Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

A DEAC mindent megtett a play-offért, de hiába

A Kecskemétnek esélye sem volt, a hetedik helyről várja a rájátszást.

KTE-Duna Aszfalt - DEAC 55-82 (14-13, 10-22, 13-24, 18-23)

Középházi középszakasz, 10. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
V.: Győrffy P. A., Frányó P., Török R. (Dr. Gencsev P.)

KTE: Wittmann 7/3, Green 9/3, Djeraszimovics 5, Dramicsanin 6, Karahodzsics 9. Csere: Dimics 6, Mészáros 8/6, Lukács 3/3, Molnár M. 2, Molnár D. -, Kucsera -.

DEAC: Polyák 16/9, Tóth B. 9/9, Manigat 19/15, Ivosev 7, Amigo 13. Csere: Opre -, Kozák 2, Bognár 12, Kósa 2, Omenaka 2.

HIRDETÉS

A középszakasz utolsó mérkőzése a KTE-Duna Aszfalt és a DEAC számára is komoly téttel bírt: a hazaiaknak a hatodik hely megszerzéséhez lett volna szükségük egy győzelemre, míg a debreceniek egy vereség esetén elveszítették volna az esélyüket a legjobb nyolc közé jutásra. Mindeközben arra is szükségük volt a vendégeknek, hogy a középház másik meccsén, a ZTE hazai pályán legyőzze a Sopront. Érzékeny veszteség volt a hajdúságiaknak, hogy a meccsen sem Dugatra, sem Borisovra nem számíthatott Berényi Sándor sérülés miatt.

Nem hozott kosáresőt a találkozó első negyede, pontatlanok voltak a csapatok támadásban. Az első öt percben a DEAC tartott előrébb, Polyák duplája után 6-9 állt az eredményjelzőn. Úgy nézett ki, hogy előnnyel zárhatja az első tíz percet a Debrecen, ám 10-13 után már csak Djeraszimovics és Mészáros talált be (14-13).

Gereben Líviának üzentek a kecskemétiek (fotó: Réti Attila)

A második negyed 17-18-ig volt szoros, de ezután egyre jobban belelendült a DEAC. Az ezt követő percekben tovább tudta növelni előnyét a Berényi-legénység. A Kecskemét próbálkozott a felzárkózással, de a félidőre még nagyobb lett a különbség. Az etapot biztosan nyerték a vendégek, a félidőben tizenegy pont volt a különbség (24-35).

A két kulcsemberét is nélkülöző DEAC a harmadik negyedben újabb nagy lépést tett a mérkőzés megnyerése felé. A távolról remekelő Manigat triplájával előbb meglépett húsz ponttal, majd 23 is volt a differencia. Dramicsanin próbálta meccsben tartani a csapatát, de a negyedet stílszerűen egy újabb Manigat-hármas zárta (37-59).

A záró etap első perceiben alig született kosár, ami a vendégeknek kedvezett. Öt perc volt hátra, 22 pont volt a DEAC előnye. Ekkor már látszott, hogy nem fog tudni fordítani a Kecskemét. A mérkőzést végül simán nyerték a debreceniek, így mindent megtettek annak érdekében, hogy bejussanak a legjobb nyolc közé (55-82). Innentől már csak a ZTE-re kellett várniuk, hogy legyőzze a Sopront… A soproniak nyertek Zalaegerszegen, így a DEAC lemaradt a rájátszásról.

Fotó: hunbasket.hu

78 hozzászólás

78
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
28 Comment threads
50 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
29 Comment authors
ipasopCsapajevWillieLégiósTamás Recent comment authors
ipasop
Olvasó

Mi vertük a ZTE-t. Tiszta sor, de a sok Soproni fröcsögőnek üzenném, hogy gondoljunk vissza nem is oly régen pont a Kecskemétnek köszönhettük hogy egyáltalán a középházba kerültünk! Nem elegáns a mi részünkről mocskolni őket, ráadásul egy teljesen tét nélküli meccs miatt.

pbask
Olvasó

Szerintem Red ezért kap valamit hogy minden platformon védje a nyílvánvaló csalást,Forray elfelejtette vissza lehet nézni meccset lesz visszhangja
Bunda volt trollkosár is igy látta instán!
KIVIZSGÁLÁST!

redmiller
Olvasó

jó hülyének lenni??? Mire lett volna csalás, mikor a DEAC csak soproni vereség esetén lehetett volna 8. ….

Csapajev
Olvasó

A kommentek miatt megnéztem a meccset a Mindigo-n. Háááááát……. Nem mondom, hogy feltétlen bunda volt, mert valóban az egy nagyon súlyos vád, de az biztos, hogy a Kecskemét nagy ívben beleszart a tegnapi meccsbe. Ez nem csak szar forma, ahogy próbálja Redmiller kétségbeesetten beállítani, hanem egy lélektelen, a kosárlabdát totálisan megcsúfoló “produkció” volt. Ami érdekes volt, hogy az amúgy eléggé vehemens Fofo is csak nyugodtan nézte, ahogy a Kecskemét saját szurkolóikat jó nagy turhával szembeköpte. Számomra alaphelyzetben is eléggé unszimpatikus a Kecskemét ütős, verekedős, lassítós pozíciójátéka, de a tegnapi az gyakorlatilag az antikosárlabda bemutatása volt. Én személy szerint sajnálom a… Olvass tovább »

Willie
Olvasó

Azert nem igaz, amit mondasz mert a kecso kozepszakaszban az utolso ket meccs kivetelevel, ahol tenyleg kritikan aluli produkciot nyujtottak, 87 pontot dobott atlagban es meg ennel is tobbet kapott. Gyakorlatilag az egyeteln DEAC elleni idegenbeli meccsen usztak meg 80 pont alatt.. ezt nem lehet utos, verekedos, lassitos jatekkal megcsinalni.. egyebkent az a ket meccs, amit eloben lattam a husveti szunetben teljesen rendben volt tamadasilag. Ott a vedekezesben voltak komoly megingasok…

Csapajev
Olvasó

Igazad van…. A sok dobott pont miatt nem lehet verekedős, lassítós és unszimpatikus a játékuk. Tévedtem….bocsi!

Willie
Olvasó

Nem pont forditva. Verekedos, lassitos jatekkal nem lehet 87 pontot dobni meccsenkent, de plane meg nem szabadna 90-et kapni. A verekedos, lassitos jatekot az Olaj jatszotta anank idejen Poor Petivel, de ok nem is kaptak 60-70 pontnal sohasem tobbet.

Csapajev
Olvasó

A Kecskemét eddigi átlaga 79 dobott és 81 kapott pont, így egy tízessel megemelted az átlagot 😉
Amúgy nem érdekes….ettől függetlenül nekem baromira unszimpatikus a Kecskemét antikosárlabdája, amit még Ivkovics honosított meg és Fofó meg szépen folytatta mestere stílusát.
Tegnap meg még ezt is megfejelték egy baromira beleszarok hozzáállással.

Willie
Olvasó

Ha esetleg veined a faradtsagot es elolvasnad a hozzaszolast, amire valaszolsz, akkor latnad, hogy a szamok a kozepszakaszra vonatkoznak es abbol is levettem a ket utolso minosithetetlen meccset. Egyebkent meg a 160 pont/meccs sem arrol arulkodik, hogy a kecso nagyon lassitotta volna a jatekot…

Willie
Olvasó

egyebkent csak kivancsisagbol osszehasonlitottam a verekedos, lassitos Kecskemet es a nem verekedos, nem lassitos Kormend statisztikait. Kezdjuk a lassitassal: a Kormend atlagban 4-gyel tobbet dob ra meccsenkent, viszont 3-mal tobb labdat is szerez, tehat gyakorlatilag nincs kulonbseg a ket csapat tamadasgyakorisaga kozott. Verekedes teren is hasonlo a helyzet. Az alapszakaszban a kecso 551 faultot utott szemben a kormendi 554-gyel. Akkor most melyik csapat verekszik jobban?

redmiller
Olvasó

“Az már biztos, hogy ehhez le kell győzniük a Kecskemétet idegenben, de így sincs saját kezükben a sorsuk, hiszen a Sopronnak még ki kell kapnia a több sebből vérző ZTE otthonában.” – DEAC beharangozó! Milyen csalás??? Tisztában voltak vele, ha nyer a Sopron, ők nincsenek nyolcban!

http://deac.hu/hirek/kosarlabda/1249/kecskemtn-a-rjtszsrt-jtszik-a-deac

pbask
Olvasó

Redike meccs párhuzamosan ment,nem tudták mi lesz zte sopron meccs,de azért biztos alapon ezt lezsírozták 🙂

pbask
Olvasó

Bunda volt hiába tagadja itt akárki,még kizárást vonhatna maga után ha Gábor nem lenne a brancs tagja

Gecse J. Márió
Olvasó

Szegény Red, hogy meg fog majd lepődni, hogy mennyire tud küzdeni a csapata a Falco ellen. 🙂 Mondjuk az már más kérdés, hogy ellenük sok mindenre nem lesz elég, hogy felszedik a parkettát is…

redmiller
Olvasó

Bár meglepődnék… Szar formában nehéz lesz…
gondolom nem olvastad, hogy SKC győzelem esetén a minitabellán belüli minitabellán jobb a Sopron, így esélye se volt a DEAC-nak… Igen, én se olvastam a nemzetközi szabályzatot, de ettől a kluboknak tudnua kell! Érdekes, a debrceniek közül volt, aki tudta

Gecse J. Márió
Olvasó

Szar formában nehéz akarni és küzdeni? Mesélj még!

redmiller
Olvasó

“Az már biztos, hogy ehhez le kell győzniük a Kecskemétet idegenben, de így sincs saját kezükben a sorsuk, hiszen a Sopronnak még ki kell kapnia a több sebből vérző ZTE otthonában.” – DEAC beharangozó! Milyen csalás??? Tisztában voltak vele, ha nyer a Sopron, ők nincsenek nyolcban!

http://deac.hu/hirek/kosarlabda/1249/kecskemtn-a-rjtszsrt-jtszik-a-deac

Willie
Olvasó

Ha esetleg valaki nem olvasna az index-es kosarlabda topikot: teljesen mindegy volt, hogy a Debrecen 1 vagy 200 ponttal nyer mert csakis akkor juthatott volna tovabb, ha a Sopron kikap. Ugyhogy folosleges bundat emlegetni, egyszeruen egy minosithetetlenul szarul jatszo csapat kapott ki egy kisse motivaltabb es pontosabb ellenfeletol…

redmiller
Olvasó

A kollega ráadásul zalaegerszegi és FIBA dokumentummal támasztotta alá! Ennyit a csalásról…. Jöhetnek a dislike-ok agyatlanok! Szerintem ezzel a klubok is tisztában kell, hogy legyenek! “Szerintem elkeveredtetek a részletekben és nem vettétek figyelembe, hogy mini tabellán belüli mini tabella is lehet további egyenlőségek esetén. A mai eredményekkel ugye adódott, hogy 4 csapat is 17-17-el végzett. Itt van egy mini tabella közöttük, amely alapján Paks 8-4, Kecskemét 6-6, Debrecen és Sopron egyaránt 5-7. Azaz két utóbbi csapat bontása megy tovább, egymás ellen elért eredményük 2-2, ezért jön a következő szempont, a kosárkülönbség, amiben pedig 3 ponttal a Sopron jobb. A Kecskemét… Olvass tovább »

Légiós
Olvasó

Csalás vagy sem, nem kevés pénzébe fájt ez sok embernek. Nekem is. Ezzel a kerettel, simán le kellett volna győzni a tartalékos Debrecent. De mit lehet tenni?! Ha a játékosok nyugodtan tükörbe tudnak nézni, nincs mit tenni. De egy biztos. Ha a grundról beteszel 5 embert, nagyobb lelkesedéssel játszottak volna.
Ez van. Ezt is meg lehet tenni. Nekünk meg el kell fogadnunk.

Tamás
Olvasó

Mindigon néztem a meccset…DEAC-szurkolóként mondom, ez tenyleg csunya volt..Ilyen áron nincs szükség a legjobb 8-ra..vicc volt a hírösvárosiak játéka..

gulyasszabolcs00
Olvasó

Valaki aki elég higgadt, és látta a meccset, le tudja írni mi történt pontosan? Kicsit ijesztő olvasni a kommenteket, tényleg nem volt tiszta?

redmiller
Olvasó

Mocskos szarul és a második félidőben a sok sikertelen akció miatt eléggé feladva játszottunk! Kínzás volt, de sajnos ebbe az irányba tart a játékunk másfél hete…. Május 3-án éppen megvertük a ZTE-t… Május 8-án 51-37 félidő után sikerült az erejével elkészült Sopron 3 nappal előtte kétszeri hosszabbításos meccset játszottak!) ellen szoros meccsen 83-79-re kikapni, nem volt csalás… Május 11-én a Faust nélkül, sérüléssekkel küzdő Paks 93-69-re megver bennünket, nem volt csalás… Most 55-82-re kikapunka két játékost nélkülöző DEAC-tól, máris csalás! Közben meg meccsről meccsre szarabbul támadunk, dobunk… Ja, mert a Sopron 9., ha a Debrecen 39 ponttal nyer! Nyert? Nem…… Olvass tovább »

Ktopi
Olvasó

Higgadtan értékelve a tegnapi eseményeket nekem is az a véleményem, hogy nem volt, nem lehetett csalás! Ez egy borzasztó súlyos vád, ami azt feltételezi, hogy a csapat és az edző pénzért, szándékosan eladta a meccset! A végeredményt tekintve tisztán látszik, hogy nem adta el, hiszen nem az az eredmény született, ami a DEAC-nak kellett volna!!!! EZ tény, ezzel nem lehet vitatkozni!!!! Azt viszont továbbra is fenntartom, hogy profi játékos ilyen szégyenteljes produkcióval, ilyen mentalitással nem mehet pályára, ezért fizetést nem érdemel!!! Érdemes visszanézni azt a debreceni támadást, amiből a 33. pontjukat elérték. Az a védekezés mindennek a legalja volt:( Nem… Olvass tovább »

Willie
Olvasó

Az biztos, hogy a meccs elso felideje a kosarlabda megcsufolasa volt mindket csapat reszerol, aztan a Debrecen osszeszedte magat a Kecso meg ott folytatta, ahol abbahagyta. En ugy gondolom, hogy ezek a jatekosok vannak annyira profik, hogyha tenyleg kiegyeztek volna az eredmenyben, akkor nem ennyire latvanyosan szar jatekkal hozzak le ezt a meccset. Ezen kivul lattunk mar hasonlo szintu produkciokat a kecskemeti csapattol, de az csak egy felideig tartott. A mask dolog az, hogy semi a egvilagon nem indokolta, hogy a Kecskemet leadja a meccset, hiszen akkor nem jatszattak volna a ket meccs ota pihentetett Djeraszimovicsot. Meg aztan igy ketszer… Olvass tovább »

Vilis79
Olvasó

Nem lankadsz látom, óriási bajok vannak a fejedben, láttad a meccset? Vagy csak össze-vissza beszélsz. Folyamatosan írod a baromságokat, ennél már csak az lett volna durvább ha odaadják az ellenfél kezébe a labdát hogy tessék dobjál kosarat. Nem vádolok senkit, de a játék képe alapján a mérkőzés kivizsgálását szeretném kérni.

ReddTardált
Olvasó

Félelmetes mekkora bohóc vagy , legalább nézd vissza egyszer . Nézd csak fofot h mennyire szart bele , nézd játékosokat akik nem futottak vissza . Ahelyett h itt 100x elmekeged ezt a mantrádat .

redmiller
Olvasó

Egész meccsen előttem van, nem csak pillanatokra!
Láttam már Meszlényit, Zsoldost, Ivkovicsot és Maljkovicsot is tehetetlenül ülni a kispadon… Sőt! Ellenfélnél Dzunicsot is!

De neked kurvára nem esik le, hogy 39 pontos vereség kellett volna a DEAC-nak…
Bezzeg, hogy a ZTE 15-31-es első negyedet produkált a Sopron ellen, arról kussolsz…

redmiller
Olvasó

Szóval nem elég, hogy az utolsó 3 mecssen szarul játszunk, de még csalunk is??? Azt ki olyan hülye, hogy a bomba formában játszó Falcoval akar játszani a sérülésekkel tizedelt Szolnok helyett??? Ráadásul utazzunk 630 kilométert alkalmanként egy nagysöprésért egy esetleges 120 kilométer helyett??? Szombathelyről eljön max. 100 ember, de hol van ez a szolnoki 3-400 emberhez képest???

Melyiken lenne esély? Melyik kevésbé megterhelő? Melyik kevesebb kiadás és több bevétel nagyokosok??? Ja, csalás… Az idiótaság határtalan…

Jöhetnek a negatív like-ok agyatlanok…

pbask
Olvasó

Red ne védd ennyire a murdér becsületét kb ennyire hihető hogy a debrecen -2 légióssal rátok ver 40et majdnem annyi amennyi kell hogy playoffba kerülhessen de végén nem szóltak pár ifistának
Mindegy szolnok vagy falco lenne ellenfél de a plusz summa sose jön rosszul

redmiller
Olvasó

Ja, másik két meccs szar játéka is… Meg Djeraszimovics félsérülten is játszik egy bunda miatt… Előző két meccsen pont ezért nem játszott! Zala meccs óta gond van a lábával

ReddTardált
Olvasó

Ember egyszer már eljátszotta veletek ezt a nagy mágus is az emlékeztes Pécsi kupán ahol az olaj ellen végig söpört rajtatok egy rapid vírus ,aztán másnapra mindenki jól is lett , hát most megcsinálta veletek a mágus Padavanja is . Szánalmas és vérlázitó volt ahogy jöttek a nézőtérre kidobott labdák , aztán a csapat fele vissza sem fut , a máskor annyira vehemens Fofo mester még egy jo műbalhét sem tudott előadni , komoly helyeken ez a meccs ki lenne vizsgálva. Hiába kapálozol és írsz itt mindenkinek baromságokat aki látta ezt a meccsett abban nem sok kérdés van ..Pont ezért… Olvass tovább »

redmiller
Olvasó

Tudsz olvasni??? Nem ma kezdődött! Sopronban már szarok voltunk…
Pécs tüske nekem is, de az a csapat több volt mint ez! Kikapunk az utolsó alapszakasz meccsen, akkor 10ben se vagyunk! Alba vagy Kaposvár beelőzött volna bennünket… Éppen nyertünk a Kaposvár ellen…

KiütöttükmintCziglerabúvárt
Olvasó

Szánalmas bohóc vagy, red!

redmiller
Olvasó

Kösz mester! 😉

ReddTardált
Olvasó

Őszinten ez egy bullshitt amit hadoválsz ,én mai meccsről beszélek , senkit nem izgat mi volt Sopronban. Ez a meccs nem volt tiszta , és ezt rengeteg kecskeméti is így látja . Egy mentséged lehet ha pénzt kapsz a mundér védelméért ,ha nem akkor viszont térj magadhoz.

redmiller
Olvasó

Rengeteg??? Akik ide írtak, vagy ma meccsen voltak, belőlük senkit nem láttam Sopronban, se Pakson! Látták volna azokat a meccseket, akkor tudnák, hogy szarban vagyunk…. Ja, persze mikor a te csapatod győz le bennünket, akkor mi tuti jók vagyunk, csak ti messze jobbak! Hát nem…. Mi játszunk gyengén 3 meccs óta… Valószínűleg egy szép nagy zakóval jövünk haza Szombathelyről, mert nekünk a BOMBA formában játszó Falco kell, szerintetek… Persze, ha ti lennétek a mi helyünkben, akkor szar játék nem csalás! Ti elkerülnétek a Falcot és a sérülésekkel kinlodó Szolnokkal játszanátok inkább… Csak mi vagyunk marhák, hogy 630 kilométert utazzunk egy… Olvass tovább »

pbask
Olvasó

Ez akkora bunda volt hogy szerintem Szörnyella megirigyelte volna

krapulaksz simon
Olvasó

remélem jövő évben a harmadosztályba megy a kecskemét.

krapulaksz simon
Olvasó

segítsetek, akkor most a Szolnokot kapta a Paks a kte-től?

Józsipapa
Olvasó

igen…….

kinemugral
Olvasó

redmiller zamknij morde!
NINCS IGAZAD!

redmiller
Olvasó

Oké, nincs… De akkor miért kapom meccsek óta ezt az egyre minősíthetetlenebb játékot??? Gondolom láttál bennünket Sopronban és Pakson is… Akkor nem írnál ilyet….

Gecse J. Márió
Olvasó

Ez a bunda most sokba fájt… 🙁

redmiller
Olvasó

Nekem is, de 3 meccs óta…
Most gyerekkel mehetek Szolnok helyett Szombathelyre… Pedi nagyon mondta a klubnál mindenki, hogy a Szolnokkal akarunk játszani! Ja, ahhoz az elmúlt 3 meccsen se ártott volna…

Gecse J. Márió
Olvasó

Ez a bebukott lóvé az egész szezonodra elég lett volna…

derryl
Olvasó

Rendesen szembeköpték a szurkolóikat Kecsón! Ezt az orbitális bundát meg lehet csinálni büntetlenül? Péntekre össze lehetne hívni az elnökséget, és kizárni őket vagy 3 évre!

J.R.Benitez
Olvasó

Jogos. De anno nektek is lefeküdtek kupában akkor nem volt para. Amúgy tényleg nem értem ez mire volt jó nekik ha sejteni lehetett hogy Sopron is nyer.

derryl
Olvasó

Azt nem láttam😀. Nektek is lefeküdtünk egy hete, különben sosem nyertek😀😀😀

redmiller
Olvasó

Nem volt csalás! Ugyanazt a balfasz támadójátékot mutattuk be, mint a 2. félidőben Pakson…. Csak most a hármasok is szarok voltak… A második félidőre a védekezés is kezdett szétesni!
Ha csalunk, akkor 39 ponttal kapunk ki! Sajnos csúnya zakó vár ránk szombaton, ha nem teszik helyre a srácokat! Olyan gödörbe kerültünk, mint a kupa és válogatott szünet után februárban…

Amúgy vicc, hogy a soproniak vádolnak csalással, mikor ott is szarul játszottunk… Látták is! Sőt! Ők mondták, hogy a ZTE valószínűleg lefekszik nekik…

KiütöttükmintCziglerabúvárt
Olvasó

Szánalmas bohóc vagy, red.

redmiller
Olvasó

Miért? Talán jól játszottunk Sopronban??? Hány kurva labdát hagytunk el, adtunk el??? Még a ziccereket is kihagytuk! Ha nem fáradt volna el a kétszeri hosszabbításos meccs után a Sopron, akkor ott is durván szopunk….
Paks nem is fáradt el szombaton, pofán is baszott bennünket, pedig ők is szarul játszottak…

Sedmakfun
Olvasó

Ha az szkosznek van egy kis vér a pocseben, mindkettőt kizárja a bajnokságból.

redmiller
Olvasó

39 ponttal nyert a DEAC? 8. lett???

szarminden
Olvasó

Kecskeméti szurkolokent bocsánatot kerek az egesz magyar kosárlabda tarsadalomtol!
Fofo es a jatekosok teljesen leirtak magukat nalam (szerintem nem csak nálam), ez a mai totalisan a szurkolok szembekopese volt. Lehet jatszani szarul, de lélektelenul soha. Hanyinger kelto volt, ahogy ezt a mai meccset leadtuk a Deac-nak! Szegyelljetek magatokat, remelem jo paran (lehetoleg MINDENKI) magatokba neztek ezutan! Dimicet meg remelem mihamarabb elfelejti az egesz vezetoseg! Grat a Sopronnak!

Udv

redmiller
Olvasó

Ne te, a csapat kérjen bocsánatot! Utolsó 3 meccs egyre inkább erről a pocsék játékról szólt…
Ott voltam láttam és mindhárom meccsen majdnem felrobbantam a dühtől…

zetomee
Olvasó

Inkább az a helyes cím: a kecskeméti csapat mindent megtett a Deac play offért

24es
Olvasó

Nem lesz idő szombatig kivizsgálni, így elmarad a bünti is, ami minimum az lenne, hogy a vereségért járó 1 pontot se kapják meg, pedig akkor a DEAC jutna be a 8-ba.

Ktopi
Olvasó

Borzasztóan szomorú és tanácstalan vagyok. Ha bunda volt, akkor a létező legsúlyosabb büntetést kell kapjuk. Ha simán ennyit tudunk, akkor semmi, de semmi keresnivalónk a rájátszásban:( Játszottunk már sokszor gyengén, de ilyen lelketlenül talán még soha! Hajrá Kecskemét!

SopronKCfan
Olvasó

Sajnállak titeket…

Vilis79
Olvasó

Nyugodt lehetsz, biztos hogy az volt, folyamatosan nézem a mérkőzéseket, a testbeszédükön látszott, Wittmann nagyon durván tolta a semmit, de aki még nála is butább volt az Dimic, és Djeraszimovic, azt tudtam Dimicről hogy fakezű,de hogy ilyen pofátlanul, mindenféle álca nélkül dobáljon, és oda adja az ellenfélnek a labdát. És a védekezés,:D:D. Szerintem ha mi kommentelők összeállunk komolyabbat leteszünk az asztalra. Nem a legélesebb kések a fiókban:D.

redmiller
Olvasó

Sopron óta mélyrepülés… Ott a második félidőben felálltunk, mert elfáradt a Sopron… Pakson a mai játékhoz hasonlót mutattunk a második félidőben…

Muszka7909
Olvasó

Szép volt Deac play off ja nem! 😂😂

J.R.Benitez
Olvasó

Kezet foghattok!

missfortune599
Olvasó

Ez az!! A “nagy” deac szépen elverte a Kecskemétet… ja várjunk semmit se ér!!XD Elcsalták volna, favágó Debrecen.

24es
Olvasó

Ha ezt a szövetség nem látja, akkor ő is benne van! Kár, hogy itt tartunk, Wittmanntól kezdve mindenki totál leírta magát. Kíváncsi leszek a kecskemétiek reakciójára.

Pityesz
Olvasó

Valaki magyarázza már meg, hogy a Kecsónak miért jobb a 7. hely?? …Vagy egyszerűen csak rápihentek a rájátszásra?

WSreborn
Olvasó

Szia Pityesz, sajnos egyszerű a magyarázat mindenki tudja hogy ki mozgatja a szàlakat Kecsón, aki már sok esetben bizonyította, hogy a szolnoki kosárlabdát tönkre akarja tenni. Tudja hogy ellenetek vannak a legrosszabb esélyeink a 7 fős rotációnk miatt, nálatok 8-9 ember van, és még a Falcora is veszélyesek lettetek volna. Így lehet 4be sem jutunk vagy nagyon fáradtan 5 meccs után. Nagyon kedvezba sors a falconak……

J.R.Benitez
Olvasó

Ki az a személy?

derryl
Olvasó

Ha jól tudom, a felesége valami kosár akadémiát vezet Kecsón. A neve nem ugrik be.

redmiller
Olvasó

Szolnokot akartuk, de az utolsó három meccsen nyújtott teljesítmény bárki ellen zakót ér…

Vilis79
Olvasó

Szégyelheti magát a Kecskemét. Bátran kimerem mondani hogy csalás volt, követelem az illetékesektől a meccs kivizsgálását. Dugat és Borisov nélkül ilyen arányban nyerni sztem lehetetlen. Látszott a Kecskeméti játékosokon hogy már nem tudnak kínjukban mit csinálni, eladott labdák tömkelege, kamu felnézések hogy már megint kihagytam. Szégyen hogy ilyet meg lehet csinálni. Sajnálom a kecskeméti szurkolókat.

redmiller
Olvasó

Igen, akkor ez voot Sopronban és Pakson is! Ott voltam! Csalunk, nem balfaszok vagyunk…
Bezzeg mikor a válogatott meccsek után zsinórban kaptunk ki, akkor nem csaltunk, de mégis jó pár ember azt kívánta, hogy 10be se jussunk…

Kalok Kevin
Olvasó

Gratulálok a Sopronnak!

SopronKCfan
Olvasó

Gratulálok Kecskemét! Gyönyörűen lefeküdtetek! Szívből kívánom, hogy 3-0al kiessetek! Remélem indul vizsgálat. A ZTE azért ezt nem csinálta…

redmiller
Olvasó

Ez alapján nektek is lefeküdtünk Sopronban! Csak ne fáradt volna el a Sopron, akkor nem lett volna az se szoros…

Tom67
Olvasó

Elmész te a picsába te hülyegyerek! Mi a faszról beszélsz? Sopronba azért szoptatok le mert közötök nem volt a meccshez! Ez meg egy kibaszott bunda meccs volt! Ha a szövetség korrekt azonnal kizárja mind a két csapatot a bajnokságból!!!

redmiller
Olvasó

Szóval az is bunda volt! 😀
Közünk nem volt a meccshez… Maihoz volt??? Ja, mert nem Sopronban játszottuk…

HIRDETÉS


Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb

Hirdetés

Hírek

Hirdetés

Facebook