Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Báder Márton: Nagyon sok szempontot vizsgáltunk, sok jelölt volt

Az Európa-bajnokság végéig szól a szerződése.



:

:

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Falco korábbi vezetőedzője, Gasper Okorn lett a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya.

Nagyon sok szempontot vizsgáltunk, sok jelölt volt, a végén hárman maradtak, egy olasz és egy görög tréner a végül kiválasztott szlovén mesteren kívül. Gasper Okorn kiválóságát a Falcónál bizonyította, a magyar játékosok nagy részének edzője is volt, ez hatalmas előny volt számára a kiválasztásunk során. Egy hete egyeztünk meg személyesen, s szűk két évre, az Eb végéig szól a szerződése. A kapitány szakmai csapatáról folynak a tárgyalások, a magyar viszonyokat jól ismerő stábot szeretne. A szövetség kritériumai között szerepelt az is, hogy nem főállású kapitányt kerestünk, hanem klubedzőt, Gaspert a Krka vezetése örömmel elengedte, a viszony szívélyes, van, akivel játékostárs voltam. Kevés ideje lesz az új kapitánynak a februári Eb-selejtezők előtt a csapattal együtt edzeni, csak néhány nap

– indokolta a döntést az MKOSZ elnöke, Báder Márton.

6 hozzászólás

6
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
6 Comment authors
HajráMagyarKosárlabdaBlue42C. SándorJohnyxsk25 Recent comment authors
HajráMagyarKosárlabda
Olvasó

Csuti,Csátaljay,Kemal ki – Vincent,Tóth Ádi, Durázi be

Blue42
Olvasó

Sok sikert! Hívd be Vincentet????

C. Sándor
Olvasó

Nagyon nagyon jó választás !!!!!!!!!!! Szurkolunk neki!!!!!!!!Biztos jó kezekbe került a kapitányi pálca !!!!!!!!!!

Johnyx
Olvasó

Örülök Gasper Okornnak!
Viszont állati nehéz dolga lesz.
Az Európa bajnokság meg az Olimpiai selejtező után sok dolog körvonalazódott.
1. Sajnos a legtöbb kulcs játékosunk alacsonyabb (Perl, Vojvoda..)
Nézzünk rá a bosnyák válogatottra tudom nem egy világverő de átlag 200 cm mindegyik. Sokat jelent.
2. Utánpótlásba több tehetséges fiatal kellene.
3. Némely játékosok kb akkor játszanak válogatottba, amikor a kedvük tartja, vicc..

Sok sikert Gasper kapitány!

sk25
Olvasó

Görög tréner?Flevarakis?

Heindrich
Olvasó

Szerethető vidám kis fickó, kiváló választás! Sok sikert ennek a mentális gránittömbnek!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés