Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Három forduló után nincs veretlen csapat a Piros-csoportban

Dr. Nagy Ágoston elárulta, milyen csapat edzője nem szeretne lenni soha.



:

:

A másodosztály két csoportjában a harmadik forduló volt soron a múlt hét végén.

A Piros-csoportban három rangadót is rendeztek ebben a fordulóban: a Veszprém a Salgótarjánt 33, a MAFC a BKG-t 15, a Honvéd a Vasast szintén 15 ponttal győzte le. Óbudán tudott nyerni a Jászberény, az utolsó negyedben fordított a Pápa ellen a TF. Vasárnap a Nagykőrös verte a későn feltámadó Rátgéber Akadémiát.

Hétfőn rendezik a játéknap utolsó mérkőzését: a PVSK-Cargate vendége lesz a Baja.

A Zöld-csoportban folytatta győzelmi sorozatát a Cegléd és a KTE U23: előbbi a Győrt, utóbbi a Tiszaújvárost verte. A Vásárhely ellen tartotta otthon a két bajnoki pontot az ELITE, és megvan az Újpest első győzelme: a MEAFC kapott ki a Tigrisektől. A Békés nem tudta megnehezíteni a Pénzügyőr dolgát, a DEAC ellen maradt alul a Dunaharaszti, a Bonyhád Sopronban nyert.

NB I/B

Piros-csoport

3. forduló

Minden negyedet megnyert a Veszprém a Salgótarján ellen

A találkozó egy jó veszprémi védekezéssel indult, ám elől Madár dobása leperdült a gyűrűről. Egy akcióval később Horváth megszerezte a meccs első két pontját. Molnár válasza nem váratott sokáig, egyből egy tripla formájában. Ezt követően Dukic centerezett eredményesen, majd Horváth szép passzából is jól fejezte be az akciót. Madár is gyorsan hozzászólt a mérkőzéshez, miközben – Kuttor duplája ellenére – továbbra is jól működött hátul a piros-szürkék védelme. Ennek köszönhetően Horváth újabb könnyű pontokat szerzett, amire időt is kért Szabó Zoltán mester (5. perc: 10-5). A megbeszélés után a visszatérő Birkás verte meg szépen az emberét és fejezte be jól a támadást. Gaál is beszállt ekkor a mérkőzésbe. Dragasevic és Takács ketteseivel közelített a Salgótarján, így aztán jókor jött a hazaiaknak Dukic triplája. Szabó egy szép labdaszerzéssel és Horváthnak adott gólpasszal jelentkezett, majd Karanfilovski kosara után, faulttal együtt is betalált. Molnár hármasát Horváth kettő- plusz egypontos játéka annullálta. Ám Molnár is ugyanígy cselekedett a másik oldalon. Dancsecs egy jó büntetője hozta a negyed utolsó pontjait (10. perc: 23-19) – tudósított a VeszprémKosár.hu.

A második tíz perc Tóth és Monye kosárváltásával indult, illetve Donakovszki egy büntetőjével. Tóth újra betalált és Dancsecs is szerzett egy kettest, majd az újabb kivédekezett támadás után egy triplát is a sarokból, ezzel tízre növelve a különbséget (13. perc: 32-22). Dragasevic ziccere jött ekkor a tarjániaktól, ám Szabó faulttal együtt is kosarat szerzett egy szép akció végén, és a büntetőjét is bedobta. A vendégek továbbra is ponttalanul céloztak, nem úgy Glatz, aki megszerezte első három pontját egy szépen végigjáratott támadás lezárásaként. Ekkor már tizennégy ponttal vezetett a Veszprém (15. perc: 38-24). Dragasevic két kettesével próbált közeledni a Salgótarján. Dancsecs újra betalált a hárompontos-vonalon kívülről, igaz Molnár is így tett egyből a másik térfélen. Dragasevic is bedobott ezután egy triplát, így most Blaho mesternek kellett magához hívnia játékosait, hiszen tíz pont alá csökkent az előnyük (17. perc: 41-37). Az egyeztetés után Dancsecs tálalt szépen Tóth elé, aki nem hibázta el a ziccert, majd nagyot küzdve leszedett egy lepattantót is a saját palánkja alatt. Dancsecs folytatta jó játékát, ezúttal ő dobott be egy ziccert. Molnár egy hármassal tartotta tűzben a vendégeket ismét. A következő percekben egyik csapat sem talált a gyűrűbe, ám a Veszprém jobban lepattanózott, aminek köszönhetően Tóth mehetett dobni a vonalra és mindkétszer pontos is volt. A félidő utolsó kosara Bán nevéhez fűződött (20. perc: 47-39).

Az utolsó negyedben tudta leszakítani a Tarjánt a Veszprém. Fotó: hunbasket.hu

A harmadik negyed első kosarát a vendégek szerezték Takács révén, de jött is a válasz Madár részéről egy hárompontos formájában. Kuttor egy és Molnár két duplája után már csak három pont volt a Veszprém előnye, így időt kellett kérnie a hazaiak mesterének (23. perc: 50-47). Egészpályás letámadással próbálkoztak a vendégek védekezésben egy rövid időre, de csak lassítani tudták a hazaiak labdafelhozatalát. Molnár kettese minimalizálta a különbséget, így aztán a hazaiaknak a legjobbkor jött Dukic hármasa. Mindkét csapat rossz dobásokat és eladott labdákat produkált csupán a következő néhány percben, amit Kuttor duplája és Dancsecs triplája zárt le. Karanfilovski is elsüllyesztett egy hármast, majd Szabó is így cselekedett, sőt egy szerzett labdából ziccerezhetett is a veszprémiek kapitánya. Időt kért ekkor a Salgótarján (26. perc: 61-54). A megbeszélés után Kuttor dobott egy hármast, ám Dukic szép pozíciós játéka is eredményt hozott. Dragasevic is betalált kintről, ám Dukic is így tett. Takács faulttal együtt is kosarat szerzett és a vonalról is pontos volt. Dancsecs ihletett formája továbbra is tartott, ezúttal is három pont lett a jutalma. Karanfilovski gyűjtött be kétszer egy pontot, majd szépen szlalomozott a gyűrűig egy kettesért. Dukic ismét jókor jelentkezett egy hármassal. A negyed utolsó percében a hazaiak dobhattak büntetőket, Tóth egy, Horváth pedig két pontot tett hozzá így a közöshöz. Donakovszki ugyanakkor egyszer sem talált be a vonalról. Az utolsó támadást a Veszprém vezethette, aminek a végén Glatz süllyesztett el egy hármast, ezzel tíz pont fölé növelve az előnyt (30. perc: 78-67).

Másfél perc telt el a negyedik negyedből, mire megszületett az első kosár, méghozzá Tóthnak köszönhetően. Majd Horváth dobhatott egy büntetőt a vendégek csapattechnikaija után. Egy jó védekezés után Dancsecs talált be kintről, amivel már húszpontos volt a hazai csapat fiatal tehetsége. Tóth kettese tizenkilenc pontos előnyt és vendég időkérést eredményezett (34. perc: 86-67). Takács kettese után Dancsecs újabb triplát szerzett, talpra ugrasztva ezzel a kispadon ülő társait is. Molnár jó büntetői után Glatz hármasa következett, majd Hargitai és Szabó szerzett két-két pontot. Dukic duplája majd triplája már jelentős különbséget eredményezett, így nem csoda, hogy ismét időt kért a Salgótarján (36. perc: 99-73). Továbbra is remekül céloztak kintről a hazaiak, ezúttal Glatz volt eredményes. Kuttor egyszer talált be a vonalról, míg a másik oldalon Madár és Dukic összjátékának három pont lett a termése. Horváth továbbra is hibátlan maradt a vonalról. Bán dobott egy hármast, Dukic és Szabó pedig egy-egy szép kettest. Donakovszki harcolt meg az újabb két pontjáért. Másfél perccel a vége előtt Dukicot vastaps közepette cserélték le. A parádézó Dancsecs újabb triplát dobott be, de a beálló Osztoics lepattanójának is örültek a társak. Monye kétpontosa volt a meccs utolsó kosara. A Veszprém magabiztosan tartotta otthon végül a két pontot, megörvendeztetve a kilátogató drukkereket (40. perc: 114-81).

Martin Blaho, a Veszprém edzője: Talán az eredmény azt mutatja, hogy ez egy könnyű meccs volt, de az igazság az, hogy ez egy szoros mérkőzés volt három negyeden át. A negyedik negyedben sikerült az áttörés számunkra, tizenháromszor találtunk be egymás után, amit nem tudtak megállítani. Ez volt az a periódus, aminek ezt a végeredményt köszönhetjük. Gratulálok a játékosaimnak, külön öröm számomra, hogy nagy rotációval tudtam ma dolgozni, és időről időre tudtam pihentetni, akit kell. Hétfőn visszatérünk a munkához, különösen a védekezésünkön kell dolgoznunk, mivel az nem volt kellően hatékony.

Szabó Zoltán, a Salgótarján edzője: Gratulálok a Veszprémnek, végig jól játszottak. Szépen kihasználták a hibáinkat, és amikor sikerült visszakapaszkodnunk, mindig tudtak változtatni, és ismét el tudtak lépni. Nagyon gyengén védekeztünk az egész meccs során, de az első három negyedben még támadásban lépést tudtunk tartani velük, viszont a negyedik negyedre minden téren elfogytunk.

Veszprémi Kosárlabda Kft. – Salgótarjáni KSE 114-81 (23-19, 24-20, 31-28, 36-14)

Veszprém: Dukic 28/18, Dancsecs 26/21, Szabó P. 14/3, Horváth Á. 14, Tóth N. 13, Glatz 12/12, Madár A. 5/3, Birkás 2, Osztoics -, Gaál B. -.

Salgótarján: Molnár D. 23/12, Dragasevic 16/6, Kuttor 10/3, Takács A. 9, Karanfilovski 9/3, Bán T. 5/3, Donakovszki 3, Monye M. 2, Monye J. 2, Hargitai 2, Gulyás B. -.


A TF fordított Pápán

Kosárról kosárra vándorolt a vezetés a meccs elején. Egyik csapat sem tudta tartani az előnyt: az 5-0-t leszámítva egy kosárnál nagyobb különbség egyáltalán nem alakult ki. A negyed végén Tichov hármasával a TF tartott előrébb – de csak egy picit – jelezte a TF honlapja.

A szünet után Nagy és Bartos rámolt be egy-egy kosarat, majd a TF csapatkapitánya egy triplát is elsüllyesztett, és a 23-30-as állást biztatónak érezhették, különösen az addig látott, rendkívül szoros meccskép után. A következő 8 egységet viszont Muraiék szerezték, így tulajdonképpen minden kezdődhetett elölről. A nagyszünetre a Pápa mehetett egy duplányi fórral.

Komoly hátrányt dolgozott le a TF. Fotó: hunbasket.hu

A második félidőre állandósult a hazaiak fölénye. Ráadásul Hódi hármasával 25 perc játék után 48-39-re, majd Kasza kosarával 50-39-re léptek meg a pápaiak. Tichov hármasával kapaszkodtak a vendégek, de a vendéglátók tartották a 10 pont körüli előnyt.

54-47-ről kezdődhetett a 31. perc, Horváth, Nagy Szabolcs és Hódi között triplapárbaj alakult ki. Öt perccel a vége előtt még 8 ponttal vezetett a Pápa. Ekkor megkezdte a hajrázást a TF, a 40. percre már csak egy pont maradt a hátránya, és 75-74 után az összesen hat tripláig jutó Tichov talált be távolról, amivel visszavették a vezetést – és nem is engedték ki már a meccs végéig a kezükből. 80-76-ra nyert a TF, és a három állomásos idegenbeli túráját pozitív mérleggel zárta le!

Kálmán László, a Pápa edzője: Gratulálok a TF Budapest csapatának a győzelemhez!

Beák Gábor, a TF edzője: Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, mindkét csapat megtett mindent a győzelemért. Úgy gondolom, hogy nagyon nagy dolog az, hogy idegenben tudtunk nyerni, remélem ezután is folytatjuk ezt a tendenciát! Még egyszer gratulálok az ellenfélnek – attól függetlenül, hogy nyertünk.

Conoil Pápa KC – TF-BP 76-80 (21-23, 15-11, 18-13, 22-33)

Pápa: Hódi 18/12, Koma 14, Németh A. 14/6, Murai 11, Varga B. P. 9, Horváth A. 6/6, Kasza K. 2, Németh G. 2, Lintner -, Kocsis T. Z. -.

TF: Tichov 27/18, Csík Ri. 19/3, Nagy Sz. Sz. 16/6, Bartos 9, Oroszi 5/3, Magda D. Cs. 3/3, Béres B. 1, Szántó D. -, Szűcs P. G. -, Medgyesi -, Korompai -.


Behúzta a fővárosi derbit a Honvéd

Az első negyedben teljesen kiegyenlített volt a játék, a hazaiak szerezték az első kosarat, amelyre Andrássy Géza válaszolt, s mivel közben faultot is elkövettek rajta, így a büntető értékesítésével 3-2-re a vezetést is átvette a Vasas. Legközelebb Moravcsik Áron sikeres betörését követően jutottak előnyhöz a vendégek, ekkor 14-13 volt a javukra. A folytatásban azonban a honvédosok ismét vezetést szereztek, és végül 25-21-gyel zárták a játékrészt – összegez a VasasBasketball.hu.

A második negyed elején ugyan 10 pontra elhúztak a házigazdák, ám a vendégeknek a 18. percre sikerült utolérni őket, Radics Gerzson remek passzát követően Medve Máté egyenlített (37-37). Boros Máté labdaszerzését és sikeres ziccerét követően pedig már a vezetést is átvették (37-39). A honvédosok azonban most is jobban koncentráltak a végén, s ezúttal ötpontos előnnyel térhettek pihenőre a nagyszünetben.

A harmadik negyedben eldőlt. Fotó: hunbasket.hu

A harmadik negyedben a vasasos akadémisták nagyon mély hullámvölgybe kerültek, a honvédosok már huszonhat ponttal is vezettek, s végül huszonnégy pontos előnnyel zárták a negyedet.

Az utolsó játékrész második felében feltámadt a vendég csapat, a 37. percben 92-65-ös honvédos vezetésnél egyre kevesebb hibával támadtak, s úgy szereztek 14 pontot, hogy a házigazdák eggyel sem tudtak rá válaszolni. Az utolsó perc végén a honvédos Luka Markovics sikeres közelijével alakult ki a 94-79-es végeredmény.

Vladimir Lucsics, a Honvéd edzője: Gratulálni szeretnék a játékosaimnak, nagyon büszke vagyok rájuk, hiszen tudjuk, hogy nagyon nehéz héten vagyunk túl, mivel Simon Kristófra és Stefán Dávidra sem számíthattunk. Elhatároztuk, hogy küzdeni fogunk ezért a két srácért és a klubért a pályán. Nagyon elégedett vagyok azzal, ahogy ezt tettük, és egy nagyon jó csapat ellen tudtunk nyerni. Nincs sok időnk a pihenésre, hiszen a következő héten a BKG ellen egy újabb kemény mérkőzés vár ránk.

Evangelosz Ziagkosz, a Vasas edzője: Tudtuk, hogy egy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen egy nagyon tapasztalt együttes ellen játszottunk. Mi védekezésben és támadásban is nagyon rossz napot fogtunk ki, amit a Honvéd a kulcspillanatokban kíméletlenül kihasznált. Dolgozunk tovább, szeretnénk kijavítani a mai hibáinkat.

Budapesti Honvéd SE – Vasas Akadémia 94-79 (25-21, 21-20, 35-16, 13-22)

Honvéd: Mijovic 35/9, Markovics 22/9, Kovács G. S. 14/12, Völgyi 11, Takács D. 6/6, Tanoh 3, Jakab P. 2, Kopácsi 1, Tarján I. S. -.

Vasas: Andrássy 15/3, Moravcsik 11/6, Boros 10, Kelenföldi 9, Radics 8, Farkas A. 7/3, Medve M. 7/3, Bagó 6, Sólyom Bo. 4, Lakatos 2, Kerkai -, Kelemen Á. -.


Lewis tripla-duplája is segítette a Jászberényt az Óbuda ellen

Armaghani Saeed, az Óbuda edzője: Sajnos az első perctől kezdve a védekezésünkkel volt probléma, és ezt cipeltük végig a mérkőzésen. A hétköznapokon nagyon sokat foglalkozunk a védekezéssel, de ma egyáltalán nem látszott a csapatunkon, és ezen kell változtatni, sokat kell dolgozni. Különben gratulálok a Jászberény csapatnak, végig kézben tudták tartani a mérkőzést és megérdemelten nyertek.

Földi Sándor, a JKSE edzője: Egy jó mérkőzést játszottunk, a végjátékban sikerült elszakadnunk. Talán picit jobban védekeztünk és több lepattanót szedtünk. Véleményem szerint megtaláltuk azt az embert, aki egy az egyben meg tudta bontani mélységben a védekezést. Ez az ember Chester Lewis volt, abból építkeztünk, kipasszokból és az ő befejezéseiből.

Óbudai Kaszások KA – Jászberényi KSE 73-87 (24-29, 11-19, 18-22, 20-17)

Óbuda: Boinitzer 13/3, Fekete V. N. 11/3, Czura 9, Prunicsics 9/9, Horváth M. 8, Kalassai 8/6, Czirbus 4, Vas-Teplán 4/3, Bencsik 3/3, Vígh 2, Ruják B. 2, Konta -.

JKSE: Lewis 18/6 (+10 lepattanó, 10 gólpassz), Olasz Á. 17 (+10 lepattanó), Nagy S. 12/9, Meleg K. R. 11 (+10 lepattanó), Rosic 8/6, Homoki 6, Rakic 6, Várbíró 4, Fekete D. 3/3, Velkey 2.


Megvan a MAFC első győzelme, ráadásul a BKG ellen

Nagy Botond hármasával indult a találkozó, melyre Lakits felelt. Bordács és Polgárdy révén megléptek a hazaiak (11-3). A PRIMA-s időkérés után Nagy Benedek lépett elő vezérré, hét pontot szerzett egymaga zsinórban. Buzás is beemelt egy triplát, egalizáltak a vendégek (13-13). A negyed Tóth középtávolijával és hárompontos hazai vezetéssel zárult (18-15) – emlékezett a PrímaBasket.hu.

Nagy Botond emelt be egy távolit, de Kovács villant kétszer is. Nagy Botond erre újabb hármast süllyesztett el (22-21). Ekkor azonban Tóth is szerzett két gyors közelit. Kovács középtávolijával 10 pont lett a vendégek hátránya (31-21). Nagy Botond próbálta versenyben tartani a Kosokat két-két tempóval és büntetővel. Ezt látva Allen is felpörgött, s pontjaival mínusz négyre zárkóztak a nagyszünetre (35-31).

Ahogy az első kettő, úgy a harmadik negyed is egy Nagy Botond-hármassal indult, ezúttal azonban Polgárdy felelt. Nagy Botond lépett elő vezérré. Újabb távolit emelt be, melyre Bordács közelivel reagált (41-37). Biber kettesére Nagy Botond felelt távolival (43-41). Zsihla két sikeres büntetőjével egalizáltak a vendégek, sőt Nagy Botondéval már át is vették a vezetést (43-44). Igaz, nem sokáig, mert Tóth emelt be egy hármast. Vezetésével újra elléptek a hazaiak (54-44). Szele és Nagy Benedek büntetőivel próbált közelebb kerülni a BKG, de Bordács és Kovács nem hagyták. A játékrészt tízpontos hátránnyal zárták a vendégek.

Az utolsó tíz perc következett. Misek kettesére Nagy Botond válaszolt. Kovács és Misek villantak. Nagy Benedek hárompontost szerzett (65-54). Misek vette át a főszerepet a hazaiaknál. A negyed közepére 16-tal lógtak meg. Elkezdődött az utolsó Kos-roham. A BKG oldalán Allen-kettes, Nagy Botond-hármas, Reizer-kettes, míg a másik oldalon Misek volt eredményes. Allen büntetőivel újra 10 pontra jöttek fel a vendégek (76-66). Azonban ezen az estén ennél közelebbre már nem futotta a Kosok lendülete. A végeredmény végül 81-66 lett.

Hencsey Tamás, a MAFC edzője: Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Nagyon nagy öröm az, hogy végre megértettük, hogy a jó védekezéssel lehet mérkőzést nyerni. Az, hogy a BKG-t hatvanhat pontra tudtuk lefogni, az óriási dicséret a csapatnak. A jó védekezés hozta a könnyebb támadást és egyből tudtunk nyolcvanegy pontot dobni. Azt gondolom, hogy megérdemeltük a győzelmet, mert végig domináltuk a mérkőzést. Sok sikert kívánok az ellenfélnek és még egyszer gratulálok a csapatomnak!

Dr. Nagy Ágoston, a BKG edzője: A játékvezetés tragédia volt. Nem tudom, hogy mikor volt ennyire borzalmas a játékvezetők tevékenysége. Se együtt, se önállóan nem tudtak felnőni ahhoz a feladathoz, amit ez a hazai csapat ma a számukra rákényszerített. Sajnos olyan verésben volt részünk, amilyet még ez a csapat így októberben nem tud elviselni. Remélem, hogy más játékvezetők nem fogják hagyni azt, hogy a MAFC ilyen játékkal tudjon győzni. Nem szeretnék soha ilyen csapat edzője lenni!

MAFC – BKG Príma Akadémia 81-66 (18-15, 17-16, 24-18, 22-17)

MAFC: Tóth P. 19/6, Bordács 17, Kovács Á. 15, Misek 14, Polgárdy 8/3, Lakits 4/3, Csapai 2, Biber 2, Pfandler -.

BKG: Nagy Bo. Á. 35/21, Nagy Be. Á. 11/6, N. S. Allen 9, Szeleczki 4, Buzás 3/3, Zsihla 2, Reizer 2, Halász -, Molnár Cs. -.


Kitartott a Nagykőrös előnye az NKA ellen

Kovács Sándor, a Nagykőrös edzője: Két felemás félidőt lehetett látni. Felkészültünk a Rátgéber játékaiból, és az első félidőben a megbeszéltek szerint történtek az események, védekezésünk szinte tökéletesen funkcionált, hiszen tizennyolc ponton tudtuk őket tartani. A második félidőben, ahogy gondoltuk is, felkapcsoltak és a védekezést agresszívabbá tették, a letámadásuk elég sok gondot és fejtörést okozott, de kitartott a húszpontos előnyünk. Ebből a hibából tanulnunk kell, ezeket ki kell javítani, ezen dolgozunk a következő napokban. De megszereztük a második bajnoki- és egyben első hazai győzelmünket a kilátogató nézők előtt, természetesen örömükre és a miénkre is. Ellenfelünk elkapott már nagyobb csapatot is, a Jászberényt, így ez az eredmény bizakodásra ad okot. Év elején azt a célt tűztem ki, hogy ne játsszunk alárendelt szerepet, úgy néz ki, ez eddig megvalósult. Gratulálok a csapatomnak és sok sikert a Rátgébernek is!

Ivica Mavrenszki, az NKA edzője: Gratulálok a Nagykőrösnek! Nagyon rosszul játszottunk az első félidőben, majd próbáltuk elkapni a ritmust, és jó is volt a második félidő, de nem volt elég, hogy ledolgozzuk a nagy előnyt, amit a hazaiak kialakítottak. El kell fogadni a vereséget, volt tizenkilenc eladott labdánk és tizennyolc-tizenkilenc támadó-lepattanója ellenfelünknek, így a végén azt mondhatjuk, hogy jó eredményt értünk el. Sok sikert a Nagykőrösnek!

Nagykőrösi Sólymok KE – NKA Pécs 68-63 (19-10, 20-8, 15-24, 14-21)

Nagykőrös: Timkó 22 (+10 lepattanó), Lakosa Á. 21/6 (+10 lepattanó), Fehér P. J. 11/3 (+10 lepattanó), Molnár B. 9, Molnár M. 3, Mester M. 2, Mácsai -, Filep -.

NKA: Kocsis Z. 13, Váits 12/3, Benke K. 10, Lados 9, Bíró L. 7, Rátvay B. 4, Scherer 4, Djordjevics 4, Kollár -, Meszlényi -, Kármán -.

A bajnokság állása:

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. BKG Príma Akadémia 3 2 1 5 269 216 0,833
2. Veszprémi Kosárlabda Kft. 3 2 1 5 286 250 0,833
3. NKA Pécs 3 2 1 5 223 207 0,833
4. Nagykőrösi Sólymok KE 3 2 1 5 234 230 0,833
5. Budapesti Honvéd SE 3 2 1 5 261 222 0,833
6. TF-BP 3 2 1 5 252 246 0,833
7. Jászberényi KSE 3 2 1 5 256 230 0,833
8. Pécsi VSK-CARGATE 2 1 1 3 142 185 0,750
9. Óbudai Kaszások KA 3 1 2 4 247 265 0,667
10. Conoil Pápa KC 3 1 2 4 212 211 0,667
11. Salgótarjáni KSE 3 1 2 4 221 257 0,667
12. Vasas Akadémia 3 1 2 4 237 257 0,667
13. MAFC 3 1 2 4 199 227 0,667
14. Bajai Bácska FKE 2 0 2 2 165 201 0,500

Zöld-csoport

3. forduló

A Cegléd maradt veretlen

Tóth Tamás, a Cegléd edzője: Működött a terv, a félidőre lényegében már el is dőlt a mérkőzés, így tizenkét embert forgatva is meggyőző fölénnyel húztuk be a győzelmet. Esélyt sem adtunk az eddig szépen teljesítő győri barátainknak, kellőképpen ismerjük a gyengébb pontjaikat. Mielőbbi felépülést kívánok Nagy Tamásnak és eredményes edzői munkát Kertész Daninak! Gratulálok a játékosaimnak, esélyeshez méltóan hozták le a derbit!

Kertész Dániel, a Győr edzője: Először is szeretnék gratulálni az ellenfél csapatának! Minden mutatóban felülkerekedtek, remélem, hogy ez a pofon jókor jött nekünk és a helyén tudjuk kezelni ezt a vereséget. Maximálisan gratulálok a Ceglédnek, sokkal fizikálisabbak, ezáltal nehezebb volt a támadójátékunk, jól felkészültek belőlünk, megakadályozták a gyorsindításainkat, és ők egy jobb napot fogtak ki. A mi ötvennyolc pontunkkal sem otthon, sem idegenben nem lesz esélyünk nyerni sehol, úgyhogy nem történt semmi probléma, dolgozunk tovább keményen, és szeretnénk folytatni a jó szériánkat!

Ceglédi KE – Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 78-57 (15-10, 24-9, 25-21, 14-17)

Cegléd: Tóth Z. 17/12, Csaba Gy. 11, Micev 10/3, Hajdu 10, Herendic 8, Rékasi 7/3, Mészáros M. 7/3, Kass 3, Berkics M. L. 2, Pinnyey 2, Csákvári 1, Szabó N. -.

Győr: Lógár 10 (+11 lepattanó), Berneczei 9, Horváth Á. 9/3, Geiger 9/9, Kámán B. 8, Bakon 8/3, Friedl 2, Hágen 1, Nagy T. 1, Kámán K. -, Veingartner -, Gosztola -.


A Kecskemét is folytatja szériáját

Siska János, a Tiszaújváros edzője: Gratulálok a Kecskemét csapatának, nagyon lelkes fiatalok. Jól, kontrollált játékkal játszottak. Ezt a mérkőzést a lepattanókkal vesztettük el. Nem lehet úgy kosárlabdázni, hogy nem szedjük le a lepattanókat. De dolgozunk tovább, bízom benne, hogy jobb lesz! Sok sikert kívánok a Kecskemét csapatának a továbbiakban!

Sztojan Ivkovics, a KTE edzője: A harmadik meccsünket játszottuk time-out nélkül. Mindhárom meccsünket tíz pont feletti eredménnyel nyertük meg. Hagytam, hogy a fiúk maguk oldják meg a problémákat, hiszen mindenki tudja a feladatát. Nagyon fontos, hogy a játékosok mindhárom mérkőzést győzelemmel zárták. Én erre rendkívül büszke vagyok, mert – ha jól tudom – egyetlen 2000-es játékosunk van, a zöme 2003-as, 2004-es, nekünk tehát nagyon komoly tanulás is volt ez a meccs. Köszönöm a Tiszaújvárosnak a szervezést, úgy gondolom, mindenki maximálisan korrekt módon végezte a munkáját.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK – KTE-Duna Aszfalt U23 68-74 (15-17, 12-21, 14-17, 27-19)

Tiszaújváros: Gerőcs 27/12, Drahos 18/6, Lajsz 8, Kovács Z. 7, Frikker 3, Molnár B. 2, Asszú Ád. 2, Asszú Ár. 1, Szabó N. -, Hajdú B. -.

KTE: Tóth Balázs 20/9 (+10 lepattanó), Körmendi 15/9, Kőházi 9, Kiss D. 8, Tóth Barna 8, Takács E. 5, Tóth P. 4, Velkey 3/3, Ivkovic 2.


Otthon tartotta a bajnoki pontokat az ELITE

Horváth Balázs, az ELITE edzője: Nagyon büszke vagyok a csapatomra! Nem csak számtanilag, de lélektanilag is nagyon fontos volt megszereznünk ezt a győzelmet. Egy nagyon jó és magabiztos játékkal sikerült legyőznünk azt a csapatot, aki az előző héten két vállra fektette a bajnoki cím egyik, ha nem a legnagyobb esélyesét. Külön öröm, hogy öt játékostól érkezett kétszámjegyű pont, rendkívül jó egyéni teljesítményekkel. Tóth Andrisnak köszönöm, hogy vállalta a játékot, nagyon jól szállt be a mérkőzésbe. Edzünk tovább, szeretnénk még sok ilyen élményt átélni együtt. Ellenfelünknek további sok sikert kívánok!

Szablics Péter, a Vásárhely edzője: Nagy elánnal mentünk neki a mérkőzésnek, de sajnos a számításaink nem jöttek be. A hazai csapat rettentő jól dolgozott a külső dobásokban is, nekünk pedig nem jöttek azok a dobások, amelyek az eddigi mérkőzéseken igen. Megérdemelten nyert az ELITE Basket, gratulálunk nekik, mi pedig dolgozunk tovább, hogy egyre jobbak legyünk és a második mérkőzésen vissza tudjunk vágni.

ELITE Basket – Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli 87-73 (22-17, 21-19, 19-22, 25-15)

ELITE: Somogyfoki P. G. 25/18, Somogyfoki Sz. G. 17 (+10 lepattanó), Tóth A. 12/9, Jilling 11/9, Hegedűs A. 10, Láncos 7, Horváth Á. 5/3, Nagy D. -.

Vásárhely: Pavlovic 32/3, Varga Z. 19/9, Bálint E. 8, Varga Á. 6/6, Bodócsi 5/3, Kovacsevics 2, Vejinovic 1, Borbáth -, Knyúr -.


Megtört a jég Újpesten

Surmann Gábor, az Újpest edzője: Mindenekelőtt gratulálok a játékosaimnak, azt gondolom, amit elterveztünk, azt harminchat percig igencsak kollektíven véghez is vittük. A kulcs az volt, hogy a második félidőben már kevesebb ziccert hibáztunk, megnyertük a lepattanó-csatát és több faultot harcoltunk ki, mint az első félidőben. Alázatos, igazi csapatmunka volt, ahol az egyének is szépen elő tudtak lépni, amikor kellett. Huszonnégy pontos előnyünknél azonban a fókusz már alább hagyott, illetve el is fogytunk kicsit, amit a dicséretesen küzdő MEAFC ki is használt. Örülök és egyúttal köszönjük, hogy ennyi néző kilátogatott ma. A Miskolc gárdájának is gratulálok, kompetetív kosárlabdát játszó, jó csapatuk van. Ma még megünnepeljük első közös kis sikerünket, hétfőtől pedig kettőzött erővel fogunk újra munkába állni. Végezetül öröm számomra, hogy Meződi révén újabb fiatal játékosunk tölthetett hasznos perceket a parketten. Hajrá Újpest!

Váczi Péter, a MEAFC edzője: A harmadik negyed elejével gyakorlatilag elintéztük magunkat. Másfél perc alatt, amit gyakorlatilag addig felépítettünk, azt teljesen leromboltuk, és a szoros meccsből lett egy nagyobb arányú újpesti vezetés. Onnan már sajnos nem tudtunk visszajönni, ráadásul a szokottnál több pontot is kaptunk. Úgyhogy mindenképpen javítanunk kell a jövő héten, és természetesen gratulálok az Újpestnek!

Újpest-MT – MEAFC-Miskolc 83-71 (21-21, 21-17, 25-14, 16-19)

Újpest: Rosemond 19/12, Puszta D. Cs. 19/15, Varga D. G. 13 (+11 lepattanó), Pollák Á. 13/6, Katona 9/3, Kelemen B. 4, Antóni 3/3, Meződi 2, Bea B. 1, Kékesi -.

MEAFC: Cseh 19 (+11 lepattanó), Szögi 15/3, Tóth B. 11/3, Kozák M. 11/3, Csák B. 4/3, Ragályi 4, Pintér D. 4/3, Ungi 3/3, Orliczki M. -, Sándor B. -.


Magabiztos volt a Pénzügyőr a Békés ellen

Seres Richárd, a Pénzügyőr edzője: Először is gratulálok a csapatomnak a győzelemhez! Az első félidőben nem annyira találtuk a ritmust, de a második félidőben, főleg a harmadik negyedben maximálisan megcsináltuk, amiket megbeszéltünk és szerettünk volna. Teljesen megérdemelt győzelmet arattunk úgy is, hogy két hiányzó játékosunk volt. Még egyszer gratulálok a csapatomnak és az ellenfélnek is a tisztes helytállásért, és további sok sikert kívánok!

Balog Vilmos, a Békés edzője: Gratulálok a hazai csapatnak a győzelemhez. A múltkori mérkőzésünkhöz képest most egy fokkal tovább tartott ki az a szakasz a játékunkban, amikor jól teljesítettünk támadásban és védekezésben. A jövőben tovább dolgozunk azon, hogy másfél negyed után se essen össze a játékunk, hanem a második félidőben is legyen még nagyobb tartásunk a pályán.

Pénzügyőr Sportegyesület – Békési SzSK 72-49 (15-18, 16-10, 25-9, 16-12)

Pénzügyőr: Kiss L. T. 16 (+11 lepattanó), Steier B. 12/12, dr. Franczva 8, Nagy J. 7/6, Nemes 6, Hollingsworth 6, Kovács M. 6, Szekeres Á. 5/3, Baranyi 5, Kollár 1, Fekete B. -, Koflanovics -.

Békés: Cvijin 13/6, Krisztics 10/6, Acsimovics 9, Okoh 6, Olic 4/3, Balog G. 3, Karsai Cs. 2, Csorba 2, Balog Á. -, Vass -, Szugyiczki -.


A DEAC első sikere is megvan

Andjelko Mandics, a DEAC edzője: A szezon első győzelme mindig nagyon fontos, úgyhogy gratulálok a játékosaimnak! Az eredményt tekintve a mérkőzés túlnyomó részében kontrolláltunk, de a záró felvonás során többször is megizzadtunk, hogy megmaradjon az előnyünk. A zóna elleni játékunk kivételével úgy gondolom, hogy jól küzdöttünk, és sikerült előre lépnünk a Cegléd elleni összecsapáshoz képest.

Ughy Albert, a DMTK edzője: Gratulálok a DEAC-nak, teljesen megérdemelten nyert. A mérkőzés elején rosszul védekeztünk, ez a probléma a félidőre rendeződött. A fordulás után a támadásokkal akadtak gondjaink, elképzelés nélkül, főként egyéni megoldásokra alapozva igyekeztünk eredményt elérni. Sajnos ez most nem sikerült.

DEAC U23 – Dunaharaszti MTK 85-71 (29-24, 18-19, 25-13, 13-15)

DEAC: Pollák B. 19/15, Neuwirth 17/12 (+10 lepattanó), Kovács Á. B. 16/3, Balázsi 13/3, Fábián Sz. 13, Ságodi 4, Tóth G. 3, Fekete Cs. -, Kiss K. -.

DMTK: Santiago 30, Tursics Krisztián 13/12, Kerti 8/3, Csabay 7/6, Bocsárdi 6/6, Debreceni 5, Imolay 2, Fekete B. -, Haris -.


Egy híján százig jutott a Bonyhád Sopronban

Carlos Vallejo Rocamora, a SMAFC edzője: Először is gratulálok a vendég csapatnak, megérdemelt győzelmet aratott. Sajnos a védekezésünk a mai napon nem volt éles, az ellenfélnek rengeteg könnyű kosara volt. Ezen mindenképp javítani szeretnénk, valamint a mai napon szintén szép számmal kilátogató szurkolóinkat is jobban ki szeretnénk szolgálni a jövőben.

Morgen Frigyes, a Bonyhád edzője: Azt gondolom, végig kontrolláltuk a mérkőzést, megérdemelten nyertünk. Volt egy pár gyengébb periódusunk, de ez mindig benne van a játékban. Abban nem sokat tudtunk előre lépni, hogy a lepattanókban jobb munkát végezzünk, úgyhogy erre hangsúlyozottabban figyelnünk kell a következő mérkőzéseken. Gratulálok a csapatomnak, a Sopronnak pedig sok sikert kívánok!

SMAFC 1860 Kosárlabda Akadémia – Atomerőmű KSE Bonyhád 86-99 (16-23, 15-13, 25-32, 30-31)

SMAFC: Füzi 36/3 (+10 lepattanó), Schöll 18, Kovács B. 10, Papp B. 6, Heiszenberger 6/6, Werner 4, Németh M. 3/3, Csátaljay B. 2, Nyikos 1, Szabó D. -, Hajnal -.

Bonyhád: Pajor 17/9, Frank Á. 17/6, Karosi 15/9, Tömösváry 13/3, Szalai 12/3, Heimann G. 9/6, Orgona G. 7, Arnold B. 6, Csizmadia 2, Baki S. 1, Zsók -.

A bajnokság állása:

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. Ceglédi KE 3 3 0 6 227 174 1,000
2. KTE-Duna Aszfalt U23 3 3 0 6 209 194 1,000
3. Atomerőmű KSE Bonyhád 3 2 1 5 246 232 0,833
4. Pénzügyőr Sportegyesület 3 2 1 5 216 193 0,833
5. Dunaharaszti MTK 3 2 1 5 243 226 0,833
6. Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 3 2 1 5 234 243 0,833
7. DEAC U23 2 1 1 3 150 143 0,750
8. ELITE Basket 3 1 2 4 227 243 0,667
9. MEAFC-Miskolc 3 1 2 4 197 199 0,667
10. SMAFC 1860 Kosárlabda Akadémia 3 1 2 4 229 244 0,667
11. Újpest-MT 3 1 2 4 234 246 0,667
12. Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli 3 1 2 4 235 247 0,667
13. Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 3 0 3 3 211 230 0,500
14. Békési SzSK 2 0 2 2 118 162 0,500

Kiemelt kép és nyilatkozatok: hunbasket.hu

7 hozzászólás

7
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
7 Comment authors
agyasOroszlanyi BanyaszZsarkovbakibaMAFCdrukker Recent comment authors
agyas
Olvasó

Én meg egy ilyen fasiszta barmot nem szeretnék látni.

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Guszti, a helyzet az, hogy a BKG-n kívül semelyik csapat edzője nem szeretnél lenni, mert jó neked az a belterjes királyság, aminek a szemétdombján te vagy a legnagyobb f@szú kakas. Nem kétlem, hogy remek elméleti szakember vagy, de a gusztustalan megnyilvánulásaid miatt nem nagyon van olyan ellenfeletek, ahol meccs előtt és után őszintén megtapsolnának. A azurkolók meg pláne nem. De ugye, ezért rengeteget tettél az évek során.

bakiba
Olvasó

Láttam a MAFC-BKG meccset. Guszti elmehet a …… A két fiával együtt. Vállalhatatlan az egész BKG. A játék, hogy a két kisfiúnak legyen öröme, hogy ez az ember doktor, hogy végig reklamálnak, hogy Bobby dobálja magát. (nem véletlen, hogy a közönség színész Bob névvel illetve – Bújtor film után szabadon). Közröhej, hogy ez egy akadémia. Egy épkézláb up csapatuk sincs, de akadémia. Egy tuskó az edzőjük, de doktor. Csodálatos! Ha esetleg megkérdezte volna Allant és a többieket, hogy miért dobtak 35%-kal, az nem lett volna baj.

Zsarkov
Olvasó

A BKG Guszti és a két törpetacskó hitbizománya, Istennek képzelik magukat, pedig ritka gusztustalan, ahogy viselkednek…

MAFCdrukker
Olvasó

Durva, hogy 3 forduló után nincs már veretlen a Pirosban, és jó eséllyel nyeretlen sem lesz estére, ha lejátsszák a Pécs U23-Baját. Nem gondoltam, hogy egy hét alatt így meg tudunk újulni, de látszik, hogy nagy potenciál van a csapatban, ahogy csomó másikban. Sajnos nem láttam élőben a meccset, de sokakkal beszéltem, akik ott voltak. Egyikük sem említette, amit a doktor úr, pedig nem mind MAFC-os. Elég beszédes a megnyert negyedek száma (4-0) és a gólpasszarány (15-6), ellenben a faultok száma elég kiegyenlített (23-22). Kíváncsi leszek a következő forduló bíróküldésére, játékvezetésére, különös tekintettel erre a két csapatra…

Tudodki
Olvasó

Patkány…

Vadkakas
Olvasó

BKG: ez egy k…a sportszerűtlen nyilatkozat volt.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés