Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Riválisán átrobogva szerezte meg a harmadik helyet a MAFC

Véget értek a B-csoportos alapszakasz küzdelmei.



:

:

Az elmúlt héten zárult a másodosztály felső- és alsóházának alapszakasza.

A Piros-csoportban immár tét nélküli Baja-győzelem nyitotta a hetet (25. forduló), a PVSK volt az elszenvedő fél. A záró fordulót a Vasas BKG elleni idegenbeli sikere vezette fel, vasárnap pedig eldőlt, hogy ez az ötödik helyet jelenti a csapat számára. Esélyt sem adott ugyanis a MAFC a Veszprémnek, így megszerezte a harmadik helyet, míg riválisát a hatodik pozícióig szorította vissza. A Salgótarján is legyőzte a héten a PVSK-t, ez így negyedik helyet ért a tarjániaknak. Kisebb gödörben van a Honvéd, amely a TF ellen is vereséget szenvedett – sorozatban négy elveszített meccsel vág neki hetedikként a második BKG elleni negyeddöntőnek. Egylabdás meccsen győzte le az NKA a MEAFC-ot, így a pécsiek jutottak be a rájátszásba nyolcadikként, vagyis lemarad a Nagykőrös a play-offról, hiába verte meg a már alapszakasz-első Nyíregyházát. Negyedik sikerét jegyezte az MTK: a Baját verte.

A Zöld-csoportban a 24. játéknap keretein belül Bonyhádon nyert a Pápa, ezzel biztosítva ötödik helyét az alapszakaszban. A 26. forduló Pénzügyőr-győzelmet hozott a DEAC ellen, hetedik lett ezzel a győztes fél. A Bonyhád a Tiszaújváros otthonában szerezte meg a nyolcadik pozíciót egy győzelemmel. Kikapott a Vásárhely a már alapszakasz-győztes Ceglédtől, így negyedik lett. A második-harmadik helyről az Újpest–Óbuda rangadó döntött – utóbbi nyert. A hatodik Békést is legyőzte az ötödik Pápa, míg a SMAFC az Eger elleni sikerrel zárta az alapszakaszt.

NB I/B

Piros-csoport

25. forduló

Tartalékosabban is legyőzte a Baja a PVSK-t

Cservék Csaba, a Baja edzője: A sérültjeink nem épültek fel. Ugyanolyan szerkezettel kezdtük ezt a mérkőzést, ahogy szerdán abbahagytuk. Védekezésünk elég agresszív volt, támadásban jó ritmusban játszottuk és jól is dobtunk. Gratulálok a csapatnak, hogy a tétnélküli mérkőzésen is így tudtak hajtani és küzdeni!

Rab Gyula, a PVSK edzője: Tudtuk, hogy a Baja tartalékos felállásban fog játszani. Nem tudtuk kihasználni azt a lehetőséget, hogy hiányoztak a center játékosaik. Nem játszottunk jól, egy kicsit akaratgyengék is voltunk. Elvesztettük a lepattanó-csatát, rosszabbul is dobtunk. Ennek nem lehetett más az eredménye, minthogy a Baja végig vezetve simán legyőzött minket.

Bajai Bácska FKE – Pécsi VSK-CARGATE 70-59 (26-13, 14-16, 20-16, 10-14)

Baja: Goldring G. 26/6 (+12 lepattanó), Goldring J. B. 12/6 (+12 lepattanó), Dr. Ágfalvi 10/6, Nagy D. 10/3, Pongó 10/9, Fehér Á. 2, Weidinger -.

PVSK: Carev 18/6, Bor S. 11/9, Martinez 9/6, Meleg G. Z. 8, Heimann B. 5/3, Rátvay B. 3, Hőgye 3, Mándity M. 2, Riskó -, Lakatos P. -.


26. forduló

A BKG otthonában nyert egylabdás rangadót a Vasas

Dr. Nagy Ágoston, a BKG edzője: Minden negyedben vezettünk hat-tíz ponttal, de a negyedek vége rosszul sikerült. Háromszor kaptunk húsz pontot vagy többet. A védekezésünk sokszor kihagyott, és ez a két dolog így nem hagyta, hogy nagyobb legyen a különbség a javunkra. Kihagytunk hét büntetőt, és a mínusz tizenöt lepattanó sem a mi esélyeinket növelte. Nagy ellenfél volt a Vasas. Voltak időszakok, amikor a szemnek is jól esett nézni a játékot, de voltak fájdalmas jelentek is. Ilyen a kosárlabda. Szerintem mindkét csapatnak jót tett a jövő heti nagy kihívás előtt. Sok sikert kívánunk!

Faragó Péter, a Vasas edzője: Köszönjük, hogy belement a módosításba a BKG csapata, korrekt volt tőlük! Egyik csapatnak sem volt nagy tétje a mai meccsnek, de mindenki nyerni akart, és jó derbi lett belőle. Négyszer másztunk vissza a meccsbe mínusz kilenc pontról, ennek tudok örülni. Annak is, hogy izgalmassá tettük az utolsó fordulóban spekuláló csapatoknak a mérkőzésüket. Gratulálok a sajátjaimnak, a BKG csapatának pedig sok sikert kívánok!

BKG Príma Akadémia – Vasas Akadémia 80-81 (28-20, 19-21, 18-17, 15-23)

BKG: Nagy Be. Á. 24/18, Nagy Bo. Á. 18/12, Armaghani 15, Cooper 7, Halász 6, Buzás 5/3, Nagy S. 3/3, Opre 1, Szeleczki 1, Reizer -.

Vasas: Radics 22/6 (+12 lepattanó), Boros 18/3, Farkas A. 18/12, Barócsi 7/3, Krasovec 6, Dormán 6, Moravcsik 4, Debreceni -, Sólyom Bo. -, Medve M. -.


Erődemonstrációt tartott a negyeddöntő előtt a MAFC

Garai Péter, a MAFC edzője: Gratulálok a csapatomnak az újabb győzelemhez!

Baksa Szabolcs, a Veszprém edzője: Gratulálok a MAFC csapatának! A mai napon ezzel a meggyőző különbséggel is jobbak voltak nálunk. Egy hét múlva – ha minden igaz – újból találkozunk. Készülni fogunk és megpróbálunk egy sokkal erősebb ellenfél benyomását kelteni.

MAFC – HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 102-72 (21-11, 29-17, 28-20, 24-24)

MAFC: Csapai 18/3, Polgárdy 18/6, Lakits 14, Bordács 10 (+10 lepattanó), Bősze 10, Tóth P. 9, Kovács Á. 6/3, Németh B. T. 6, Misek 4, Komma 4, Pfandler 2, Baráz 1.

Veszprém: Madár A. 19/12, Orgona G. 11 (+13 lepattanó), Sipos M. 10/6, Szabó P. 9, Szűcs P. 7/3, Dukic 5, Gaál B. 4, Futó B. 4, Birkás 3, Glatz -.


Negyedik lett a Salgótarján

Rab Gyula, a PVSK edzője: Gratulálok a Salgótarjánnak, igazolták játékukkal a tabellán elfoglalt helyezésüket. Erősek és gyorsak voltak, de ettől függetlenül három negyeden keresztül egész jól helytálltunk ellenük. Nagyon kicsi volt a rotációnk, csak hét embert tudtunk használni, és ez kiütközött az utolsó negyedben. A vendégek jól játszottak, jól dobták a triplákat, a magas embereik jól szedték a lepattanókat, ezért megérdemelten nyertek. Mi holnaptól a play-outra készülünk…

Szabó Zoltán, a Salgótarján edzője: Ezzel a győzelemmel sikerült biztosítanunk a rájátszás első körében a pályaelőnyünket, ahol egy kiélezett párharcot fogunk vívni a Vasas csapatával. A pécsi fiataloknak mielőbbi felépülést, a csapatuknak pedig sikeres bennmaradást kívánok!

Pécsi VSK-CARGATE – Salgótarjáni KSE 65-83 (21-19, 13-27, 18-22, 13-15)

PVSK: Carev 19/3, Rátvay B. 15, Riskó 10, Martinez 8/6, Mándity M. 5/3, Lakatos P. 5/3, Bor S. 3.

Salgótarján: Sömenek 16/6, Boinitzer 12/6, Nshimba 11/9, Molnár M. 11, Bogatin 7/3, Hajdu 6, Herendic 5, Joó 5/3, Bán T. 5/3, Csépányi 3/3, Karanfilovski 2.


Rájátszás-főpróbát tartott, de kikapott a Honvéd

Beák Gábor, a TF edzője: A sok munka a siker titka. Ez ma is magabiztosságot adott olyan szituációkban, amikor rosszul döntöttünk. Örülök a győzelemnek, mert magabiztosságot adhat a következőkben.

Puskás Artúr, a Honvéd edzője: Gratulálok a TF-nek, mert nagy szívvel harcoltak ezen a tét nélküli partin. Fontos volt nekünk ez a mérkőzés, hiszen most tartottuk a felsőházi rájátszás főpróbáját. Nagy különbség volt az egyes negyedekben pályán lévő ötösök között. A harmadik játékrészben a TF csak nyomozta a labdát, de ezt az utolsó tíz percben duplán visszakaptuk. Összefoglalva, nem voltunk ma érdemesek a parti megnyerésére.

TF-BP – Budapesti Honvéd SE 76-75 (16-20, 23-21, 11-24, 26-10)

TF: Nagy Sz. Sz. 24/6, Rozs M. Z. 14, Karosi 14, Kerkai 14, Korompai 5/3, Szántó D. 5/3, Somogyfoki P. G. -.

Honvéd: Bea B. 15/3, Takács D. 13/6, Stefán D. L. 11, Szatmári Zs. 9/3, Kopácsi 7/3, Tanoh 6, Tóth B. M. 4, Pintér D. 4, Tichov 4, Kovács D. 2, Szentirmai -.


Nagykőrös-bravúr Nyíregyházán, de a rájátszásról lemaradt a csapat

Borisz Maljkovics, a Nyíregyháza edzője: Kicsit puhán kezdtük a mérkőzést, nem volt olyan kemény a védekezés, mint amilyennek szerettem volna. A kizárások sem sikerültek jól az első félidőben, hiszen kilenc támadó-lepattanót szedett az ellenfél. A második félidőt már jobb ritmusban kezdtük, harcosabbak voltak a fiúk, és rögtön visszajöttünk a mérkőzésbe. A végén volt lehetőségünk nyerni, ha bemegy az utolsó dobásunk, de nem ment. Ilyen a kosárlabda. Gratulálok a Nagykőrösnek, jól játszottak. Megyünk tovább, készülünk a rájátszásra.

Lakosa Zsolt, a Nagykőrös edzője: Nyíregyházán mindig nagy siker nyerni, az elmúlt években ez nem jött össze. Most, hogy fel akarnak kerülni az A-csoportba, és minden esélyük meg is van rá, így ez nekünk még nagyobb siker. Végig kontrolláltuk a meccset, nekünk szerintem segített, hogy ebben a kisebb teremben játszottunk. Nagyon gratulálok a csapatomnak ehhez a győzelemhez, fölraktuk az i-re a pontot. Meglátjuk, hogy ez elég-e a nyolcba kerüléshez, nem tőlünk függ.

HÜBNER-Nyíregyháza BS – Nagykőrösi Sólymok KE 95-96 (19-21, 17-31, 33-29, 26-15)

Nyíregyháza: Ubilla 42/15 (+14 gólpassz), Bazsó 23/12, Szobi 13/3, Tóth G. 10, Kiss B. 4/3, Vaskó 3/3, Demeter -.

Nagykőrös: Lakosa Á. 30/18, Kovács G. S. 25/9 (+10 lepattanó), Molnár M. 13/6, Fehér P. J. 10/6, Mester M. 6/3, Jenei G. 6/6, Bartos 4, Jókai 2, Kónya -.


Győzelemmel hangolt az MTK a play-outra

Horváth Balázs, az MTK edzője: Gratulálok a csapatomnak ehhez a teljesítményhez! Rendkívül fontos volt, hogy győzelemmel érkezzünk meg a szezon legfontosabb párharcára. Érkeztek nagyon jó teljesítmények, mindenki kivette a részét: Laci huszonkilenc ponttal tért vissza, Hege tizenkilenc pontot dobott, Jakab Peti tripla-duplát szállított, Takács Bandi két pont híján dupla-dupla, és a három fiatalposztos játékosunk is jól kosarazott, összesen huszonnégy dobott ponttal, sok jó védekezéssel és jó mentalitással, Arti, Láncos Krisztián és Kájusz személyében. Ehhez a bandához csatlakozni fog jövő héten Dobi, Matyi és Farkas Dani, illetve fiatalposzton Veres Gazsi, és együtt meg fogjuk vívni a harcot a bennmaradásért, a klubunkért, Attilárt, Laciért, a szülőkért, az asztalszemélyzetért és a szurkolóinkért. Hajrá MTK-Elite Basket, hajrá fiúk!

Cservék Csaba, a Baja edzője: Először is gratulálok az ellenfelünknek! Sajnos a mérkőzésre rányomta a bélyegét a tétnélküliség, nem tudtunk felpörögni, nem mentek a dobások úgy, mint az előző mérkőzéseken. A célunkat elértük, bennmaradtunk. Remélem, hogy a következő szezonban jobban megy majd!

MTK-Elite Basket – Bajai Bácska FKE 91-75 (27-13, 17-25, 24-16, 23-21)

MTK: Jilling 29/21, Hegedűs A. 19, Láncos 14, Jakab P. 11/6 (+10 lepattanó, 12 gólpassz), Spiriev 10/3, Takács A. 8, Juhász -.

Baja: Goldring J. B. 21/12, Dr. Ágfalvi 17/6, Pongó 16/6, Nagy D. 11/6, Goldring G. 10, Weidinger -, Fehér Á. -.


Nagyon szoros meccsen jutott rájátszásba az NKA

Sértő Ádám, az NKA edzője: Először is gratulálok a srácoknak a play-offhoz! A szezon leginkább parázs hangulatú, legérzelemdúsabb mérkőzését sikerült most megnyernünk. Extra energiával kezdtünk, aminek köszönhetően elhúztunk ellenfelünktől, s ettől picit mintha megnyugodtunk volna. Nagyon örülök annak, hogy játékosaink ki tudták zárni a rengeteg külső körülményt, nem foglalkoztak velük. Látszott, hogy vezetőedzőnk, Ivica Mavrenski kiválóan felkészítette a csapatot, minél hamarabb várjuk vissza!

Szollár Gergő, a MEAFC edzője: Gratulálok a Pécsnek a rájátszásba jutáshoz, illetve csapatomnak is ahhoz, hogy ilyen akarattal tudott kosárlabdázni, így küzdött! Úgy gondolom, mindkét félnek tanulságos volt ez a mérkőzés, amiből tudunk profitálni a továbbiakban.

NKA Pécs – MEAFC-Miskolc 79-77 (27-11, 19-23, 13-19, 20-24)

NKA: Lados 28/3, Scherer 9/3, Gáspár M. 8, Benke K. 8/3, Váits 7/3, Kocsis Z. 6, Fekete D. 5/3, Fülöp Zs. 4/3, Schmera 2, Molnár M. 2, Kazy -.

MEAFC: Homoki 16/3 (+17 lepattanó), Kozák B. 14/6, Montai 10, Tóth B. 9/9, Tóth V. 7/3, Kozák M. 6, Érsek 6/6, Orliczki M. 4, Béres D. 3, Sándor B. 2.

Az alapszakasz végeredménye:

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. HÜBNER-Nyíregyháza BS 26 23 3 49 2301 1918 0,942
2. BKG Príma Akadémia 26 18 8 44 2319 2023 0,846
3. MAFC 26 17 9 43 2118 2067 0,827
4. Salgótarjáni KSE 26 16 10 42 2085 2039 0,808
5. Vasas Akadémia 26 16 10 42 2140 1962 0,808
6. HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 26 15 11 41 2249 2222 0,788
7. Budapesti Honvéd SE 26 13 13 39 2258 2130 0,750
8. NKA Pécs 26 13 13 39 2061 2111 0,750
9. Nagykőrösi Sólymok KE 26 13 13 39 2180 2207 0,750
10. Bajai Bácska FKE 26 11 15 37 2234 2208 0,712
11. TF-BP 26 10 16 36 2057 2161 0,692
12. MEAFC-Miskolc 26 8 18 34 2093 2290 0,654
13. Pécsi VSK-CARGATE 26 5 21 31 1870 2272 0,596
14. MTK-Elite Basket 26 4 22 30 1809 2164 0,577

Zöld-csoport

24. forduló

Ezt a Pápa elleni meccset a Bonyhád veszítette el

Morgen Frigyes, a Bonyhád edzője: Rendkívül csalódottak vagyunk, végig a kezünkben volt a mérkőzés! Szinte teljes kerettel tudtunk végre pályára lépni – ami nagy szó – és így inkább a mi akaratunk érvényesült a pályán. Voltak azonban érthetetlen rövidzárlataink, rossz döntéseink, így a Pápa visszajött a mérkőzésbe. Agresszívabb védekezésre van szükségünk, amihez nélkülözhetetlen egy határozottabb kommunikáció, de vasárnap azért utazunk Tiszaújvárosba, hogy idén a play-offba jussunk!

