harmadik negyed végén még úgy tűnt, hogy egy izgalmas végjáték kerekedhet a fővárosi rangadóból, ám ekkor egy 26-5-ös záró etapot produkáltak a hazaiak, és húzták be a meccset 94-71-re.

-Az első félidőben még olyan tipikus első meccs hangulata volt az összecsapásnak, mint amikor a szezont kezdi meg egy csapat – mondta Nagy Krisztián, a MAFC bedobója a BB1.hu-nak. – Kicsit ehhez hasonlított most az első meccsünk a rájátszásban. Ilyenkor hozzá kell ahhoz szokni, hogy már nincsen könnyű ellenfél, hiszen az első nyolcnak a mezőnye meglehetősen közel áll egymáshoz. A második félidőre összekaptuk magunkat köszönhetően a nagyon jó szurkolóinknak is. Az utolsó játékrészben úgy érzem, hogy kijött a fizikális erőfölényünk is.

A két győzelemig tartó párharc második találkozójára csütörtökön kerül sor, 19 órától. Messzire nem kell utaznia a Gabányi Sportcsarnokból a mafc-osoknak, a Pasaréti Sportcentrumban fognak találkozni a felek.

– Szeretnénk lezárni csütörtökön a párharcot, de tisztában vagyunk azzal, hogy ez nem lesz könnyű feladat – folytatta a játékos. – A pasaréti teremről csak annyit, hogy több játékostársam is játszott ott korábban elég sokat. Nem nagyon kedvelik, mert elég kemény a palánk és állítólag a gyűrűt is lecserélték egy keményről még keményebbre. Kíváncsi leszek a dobóformára, milyen dobószázalékot fognak produkálni a csapatok. Mindenesetre az könnyebbséget jelent, hogy messzire nem kell utaznunk, nem kell korán elindulnia a csapatnak. Nem lesz mögöttünk több órányi utazás. Nehéz lesz, de szeretnénk továbbjutni a négybe, hogy elérhessük céljainkat.

Fotó: Girgász Péter/MAFC Facebook

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
kirin Recent comment authors
kirin
Olvasó

Hajrá MAFC! Jól jönne egy szép győzelem Pasaréten is!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés