Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Jó hajrával a Honvéd is legyőzte a Vasast

Sajnos nem csak a kosárlabdáról szólt karácsony hete a B-csoportban.



:

:

Karácsony előtt még három találkozót játszottak le a másodosztály két csoportjában.

A Piros-csoportban a Honvéd a hajrában fordította javára a Vasas elleni találkozóját. A Baja is győzelemmel búcsúzott az esztendőtől: az NKA Pécs vendégeként nyert.

Az év utolsó előtti Zöld-csoportos mérkőzésén a Vásárhely vette el az Óbuda veretlenségét. A találkozó után a vendégek mestere, Saeed Armaghani is szóvá tette azt az incidenst, ami miatt a két együttes U20-as találkozója félbeszakadt – az óbudaiak hivatalos közleményben jelezték, feljelentést tesznek rasszista kijelentések miatt.

NB I/B

Piros-csoport

7. forduló

Talán már karácsonyozott a Pécs, így simán nyert a Baja

Ivica Mavrenski, a Pécs edzője: Gratulálok a Bajának! Ők kosaraztak az egész mérkőzésen, mi meg nem is tudom, mit csináltunk. A játékosaim nem voltak itt fejben, talán már karácsonyoztak. Úgy nem lehet meccset nyerni, hogy puhán védekezel és közben nem dobsz többet hatvan-hatvanöt pontnál!

Cservék Csaba, a Baja edzője: Jó ritmusban kezdtünk, a védekezésünk pedig megadta a támadójátékunk alapját. Tudtunk könnyű kosarakat dobni és bementek a hármasaink is. A végére elfáradtunk, emiatt aztán volt néhány eladott labdánk. Gratulálok a csapatomnak és a fiatal pécsi együttesnek is!

NKA Pécs – Bajai Bácska FKE 65-96 (12-28, 16-20, 14-26, 23-22)

Pécs: Scherer 15/3, Váits 14/3, Kocsis Z. 7, Fekete D. 7, Schmera 5, Lados 5, Fülöp Zs. 4, Rosic 4, Benke K. 2, Gáspár M. 2, Herger -, Kollár -.

Baja: Jakab P. 34/12 (+12 lepattanó), Pongó 21/6, Goldring J. B. 20/12 (+11 lepattanó), Goldring G. 10, Vukicevic 9, Fehér Á. 2.


9. forduló

A Honvéd is győzelemmel tudta zárni az évet

Puskás Artúr, a Honvéd edzője: A szavak emberének tartom magam, de lassan elfogynak a jelzőim a csapatom teljesítményét illetően. Kizárólag szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni róluk, egészen embertelen, csodálatosan felemelő és mellkast szétvető büszkeség, amit irántuk, miattuk érzek. Egytől egyik óriási sportemberek, akiknek a tehetsége, a csapatot átjáró kollektív pozitivizmussal összeadódva megsokszorozódik. Honnan tudtak erőt meríteni és az eddig mindig vesztünket jelentő pocsék triplázás ellenére legyőzni egy fantasztikus játékoskerettel és edződuóval rendelkező riválist? Nem tudom. Amit az utóbbi három hónapban beletettek szakmailag és emberileg, az előtt csak emelni tudom a kalapomat. Köszönöm nekik, hogy az edzőjük lehetek, hálás vagyok, rengeteget tanulhattam tőlük. Végezetül szeretnék boldog, békés, családi körben eltöltött karácsonyt és erőben, lelki békében gazdag 2021-et kívánni mindenkinek!

Faragó Péter, a Vasas edzője: Gratulálok a Honvédnak a győzelemhez! Mi túl sok hibát vétettünk ahhoz, hogy meccset lehessen nyerni.

Budapesti Honvéd SE – Vasas Akadémia 83-79 (23-20, 20-21, 18-23, 22-15)

Honvéd: Stefán D. L. 19/3, Tichov 16/3, Tanoh 12, Takács D. 11/3, Szentirmai 8, Pintér D. 5, Kopácsi 4, Tóth B. M. 2, Bea B. 2, Kovács D. 2, Kármán 2, Szatmári Zs. -.

Vasas: Sólyom Bo. 17/6 (+10 lepattanó), Moravcsik 17/6, Radics 15/6, Debreceni 9, Barócsi 8, Boros 7/3, Dormán 5, Kelenföldi 1, Farkas A. -.

A bajnokság állása:

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. HÜBNER-Nyíregyháza BS 11 10 1 21 901 758 0,955
2. Vasas Akadémia 9 7 2 16 761 657 0,889
3. Salgótarjáni KSE 9 7 2 16 739 690 0,889
4. BKG Príma Akadémia 13 10 3 23 1148 943 0,885
5. HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 12 8 4 20 1066 1018 0,833
6. Bajai Bácska FKE 12 7 5 19 1037 960 0,792
7. Budapesti Honvéd SE 13 7 6 20 1113 1062 0,769
8. TF-BP 12 5 7 17 951 1011 0,708
9. Nagykőrösi Sólymok KE 10 4 6 14 811 808 0,700
10. NKA Pécs 7 2 5 9 580 615 0,643
11. MAFC 8 2 6 10 604 707 0,625
12. MEAFC-Miskolc 12 3 9 15 965 1087 0,625
13. Pécsi VSK-CARGATE 11 2 9 13 782 986 0,591
14. MTK-Elite Basket 11 1 10 12 711 867 0,545

Zöld-csoport

7. forduló

Kiélezett meccsen nyert rangadót a Vásárhely

Tóth Tamás, a Vásárhely edzője: Férfias rangadót nyertünk meg egy jól küzdő Óbudával szemben. Komoly terhelés áll mindkét csapat mögött, így sokszor statikus volt a játék, de ismét okosan védekeztünk. Erőn felül teljesítettünk 2020-ban, pedig ez borzasztó nehéz év volt mindenki számára. Az egészség a legfontosabb, vigyázzunk egymásra, kellemes ünnepeket kívánok!

Saeed Armaghani, az Óbuda edzője: Gratulálok a vásárhelyi csapatnak! Egy hétmeccses sorozat végén voltunk, amelyet huszonöt nap alatt kellett lejátszani. Úgy érzem, a csapatom mindent megtett a győzelemért, de a fáradtságot ma nem tudtuk legyőzni. Tompán és dekoncentráltan kosárlabdáztunk. Viszont azt gondolom, hogy a mai sportesemény nem a játékról szólt, hanem hasonlóan, mint tavaly, dr. Elek András rasszista megnyilvánulásáról, aki klubelnökként mondja ezeket. A kosárlabda-társadalomnak el kell gondolkodnia, hogy ilyen emberekkel, illetve megnyilvánulásokkal hogyan kell szembeszállni!

Vásárhelyi Kosársuli – Óbudai Kaszások KA 68-63 (15-15, 19-19, 17-15, 17-14)

Vásárhely: Molnár B. 13, Béres N. 12/3, Varga Á. 10/6, Varga Z. 10/6, Rostás 8, Pavlovic 5, Bálint E. 5, Bodócsi 5/3, Acsimovics -.

Óbuda: Rosemond 23/6, Varga D. G. 9, Horváth M. 8, Bea G. 8, Puszta D. Cs. 7/3, Bencsik 4, Kovács B. 3/3, Vígh 1, Vas-Teplán -, Vámos -.

A bajnokság állása:

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. Ceglédi KE 11 10 1 21 936 753 0,955
2. Óbudai Kaszások KA 10 9 1 19 798 651 0,950
3. Vásárhelyi Kosársuli 12 9 3 21 987 906 0,875
4. Újpest-MT 12 8 4 20 1132 942 0,833
5. Békési SzSK 12 7 5 19 1038 1025 0,792
6. Conoil Motax KC Pápa 12 7 5 19 1024 887 0,792
7. Atomerőmű KSE Bonyhád 11 5 6 16 902 944 0,727
8. Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 12 5 7 17 894 960 0,708
9. Pénzügyőr Sportegyesület 7 2 5 9 504 555 0,643
10. DEAC U23 11 3 8 14 767 916 0,636
11. Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 12 3 9 15 916 977 0,625
12. SMAFC 11 2 9 13 677 889 0,591
13. EKE Eger KOK 11 2 9 13 750 920 0,591

Kiemelt kép és nyilatkozatok: hunbasket.hu

7 hozzászólás

7
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
6 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
ZsarkovMAFCdrukkerCsippa Recent comment authors
Csippa
Olvasó

Hát, semmiképpen nem leszólva a vasast, hol van az a fantasztikus játékoskeret? önpromó az mindig megy :))))))

MAFCdrukker
Olvasó

Ne feledjük, hogy december közepéig covid miatt nem játszottak, de valóban túl vannak tolva egy kicsit szerintem is. A 7-0-s kezdésük azért nem tükrözte a valóságot, most, hogy jönnek az októberi párharcok “visszavágói”, jobb képet kapunk arról, hol a helyük (vagy bármelyik csapatnak) ebben a mezőnyben.

Csippa
Olvasó

pont ezért irtam a honvéd edző nyilatkozatára, h magát fényezi

MAFCdrukker
Olvasó

Ja, értem. Elsőre azt hittem, a Vasasra vonatkozott a “fantasztikus játékoskeret”, most így az interjút elolvasva összeállt a kép. A Honvéd egy hullámzó teljesítményt nyújtó, de tehetséges csapat, egy furcsa figurával az edzői székben. Megverték a Nyíregyházát, majd kikaptak a 6 hetes kényszerszünetből visszatérő, foghíjas MAFC-tól. Ez nagyjából mindent elmond róluk. Szerintem az 5-8. helyre fognak befutni, talán inkább a 8-hoz közel.

Zsarkov
Olvasó

Jól értetted, a Vasasra vonatkozik…, és mivel egy fantasztikus keretű csapatot győztek le, ezáltal ők még fantasztikusabbak…
Artúr egyébként szakmailag elég komoly szinten van, de kicsit “őrült”, ami nem mindenkinek szimpatikus, viszont a játékosai tűzbe mennek érte és ő is értük…, ezt viszont kevés edző mondhatja el magáról…, az egyéniségek mindig megosztóak…
Emlékszem, nálunk is lehúzott játékosként egy szezont, akkor is ilyen volt már…, minden viccben élen járt, de a munkában nem viccelt soha…, én követem az edzői pályafutását is, drukkolok neki

MAFCdrukker
Olvasó

Nem ellenszenves nekem sem, biztosan “tud valamit”. Írói vénája is van, a Kezdő5-ön rendszeresen olvasható sorozata, a Tüzér-tűz, és nyilatkozatai is rendre zengzetesek. Ugyanakkor ez a közlékenység szerintem néha már túlzás, átcsaphat magamutogatásba. De az kétségtelen, hogy egy egyéniség.

Zsarkov
Olvasó

Látod, te is olvasod, mert nem közhelyeket puffogtat, nem a bevett panelszöveget mondja, hanem amit tényleg gondol…, az ilyenekre odafigyel az ember…, ugyanúgy elolvasod Ivkovics nyilatkozatát, vagy Déri Csaba elemzéseit, esetleg Okorn kifakadását…, mert ők egyéniségek

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés