Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

A 20. forduló csapata

A top5-be ezúttal két vesztes csapat is adott játékost, az MVP is közülük került ki.



:

:

A Magyar Kupa majd a válogatott miatt is szünet volt a férfi A-csoportban – három hét után léptek pályára ismét a csapatok a bajnokságban.

Rögtön teljes fordulót hozott március első hétvégéje, így ismét jelentkezünk a szokásos, szigorúan posztok és VAL-értékek alapján összeállított forduló csapatával.

A forduló csapata:

Ware (4) – K. Taylor (9) – Ponjavics (2) – Ivosev (5) – Csorvási (2)

Hazai pályán szenvedett kellemetlen vereséget a ZTE a Kaposvártól. Ennek ellenére a zalaiak adják a forduló irányítóját a 26 pontos (2/5 dupla, 6/9 tripla, 4/4 büntető) Dustin Ware személyében. Az amerikai 39 percet kapott, ezalatt 36 VAL-lal a forduló második legjobb egyéni eredményét érte el. Volt 4 lepattanója, ugyanennyi labdaszerzése, 2 eladott labdája, illetve 5-5 kiharcolt faultja és gólpassza.

Ware-éket odahaz verte meg a Kaposvár. Fotó: hunbasket.hu

Kameron Taylor 18 pontja (6/12 kettes, 1/4 hármas, 3/4 büntető) is kellett a Pécsnek, hogy győztesen hagyja el a pályát a Szeged vendégeként. A légiós 38 perc alatt 35 VAL-t hozott össze, ami a pontok mellett 8 lepattanóból, 8 kiharcolt fault, 6 gólpasszból, 6 labdaszerzésből, 2 eladott labdából és 1 blokkból állt össze.

Hiába a Szedeák hazai veresége, az együttes adja a forduló játékosát, a 31 pontig (5/7 közeli, 3/8 tripla, 12/13 büntető) és 42 VAL-ig jutó Alekszandar Ponjavicsot. Összesen 35 percet kapott a bizonyításra, ez idő alatt még belefért 8 lepattanó, 8 kiharcolt fault, 2 labdaszerzés és 1 gólpassz.

Nem kis meglepetésre a DEAC a Szolnok ellen is nyert odahaza, amihez Tomiszlav Ivosev 28 ponttal (8/13 dupla, 3/5 tripla, 3/6 büntető) járult hozzá. A közösbe tett még 7 kiharcolt faultot, 5 lepattanót, 3 szerzett labdát és 1-1 gólpasszt, illetve blokkot – 34 perc alatt 35 VAL.

A forduló centere a körmendi Csorvási Milán lett, aki a TF otthonában a padról beszállva jutott 17 pontig (6/9 dupla, 5/7 büntető). Mindössze 22 percet töltött a parketten, de így is eljutott 32 VAL-ig, amihez kellett még 7 kiharcolt fault, 6 lepattanó, 3 blokk, valamint 2-2 gólpassz és labdaszerzés.

A forduló magyar csapata:

Kovács Á. (5) – Benke (7) – Perl (2) – Hendlein (10)/Lóránt P. (5) – Csorvási (4)

Győzelemmel tért vissza a Paks kispadjára Braniszlav Dzunics, a Sopronnak dobott 105 paksi pontból Kovács Ákos pedig kezdőként 14-et vállalt magára. Hatékonyan célzott (3/5 dupla, 1/1 tripla, 5/6 büntető), egy gólpassz (9) hiányzott a dupla-duplához, ráadásul kiharcolt 7 faultot, szedett 2 lepattanót, és csak 1 alkalommal passzolt rossz helyre – 26 perc alatt 28 VAL.

Kovács Ákosék húsz pontot (105-85) vertek a Sopronra. Fotó: hunbasket.hu

Az Olaj megégett Debrecenben, Benke Szilárd 23 VAL-ja ellenére is. A padról beszállva jutott 11 pontig (5/9 dupla, 0/2 tripla, 1/1 büntető), 5 lepattanót szedett le a saját gyűrűjükről, kiosztott 8 gólpasszt, adott 3 blokkot és ugyanennyi faultot harcolt ki, valamint 1 eladott labdája volt. Így 28 perc alatt 23 VAL-t hozott össze.

Perl Zoltán sem örülhetett a Falco színeiben, mely az Alba vendégeként maradt alul. A szombathelyieknél Perl 13 ponttal (6/9 kettes, 0/2 tripla, 1/2 büntető) a második legeredményesebb lett, amit 5 lepattanóval, 5 gólpasszal, 2 kiharcolt faulttal, 1 labdaszerzéssel és negatívumként 3 eladott labdával egészített ki – 33 perc alatt 17 VAL.

Hogy ne teremjen sok babér a Falcónak, arról például a 21 pontos (5/9 dupla, 2/3 tripla, 5/6 büntető) Lóránt Péter gondoskodott. Az Alba magasembere lepattanócsatát 8-szor nyert, kiharcolt 3 faultot, eladott 3 labdát, de adott még 2 gólpasszt is, így 33 perc alatt 25 VAL-ig jutott. Ugyanilyen összmutatóval zárt Zalaegerszegen a Kaposvár vezére, Hendlein Roland, így osztozik a poszton Lóránttal. Hendlein közelről nem hibázott (6/6 kettes, 1/4 hármas, 2/2 büntető), 17 ponttal zárt, egy lepattanó híján (9) pedig a dupla-dupla is meglehetett volna. Volt még 2 kiharcolt faultja, 1-1 gólpassza és eladott labdája – 25 percet játszott, minden minutumra jutott +1 VAL.

Csorvási Milán teljesítményéről már fentebb írtunk.

(Zárójelben, hogy ki hányadszor szerepel az adott csapatban.)

Kiemelt kép: Török János/hunbasket.hu

4 hozzászólás

4
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
moldi56Kendeffy BotondJokic Recent comment authors
moldi56
Olvasó

Andrew Rowsey 30/18-as mutatója nem volt jó semmire.

Kendeffy Botond
Olvasó

Főleg magas-poszton feltűnő.

Jokic
Vendég
Jokic

De hát ott olyan jól állunk, tóth norbika, horti bálint… :))))))))))

Jokic
Vendég
Jokic

Tudjátok mi a vicc? Az, hogy a forduló magyar csapatából 2 fő válogatott, a többiek biztos nem férnek be, olyan erős a maistro kerete… 🙂

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés