Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Honvéd–Vasas, JKSE–NKA: 1-1

Mindkét elődöntőben egyenlített a pályahátrányban játszó fél.



:

:

A hét végén is folytatódott a B-csoport rájátszása.

A Piros-csoportban mindkét elődöntőben egyenlített a hét közben vereséget szenvedett fél: a Vasas a Honvédot, az NKA a Jászberényt győzte le, így 1-1-ről folytatódik mindkét, három győzelemig tartó párharc. Az 5–8. helyért kuparendszerben játszanak a csapatok: a MAFC a Veszprém ellen, a BKG pedig a TF ellen szerzett előnyt idegenben.

A hét közben már továbbjutó Salgótarján ellenfele a Pécs elleni 2-0-s továbbjutást jegyző Nagykőrös lesz a 9. helyért.

A Zöld-csoportban a DEAC ellen is söpréssel tudta le párharcát a Cegléd, és bejutott a döntőbe. Ellenfelére még várnia kell, de lehet, nem sokat: az Újpest 2-0-ra vezet a Győr ellen a másik ágon. A Békés MEAFC elleni győzelmét hozta az 5–8. helyért folyó csata.

A Pénzügyőrt másodszor is legyőzte a SMAFC, így utóbbi a 9. helyért csatázhat a Dunaharasztival.

NB I/B

Piros-csoport

Elődöntők

Az utolsó negyed döntött, egál a Honvéd–Vasas

Evangelosz Ziagkosz, a Vasas edzője: Gratulálok a srácoknak! A ma esti cél az volt, hogy javítsuk azokat az apróságokat, amelyeket az előző meccsen nem sikerült jól végrehajtanunk. Jó volt a hozzáállásunk és a mentalitásunk a játék nagy részében. A döntő pillanatokban mindenkinek sikerült fellépnie, de a negyedik negyedben Medve volt a meghatározó tényező a támadásban. Koncentráltnak és alázatosnak kell maradnunk, hosszú út áll még előttünk.

Baksa Szabolcs, a Honvéd edzője: Gratulálok a Vasasnak, megérdemelt győzelmet arattak. Mi nem játszottunk jól, sajnos egy rövid időszak kivételével nem találtuk a ritmusunkat, a végjátékban pedig az extra dobásokra nem volt válaszunk.

Vasas Akadémia – Budapesti Honvéd SE 82-75 (17-14, 23-20, 15-21, 27-20)

Vasas: Medve M. 21/15, Bagó 12, Farkas A. 12/3, Dormán 7, Kerkai 7, Andrássy 5, Sólyom Bo. 5, Radics 5, Boros 5/3, Barócsi 3, Kelemen Á. -.

Honvéd: Mijovic 18/9, Simon K. G. 14/3, Völgyi 10, Markovics 10, Takács D. 8/3, Tanoh 5/3, Czirbus 4, Wirth 3/3, Kopácsi 3/3, Tarján I. S. -, Hajdu -.

A három győzelemig tartó párharc állása: 1-1.


Minden negyedet megnyert az NKA

Ivica Mavrenszki, az NKA edzője: Gratulálok a srácoknak a győzelemhez! Nagyon fizikális meccset nyertünk meg, amelyen végig kontrolláltuk a ritmust, diktáltuk a tempót. De mostantól máris készülnünk kell a következő mérkőzésre, mert a Jászberény egy jó csapat, hosszú kispaddal, fizikális és tapasztalt játékosokkal. Itt már nincs könnyű meccs, az állás egy-egy. Köszönjük a szurkolóinknak a bíztatást!

Földi Sándor, a JKSE edzője: Ezt a csatát elveszítettük, a háború viszont folytatódik! Gratulálok az akadémistáknak a győzelemhez és a nagyszerű játékhoz!

NKA Pécs – Jászberényi KSE 93-66 (25-16, 18-16, 23-17, 27-17)

NKA: Scherer 18/3, Djordjevics 17/3 (+15 lepattanó), Bíró L. 17/9, Benke K. 8/6, Kocsis Z. 6/3, Lados 6, Kollár 6/3, Herger 6, Meszlényi 5/3, Rátvay B. 2, Váits 2, Kazy -.

JKSE: Nagy S. 17/9, Rosic 15/3, Velkey 12/6, Meleg K. R. 7, Olasz Á. 5, Homoki 3, Dukic 3/3, Lewis 2, Kucsora 2, Kovács V. -, Várbíró -.

A három győzelemig tartó párharc állása: 1-1.


Az 5–8. helyért

Pontgazdag meccsen szerzett vezetést a MAFC

Zeljko Lukajics, a Veszprém edzője: Úgy gondolom, hogy ez egy jó meccs volt. Rövid volt a kispadunk, ráadásul Szabó Pétert is elveszítettük, aki nagyon fontos játékosunk. Nem volt szerencsénk tehát. Védekezésben voltak főleg problémáink, a rutinosabb és magasabb játékosokkal felálló ellenfelünkkel szemben. Összességében elégedett lehetek a csapatunkkal, azzal ahogyan a fiúk a mérkőzésen és az edzéseken teljesítenek, amelyeken sajnos továbbra is kevesen vagyunk a megfelelő felkészüléshez. Gratulálok a játékosiamnak a mai küzdelemhez!

Garai Péter, a MAFC edzője: Nehéz ez a része a bajnokságnak, hiszen csalódott csapatok találkoznak. A lefelé játszásnak egy nagy feladata, hogy motiválni tudjuk a játékosokat. Ez mind a két csapatnál látszódott, hogy nehézségbe ütközött. Ma mi jöttünk ki jobban a két extra dobóteljesítményt nyújtó csapat látványos, ám szakmailag közel értékelhetetlen meccséből. A következő találkozót is megpróbáljuk megnyerni.

Veszprémi Kosárlabda Kft. – MAFC 97-105 (26-31, 29-15, 22-25, 20-34)

Veszprém: Dancsecs 29/18, Glogovac 25/3 (+14 lepattanó), Horváth Á. 15/9, Birkás 15/9, Füzi 7/3, Szabó P. 3/3, Szeifert 3/3, Végh M. -.

MAFC: Csapai 24/3, Tóth P. 22/12 (+10 lepattanó), Lakits 18/12, Pfandler 8/3, Bordács 8, Komma 7, Polgárdy 7/3, Herló 6/6, Misek 5, Bősze -.

A kuparendszerű párharc állása: 105-97 a MAFC-nak.


Idegenben dobott száz fölött a BKG

Beák Gábor, a TF edzője: Nem reagáltunk jól a hosszabb bajnoki szünetünkre, a BKG viszont ritmusban érkezett ide. A Honvéd ellen fegyelmezetten játszottunk, most viszont pont az ellenkezője történt. Túl sok volt a fegyelmezetlenség a csapatnál, ami megbosszulta magát. Nem tudtuk rendesen diktálni a ritmust sem. Nyilván nem lehet a fújásra fogni az eredményt, de nem volt magabiztos a játékvezetés, ami rányomta a bélyegét a meccsre.

dr. Nagy Ágoston, a BKG edzője: Nehéz volt motiválni a csapatot a Vasas elleni kiesést követően, ami meg is látszott rajtunk a negyeddöntő utáni első edzésen. Nagyon akartak, de már nem tudtak olyan koncentráltan dolgozni. Aggódtunk, hogy ez hatással lesz erre a meccsre is. Nincs baj velük, nagyon rendes fiúk, de mindent egy lapra tettünk fel a Vasas ellen. Részfeladatokat kell adni nekik, hogy folyamatossá tegyük a játékunkat és kijöjjünk a gödörből. Lehet, hogy az amerikai játékosunk nem tud játszani a visszavágón a sérülés miatt.

TF-BP – BKG Príma Akadémia 89-104 (30-23, 19-35, 30-21, 10-25)

TF: Tichov 36/12, Peringer 17 (+11 lepattanó), Csík Ri. 15/3, Nagy Sz. Sz. 8/6, Tóth K. 5, Béres B. 3/3, Oroszi 3/3, Szántó D. 2, Korompai -, Gémes -.

BKG: Nagy Bo. Á. 28/18 (+10 gólpassz), N. S. Allen 23/3, Buzás 18/9, Nagy Be. Á. 16/6 (+10 gólpassz), Ormai 8, Reizer 6, Szeleczki 4, Lakatos P. 1, Molnár Cs. -, Petrovics -.

A kuparendszerű párharc állása: 104-89 a BKG-nak.


A 9–12. helyért

A kilencedik helyért: Nagykőrös–SKSE

Juhász Olivér, a PVSK edzője: Gratulálok a Nagykőrösnek, a végén pontosabban játszottak, ennek köszönhetően megnyerték a mérkőzést. A srácok mindent megtettek, de a gyenge hárompontos dobószázalékunk miatt nem volt esélyünk a győzelem megszerzésére.

Kovács Sándor, a Nagykőrös edzője: Szó szerint a buszból estünk ki egy baleset miatt késve értünk ide. Féltem, hogy ez rá fogja nyomni a bélyegét a játékra, az elején rengeteg ziccert hagytunk ki, de aztán végül sikerült érvényesíteni az esélyeinket. Gratulálok a Pécsnek, itt mindig nehéz nyerni, további sok sikert kívánunk nekik a folytatáshoz, mi pedig igyekszünk megszerezni a kilencedik helyet.

Pécsi VSK-CARGATE – Nagykőrösi Sólymok KE 60-74 (18-21, 13-16, 17-16, 12-21)

PVSK: Bor S. 11, Futó B. 10, Hőgye 8, Erdei Á. 8, Mándity M. 7/6, Gordán 6, Fülöp Zs. 6, Laufer 4, Villányi -, Miklós D. -.

Nagykőrös: Timkó 16/3, Molnár B. 14, Fehér P. J. 10, Rozs M. Z. 9/3, Lakosa Á. 8, Mester M. 6/3, Molnár M. 6/3, Kakulya 3/3, Jókai 2, Kónya -, Kocsis -.

A két győzelemig tartó párharc végeredménye: 2-0 a Nagykőrösnek.


Zöld-csoport

Elődöntők

Még az Újpest sem rontott, közel a döntő

Kertész Dániel, a Győr edzője: Szeretnék gratulálni az ellenfél csapatának! Maximálisan kihasználták a fizikai fölényüket. Volt egy periódus, amikor, ha jól emlékszem közel tíz percig nem tudtunk kosarat dobni. De minden gratulációt és tiszteletet megérdemel az én csapatom is, mert hősiesen küzdöttünk a meccs végéig. Még nem dőlt el semmi, győzelmi szándékkal utazunk Újpestre.

Surmann Gábor, az Újpest edzője: Nagyon büszke vagyok a srácokra, akik a második félidőben mindent, de tényleg mindent betartva véghez vitték, amit megbeszéltünk. Gratulálok nekik. Ám ez a kettő-nullnál még mindig nem több. Egy azonban biztos: nagyot léptünk most előre, és Újpesten mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy kivívjuk a bajnoki döntőbe jutást. Éppen ezért bízom benne, hogy a legutóbbi közel telt házas nézőszámból teltháznál is nagyobb publikum előtt fogunk tudni otthon játszani. Mindenki Újpestre, aki csak teheti, mert ez a csapat megérdemli! A győzelmet Pongó Martinnak ajánlom, aki ma nem tudott részt venni a mérkőzésen.

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC – Újpest-MT 75-90 (20-18, 23-17, 9-29, 23-26)

Győr: Geiger 25/12, Kámán B. 13/3, Lógár 12/3, Gosztola 6, Nagy T. 6, Berneczei 5, Veingartner 3/3, Bakon 3/3, Kámán K. 2, Hágen -.

Újpest: Talley Jr. 23/3, Varga D. G. 21 (+12 lepattanó), Katona 17/3, Pollák Á. 17/15, Horváth M. 6, Bea B. 2, Grkovic 2, Antóni 2, Széphelyi -, Nagy G. M. -.


A Piros-csoportért szállhat harcba a Cegléd

Ceglédi KE – DEAC U23 77-54 (18-16, 31-13, 18-18, 10-7)

Cegléd: Herendic 15/3, Csaba Gy. 14/3, Tóth Z. 12/12, Kovács B. B. 11, Tóth N. P. 10, Mészáros M. 6, Berkics M. L. 5/3, Csákvári 2, Erdei M. 2, Rékasi -, Kis L. -, Micev -.

DEAC: Pollák B. 16/12, Neuwirth 14/12, Czermann 8, Fábián Sz. 4, Balázsi 3, Hegedüs B. 3/3, Jankó 3/3, Debreczeni 3/3, Udemezue -, Kiss K. -.

A három győzelemig tartó párharc végeredménye: 3-0 a Ceglédnek.


Az 5–8. helyért

Tíz pont fölötti előnyt szerzett a Békés

Balog Vilmos, a Békés edzője: Gratulálok a csapatunknak, az alapszakasz második helyezettjét tudtuk legyőzni, ami hatalmas eredmény fiatal csapatunktól. Mély tiszteletem Drenyovszki játékvezető felé, ha mindezt azért csinálja, hogy mezőberényiként az egyedüli Békés megyei NB I/B-s csapat mérkőzésein a részrehajlás gyanúja se merüljön fel vele kapcsolatban. Ha nem ez az oka, akkor csakis a mazochizmus lehet: egy órán keresztül szidja közel kétszáz ember. A miskolci huszonnyolc büntetővel szemben mi tízszer próbálkozhattunk. Jövő héten Miskolcon is szeretnénk nyerni.

Dr. Váczi Péter, a MEAFC edzője: Gratulálok a hazai csapatnak a győzelemhez! Mi mélyen tudásunk alatt teljesítettünk. Jövő héten Miskolcon javítunk.

Békési SzSK – MEAFC-Miskolc 79-68 (26-15, 9-17, 33-16, 11-20)

Békés: Vass 26/18, Balog G. 25/9, Solevic 8/6, Olic 7/3, Cvijin 5, Acsimovics 4, Okoh 2, Csorba 2, Kónya -, Karsai Cs. -.

MEAFC: Kozák M. 15/6, Csák B. 12/9, Cseh 10, Tóth B. 8, Orliczki M. 6, Lippai 6, Pintér D. 5, Szicsák 3, Lajsz 2, Sándor B. 1, Ungi -, Molnár L. -.

A kuparendszerű párharc állása: 79-68 a Békésnek.


A 9–12. helyért

A SMAFC lesz a Dunaharaszti ellenfele

Carlos Vallejo Rocamora, a SMAFC edzője: A mai mérkőzés célja az volt, hogy felszabadultan tudjunk játszani. Barátságos hangulatban telt a mai negyven perc, nem hasonlított egy play-off-párharcra. A célt teljesítettük, mindenki pályára lépett, mindenki segített, így ma le tudtuk zárni a párharcot. Köszönjük a Pénzügyőrnek a sportszerű küzdelmet, sok sikert nekik a továbbiakban! Mi megyünk tovább és próbáljuk megszerezni a kilencedik helyet.

Dr. Bagi Melinda, a Pénzügyőr edzője: Gratulálok a Sopronnak, és boldog anyák napját!

SMAFC 1860 Kosárlabda Akadémia – Pénzügyőr Sportegyesület 77-68 (14-13, 22-13, 23-21, 18-21)

SMAFC: Hajnal 15/12, Schöll 14, Csátaljay P. 12, Kovács B. 10, Papp B. 6/6, Németh M. 6/6, Szabó D. 5/3, Soós 4, Csátaljay B. 3/3, Werner 2, Mándity D. -.

Pénzügyőr: Varga B. P. 21/3, Horváth B. 13/6, Kovács M. 10, Szálas 7/3, Szentirmai 5, Nagy J. 5/3, Koflanovics 3/3, Steier B. 2, Szekeres Á. 2, Kiss L. T. -, Nemes -.

A két győzelemig tartó párharc végeredménye: 2-0 a SMAFC-nak.

Kiemelt kép és nyilatkozatok: hunbasket.hu

8 hozzászólás

8
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
4 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
6 Comment authors
MAFCdrukkerKPSVRKKOroszlanyi Banyaszcaseyjonesbakiba Recent comment authors
MAFCdrukker
Olvasó

Szerintem igaza volt szeptemberben Henének, ez az eddigi legerősebb Piros csoport. A BKG és a MAFC kerete alig változott, mégis csak az 5. helyért fognak csatázni a tavalyi ezüst és bronz után. Nehéz tippelni, de szerintem a Honvéd (3-2) és a Pécs (3-1) döntőzik majd – mint U20-ban…

KPSVRKK
Olvasó

Hogy nézne ki 5 légiós egy olyan csapatban amelyik a magyar utánpótlás nevelésre kapja a pénzt?

bakiba
Olvasó

Nagyon fel akar jutni. Már idén. És azzal be is darálná a PVSK-t. Ha idén nem sikerül, jövőre. Ha idén nem az NKA jut fel, akkor jövőre a piros csoportos csapatnak sem szabad nagy összegeket költeni, mert biztos az NKA feljutása és csak kidobott pénz lenne.

ejjha
Olvasó

Az megvan mindenkinek,hogy simán bent maradhat a Pécs/Paks,ha az NKA nyeri a B-t és nem akar feljutni?

caseyjones
Olvasó

Miért ne akarnának feljutni? Ha meg mégis bekövetkezik az, amit te írtál, akkor elképzelhető, hogy a 2. helyezett csapatnak kínálják fel a feljutást – annak idején a MAFC is így jutott fel az első osztályba (a Bonyhád nyerte meg a másodosztályt, de nem vállalták az élvonalbeli szereplést, helyettük feljutott az ezüstérmes MAFC).

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Aztán olyan is volt, amikor nem vállalta a B bajnoka és az A kiesőt kérték fel a folytatásra. Az is MAFC volt.

De abban biztos vagyok én is, hogy az NKA, a Honvéd, és a Berény is vállalná az indulást. A Vasasban nem vagyok biztos.

MAFCdrukker
Olvasó

Csak hogy pontosak legyünk, nem a B bajnoka, hanem az A 13. helyezettje nem vállalta az A csoportos indulást, így maradtunk bent mi. Tehát mindkétszer az “egy A-s esik ki, egy B-s jut fel” elv érvényesült. A többivel egyetértek. A Vasas azért érdekes, mert pont ők nem vállalták újból az NB I./A-t, miután megnyerték ellenünk a playoutot. Olyat is lehetett hallani, hogy azért távozott Faragó a tavalyi szezon után, mert nem cél a vezetőségnek a feljutás. Ugyanakkor elég komolyan erősítettek nyáron, jött a görög edző és Kerkai (TF), Bagó (Baja, ez kicsit csökkenthette az igényeit) és Sömenek (SKSE, de még… Olvass tovább »

ejjha
Olvasó

Casey,ahogy a kaposvári hozzászóló is írta…nekem eszembe sem jutott az,hogy feljutnak és elveszik a helyet az akadémistáktól,akikért elvileg megszületett a klub.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés