Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Badzim triplája döntött, előnyben a Szolnok

Döntőhöz méltó meccset játszottak a csapatok.

Szolnoki Olajbányász - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 80-77 (27-19, 10-16, 24-21, 19-21)

Rájátszás, döntő, 1. mérkőzés
Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok
V.: Benczur T., Praksch P., Győrffy P. (Várhalmi Zs.)

Szolnok: Warner 14/6, Badzim 18/12, Kovács 4, Subotic 4, Cakarun 18. Cserék: Pongó 10/6, Gibson 7/3, Zsíros -, Rudner -, Juhos -, Taiwo 2.

Falco: Váradi 11/3, Benke 17/9, Bruinsma 8, Barac 2, Keller 6. Cserék: Anderson 6/6, Perl 27.

Kezdetét vette a 2020-2021-es idény fináléja, melyet az alapszakaszgyőztes Szolnok és a bajnokságban második Szombathely vívott.

Jól bekezdett az Olajbányász, Kovács és Cakarun pontjaival már 4-0 volt az állás, amikor még csak fél perc sem pörgött le az órából. Hamar egyenlített azonban a Falco, az egykor Szolnokon kosárlabdázó Benke négy ponttal terhelte a hazai gyűrűt (4-4). Badzim saroktriplája bement, ráadásul Cakarun is hozzátett kettőt, megint fölénybe került a hazai csapat (8-4). Keller zsákolásával és Benke büntetőjével egyre zárkózott a Szombathely, de Badzim nagyon távolról is pontosan célzott (11-7). Egy vendég eladott labdát követően Warner fejezte be a gyorsindítást, aztán Cakarun dobott egy félhorgot, nyolcra hízott a szolnoki előny (17-9). Hiába Bruinsma lefordulása, Gibson is jól dobta a hármast. Pongó is beköszönt távolról, ezzel meglett a közte tíz is, azonnal érkezett Perltől a válasz (23-25). Sokáig őrizte a magabiztos előnyét az Olajbányász, de Gibson sportszerűtlenjét követően hatra zárkózott a Falco, a végső szó azonban Cakaruné volt. 27-19.

Egy jó Anderson-trojkával már a második negyed elején megkezdte a felzárkózást a vasi gárda, sőt, Váradi is a helyére küldött egy hármast (27-25). Sokkal jobb arcát mutatta a Szombathely, miközben egy kisebb gödörbe került a Szombathely, Anderson triplájával fordítottak a vendégek, majd Cakarun egalizált (30-30). Egy hosszabb kosárcsend után Taiwo maradt üresen a palánk alatt, aztán Warner hármasa hullott be (35-30). Egy jobb periódust fogott ki az Olajbányász, de Perl rendre megtalálta az utat a gyűrűig, végül kétpontos hazai vezetéssel mentek nagyszünetre a felek. 37-35.

Perl középtávolijával egyenlített a Falco, öt ponttal válaszolt a Szolnok (42-37). Innen Perl és Bruinsma vezérletével egy 7-0-ás futást csinált a vasi csapat, időt kért Gasper Potocnik (42-44). Váradi közelije után megléptek néggyel a vendégek, Warner egy triplával szépített. Továbbra is fej-fej mellett haladtak a felek, Keller ziccere után 47-49 volt az állás. Badzim a harmadik tripláját dobta be, amivel visszavette a vezetést a Szolnok, ráadásul Bruinsma támadóhibája után Badzim egy újabb hármast dobott be (53-49). Váradi tett vissza egy támadólepattanót, újra kettő volt közte. Benke is távolról köszönt be, megint a szombathelyieknél volt az előny (53-54). Gibson csinált egy 2+1-es akciót, de a megítélt büntetőt kihagyta. A negyed végéig már nem változott a játék képe, minimális előnyről várhatta a záró etapot az Olajbányász. 61-56.

Váradi és Warner kosárváltásával indult az utolsó tíz perc, majd Benke dobott egy hármast (63-61). Cakarun centerezett szépen, de Benkének erre is volt válasza (65-63). Nagyot küzdöttek a csapatok és sokáig őrizni is tudta az előnyét a Szolnok, de Benke egyszerűen megállíthatatlan volt ebben az időszakban (67-66). A kritikus pillanatban nem tudott közelebb lépni a Falco, sőt, Gibson és Kovács kosaraival ellépett öttel a Szolnok (71-66). Ennél jobban nem tudtak elhúzni a hazaiak, Perl és Bruinsma is pontosan fejezett be egy-egy gyorsindítást, időt kért Gasper Potocnik (71-70). Jól védekeztek a vendégek, majd Váradi tört be szépen, két és fél perccel a vége előtt átvette a vezetést a Falco (71-72). Subotic és Badzim is jól büntetőzött, újfent az Olajbányász járt előrébb (75-72). Perlnek ütöttek oda, aki viszont csak az egyiket dobta be, 75-73-nál, 55 másodperccel a vége előtt támadhatott a hazai együttes. Badzim hatalmas labdát adott Cakarunnak, elment néggyel a Szolnok, Gasper Okorn kért időt (77-73). Perl vitte végig ziccerig, megint csak kettő volt közte. Warner betörése lejött, Perl szlalomozott végig, egy másodperccel a vége előtt kiegyenlített a Szombathely (77-77). Kevés ideje maradt a hazaiaknak, de ennyi is elég volt Badzimnak, aki egy palánkos triplával megnyerte a találkozót az övéinek. Döntőhöz méltó mérkőzésen, óriási fordulatok után szerezte meg az előnyt a Szolnok. 80-77.

Fotó: hunbasket.hu

HIRDETÉS

270 hozzászólás

270
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
90 Comment threads
180 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
86 Comment authors
ratorperChikán SándorMivanmivanHorváth SándorKeller Ákos Cicája Recent comment authors
ratorper
Olvasó

Chikán Sándor! Ha ilyen jó szemű vagy akkor a Warner betörésnél mit láttál? Ha ennyire érted a kosárlabdát akkor láttad Te is az egyértelmű faultot?! Ha azt befújják akkor négyel megyünk, nincs egyenlítés, nincs a három pontos! De tudom Falco szurkoló vagy,és az a sok keserűség az agyatokra ment amit hosszú éveken át kaptatok! Ezeket miért nem veszitek észre? Sírás, ez maradt Nektek! Remélem kedden jól elkenjük a szátokat, meg érdemelnétek!!!

Chikán Sándor
Olvasó

Teljesen egyértelmü volt az utosó dobásnál mi történt!!!!! Későbbi óraindítás aztán ellépte a dobó aztán óriási falt Benke ellen.Ezt a bírók részéről nem észrevenni ezt csalásnak hívják.Azaz CSALÁS!!!!!!! Mindezt a Szalai miatt.Bárki bármit állít kever kavar, ezek a tények!!!! Ezeket a bírókat örökre kellene eltávolítani a kosárlabda közeléből!!! Ugyanis a tényeket nem lehet véletlenül nem észrevenni.Szándékosan CSALTAK!!!!Mindezt az elfogult szolnoki szurkolóknak is el kell ismerni akiknek valami közük is van a kosárlabdához például szurkolók.Gyalázat ami történt.A meccs előtt csak a tisztességes biráskodásban reménykedtem erre ilyen szégyenteljes CSALÁS történt. Mi értelme van ennek a sportnak??????? Értelmetlen az egész szövetségestül egyetemben.Ezért küzdenek… Olvass tovább »

fanaticfantastic
Olvasó

Ismét nem az ellenfél volt jobb…. Megint ,elbántak szegény Palkóval… A Perl büntetőparádé,egész meccsen ,,gondolom a Szalai múve,ugye.. Nevetségesek vagytok… Bex ás!

Chikán Sándor
Olvasó

A tények az utolsó dobásnál Későn inditották az órát , A dobó ellépte. Benkét akkorát faltolták hogy csak a vak nem vette észre.Ha ezeket nem vették észre a bírók akkor az szándékos volt.Ezt CSALÁSNAK hívják.Ezeket a bírókat örökre el kell távolítani a kosárlabda közeléből.Ezeket a tényeket az elfogult szoknoki drukkereknek is el kell ismerni bármennyit is kevernek kavarnak!!!!!!Szégyen az egyetemes sportra és a kosárlabdára ,persze milyen a szövetség???? Hát ilyen. Gyalázat!!!! 30 éve vagyok kosárbarát szurkoló és sorozatban CSALNAK a bírók.Mi értelme van ennek????? Ez nem sport.Csak reménykedni merek hogy a következőkben a sportolók döntik el a meccseket és nem… Olvass tovább »

Mivanmivan
Olvasó

Sajnos csak az utolso negyedet láttam, de az zseniális volt! Szolnokiként mondom, hogy jó volt látni, hogy a magyarjaitok ilyen jól játszanak, reméljük a vágatottban is ezt hozzák. Nálunk megvolt a küzdés, harcolás, és egy sertéselepnyi malac a végén. Meccs után Váradi teljesen korrekt nyilatkozatot adott. 1:0, innen folytatjuk, piszkosul nehéz párharc lesz ez még… Hajrá olaj!

fanaticfantastic
Olvasó

Mintha egy ügyvéd fogalmazta volna meg… Roppant diplomatikus:D Mindenkinek megfelel. Peren kívül…:D Nyomok én is érte egy likeot..

Nanate
Olvasó

Sziasztok! Ma nyugodtan végignéztem a meccset! Perl nagyon jó játékos, de már tudom miért jött haza külfőldröl! Azokat a faultokat, amiket befújtak neki nemzetköziben soha nem fújják be! Ettől függetlenül le a kalappal előtte! A végén egyértelműen látszik, hogy Warner nem ért hozzá Benkéhez! Ő egyszerűen neki futott Warnernek és úgy tett mintha támadó lett volna! Ez viszont gusztustalan! A fault arányról ne is beszéljünk! Mindenki látta, hogy a Falco hazai pályát kapott! Okorn a meccs előtt is azt mondta, hogy a Szolnok a bajnokesélyes, ezzel is mentve magát, ha kikapnak! Nem kedves Okorn! A Falco az esélyes még mindíg,… Olvass tovább »

WSreborn
Olvasó

Ezt az “egész ország ellenetek” szöveget hagyjuk már. Ilyen nincs! Egy csapat szurkolóit nem érdekli – legalábbis engem nem – hogy ki szurkol ellene, sőt leszarja.
A játékosokat még kevésbé érdekli.
Ha országos közvéleménykutatást tartanánk 50-50 körül alakulna a megoszlás.
Tehát ez meddő téma.
Hajrá Olaj, tegyünk csodát kedden!

Pbask
Olvasó

+1
Csak az utolsó sorodra nem 😛
Még egyszer gratulálok.

fanaticfantastic
Olvasó

Van egy új szinonímája a “bírózás” szónak. Bírózás = Falco.

Horváth Sándor
Olvasó

Sajnos ilyen dolgok is csak Magyarországon történnek meg. A mérkőzésen utolsó 2 percben 3 meg nem adott fault a Falconak. Utolsó jelentben pedig 4 hiba is van. 1. Nem időben dobta be. 2. Warner elzárása fault Benkén. 3 Nem időben indították el az órát. 4. Lépés hiba. Négy hiba ellenére is sikerült megadni a kosarat. Mérkőzés után pedig amatőr szervezők és a rendőrség bénázása történt… Rendőri kíséretében kiengedik a vendég szurkolókat a hazai szurkolók előtt akik autókat dobáltak meg sörös üvegekkel. Milyen világban élünk? Ráadás: Egy országban nincs olyan, hogy Szövetség elnöke és egyben a város polgármestere is. Kabaré ami… Olvass tovább »

fanaticfantastic
Olvasó

A mérkőzés egészében nézted a megadott faultjaitokat? Meg a Szolnoknak,meg nem adottakat? Ne sírdogálj. Ne bosszankodj. Így is hátszeletek van,állandóan. A szombathelyi A szurkolóitokról meg jobb ha hallgatsz, mert szégyen.

WSreborn
Olvasó

Ezt nevezem objektív nézőpontnak. Amikor Szombathelyen a rendőrök rendszeresen szándékosan átengedik a trógereket, hogy üssék a vendég szurkolókat, gondolom az nem zavar…

Mendez
Olvasó

????
Erről mesélj kérlek.
Ilyen mikor történt, hogy szándékosan átengedtek hazai szurkolókat a vendégbe?
Mindig ott vagyok meccsen de ilyet soha bem láttam.
Az köztudott, hogy a körmendiek rendszeresen beülnek a hazai szektorokba de soha nem érte őket semmiféle attrocitás.
Fordított esetben azért kíváncsi lennék egy hasonló szitura.

WSreborn
Olvasó

Ez már régebben volt 2008ban, de azóta is előfordult már állítólag.
Egyébként mi történt veled??? Normálisan szólsz hozzá tegnap óta.

Mendez
Olvasó

2008-ban mikor pontosan?
Figyu, az egész Aréna be van kamerázva, még a parkolók is.
Ki az az ostoba aki a munkáját kockáztatná egy ilyen húzással?

WSreborn
Olvasó

Valahogy április körül volt, és a csarnokon kívül történt, a vendég szurkolók bejárójánàl. Beállt a szurkolóbusz, és rendőrkordon vett minket körbe, ami egyszer csak szétnyílt és átengedett 8-10 kopasz ütvefúrót, akiket szemmel láthatóan ismertek a rendőrök. Ez a 8-10 fő vàlogatás nélkül ütni kezdte a nekik háttal álló szolnoki szurkolókat, akik mire megfordultak, a szombathelyiek visszamentek a rendőrök mögé, akik összezártak. Amikor kérdőre vontuk a rendőröket, a válasz az volt, hogy: Nem láttak semmit de ha nem igyekszünk mi sem fogunk látni. Azt hiszen kaptunk valami jelzőt is amit nem idéznék. Persze amikor a szolnoki RFK-n keresztül kérdőre lettek vonva,… Olvass tovább »

fanaticfantastic
Olvasó

Na! Ez Szombathely? Választ várok!

Keller Ákos Cicája
Olvasó

XD

Travis Brickle
Olvasó

Üdv ! Így másnap már tisztább a fej. Semleges szurkolóként ennél nagyobb meccs nem nagyon létezik. Olaj drukkerként meg hát pláne mit is lehetne mondani A lépés a végén többszöri visszanézésre sem esett volna le pedig egyértelmű volt, kb a századik hozzászóló volt az első akinek feltünt és talán az egyetlen, hasonlít a bűvésztrükkökre mikor a jobb kezem figyeled de a ballal alkotok amit szinte senki nem vesz észre, így mondhatni erősen véleményes, szombathelyi szempontból szabálytalan, nálunk meg egy halvány mosoly mert az emlékeinkbe az eufória és a leírhatatlan érzés fog megmaradni ami ezzel járt. Tegyük hozzá előtte Warner betörése,… Olvass tovább »

Endre
Olvasó

Csak kèt kèrdès maradt a Gyuribà mekkora zakòt vett fel, illetve a sàrgapàrna àlarcban nèzte e a meccset? 🙂 sohase gondoltam volna,de hajrà Szolnok! Egy orszàg szorìt èrtetek!

Mendez
Olvasó

Ezek az egy ország szorít kijelentések után jobban alszotok?
Vagy közvélemény kutatást tartottatok a döntő előtt?
Szánalom. ???

fanaticfantastic
Olvasó

Nagyon sokan ,nem szeretnek benneteket. Pld,az ilyen kommentelők miatt mint te. Ne keresgélj. Nem kell közvéleménykutatás. Gyakorlatilag,minden aktuális ellenfeletekbe beleszálltatok,arcoskodtok,aláztok településeket,stb. Ez általában nem népszerű.

Mendez
Olvasó

Ohh nálatok aztán olyan kedves és tisztelettudó kommentelők vannak.
Csak úgy sugárzik a jóindulat rouge, olaj75, zsarkov vagy éppen a te kommentjeidből.
Vicces ahogy próbáljátok mentegetni magatokat és kizárólag a Falco szurkolókat feltüntetni minden rossz okozójának.

fanaticfantastic
Olvasó

Nézz magadba.

fanaticfantastic
Olvasó

Ja,,,megkérlek,másolj be olyan kommentemet ahol sértegetek ,bárkit is. Max. ironizálok. Költői kérdést teszek fel. Vagy tényt közlök. DE! Nem alázok!

Endre
Olvasó

Nem kell közvèlemènykutatàs, elèg megnèzni a reakciòkat. 🙂 amùgy a veresèget is mèltòsàggal kell(ene) viselni. (Pèldàul az ügyvezető mit keres a zsűriasztalnàl?) Jò meccs volt, sok fordulattal. A vèlemènyem az, hogy ez a falco a palànk alatt elèg sùlytalan. Az egyenlìtès előtt azèrt a Warnert is szèpen faultoltàk. Abszolùt korrekt volt a jàtèkvezetès, a kosàr pedig èrvènyes. Sok ilyen jò meccset mèg!

Best2
Olvasó

Hát ez a tábornak nevezett csőcselék tele van füstössel, vagy csak csak a bánya szénpora ragadt a gusztustalan testükre? Ocsmány

WSreborn
Olvasó

Színvak, és félkegyelmű jó párosítás????? bérelt helyed lehet a sárga táborban, megütöd a szintet.

Sajka
Olvasó

A 9 ezer eurós Andersonnak volt a legjobb +- mutatója a Falcóban 🙂 Majdnem meg is nyerte a meccset. Ja nem.
Érthetetlen számomra, hogy egy ilyen előéletű és drága játékos annyira halovány, hogy Okorn az utolsó negyedben nem is játszatta, míg a többiek csapágyasra lettek hajtva.

nezo828
Olvasó

Tegyük hozzá: szerencsére. Ha játszott volna véleményem szerint nem lett volna éles a vége és mindenképp jobb, hogy nem magabiztos Szolnok győzelem született. Egy jó Andersonnak helye lenne a Falcoban, de ez a hektikus szezon nem tett jót neki és talán emberileg sem illik a csapatba. Játékában nyomokban láthatóak az inteligens, kiváló megoldások, de a dilettáns, idegesítő, már-már amatőr hibák is. Ami szerintem tény, hogy amíg Anderson sérült volt Váradi irányításával jobb volt a csapatjáték.

Petike97
Olvasó

Egy ilyen szintű minőségi irányítónak végig kéne robotolni a meccseket…nem utolsó perces cserének lett hozva.valóban vannak jó megoldásai,de valljuk be hogy ebbe a Falcoba nem nagyon fér be.

Sajka
Olvasó

Ez így van. Komoly pedigrével lett beharangozva ősszel, aztán, ha jól emlékszem volt neki talán 4 kiemelkedő meccse. Azért ennyi pénzért ez nagy luxus.

makelovenotwar69
Olvasó

Döntőhöz méltó, kiváló meccs volt, több fordulattal, egyéni villanásokkal.
Gratulálok a csapatoknak!
Ha a meccs egészét nézem, megérdemelt hazai győzelem született!
Legalább hasonló folytatást,
Hajrá magyar kosárlabda!

Rouge
Olvasó

Gratulálok a csapatnak, ez aztán férfimunka volt! Az első menet a miénk, de messze még a vége…ez olyan mint a bikaviadal. “Levantado” vagyis büszke a bika akkor, amikor először kijön, fejét magasra tartja, ereje tudatában gondolkodás nélkül támad minden célra…. …az első fázisban a picador beleföfi a lándzsát a bika nyakába…a bika lejjebb szegte a fejét, ami nélkül a matador soha nem jutna el az ölésig a befejező fázisban. A bika meglassúdott, de erejének és akaratának birtokában van…a következő menetekben tovább fogjuk fárasztani.. …amint a bika öklelésre szegezi a fejét, egyenesen beütjük a banderillákat a bika lehajtott nyakába, tovább lassítjuk… Olvass tovább »

Dudi
Olvasó

Nagyon szellemes. Ja, nem!! ??

Falcofan
Olvasó

Elképesztő, hogy milyen gyenge légiósaink vannak ! Ki választotta ki őket ? Megértem, hogy az erős magyar játékosokra több pénz mehetett el, de akkor is, legalább egy olyan légióst kellett volna hozni, aki húzóember lenne. De nem csak a Szolnoknak vannak sokkal jobb légiósaik, hanem a Szegednek, meg a Debrecennek is ! Akárhogyan is végződik a döntő, remélem a jövő szezonra egyiküket sem fogják marasztalni.

Petike97
Olvasó

Gratula azért Szolnokra.Most rajtunk lesz nyomás hazai pályán,de még semmi nincs eldőlve.a baj az hogy ekkora rotációval kevesek leszünk,és el fogunk fáradni a 3.-4.dik meccsre…ha mindenki kiemelkedőt nyújtana így is más lenne,de ma sem ez történt.Fel a fejjel és menni kell tovább??

Csíkosnapernyő
Olvasó

Hajrá Falco! Szegediként nektek szurkolok,a magyar mag a kedvencem:Váradi,Benke,Perl. Hajrá az aranyért,ti vagytok a jobbak!

milanka487
Olvasó

Hajrá Deac!
Én nem a magyar maguk miatt szurkolok nekik hanem azért mert nekik lehet keresnivalójuk a nemzetközi porondon!

fanaticfantastic
Olvasó

A Falco ellen nektek szurkoltam. Most akkor a Debrecennek!

97MTE00
Olvasó

Többen írjátok, hogy Benedek milyen nagyszerűen játszott. 12/5 a dobás mutatója és 0 kiharcolt fault. Mi lett volna, ha tényleg nagyszerűen játszik.?

Vulcano
Olvasó

A 13 assist és 27 VAL ezek szerint elkerülte a figyelmedet.

97MTE00
Olvasó

Nem kerülte el a figyelmem semmi, szerintem ez nem nagyszerű, ez az elvárt, ettől rosszabb nem lehet. Ha szerinted ez nagyszerű, akkor rajta kívül sokaknak volt nagyszerű teljesítménye idén.

Vulcano
Olvasó

A 13 assist szerinted az elvárt? Akkor nem sok közöd lehet a játékhoz. Múltkor az egyik körmnedi kellégád Perl-ről fejtette meg, hogy igazából tök szar játékos, most pedig Váradi lesz kikiálltva annak? Gyorsan el is küldjük inkább őket. Hisz ha a körmendi szakemberek azt mondják akkor úgy van.

97MTE00
Olvasó

Én a játékát nem minositettem, ti írtatok valamit, és én arra reagáltam . Értő olvasás, ennyi. Kedden a helyszínen nézem, ti is ott lesztek?
MTE

wiley
Olvasó

Te vagy az fjoda? ?

Rolex
Olvasó

Mocskos sárgák,veszíteni se tudtok emelt fővel!
?
❤️?

nazol
Olvasó

Próbálom röviden. Szubjektív vélemény lesz. A fújásról: ne bírózzon sztem senki. Amiről eddig senki említést sem tett: a harmadik negyed közepe felé 16-8 volt a fault arány (vissza lehet nézni nyugodtan). Én nem hinném, hogy a Falco védekezése ilyen puha lett volna. Kint voltam a csarnokban, így visszanézni még nem tudtam, de legalább 2-3 necces fault érkezett ránk. Ezt azért mondom, mert valószínűleg Warner tényleg tarolta Benkét… de ne ezen múljon már. Falco ma: Perl Zoli extra extra, Váradi nagyon jó, Szilárd szintén jó. Légiósok középszer. Ja, Keller: langyos fos. Olaj ma: nem emelnék ki senkit, csapat meló volt. Pozitív… Olvass tovább »

Falcofan
Olvasó

De nagyon reális a véleményed ! Nekünk persze fájó a vereség, de szerintem megérdemelte az Olaj a győzelmet. Szinte végig hátrányban voltunk és ha sikerült volna hosszabbításra menteni a meccset, már az is nagy fegyvertény lett volna és a hosszabbítás kimenetele is kétesélyes lehetett volna. Viszont a bírók szerintem korrektek voltak, a szolnokiakra fújt több fault amiatt volt, hogy nem tudták tartani Perl Zolit.
Összességében egy izgalmas, jó meccset láthattunk és külön öröm, hogy sportszerű volt mindenki.
Remélem Szombathelyen egyenlítünk !

szolnoksport
Olvasó

Gratulálok a csapatnak, Badzim extra, Warner megérkezett, bár néha elvitte a hév. Csökkentenünk kell az eszetlenül eladott labdák számát / Kovács, Gibson / és az eszetlen faultokat / Gibson /, megjön Subotic is és még bármi lehet! 🙂 A következő meccsen nagyon oda kell tenni magunkat, hátha el tudjuk kapni őket idegenben. Hajrá Olaj!

KD
Olvasó

Arról ne is álmodj, idén a rájátszásban még 15-ön belül se voltak.

szolnoksport
Olvasó

Azért ha megengeded álmodok róla! 🙂

kekfr@nkos
Olvasó

_

nyolcmegnyolc
Olvasó

Szóval.
Az Olaj szurkolók facebook oldalán fenn van egx videó az utolsó dobásról. Szerintem mindenki megtudja nézni. A Németh Egonoson. Jól látható, hpgy a dobás a duda előtt vam elengedve ês az is, hogy Warner 2 lábon áll és egy teljesen szsbályos zárást ad. Benke pedig nekifut. A tv felvételeken nem látszik rendesen. Mielőtt reagáltok nézzétek meg.

Kovari Andras
Olvasó

Ugye nem baj ha nem csatlakozunk a csoporthoz… Koszi!

nyolcmegnyolc
Olvasó

Mivel 50 vagyok nem tudtam, hogy csatlakozni kell! (Kell??)
Csak objektivitást akartam. Gondoltam fontos lenne. Akkor leírom. A kosár időben, a zárás tanítani való. Minden jól látható

Kovari Andras
Olvasó

ha ezt a zarast tanitani kell akkor nagy bajok vannak…

fanaticfantastic
Olvasó

Kedves András! Nem baj. Sőt! Köszönet érte!

Kovari Andras
Olvasó
Kovari Andras
Olvasó

2 labon all es szabalyos zarast ad… persze, ha csak foto van akkor nem mozog az ember….

nyolcmegnyolc
Olvasó

Innen nézve nem áll. Egyik sem. Inkább összefutnak.

Kovari Andras
Olvasó

csak az a kulonbseg az egyik a labda iranyaba fut a masik meg probalja ezt megakadalyozni. Ezt hivjak elzarasnak de ha mozgo akkor tamado. Szoval nem tudom van e ra mas magyarazat de ha nincs akkor le is zarhatjuk es folytatas kedden!

Mendez
Olvasó

Ha jól megnézni mindenki, itt bizony nem a faulttal és az idővel van a legnagyobb probléma, hanem ez egy óriási lépéshiba.
Badzim kapja a labdát, labdaleütés nincs, bal láb a sarkazó, jobbal lép is kettőt majd szépen a ballal is ellép a dobás előtt.
Ezt is benézték a sporik.

Kovari Andras
Olvasó

Jo mondjuk ezt sztem senki sem vette eszre de valoban az volt!

Marillion
Olvasó

Badzim kapja és bizony ezt ellépte…a sporik meg elnézte /neki/….plusz Beni meg elengedte a srácot simán kifordul előlle hogy aztán …igy a srácnak szemben a gyűrű és extrán beverte a hármast!

kekfr@nkos
Olvasó
Németh Róbert
Olvasó

Azèrt ez így erős, 4x nèztem vissza Warner konkrétan felökleli Benkèt.

Németh Róbert
Olvasó

Gratulálok a Szolnok csapatának,a vègèn kicsit kellett a szerencse is,de egèsz meccsen kicsit jobbak voltak.
Ui:megkèrèm a szolnoki szorkulokat, hogy öltözzenek fel,mert gusztustalan. Gyerekek is nèzik.Köszönöm.

szolnokbasket
Olvasó

Ha tudnád milyen kurva meleg van az oroszlánbarlangban…

Rolex
Olvasó

Amikor viszket disznó testvéred vetkőzött az undoritó disznó fejével az nem zavart ennyire!!
???

Dudi
Olvasó

Nagyon jó és izgalmas meccs volt. A Falco megérdemelte volna a hosszabbítást, de nem így történt….Zozó extra volt!!!!
Kedden folyt köv. 1-0 nem több, és nem kevesebb. ??

KD
Olvasó

A légiosainktól több kell, az viszont biztató, hogy így is volt esély a gyözelemre. Kedden egyenlítünk, aztán pénteken visszajövünk és egy kicsit jobb játékkal meglehet idegenben is. Perl Zoli ma is extra volt. A szolnoki szurkerek ismét megmutatták « karakterüket », gyöztes meccs után is sikerült összecsapniuk a rendörökkel, és egy kis könnygázt benyelniük. Teljesen jogos volt a rendörök fellépése.

nyolcmegnyolc
Olvasó

Csak azt láttad Kevin?

KD
Olvasó

Azt is, hogy megrohamoztàk a falcos autokat és dobálták öket.

nyolcmegnyolc
Olvasó

Mást nem láttál Kevin?

KD
Olvasó

Ez nem elég Neked? Arra gondolsz, hogy mákkal nyertetek? Az utolsó 1,4 ms-t még kikockázom, csak utána írok róla.

nyolcmegnyolc
Olvasó

Amit aFalcosok csináltak a meccs után azt nem láttad?

Marillion
Olvasó

Mert azok mit csináltak? Mi innen Szombathelyről nem tudjuk nem láttuk! Nem voltunk ott és közöttük!

Lacika
Olvasó

Mikor elindul a Falco mikrobusz, miért is kell kinyitni az ajtót és a buszból üvöltözni és mut
ogatni!? Igen intelligens és bátor viselkededés.

Olajheart2
Olvasó

Nincsenek szavak! Bármi lesz a vége ezért a meccsért megérte! Rengeteg érzelem kavarog bennem! Micsoda meccs volt, az idei Olajbányász,ezek a fiúk ez a CSAPAT megérdemeli a döntőt és ezt a győzelmet és ezt a szurkolást! Hajrá OLAJ ❤? nem kell 1.9mp elég 1.2mp is Roko Badzim❤? és persze Kendrick Perry❤?

Marillion
Olvasó

Okorn megmondta hogy a bajnoki cím esélyese a Szolnok….tudta jól hogy miért mondta….ő kevesebbet tud rotálni…mert Szolnoki oldalról a kispad erősebb….nálunk csak a Perl Zoli van onnan meg egy magas ember, az Andersont meg kiröhögheti mindenki….mert egy senki!

Olajheart2
Olvasó

Nem! A bajnoki cím esélyese a Falco! Okorn nyilatkozata számomra szánalmas a meccs előtti is és a meccs utáni is.. Az idei bajnokságban egy csapatnak van veszteni valója és az a Falco! Hajrá OLAJ ❤?

Xero
Olvasó

Miért vagyunk esélyesek? Mert ti azt mondjátok? 😀 Szerintem tegnap választ kaptunk a kérdésre.

Olajheart2
Olvasó

Nem.. A Falco kommunikálta ezt a szezon elején és ehhez állította össze a csapatát és a Bl-hez… Ja! és ha már itt tartunk ki mit mondott akkor nem egyszer és nem is kétszer hangzott el a Falco szurkolók szájából h Ez a rém gyenge Olaj még a 4be se lesz… most meg már mi vagyunk az esélyesek.. jó rendben.. akkor legyen így és legyen idén bajnok az OLAJ ❤?

Xero
Olvasó

Pontosan. Ami hónapokkal ezelőtt igaz is volt. Most pedig már egyáltalán nem igaz.

Olajheart2
Olvasó

Na akkor tulajdonképpen ha az OLAJ lesz a bajnok az csak játékvezetői segédlettel lehet mert mi vagyunk a szövetség csapata.. Ha a Falco lesz a bajnok akkor Hősök vagytok, hogy le tudtátok győzni az esélyes Olajt:))) óriási

moldi56
Olvasó

Szolnoki kispad erősebb? Gondolom Juhosra gondolsz.Mert vele csak sűrübben vagyunk.

atibácsi
Olvasó

Azért, jó olvasni, hogy szolnoki oldalról jönnek a dicsérő gondolatok Benedekről és Zoliról. Tudom, Benke most sokaknál partvonalon kívülre került, de én a szolnoki szubjektivitáson túl, kiváló játékosnak tartom, és ma is jól játszott. KOVÁCS PETIBEN nem hittem, most szégyellem is magam. Nem gondoltam, hogy ilyen szezont fog futni a tavalyi sérülései után. RESPECT Peti! A magyar blokk végére még Pongót is megemlíteném, ő is kellemes meglepetés számomra. További (viszonylag) kulturált fórumozást, hajrá Olaj!

red-black01
Olvasó

Gratulálok a győztesnek, de Perl Zolikának külön is ! ?
Egyébként nagyjából az van amit gondolni lehetett.
Ha a Szolnok 80 pont körül tudja tartani a Falcot, akkor lehet esélye, mert tőlük a Falco ellen nem fog 90 pont jönni, még a 80 sem mindig.
Egy tényező van még ahol a Szolnok találhat 6-8 pontot, mégpedig ha kevesebb labdát adnak el, mert a Falco abból azonnal büntet.

vamos1111
Olvasó

Első sorba gratulálni szeretnék mindkét csapatnak nagyon izgalmas meccset láthattunk! Andersonra szezon előtt mindenki azt hitte milyen világváltó játékos lesz (bár az elején még hozta az elvártat) kár volt szerintem elengedni szhelyről a curryt mert mint védekezsébe és támadásban ott tudott lenni az ilyen “kritikus” helyzetekben. Bruinsma Barac páros ma nem nagyon találta + még a mai Keller se volt a top. Perl nagyon extrát játszott + Váradit se szabad kihagyni akinek 13 asszistja lett a 11 pontja mellett. A fújás szerintem rendbe volt, a végét lehetett volna vitatni de nem érdemes az az övé. Kedden remélem vissza tudunk vágni… Olvass tovább »

donnarumma
Olvasó

Gratulálok az Olajnak.
Nem tudom elképzelni hogy 3 ilyen végjátékból egyet ne nyernénk Szolnokon, szóval nagyon bizakodó vagyok!

Marillion
Olvasó

Először hozni a hazait…mert szoros lesz a keddi meccs is…addig hagyjuk a 2. Szolnoki fellépést ill. az ottani végjáték forgatókönyvét!

Barro
Olvasó

A ZTE 91 ben, ti 2019 ben is így gondoltátok, aztán mi lett?

Motoros
Olvasó

Sanyi kér egy Seduxent?,
Taxis viszi Andersent??,
Gyurira adjatok egy zakót?,
Pumuklinak meg nyugtatót?.

Vesszen a tökfilkóóóó????

Motoros?️?️?️?️

Dudi
Olvasó

1 rím már majdnem sikerült,
S ez az évkönyvbe is bekerült,
Nyugi Motoros, mert aranyeret kapsz,
S aranyérrel nem motorozhatsz. ?
??

Marillion
Olvasó

Ma akkor jó napod van….én nem sajnálom tőled….a mindennapi élet sava borsa megpróbáltatásai nem egy sport eseményen teljesednek ki….Sajnos Andersent a Taxinak nem viszi sehova…..

FalcoParádé
Olvasó

Te felállított egérszar!
A lányodat nevelted volna fel!
Sajnos arra alkalmatlan voltál!

Motoros
Olvasó

Hogy aludtál kicsi taxis,sehogy? ?,
Mi van veled kicsi taxis,semmi? ?,
Mit játszott tegnap a Chelsea??
Csak a ???? kicsi taxis????

FalcoParádé
Olvasó

Te nyomorult még egy gyereket sem tudtál felnevelni!!!
Persze,hogy nem téged hívott apának!!!
Hisz te egy korcs vagy!!!

Dudi
Olvasó

Azt gondolod én taxis vagyok,
Persze ezt is gondolhatod,
De összekeversz valakivel,
Mint a motort a biciklivel. ?
??

BL menetelés
Olvasó

Nőgyalázó gecsesárváriingatlanos meg jár a Szombathelyi Biróságra tárgyalásra és az itélet szerint egyenlóre két évig a pártfogójához is. De ezelőtt az ügy elótt is voltak saját elmondása szerint /tárgyalásán ő mondta / sikkasztás, okirathamisitás és még más ügyei is. Erról is irjál gecse ne mi irjuk le milyen büntiid voltak még!Tudod te meséltél a Biróságon .

SopronKCfan
Olvasó

Erről kell szólnia a bajnoki döntőnek, csodálatos mérkőzés, remek hangulat.
Nem bánnám, ha egy mindent eldöntő utolsó, 5. meccsen dőlne el a bajnoki cím.
Gratulálok az Olajnak!

milanka487
Olvasó

Gratulálok a csapatomnak és mindkét tábornak!
Badzim a király!??
Viszont!
Azt gondolom sok kisgyerek szem látta előtt, kritikán aluli volt amit a Szombathelyi tábor vezetője a meccs után csináld!
Szégyelld magad!

red-black01
Olvasó

Mert mit csinált?

SopronKCfan
Olvasó

Engem is érdekelne, hogy mit csinált

milanka487
Olvasó

Elkezdett köpködni, verekedni a biztonságiakkal, lehet bevolt rúgva de ez nem mentség!

Kovari Andras
Olvasó

koszonjuk, jo ejt!

red-black01
Olvasó

Óóó, ez előfordul, azt hittem valami durvább ?.
Köpködés nélkül a múlt évezredből tudnék én is példát mondani?

Marillion
Olvasó

Köszi….Szolnoki szempontból gondolom ez most nem akkora baj….megvan a győzelem a pályaelöny megtartása…Gratuláció hozzá…

fanaticfantastic
Olvasó

Egy 13 éves kislányt szembefújtak könnygázsprayvel a szombathelyi s ggfejek! Senkiházi csőcselék.

Marillion
Olvasó

Engem is érdekel!

nyolcmegnyolc
Olvasó

Mivel tv-néztem (ott is az uccsó fél percet), mi volt a végén?
Láttam a döbbenetet a szurkolókon és a játékosokon.

Pbask
Olvasó

Ez engem is érdekelne..

Waczak
Olvasó

?

atibácsi
Olvasó

Éééééés, engem is!

red-black01
Olvasó

Gondolom nem verseket kezdett el felolvasni, a kisgyerekek szeme láttára fordulatból pedig remélem nem az következik hogy előkapott valamit a nadrágból ?
Sárgapárni nem volt ott, úgyhogy van remény?

bp
Olvasó

Az ilyen végjátékok után mindig előkerülnek a bírók. Nem volt rossz bíráskodás, ami főleg abban nyilvánul meg, hogy nem lehet őket vádolni, hogy egy irányba fújtak volna. Reméljük a későbbiekben is így lesz. Ezen a meccsen a legnagyobb baki Warner vállára fújt láb volt. Látszott a palánk alatti kamerából, hogy a bíró takarásban volt, vagyis vakon fújta be. Ez hatalmas hiba. Az eset eredménye +2 a Falconak. De biztos találnánk még több kisebb-nagyobb hibát hazai és vendég oldalt egyaránt sújtva.

atibácsi
Olvasó

Beni segített a bírónak, bemutatta a “lábat”, és ő hitt neki. Ennyi csibészség belefér. Később.. “Az Úr adta, az Úr elvette.”

Marillion
Olvasó

Gratulálok Szolnokra….Perry szindrómában szenvedünk…a három légióstól őssz. 16 pont egy fináléban,leginkább az szembetünő hogy Bruinsma képtelen visszarázódni a tőle megszokott szintjére…Beni ha szemben marad akkor nem tudja igy rádobni,de félre fordult hagyta kibújni a hóna alatt és jőtt az extra dobás hát persze hogy beverte….Csak a válogatottjainkkal nem lehet bajnoki címről beszélni….a bővebb rotáció,bejőtt a Szolnoknak….gondolom lesz bőven Falco szúrkoló aki/k a bírói tévedéseket is keresgélnek a vereséghez ők tegyék…én nem teszem…hanem továbbra is a gyengécske légiós összteljesítményekben látom a mai vereséget is! Amig ők nem tudnak többet hozzátenni főleg a pontmennyiségükkel addig nincs miről beszélni! Keddre valamit változtatni kellene,erre… Olvass tovább »

nezo828
Olvasó

Gratulálok Szolnokra! “Déjá vu” érzésem van … igen 2018.06.18. Szombathely – bajnoki döntő és Kedrick Perry. Azt gondolom ismét a szerencsésebb csapat győzött egy utolsó tizedmásodpercben elengedett palánkos triplával. Talán ezt hívják úgy, hogy: “színtiszta mák”, de ettől szép ez a játék! Még egyszer gratulálok. Nagy tragédia nincs 1:0 és hajszálon múlt csak a pályaelőnyötök, “majdnem megvoltatok” 😉 !

moldi56
Olvasó

Perl Zolinak gratulálok.Ő egy fantasztikus képességekkel megáldott játékos.

fanaticfantastic
Olvasó

Kétségkívül,Perl az egyik legjobb,ha nem a legjobb magyar játékos!

p.borisz
Olvasó

A meccs a három légióson ment el.. Oké, olyan nem lesz mégegyszer, hogy Barac és Bruinsma is ilyen szar napot fogjon ki… De kérdem én: mi a fenét akarunk még Anderson-tól?A pali egyszer és utoljára a Horváth Zoli emléktornán játszott értékelhetően,azóta egy hatalmas 0…A magyar mag előtt le a kalappal,mind a négyen elképesztő akarással és bődületesen hasznosan játszottak.
A bíráskodás pedig szerintem nagyon jó volt, szinte nem is lehetett látni a sporikat a pályán.Azért az utolsó másodpercet vissza fogom nézni….
Gratulálok a Szolnoknak és a Falconak is, ilyen meccs kell a döntőben. Itthon azért elkapjuk a Tisza-partiakat?

Marillion
Olvasó

Bruinsma már sérülése óta…nem találja sajnos hogy újra merre lenne az arra….Baracról meg tudtuk hogy nem egy pontgyáros lesz hanem csak egy hasznos kiegészítő játékos….ezek alapján most tőbbet várni tőlük azt lehet…csak…hát majd kedden visszatérhetünk rá! A kérdés inkább az hogy mi a fenét akar/t maga OKORN az Andersontól…hogy nem küldte repülőre…mikor még lehetett volna variálni a keretet…Most meg el kell viselni ezt a hobbikosaras bohócot…ma is extra volt 6/6 köszönjűk!

moldi56
Olvasó

Dé Já Vu érzésem volt Badzim triplájánál.Még az oldalbedobás is onnan jött anno,amikor Perry beverte.Hát jó volt ma szolnokinak lenni,még akkor is,ha nem történt semmi,csak vezetünk 1-0- ra.

Marillion
Olvasó

Dehogynem történt….innen a megmaradt 4 ből hármat kellene nyernűnk…ez a Szolnok már bocs a kifejezésért de pancser egy csapat ha háromszor kikapna…ráadásul úgy hogy ebben a bajnokságban még 1 szer sem sikerült eddig legyőzni a Szolnokot! De bízunk a csapatunkban hogy itt Szombthelyen most meglesz az első gyözelem és tudunk egyelítteni!

Wilson
Olvasó

Nagyon izgalmas mérkőzés volt, remélem a továbbiakban sem kerül lejjebb a színvonal a pályán. Perl pedig eszméletlenül okos játékossá vált és még mindig fiatalnak mondható, nagy hasznára válik a válogatottnak is, öröm volt nézni a megmozdulásait!

Praenoricum
Olvasó

Gratulálok a Szolnoknak a győzelemhez, a Falconak pedig ahhoz, hogy teljesen nyílt meccset tudott játszani idegenben is. Nagyon kevésen múlott, de ez semmit sem számít, mert így is egy győzelem oda. Kedden ki kell egyenlíteni, aztán pénteken újra meg lehet próbálni elvenni a pályaelőnyt. Perl, Váradi, Benke volt aki tudta az átlagát hozni, a többieknek ez ma nem sikerült. Azt gondolom, hogy van még bőven a Falcoban, de hogy 30 perc feletti játékidővel sok utazással lesz e energia ezt kihozni az kérdés számomra. Előzetesen azt mondtam, hogy kell legalább öt jó teljesítmény a Szolnok ellen idegenben és jó védekezés. Ma… Olvass tovább »

Marillion
Olvasó

A tőbbieknek ma ez újfent nem sikerült….ez igy a hitelesebb….Ákos válogatott center szerintem innen megközelítve elvárható lenne tőle is a kiegyensúlyozottabb teljesítmény…. egyik meccsen megszórja magát aztán meg semmi értékelhető…..mi az oka? koncentráció? képzettség? játéktudás?

Gecse J. Márió
Olvasó

Lassan beérik a 7 fős rotáció hatása. 🙂

Baszketboll
Olvasó

Andersont Ferihegyen kirakják? ?

Marillion
Olvasó

Majd a szezon végén…most már minek is tennék? Okorn mester az illetékes az űgyben!

Tomi
Olvasó

Nyilatkoztak a végén a sárgák vagy csak hiszti volt?

bp
Olvasó

Váradi teljesen korrekt nyilatkozatot adott. Ami nem lehetett könnyű közvetlenül egy ilyen meccs után.

2lee14
Olvasó

Senki se kíváncsi ám rád….

Vulcano
Olvasó

Bajnoki döntőhöz méltó nyilazkozatot adott. Tudom, hogy zalaiként már nem igen emlékezhetsz rá, hogy milyen az, de azért próbáld meg.

nyolcmegnyolc
Olvasó

Azért nyelt 3-at az első szó előtt. Polgi még lehet Szombathelyen

Marillion
Olvasó

Neked nem mind1? Nem a te csapatodról van szó ha nem tévedek?

bp
Olvasó

Grat a csapatnak a győzelemhez! Kellett a szerencse is a végén, de ha választanom kellene tízből tízszer Badzimra adnám azt a dobást, mert benne van az ami most megtörtént. Idegtépő meccs volt, hatalmas küzdelem, szerintem a hazai oldalon túlrotált Potocnik, a másik oldalon meg “eltűntek” a légiósok. Úgy tűnik nincs igazán nagy különbség a két csapat ereje között, kb az dönt melyik fog jobb napot. Ma még az sem, hanem egy buzzer beater 🙂

Kiváló hangulat, jó csapatok, jó meccs (csak Jenő mehetett volna szabira).

Hajrá Olaj!

Cibuláre Bucimbunga
Olvasó

Miért kell állandóan b@sztatni Jenőt?

Dudi
Olvasó

Mert egy együgyű, elfogult, demagóg közvetítést csinál mindig. Ha már a Szolnokiaknak is ez a véleménye, akkor Te miért nem látod?

bp
Olvasó

Részemről nincs basztatva. De erősen érezhető az elfogultsága ami zavaró. Az M4 nem egy városi tévé.. Ami bosszantóbb a folyamatos téves következtetései egy-egy meccs közbeni szériánál. Biztos ő ért a legjobban a kosárlabdához a köztévénél, de pont a kosármeccses közvetítései a leginkább kifogásolhatók.

fanaticfantastic
Olvasó

Marhaság

Waczak
Olvasó

Bajnoki döntő ! Két jó csapat ! Badzim az Isten 1-0 ! Csak így tovább silverhelyen is ! Csak az OLAJ !!

red-black01
Olvasó

Tényleg az órát szombathelyi kezelte?
Akkor ma a busz egy kicsit később indul vissza Szombathelyre, mert Okornnak van egy kis dolga.
Az előbb a karbantartóktól egy éles kést kért és épp most darabolja fel az öltözőben az időmérőt.

Kangu
Olvasó

Az órát mindig hazai csapat kezeli, így jelen esetben szolnoki kolléga volt a kezelő.

nyolcmegnyolc
Olvasó

Biztos?

Kangu
Olvasó

Oda írhatod az összes komment alá, akkor is hazai kezeli.

nyolcmegnyolc
Olvasó

Na ki?
Odaírhatod az összeshez, hogy a hazai, ha nem!

garcia
Olvasó

Szerintem a játékvezető indítja az órát.

Zsarkov
Olvasó

Olvasom itt a sok bírózást…, én csak gratulálok a saját csapatomnak, illetve Perl Zolinak és Váradi Benedeknek a kimagasló teljesitményükhöz…, a többi szóra sem érdemes…, CSAK AZ OLAJ!

Kovari Andras
Olvasó

Kicsit alszent vagy! MAjd nezd meg azt az 1.2 masodpercet mi minden tortent ott. A meccset jol vezettek amugy a birok en rosszabbra szamitottam!

moldi56
Olvasó

Kövi !Gondolom azt akarod mondani,hogy Benke nem véletlenül esett el a dobás előtt.Van benne valami,láttam már ilyenért fújást,csak most a bírók nem akarták eldönteni.Sajnálom.Amúgy gratulálok nektek is.

Kovari Andras
Olvasó

Igen arra gondoltam! Amugy tenyleg jol vezettek a meccset ritka az ilyen. Gratula a gyozelmetekhez kedden folytatjuk!

fanaticfantastic
Olvasó

Sz ták a büntetőt Perlnek. Ő tartotta meccsben a sárgákat a bűntetőivel. De az rendben volt,ugye.

Koops
Olvasó

Szép győzelem Szolnok! Csak így tovább!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés