B-csoport
Csak egy negyedben dobott harminchat pont alatt a BKG a MAFC ellen
Közben érik Kálmán Lászlóék meglepetése a Zöld-csoportban.

:
:
Folytatódott a rájátszás és a play-out a másodosztály felső- és alsóházában.
A Piros-csoportban az elődöntő első mérkőzését megnyerte a Nyíregyháza a Vasas ellen, míg a BKG a MAFC elleni hazai találkozóját hozta jelentős különbséggel – már az első húsz perc után 73 dobott pontnál járt, végül 132-nél állt meg. Az 5–8. helyért kuparendszerben folytatódnak a küzdelmek, a Honvéd–Veszprém csata két mérkőzését le is játszották: a 78-67-es Honvéd-sikert hozó első meccs után a második mérkőzésen 92-75-re nyert a fővárosi együttes, így az NKA–Salgótarján párharc győztesével játszhat az ötödik helyért. Utóbbi párosításban az NKA Pécs három ponttal vezet a Salgótarján ellen.
A 9. helyért játszhat a Baja, miután két meccsen legyőzte a PVSK második csapatát. Ellenfele a Nagykőrös lesz, amely a TF-fel vívott hárommeccses párharcot nyerte meg. A két vesztes a 11. helyért játszik. A 13. helyet szerezte meg a MEAFC az MTK kétszeri legyőzésével.
A Zöld-csoport elődöntőiben pályahátrányból került előnybe a Pápa a Cegléd ellen, míg az Óbuda az Újpest ellen vezet 1-0-ra. A Pénzügyőr előnye 15 pont a Békés ellen, az 5–8. helyért folyó csata másik ágán pedig hússzal vezet a Bonyhád a Vásárhely ellen.
Három meccsen dőlt el a Győr–SMAFC megyei rangadó, előbbi fordított, így biztos bennmaradónak mondhatja magát. A Tiszaújváros 2-0-ra nyert az Eger ellen, így szintén Zöld-csoportos tagságát megőrizve játszhat a 9. helyért a Győrrel. Az Eger a SMAFC ellen harcol a csoportban maradásért.
NB I/B
Piros-csoport, rájátszás
Elődöntő
Hozta az elsőt a Nyíregyháza a Vasas ellen
Borisz Maljkovics, a Nyíregyháza edzője: Szerintem kontrolláltuk az egész meccset. Volt elég időnk felkészülni az elődöntőre, ennek köszönhetjük ezt. De ez még csak egy-null. A következő mérkőzés biztosan más lesz, idegenben fogunk játszani. De mindent megteszünk azért, hogy a Vasasnál is ugyanígy játszunk, mint ma, és győzelemmel térhessünk haza. Gratulálok a játékosaimnak a mai meccshez való hozzáállásukhoz, mindent úgy csináltak, ahogy megbeszéltük. De ezt a meccset magunk mögött kell hagyni és már most koncentrálni a következő találkozóra.
Faragó Péter, a Vasas edzője: Először is gratulálok a hazai csapatnak! Nagyon dominánsan léptek fel már az első mérkőzésen is, hazai pályán. Azt azért – úgy érzem – le kell rendezni fejben is a játékvezetőknek, hogy nem egy kisiskolás csapat vagyunk, és az, hogy most a végén kihozták húsz-húszra a faultarányt, az már nagyon eldőlt az első félidőben. Ezzel a rendszerrel megyünk tovább a párharc hátralévő mérkőzésein, hogy legyen mihez alkalmazkodnunk. Nem tudom, hogy szerdán ugyanezt vagy valami teljesen más felfogást fogunk látni. Egyébiránt ami a mi csapatunkat illeti, sajnos közünk nem volt a meccshez, hatvanhét százalékkal közelített a Nyíregy, amihez hozzá sem tudtunk érni. Úgy gondolom, hogy már az első negyedben elszaladt a hajó, még próbálkoztunk utána, de nem tudtunk mit kezdeni ezzel, a reklamálással a saját agresszivitásunk hiányát próbáltuk kompenzálni. Ez így nem mehet. Nyilvánvalóan fel kell ébrednünk a második mérkőzésre, abbahagyni a sírást és el kell kezdeni játszani, mert így nagyon domináns a Nyíregyháza. Megérdemelten nyertek ennyivel, gratulálok nekik, mi megpróbálunk jobban felkészülni a második meccsre.
HÜBNER-Nyíregyháza BS – Vasas Akadémia 88-72 (28-19, 23-15, 19-17, 18-21)
Nyíregyháza: Ubilla 26/18, Tóth G. 24, Dr. Mohácsi 10/6, Bazsó 8/6, Szobi 8, Kiss B. 4, Bus I. 4/3, Vaskó 3/3, Mokánszki 1, Czinger -, Kuttor -, Demeter -.
Vasas: Moravcsik 18/9, Radics 13, Medve M. 13/6, Farkas A. 11/9, Debreceni 8, Boros 5/3, Barócsi 4, Steier B. -, Sólyom Bo. -, Andrássy -, Krasovec -, Kelenföldi -.
A három győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a Nyíregyházának.
Az első meccsen megszórta a MAFC-ot a BKG
Dr. Nagy Ágoston, a BKG edzője: Mind a két csapat nagyon jól ismeri a másikat, és ennek köszönhetően olyan nagy meglepetések nem történhetnek. Mindig az a kérdés, hogy azok az energiák, azok a taktikák, amiket a két csapat magáénak vall és hisz benne, hogy működnek. Szerencsére ma nagyon jól működtek a mi részünkről. Mi is jól ismerjük a MAFC-ot, igyekeztünk a hiányosságokra felkészülni, belekergetni őket egy olyan játékba, amiben egy kicsit összezavarodnak. Szó szerint erről szólt a mai meccs, ami nem biztos, hogy a következő mérkőzéseken is ennyire jól fog sikerülni, de szerintem a két csapat közt van különbség a javunkra. Én ebben hiszek! Egész évben jól teljesítettünk és nem érdemtelenül szereztük meg a második helyezést! Annak különösen örülök, hogy tizenkét játékossal tudtunk játszani és mindenki dobott pontot, nem esett szét a játékunk azért, mert megváltoztattuk a szerkezetet és szokatlan helyzetbe kerültek, hogy a két hátvéd nem volt fent a pályán, hanem próbálták csinálni a feladatukat. Örülök, hogy mindenkinek sikerélménye volt!
Garay Péter, a MAFC edzője: Gratulálok a BKG csapatának a győzelemhez!
BKG Príma Akadémia – MAFC 132-84 (37-21, 36-24, 19-17, 40-22)
BKG: Nagy Bo. Á. 28/15 (+12 gólpassz), Nagy S. 23/9, Nagy Be. Á. 19/12 (+10 gólpassz), Cooper 19, Armaghani 10, Reizer 9, Szanyi 8/3, Buzás 5/3, Halász 5/3, Zsihla 3, Opre 2, Szeleczki 1.
MAFC: Csapai 13 (+11 lepattanó), Misek 13/6, Polgárdy 12/3, Tóth P. 11/9, Kovács Á. 10, Komma 8, Bordács 6, Németh B. T. 5, Pfandler 2, Biber 2, Bősze 2, Baráz -.
A három győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a BKG-nak.
Az 5–8. helyért
Kettős győzelem után az ötödik helyért mehet a Honvéd
A Honvéd kezdte a mérkőzést, ám a támadása nem hozott pontot, ahogy a Veszprémé sem. A találkozó első kosarát Szatmári szerezte triplából, amire Madár válaszolt egy duplával. Majd Tóth kettese következett, később pedig egy sikeres büntetővel növelte a hazai előnyt, amit Szentirmai duplája követett. Ekkor Madár nagyszerű passzából Dukic faulttal együtt dobta be, és a büntetője is pontos volt. (4. perc, 8-5). Tanoh szép betöréséből volt eredményes a Honvéd, majd Szatmári szerzett könnyű kosarat. Ekkor Baksa Szabolcs időt kért. Sipos és Szatmári kosarai váltották egymást, majd Dukic is betalált. Szentirmai és Szabó szintén egy-egy kettessel jelentkeztek (7. perc, 19-11). Madár dobott be aztán egy büntetőt, majd egy közeli kísérletet is. Szabó folytatta a HOYA jó sorozatát egy duplával, ezzel három pontra csökkentve a különbséget a negyed végére (10. perc, 19-16) – olvasható a VeszprémKosár.hu tudósításában.
A második etap Tichov sikeres büntetőjével indult, amire Orgona egy kettessel reagált. Nem sokkal később Szabó két pontos büntetője már az egyenlítést jelentette (12. perc, 20-20). Majd ismét a Veszprém csapatkapitánya jelentkezett, triplájával már a Veszprém vezetett. Kármán egy kettessel hozta vissza azonnal a Honvédot. Futó mehetett a büntetővonalra, és mindkétszer jól célzott. Ezután Szabó és Sipos közeli kosarai váltották egymást. A második negyed közepén három ponttal vezetett a HOYA (15. perc, 26-29). Szentimari ekkor minimalizálta a különbséget, ám Dukic válasza nem váratott sokáig. Egy szép játék után Pintér dobott egy közelit (17. perc, 30-31). Sipos küzdött nagyot a labdáéért, majd passzolt Orgonának, aki bedobta a ziccert. A másik oldalon Szentirmai talált be. Egy kivédekezett hazai akció után Dukic szerzett triplát. Ekkor Puskás Artúr kért időt. A Honvéd eladta a labdát, ám a vendégek sem tudtak pontot szerezni, így a félidő utolsó kosarát Tanoh szerezte, ráadásul a hárompontos-vonalon kívülről (20. perc, 35-36).
A második félidő Szatmári kettesével indult, majd Stefán dobott be egy hármast, Tóth pedig még egyet. Ekkor a Veszprém időt kért. (22. perc, 43-36). Madár szerzett labdát, majd dobott belőle egy ziccert, ám Stefán ismét betalált kintről. Futó mehetett büntetőzni, ám csak a második kísérlete volt pontos. Tanoh tört be eredményesen, majd Szentirmai egy hármassal növelte a különbséget. Utóbbi büntetőket is dobhatott ezután, de csak az egyik volt jó. Dukic sikeres triplája egy hosszabb kosárnélküli szakaszukat törte meg (27. perc, 52-42). Ekkor azonban belelendült a HOYA: Szabó, Madár és Sipos is szerzett egy-egy kétpontost. Időt is kértek a hazaiak, hiszen már csak négy pont volt az előnyük. Szabó dobott be egy büntetőt. Futó is mehetett a vonalra, ő mindkétszer jól célzott, így már csak eggyel vezetett a Honvéd. Ám Szatmári egy leindítás végén dobott egy könnyű kosarat, ugyanakkor Sipos is szépen fejezte be az egyéni akcióját. Szatmárinak azonban erre is volt válasza, ezzel véget is ért a harmadik tíz perc (30. perc, 56-53).
Az utolsó negyed Szűcs két jó büntetőjével indult, majd Takács süllyesztett el egy középtávolit. Sikertelen veszprémi támadás után Szatmári növelte tovább a hazai előnyt, majd Bea tett erre még rá két jó büntetővel. Szabó passzából Dukic dobott egy középtávolit, majd egy hasonló feladatelosztás után egy hármast is. Tichov két ponttal reagált (33. perc, 64-60). Szűcs tört be határozottan, és értékesítette helyzetét a palánk alól. Tichov szerzett aztán erre egy könnyű ziccert, majd Pintér faulttal együtt is bedobta, és a büntetője is a helyére került. Madár is mehetett a vonalra, de csak egyszer célzott jól (37. perc, 69-63). Pintér dobott egy hárompontost erre, Szentirmai pedig a festékből volt eredményes. Baksa Szabolcs időt is kért ekkor, hiszen már tíz fölé nőtt a különbség (38. perc, 74-63). Szabó szép betöréséből született két pont, ám miután Sipos elcsúszott, a szerzett labdával Szatmári roboghatott ziccerig. Szabó ügyesen támadta a gyűrűt, szabálytalankodtak vele szemben, a büntetőit pedig bedobta. Tóth is szépen verekedte be magát a festékbe, és dobott egy kettest. Fél perccel a vége előtt még időt kértek a vendégek, tizenegypontos hátrányál, ám már egyik alakulat sem talált be a maradék időben (40. perc, 78-67).
Puskás Artúr, a Honvéd edzője: Gratulálok a srácoknak, kemény munkát tettek bele a mérkőzésbe. Számunkra nagyon fontos minden egyes meccs. Hatalmas kihívásnak éljük meg a rájátszást, a csapatnak és egyénileg a fiúknak is remek alkalmat jelentenek ezek az összecsapások rutinszerzés és tapasztalat szempontjából. Speciális rendszer az oda-visszavágós lebonyolítás, minden kosárnak szerepe lehet. Vasárnap győzni akarunk, a számolgatást meghagyjuk a matematikusoknak.
Baksa Szabolcs, a Veszprém edzője: Gratulálok a Honvédnak, vasárnap folytatjuk. Ma egy kicsit kevés pontot dobtunk, megpróbálunk tizenkettővel nyerni.
Budapesti Honvéd SE – HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 78-67 (19-16, 16-20, 21-17, 22-14)
Honvéd: Szatmári Zs. 18/6, Szentirmai 16/3 (+11 lepattanó), Pintér D. 10/3, Tóth B. M. 8/3, Tanoh 7/3, Stefán D. L. 6/6, Tichov 5, Bea B. 4, Takács D. 2, Kármán 2.
Veszprém: Szabó P. 18/3, Dukic 18/9, Madár A. 10, Sipos M. 8, Futó B. 5, Orgona G. 4, Szűcs P. 4.
Az első támadást a Honvéd hozhatta, és Szentirmai révén egy palánkalatti kettessel meg is szerezte az előnyt. Szabó aztán egy szép leindítás végén egyenlített. Szentirmai egy büntetőt dobott be a túloldalon. Néhány pontatlan támadással később Dukic dobott egy triplát, majd Szabó egy szép középtávolit. Ekkor Puskás Artúr, a vendégek mestere időt kért (3. perc, 7-3). Szentirmai mehetett ismét a vonalra, ezúttal is csak egyszer talált be. Dukic ezt követően leszedett egy támadó-lepattanót, majd szerzett két pontot. Tóth is büntetőzhetett a vendégektől, ő mindkétszer pontos volt. Dukic erre elsüllyesztette második hármasát is. Stefán egy középtávolival válaszolt, majd Szatmári egy triplát dobott. Ekkor Baksa Szabolcs is időt kért (6. perc, 12-11). A megbeszélés után Madár szépen játszotta meg Szabót, aki bedobta a hárompontost. Majd Orgona tört be határozottan és szerzett két egységet a palánk alól. Tóth erre egy duplát, Tichov pedig egy triplát hozott a vendégeknek. Orgona egy középtávolival felelt minderre. Dukic passzolt gyönyörűen Futónak, aki nem hagyta ki a ziccert, ám Tóth szerzett erre egy hármast. Dukic ezúttal büntetődobásban jeleskedhetett, és nem is hibázott. Bea dobott egy könnyű kettest, majd Tichov tálalt szépen Stefán elé, ezzel kiegyenlítve az állást fél perccel a negyed vége előtt. Futó gyorsan gondoskodott róla, hogy az előny visszakerüljön a Veszprémhez, ám Tóth faulttal együtt is bedobta, majd a plusz egy kísérlete is sikeres volt (10. perc 25-26) – tudósított a VeszprémKosár.hu.
A második negyed eleje a Veszprémnek sikerült valamivel jobban, hiszen Kármán két kétpontos kosarára Futó két, Madár pedig egy duplával válaszolt. Aztán Sipos játszotta meg szépen Futót, akit faultoltak, és az első büntetőjét dobta be aztán (13. perc, 32-30). Ezután fordítottak a vendégek, Takács és Kármán kettesével. Szűcs szépen fejezte be a betörését, ezzel egalizált. Ám Tichov egyből szerzett egy triplát az ellentámadásból. Ezután Futó küzdött nagyot a palánk alatt, leszedett egy támadópattanót, majd kiharcolt egy faultot. Ezúttal mindkét büntetője pontos volt (15. perc, 36-37). Majd Szűcs is szerzett újabb két pontot, amire Szatmári válaszolt. Szabóval szemben szabálytalankodtak, aki aztán mindkétszer jól koncentrált a vonalról. Tóth betörése két pontot hozott a Honvédnak, Orgona büntetői pedig egyet a Veszprémnek. Stefán ezután szerzett két duplát, ezzel négy ponttal vezetett a fővárosi alakulat. Szatmári, majd Dukic is dobott egy-egy közeli kosarat, ám a félidő utolsó eredményes momentumát Stefán jegyezte, egy dupla formájában (20. perc, 43-49).
A második félidő Szentirmai két jó büntetőjével indult, majd Dukic bevert erre egy hárompontost. Szentrimai folytatta a pontszerzést, ezúttal egy palánkalóli kettes formájában, majd Sipos szerzett egy pontot a vonalról. Stefán is dobott egy duplát, ahogy Sipos és Tanoh is (23. perc, 49-57). Szentrimai egy középtávolit is bedobott, ezzel tízpontosra növelve a különbséget. Ekkor a HOYA időt kért. A hazaiak támadása nem hozott pontot, nem úgy Tanoh két jó büntetője. Dukic középtávolról célzott jól, akárcsak Tóth. Tanoh ismét bedobott két büntetőt, majd Szabó tette vissza a saját kimaradt dobását. Tóth azonban szerzett egy hármast. Ekkor a HOYA ismét időt kért (27. perc, 53-68). Egy-egy rossz támadás után Szabó dobott ziccert egy alapvonali bedobásból, majd a beálló Glatz megszerezte első két pontját. Tichov két jó büntetőt dobott, majd Pintér egy hármast a vendégek részéről. Kármán szerzett egy duplát még, majd Sipos egy nagyon szép távoli triplát a negyed utolsó pillanatában (30. perc, 60-75).
A negyedik etap Madár egy jó büntetőjével, majd Sipos duplájával kezdődött. Időt is kért a Honvéd. Továbbra is jól védekeztek a hazaiak, elől pedig Orgona szerzett egy kettest. Dukic szabálytalanságát követően Madár és Bea is kapott egy kettős faultot, majd Orgona szerzett egy középtávoli kosarat. Kármán mehetett büntetőzni, és mindkétszer eredményes volt (34. perc, 67-77). Egy gyors leindítás végén Szabó dobott ziccert, majd Pintér szerezte meg második hármasát. Ekkor a Veszprém időt kért. Ám Pintér egy újabb triplát dobott, majd Tóth egy ziccert. Szabó faulttal együtt is értékesítette a helyzetét, ám a büntetője kimaradt. Szatmári szintén büntetőzhetett, a második ment be neki. Ekkor már csak a fiatal veszprémi játékosok voltak a pályán. Futó növelte is tovább a pontjai számát. Szatmári erre dobott egy hármast. Az utolsó perc kezdetén Glatz vitte végi szépen a pályán, amire Takács egy hárompontossal válaszolt. A meccs hátralevő részében már nem született kosár, így a Honvéd nyert és játszhat a folytatásban az ötödik helyért. A Veszprém a hetedik pozícióért folytatja (40. perc, 75-92).
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém – Budapesti Honvéd SE 75-92 (25-26, 18-23, 17-26, 15-17)
Veszprém: Szabó P. 17/3, Dukic 17/9, Futó B. 13, Orgona G. 9, Sipos M. 8/3, Glatz 4, Szűcs P. 4, Madár A. 3, Simon M. -, Gaál B. -, Birkás -.
Honvéd: Tóth B. M. 19/6 (+10 gólpassz), Szatmári Zs. 13/6 (+13 lepattanó), Stefán D. L. 12, Kármán 10, Pintér D. 9/9, Szentirmai 8, Tichov 8/6, Tanoh 6, Takács D. 5/3, Bea B. 2, Kovács D. -.
A kuparendszerű párharc végeredménye: 170-142 a Honvédnak.
Egykosárnyi előnyt szerzett az NKA a Salgótarján ellen
Ivica Mavrenski, az NKA edzője: Gratulálok a játékosainknak a győzelemhez! Az első és a harmadik negyedben túl sok pontot kaptunk, az utolsó felvonásban azonban visszajöttünk és végül megnyertük a mérkőzést. Ez még csak a párharc első félideje volt, szerdán jön a második!
Szabó Zoltán, a Salgótarján edzője: Gratulálok a pécsieknek, három ponttal ők kerültek közelebb a továbbjutáshoz. Szerdán hazai pályán adott a feladat…
NKA Pécs – Salgótarjáni KSE 86-83 (22-25, 17-15, 28-28, 19-15)
NKA: Karavdic 21/3, Kollár 15, Rosic 12/6, Kocsis Z. 11 (+14 lepattanó), Gáspár M. 10/6, Benke K. 8/6, Váits 4, Fülöp Zs. 3/3, Molnár M. 2.
Salgótarján: Karanfilovski 17/6, Herendic 15, Molnár M. 14, Boinitzer 13/3, Sömenek 13/3, Bán T. 6/3, Hajdu 4, Joó 1.
A kuparendszerű párharc állása: 86-83 az NKA-nak.
Piros-csoport, play-out
A 9–12. helyért
Két meccs elég volt a Bajának a Pécs ellen
Cservék Csaba, a Baja edzője: Örülök, hogy így sikerült ez a mérkőzés. Egy felszabadult játékkal, jó dobóformával végig irányítottuk a találkozót. Többször közelebb került a vendégcsapat, de mindig tudtunk újítani. Sérültjeinkre továbbra sem számíthatunk és sajnos létszámuk tovább nőtt. Csütörtökön megpróbáljuk ezt a párharcot lezárni.
Rab Gyula, a PVSK edzője: Gratulálok a Baja csapatának! Látszott egy kicsit, hogy tétnélküli a mérkőzés, és a védekezés háttérbe szorult. A dobópárbajban pedig a bajaiak jobbak voltak. Az egész meccsen futottunk az eredmény után, nem tudtunk egyenlíteni. A végjátékban jobb volt a hazai csapat.
Bajai Bácska FKE – Pécsi VSK-CARGATE 94-81 (23-14, 23-23, 22-28, 26-16)
Baja: Nagy D. 27/12, Pongó 25/15, Dr. Ágfalvi 20/3, Goldring J. B. 12/6 (+10 lepattanó), Goldring G. 10 (+10 lepattanó), Szatmári -.
PVSK: Carev 27/3, Bor S. 16/12, Martinez 13/9, Rátvay B. 10, Hőgye 8, Riskó 4/3, Lakatos P. 3/3, Mándity M. -, Kovacsevics -, Tóth M. S. -.
Rab Gyula, a PVSK edzője: Gratulálunk a Bajának, ma is jól játszottak. Sajnos nem tudjuk pótolni a hiányzó játékosainkat, most már majdnem egy egész csapatra való sérültünk van. A folytatásban a tizenegyedik helyért játszunk, célunk győzelemmel befejezni a bajnokságot.
Hosszú István, a Baja edzője: Azt gondolom, hogy a harmadik negyedben dőlt el a mérkőzés sorsa. Sajnos két olyan csapat találkozott, akiket eléggé sújtottak a sérüléshullámok, ezért mindkét csapat foghíjasan lépett pályára. Nekünk ma jobban kijött a lépés, a harmadik negyedben a zónánkkal nem igazán tudtak mit kezdeni a pécsiek. Ez döntött a javunkra. Támadásban is eredményesek voltunk, több alkalommal is megbontottuk a házigazdák védelmét, amiből könnyű kosarakat szereztünk, de kintről is jól dobtunk. Egy nagyon szimpatikus csapattal találkoztunk, sok sikert kívánunk a fiataloknak továbbiakban!
Pécsi VSK-CARGATE – Bajai Bácska FKE 77-100 (23-21, 26-24, 18-34, 10-21)
PVSK: Carev 25/6, Bor S. 15/9, Riskó 12, Hőgye 11/3, Mándity M. 8/6, Kovacsevics 4, Lakatos P. 2, Villányi -, Tóth M. S. -, Pontyos -, Heimann B. -.
Baja: Dr. Ágfalvi 31/18, Goldring J. B. 21/12 (+10 lepattanó), Goldring G. 20 (+10 gólpassz), Pongó 19/3 (+10 lepattanó), Szatmári 7/3, Weiner M. 2, Szalai T. -, Szabó B. B. -, Horváth D. -.
A két győzelemig tartó párharc végeredménye: 2-0 a Bajának.
Három meccs döntött a TF és a Nagykőrös között
Beák Gábor, a TF edzője: Fontos volt az első meccs után, hogy a fiúkkal megtaláljuk a motivációt, hiszen ott az utolsó negyedet leszámítva borzasztóan játszottunk. A héten megbeszéltük a dolgokat, ma pedig megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek.
Lakosa Zsolt, a Nagykőrös edzője: Az első félidőben szinte minden közeli dobásunkat kihagytuk, ellenfelünk viszont ügyesen, szépen játszott, így megérdemelten nyert.
TF-BP – Nagykőrösi Sólymok KE 84-75 (20-12, 20-20, 25-20, 19-23)
TF: Rozs M. Z. 24/6, Karosi 17/9, Kutrovich 9/6, Nagy Sz. Sz. 7/3, Csík Ri. 7/3, Kerkai 6, Somogyfoki P. G. 5/3, Szántó D. 4, Korompai 3/3, Szabó M. B. 2, Magda D. -.
Nagykőrös: Kovács G. S. 22/9, Fehér P. J. 13/3, Lakosa Á. 13/3, Molnár M. 8/3, Bartos 6, Mester M. 6/3, Mácsai 5, Kónya 2, Jókai -.
Lakosa Zsolt, a Nagykőrös edzője: Gratulálok a csapatunknak a győzelemhez, szerintem összességében megérdemeltük a sikert. Még mindig van egy párharc, amit szeretnénk megnyerni és egy helyezés, amit szeretnénk elérni, az a 9. Várjuk a Baja elleni meccseket!
Beák Gábor, a TF edzője: Sajnos vesztesen jöttünk ki ebből a párharcból, de úgy gondolom, hogy nagyon jó mérkőzést játszottunk, küzdött mind a két csapat. Minden tisztelet a győztes csapaté, de úgy gondolom, hogy ez megilleti a mi játékosainkat is. Gratulálok a Nagykőrösnek a továbbjutáshoz, és további sok sikert kívánok!
Nagykőrösi Sólymok KE – TF-BP 83-81 (20-20, 24-15, 11-25, 28-21)
Nagykőrös: Lakosa Á. 27/9, Kovács G. S. 21/3, Molnár M. 15/9, Bartos 8, Fehér P. J. 8, Mester M. 2, Mácsai 2, Jókai -, Kónya -.
TF: Rozs M. Z. 22, Kerkai 20/6 (+11 lepattanó), Nagy Sz. Sz. 14/9, Kutrovich 9/3, Csík Ri. 6/3, Szántó D. 4, Somogyfoki P. G. 4/3, Korompai 2, Karosi -.
A két győzelemig tartó párharc végeredménye: 2-1 a Nagykőrösnek.
A 13. helyért
A MEAFC-é lett a tizenharmadik hely
Horváth Balázs, a MTK edzője: Mindegyik játékosomnak és mindenkinek, aki az egyesületünkért dolgozik köszönöm az egész éves munkáját és kitartását! Sok sikert kívánok és jó egészséget minden kosárlabdaszerető embernek!
Szollár Gergő, a MEAFC edzője: Köszönjük a mérkőzést az MTK-nak! A mi részünkről ma estére húsz perc játék jutott, ez szerencsére elég volt a fiatalokat bevető hazaiak ellen. Sok sikert kívánok a Törökbálintnak a jövőben! Köszönöm a csapatom egész éves munkáját és a szurkolóink kitartását. Hajrá Miskolc, Hajrá MEAFC!
MTK-Elite Basket – MEAFC-Miskolc 72-74 (17-24, 12-20, 23-8, 20-22)
MTK: Láncos 23, Hegedűs A. 13 (+10 lepattanó), Jakab P. 6/3, Farkas S. D. 6/3, Bognár M. 6, Vranek 6/3, Spiriev 5/3, Bagi D. 3, Jilling 2, Veres G. D. 2, Nagy D. -.
MEAFC: Kozák M. 27/3, Kozák B. 16/9, Homoki 13/3 (+11 lepattanó), Lippai 12, Tóth B. 4, Orliczki M. 2, Béres D. -, Szekeres F. -, Sándor B. -, Tóth G. -, Érsek -.
A két győzelemig tartó párharc végeredménye: 2-0 a MEAFC-nak.
Zöld-csoport, rájátszás
Elődöntő
Elvette a Cegléd pályaelőnyét a Pápa
Honti Viktor, a Cegléd edzője: A mai napon az ellenfelünk extra napot fogott ki, amit végig tartani tudott, ezért gratulálok nekik! A következő mérkőzésen mi szeretnénk ezt megcsinálni! Nyerni megyünk Pápára, mindent megteszünk ezért!
Kálmán László, a Pápa edzője: Lényegében csak csatát nyertünk, egy nagyon fontos mérkőzést, és lehet látni, hogy felszálló ágban vagyunk. Pápa már kosárlázban ég, azt gondolom, hogy meg kell tennünk mindent azért, hogy döntőt játszunk. Megteremtettük magunknak, nagyon élesek voltunk, tudtuk, hogy miért jöttünk, mit akarunk és kit hogyan kell levédeni. Támadásban voltak hibák, de egy ilyen meccsen, amikor száz pontot dobunk, belefér. Elégedett vagyok a csapattal, bízom benne, hogy a Pápa hosszú idő után döntőt fog játszani!
Ceglédi KE – Conoil Motax KC Pápa 81-100 (25-30, 17-27, 14-28, 25-15)
Cegléd: Fekete V. N. 17/15, Kovács B. B. 16, Dobbs 12/3, Mészáros M. 9, Csák B. 9/3, Szabó N. 8, Tóth Z. 5/3, Csákvári 4, Várbíró 1, Berkics M. L. -.
Pápa: Sonyák 28/15, Koma 18/3, Hódi 14/12, Murai 11/3, Erdei M. 9/6, Horváth A. 6/6, Németh G. 5/3, Kiss K. L. 5, Kocsis T. Z. 2, Kasza K. 2, Parcsami -.
A két győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a Pápának.
Nagy csata, Óbuda-előny a másik elődöntőben
Armaghani Saeed, az Óbuda edzője: Maximálisan meg vagyok elégedve a csapat hozzáállásával és koncentrációjával, azt mondtam nekik a mérkőzés előtt, hogy abban az esetben van esélyünk ezt a bitang erős csapatot megverni, ha negyven percen keresztül full koncentrációval és full akarattal tudunk a pályán lenni. Szerintem ezt teljesítették a fiúk. Nagyon örülök a győzelemnek, egy-null, de ez természetesen nem a vége, megyünk tovább, és tudjuk, hogy pokoli erős küzdelem vár még ránk.
Surmann Gábor, az Újpest edzője: Gratulálok a Kaszásoknak a győzelemhez! És külön gratulálok házon belül a fiatal, saját nevelésű Polláknak, aki csapatunk legjobbja tudott lenni egy ilyen komoly jelentőségű mérkőzésen. Büszke vagyok rá, hogy így átérezte a súlyát a derbinek. Ha még valaha szeretnék meccselni, akkor nem nyitnék most „sortüzet”, inkább magamban tartanám a többit, ami bennem van. Jövő héten egyenlítünk!
Óbudai Kaszások KA – Újpest-MT 86-82 (14-20, 25-17, 25-19, 22-26)
Óbuda: Rosemond 20/6, Bencsik 19/6, Puszta D. Cs. 19/6, Varga D. G. 12 (+11 lepattanó), Horváth M. 5, Vas-Teplán 5, Vámos 4, Bea G. 2, Kovács B. -.
Újpest: Pollák Á. 19/15, Horváth K. 14/9, Ivosev 13 (+11 lepattanó), Horváth Á. 11/6, Csaba Gy. 10, Mészáros B. 7/6, Kelemen B. 4/3, Peringer 2, Varga B. P. 2.
A két győzelemig tartó párharc állása: 1-0 az Óbudának.
Az 5–8. helyért
Öt triplányi előnyt harcolt ki a Pénzügyőr
dr. Bagi Melinda, a Pénzügyőr edzője: Nehezen indult a mérkőzés számunkra, de meg tudtuk rázni magunkat és kezünkbe vettük az irányítást. A fizikális mérkőzésen végig higgadtak tudtunk maradni, annak ellenére, hogy az utolsó hat perc nem igazán a kosárlabdáról szólt… Békésen nagyon nehéz dolgunk lesz, de bízom benne, hogy ugyanígy fogunk tudni küzdeni.
Balog Vilmos, a Békés edzője: Gratulálok a hazai csapatnak a győzelemhez, egy birkózós, küzdelmes és kemény mérkőzést játszottunk. A faultarány a kárunkra egy kicsit magasabb, de végülis mind a két oldalon engedték a játékvezetők az agresszív, kemény játékot. Ez a tizenöt pont az a határ, ami akár még némi reményt tartogathat számunkra, hogy hazai pályán le tudjuk dolgozni, ezen leszünk.
Pénzügyőr Sportegyesület – Békési SzSK 92-77 (19-22, 28-18, 23-18, 22-19)
Pénzügyőr: Baranyi 28 (+10 lepattanó), Horváth B. 18/6, Kovács M. 12/3, Szekeres Á. 9/6, Mihalics 9/3, Kiss L. T. 7, Koflanovics 5/3, Szálas 4.
Békés: Hargitai 26/3, Krisztics 23/18, Balog G. 10, Széphelyi 7, Olic 5/3, Frikker 5, Karsai Cs. 1, Cvijin -.
A kuparendszerű párharc állása: 92-77 a Pénzügyőrnek.
A Bonyhád került közelebb az ötödik helyhez
Atomerőmű KSE Bonyhád – Vásárhelyi Kosársuli 113-93 (36-24, 27-35, 27-18, 23-16)
Bonyhád: Dorogi 25/3, Gulyás 17/15, Pupp 15, Baki S. 14/3, Somogyfoki Sz. 13/3, Kalmár V. 10, Tömösváry 8, Verasztó 6, Pajor 5/3, Heimann G. -.
Vásárhely: Varga Á. 29/9, Varga Z. 24/9, Bodócsi 13/3, Bálint E. 10/3, Rostás 10, Acsimovics 4, Megyesi 2, Kozma P. 1.
A kuparendszerű párharc állása: 113-93 a Bonyhádnak.
Zöld-csoport, play-out
A 9–12. helyért
A megyei riválisok közül a Győr már biztosan bennmaradt
Meszlényi Róbert, a SMAFC edzője: Kemény mérkőzést játszottunk, sajnos nem sikerült megnyerni! Sok ennek a csapatnak a heti két mérkőzés, és egy félidőt bírtunk is fizikailag, sajnos a második félidőben nagyon rosszul dobtunk. A védekezésünk, azt gondolom, stabil volt, de nagyon sok olyan helyzet kimaradt egy-két kulcsjátékostól, ami az előző mérkőzésen bement. Egy-egy az állás, pénteken megyünk, és természetesen megpróbálunk győzni.
Csaplár-Nagy Ervin, a Győr edzője: Gratulálok a csapatomnak! Maximálisan férfias munka volt, amit előadtak a második félidő harmadik percétől. Úgy gondolom, ha ezt továbbvisszük pénteken, akkor tovább fogunk menni. Gratulálok a Sopronnak is! Hajrá Győr!
SMAFC – Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 62-65 (17-15, 23-11, 9-21, 13-18)
SMAFC: Márkus 18/9, Bakk 14/9, Kovács B. 13, Simon B. 7/3, Németh M. 6/6, Papp B. 4, Hencz -.
Győr: Kámán B. 12/3, Berneczei 11 (+10 lepattanó), Horváth Á. 11/3, Földesi 7/3, Geiger 7/3, Bakon 7/6, Lógár 6, Nagy T. 2, Hágen 2, Kertész D. -, Domsitz -, Tóth K. -.
Csaplár-Nagy Ervin, a Győr edzője: Maximális gratuláció a csapatomnak, férfimunka volt! Sokkal nehezebb mérkőzést játszottunk, mint amire számítottunk. Nagyon sok jó dolgot csináltunk, de az a pár rossz dolog mindig elvette a pontkülönbséget a két csapat között. Márkus Tomi sérülését nagyon sajnálom, remélem minél gyorsabban felépül, és nem lesz komolyabb problémája. Megyünk tovább, következő héten jön egy egyetemi mérkőzés, illetve következik a Tiszaújváros elleni mérkőzés. Készülünk tovább, gratulálok a fiúknak!
Meszlényi Róbert, a SMAFC edzője: Először is gratulálok a csapatomnak! Azt gondolom, hogy mind a három meccsen nagyon keményen és jól játszottunk. Sopronban kellett volna azt a meccset megnyernünk, az egy percen múlt, hogy mi győzzünk, és akkor ez a meccs már nem lett volna. De azt gondolom, hogy itt is nagyon szépen helytálltunk, szépen visszajöttünk a meccsbe. Sajnos az irányítónk sérülése után már csak a küzdelmünk maradt meg, de emelt fővel tudunk távozni, és büszke vagyok a fiúkra, hogy így odatették magukat erre a három mérkőzésre!
Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC – SMAFC 80-71 (25-20, 20-14, 15-20, 20-17)
Győr: Kámán B. 21/12, Bakon 13/12, Horváth Á. 13/3, Geiger 11/6, Kertész D. 8/3, Berneczei 8/3, Földesi 2, Lógár 2, Domsitz 2, Friedl -, Hágen -.
SMAFC: Kovács B. 25, Bakk 19/9, Czukor 11, Papp B. 6, Márkus 5, Simon B. 4, Hencz 1, Németh M. -.
A két győzelemig tartó párharc végeredménye: 2-1 a Győrnek.
Az Eger újra a kiesés ellen meccsel
dr. Váczi Péter, az Eger edzője: Ezzel a szerkezetű csapatunkkal, ilyen tripla- és büntető-százalékkal nem is lehetett más az eredmény. A küzdés ma kevés volt, be kellett volna találnunk. Gratulálok az ellenfélnek!
Szendrey Zsombor, a Tiszaújváros edzője: Örülünk a győzelemnek, hiszen hároméves szériát törtünk meg. Ugyanakkor le a kalappal a hazai csapat előtt, hatalmasat küzdöttek. Az első félidőben elérték, hogy azt se tudjuk, hol vagyunk. Viszont állóképességben jobbak vagyunk, ennek kellett kijönnie a végére.
EKE Eger KOK – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 54-75 (23-18, 12-16, 12-19, 7-22)
Eger: Csomor 13, Papp B. 11/3, Illés B. 8, Steier K. 7, Szabó M. 6, Pomázi 4, Klepej 3/3, Szicsák 2, Kátai -, Mondi -, Kenéz -.
Tiszaújváros: Drahos 23/6 (+12 lepattanó), Szabó N. 14, Kovács M. 12/3, Asszú Ár. 11, Kovács Z. 9, Szilasi 2, Eremiás K. 2, Orliczki B. B. 2, Taskó -, Molnár B. -, Kiss B. -.
A két győzelemig tartó párharc végeredménye: 2-0 a Tiszaújvárosnak.
Kiemelt kép és nyilatkozatok: hunbasket.hu

Szerintem a BKG-nak jóval erősebb magyar magja van, mint néhány A csoportos csapatnak pl. OSE, Jkse vagy a ZTE. Nagy Botond extra játékos, és aki látta játszani az tudja, hogy több emberrel a nyakán is jó százalékkal betalál. A testvére kiegészíti őt, jól passzol és okos játékos. Armaghani a B csoport egyik legjobb fiatal játékosa, az U23-as szabálynak megfelel, illetve van még Búzás Bence, akinek már van komoly A csoportos tapasztalata. Egyértelmű, hogy ha feljutnának, akkor a pénz mennyiségén és a légiósok minőségén múlna minden, de ez más csapatnál is ugyanígy van. Azért nem véletlen, hogy a MAFC-ot, ahol 4-5… Olvass tovább »
Csak halkan mondom, hogy a NKG akadémia, nem tud egy épkézláb utánpótlás csapatot összerakni. U20-ban is a Budaörs játszik helyettük.
Egyébként teljes sületlenség, amit mondasz. Ez a kosárlabda, hogy a srácaim alá játszik az egész csapat, csak itt működhet.Aki ezt nem fogadja el, repül. Lásd idén is 2 légiós.
Csak a kíváncsiság kedvéért: Mire alapozod az első és az utolsó mondatot? Közelről látva az eseményeket bizton állíthatom neked, hogy a fent leírtaknak köze sincs a valósághoz.
BKG_MAFC. Szerintem nem kell sokat levonni ebből a meccsből. Jó napot fogott ki a BKG, extrán dobtak a Nagy tesókon kívüli is a többek. van ilyen. Az első negyed után látszott, hogy ez nem megy, el kell engedni. Bele lehetett volna menni egy verekedős, kapjunk ki kevesebbel játékba, de minek. A 10 pontos vereség is vereség, 1-0. Nem a játékvezetőkön múlt, de feltűnően fújtak a MAFC ellen már az elején. Leütik Tóth Petit, semmi, Csapit verik, semmi. Közben a Papp (jelzem, ő ejtette ki 2 éve az OSE ellen a MFC-ot) bratyizik Gusztival, a Nagy tesókkal. “0-37 volt a fault… Olvass tovább »
20-37 a fault arány
Egyetértek.
Csütörtökön viszont nyerni kell!
bakiba, csak jelzem, hogy két éve nem Papp, hanem az OSE ejtette ki a MAFC-ot.
Ha a hosszabbítás utolsó másodperceire utalsz, (persze hogy arra), akkor megjegyezném, hogy a fault 44:58-nál ugyanúgy fault, mint 4:58-nál. Csak jobban fáj. A második meccsen (93-69) meg nagyvonalúan lépjünk át.
Nem vitatom az OSE érdemeit. Megérdemeltétek. De akkor, ott ez nagyon nem volt korrekt. Döntően befolyásolta az egész párharcot. Összességben jobb volt az OSE. ez is igaz.
Mafcrukker nem vagy olyan beszédes mint szoktál??
Jó észrevétel.
A meccsközvetítések linkjeit megírtam már korábban, most nem is kérdeztek tőlem itt, a fórumon.
A tegnapi meccsről lehetne írni negatívakat, de ha megfigyelted, a Veszprém elleni párharc közben sem véleményeztem a meccseket, sem győzelem, sem vereség után, mert most még kár szerintem következtetéseket levonni, majd a párharc után. 0-1 az állás, a különbség valóban meglepő volt, de semmi jelentőssége, korai még kritizálni a csapatot. Beszéltem többekkel a klub háza tájáról, nagyon fogadkoznak – majd meglátjuk.
De ha kell valami, írj bátran, megpróbálom elintézni.?
Videós összefoglaló, edzői értékeléssel a BKG-MAFC meccsről: https://www.youtube.com/watch?v=gn_3tlnibx8
Jó lett, még ha maga a meccs a mi szemszögünkből nem is volt élvezhető. Majd csütörtökön…
Garai interjú hogyhogy nem jött össze??
Próbálkoztunk egyet, de a fent olvasható mondat lett az eredmény. Sajnálom, mert a Honvéd párharchoz hasonlóan szeretném megszólaltatni mindkét felet, úgy az anyag is teljesebb lenne.
Érdekes lenne a BKG az első osztályban… szorítok nekik.
Ott azért kicsit komolyabban védekeznének a 2 Nagy testvéren és akkor meg is állna a játékuk.
Jahh, értem. Végülis a Debrecen sem 5 légióssal rendelkezik “ott” az NB1-ben, ugyebár.
Senki nem beszélt a légiósokról…
Valószínű, hogy a testvérpárnak az NB1-ben is szerepet szánnának a csapatnál… és nem tartom valószínűnek, hogy ennyire szabadon engednék őket fickándozni az ellenfelek..
Remélem így már érthető. Szólj, ha nem 😉
Megkértél, szólok. Nem. Tudod, ha igazolnak 5 (de akár csak 3-4) légióst, akkor mindjárt más e helyzet. Debrecenben pl. 5 (!) légiós húzza szekeret, ezért pl. a kiváló tudású Polyákra nem hárul kulcsszerep. Arról nem beszéltem (írtam), hogy pl. Tóth Ádám sem az a kiköpött hortobágyi gyerek. Ha a súlyos pénzekért igazolt légiósokat és magyar játékosokat (válogatottakat pl.) kivesszük a csapatból, akkor a Debrecen is egy jó erős Piros csoportos elitakulat lehetne, mint most a BKG. Gyanítom, ha a BKG esetleg feljutna (úgy tudom, eszük ágában sincs), akkor szeretnének esetleg bentmaradni, és ahhoz igazolni kéne… magyarokat, légiósokat. A Nagy testvérek… Olvass tovább »
Vagy tényleg nem érted, vagy csak nem akarod érteni. Nekem édes mindegy. Kezdjük ott, hogy ki beszélt arról hogy Tóth Á. hortobágyi gyerek? Hogy jön ez ide? Illetve, hogy Polyák milyenstzerepet játszik? Vagy vmi Debrecen fóbiád van? Továbbá: Ha a mostani első osztályú csapatokból kivennék a légiósokat, akkor a nagy többség NB1/B-ben vitézkedne. Tovább megyek: senki nem mondta, hogy aki feljut annak nem kell légiósokkal/magyarokal erősítenie illetve azt sem, hogy a két nevezett srác (akik szerintem valóban nagy számban termelik a kosarakat) biztosan a kezdő 5-ben lenne. Kérlek olvasd el amit írtam, de leírom a lényeget. A 2 Nagy testvér… Olvass tovább »