Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Hullámvölgyben az OSE az alapszakasz-hajrában

Most a Honvédtól szenvedett kétpontos vereséget. Nyert a Veszprém és a MAFC is, így még nincs alapszakasz-győztes a B-csoportban.



:

:

Immár a 24. fordulót rendezték a B-csoport alapszakaszában – újabb körön vannak túl a felső- és alsóház csapatai.

A Piros-csoport legutóbbi fordulója a listavezető Veszprém budafoki sikerével kezdődött. Nyert a már minimum alapszakasz-második MAFC is a Nagykőrös ellen, az üldöző OSE viszont kikapott a Honvéd otthonában – a Veszprém legyőzése óta nyeretlen az együttes. A Vasas a MEAFC ellen hozott két bajnoki pontot, a Nyíregyháza a BKG-t verte a forduló rangadóján, a PVSK fiataljai pedig az MTK-t győzték le egy ponttal.

Az alsóházi alapszakasz-elsőséggel kacérkodó Vásárhely KTE II. elleni sikere nyitotta a Zöld-csoport hétvégéjét, míg az Újpest a Pápát győzte le. Az Óbuda pontgazdag meccsen verte a Győrt, nagy hajrával múlta felül az Alba II.-t a Salgótarjánt. A Tiszaújváros az Eger, a Baja a DEAC U23 ellen nyert.

NB I/B, 24. forduló

Piros-csoport

Egy sikerre az alapszakasz-győzelemtől a Veszprém

A vendégek nem számítottak könnyű összecsapásra, ennek megfelelően a harmadik percben még csak kettő–kettőt mutatott az eredményjelző-tábla, a kosárszegény – és hektikus jelenetekkel tarkított – periódusban eladott labdákat, elrontott közeli és távoli kísérleteket, illetve faultokat jegyezhettünk fel „gólok” helyett. A veszprémiek az alacsony színvonalú szakaszból előbb kaptak lábra: kezdtek rálelni a találatszerző formájukra, ráadásul rossz döntésekre és dobásokra kényszerítették a felsőházi play-offba vágyó hazaiakat (2-10). A sokat hibázott rivális hiába kért időt, nem tudott mit kezdeni a – palánkok alatt is acélosabb – veszprémiek védekezésével, csak ritkán voltak képesek váratlant húzni (6-14). Ha „semleges szemüvegen” keresztül figyeltük volna a párharcot, abba a hetedik perctől költözött élet, pörögtek fel az eseményei (…a budafokiak az addiginál nagyobb elánnal viaskodtak), de erre jól reagáltak az etap végét „megnyomó” Szabó Péterék, akik próbálták féken tartani a másik oldalt (11-19) – emlékezett vissza a VeszprémKosár.hu.

Az egyetemisták a következő negyedben ott folytatták, ahol a rövid szünet előtt abbahagyták, egyértelműen átvették az irányítást, vagyis esetükben működött a megbeszélt taktika (11-25). Diktálták a tempót, domináltak a „festékben” (…az ellenakciókból pedig eredményesek voltak); mivel a védekezésbe is sok energiát fektettek, Károly-edző tanítványai inkább kintről próbálkoztak – eleinte kevés sikerrel (14-32). A listavezető ekkortájt könnyen olvasta a huszonkettedik kerületiek előadását, érvényre juttatta az elképzeléseit, miszerint ismerik a diadal receptjét, lévén, a szezonban hat, illetve nyolc ponttal páholták el az ellent (16-36). Ha nem a budafokiak álltak volna a túlsó térfélen, a maroknyi vendégtábor elégedetten dől hátra a székében, ám néhányukban felsejlettek az imént említett, nyögvenyelős viadalok. Kár is volt az egymás elleni ütközetek emlékét felidézni, mert az ex-veszprémi Jilling László és Puszta Dávid úgy gondolta, hogy megmutatja az egykori kenyéradójának, hogy van még bennük kurázsi, a hazaiak a vezérletükkel nem tettek le arról, hogy meglepetést szerezzenek (22-36). Ezekben a percekben úgy ment nekik, mint akiket felhúztak, az alkalmazottaik egymás után találtak be kintről, a jelentős hátrányukat ledolgozták – és felzárkóztak (30-36). Mivel az egyetemisták leblokkoltak, a pálya minden szegletéből pontatlanul céloztak, a hazai triplákat pedig nem tudták kivédeni, Mérész-mester időt kért. Az eligazítást követően ugyan megtörték a hatperces gólcsendjüket, de a tizenhét–nullás rohamot repesztett budafokiak immár tartották magukat, a hármasaikkal szétlőtték a kábulatból éledezett műhelyünk állásait (…vendég szempontból még szerencse, hogy a büntetődobásokkal meggyűlt a bajuk; 39-41).

A Veszprém bírta jobban a hajrát. Fotó: hunbasket.hu

A fordulás után még macerásabb volt felőrölni az ellenállásukat, hiszen a második félidő elején rögtön kiegyenlítettek. Noha a Veszprém sportolói később újra lépéselőnybe kerültek (47-52), az ellent nem sikerült leszakítani magukról, a játékosaikban égett a bizonyítási vágy, a lefújásig tizenhárom lepattanót gyűjtött Horváth Mártonnal is alig bírtak, aki centerként kihasználta a magassági és súlyfölényét (51-52). A csapatok egy darabig kéz a kézben lépdeltek előre, közönségszórakoztató volt a csata, tudniillik futószalagon potyogtak a kosarak (56-56). A vendégek szakmai stábja kisvártatva megint magához rendelte a – kintről húszszázalékos pontossággal tüzelt – legénységét, mivel a mérkőzés nem a koncepcióik szerint haladt, több párharcot is elvesztettek, a keresnivalót talált vetélytárs okkal mosolyoghatott (62-58). Mérész-edző egyszerre bíztatta és nyugtatta a megszorongatott övéit, akik állták a sarat, de a helyi szurkolók hangja is megjött, látván, hogy a kedvenceik megérezték a vérszagot és nagyvadat akartak ejteni (62-62).

Egypontos hazai vezetésről indult a záró felvonás, ami a nyitó negyed elejét idézte: három percig nem esett kosár, sok volt a hiba, aztán a csapatként működött veszprémiek egymásba kapaszkodtak és felelősségteljesebb teljesítményt nyújtva javítottak a helyzetkihasználásukon (66-70). Kovács Ádámék jól kezelték a szituációt: a pontokért megharcoltak, a másik oldalon pedig nem engedtek teret az öt percig „lenémított” riválisnak, igyekeztek kioltani az erősségeiket (68-75). A bakonyiak összekapták magukat, visszatértek a helyes útra, újra úgy védekeztek, ahogy a bajnoki egésze során szerettek volna. Két és fél perccel a vége előtt Kerkai Ákos pillanatai következtek, de ami még fontosabb volt: a társaival nem engedték játékba lendülni – a kintről próbálkozott, a meccset apróbb szabálytalanságokkal tördelt – Tursics Krisztiánékat, összességében sikeresen óvták a gyűrűjüket (78-88). Az addig több holtponton átesett Hoya-mezesek a hajrában rutinosan tartották az előnyüket, a papírforma szerint éltek a lehetőséggel, a derekasan helytállt hazaiak pedig tudták: innen nincs visszaút.

Károly Máté, a Budafok edzője: Annak ellenére, hogy számítottunk a Veszprém agresszív és csapdázó védekezésére, nagyon rosszul kezdtük a meccset. A második negyedben már más mentalitással mentünk fel a pályára, sokkal jobban reagáltunk erre, illetve védekezést is váltottunk, aminek köszönhetően vissza tudtunk jönni a meccsbe. Az egész második félidőben szoros volt az állás, de sajnos elfáradtunk a végére, és nem volt meg az a sebességünk, ami a mi javunkra döntötte volna el a meccset. Összességében megérdemelten nyert a Veszprém, gratulálok nekik.

Mérész Csaba, a Veszprém edzője: Mindkét csapatnak gratulálok, remek meccset játszottunk egymással. Nagyon jól kezdtük a találkozót, sikerült ellépnünk 16-18 ponttal. Utána védekezést váltott a Budafok, amivel egy kicsit megzavartak minket, nem találtuk a zóna ellenszerét, de a második félidőben mi is váltottunk, és végül mi kerültünk ki győztesen. Nagyon örülök a győzelemnek, nagyon kellett nekünk, de gratulálok a Budafoknak is, és sok sikert kívánok nekik a továbbiakban.

Budafok – HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 81-90 (11-21, 32-24, 23-20, 15-25)

Budafok: Puszta D. 21/3, Jilling 16/12, Tursics 14/12, Varga D. 8, Horváth M. 8, Nagy G. 6, Mészáros 3, Lados 3, Fehér Cs. 2, Kiss M. -, Tóth Sz. -.

Veszprém: Szabó P. 20/3, Kovács Á. 14, Körtélyesi 13/3, Pavlovic 12, Völgyi 10, Kerkai 9/3, Madár A. 7/3, Szűcs P. 5/3.


Magabiztos volt a Vasas a MEAFC ellen

Faragó Péter, a Vasas edzője: Gratulálok a csapatnak, mert az elmúlt két mérkőzés sebességével és agresszivitásával tudtunk belemenni ebbe a meccsbe. Az a legfontosabb, hogy győzelmet arattunk. Mérges vagyok azonban egy kicsit, mivel az elején akár 20-25 ponttal is vezethettünk volna, s akkor hamarabb eldőlt volna a mérkőzés. Az ellenfélnek sok sikert kívánok, mi pedig érkezünk Veszprémbe pénteken.

Drahos Gábor, a MEAFC edzője: Gratulálok a Vasasnak, a mezőnysora kivégzett minket, az első félidőben elképesztő jó százalékkal magabiztos előnyt szereztek, így hiába az egál második félidő, végig kitartott. Hét pontnál még volt egy felzárkózási esélyünk, de végül azt is visszaverte a házigazda, így nem sikerült idegenbeli jó teljesítménnyel zárni az alapszakaszt. Igyekszünk a két hátralévő hazai találkozón javítani a dolgainkon.

Vasas Akadémia – MEAFC-Miskolc 90-76 (27-21, 22-15, 22-20, 19-20)

Vasas: Boros 23/6, Moravcsik 18/6, Katona R. 12/6, Andrássy 9/3, Kovács B. 8, Sólyom B. 7, Radics 4, Kelenföldi 4, Steier B. 3/3, Barócsi 2, Csík Ri. -, Csík Ro. -.

MEAFC: Thornton 33/6, Lippai 17, Szögi 7, Gonda 6/6, Béres D. 4, Takács D. 3/3, Szőke G. 2, Tóth B. 2, Orliczki Má. 1, Kopasz M. 1, Szanyi -, Fazekas -.


Továbbra is harcban az alapszakasz-elsőségért a MAFC

Hencsey Tamás, a MAFC edzője: Gratulálok a csapatomnak az újabb győzelemhez! Ma a játék ritmusával és a beletett energiánkkal nem volt gond, ellenben a dobóformánk szörnyű volt, mind hárompontosból, mind kettőpontosból. Sajnos büntetőből is, és ettől a támadásaink ritmustalanok voltak sokszor. Vannak ilyen mérkőzések, de azt láttam a fiúkon, hogy a kért energiákat beletették. A Nagykőrösnek további sok sikert kívánok a bajnokságban.

Kovács Sándor, a Nagykőrös edzője: Ez volt az első olyan mérkőzésünk, ahol a vezetőedzőnket nekem kellett helyettesítenem. Azt kértem az öltözőben a fiúktól, hogy vegyék fel a MAFC egészpályás hajtós stílusát. Sajnos volt három rövidzárlatunk a mérkőzésen, amely megpecsételte a sorsunkat, de a különbség nem tükrözi a valóságot, mert a MAFC sokkal előrébb tart, és a bajnoki döntő egyik nagy esélyese. Ezért gratulálok a csapatomnak és gratulálok a MAFC csapatának, akik egy nagyon szimpatikus csapat.

MAFC – Nagykőrösi Sólymok KE 76-61 (16-13, 21-16, 27-16, 12-16)

MAFC: Washington 21/9, Nagy K. 11/9, Garamvölgyi 10/3, Lakosa Zs. 8/6, Lakits 7, Misek 6, Csapai 5, Bordács 5, Polgárdy 3, Katona B. -, Németh B. -.

Nagykőrös: Lakosa Á. 17/6, Molnár M. 12/6, Mácsai 11/9, Fehér P. 8/6, Viqueira 7/3, Tóth M. 4, Kónya 2, Varga M. -, Szablics -, Andó -, Jókai -.


Most már győzelmet ért a Honvéd jó formája

Összeszedett támadójátékot mutatott az OSE az első percektől, ami mellé a védekezés is szépen működött. Folyamatosan növelte az előnyt a negyed végéig, ami azt jelentette, hogy a 10. percben már 9 pontos különbséget is jegyezhettünk. Az utolsó percben viszont két elkerülhető kosárral 4 pontra zárkózott az ellenfél – tudósított az OSELions.hu.

A második negyed is hasonlóan kezdődött, mint az első, biztosan tartották a hazaiak, majd növelték az előnyt a 14. percig egészen 11 pontra, ami a 17. percig 8-11 között ingadozott. Ezután ismét rontások következtek, kapkodó, nem kidolgozott helyzeteket erőltetve, ami az ellenfél kőkemény védekezése ellen nem tudott hatékony lenni. Támadásaikat is sikeresen fejezték be, ami ismét szorosabbá tette a félidőre az állást.

Legyőzte az OSE-t a Honvéd. Fotó: hunbasket.hu

A harmadik negyedet ott folytatták a csapatok, ahol a második abbamaradt, kemény küzdelem folyt a pályán, aminek során a különbség lényegében változatlan maradt. A 27. percben aztán először történt meg, hogy a Honvéd átvette a vezetést. Ebben a hazai csapat türelmetlen, kapkodó játéka is közrejátszott, de a bírói hármas ítéletei is alkalmanként erősen megkérdőjelezhetőek voltak. A játékrész végére sikerült egy kicsit újra visszaállítani a hazai előnyből, három pontos vezetéssel fejeződött be ez a játékrész.

Az utolsó negyed erősen háborús övezet jelleget mutatott, nagyjából egál körüli eredménnyel. A hazai csapat nem tudott higgadt maradni, és újra türelmesen előnyt kicsikarni. Az utolsó két percnek döntetlen állással vágtak neki a csapatok. Nem kisebbítve a Honvéd erőfeszítéseit, de a bírói ítéletek váltak főszereplővé az utolsó percekben. Az OSE két technikai hibát kapott olyan szituációk miatt, ahol a bírói döntések erősen megkérdőjelezhetőek voltak. Ettől függetlenül volt esély arra, hogy fordítsanak vagy hosszabbítást harcoljanak ki, de a befejezés nem sikerült.

Puskás Artúr, a Honvéd edzője: Gratulálok a srácoknak, fantasztikus csapatteljesítményt produkáltak a kiváló erőkből álló Oroszlány ellen. Edzői karrierem alatt korábban soha nem tettem ilyet, ám ezúttal kivételt teszek: szeretném kiemelni a játékvezetők mérhetetlenül korrekt, profi munkáját, egy számukra is hihetetlenül nehéz mérkőzés alkalmával. Valódi csapatként funkcionáltunk, minden pályára lépő játékosom szerzett pontot, szedett lepattanót és pozitív indexmutatóval zárt. Mindig akadt valaki, aki előlépett, hozzátett valami extrát és meglökte a piros-fehér szekeret. Már az utolsó három, egylabdás végjátékban elbukott derbinken érezhető volt, előbb-utóbb fordul az a bizonyos kocka. Emelem a kalapom a csapat előtt, minden dicséretet megérdemelnek, az érdem maximálisan az övék. Megdolgoztak érte, szívüket-lelküket kitették a parkettára. Végezetül szeretném megköszönni csodálatos közönségünk támogatását, szárnyakat adták megint.

Sebastjan Krasovec, az OSE edzője: Gratulálok a hazai csapatnak a győzelemhez! Igencsak tehetséges fiatal játékosaik vannak, egyszerűen azt kell mondanom, hogy élvezet volt látni őket játék közben. A Honvéd a hazai pálya előnyeit maximálisan ki tudta használni, de ezzel semmi különlegeset nem szeretnék mondani, ebben a bajnokságban teljesen normális, hogy a csapatok ennyire erősek saját pályájukon. Csak elismeréssel tudok beszélni arról, ahogy ma teljesítettek.

Budapesti Honvéd SE – OSE Lions 87-85 (17-21, 24-24, 19-18, 27-22)

Honvéd: Horváth Á. 18/6, Stefán D. 17, Szalay 13/3, Debreceni 9/3, Mucza 7, Kármán 5/3, Martinez 5/3, Valerio 5, Pintér 3/3, Szentirmai 3, Bea B. 2.

OSE: Abell 18/9, Nshimba 12, Mohácsi 12/3, Sömenek 12/3, Hegedüs 9, Kucsora 9/3, Illés M. 7/3, Anda 6, Kiss K. -, Zsíros P. -, Bán -.


Otthon húzta be a rangadót a Nyíregyháza

Siska János, a Nyíregyháza edzője: Gratulálok a csapatnak, főleg a védekezésben nyújtott teljesítményért. Még két nehéz mérkőzés vár ránk az alapszakaszban, szeretnénk megőrizni a negyedik pozíciónkat. További sok sikert kívánok a BKG-nak!

Dr. Nagy Ágoston, a BKG edzője: A taktikai előnyt nem tudtuk kihasználni ezen a meccsen, sajnos ez erről szólt, de megígérem, hogy a következő két meccs egész másképp fog kinézni. Gratulálok a Nyíregyházának!

Nyíregyháza Blue Sharks – BKG-Príma SE 81-71 (20-28, 14-10, 22-11, 25-22)

Nyíregyháza: Harmon 24/9, Bazsó 20/18, Sitku M. 10/6, Fazekas 7/3, Bus 7, Czinger 6, Mokánszki 4, Czura 3/3, Oláh Z. -.

BKG: Berger 27, Nagy Bo. 14/6, Kovács S. 10/6, Tanács A. 8, Nagy Be. 6, Halász Á. 4, Szeleczki 2, Reizer -, Kaluha -.


Egyetlen pont döntött a PVSK és az MTK között

Juhász Olivér, a PVSK edzője: Nagyon örülök, hogy sikerült ezt a meccset behúzni. Az MTK nagyon felkészült belőlünk, így felállt védelem ellen végig szenvedtünk. A védekezésünk egész meccsen hézagos volt, és még 16 támadó lepattanót is engedélyeztünk az ellenfelünknek. Ennek megfelelően gyorsindításunk sem volt sok, és annak a felét még el is rontottuk. Szerencsére a végén bepattogott egy dobás.

