Connect with us
Hirdetés

MKOSZ

Báder Márton a kapitánykérdésről: külföldi szakemberekkel tárgyaltunk, illetve tárgyalunk

Az MKOSZ elnöke arról is beszélt, mit gondol a televíziós közvetítésekről.



:

:

A Sportálnak adott interjút az MKOSZ elnöke, Báder Márton. A sportvezető beszélt arról is, mi valósult meg eddig abból amit eltervezett, amikor ő lett a sportág elsőszámú vezetője.

Tudni kell, hogy egy szövetséget vezetni teljesen más, mint egy sportszervezetet, klubot. A példa kedvéért: ha valaki egy hivatásos csapatot vezet, akkor igazol játékosokat, és ennek a munkának a sikeressége megmutatkozik az eredményekben, pozitívan is, negatívan is. Ha viszont egy szövetségben koncepciót váltunk, mondjuk bevezetünk egy új képzési rendszert, változtatunk az addigi fizikai fejlesztési módszereken vagy átalakítjuk a versenyrendszert, annak hatása legkevesebb két-három év alatt jelentkezhet. A változtatások hatása itt csak idővel mutatkozik meg

– mondta Báder.

Természetesen szóba került az is, ki lehet Sztojan Ivkovics utódja a magyar válogatott élén. Báder azt mondta, külföldi szakemberekkel tárgyaltak, illetve tárgyalnak.

A válogatott kerete minőségi, és képes arra, hogy akárcsak a futballválogatott, sorozatban harmadszor is ott legyen az Eb-n. Ebből a négyes csoportból is három válogatott jut ki a tornára, de minőségi ellenfeleink vannak, Izland, Olaszország és Törökország. Reális elvárás a szövetség és a szurkolók részéről, hogy sikerrel vegyük a selejtezőt

– fogalmazta meg várakozásait az MKOSZ elnöke.

Báder reagált arra az újságírói felvetésre is, hogy nagyon kevés találkozó kerül képernyőre.

Azért ennyire nem rossz a helyzet. Él egy szerződésünk a közmédiával, amelyben meg van határozva, hogy mennyi mérkőzést közvetítenek. A férfi és a női válogatott minden mérkőzését élőben sugározzák. A Mindig TV streaming platformra előfizetők az összes mérkőzést élőben láthatják. Valóban voltak technikai problémák az elmúlt években, de a fejlesztés folyamatos, már nagyon kevés a fennakadás. Az idei bajnokság kezdetétől a mérkőzések összefoglalója megtekinthető a szövetség youtube-csatornáján. Mindig van hová fejlődni, sosem elégszünk meg.

45 hozzászólás

45
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
23 Comment threads
22 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
32 Comment authors
Red ballEmőkefancsédoriHebriC. Sándor Recent comment authors
Red ball
Olvasó

“Azért ennyire nem rossz a helyzet” De! Nagyon rossz!!! Gondoljunk csak bele: a Fradi nemzetközi meccseit fizetős csatornán lehetne követni. Lenne botrány! Falco nem a szívem csücske, de megérdemelnék a nyilvánosságot. Az összes NB1-es focimeccset közvetítik (helyszínen pár száz néző)…egy halom NB2-es meccset szintén, a szlovák és román bajnokságról ne is beszéljünk. Az M4+ pedig szombat este 6-kor “jó ebédhez szól a nóta” című nívós műsort ad. Talán felül kellene vizsgálni a közmédiával meglévő szerződést. Van pár sportcsatorna az országban, akik szívesen közvetítenék a honi kosárlabdát. Nem havonta 3-4-et. Bádernak elsősorban a kosárlabda népszerűsítése a feladata, ehhez pedig a média… Olvass tovább »

csédori
Olvasó

Még mindig nem lehet visszanézni a szombati meccset, ez azt jelenti, hogy javult a szolgáltatás színvonala?

Hebri
Olvasó

Tárgyaltok a kapitány-kérdésről?! Ez igazán megnyugtató!
Mégis mi tart több mint fél évig?! Úgy, hogy Februárban -szerintem- kulcsfontosságú meccs…

Emőkefan
Olvasó

január elején jelentik be. Nem nulláról kezdi a munkát, ismeri a magyar mezőnyt

C. Sándor
Olvasó

Nem kell külföldi kapitány!!!!!!!!!!!!

Rámen11-12
Olvasó

Vasas-modell lesz az utánpótlásban! Két volt Bp Honvéd játékossal, Mészáros Zalán és Nagy Zoltán személyében. B-piros csoportos játékosok jönnek, futószalagon!
PRODUKTIVITÁS elvtársak, produktivitás…és szerénység!

Gábor
Olvasó

Marci! Legalább egyszer az életben nyisd már ki a szemed!

GaborZ
Olvasó

Hiába nyitja ki, nem lát!

Jon
Olvasó

Én sajnos pont erre számítottam, de egy különbséggel: azt hittem, majd csak hosszabb távon érezni fogjuk ezt a hozzáállást (avagy nem változik semmi az eddigiekhez képest, az a kevés változás is maximum negatív irányba), azt azért nem gondoltam, hogy ilyen hamar tisztán is fogunk látni, amiben ez a nyilatkozat most segített…

Xero
Olvasó

Jaaa… hát ha itt minden rendben van, akkor innentől nincs értelme semmi fejlődést várni.. gratulálok….

Benabela
Olvasó

Ezért az interjúért Marci, megérdemelnéd, hogy életed végéig mindigon nézz kosármeccset a knézy közvetítésével.
Am pozitív vagyok az új elnökséggel kapcsolatban, de ezt a politikusi stílust most engedd el, épp elég mérgező a plakátokon.

Borbély Lajos
Olvasó

Az, hogy hónapok óta nincsen szövetségi kapitány, azért sokat sejtet az MKOSZ-ben folyó munkáról.
Akárki is vállalja majd a válogatott irányítását, csak bukhat. Mégis kiket tegyen majd be az új főnök pl. Voja, Keller, Hanga helyére?
Ivko nagyon felülteljesített ezzel a gárdával, azt el kell ismernünk.

Emőkefan
Olvasó

január elején jelentik be. Nem nulláról kezdi a munkát, ismeri a magyar mezőnyt

Atesz 18
Olvasó

Kálmán Laci a válogatott élére!

Milivoj
Olvasó

Kesztyűbáb vagy Báder a haveri elnökséggel együtt, vicc amit itt nyilatkozol nemhogy előrelépés nincs semmilyen szinten, szarabb vagy, mint Feri bácsi volt…, de legalább a trafikok termelnek, miközben úgy ugrálsz, ahogy fütyülnek

WestChampi
Olvasó

Ott a pont. *kézfogós emoji*

vasipasi
Olvasó

Nem tisztem védeni, de minek kellett volna történnie öt hónap alatt?

WestChampi
Olvasó

Bro szerintem itt ezzel a nyilatkozattal van gáz nem is kevés, nem az intervallummal

Milivoj
Olvasó

Például a MinDigTV szerződést felmondani, vagy az Ivkovics-egyes játékosok ellentétről is tájékozódhatott volna, ami a nagy nyilvánosság előtt is ismert volt, de ő ilyenről nem is hallott…, vagy csak hazudott, mindenesetre ezzel a nyilatkozattal nem lett népszerűbb, ezekhez nem kell 5 hónap

Tomi 80
Olvasó

Mondjuk egy szövetségi kapitányt talán már illett volna találni, és nem öt hónap alatt, hanem február óta amióta kinevezték Marcit elnöknek. A maestro augusztusban mondott le, azóta már majdnem eltelt öt hónap. Már előtte is tudva levő volt hogy nem Ivkoviccsal képzeli el a jövőt az új elnökség. Még sincs még meg az új szövetségi kapitány, akinek ki kéne vezetnie a válogatottat az Eb-re. Februárban lesz az egyik legfontosabb meccsünk Izlandon. Ha ott beleszaladunk egy nagy pofonba elég nagy szarban leszünk, mert a törökök, olaszok ellen nem hiszem hogy nagyon lesz sansz.

olajos001
Olvasó

Nem tudom mi a faszomról néztek mindigot. 3 meccset néztem végig az idén, Sopronból, Egerszegről, illetve Szolnokról. Semmi gondom nem volt vele. Telefonról kiraktam tv-re, hibátlan volt végig, illetve belenéztem jópárba, azokkal se volt baj! Amúgy gondolom ezt a szerződést még a Szalay féle csapat hozta össze, Báder nem tud egyelőre mit csinálni ezzel!

Hogy lehet az, hogy hozzá lehet szólni a cikkhez? Már ez óriási változás!

Nektek semmi sem jó!

Hmafino1
Olvasó

Szerintem te nem a mindigfoson nézted azt a három meccset,hanem az M4-en!

WestChampi
Olvasó

MTE TV, Hungarysport, Kapospont, ZalaSport 1. Fizetősként Courtside. Aztán utána erre visszatérhetünk. Irtam: Térfelet nem követ, minőség jószándékkal SD, 2x pedig Falconál beszart. Egy félideig nem ment, máskor akadozott a kép, vagy a hang. Fizetnék többet, de akkor egy courtside minőséget elvárnék, illetve olyant amit a fenn emlitett magyar csapatok nyújtottak még a mutyi előtt. Az se nagykompromisszum, hogy lehet közvetíteni, de a Mindigo felületén, reklámbevételekből pedig senki se kap semmit, jutalékot sem. Ingyen mu kát várna el az AH a minőség növeléséhez, amire ők nem képesek,VAGY NEM AKARNAK KÉPESEK LENNI. Van még kérdés?? Meccsekből (ha fix db számra van… Olvass tovább »

Vulcano
Olvasó

Te mi a faszról beszélsz?
Nem zavar, hogy 10/9 meccs előtt tömegével jönnek a kommentek, hogy nincs adás, hang, késik, nincs jel stb?
Ezt a kommentet valami Mkosz-es profil írta amúgy?
Köztudott hogy vannak ilyenek csak azért.

olajos001
Olvasó

Leszarom a kommenteket, nálam nincs gond. Majd szerdán a falco-alba után megírom, hogy milyen volt. Sőt a szeged-olajt és a szeged-falcot is végignéztem. Simán nézhető volt mindkettő!

Kovari Andras
Olvasó

tudod iden mar 2 olyan meccset sikerult megneznem rajt ahol az elso felidot abszolut nem tudtam nezni mert akadozott es a riporter kozolte masodik felidore talan helyreallitjak. A minosegrol ne is beszeljunk amikor egy labdaszerzes utan csak talalgatni lehet sikerult e a zsakolas vagy mellehuzta a jatekos.
Az, hogy te pont kifogtal olyan meccseket ami nezheto volt nagy szerencse.
De egy fizetos oldaltol az ember elvarja, hogy ha mar penzt ker erte akkor cserebe minoseget is szolgaltasson.

Marillion
Olvasó

Olajos001…Az milyen közvetítés hogy a kamera nem bírja lekövetni a meccset? Ja hogy te tudod előre hogy a támadás majd kosárral fejeződik be avagy nem?! Irigyellek a látnoki képességeid miatt!

bbzte
Olvasó

Korábban a meccseket nálunk a Zalasport közvetítette élőben, kommentárral, mindigfoshoz képest NASA technikával, ráadásul ingyééééé.
Ehhez képest erős a visszaesés még most is….
Én személy szerint ez siratom vissza, miattam maradhat a havi díj, csak legalább azt a minőséget hozzuk már, ami évekkel korábban volt…

Marillion
Olvasó

A Zalasport mindig extrán közvetített…

Rózsabimbó
Olvasó

A legnagyobb kosárszakértőt a válogatott élére!
A legalkalmasabb Jenő!!!

RigoJancse
Olvasó

A MindigTVGO az országra és a sportágra egyaránt nézve is szégyen a mai világban. Erre az MKOSZ elnöke, akinek valószínűleg a kezében a magyar kosárlabda jövője az elkövetkező 10 évben, azt mondja, hogy folyamatos a fejlődés… Hát erre nehéz mit mondani…
Miért nem látunk nemzetközi klub mérkőzéseket a tv-ben?

Vulcano
Olvasó

Hogy basznád meg Báder!
Semmiféle elvárásom nem volt feléd de még azt is alulmúltad.
“Nagyon kevés fennakadás”
Ilyen aljas módon belehazudni az emberek pofájába…
Vérbeli politikus.
A szerződések pedig nem hipp hopp a fán nőnek.
Azokat valaki megköti.
A mindigo helyett pedig küldjetek ki minden meccsre egy embert egy iphone-nal és facebook live-ban minőségibb közvetítést fog csinálni mint a mindigo.
Én pl egy pohár sörért megcsinálom ezt a munkát amit az elvtársaid milliókért.
Sikerült belenőnöd Szalay “hülyevénkurvák” Feri cipőjébe.

Marillion
Olvasó

Báder kacsincs ki…és a kontaktlencsét vagy szemüveget is illene bevizsgáltatni idönként!

Evandro
Olvasó

Az elejétől kezdve nyilvánvaló volt, hogy ő is csak egy káder. Ezért is nem értettem a hurráoptimizmust vele kapcsolatban.

“Az idei bajnokság kezdetétől a mérkőzések összefoglalója megtekinthető a szövetség youtube-csatornáján.”

Ezzel lehet is dicsekedni. Lassan beléptek a XXI. századba marketing szintjén.

Hmafino1
Olvasó

Tehát akkor a szövetség elnöke nem néz mindigón kosárlabdát,különben ilyen baromságot nem mondana.”Kevés a fennakadás” Nagyot csalódtam.

Marillion
Olvasó

A fennakadás nála van nyakon fellűl!

Born2Ball
Olvasó

Ha egy kevés esze van, akkor Rátgéber úrat nevezi meg kapitánynak!

SárgaPárna
Olvasó

Na pont az ilyen nyilatkozatok miatt mondom, hogy óriási felelőtlenség volt, hogy nem Bebes István (Pista) lett az MKOSZ elnöke, a FIBA vezetése mellett igazán belefért volna neki….
Amúgy a szövetségi kapitány a Magyarországon dolgozó valaha volt legjobb edző, Gasper Okorn lesz!

Pojaca
Olvasó

Azt hittem már a körmendi ciprusi..

Joker
Olvasó

Ő is benne a kalapban ne aggódj!

Marillion
Olvasó

Azért kiváncsi lennék már a te és a Bebes közt kialakult mérhetetlen konfliktus kiváltó okára!

Wombat
Olvasó

Hát Marci, akkor nézegesd csak azokat a közvetítéseket, ha annyira jónak találod

Pojaca
Olvasó

“ Már nagyon kevés a fennakadás.”
Ez valami szilveszteri műsorban megállná a helyét.

nick19
Olvasó

…. már csak intézkedni kell …….. a Jenő úrnál a Polgár Jenő Hivatalban 🙂 🙂 🙂

WestChampi
Olvasó

Szóval Te is csak egy báb vagy az ország színpadán.
Sajnálom, többen bíztunk Benned sokadmagammal.
Kevés fennakadás, folyamatos fejlesztés..Mai napig nem képes a kamera a mozgást követni. 720p-t élből sem ismer. (Papiron max)Stb ..

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés