Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

A görög bajnokságból igazolt szerb légióst az Alba

Szlaven Csupkovicsot már korábban is akarták a fehérváriak.



:

:

A szerbiai Kraljevóban látta meg a napvilágot, szülővárosában kezdett kosárlabdázni a 207 centiméterre nőtt, 105 kg súlyú, 31 éves Szlaven Csupkovics.

Öt év elteltével hagyta el a Masinac Kraljevót, 2010-ben országon belül váltott klubot, a Napredak Krusevac gárdájához igazolt, aztán egy évet Lengyelországban töltött, a KS Rosa Radom csapatánál. Visszatért Kraljevóba, a Sloga gárdájához, nem maradt sokáig, mindössze pár hónapig, majd aláírt a macedón KK Kozuvhoz. Itt sem időzött sokat, 2014 nyarán megkezdte görögországi pályafutását: az Aries Trikala, az Arisz Tesszaloniki, a Kymis BC, majd a Panioniosz következett. Tavaly kis időre visszatért Kraljevóba, aztán a szezon közben Rodosz szigetére költözött, a Kolosszosz Rodou BC volt a munkáltatója, a legutóbbi bajnokságot náluk fejezte be.

Anno hazája utánpótlás válogatottjában biztos pontnak számított, tagja volt a 2007-ben, Újvidéken U19-es világbajnoki címet szerző szerb junior válogatottnak. A fináléban az Egyesült Államokat győzték le, 74-69-re. Ez volt Csupkovics karrierjének legnagyobb sikere.

A BB1.hu úgy tudja, Csupkovicsot már a 2018/19-es szezon közben is szerette volna leigazolni az Alba Fehérvár, ám akkor még nem jött össze a transzfer.

– Rutinos magasember, aki elsősorban 4-es, de szükség esetén 5-ös szerepkörben is képes magas szinten teljesíteni. Jól dob kintről, de a testi adottságai miatt otthonosan mozog a palánk közelében is. Az elmúlt öt évben Görögországban játszott, tehát erős bajnokságból érkezik. Egyéves szerződést kötöttünk vele – közölte Simon Balázs, a klub ügyvezetője az albakosar.hu-val.

fotó: albakosar.hu

16 hozzászólás

16
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
7 Comment threads
9 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
10 Comment authors
MásikVégétFújdMegdonnarummafalco2008Artur DokiKalok Kevin Recent comment authors
donnarumma
Olvasó

Na Ő felső kalapos(12+)légiós…egy időben nálunk is szóba került.

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Biztos, mert kevés a pénzetek.

falco2008
Vendég
falco2008

5 légiós meg 3 válogatott játékossal csak összejön a 10-es rotáció!!

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Jokic majd kiszámolja ezt is… ?

Artur Doki
Olvasó

Néhány stat az új fogástól:
Legutóbb a rodosziakkal csont nélkül esett ki a görög bajnokságból,4 nyert meccsel a hátuk mögött…a faszi 25 percet,9.7pontot és 3.2 pattanót(207 centivel) hozott
Itt játszott Gibbs és Browning is a szezonban…

A Panioniosban 22 perc,7.7pont és 3 pattanó meccsenként(23 meccs)…
Kymis: 2016-17…25 meccs,átlag 25 perc,8.7 pont…2.8 pattanó
Itt egyébként színtiszta magyar csapat volt:El-Amin-Green(Kte)-Pahlmblad-Toutziarakis…)))

Korábban az Arist meg hagyjuk is,31 meccsen 3.1 pontot és 1.7 pattanót átlagolt…

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

Jó igazolásnak tűnik.Kettes posztra még egy most leeset banáná és elkezdünk jól kinézni. 😀 😀

pbask
Vendég
pbask

Amugy Simike lebukott:

A BB1.hu úgy tudja, Csupkovicsot már a 2018/19-es szezon közben is szerette volna leigazolni az Alba Fehérvár, ám akkor még nem jött össze a transzfer.

Tavaly Báne volt az edző. Ő mindig amcsikban hisz.
Miután megbukott Simike megmondta Báne választotta a légiósokat. 🙂 🙂
Hogy került képbe Csupkovics?

HADOVÁLTOK ÖSSZEVISSZA PÉNZLOPÓ SUTTYÓ BANDA!

Jokic
Vendég
Jokic

Arra nem gondolsz, hogy év közbeni légiós cserénél, amikor már bőven nem Báne volt az edző? Mondjuk februárban, amikor elküldtük Bullockot. Még a poszt is stimmel. De azért próbálkozz még… 🙂

pbask
Vendég
pbask

Csak abban az esetben van igazad,akár lehetne is,de ami nálatok folyik az lenne a csoda ha így lenne.

Jokic
Vendég
Jokic

Szóval megint csak zavart kelteni jöttél ide te is? 🙂

pbask
Vendég
pbask

Uborkaszezon van, unatkozok. 🙁

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

De neked lehet minden Falcós cikk alatt ugatnod…
Matek megy már? ?

O1G
Olvasó

A szezon felében nem volt ott Bane.
Én szerettem mikor nálunk játszott, de beismerem hogy vezetés szempontjából egy kretén szerencsére, ennek ellenére ez nem kell hogy kamu legyen.

dell
Olvasó

Már most sajnálom Csorvásit mert nem sokat fog mellette játszani,Molnár meg még annyit sem.

pbask
Vendég
pbask

ott a magyarszabály,nála jobb magyar nincs is ott.

pbask
Vendég
pbask

Épül a bajnokcsapat.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés