Connect with us
Hirdetés

Bajnokok Ligája

Bajnokok Ligája: Megvannak a Falco csoportellenfelei

A B-jelű nyolcasban versenyez majd a magyar csapat.



:

:

HIRDETÉS

Mint ismert, az ötödik kalapból várta a Bajnokok Ligája sorsolását a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely gárdája. A csoportbeosztást és a selejtezők párosításait a svájci Miesben húzták ki, a 32 csapatos mezőnyben 28 együttes kiléte már biztos volt, míg négy gárda majd a két kvalifikációs kör után csatlakozik a többiekhez – ezek október 13-án rajtolnak, a főtábla pedig szeptember 15-én.

A magyar csapaton kívül az ötödik kalapba került még az olasz Happy Casa Brindisi, a lett VEF Riga és a spanyol RETAbet Bilbao, így a sorsolás előtt annyit biztosan lehetett tudni, hogy ők nem lesznek a Falco ellenfelei.

Az esemény első részében a selejtező párosításait húzták ki, majd utána következtek a csoportok, amelyek végül így alakultak:

A-csoport: Tenerife (spanyol), SIG Strasbourg (francia), Sassari (olasz), Peristeri (görög), VEF Riga (lett), Galatasaray (török), Rytas Vilnius (litván), a 12. selejtező-párharc győztese – Hapoel Tel-Aviv/Bakken Bears/Belfius Mons-Hainaut/Anwil Wloclawek

B-csoport: Nymburk (cseh), Nyizsnyij Novgorod (orosz), JDA Dijon (francia), Zaragoza (spanyol), Falco-Vulcano Energia KC Szombathely, Tofas Bursa (török), Start Lublin (lengyel), a 11. selejtező-párharc győztese – Iraklisz/Keravnos/Dnipro/Donar Groningen

C-csoport: Hapoel Jeruzsálem (izraeli), Foliu Oostende (belga), Turk Telekom (török), San Pablo Burgos (spanyol), Happy Casa Brindisi (olasz), Limoges (francia), Darussafaka (török), a 10. selejtező-párharc győztese – Igokea/Cluj Napoca/Sporting CP/Fribourg Olympic

D-csoport: AEK Athén (görög), Brose Bamberg (német), Hapoel Holon (izraeli), Pinar Karssiyaka (török), RETabet Bilbao (spanyol), Cholet (francia), Bologna (olasz), a 9. selejtező-párharc győztese – BC Balkan Botevgrad/Cmoki-Minszk/London Lions/Neptunas Klaipeda

Fotó: championsleague.basketball

 

 

HIRDETÉS

HIRDETÉS
58 hozzászólás

58
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
15 Comment threads
43 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
29 Comment authors
HeindrichGézukamindegycsaknesárgaLeklibajszaEwing Recent comment authors
Heindrich
Olvasó

A és D csoport izgalmas lett volna 😀 remélem adja valami normális csatorna a meccseket! Reális esély van a továbbjutásra.

Master1
Olvasó

Sarkalatos pont a BL szereplés kapcsán, amit egyébként lentebb már Jagerman is említett, a TV közvetítés. Ennek kiemelkedő szerepe lesz ebben a szezonban, mivel a véleményem szerint ősszel még biztosan zárt kapus mérkőzések lesznek a BL-ben(bár ne lenne így). Tudom hogy szurkolóként nincs sok beleszólásunk abba, hogy hova kerülnek a közvetítési jogok, viszont valamilyen formában jelezni kéne a sportcsatornáknak hogy ebben a helyzetben még nagyobb igény lenne arra hogy olyan csatorna közvetítse a Falco Bajnokok Ligája meccseit amit több érdeklődő is könnyen elér, szemben a mindigo-s borzalommal. Tavaly nyilván nagyrészt szombathelyi szurkolók fizettek csak elő, hogy lássák a csapat mérkőzéseit,… Olvass tovább »

gyógyegér
Olvasó

Amíg ilyen sárgapárna félék képviselik a falcót itt, addig az sem érdekel, ha tök utolsók lesznek a csoportban. 0- 14

wiley
Olvasó

Mert te aztán különb vagy…

Zsarkov
Olvasó

1-13

Pbask
Olvasó

Na de legalább haladunk,még 11-12 év, és egy szolnok-szombathely elismeréshez eljövetele eljöhet 🤔

Zsarkov
Olvasó

Aki a selejtezőből jön, itthon csak megveritek!? 😉

Leklibajsza
Olvasó

Csak nem megint szopófesztivált vízionálsz?

crazybasket
Olvasó

De, és ez nagyon jó ómen nekünk, szóval köszönöm is neki, én vártam az ilyen jellegű kommentet! 😎

nyolcmegnyolc
Olvasó

Kemény ellenfelek. Ha innen kiesik a Falco nem érheti szemrehányás. A továbbjutás bravúr lenne szerintem.

mindegycsaknesárga
Olvasó

Ez előre mentegetés? Szerintem innen harmadik helyen illene továbbjutni.

crazybasket
Olvasó

Tehát akkor a Dijon,Nymburk,Novgorod,Tofas és a Zaragoza közül csak kettőt tartassz erősebbnek a Falconál? Ez jól esik köszi!:)

Pbask
Olvasó

Azért ez meredek. Legjobb esetben talán 4.hely csíphető, de kell hozzá ötödik légiós.

mindegycsaknesárga
Olvasó

Ez kb a legyengébb csoport, amiből simán továbbjutó helyre kerülhettek. Dijon, Novgorod után Ti és a Tofas/Zaragoza lesz a sorrend.

Pbask
Olvasó

Én Dijon Zaragozát előbbre sorolom, Nymburk is nagyon jó,cseh bajnokság gyenge,de ők a kirakatcsapat, tavaly is szívfájdalom nélkül továbbjutottak BLben, megfektettek egy AEK-t is szoros meccseken,én Novgorodra helyezem hangsúlyt hogy becsusszunk negyedik helyre. De ez a legszerencsésebb csoport,igen.

Jagerman
Olvasó

A Novgorod ellen 3 éve csak bírói segédlet miatt kaptunk ki hosszabbítás után és az akkori csapat és a mostani között jelentős különbség van a mai javára. Szerintem az oroszok nem lettek annyira jobbak. Tőlük most elment 3 amerikai játékos (Brandon Brown, Darrlyn Willis, Terell Parks) és 1 orosz Pavel Antipov. Jött hozzájuk Kasey Shepherd (BC Kijev), Alexander Gavrilovic (Tsmoki Minsk), Luke Petrasek (Giessen 46ers), Timofey Gerasimov (Lokomotiv Kuban). Egyértelműen erősebb a francia és a spanyol bajnokság is, ráadásul a Dijon és a Zaragoza is top csapat a saját bajnokságában. Szóval ellenük nyerni, akár otthon, akár idegenben hatalmas dolog. Szerintem… Olvass tovább »

Soros György
Olvasó

Remelem visszajön ez a szájbab****tt Covid-19 és akkor megint bezárnak mindent meg meccsekre se lehet majd menni! Ilyen világot…

Lightbringer
Olvasó

Tegyél ellene Gyuri, neked már nincs sok hátra de sok pénzed van. Old meg, hogy egy évvel eltolják a hisztit… 😀

Tesito
Olvasó

George rád a legveszélyesebb a covid te vén barom.

Soros György
Olvasó

Ironianak szántam teso hallod nyakon verjelek egy tüskés szijjal

Ewing
Olvasó

Oldd meg…😉

Soros György
Olvasó

Te te nem a kezdo5 írója vagy?

Jagerman
Olvasó

Nagyon jó, kiegyensúlyozott csoport. Lehetetlenség megjósolni a továbbjutást ebben a fázisban még. Lehet eső, lehet nap is. Mindenesetre ismét baromi jó mérkőzésekre van kilátás. Remélhetőleg valamelyik sport tv is adni fogja végre valahára a mérkőzéseket. Ha ez nem hírverés a sportágnak, akkor mi?! Remélhetőleg most kijutok a Dijon elleni hazai mérkőzésre, ami tavaly sajnos munkaügyi dolgok miatt elmaradt. Az idegenbeli mérkőzések közül a Nymburk nagyon jó opció, mivel Prágában játssza a hazai mérkőzéseit. Erre egy kellemes túrát, sörözéssel, városnézéssel együtt jól meg lehet szervezni. A Lublin is jó, mert viszonylag közel van és útba lehet ejteni akár Kassát is, ha… Olvass tovább »

caseyjones
Olvasó

Őszintén kívánom, hogy mindegyik út összejöjjön neked, de szerintem készülj fel arra is, hogy az istenverte koronavírus keresztülhúzza a számításaid. 🙁 Eltakarodhatna már végre!

Jagerman
Olvasó

Igen a COVID-19-el nehéz most még kalkulálni. A csoportkör 2020. október 13. napján kezdődik. Az még 3 hónap. A jelenlegi helyzet szerint Csehország, Lengyelország egyértelműen opció lehetne és Görögország (esetleges Iraklisz bejutás esetén) is repülős opcióval. Oroszország, Törökország jelenleg felejtős. Mondjuk Bursa kb. 2 óra autóút Isztambultól. Kérdés, hogy pontosan mi lesz majd a menetrend, mikor lesznek a mérkőzések és a koronavírus helyzet, hogyan alakul. Sajnos ez erősen kérdéses még. Amíg nincs oltás, addig ez a fos kering, mint lófing a levegőben. Azért mindenesetre bizakodó vagyok….:)

crazybasket
Olvasó

Zaragozát se felejtsd ki, nálam most az lesz az egyik elsődleges cél a Lengyel és Cseh túra mellett. Barcelona vagy Madrid repülőve, és onnan 1,5-2 óra a köztudottan elég jó Spanyol vasúton. Csak tudjunk menni srácok!!!! Ott akarok lenni!!!

gulyasszabolcs00
Olvasó

4-5.hely reálisan meglehet! Abszolút vállalható csoport, bőven lehetett volna nehezebb is.
Szurkolok! Mindig, mindenkor : Hajrá, Magyarok!

laja
Olvasó

Hányan jutnak tovább egy-egy csoportból?

wiley
Olvasó

Négyen.

Master1
Olvasó

Merek nagyot álmodni, és szerintem ebből a csoportból még a továbbjutásra is lehet esélyünk. Minimum két olyan kalap is volt, ahonnan számunkra a legjobb ellenfelet kaptuk. Filipovity távozása esetén egy extra négyessel, maradása esetén pedig egy 2-3as poszton játszó légióssal ütőképes csapatunk lehet.
Amúgy nem semmi, hogy Dijon, Zaragoza szintű csapatokat ismerősként tudunk üdvözölni.

SárgaPárna
Olvasó

Maradjunk annyiban, hogy ez egy olyan kávéház, amilyenben magyar csapatot még nem engedtek leülni…
Jöhetünk itt a Szolnok eredményeivel, de azokat az idő különösen megszépíti, nem ez a szint volt. Nagyon nem.
Most a Körmend Alpok Adria Kupa szerepléséről nem írok hosszabban, az nyilván mindennél rangosabb, főleg ha Dellllas nem sérül meg.

dono
Olvasó

Azért a Debrecenben látott Besiktas szintű csapat nem igen fordult meg még kis hazánkban. De ettől függetlenül tényleg nagyon jó csapatokat hoz ide a Falco..

FalcoParádé
Olvasó

De tényleg most Delassal mi van?!

WSreborn
Olvasó

Valóban nem ez a szint mert a miénk magasabb szint volt ennél, ezek a csapatok nem fértek volna be abba Uleb EC csoportba amiből mi továbbjutottunk! Nem beszélve a 2 ECH final fourrol, és ABA liga 6. Hely.
A csöndben maradtál volna bölcs maradtál volna már sokadjára…..
Sokadjára mondom ti azzal akartok még nagyobbnak látszani hogy más eredményeit leszóljátok. Viszont nálatok többször szerintem egy csapat sem tette magát bohóccà és volt ügyeletes lúzer. Sok év nemzetközi vitézkedés kell hogy azt a sok égést ellensúlyozzátok, talán ezért is kegyes veletek a sors mert egálra játszik…..😂😂😂

donnarumma
Olvasó

Általánosítasz, többes számban írsz ..
Pont olyan ügyeletes bohóc vagy,mint Ő, leereszkedtél a szintjére és azokkal az eredményekkel vágsz fel amihez pont annyi közöd van, mint nekünk…veled nem kegyes a sors…

WSreborn
Olvasó

Én azt vallom ha lentről ugat valaki leereszkedem hozzá de csak amíg adok neki 2 pofont, utána visszamegyek.
A véleményedhez pedig jogod van, még ha orbitális baromság is.
Én csak az igazat írtam ellentétben veletek….

Mendez
Olvasó

Azzal a “westsucks” nicknévvel már nem kell lemenned sehova.
Pont a helyeden vagy.

WSreborn
Olvasó

Én a helyemen vagyok és te is ott lent….
Emlékszel a régi nevemre? Netán bennfentes vagy? Ez utóbbi sem lepne meg, volt már rá példa sokszor

Mendez
Olvasó

Üdv innen lentről te kis olajbányász 😂😂😂

WSreborn
Olvasó

Puszpusz

SárgaPárna
Olvasó

Szerintem ez nincs így, és én jobban értek hozzá…

Mendez
Olvasó

Mi volt az a sok égés elárulnád?

WSreborn
Olvasó

Kupa bukták, papír aranyérmek, MTE farvizén evickélő lúzer évek? Ezeket már elfelejtetted?

Mendez
Olvasó

Azért az 50 pontos nagykabátok is örök emlékek számotokra 😂😂😂

WSreborn
Olvasó

És abból mennyi is volt??????

Soros György
Olvasó

Sárga Párna ki kéne téged üzni az országból és ezt szhelyiként mondom

Soros György
Olvasó

Én a Pongo Pongo szigetekre szamuznelek egy aszott banánnal meg egy zsák túrós taskaval

Soros György
Olvasó

Meg egy tablettel korlátlan mobilnettel hogy tudjad nézni a Körmend streamjeit

Gézuka
Olvasó

Na, mi van, ti szartátok a spanyol viaszt vagy mi? Ostoba. Fain kis provokátor vagy te, mennyit kapsz?

FKC FAN
Olvasó

Nem rossz csoport! Hajrá Falco!

JR.Benitez
Olvasó

Dijon szép emlék, Zaragoza ellen most már tényleg jó lenne nyerni. Galata jó lett volna… Cseh és lengyel turnéra esélyes. Remélem hasonlóan magas szinten tudunk szerepelni, hiszen MAGYARORSZÁGOT képviselni nagy felelősség!!!

caseyjones
Olvasó

Galata miért lett volna jó? Alighanem a mezőny egyik legerősebb csapata, pár éve még euroligások voltak.

JR.Benitez
Olvasó

Pont ezért lett volna jó őket elhozni Magyarországra

Soros György
Olvasó

Galatások dilók

caseyjones
Olvasó

De mivel nagy hírnévnek örvendő csapat, kevésbé lettek volna jók a Falco továbbjutási esélyei. Lehet, hogy pont a miattuk elvesztett meccseken múlt volna a továbbmenetel.

Pbask
Olvasó

Szerintem messze a legjobb csoportot kaptuk,bármi lehetséges. Izgalmas meccsekben nincs hiány,megérné az az ötödik légiós 💪

Mivanmivan
Olvasó

Az A-csoport sokkal vészesebbnek tűnik, szerintem nehéz, de megoldható csoportba került a Falco. Sok sikert nektek.

milanka487
Olvasó

Nem könnyű, de nem is lehetetlen csoport!💪

HIRDETÉS

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb

Hirdetés

Hírek

Hirdetés

Facebook