Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Sajnos a B-csoportban is egyre több meccs marad el

A Vasas már hétből hétnél jár a felsőházban. Egyelőre nem tudni, mikor játszhat újra a MAFC.



:

:

Újabb mérkőzésekkel folytatódott a másodosztály felső- és alsóháza.

A Piros-csoportban három találkozót tudtak megrendezni: a Vasas az MTK vendégeként maradt százszázalékos, míg a Veszprém a Honvéd otthonában tudott nyerni kettő ponttal. A BKG a PVSK tartalékait győzte le, így tovább tapad a hibátlan listavezetőkre. A hétközi Nagykőrös–Honvéd találkozó a hazaiak kérésére elmaradt, és a nagykőrösiek hétvégén sem tudtak pályára lépni, ugyanis a MAFC kerete is megfogyatkozott annyira, hogy ezúttal a fővárosiak kérték a találkozó halasztását – a MAFC közleménye szerint „egyelőre bizonytalan, hogy legközelebb mikor tud pályára lépni a csapat”. A Salgótarján Göd elleni Hepp Kupa-meccse és a TF elleni bajnokija is elmaradt, és az NKA–Baja találkozót sem játszották le.

A Zöld-csoportban a DEAC U23 otthonában jutott 101 pontig a Pápa. Két győzelemmel tért vissza a pályára a Bonyhád – előbb az Újpest elleni rangadót abszolválta sikerrel, majd a DEAC-ot is legyőzte. A Békést odahaza fektette két vállra a Cegléd, Győrben nyert a Tiszaújváros – az Eger–Pápa, Pénzügyőr–SMAFC találkozók elmaradtak, és a Vásárhely–Óbuda meccset is decemberben rendezik meg.

A Hepp Kupában két együttessel bővült a továbbjutók sora: a TF második csapata az MTK-t búcsúztatta, a Cegléd pedig a Baja ellen lépett tovább.

NB I/B

Piros-csoport

7. forduló

Meg is van az újabb magabiztos Vasas-siker

Fontos idegenbeli mérkőzés előtt állt a Vasas, hiszen ellenfele ugyan 0-5-ös mérleggel kezdte a bajnokságot, de egyrészt ezeken alig több mint ötpontos átlaggal vesztett, másrészt pedig hazai pályán mindenkor, mindenki ellen veszélyes csapatnak számított az MTK. A Vasasnál az eddigi hiányzók közül Dormán Balázs már a többiekkel melegített, viszont bokasérülés miatt a héten Kódor Tamás kidőlt, így a vasárnapi junior mérkőzésre is gondolva végül 10 fős rotációnak szavazott bizalmat a Faragó Péter, Stephen Arigbabu edzőpáros – vezette fel a találkozót a Vasas honlapja.

Az első negyedet nem úgy kezdték a vendégek, mint Pécsen, megpróbálták már az elejétől kezdve megragadni az irányítást és a mérkőzés tempójának a diktálását. Ez nagyjából az ötödik perc tájékán sikerült, amikor egy 10-0-s etappal nyolc ponttal meglógtak, és ezt az előnyt kicsit növelve a negyed végére tízpontos előnyt regisztrálhattak.

Az MTK sem bírt a Vasassal. Fotó: hunbasket.hu

Ha valaki azt gondolta, hogy innen már sétagalopp lesz, akkor nagyot tévedett, mivel a hazaiak három perc alatt egy pontra jöttek fel, így kezdhették elölről az előny felépítését a vendégek. Az MTK zsinórban kilenc pontjára a Vasas héttel felelt, így visszaszerezte a mérkőzés irányítását, majd ezt kontrollálva hatpontos vezetéssel mehetett a félidei pihenőre.

A második félidőt 8-0-lal nyitották a vendégek, mely után a hazaiak már nem tudták tíz pontnál jobban megközelíteni ellenfelüket. A 25. percben tizenöt ponttal lógtak meg a vendégek, a negyed végére pedig a közte húsz is majdnem meglett. A vendég játékosok az utolsó negyedben sem vették le a gázról a lábukat, továbbra is motiváltan játszottak a szintén hiányos és a második félidőre elfáradó vendéglátóik ellen, így a végén simának tűnő győzelmet arattak – „de mi tudjuk a legjobban, hogy ehhez mennyi munka volt szükséges” – teszi hozzá a fővárosiak tudósítója.