Kálmán László, a Pápa edzője: Nagyon kemény és jó mérkőzés volt, amelyben mindkét csapat megérdemelte volna a győzelmet. A Bonyhádnak végig a kezében volt a mérkőzés, azt gondolom, csak magukat hibáztathatják, hogy elvesztették ezt a meccset. Mi egy kicsit felpaprikázódtunk, és azt gondolom, hogy a játékosok nem száz, hanem kétszáz százalékot nyújtottak azért, hogy ezt a mérkőzést megnyerjük. Ez a végén sikerült, úgyhogy elégedett vagyok, és ezzel megszereztük az ötödik helyet. A Bonyhádnak pedig kívánom, hogy nyerjenek Tiszaújvárosban és jussanak be a legjobb nyolcba!

Atomerőmű KSE Bonyhád – Conoil Motax KC Pápa 84-85 (23-19, 26-23, 20-20, 15-23)

Bonyhád: Dorogi 21/3, Verasztó 14/3, Somogyfoki Sz. 13/3, Pupp 11, Tömösváry 11/6, Pajor 7/3, Baki S. 4, Gébert 3, Heimann G. -.

Pápa: Hódi 24/18, Koma 22, Murai 18 (+11 lepattanó), Sonyák 9/3, Erdei M. 6/3, Kocsis T. Z. 4, Kiss K. L. 2, Németh G. -, Parcsami -.


26. forduló

A DEAC-ot megverve lett hetedik a Pénzügyőr

dr. Bagi Melinda, a Pénzügyőr edzője: Először is, nagyon örülök, hogy a győzelmünkkel megszereztük az alapszakasz hetedik helyét! Azt gondolom, hogy ez egy újonc csapattól mindenképpen nagy teljesítmény. A mérkőzés során a védekezésben nem voltunk elég élesek, de a támadójátékban sokszor szép megoldásokat választottunk és látványos kosarakat tudtunk szerezni. Úgy gondolom, jelen járványügyi helyzetben a legfontosabb a játékosok és a mérkőzéseken közreműködők egészsége. Bízom benne, hogy ez lesz az elsődleges a továbbiakban!

Kádár Tamás, a DEAC edzője: Először is gratulálok a Pénzügyőr csapatának, jó kosárlabdát játszanak, megérdemelten győztek! Támadásban több jó dolgot láttam vissza, de sajnos a védekezésünk egész mérkőzésen nem működött, hiába próbáltunk változtatni. Egy játékos kivételével U18-as korúakkal játszottunk, és nehéz megértenem azt, hogy a játékvezetők miért tettek különbséget a két oldal között, lehetett volna ezt korrektebben is. Az ellenfél csapatának további sok sikert kívánok, mi pedig tanulunk ebből a mérkőzésből, mert ez egy nagyon hasznos találkozó volt számunkra.

Pénzügyőr Sportegyesület – DEAC U23 104-67 (28-11, 30-20, 16-16, 30-20)

Pénzügyőr: Szálas 19/9, Horváth B. 18/9, Kovács M. 13/3, Fekete J. 11, Mihalics 9/3, Kollár 8/3, Baranyi 8, Koflanovics 6/6, Dobos V. 6/3, Kiss L. T. 4, Szekeres Á. 2.

DEAC: Batbaatar 25/21, Kiss K. 14/6, Sajgó 9, Czermann 8, Magyari 4, Turcsik 3, Hegedűs 2, Hibján 2.


A Bonyhádé lett az utolsó play-off-hely

Szendrey Zsombor, a Tiszaújváros edzője: Nagyon nagy lendülettel kezdett az ellenfél, zsinórban három távolit dobtak be. Ettől azonban nem törtünk meg, vissza tudtunk jönni a meccsbe. Tudtuk, hogy elsülhet valakinek a keze, ami után megnyugodhatunk egy kicsit. Mentünk az eredmény után, volt kétszer-háromszor lehetőségünk arra, hogy átvegyük a vezetést, de sajnos egy-két gyermeteg hiba miatt éppen az ellenfélnek adtunk pontokat ilyenkor. Folyamatosan futottunk az eredmény után, a Bonyhád abszolút megérdemelten nyert, viszont meg vagyok elégedve a saját teljesítményünkkel is. Végig küzdöttünk, rövid paddal is helytálltunk, és mindez jó jel a jövőt tekintve. Sok sikert kívánok a Bonyhádnak a nyolchoz, mi pedig megpróbáljuk a további mérkőzéseinket az alsóházban megnyerni.

Morgen Frigyes, a Bonyhád edzője: Mindenféleképpen dicséret illeti a Tiszaújvárost. Azt gondolom, hogy rendkívüli módon megnehezítették a dolgunkat. Harminchat percen keresztül nagyon nagyot küzdöttek úgy is, hogy hiányos szerkezettel álltak ki, sérültjeik voltak. Ettől függetlenül a legnagyobb dicséret a játékosaimat illeti, hiszen sikerült bejutnunk a legjobb nyolcba. Gratulálok ehhez az eredményhez, és reméljük, hogy a legjobb nyolc között is tudunk hasznos és értékes mérkőzéseket játszani. Minden jót a Tiszaújvárosnak!

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK – Atomerőmű KSE Bonyhád 76-92 (25-28, 21-23, 15-15, 15-26)

Tiszaújváros: Drahos 33/12 (+13 lepattanó), Molnár B. 14/12, Orliczki B. B. 12, Szabó N. 9/3, Asszú Ár. 5, Kovács Z. 3/3, Taskó -, Kiss B. -.

Bonyhád: Dorogi 26, Pajor 20/18, Baki S. 11/3, Pupp 10 (+12 gólpassz), Verasztó 10, Tömösváry 7, Somogyfoki Sz. 6, Gébert 2, Heimann G. -, Sebestyén T. -.


Már az első félidőben döntött a Cegléd a Vásárhely ellen

Tóth Tamás, a Vásárhely edzője: Először is gratulálni szeretnék Honti Viktor kollégámnak és a ceglédi csapatnak, hiszen nem érdemtelenül nyerték meg az alapszakaszt! A mai mérkőzésre elfogytunk létszámilag, mindössze egyetlen felnőttem maradt öt U20-as korúval kiegészítve. Ennek ellenére úgy gondolom, minden tőlünk telhetőt megtettünk a fair-play szellemében és saját magunk miatt is. Büszke vagyok a csapatomra, mert szűk kerettel, de annál nagyobb szívvel hoztuk le az elmúlt hónapokat, és értékes negyedik helyezést értünk el. Holnaptól már a Pápa ellen készülünk, szeretnénk behúzni a párharcot. Jó egészséget kívánok mindenkinek, aggasztó hírek jöttek ezen a héten is, részvétemet kívánom az elhunytak családjainak Békéscsabától Budapestig!

Honti Viktor, a Cegléd edzője: A legnagyobb feladatunk az volt ma, hogy az ezer sebből vérző Vásárhely ellen megfelelő motivációval lépjünk pályára, hisz a mérkőzésnek számunkra nem volt már tétje. Mindezt a fiúk nagyon szépen megoldották és jó kosárlabdával sikerült nyernünk. További sok sikert kívánok a Vásárhelynek!

Vásárhelyi Kosársuli – Ceglédi KE 77-104 (22-31, 15-26, 18-18, 22-29)

Vásárhely: Varga Á. 27/12, Bálint E. 21, Bodócsi 12/3, Pavlovic 11/3, Kozma P. 4, Megyesi 2.

Cegléd: Dobbs 25/3, Fekete V. N. 19/12, Várbíró 15, Szabó N. 10, Kovács B. B. 7/3, Hegedűs G. 6/3, Csák B. 6/6, Gonda Zs. G. 5/3, Tóth Z. 5/3, Csákvári 2, Andó L. 2, Mészáros M. 2.


Békési SzSK – Conoil Motax KC Pápa 97-102 (21-20, 35-34, 18-21, 23-27)

Békés: Hargitai 22/6, Balog G. 18/3, Frikker 17/6, Krisztics 15/9, Széphelyi 12/6, Meleg K. R. 8, Vass 3/3, Cvijin 2.

Pápa: Sonyák 29/18, Kiss K. L. 22, Koma 18, Hódi 14/12, Erdei M. 13/9, Németh G. 4, Kocsis T. Z. 2, Parcsami -, Szabó G. -, Bakos D. -.


A küzdelem megmaradt, legyőzte az Egert a SMAFC

Meszlényi Róbert, a SMAFC edzője: Az alapszakasz utolsó mérkőzése volt. Hála Isten, győzelemmel tudtuk befejezni, annak ellenére, hogy a játék képe nem volt túl jó, de azt gondolom, hogy a küzdelem megmaradt. Kulcsjátékosunk hiányzik a kezdőcsapatból, aki nagyon meghatározó, és azért ez felborítja a rendszerünket. Ennek ellenére, amikor kellett, akkor tudtunk újítani, amikor kellett, tudtunk kosarat dobni, és végül végig vezetve nyertünk. Gratulálok a fiúknak!

Dr. Váczi Péter, az Eger edzője: Az tudva levő, hogy mind a két csapatból hiányoztak értékes játékosok, ezzel együtt a Sopron még így is jóval magasabb szerkezetet képviselt, mint mi. Ez ki is jött a mérkőzésen, és azt gondolom, hogy mindent megtettek a srácok, de a lepattanó-csatát nem tudtuk ellensúlyozni, de hát nem is lehet, amikor tíz mezőnyemberrel játszunk. Vereség lett a vége, de nem vagyok elégedetlen, ami a csövön kifért, odatettük. A soproni csapatnak meg gratulálok, nekik is és magunknak is jobb jövő évet és egy jó rájátszást kívánok!

SMAFC – EKE Eger KOK 76-69 (23-23, 24-14, 14-17, 15-15)

SMAFC: Papp B. 16/12, Bakk 15/3, Czukor 11/3, Németh M. 10, Márkus 8/3, Hencz 8, Simon B. 6, Szegedi 2.

Eger: Papp B. 20/12, Szicsák 13, Szabó M. 10/3, Illés B. 7, Csomor 6, Klepej 6/3, Steier K. 4, Mondi 2, Pomázi 1, Kátai -.


Megnyerte a rangadót, második lett az Óbuda

Surmann Gábor, az Újpest edzője: Hű de nehéz ilyenkor tiszta fejjel nyilatkozni… Mindenek előtt gratulálok a Saeed-Takács edzőpárosnak, azt gondolom, a második félidei teljesítményük alapján megérdemelten nyertek. Az első félidőben minden klappolt, amit elterveztünk, és csak a saját hibáink miatt nem volt nagyobb az előnyünk. A második félidőben mutatott csalódást keltő teljesítményünk előtt egyrészt értetlenül állok, másrészt kicsit szégyellem is. A felelősség természetesen az enyém, nem szeretnék bebújni „olcsó” fegyver mögé. Azt az egyszerű dolgot, ami a győzelemhez kellett volna, azt nem sulykoltam eléggé játékosaimnak. Ez a második félidei egyénieskedő, öncélú, „többen a világot megváltani akaró” stílus nem sűrűn volt jellemző eddig ránk. Ezt csakis az ezen mérkőzésre megboruló hierarchia hiányának tudom be. Tragédia azt gondolom nincs, játékosaim ekkor is az én játékosaim, szeretem őket, és bízom bennük nagyon. Holnaptól megyünk tovább és készülünk a play-offra. Végezetül, ha már tragédia: őszinte részvétet szeretnék a Megyeri Tigrisek SE nevében kinyilvánítani Kis Balázs családja és hozzátartozói felé. Vigyázzunk magunkra és egymásra, emberek!

Armaghani Saeed, az Óbuda edzője: Elsősorban mindkét csapatnak gratulálnom kell, mert úgy gondolom, Surmann Gábor edző kollégám jól felkészítette az Újpestet erre a mérkőzésre, ahogy azt általában is szokta. Lehetett látni, hogy mindent tudnak rólunk és teljesen fel voltak készítve erre a mérkőzésre. Az első két negyedben védekezésben nem tudtuk azokat a dolgokat megvalósítani, melyekre készültünk. A második félidőre ez abszolút megváltozott, amit az eredményen is meg lehetett látni. Ezáltal, hogy jobb lett a védekezésünk, kevesebb pontot is kaptunk és magabiztosabb lett a támadójátékunk is. Át tudtuk venni a vezetést és onnan már nem is engedtük ki azt. Színvonalas mérkőzést játszottunk, további sok sikert kívánok az Újpestnek!

Újpest-MT – Óbudai Kaszások KA 70-80 (22-16, 21-19, 12-22, 15-23)

Újpest: Horváth K. 18/9, Csaba Gy. 12/3, Micev 9/9, Peringer 9, Horváth Á. 8, Kelemen B. 5/3, Varga B. P. 4, Mészáros B. 3/3, Ondima 2.

Óbuda: Rosemond 23/3, Varga D. G. 19/3 (+12 lepattanó), Puszta D. Cs. 12, Vámos 10/3, Vas-Teplán 8/6, Bea G. 6, Vígh 1, Horváth M. 1, Kovács B. -, Bencsik -.

Az alapszakasz végeredménye:

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. Ceglédi KE 24 21 3 45 2115 1700 0,938
2. Óbudai Kaszások KA 24 19 5 43 1929 1683 0,896
3. Újpest-MT 24 18 6 42 2287 1832 0,875
4. Vásárhelyi Kosársuli 24 18 6 42 1995 1842 0,875
5. Conoil Motax KC Pápa 24 17 7 41 2110 1849 0,854
6. Békési SzSK 24 14 10 38 2055 2001 0,792
7. Pénzügyőr Sportegyesület 24 11 13 35 1793 1780 0,729
8. Atomerőmű KSE Bonyhád 24 10 14 34 1880 1990 0,708
9. Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 24 9 15 33 1782 1918 0,688
10. Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 24 7 17 31 1754 1998 0,646
11. SMAFC 24 6 18 30 1626 1934 0,625
12. DEAC U23 24 4 20 28 1675 2086 0,583
13. EKE Eger KOK 24 2 22 26 1620 2008 0,542

Kiemelt kép és nyilatkozatok: hunbasket.hu

14 hozzászólás

14
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
11 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
10 Comment authors
CosmoMivanmivanCsippaPbaskTonymontana Recent comment authors
Vulcano
Olvasó

Azok után, amit a Nyíregyháza művel az utóbbi időben, gondolok itt Siska menesztésére, remélem a MAFC fog feljutani az A csoportba.

Pbask
Olvasó

Jó lenne, számomra abszolút nem szimpatikusak.
Egyébként mi indokolta Siska elküldését? Azóta vergődnek..

Mivanmivan
Olvasó

Abszolút egyetértek. Ráadásul MAFCdrukker is megérdemelne egy A csoportos csapatot. (És BP közelebb van, mint Nyíregy ?)

redmiller
Olvasó

Nyíregyházán meg volt(?) az első figyelmeztetőjel, hogy hiba lehetett az edző váltás…
Újpest Ivosev nélkül már kevesebb…

krsz
Olvasó

Az egyetlen értelmes lépés most Nyíregyházán az lenne, ha ezen a héten az repülne, aki kitalálta, hogy közvetlenül a rájátszás előtt, első helyről el kell zavarni az edzőt. Akkor még talán vissza lehetne hozni a játékosokat a pályára mentálisan, de mondom, csak “talán” visszalehetne őket és az éhségüket hozni. Milyen szinten ingott meg a fiúk lába alatt a talaj? Szerintem pontosan most esett le mindenkinek, hogy a bajnoki címmel együtt repülnek ők is, és kereshetnek új munkát mindannyian. Ez a keret a másodosztályban valóban erős, de az A csoportra senki, ismétlem: senki sem alkalmas Nyíregyen.

MAFCdrukker
Olvasó

Mivel Siska menesztése a Nyíregyházi Élsport Kft. döntése, gyanítom, hogy annak ügyvezetője, Mohácsi találta ki. Erre utal a Tripladupla podcastben elhangzó mondata is, hogy az edzővel ketten együtt fogalmazták az edzőváltásról szóló közleményt.

MAFCdrukker
Olvasó

Indítanék egy kis tippjátékot a negyeddöntőkkel, ha valakinek van kedve, tegye meg ő is tippjeit!
NyKK-RKA 3:0
SKSE-Vasas 2:3
MAFC-Veszprém 3:0
BKG-Honvéd 3:1

redmiller
Olvasó

NYKK-NKA 3:2 (Maljkovics effekt…)
SKSE – Vasas 3:0
MAFC Veszprém 3:2
BKG-Honvéd 3:2

efeli96
Olvasó

NyKK-RKA 3:0
SKSE-Vasas 2:3
MAFC-Veszprém 3:2
BKG-Honvéd 2:3

Tonymontana
Vendég
Tonymontana

Nem lehetne hogy a rendkívül szimpatikus Níregyháza – Rátgéber párosítából mindkettő kiessen? ???

Vulcano
Olvasó

NyKk-RKA 3:1
SKSE-Vasas 0:3
MAFC-Veszprém 3:1
BKG-Honvéd 3:2

Csippa
Olvasó

Változott a versenykiirás? Bben eddig mindig 2 gyózelemig ment a po….
Dr. Cocási meg keveri a kakit rendesen, gusztustalan a csávó.

MAFCdrukker
Olvasó

A tavalyi csonkaszezonra hozták be a 3 győzelemig tartó PO-párharcokat, viszont mivel addig nem jutottunk el 2020-ban; most debütál az új rendszer.

Cosmo
Olvasó

NyKk-RKA 3:0
SKSE-Vasas 2:3
MAFC-Veszprém 3:0
BKG-Honvéd 3:1

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés