Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

A Kaposvár is megkezdte a felkészülést

Az első hetekben a fizikai felkészülésé a főszerep, az augusztus még nem a mérkőzésekről szól, szeptemberben azonban már nem lesz hiány meccsekben.



:

:

HIRDETÉS

Perzselő napsütésben kezdte meg a felkészülést a soron következő szezonra a Kaposvári KK, egy kis bemelegítés után Fekete Ádám azonban megkegyelmezett a játékosoknak, az atlétika pályáról a Kaposvár Aréna parkettjére vezényelte a fiúkat.

Az új Arénában új reményekkel telve vágtak bele a srácok a felkészülésbe. Sok változásra készülhettek Hendleinék, az új parkettát és a gyűrűket ugyan már nyár elején megismerhették, a csapat a saját öltözőjét csak most vette birtokba. Az öltözőben pedig volt kinek bemutatkozni, a korábbi KKK-s Hendlein Roland, Baki Gergely, Hock Gergő, Bogdán Benedek, Puska Bence “kezdő ötöshöz” csatlakozott Krnjajszki Borisz is, aki a TF csapatából igazolt Somogyba, valamint az utánpótlásból kapott lehetőséget több fiatal is, hogy bizonyíthassa rátermettségét.

Veilandics Barna, Esküdt Zsombor, Vámi Bálint és a hazatérő Horváth Hunor mellett az U18-ból Paár Márk és Takács Arnold száll versenybe a felnőtt kerettagságért.

Az idegenlégiósok is hamarosan csatlakoznak társaikhoz, Dramicsanin még a héten, Lalics, Norfleet és Davis jövő héten érkeznek.

A stábban is akadnak változások, bár bemutatkozni aligha kell majd Sztojan Ivkovicsnak és Szőke Balázsnak, akik jelenleg válogatottbeli elfoglaltság (felnőtt és U16) miatt nem lehettek jelen.

A felkészülés első heteiben az edzésé, a fizikai felkészülésé a főszerep, az augusztus még nem a mérkőzésekről szól, szeptemberben azonban már nem lesz hiány meccsekben.

Szeptember 3-án Pécsen lép pályára először a Kaposvári KK egy edzőmérkőzés keretében.

A IX. Orosz László Emléktornán (szeptember 6-7-án) a PVSK, az ASE és a Szedeák látogat a Kaposvár Arénába.

Az ezt követő hétvégén a KKK utazik Paksra, a Morgen Ferdinánd Emléktornára, ahol a rendezők mellett a Kecskemét és egy cseh csapat vesz majd részt a versengésben.

HIRDETÉS

Szeptember 18-án a Paksot fogadják Bakiék és egy héttel a bajnokság előtt, szeptember 21-én is hazai pályán mérkőznek meg, ez az edzőmeccs jelenleg is szervezés alatt áll – derült ki a klub honlapjáról.

Fotó: delfinek.hu

5 hozzászólás

5
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
jabbarfelesegeKareem Abdul-JabbarKPSVRKKHagyadmár...Csakegyfan Recent comment authors
Kareem Abdul-Jabbar
Olvasó

A General Manager elszipkázta a pénzt, hisz nem fillérekért vállalta a szerepet. Ebből kifolyólag csak Lilov szintű bedobóra (5.légiósra) telne, annak pedig nincs értelme. Egyébként is … legyen minden játékos bedobó, mindenki dobja be a labdát a gyűrűbe, oszt jó napot :))

jabbarfelesege
Olvasó

jajj, szegény férjem fóbiás bolond…

Csakegyfan
Olvasó

Filipovity Peti is ott volt…
Vajon nem megy vissza Amerikába?
Ha nem, akkor fog kapni lehetőséget Ádámtól?

Hagyadmár...
Olvasó

Peti elférne ebben a magyarba magba bőven!

5.légiósról semmi hír…

3poszton egyedül Gege édes kevés lesz sajnos! Ez a keret nem sok mindenre lesz elég….

KPSVRKK
Olvasó

Vissza megy;(

Most, hogy a Nagymester hazatért Krétáról, kezdődhet az edzés, ezt nagyon üdvözölhetjük!
De nincs kész a csapat és erről nem beszél senki.
Nincs bedobónk.
Látva ahogy a többi csapat erősített
erős 3as nélkül nagyon vékonyak leszünk! Luka helyére várnám a beígért fiatal, elkötelezett légióst.
Nem kellene hagyni az alapszakaszt úgy elmenni, mint tavaly!
Roli cseréje Beni lesz?
Mert Dramicsanyin Lalicsot váltani jött.
Persze hajrá, hajrá Kaposvár!!!

Zeg most nem jön egy kis bokszra 😉

HIRDETÉS


Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb

Hirdetés

Hírek

Hirdetés

Facebook