Horváth Balázs, az MTK edzője: Gratulálok a Vasasnak, kívánom Faragó Peti kollégámnak és az összes játékosuknak, hogy sikerüljön nekik ez a szezon úgy, ahogy eltervezték és megálmodták. Egy harmincöt pontos vereség után nehéz sportszakmailag értékelni a találkozót, viszont megpróbálom emberi oldalról: a játékosaim nagyon nehéz helyzetben vannak, mivel lebetegedtek és megsérültek öten, illetve elküldtünk két játékost korábban. Az U20-as csapatból kellett feltölteni a csapatot ahhoz, hogy ki tudjunk állni. Azok a játékosok, akik eddig öt-tíz perc között játszottak, most hirtelen harminc percet vannak a pályán, illetve aki eddig még életében nem volt felnőtt csapat közelében, most hirtelen tizenöt-húsz percet tölt a pályán. Ennek ellenére minden nap edzenek és minden mérkőzésre kiállnak, vállalják a felelősséget és a vereségsorozatot is. Azt gondolom, hogy ez emberileg és sportemberként is nagy dolog, büszke vagyok a csapatomra! Az a tény, hogy jelen pillanatban ez ennyire elég, azon nem tudunk változtatni, viszont tudunk küzdeni az egyesületért, és ebben az egész világra nehezedő vírus helyzetben a kosárlabda sportág életben maradásáért. Mi minden mérkőzésre ki fogunk állni, és legjobb tudásunk szerint fogunk teljesíteni! Sok egészséget kívánok minden embernek!

Faragó Péter, a Vasas edzője: Az első félidőben kissé ritmustalanul és lassan támadtunk. A második félidőre egy-két távolival és könnyű kosárral feloldódtunk. Ez aztán nagyobb nyugodtságot adott, és lazábban tudtunk játszani. Az MTK csapatának kívánom, hogy találjanak rá a győzelmek útjára, a sajátjaimnak pedig gratulálok a jó teljesítményhez!

MTK-Elite Basket – Vasas Akadémia 51-86 (11-21, 17-13, 8-20, 15-32)

MTK: Bognár 12/6, Hegedűs A. 11, Takács A. 7, Juhász 6/3, Bagi D. 5/3, Dobos M. 5, Vranek 3/3, Nagy D. 2, Harsányi -.

Vasas: Debreceni 18, Boros 17/3, Kelenföldi 12/3, Farkas A. 10/6, Sólyom Bo. 10, Moravcsik 9/9, Barócsi 6, Dormán 4, Steier B. -, Meződi -.


Egy kosáron múlt, a Veszprém örülhetett a Honvéd otthonában

A feldobást a Veszprémnek sikerült elhozni, így a vendégek vezethették az első támadást, sikertelenül. Jó védekezésüknek köszönhetően azonban megszerezték a labdát, de nem tudtak élni a helyzettel. A találkozó első pontjait végül Szentirmai büntetői hozták el. Erre Szabó triplája volt a válasz. A túloldalon szintén egy kintivel próbálkoztak, sikertelenül, majd Madár tört be eredményesen. Ismét labdát szereztek a vendégek, majd Dukic próbálkozhatott két büntetővel, mindkettőt bedobta. Válaszul Pintér szerzett egy palánkalattit. Madár tüzelt a hárompontos vonalon kívülről, és a labda a gyűrűben landolt. Több támadást elrontottak a veszprémiek, amit a Honvéd meg is bosszult, és átvette a vezetést a negyed felénél (5. perc, 12-10). Ezt Szatmári duplája növelte, majd egy rövidebb pontcsend következett, amit végül Futó palánkalattija tört meg. Jól védekeztek a vendégek, aminek köszönhetően elől Dukic jegyezhetett egy triplát. A hazaiak következő támadása után a Veszprémhez került a lepattanó, majd Futó volt eredményes ismét. Újabb Dukic-pontok következtek, ezúttal a palánk alól. Szabó próbálkozhatott két büntetővel, sikertelenül, így kétpontos előnnyel várhatták a második játékrészt (10. perc, 17-19) – tudósított a VeszprémKosár.hu.

A második játékrészt mindkét csapat két-két jó támadással, majd egy-egy jó védekezéssel nyitotta. A Honvéd Tichov büntetőinek köszönhetően egyenlíteni tudott, majd Takács hármasának köszönhetően át is vette a vezetést. Futó küzdött nagyot a palánk alatt, de nem tudott pontot szerezni. Madár használta ki a jó védekezésüket, majd egy labdát is szerzett, amiből Futó volt eredményes. A hazaiaktól nem érkezett válasz, amit Szabó egy tripla formájában használt ki (15. perc, 26-30). A Honvéd időt kért ekkor, ami hatásosnak bizonyult, hiszen ahogy visszatértek a pályára, egyből szereztek egy duplát. Erre Szabó válaszolt egy hárompontossal, majd a túloldalon is érkezett egy sikeres távoli. Orgona hagyta ki a ziccerét, amiből Szatmári tudott egy gyors duplát szerezni. Dukicot azonban nem tudták megfogni a túloldalon, aki így sikerrel be tudott fordulni. Ezt követően két támadásukban is hibáztak a veszprémiek, ezt pedig az ellenfelük kihasználta, és hárompontos vezetésre tett szert. Baksa Szabolcs időt is kért, ami után Dukic dobhatott két büntetőt, ebből egyet váltott pontra. Jól védekeztek a vendégek, majd Madárral szemben szabálytalankodtak, aki így két büntetőt dobhatott, mindkettőt sikerrel. Ezzel be is állította a félidei döntetlen eredményt (20. perc, 38-38).

Két ponttal maradt alul a Honvéd. Fotó: hunbasket.hu

A mérkőzés második felét a Honvéd kezdte jobban, két Veszprém-támadást is ki tudott védekezni, viszont pontra csak az egyik akciót tudta váltani. Erre Madár válaszolt egy kintivel. Jól lepattanóztak a vendégek, majd Dukic megmozdulását ítélték szabálytalannak a játékvezetők, de Orgona ismét jól lepattanózott. Ezt követően mindkét oldalon egy sikeres palánkalattit láthattunk. Orgona védőhibája után Stefán egy büntetőt dobott be a megítélt kettőből. Orgona, hibáját gyorsan javítva, válaszolt erre a túloldalon, Szabó passzából (25. perc, 43-47). Egy újabb Veszprém-leindítás után, amelynek a végén Madár volt eredményes, a hazai csapat vezetőedzője, Puskás Artúr időt kért. Ezután rögtön labdát szereztek a vendégek, majd Szabó kintről volt hatékony. A következő védekezésük során Dukic ellen befújták a negyedik személyi hibáját. Újabb büntetők következtek, Madár kétszer is a gyűrűbe talált, majd egy gyors indítás után Orgona szerzett még egy duplát. A másik térfélen Tóth válaszolt erre egy kintivel. Hibáztak támadásban a vendégek, amit a Honvéd kihasznált, és három ponttal csökkentette a hátrányát. A hazaiak szereztek ismét labdát, majd minimalizálták a különbséget. A túloldalon Szabó próbálkozhatott két büntetővel, egyet tudott értékesíteni. Ellenfelük támadóideje lejárt, így kétpontos vezetéssel várhatták az utolsó negyedet a veszprémiek (30. perc, 55-57).

Az utolsó játékrész egy adok-kapokkal kezdődött, a két csapat sorra jól fejezte be a támadásait, így a különbség nem változott három percen keresztül. Ezt Dukic kintije törte meg. Tóth próbálkozhatott két büntetővel, amiből nem tudta egyiket sem pontra váltani, viszont a lepattanót nem sikerült megszereznie a vendégeknek, így újabb támadást vezethettek a hazaiak. Ismét büntetődobásokkal zárult az akció, most Szentirmai próbálkozhatott, aki egyet tudott bedobni. A túloldalon Szabó hárompontos próbálkozása volt eredménytelen. Pontot nem sikerült szereznie a Honvédnak, köszönhetően Sipos gyors labdaszerzésének. Elveszítették a vendégek a labdát, és ezúttal a Honvéd ezt ki is használta (35. perc, 64-66). Madár betörése jelentett további két pontot, majd labdát is szereztek a vendégek. A támadást nem zárták sikerrel, ellenben a Honvéddal. Ismét Madár talált be, most kintről, így az előnyük két perccel a mérkőzés vége előtt öt pont volt (38. perc, 66-71). A válasz Pintértől érkezett, majd Madár dobhatott két büntetőt, amiből egyet tudott értékesíteni. Egy perccel a mérkőzés vége előtt Dukic kipontozódott, így nem folytathatta a játékot. A következő támadásból nem sikerült pontot szereznie a Veszprémnek, viszont a védelme a helyén volt, így húsz másodperccel a találkozó vége előtt a vendégek vezethettek támadást. Orgona dobhatott két büntetőt, amiből egy sikerrel is zárult. Tichov szerzett egy triplát, ám Madár büntetőjével két ponttal megnyerték a találkozót (40. perc, 72-74).

Puskás Artúr, a Honvéd edzője: Gratulálok a Veszprém csapatának, megérdemelten nyerte meg ezt az egylabdás mérkőzést. Nyilván sokat számított, hogy nekünk ez a második bajnoki mérkőzésünk volt, nekik pedig a hatodik, de ez egyáltalán nem kifogás, úgyhogy jár nekik a dicséret. A játékosaimat is megilleti ez a fajta vállveregetés, mert ami bennük volt, azt kihozták a meccsen. Kicsit hamarabb elkészültünk az erőnkkel, mint ahogy azt szeretnénk, de ettől függetlenül a rotáció nem működött rosszul. Azt gondolom, hogy nagyon sokan tettek hozzá ahhoz, hogy ez meglehessen. Gyenge százalékkal dobtunk és sajnos kevesebbet, mint amit szeretnénk, illetve nem nagyon kell keresgetnem a statisztikában, hiszen tíz darab kihagyott büntetővel egy Veszprém ellen hazai pályán nem tudsz nyerni.

Baksa Szabolcs, a Veszprém edzője: Nagyon jó mérkőzés volt, nagyon örülök, hogy sikerült a győzelmet megszerezni, és nagyon örülök azért is, hogy sok honvédos kötődésem van, sok évet töltöttem el a Dózsa György úton, nagyon közeli barátságot ápolok több játékossal és Artúrral. Nem mondom, hogy az egyik szemem sír, de nagyon örülök, hogy egy ilyen jó mérkőzést tudtunk játszani a Honvéddal. Nagyon sok sikert kívánok nekik, illetve gratulálok a saját csapatomnak!

Budapesti Honvéd SE – HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 72-74 (17-19, 21-19, 17-19, 17-17)

Honvéd: Pintér D. 15, Szatmári Zs. 11/3, Tichov 9/3, Stefán D. L. 9, Tóth B. M. 7/3, Kopácsi 6/3, Tanoh 6, Takács D. 4/3, Szentirmai 3, Bea B. 2, Kovács D. -.

Veszprém: Madár A. 26/12, Dukic 15/6, Szabó P. 12/9, Futó B. 12, Orgona G. 9, Sipos M. -, Birkás -, Szűcs P. -.


Nehezebb meccsre számított a BKG

Dr. Nagy Ágoston, a BKG edzője: Bár tudtuk, hogy lehetnek hiányzók a vendégeknél, így is nehezebb meccsre számítottam az eddigi meccseik alapján. Az ellenfél nagyon sok labdát szokott szerezni, jók a lepattanózásban és az átmeneti játékban. Ezekre különösen figyeltünk. A dobóteljesítménnyel vannak bajok, de várhatóan ez is rendben lesz, amikor igazán szükség lesz rá,

Rab Gyula, a PVSK edzője: Gratulálok az ellenfélnek! Nem tudtunk eléggé küzdeni sem, olyan magabiztosak voltak. Remélhetőleg hamar ki fogunk egyenesedni és csatlakoznak a hiányzóink. Egyelőre a látottak alapján ez a realitás. Fiatalok és tapasztalatlanok vagyunk.

BKG Príma Akadémia – Pécsi VSK-CARGATE 97-60 (31-17, 21-15, 24-12, 21-16)

BKG: Nagy Be. Á. 19/12, Radoncic 18, Nagy Bo. Á. 12/9, Armaghani 12, Szeleczki 11, Buzás 10, Reizer 8, Nagy S. 7, Molnár Cs. -.

PVSK: Rátvay B. 20, Bíró L. 16/3, Villányi 5/3, Heimann 5/3, Hőgye 5/3, Kovacsevics 4, Riskó 3/3, Laufer 2, Marjanovic -, Bor S. -.

A bajnokság állása:

H. Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1 Vasas Akadémia 7 7 0 14 604 488 1
2 HÜBNER-Nyíregyháza BS 6 6 0 12 478 396 1
3 BKG Príma Akadémia 7 6 1 13 621 486 0,929
4 Salgótarjáni KSE 4 3 1 7 301 289 0,875
5 TF-BP 5 3 2 8 424 432 0,8
6 HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 6 3 3 9 489 495 0,75
7 MEAFC-Miskolc 6 3 3 9 489 497 0,75
8 Bajai Bácska FKE 5 2 3 7 410 418 0,7
9 NKA Pécs 4 1 3 5 322 332 0,625
10 Nagykőrösi Sólymok KE 4 1 3 5 286 321 0,625
11 MAFC 6 1 5 7 452 523 0,583
12 Pécsi VSK-CARGATE 6 1 5 7 393 501 0,583
13 Budapesti Honvéd SE 2 0 2 2 150 174 0,5
14 MTK-Elite Basket 6 0 6 6 391 458 0,5

Zöld-csoport

3. forduló

Leolvadt a DEAC, száz fölé jutott a Pápa

Jesper Gustavsson, a DEAC edzője: Jól kezdtünk, az első percekben tudtuk a saját játékunkat játszani, de a vendégek betaláltak a triplavonalon túlról, az egy az egy elleni védekezésünk pedig szétesett. Sajnos Pollák Balázs a második félidőben nem állhatott a rendelkezésemre, ő pedig nagyon hiányzott a pályáról. Remélem a jövőben sikerül kiküszöbölni az ilyen leolvadásokat, és nem ijedünk meg, ha az ellenfél elkapja a fonalat.

Kálmán László, a Pápa edzője: Az első két perc kivételével ragyogóan támadtunk és védekeztünk. A csapatvédekezésünk extra volt, nem volt gyengepontunk. Ilyen különbséggel is megérdemeltük a győzelmet.

DEAC U23 – Conoil Motax KC Pápa 64-101 (17-24, 20-33, 10-27, 17-17)

DEAC: Neuwirth 14/9, Pollák B. 13/9, Balázsi 8/6, Kalassai 8/6, Sólyom Be. 8/3, Kiss K. 5, Tóth G. 4, Fábián Sz. 2, Ságodi 2, Kurucz -, Csikai -.

Pápa: Sonyák 18/12, Hódi 17/15, Koma 16, Kiss K. L. 13/9, Horváth A. 11/3, Erdei M. 9/3, Murai 9, Németh G. 5, Kasza K. 3/3, Bakos D. -.


Rangadót nyerve tért vissza a Bonyhád

Morgen Frigyes, a Bonyhád edzője: Az elmúlt huszonnégy órában rengeteg kérdés volt, milyen állománnyal is tudunk kiállni a mai napon. Örülök, hogy végül ezzel a kerettel sikerült nyernünk, bár az Újpest a negyedik negyedben jól ránk ijesztett, elég sok hibára késztetett minket a passzok tekintetében. Gratulálok a csapatomnak, és természetesen gratulálok az Újpestnek is, mert azt gondolom, hogy egy nagyon jó mérkőzést játszottunk.

Surmann Gábor, az Újpest edzője: Gratulálok először is a Bonyhádnak a győzelemhez, viszont azoknak a játékosaimnak is, akik mínusz huszonhármas hátrányból egylabdás mérkőzést csináltak a végjátékban. Jelen helyzetben, mikor úgy játszunk, mint egy futballcsapat kapus nélkül, ebben a felállásban ez sajnos ennyi volt. Végezetül szeretném a hazaiak játékosának, Somogyfoki Szabolcsnak és családjának őszinte részvétünket kifejezni az egész Megyeri Tigrisek Kosárlabda Klub nevében. Sok sikert kívánunk ellenfelünknek!

Atomerőmű KSE Bonyhád – Újpest-MT 86-83 (29-27, 20-21, 26-7, 11-28)

Bonyhád: Gulyás 23/15, Verasztó 12/6, Dorogi 11, Tömösváry 10/6, Baki S. 10, Renkecz 8/3, Kalmár V. 7, Gébert 5/3, Somogyfoki Sz. -.

Újpest: Horváth Á. 20/9, Csaba Gy. 18/12, Varga B. P. 18, Kelemen B. 17/15, Pollák Á. 4/3, Micev 4, dr. Franczva 2.


7. forduló

Az első negyed után rákapcsolt a Cegléd

Balog Vilmos, a Békés edzője: Az volt a célunk, hogy a Cegléd ne tudjon a komfortzónájában kosárlabdázni. Az első félidei védekezésünkkel meg is leptük őket, támadásaink is jól sikerültek, viszont itt is sok támadó-lepattanót engedtünk a vendégeknek, akik második esélyből sok pontot dobtak. A második félidőben szigorított a védekezésén a ceglédi csapat, több hiba csúszott a támadásainkba. Eladott labdáinkból gyors kosarakat dobtak, és Fekete Viktor extra dobóteljesítményt nyújtott a második szakaszban, ezt már nem tudtuk ellensúlyozni, viszont sikerült egy jó mérkőzést játszanunk a bajnokesélyes Cegléd ellen. Gratulálok a fiúknak a teljesítményükhöz!

Honti Viktor, a Cegléd edzője: Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, mert a Békés hazai pályán mindig nagyon szívja magát. Mindig egy érzelemdús, kemény, férfias mérkőzést játszanak, óriási nyomást helyezve a bírókra és ránk is. Ez be is jött, az első félidőben extrán játszott a Békés, de a második félidőben sikerült feléjük kerekednünk és már a mi akaratunk érvényesült.

Békési SzSK – Ceglédi KE 78-92 (23-22, 17-19, 24-28, 14-23)

Békés: Krisztics 22/9, Meleg K. R. 17/3, Karsai Cs. 14/6, Hargitai 8/3, Széphelyi 6, Balog G. 5/3, Frikker 4, Cvijin 2, Vass -.

Cegléd: Fekete V. N. 33/15, Kovács B. B. 14, Tóth Z. 10/3, Swanson 8, Hegedűs G. 7/3, Mészáros M. 7/3, Csák B. 7/3, Berkics M. L. 2, Szabó N. 2, Várbíró 2.


A Tiszaújváros is idegenben győzött

Csaplár-Nagy Ervin, a Győr edzője: Ezzel a dobószázalékkal soha nem fogunk mérkőzést nyerni. Úgy gondolom, ezt a dobószázalékot télikabátban, sálban, sapkában, síkesztyűben, csukott szemmel is meg lehetne dobni. Nagyon sajnálom ezt a mérkőzést, nem így készültünk a héten. Remélem a folytatásunk jobb lesz, gratulálok az ellenfélnek, ma ők voltak a jobbak.

Szendrey Zsombor, a Tiszaújváros edzője: Nagyon örülünk az első idegenbeli győzelmünknek, ami nem is kis arányú. Hatvan pont környékén tartottuk a hazai csapatot, ami nagyon dicséretes, és ennek nagyon örülök. Volt egy megbeszélt taktikánk, támadási taktikánk otthon, és azt mondhatni hetvenöt-nyolcvan százalékban sikerült betartanunk. Az, hogy ez volt a siker kulcsa, vagy sem, nem tudom, úgy láttam, hogy a hazai csapat kicsikét fásultabb volt, és emiatt jobban tudtunk érvényesülni. További sok sikert kívánok a győri csapatnak!

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 63-82 (16-23, 10-18, 14-19, 23-22)

Győr: Bakon 11/6, Horváth Á. 10/6, Geiger 9, Kertész D. 7/3, Berneczei 7/3, Kámán B. 6, Nagy T. 4, Lógár 3/3, Domsitz 3, Tóth K. 3, Hágen -, Földesi -.

Tiszaújváros: Drahos 24/9, Kovács M. 17/6, Lajsz 14, Szilasi 9/3, Molnár B. 7, Kovács Z. 6, Orliczki B. B. 3, Szabó N. 2, Taskó -.


A másodikat is megnyerte a héten a Bonyhád

Atomerőmű KSE Bonyhád – DEAC U23 90-63 (18-20, 31-16, 32-12, 9-15)

Bonyhád: Verasztó 18/3, Gébert 13/6, Tömösváry 12/3, Dorogi 11/3, Baki S. 11, Kalmár V. 9, Gulyás 8/3, Renkecz 3/3, Sebestyén T. 3, Somogyfoki Sz. 2, Heimann -, Zsók -.

DEAC: Fábián Sz. 16, Pollák B. 14/3, Kiss K. 10/6, Udemezue 8/3, Balázsi 5/3, Tóth G. 3, Csikai 3, Sólyom Be. 2, Ságodi 2, Kalassai -.

Morgen Frigyes, a Bonyhád edzője: Először is gratulálok a csapatomnak, nagyon örülök, hogy mindenkinek tudtam adni játéklehetőséget! Egyetlen negyedet sem játszottunk végig jól, sem támadás szempontjából, sem védekezés szempontjából, inkább csak jó periódusaink voltak, de örülünk, hogy ez is elég volt a győzelemhez. Nagyon puhák voltunk védekezésben, legfőképpen az első félidőben, ezen tudtunk javítani a harmadik negyedben. Az biztos, hogy ennél majd több kell idegenben, úgyhogy erre fogunk fókuszálni kedden.

Jesper Gustavsson, a DEAC edzője: Úgy gondolom, hogy jól kezdtünk, feltüzelve léptünk a pályára, és jól játszottunk. A hazai csapat egy kifejezetten fizikális játékot játszott, kihasználták a testi fölényüket, és idősebbek is voltak nálunk. Okosan használták, hogy a játékvezetők tolerálták ezt a játékot. A sárga csapat ebbe az irányba terelte a játékot, és nem tudtunk alkalmazkodni.

A bajnokság állása:

H. Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1 Atomerőmű KSE Bonyhád 4 4 0 8 352 283 1
2 Óbudai Kaszások KA 3 3 0 6 242 189 1
3 Ceglédi KE 6 5 1 11 515 425 0,917
4 Vásárhelyi Kosársuli 5 4 1 9 422 367 0,9
5 Újpest-MT 6 4 2 10 558 448 0,833
6 Conoil Motax KC Pápa 5 3 2 8 405 343 0,8
7 Békési SzSK 6 3 3 9 501 509 0,75
8 DEAC U23 7 3 4 10 486 571 0,714
9 Pénzügyőr Sportegyesület 5 2 3 7 355 385 0,7
10 Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 6 2 4 8 477 511 0,667
11 Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 6 2 4 8 408 444 0,667
12 EKE Eger KOK 6 0 6 6 410 531 0,5
13 SMAFC 5 0 5 5 314 439 0,5

Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa, 3. forduló, 11.02–11.08. közötti mérkőzések

TF-BP SE – MTK-Elite Basket 65-57 (24-14, 19-12, 15-13, 7-18)
Ceglédi KE – Bajai Bácska FKE 83-58 (26-16, 24-12, 18-19, 15-11)

Kiemelt kép és nyilatkozatok: hunbasket.hu

3 hozzászólás

3
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
burlexMAFCdrukker Recent comment authors
MAFCdrukker
Olvasó

Szomorú dolog, hogy már a másodosztályt is felforgatja a vírus, azt hiszem, felkészülhet a Zöld csoport is… Viszont örülök neki, hogy megírták, mely csapatok érintettek. A Nyíregyháza, a Vasas és a BKG nagyon jó helyzetben van, utóbbi kettőt még a korona sem érte el.

burlex
Vendég
burlex

Ne legyenek illúzióid. Ha rendszeresen lennének tesztelve a játékosok, itt sem lenne más a helyzet. A másodosztályban egyetlenegy negatív tesztet kértek a bajnokság indulása előtt, azóta meg mennyi víz lefolyt már a Dunán…

MAFCdrukker
Olvasó

Ezt nem vitatom.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés