Báder Márton, az MKOSZ elnöke Magyar Dávid és a Tripla-dupla Podcast vendége volt, ahol a szövetségi munkáról, a válogatottakról és a bajnokságról nyilatkozott minden részletre kiterjedően, bő másfél órában. Báder bejelentette azt is, hogy a 2026/27-es idénytől változik a bajnokság lebonyolítása, érkezik a play-in és négy csapatos lesz a playout.
A 2026/27-es kiírástól lesz play-in – ezt a döntést hozta az elnökség egyeztetve egyébként az NBI-es csapatokkal, akik ezt elfogadták és úgy gondolom, hogy többségében üdvözölték -, az A csoportban és a B csoportban egyaránt. A lebonyolítás úgy fog kinézni, hogy az első hat csapat fix rájátszás-résztvevő, a hetedik és a nyolcadik csapat játszik egy meccset, melynek győztese a hetedik kiemelt lesz, a vesztes pedig a kilenc-tizedik párharc győztesével játszik a nyolcadik helyért. A kilencedik, tizedik csapat helyosztót játszik majd, a tizenegy-tizennegyedik csapatok pedig playoutot játszanak, mint eddig, csak nem hat részvevővel, hanem néggyel. Én azt gondolom, hogy ez még izgalmasabbá teszi az egészet!
– jelentette ki az elnök.
A teljes beszélgetés itt hallgatható meg:



Legyen kommentátor, de pártatlan és megfelelő felkészültséggel. Most is vannak csapatok, akik kommentátort alkalmaznak a közvetítésnél, de olyan mint pl. Tiszújvárosból van, nem szívesen hallgatná bárki is (kivéve a hazai szurkolókat) aki azt a közvetítést nézi. Akkor inkább egy Knézi Jenő.
Óriási faszság.
Gondolom nem lehet kukán ülni a megbeszéléseken, így bármilyen hülyeség is, de valami újat kell kitalálni. Ez az egy dolog, ami miatt bevezetik ezt a sz@rt. Mert valamit muszáj bevezetni. Hogy nézne ki, ha nem lenne változás?
Rengeteg igazságtalan helyzet kerekedhet ki ebből. A legszomorúbb az, hogy az egyesületek belementek ebbe.
Bravo!
Foglalkoznának inkább a játékveztéssel, a kiskirálykodással, azokról az edzőkről, akik a fél meccset a pályán töltik, sorolhatnám.
Teljes mértékben egyetértek. Egy meccset remekül el is lehet csalni akár, még sérülések se kellenek. De még jó, hogy a kelet-nyugat konferenciát nem találták ki NBA mintára. A kupalebonyolításhoz viszont nem nyúltak, az is óriási NER-es sikersztori.
Miközben a TAo pénzeket leállította, sz@rnan hagyva azokat, akik nem állami milliárdokból működtetik az utánpótlást. Erről és beszélhetnél..
Valaki magyarázza már meg, miért kell szarakodni nb1 a meg b csoportokkal meg piros/zöld? Azt hittem az új éra felszámolja a f@szságokat.
Nem lehet NORMÁLISAN nb1, nb2, nb3, nb4, ugye?
Az a trendi, ha agyon van variálva. Már akkor is szar volt, amikor kitalálták, azóta is ezen lovagolnak.
Akárhogyan csavarják, a kiesések és feljutások pontosan megmutatják melyik csoport melyik alatt és melyik felett van. De sohasem lesznek egymás mellett, csak mert betűzik és színezik.
Mert Bád(N)ER azt gondolja, hogy a magyar nb1 az Nba megfelelője… Play-in a világon az egyik legnagyobb marhaság az ilyen kisebb bajnokságokban. Nbaben se azért vezették be , mert fokozta a versenyt. Azért hozták be, hogy még több pénz hozzon. Meg lehet nézni a játékos nyilatkozatokat is, hogy mennyire oda vannak a plusz meccsekért a lábakban. Aztán csodálkozunk , hogy a sztárok +40 percekkel sérültek és nem játszanak. Az igazságosság részéről ne is beszéljünk… tegyük fel 8. és a 9. helyezett között 4 nyert meccs különbség van, jön a play-in és nem elég, hogy a 8. plusz X meccsel a lábban várja majd, így is tök esélytelenül az első körös párharcot, de tegyük fel az alapszakasz 8. Csapatánál betegség hullám van, így 2-3 meghatározó nem lép pályára, amit a rosszabb , de teljes keretű 9. köszöni szépen és becsúszik a rájátszásba 4(!!) meccses lemaradással. Playout-ról ne is beszéljünk…
Inkább a pályàn kívüli fejlesztésekkel kéne foglalkozni. Közvetítés színvonala, online jegyértékesítés mindenhol stb.
Maximálisan egyetértek, mert nekem is első hallásra minimum furcsának tűnik, de valóban lehet olyan helyzet amikor egyértelműen inkább igazságtalan állapotot eredményezhet!
Gondoljunk bele, az alapszakasz során lejátszik egy csapat huszonX meccset és hetedik lesz, X győzelemmel többet elérve mint a mögötte lévő, ami akár egy „jó teljesítménynek” is mondható, majd játszik 1 mérkőzést, kikap és már szív is?!
Nem is kell betegséghullámról beszélni, szerintem abban az esetben amit példaként leírtál elég az is, ha az addig kevésbé jó teljesítményt hozó, hátrébb végzett csapat, aznap éppen egy jobb napot fog ki, mint az előtte álló!
Meg akkor már legalább oda-vissza mérkőzéseken dőljön el, nem?!
(azt gondolom, hogy a kupában is így kellene lennie!)
Én azt gondolom, hogy csak abban az esetben lenne igazságos mindez, ha azon csapatok játszanák akik azonos pontszámmal állnak 7-8-9 helyen!
De akkor már lehet azt mondanám, helyezéstől függetlenül játsszon mindenki aki ilyen helyzetben van, és úgy alakuljon ki az első 8 mezőnye?!
Kiderült végre ki lett az MVP?
Vagy továbbra is titkolja a gülüszemű!?
Elmondta Báder a podcastben. Az MKOSZ nem oszt döntő MVP címet, előző években sem osztott. Perl sem az MKOSZ-től kapott az elmúlt években, hanem Szombathely várostól és az MKOSZ engedélyezte nekik, hogy az éremátadás után átadják neki. Valamikor szeptemberben tartanak valami díjátadót, ahol lesznek díjazottak.
Igen, ez az eset akkor volt, amikor a szombathelyi polgi szeretett volna érmet átadni Szolnokon, de a Szalay rendőrt akart rá hivni, aztán ennyit engedtek neki, hogy valamit mégis átadhasson. Amigy kérdem en, ha a kupában van, itt miért is nincs?
Egy 16 csapatos bajnokságban oké, de 14-ben minek? Persze ezzel, sőt kisebb számmal dolgozó bajnokságról is tudok, ahol alkalmazzák, de minek? Középszakaszos megoldás izgalmasabb volt, el lehetett veszíteni a pályaelőnyt top 5-ben, 6-tól 10-ig, pedig ki lehetett csúszni playoffból.
A következő részben lesz a két magyaros szabály illetve a játékvezetés. Ha ezen kívül van még valami ami szerintetek érdekes lehet, írjátok meg nyugodtan itt kommentben és azt is beleteszem a kérdések közé. Köszi mindenkinek aki meghallgatta 🙂
Kedves Dávid!
Azt szeretném kérdezni, hogy mit lehetne tenni aszínvonalasabb közvetítések érdekében, engem speciel nagyon zavar, hogy kb. 5-6 csapatnál az automata kamera a plafonra van felszerelve és onnan közvetítik az eseményeket, nem hiszem, hogy a XXI-ik században megoldhatatlan lenne normálisan látni az eseményeket.
Jó hely az a grund. Ha nem fikció, akkor meg főleg.
Az egész podcastben a felelősséget hárította, ők persze semmiben se hibáznak. Egyszer nem ismerte el, hogy igen, ebben hibáztunk, pedig lett volna miben. Az ilyenek szánalmas nyomorultak miatt tart it a magyar kosárlabda.
A házigazdának respect, ügyesen belekérdezett minden komolyabb problémába, teljesen korrekt stílusban.
Még azt is megmagyarázta, hogy nők azért nem jutottak ki az EB-re, mert a bolgárok nem szartak bele az utolsó meccsbe, a férfiak meg azért, mert a törökök meg beleszartak…, még szerencse , hogy ők mindent jól csináltak, csak mások miatt nem sikerült…, még azt is meg akarja mondani, hogy egy válogatott meccsen mit kiabálhat a szurkoló és mit nem…, vicc vagy ember, a KFT örökbecsűje neked szól: bábu vagy, nem te lépsz, valaki irányít…, nyisd ki a szemed!
Milivoj, neked speciel mi bajod van Báderrel? Szolnokon nem nagyon ismerek olyan embert, akinek baja van vele. Mellesleg nem ezt mondta a válogatottakról, csak megemlítette, hogy ez is hozzájárult, amiben igaza van. Azt mondta a női válogatottról, hogy kudarc, hogy nem jutottak ki, ezt többször kiemelte, le is lett váltva az edzői stáb. Férfi vonalon is igaza van, a válogatottunk épp az EB-re kijutás és nem kijutás küszöbén mozog, (ranglistákon 21-25.hely), de láttuk az utolsó EB-n is, hogy mennyit ér, ha kijutunk. Sok köszönet nincs benne, annyira messze vagyunk az európai élvonaltól. Azt mondta hogy már a sorsolásnál eldőlt, hogy Izland lesz a mi ellenfelünk a kijutásért folyó harcban, akiket egyébként egymás elleniben megvertünk. Mi is és az izlandiak is nyertek Olaszországban, amire senki nem számított és a törökök beleszartak az utolsó meccsbe Izlandon (megtehették) edző és Euroligás játékosok nélkül. Ezzel hozta párhuzamba azt, hogy ha már a férfi vonalon nem volt szerencsénk ezzel, akkor a nők miután jól elbaltázták az előző meccseket, ennyi szerencsénk lehetett volna, hogy a törökökhöz hasonlóan a bolgárok sem foglalkoznak az utolsó meccsel, de ők korrektebbek voltak a törököknél, sajnos a mi kárunkra.
A játékos Báderrel semmi bajom, azt elismerem…, az elnök Báder viszont egy karakter nélküli, szervilis báb (igaz, ha nem az lenne, nem is lehetne pozícióban) akinek például a légiós korlátozásra vonatkozó szabályai egyrészt még versenyképtelenebbé teszi a magyar kosárlabdát, másrészt elősegíti, hogy kontraszelektív alapon legyenek magyar elsőosztályú játékosok (mert a szabály alapján kötelező annak lenniük), harmadrészt ezzel hamis önigazolást ad a rendszer ingyenélő haszonélvezőinek…, a Falco valamelyik spanyol ellenfele 11 légióssal állt fel, a spanyol kosárlabda mégis szárnyal, vagyis a bajok gyökere sokkal inkább az utánpótlás képzésben keresendő és ahelyett, hogy ott eszközölne gyökeres reformokat, látszatintézkedésekkel nyomja egyre lejjebb a színvonalat
Pontosan! A legnagyobb baj, hogy azt nem hajlandók észrevenni hogy az ilyen erőszakos beavatkozásokkal mint fiatalszabály, légióskorlát, magyarszabály, nem a magyar kosárlabda kerül előbbre, hanem esélyesen a magyar klubkosárlabda (még) hátrébb. Külföldi csapatoknak nem kell azzal kínlódniuk, hogy mindeképp – folyamatosan – 2 hazai játékossal gyakoroljanak be figurákat, a szabály miatt esetlegesen kevesebb légós legyen a csapatnál, vagy nem kizárhatóan az anyagiak eltolódása miatt kevesebb légióssal számoljanak, stb. Ezek nem előbbre visznek szerintem.
Sajnos vagy nem, de ebbe az irányba halad az egész ország (sportja) Ugyanezt a szabályt hozták be lényegében fociban is. Viszont nem vagyok ebben annyira biztos, hogy ez nemzetköziben visszalépést jelentene feltétlen. Az általad szidott fiatalszabálynak a legnagyobb haszonélvezői Lukács, Somogyi, Pallai és Rudner épp most lettek bajnokok. Tanoh azóta megjárta a spanyol kettőt, Vincent az olasz egyet és a G-Ligát. Persze fel lehetne sorolni rengeteg balul elsült esetet is, de ebben szerintem nem a szabály volt a hibás, hanem az utánpótlásból kijövő megfelelő játékosok száma. Ezzel az 5 légiós lehet, de egyszerre 3 a pályán, az pont a nemzetköziben indulók miatt lett nem egyszerűen 3légiós. Nem gondolom, hogy a Falco jobb eredményt érhetett volna el pl tavaly a BL-ben, ha 8légiósa lett volna, de ha igen is, nem gondolom hogy Szombathelyen annyira örültek volna ennek. Anno az Olaj két Eurochallenge Final Fourja is mindkét esetben 3 légiós szabállyal sikerült. Az más kérdés, hogy szinte az összes használható magyar játékos az Olajban játszott abban az időben. Ahogy pár évig így volt ez Szombathelyen is az elmúlt 5 évben. Szóval itt is inkább a nemzetközi szinthez megfelelő magyar játékosok számával van a gond, nem feltétlen a szabállyal.
Hát…szerintem nem 4-5 játékost akarunk előbbre juttatni, hanem egy egész sportágat. A 4-5 játékos előbbre jutása túl nagy ár, ez nem egyéni sport. És az idei eset pont azt bizonyítja sajnos, hogy az egyetlen igazán versenyképes magyar játékos nélkül „csak” a többivel még csak szoros meccset sem tud játszani az ALAPSZAKASZGYŐZTES csapat, ha csak tucatlégiósok vannak a csapatban a magyarok túlárazottsága miatt.
És itt jön a képbe a tavalyi-tavalyelőtti év. A látszatintézkedések csak ehhez vezethettek.
Hát most az a helyzet, hogy egy szolnoki szurkolótársammal szemben, egy falcos kolléga véleményét osztom maximálisan…, Báder asszisztál a status quo-hoz, ahol a sógor-koma-jóbarát (név nélkül, pl. a Mészáros klán) verheti a mellét és tarthatja a markát, hogy mennyi „élvonalbeli” játékost „nevelnek”…, közben meg hátrafelé megyünk
Nagyjából mindannyian ugyanarról beszélünk, hogy az utánpótlás nem megfelelő minőségű és ezek a látszatintézkedések nem oldanak meg semmit. Ez tök oké, ebben igazatok van. Viszont szerintetek mi az, amit Báderéknek tennie kellene ahhoz, hogy ez javuljon? Hány légióst kellene engedélyezni? Az segítené a csapatok nemzetközi versenyképességét? Tényleg ezekből a költségvetéséből olyan szintű légiósokat lehetne venni?(szerintem nem) Mert oké, könnyű azt mondani, hogy az utánpótláson javítani kell, ez oké, igaz is. Viszont ha ez meg is történne, annak a hatásait kb 8-10 év múlva fogjuk meglátni. Addig mit kellene tenni? Szarni az egészre, legyen akár 8 légiós? Vagy amikor 2016-ban pl az Alba, vagy a Körmend rendszeresen 5légióssal játszott egyszerre a pályán, az segítette a magyar kosárlabdát? A Kolozsvár 8 légiósos Uleb Eurocup csapata segíti a román kosárlabdát? Nem gondolom… Mellesleg a Kolozsvár költségvetése nagyjából 2milliárd, kb kétszerese a Falcoénak, háromszorosa a bajnok Olajénak.
„…annak a hatásait kb 8-10 év múlva fogjuk meglátni”
Pontosan így van. Az NB1-be egész egyszerűen nem kellene belnyúlni. A klub és válogatott kosárlabdáért nagyon rövid távon csak annyit lehet tenni, hogy megpróbálni nem ártani. Ez van. Én azért nem leszarásnak hívnám, inkább a rizikós kísérletezgetés elhagyásának. Helyette az iskolákkal, utánpótlásneveléssel foglalkozni jobban. Úgyis k. nagy divatja van minden sarokra egy sportcsarnokot felhúzni, ebben az is segítséget nyújthatna. Ha tényleg értenek a dolgukhoz, akkor az utánpótlásképzést kell rendesen átszervezni, arra sokkal nagyobb hangsúlyt fektetni, és nem csak majd lesz valahogy alapon ahogy eddig volt. Szakembereket képezni, az oktatást-fejlesztést pedig ellenőrizni és felturbózni. A tehetségeket jobban felkutatni és jobban felkarolni. Hangsúlyt fektetni arra, hogy a gyerekek közül nem csak azt észrevenni, aki már 14 évesen 187 cm, hanem azt is, aki csak 160, de be tud dobni 5-10 triplát zsinórban, arra meg főleg hangsúlyt fektetni hogy a tehetségek folytatni akarják és tudják is folytatni a játékot. Akár ösztöndíjprogramot indítani, vagy ilyesmi. Komoly tervet kidolgozni arra vonatkozólag, hogy a kevesebb gyerekből biztosan az összes tehetséget megtalálni.
Fejlesztő edzők pedig azok kapjanak komolyabb teret, akik tényleg eredményeket is mutatnak fel. Így hirtelen ingyen és 5 perc alatt ennyi ötletre tellett.
Amúgy a Rátgéber akadémia gondolom pl. pont a fenti célból lenne. Az elmélet/elv nem rossz, de valahogy nem látom azokat a fiatalokat, akik – szintén gondolom hogy – az e-célból létező NB1-es csapatba betörtek volna és ott stabil játékosok lennének, a légiósokat kiszorítva.
Milivoj teljesen igazad van! Játékosnak is más karakter volt és elnöknek is! KFT: „Bábu vagy nem te lépsz valaki irányit! Refr. nyisd ki a szemed!
A Murcia volt a 11 légióssal felálló csapat, mert ott a játéktudás számít, vagy/és olcsóbb volt 11 légióst igazolni, de a spanyol ligában semmiképpen sem adminisztratív eszközökkel a szövetség kívánja eldönteni, hogy ki tud kosarazni és ki nem. És hát igen, a nyáron jönnek az utánpótlástornák ( úgy mint B csoportos EB), mindenki leszűrheti a ” fejlődést”. Már „kiváló” edzőtök – és facebook gurutok- is az A csoportról álmodozott U20-as edzőként, helyette talán 17.-ek lettünk.
Ha már ennyire becsípődött nálad Szasza, akkor legalább pontos legyél. 11.lett az az U18-as válogatott abban az évben a B divíziós EB-n. Ez 27.helyet jelenti az összesített európai rangsorban. Pont mint a felnőtt válogatott helye, miután nem jutott ki a 24 csapatos EB-re. Idén nyáron viszont kíváncsi leszek az U18-as csapatra. 2éve nagyon ígéretesen szerepeltek U16-ban, feljuthattak volna A divízióba is simán kis szerencsével. Kíváncsi leszek hogy mellettük is elhaladt-e két év alatt az európai B mezőny, mint ahogy szokott, vagy nekik idén is lehet keresnivalójuk az EB-n.
És azt se felejtsük el, hogy lett elnök.
A házigazda leplezetlen paksellenessége élvezhetetlenné tette az addig teljesen élvezhető beszélgetést. A szolnoki szurkolók vállalhatatlan viselkedése (köpködés, szemetelés, verekedés) is a paksi vezetés felelőssége volt nyilván?
Szia!
Miben nyilvánult meg a Paksellenességem? Tényleg komolyan kérdezem. A jegymizéria részt olyanok mesélték, akik ott voltak.
Köszi ha válaszolsz.
Üdv
Mogyi
A jegymizéria a hazai szurkolóknál is kiverte a biztosítékot, hogy vehettek vendég szurkolók a főpénztárban jegyet, így beszivárogtak a hazai szurkolók közé. A viselkedés viszont nem a jegypénztáros hibája, ebben kiegyezhetünk szerintem.
Egyetértek veled abban, h haladni kell a korral, jó lenne az elektronikus fizetési lehetőség, de kötelezővé tetetni? Ezt nem gondolhattad komolyan.
A másik bajom, h Flevarakis fegyelmiét hiányolod, de Lukács Norbi fegyelmiét nem követelted soha? Csak Pakson, csak az idén szétverte a téve mikrofonját, máskor meg vízzel dobálózik a pályára.
Én eskü nagyon szeretem a podcastjaidat, mindig hallgatom és adok arra, amiket beszéltek, vitattok, de ez a mai kicsi túlzás volt és olyan dolgoknak sikerült előkerülnie, amik már régen a múltban vannak és már nem kéne, hogy hatása legyen.
Semmilyen paksellensége nincs a házigazdának. Inkább neked van „szolnokellenséged”. Amúgy meg ez egy Olaj szurkoló által önszorgalomból vezetett podcast, miért vársz teljes pártatlanságot? Amúgy miben nem volt igaza?
Flevarakis végigbírózta a párharcot?
Igen, még fegyelmi is indult ellene Báder állítása szerint, mert nem volt igaza.
Pakson van online jegyértékesítés, amivel megoldanák az ilyen problémákat?
Nincs.
Törekedik a Paks arra,hogy ezt valahogy megoldja?
Nem, évek óta CSAK ÉS KIZÁRÓLAG Pakson van ilyen problémája a szolnoki szurkolókak, többi csapatot nyilván nem tudom, de egy ilyen kis csarnokban illene erre megoldást találni. Ha Gulyás és brigádja 2025-ben még a 20.századi megoldásokat szeretné használni jegyértékesítés címen, akkor legalább küldje le Szolnokra az összes jegyet és probléma megoldva.
Köpködés, szemetelés címen nem tudom pontosan mire gondolsz, én speciel nem láttam még Pakson a vendégszektorban kihelyezett kukát a műanyag poharak kidobásához, vagy nem is értem teljesen milyen megoldást gondolsz erre.
Verekedéssel pedig én sem értek egyet, de a hazai szektorból (ahogy a vendégből is), többször érkezett mutogatás a vendégszektor irányába, hogy „gyertek át, itt mutassátok meg milyen kemények vagytok stb”, aztán a meccs végén ez így is történt erre válaszul hazai oldalon ment a pillázás, hogy jé ezek át mertek jönni. Erre is vannak megoldások, az első hogy nem kell mutogatni túloldalról. A másik, hogy több rendőrt, biztonságit odahelyezni. Ilyen mutogatások, odaszólások minden meccsen megtörténnek, mégsincs mindegyikből balhé meccs végén, tehát ez rendezési hiányosság.
Sepregessetek a saját házatok táján.
Nekem nincs szolnokellenességem, a döntőt végigszurkoltam – a Szolnoknak. Az ASE-ban van vendégwifi, így a tévés közvetítéseket néztem a bronzpárharc közben is.
Több szolnoki játékos nagyon szimpatikus, ráadásul.
Flevarakis: én nem éreztem, h indokolatlanul bírózott volna, egyszer sem. Nekem nála sokkal sarkosabb volt a véleményem!
A mutogatás nem zavart, az mehet oda-vissza, de a köpködés (pályatörlő srácra), az gusztustalan és elítélendő, a verekedés meg nem rendezési hiba, hanem a verekedő, kötekedő hibája, nem kell odapofátlankodni a hazai kijárathoz, ennyi.
Annyit hozzátennék, hogy vendégeknek külön parkoló, külön bejárat, külön WC és büfé, az utcán ez kordonozva, és nincs miről beszélni. Én is elítélem a balhét, de amit írtam,ezek alap rendezési dolgok,amit a paksiak képtelenek megugrani.
Egyébként Sopronban is csak helyszínen, kp-val tudtam venni vendégjegyet, elővételre nem volt lehetőség. Sőt, 3000 forint volt és nem volt diákkedvezmény, szöval én nem értettem, hogy Báder M. mit beszélt arról, hogy nem lehet drágább a vendégjegy….
Pakson 1800 forint a jegy, 1000 a diák-nyugdíjas, szerintem ilyen olcsó jegyek nincsenek sehol máshol.
Pakson falusi rendezés, oda megy több száz vendégdrukker 100 pár jegyre, mert nem lehet online vásárolni. Műkedvelő, hogy keveredhetnek a szurkolók ? Gyere el Szolnokra paksiként, és meglátod, hogy kellene Gulyásnak lebonyolítania egy rangadót.Ezt nem rossz szándékkal írom, hanem tényként.Mikor mondtam Gulyásnak, hogy ha lenne online elővétel, akkor nem utazna el kétszer annyi ember mint amennyi jegyet adnak, válasza, hogy nem kötelező. Mondom az is baj, de mégis csak a XXI században vagyunk helló.
Az NBA-t is abszolút izgalmassá tette, szerintem ez egy remek döntés! Muszáj haladnunk az új trendekkel, első lépésnek tökéletes!