Bódi Ferenc, az MTK edzője: Gratulálok a PVSK-nak! Szűken, egy kis szerencsével, de győzni tudtak a házigazdák. A csapatunkat is dicséret illeti, hiszen idegenben egy remek meccset játszottunk. Sajnos a második félidőben már sokat hibáztunk, ezt kihasználva jött fel a Pécs. Bízom abban, hogy a céljainkat elérjük, ami a biztos bennmaradás, ehhez jelenleg egy győzelem kellene.

PVSK-Kronosz Kiadó – MTK Törökbálint 69-68 (21-16, 13-19, 18-20, 17-13)

PVSK: Dragasevic 21/9, Demeter A. 11, Olasz Á. 10, Popgyákunik 9/3, Bíró L. 6/3, Berkics 5/3, Fülöp Zs. 3/3, Riskó 2, Benke K. 2.

MTK: Nagy Sz. 14/6, Jakab P. 14, Bihari 12/3, Czakó 11, Bagi 7/3, Horváth B. 3/3, Bognár 3/3, Dobos 2, Vámos 2, Baross -.

A bajnokság állása

H Csapat M Gy V Dp. Kp. Rel. Pont
1. HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 24 23 1 2244 1846 0,979
2. MAFC 24 22 2 2226 1803 0,958
3. OSE Lions 24 18 6 2066 1702 0,875
4. Nyíregyháza Blue Sharks 24 17 7 2016 1739 0,854
5. BKG-Príma SE 24 16 8 2020 1836 0,833
6. Vasas Akadémia 24 14 10 1911 1826 0,792
7. Budapesti Honvéd SE 24 13 11 1892 1862 0,771
8. Budafok 24 9 15 1948 1996 0,688
9. MTK Törökbálint 24 8 16 1673 1783 0,667
10. PVSK-Kronosz Kiadó 24 8 16 1812 2025 0,667
11. MEAFC-Miskolc 24 8 16 1803 1962 0,667
12. Nagykõrösi Sólymok KE 24 7 17 1749 2056 0,646
13. OMNIA Pub & Food Békés 24 3 21 1837 2236 0,563
14. Knipl Kft. Bonyhádi KSE 24 2 22 1664 2189 0,542

Zöld-csoport

Újabb fontos Vásárhely-győzelem

Tóth Tamás, a Vásárhely edzője: Egy végig nagyon szívósan küzdő ellenfelet sikerült megvernünk. A különbség nem mutatja pontosan, mennyire nehéz mérkőzés volt. Az utóbbi hetekben nem minden alakult úgy, ahogy terveztük, így mentálisan is sokat jelent a mai győzelem. Sok sikert kívánok a kecskeméti fiataloknak, gratulálok mindkét csapatnak a hozzáálláshoz!

Váradi Kornél, a KTE edzője: Gratulálok a Vásárhelynek! Hajrá Kecsó!

Vásárhelyi Kosársuli – KTE-Duna Aszfalt II. 89-69 (18-21, 22-13, 26-18, 23-17)

Vásárhely: Vas P. 26/18, Kelemen B. 14/6, Pavlovic 14, Varga Z. 10, Bálint E. 8, Kovács J. 7/3, Rostás I. 6, Perák 4, Czégel -, Börcsök -.

KTE: Molnár D. 32/12, Kucsera 11, Plézer 10, Lukács D. 6/6, Fülöp B. 6, Reszegi 2, Vizi 1, Lukácsi 1, Nagy J. -, Orgona G. -.


Újpest-MT – Concordia Motax KC Pápa 78-70 (21-23, 25-14, 21-20, 11-13)

Újpest: Surmann P. 22/3, Durasevic 16, Széphelyi 14/6, Surmann G. 10/6, Franczva 8, Nárai 5, Nagy R. 3/3, Pollák -, Vida -.

Pápa: Cook 24, Sonyák 14/3, Murai 8/3, Márton Á. 6, Grebenár P. 6, Horváth A. 6/3, Keller V. 6, Kasza K. -, Kocsis -, Márton L. -.


Óbudai Kaszások – Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 94-85 (25-21, 29-17, 19-21, 21-26)

Óbuda: Takács A. 36, Ondima 15/9, Rosemond 14, Meleg K. 10, Bencsik 10/6, Jenei 7, Molnár L. 2, Schiller -, Dénes D. -, Pintér -, Reiter -.

Győr: Rátvay B. 22, Rátvay T. 20, Gáll 14/6, Horváth G. 9/3, Földesi 8/6, Csaba Gy. 4, Geiger 4, Papp B. 4, Domsitz -.


Nagyot hajrázott a Salgótarján az Alba ellen

Peresztegi Nagy Ákos, az Alba edzője: Nagyon jól kezdtünk, több mint húsz ponttal vezettünk. Utána érthetetlen módon rengeteg hibát vétettünk támadásban és védekezésben egyaránt. Az ellenfelünk behozta hátrányát, és a mérkőzés utolsó percében meg is nyerte azt. Fiatal csapatomnak ezekből kell tanulnia, hogy fejlődhessen.

Ughy Albert, a Salgótarján edzője: Gratulálok az Alba fiataljainak. Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzésünk lesz. Borzasztó nehezen kezdtük a meccset, az ellenfelünk minden hibánkat könyörtelenül kihasznált. Nagyon örülök, hogy mínusz húsz pontról tudtunk fordítani. Idén még nem volt erre példa, csapatunk erejét mutatja ez a teljesítmény.

Alba Fehérvár II. – Salgótarjáni KSE 85-88 (35-19, 25-25, 11-23, 14-21)

Alba: Varga M. 27/12, Peringer 18, Takács Ma. 12/6, Polster 10/6, Takács Mi. 7/3, Seyi 7, Papp I. 4, Kuttor -, Molnár M. -.

Salgótarján: Kovács M. 27/3, Joó 26/6, Herendic 16, Hajdu 9/3, Boinitzer 5/3, Csabák 2, Piukovics B. 2, Kovács D. 1, Zábó -.


Az Eger ellen nyert a Tiszaújváros

Szendrey Zsombor, a Tiszaújváros edzője: Nehéz mérkőzésre számítottunk, és ez be is bizonyosodott, hiszen fej-fej mellett haladt a két csapat. Volt, hogy elmentünk kilenc ponttal is, de sajnos a tízet nem sikerült elérnünk. Újra és újra hullámvölgyekbe kerültünk, azonban hál’ Istennek talpon tudtunk maradni, átvészeltük a válságos perceket, és szerencsére a végén mi koncentráltunk jobban. Annak külön örülünk, hogy több ponttal sikerült most megvernünk az Egert, mint amennyivel kikaptunk idegenben, és ez a végelszámolásnál még fontos lehet. Sajnos elvesztettünk egy fontos embert, de reméljük, hogy a következő mérkőzésre már harcra kész lesz.

Dr. Váczi Péter, az Eger edzője: Az utolsó két perc súlyos hibái miatt sajnos súlyos árat fizettünk, hiszen bőven benne volt a mérkőzésben – nagyon csalóka ez az eredmény –, hogy mi távozunk ma innen győztesen. Sajnos nem fértek bele azok a nagy hibák a végjátékba. Gratulálok az ellenfélnek!

Tiszaújvárosi Phoenix Kosárlabda Klub – EKE Eger KOK 83-74 (19-21, 25-20, 18-21, 21-12)

Tiszaújváros: Hill 30, Kovács Z. 12, Szilasi 12, Kiss B. 11/3, Pongrácz 9/9, Gáspár B. 6, Szabó D. 3/3, Molnár B. -.

Eger: Máté B. 27/15, Szicsák 13, Mészáros 11/3, Papp B. 10/6, Varga I. 8, Illés B. 4, Szatmári 1, Szabó G. -, Kiss B. -, Horváth R. -, Ungi -, Veres -.


Nagyon megverte a Baja a DEAC fiataljait

Cservék Csaba, a Baja edzője: Nagyon jó ritmusú mérkőzést játszottunk. A jó védekezésünknek köszönhetően tudtunk sok könnyű kosarat szerezni. A kinti dobásaink is ültek, kihasználtuk magassági fölényünket.

Kovács Adrián, a DEAC edzője: Először is szeretnék gratulálni a Baja csapatának. Nagyon szépen és higgadtan kihasználták a hibáinkat, amiből bőven akadt. Úgy gondolom, ma nem viseltük kellően a DEAC klubot. Tanulnunk kell a hibáinkból, rengeteg második esélyt engedtünk a hazaiaknak. Ők ezeket kihasználva nagyon nagy különbségre tettek szert az első félidőben. A folytatásban próbáltunk kapaszkodni, de sajnos nem sikerült. Rengeteg kommunikációs hibánk volt és egyre mélyebbre süllyedtünk. További sok sikert kívánok a helyi csapatnak!

Bajai Bácska FKE – DEAC U23 121-78 (38-25, 31-23, 27-12, 25-18)

Baja: Nagy D. 22/6, Jakab P. 20, Pongó M. 19/15, Kővágó-Laska 14, Goldring 12, Ágfalvi 12, Pálkerti 7/3, Mándity 6, Kovács B. 5/3, Bor S. 4/3, Forgács -, Weidinger -.

DEAC: Kozák M. 22/3, Tóth B. 21/12, Gáspár M. 13/9, Szekeres 8, Asszú 7/3, Kozák B. 5, Sólyom B. 2, Orosz D. -, Nemes -, Fábián Sz. -.

A bajnokság állása

H Csapat M Gy V Dp. Kp. Rel. Pont
1. Bajai Bácska FKE 22 16 6 1887 1526 0,864
2. Vásárhelyi Kosársuli 22 16 6 1848 1638 0,864
3. Óbudai Kaszások 22 16 6 1689 1608 0,864
4. Salgótarjáni KSE 22 15 7 1973 1825 0,841
5. Concordia Motax KC Pápa 23 12 11 1739 1653 0,761
6. Újpest-MT 22 11 11 1723 1737 0,750
7. Agrofeed Széchenyi Egyetem Gyõri KC 22 11 11 1906 1979 0,750
8. DEAC U23 22 10 12 1863 1899 0,727
9. EKE Eger KOK 22 9 13 1661 1759 0,705
10. Tiszaújvárosi Phoenix Kosárlabda Klub 22 8 14 1739 1836 0,682
11. Alba Fehérvár II. 23 8 15 1674 1821 0,674
12. KTE-Duna Aszfalt II. 22 7 15 1584 1717 0,659
13. SMAFC 22 5 17 1548 1836 0,614

Kiemelt kép és nyilatkozatok: hunbasket.hu

3 hozzászólás

3
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
SzotyolaMásikVégétFújdMeg Recent comment authors
Szotyola
Olvasó

A bb1 indítson szavazást! A “LEGDILETTÁNSABB” sportvezető kategóriában !
-Gráczer Gyuri-bácsi !? Rábízta minden idők legdrágább Falcoját Ökör Gáspárra , és körömszakadtáig kitart mellette…
-Becski István DEAC !? 400 milliót szórakoznak el , gyerekkori barátjával Berényi Sándor U16-os szintű edzővel…
-Beck Ferenc !? Homokba dugott fejjel nézi , hogy a Fodor Péter-Krasovec páros szétbarmolja az OSE-t , amit éveken keresztül építgetett , pénzt , energiát nem kímélve…

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Uff! Sajnos, jól beszélsz (írsz), Szotyi-testvér! 🙁
Az Oroszlánynak az NB1-ben a helye, a kiváló szurkolóival együtt, helyette meg marad a bohóckodás a bohóc-szinten. 🙁

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

🙁

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés