Connect with us
Hirdetés

B-csoport

A BKG-é a második hely, nagy csata várható a dobogó alsó fokáért

A MAFC nagyon jó pozícióban van, de sokat is bukhat az utolsó fordulóban.



:

:

Mérkőzéseket is pótoltak, illetve a 25. forduló találkozói is terítéken voltak a másodosztályban a legutóbbi héten.

A Piros-csoportban a 15. fordulóban győzte le a Baja a Honvédot, míg az MTK-t a 21. kör keretein belül verte az így biztos alapszakasz-második BKG. A 25. fordulóban már nem jött össze a győzelem a szigetszentmiklósiaknak: Miskolcon kaptak ki a MEAFC-tól. A bajnokság pillanatnyilag leghosszabb győzelmi sorozatát produkálja a dobogó alsó fokára legnagyobb eséllyel hajtó MAFC, amely a Honvéd ellen már zsinórban hetedik sikerét aratta. Hasonlóan fontos győzelmet szállított a közvetlen üldöző Salgótarján, Veszprém páros: előbbi a szintén élmezőnyhöz tartozó Vasas ellen nyert kiélezett csatát, utóbbi az NKA-t győzte le. A TF vendégeként nyert a Nyíregyháza, a Nagykőrös pedig az MTK-nak dobott 107 pontot, ami győzelmet ért.

A fordulóból egy meccs maradt hétfőre: a Bajához látogat a PVSK-CARGATE.

A Zöld-csoportban a Cegléd a Győr ellen biztosította be alapszakasz-elsőségét. A Pápa elleni rangadót megnyerve szállította 18. győzelmét az Újpest, és szintén 18. sikerét jegyezte a Bonyhád ellen az Óbuda, csak úgy, mint a Békés vendégeként hosszabbítás után ünneplő Vásárhely – ez a trió dönt az alapszakasz-dobogó középső és alsó fokáról. A Tiszaújváros is győzött a SMAFC ellen, a DEAC U23 pedig öt hónap után ünnepelhetett sikert ismét a bajnokságban: az Eger ellen szakadt meg a hosszú negatív sorozat.

Még nagy a csata a rájátszásbeli helyekért a Piros-csoportban

A Piros-csoportban az első helyről várja a rájátszást a Nyíregyháza, és a második hely is elkelt, a BKG szerezte meg azt.

Óriási a csata a harmadik helyért, de lépéselőnyben van a MAFC: ha behúzza utolsó bajnokiját – a közvetlen rivális Veszprém ellen –, akkor biztosan harmadik lesz. Viszont a vereség sokba kerülne, a Veszprém ugyanis ekkor biztosan előz, és a szintén közvetlen üldöző Salgótarján, Vasas duóból az is a MAFC elé lép, amely nyerni tud az utolsó fordulóban. A Veszprém biztosan harmadik, ha legalább 17 ponttal győz, de győzelem esetén akkor is a bakonyiaké az alapszakasz-dobogó alsó foka, ha a Vasas nem nyer a BKG vendégeként. A Salgótarján már nem érhet oda a dobogóra, legalább egy csapat biztosan előtte végez a MAFC, Veszprém, Vasas trióból.

Sok múlik a MAFC és a Veszprém második találkozóján. Fotó: hunbasket.hu

A hetedik hely a Honvédé, az egymás elleni eredmények miatt sem tudna előzni az NKA és a Nagykőrös páros.

A nyolcadik helyre még három csapat pályázik: az NKA Pécs, a pécsieket éppen most utolérő Nagykőrös, valamint a Baja. Az NKA van a legjobb pozícióban: ha odahaza legyőzi a MEAFC-ot, akkor biztos a helye a rájátszásban.

A Zöld-csoportban csak az első hely biztos

A Ceglédet már nem érheti utol senki az alapszakaszban, az első helyről várhatja a folytatást.

Holtversenyben áll a második, harmadik és negyedik helyen a Vásárhely, Újpest, Óbuda trió, köztük dől el ez a három pozíció. Hátravan még egy Újpest–Óbuda találkozó, így a hármas holtverseny nem marad meg. Ha az Újpest nyer, másodikként zárja az alapszakaszt; a Vásárhelynek akkor elég a győzelem a második pozícióhoz, ha az Óbuda húzza be az említett rangadót; míg az Óbudának már csak akkor van esélye két helyet előre lépni, ha nyer és a Vásárhely kikap a Cegléd vendégeként.

Az Óbuda és az Újpest első összecsapását előbbi nyerte 82-81-re. Fotó: hunbasket.hu

Amennyiben a Pápa a hátralevő két meccséből legalább egyet megnyer, akkor ötödik lesz, ha viszont mindkettőt elveszíti, akkor a Békés utoléri és egymás elleni eredménnyel megelőzi – a két csapat még találkozik egymással, az első összecsapáson a Békés nyert két ponttal.

Abszolút saját kezében van a sorsa a Bonyhádnak: ha mindkét visszamaradt bajnokiját behúzza, biztosan megelőzi a Pénzügyőrt a hetedik helyen. Utóbbi megőrzi hetedik pozícióját, ha nyer az utolsó körben, és a Bonyhád legfeljebb csak egyszer győz. Vereség esetén is megőrizheti hetedik helyét a Pénzügyőr, de csak akkor, ha a Bonyhád sem tud már nyerni a hajrában.

A 8. helyért úgy van harcban a Győr, hogy meccset már nem játszik. Az imént említett Bonyhád előzi meg, szintén kilenc győzelmet számlálva, de kevesebb meccset játszva. Amennyiben a maradék két találkozóból legalább egyet megnyer a Bonyhád, akkor megszerzi legalább a nyolcadik helyet, de ha két vereséggel zárja az alapszakaszt, azzal gyakorlatilag saját magát ejti ki – egymás elleni eredményben ugyanis a Győr a jobb, így utóbbié lenne az utolsó hely a rájátszásban.

A lehetséges holtversenyekre érvényes minitabellák a két csoport tabellái alatt tekinthetők meg.

NB I/B

Piros-csoport

15. forduló

Megérdemelt Baja-siker, de újabb sérülttel

Cservék Csaba, a Baja edzője: Örülök neki, hogy ott folytattuk a mérkőzést, ahol vasárnap abba hagytuk. Jó védekezésünk mellett eredményes volt a támadójátékunk is. Sajnos más is ismétlődött, van egy újabb sérültünk. A második félidőben ez miatt nem estünk össze, a csapat megmutatta tartását. Egy jó szerkezetű Honvédot sikerült ilyen arányban megvernünk. Gratulálok mindenkinek!

Puskás Artúr, a Honvéd edzője: Gratulálok a Bácskának! Csaba nagyszerűen felkészítette az amúgy is jó formában lévő csapatát. A Baja túl tudott lépni centerük elvesztésén, és ma Jakab Peti is kiszállt egy szerencsétlen mozdulatot követően. Vezérei nélkül is abszolút dominálta ezt a mérkőzést a hazai csapat. Mentálisan nagyon mélyen vagyunk, az okát még én sem tudom. Rendet kell raknom a fejekben. Szombaton jön a kirobbanó formában lévő MAFC, majd megyünk a TF-hez. Nyilván a rájátszásba jutásunk egy nagy eredmény, ezt kevesen várták tőlünk. Úgy gondolom, hogyha egy győztes kultúrát akarunk kialakítani, akkor egy ilyen vereség fölött nem lehet elsiklani. Nem azért, mert Bajára győzni járnak a csapatok. Én azt gondolom, hogy sokkal jobb képet kellett volna mutatnunk. Ez volt az első olyan meccsünk a szezonban, amikor közünk nem volt hozzá. Panaszkodni nem akarok, dolgozunk tovább. Sok sikert kívánok a Bajának a további küzdelmekhez!

Bajai Bácska FKE – Budapesti Honvéd SE 95-80 (26-25, 30-22, 23-18, 16-15)

Baja: Jakab P. 20/15, Goldring G. 20/3, Pongó 18/9, Dr. Ágfalvi 14/6, Nagy D. 10/3, Goldring J. B. 9, Fehér Á. 2, Weidinger 2.

Honvéd: Stefán D. L. 16/3, Takács D. 15/9, Kopácsi 11/3, Bea B. 9/3, Tanoh 8, Szentirmai 6, Tichov 5/3, Szatmári Zs. 4, Kármán 4, Kovács D. 2, Pintér D. -.


21. forduló

Hozta az MTK elleni meccset, a második helyről kezdi a rájátszást a BKG

Horváth Balázs, az MTK edzője: Egy erős ellenfél ellen tudtunk egy jó mérkőzést játszani. Az eredmény egy kicsit csalóka, hiszen az utolsó negyedben még volt egál is az állás, azonban amikor lélektani pillanat volt, mindig rossz döntést hoztunk. Voltak nagyon jó periódusaink, helyenként szépen védekeztünk, azonban huszonkilenc eladott labdával nem lehet mérkőzést nyerni. Gratulálok a BKG csapatának, de azt gondolom, hogy nekünk sincs szégyenkezni valónk! Folytatjuk a munkát és harcolunk a bennmaradásért.

Dr. Nagy Ágoston, a BKG edzője: Győzni jöttünk Törökbálintra. Egy másodpercig sem volt kérdés, hogy ez csak koncentráltan sikerülhet. Az első félidei tizenhat pontos előnyt nem sikerült megtartanunk, mert hiányoztak a külső dobásaink, és ez átsegítette a hazaiakat a holtponton. Az MTK-ra szintén nehéz párharc vár. Azonban, ha így fognak játszani és küzdeni, akkor valószínűleg sikeresek lesznek. Örülök, hogy volt egy negyedik negyed, ahol sikerült úgy játszanunk, ahogy minden negyedben kellett volna. Köszönjük az MTK sportszerű hozzáállását, és egy okkal több, hogy sok sikert kívánjunk nekik a bennmaradáshoz!

MTK-Elite Basket – BKG Príma Akadémia 77-93 (17-25, 18-15, 23-20, 19-33)

MTK: Takács A. 27/6, Láncos 16, Jakab P. 14 (+14 gólpassz), Farkas S. D. 10/6, Hegedűs A. 7/3, Bognár M. 3/3, Veres G. D. -, Dobos M. -, Nagy D. -.

BKG: Nagy Bo. Á. 28/18 (+12 gólpassz), Armaghani 13, Nagy Be. Á. 10/6 (+13 gólpassz), Reizer 9, Cooper 9, Buzás 7/3, Nagy S. 7/6, Szeleczki 6, Halász 2, Opre 2, Gyapjas -.


25. forduló

Miskolcon már kikapott a BKG

Szollár Gergő, a MEAFC edzője: Az első félidőben számunkra jól alakultak a dolgok. Támadásban jó döntéseket hoztunk és védekezésben is stabilak voltunk. Örülök, hogy a csapat vezérei komolyan vették a feladatukat. Köszönjük a mérkőzést a Szigetszentmiklósnak, és sok sikert kívánok nekik a rájátszásban!

Dr. Nagy Ágoston, a BKG edzője: Rossz kezdés után, rossz folytatás következett. Nem tudtunk mit kezdeni a Miskolc aktív magasembereivel. Kevés jól kidolgozott dobóhelyzetünk volt, és azokat is kihagytuk az első félidőben, majd a másodikban is. A negyedik negyedben kicsit megráztuk magunkat, és ez okozott némi meglepetést a hazaiaknak, de megérdemelten nyertek. Sok sikert a bennmaradás kivívásához!

MEAFC-Miskolc – BKG Príma Akadémia 85-78 (20-17, 31-17, 18-18, 16-26)

MEAFC: Homoki 18 (+17 lepattanó), Tóth V. 16/6, Kozák M. 15/3, Tóth B. 10, Kozák B. 8, Montai 6, Érsek 6/6, Béres D. 4, Sándor B. 2, Orliczki M. -.

BKG: Nagy Bo. Á. 36/21, Armaghani 13, Cooper 8, Nagy S. 8/6, Nagy Be. Á. 7/6, Reizer 5, Szanyi 1, Szeleczki -, Opre -, Halász -, Buzás -.


A MAFC ellen is alulmaradt a Honvéd

Puskás Artúr, a Honvéd edzője: Gratulálok a MAFC gárdájának, nagyot harcoltak a győzelemért. Ez teljes mértékben elmondható a mi csapatunkról is, óriási küzdőszellemről tettünk tanúbizonyságot. Megnyertük a lepattanó-csatát, több gólpasszt osztottunk szét, nincs mit szépíteni, a pocsék dobószázalékunk és Tóth Peti extraklasszis teljesítménye miatt szenvedtünk vereséget. Amit előzetesen megbeszéltünk, nevezetesen, hogy ne kapjunk harmincöt-harmincnyolc pontnál többet a gyűrű alól, illetve faultokkal tördeljük a játékukat, megoldottuk. Sajnos Stefán Dávidon kívül nem akadt az átlagosnál jobb támadó-produkció, igy egész egyszerűen nem tudtunk elég pontot rakni a táblára. Büszke vagyok a srácokra, ahogyan a bajai mélyrepülésre reagálni tudtak, és ismét kollektívaként harcoltak negyven percen keresztül.

Garai Péter, a MAFC edzője: Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez!

Budapesti Honvéd SE – MAFC 79-85 (20-27, 16-21, 23-14, 20-23)

Honvéd: Stefán D. L. 21/3 (+10 lepattanó), Takács D. 11/9, Tanoh 11/6, Tichov 6/6, Szatmári Zs. 6, Tóth B. M. 5/3, Kovács D. 5/3, Szentirmai 5, Pintér D. 3/3, Bea B. 3, Kopácsi 3/3, Kármán -.

MAFC: Tóth P. 21/15, Lakits 16/3, Csapai 13/3, Kovács Á. 10/3, Polgárdy 9, Bordács 8, Pfandler 3/3, Misek 3/3, Bősze 2, Komma -.


Két negyedet megnyerve fektette két vállra a Veszprém az NKA-t

A feldobást a HOYA hozta el Orgona révén, míg az első pontokat Dukicnak köszönhette a hazai gárda, hiszen a szerb légiós mindkétszer pontosan célzott a büntetővonalról az első támadást követően. Madár hármasa, majd a másik oldalon Benke duplája következett. Orgona faulttal együtt is kosarat szerzett és a büntetőjét is értékesítette. A kivédekezett pécsi akció után Szabó triplája már kilencre növelte az előnyt, majd ismét a veszprémi csapatkapitány célzott pontosan távolról. Erre időkéréssel kellett reagálnia a vendégek mesterének, Ivica Mavrenskinek (3. perc: 14-2). Orgona remek szerelését Dukic kamatoztatta egy duplával elől. Utóbbi ezután két labdaszerzéssel vétette észre magát, míg Orgona szerzett egy újabb pontot a vonalról. Lados törte meg egy kettessel a vendégek pontcsendjét, ám Orgonát ismét csak szabálytalanul tudták megállítani. Ezúttal minkét dobása a helyére került. Lados csak egy pontot szerzett a vonalról, viszont utána bedobta a ziccerét. Akárcsak Orgona az ellentámadásból. Madár szerzett labdát, majd faultolták, így mehetett büntetőzni. Mindkétszer pontos volt. Pár támadással később a beálló Sipos állhatott a vonalra, és szerzett kétszer egy pontot. A következő két pécsi támadást is kivédekezte a HOYA, miközben Orgona szerezte meg tizedik pontját is, ezzel húszra növelve a különbséget. (8. perc: 27-7) Lados csökkentette csapat hátrányát két büntetőjével, majd Rosic dobhatott egy sima ziccert egy vendég labdaszerzés után. Ekkor Baksa Szabolcs kért időt. A távolság Benke kétszer egy pontjával tovább csökkent. Madár hármasa, majd Benke kettese követte egymást a negyed utolsó percébe lépve. A pályára lépő Futó szabálytalansága után Gáspár dobta be a büntetőit. Öt másodperccel a dudaszó előtt Madár egy elegáns dobócsel után elsüllyesztett egy újabb triplát, amire már nem érkezett vendég kosár (10. perc: 33-17) – olvasható a VeszprémKosár.hu tudósításában.

A második etap Benke hármasával indult, ám Orgona – Szabó szép passzából – gyorsan szerzett egy duplát. Ezt követően a Pécs pillanatai következtek, Váits és Benke tripláinak köszönhetően. Orgona kettesére Váits válaszolt ugyanennyivel, és ugyanígy tett Karavdic és Szabó is (13. perc: 38-27). Aztán Szűcs triplája, valamint Madár és Orgona szép összejátéka ismét felépítette a kellő távolságot a felek között. Dukic triplája pedig már a tizenötpontos előnyt jelentette (17. perc: 48-33). Scherer szerezte meg első két pontját, majd újabb kettőt büntetőből. Orgona labdája találta meg Dukicot, majd ismét Scherer szerzett kosarat, ezúttal középtávolról. Kocsis első pontjai után a HOYA időt kért. A megbeszélés után Dukic dobta be a palánk alatti helyzetét, míg a másik oldalon Orgona védekezett remekül, utána pedig kiharcolt elől egy faultot. A büntetőit értékesítette a Veszprém fiatal erőcsatára, aki ezzel már tizenhét pontos volt, és a mezőny legeredményesebbje. A félidő utolsó akcióját kivédekezte a bakonyi együttes, így megnyugtató előnnyel vonulhatott a nagyszünetre (21. perc: 54-41).

Az NKA ellen is nyert a dobogóra hajtó Veszprém. Fotó: hunbasket.hu

A harmadik negyedet Orgona nyitotta egy szép támadás végén, majd Szabó is szerzett egy duplát. Orgona átlépte a húsz pontot is szép alapvonali játéka után. A pécsiek továbbra sem találtak be, nem úgy, mint Madár, aki egy szép középtávoli kosarat szerzett lefordulásból. A vendégek erre időt kértek (23. perc: 62-41). Lados, Scherer majd Kocsis egy-egy duplával igyekezett csökkenteni az NKA hátrányát, amire nem érkezett hazai válasz, ezért Baksa Szabolcs is megbeszélésre hívta tanítványait. Rosic duplájára Madár válaszolt egy triplával, majd Szűcs is bedobott egy távolit. Madár újabb trojkája már huszonegypontos előnyt jelentett, amikor jött Lados középtávolija (26. perc: 70-51). Váits faulttal együtt is kosarat szerzett, de a büntetője kimaradt. Madár tálalt nagyon szépen Futónak, aki nem hibázott közelről. Dukic szépen oldotta meg a palánk alatt egy az egyben, így ismét húsz pont fölé kúszott a különbség. Lados ziccerére egy szép akció végén Futó válaszolt, igaz a plusz egy büntetője kimaradt. Több kosár már nem esett a negyedben (30. perc: 76-55).

Az utolsó tíz perc Dukic ziccerével indult, majd Karavdic is eredményes volt a palánk alól. Újabb szép összjátékot produkáltak a hazaiak, aminek végén Sipos passzából Futó szerzett kosarat. Benke középtávolról betalált, de Futó is ugyanígy cselekedett (33. perc: 82-59). Majd Szabó süllyesztett el egy triplát, ami után Mavrenski mester időt kért. Sipos azonban egy szép betörés után növelte a hazai előnyt, míg Karavdic zsákolása kimaradt. Rosic ziccerezhetett, majd Lados mehetett a vonalra, ahonnét mindkétszer jól célzott. Csapattársa, Benke viszont csak egyszer volt pontos egy támadással később. Karavdic középtávolija és két sikeres büntetője, majd Lados kettese után már húsz pont alá csökkent a hazai előny (38. perc: 87-70). Jókor jött tehát Madár hármasa. Aztán Lados is szerzett egy szép kosarat, akárcsak Orgona. Madár pedig ismét dobott egy triplát az utolsó perc kezdetén. Molnár egyik büntetőjét értékesítette, majd szerzett egy hármast. A Veszprém az utolsó támadásából nem talált be, de így is magabiztos győzelmet aratott (40. perc: 95-76).

Baksa Szabolcs, a Veszprém edzője: Gratulálok a csapatomnak! A hazai mérlegünk az alapszakasz végére nagyon impozáns lett. Ez mutatja, hogy vannak jó egyéni és csapatteljesítmények is. Ez a mérkőzés az első negyedben nagyjából eldőlt. Nem csak az eredmény miatt, hanem azért is, mert elhittük, hogy bekerültünk a play-offba. Fontos, hogy fejben is felépítsük magunkat minden mérkőzésre. Úgy gondolom, hogy az első és harmadik negyedbeli védekezés meghatározta a találkozót. A jövő héten a MAFC lesz az ellenfelünk, keményen készülünk arra a meccsre is. Az NKA Pécsnek pedig sok sikert kívánok!

Ivica Mavrenski, az NKA edzője: A Veszprém az egész meccsen jobb volt, kontrollálta a találkozót. Mi viszont nagyon rosszul teljesítettünk. Ha így játszunk a továbbiakban is, akkor őszintén szólva, nem érdemeljük meg, hogy részt vegyünk a rájátszásban. További sok sikert kívánok a Veszprémnek az alapszakaszban és a play-offban!

HOYA-Pannon Egyetem Veszprém – NKA Pécs 95-76 (33-17, 21-24, 22-14, 19-21)

Veszprém: Madár A. 25/21, Orgona G. 23, Dukic 15/3, Szabó P. 15/9 (+12 gólpassz), Futó B. 8, Szűcs P. 5/3, Sipos M. 4, Glatz -, Simon M. -.

NKA: Lados 21, Benke K. 14/3, Váits 10/3, Karavdic 8, Scherer 7, Rosic 6, Molnár M. 4/3, Kocsis Z. 4, Gáspár M. 2, Meszlényi -.


Egylabdás meccs lett a Salgótarján–Vasas rangadóból

Szabó Zoltán, a Salgótarján edzője: Gratulálok a csapatnak, ez a szív diadala volt. Nagyon akarták a srácok a győzelmet, és, azt gondolom, összességében megérdemelten nyertük meg a meccset. Sok sikert a Vasasnak a rájátszásban, igaz, ha minden úgy alakul, valószínűleg még találkozunk egymással párszor a bajnokság hátralevő részében.

Faragó Péter, a Vasas edzője: Gratulálok a hazaiaknak a győzelemhez! Mi védekezésben nem tudtunk átlendülni a holtponton, főleg a második félidőben. Ahogy számolgattam, a play-off első körében valószínűleg ismét összecsapunk egymással, igaz a pályaelőnyt most átadtuk a salgótarjániaknak. A mai összecsapás, azt gondolom, jó felvezetése volt annak a csatának. Megpróbálunk javulni addigra!

Salgótarjáni KSE – Vasas Akadémia 67-65 (23-18, 14-13, 15-16, 15-18)

Salgótarján: Herendic 21/6, Sömenek 15 (+16 lepattanó), Boinitzer 11/3, Nshimba 9/3, Joó 6, Bán T. 3/3, Molnár M. 2, Karanfilovski -, Bogatin -.

Vasas: Medve M. 18/12, Moravcsik 11/9, Krasovec 10, Boros 10/3, Debreceni 9, Radics 4, Barócsi 3/3, Dormán -, Sólyom Bo. -.


Megszorongatta a TF a Nyíregyházát

Beák Gábor, a TF edzője: Nagyon jó csapata van a Nyíregyházának, és attól, mert nem számított nekik a mai eredmény, a presztízs miatt ők is nagyot küzdöttek. Jó mérkőzést játszottunk, sok tanulságot lehet belőle levonni. Fiatal a csapat, és ezeknek a játékosoknak meg kell tanulni döntéseket hozni a pályán. Néha a rossz döntések is tudnak jó dolgokat szülni. Készülünk a play-outra.

Siska János, a Nyíregyháza edzője: Lelkes és jól játszó TF-et tudtunk legyőzni. A fő probléma a védekezésünkkel volt, hiszen nyolcvanegy pontot kaptunk, ami sok. Nyilván nem volt olyan fontos nekünk ez a mérkőzés, így nem voltunk mindig ott fejben. Próbáltuk felrázni a fiúkat, ami a végére sikerült. A támadójátékunk nem volt rossz, de most nyilván nem vagyunk olyan formában, mint a szezon eddigi részében. De ez lehet, hogy nem is baj a rájátszás előtt.

TF-BP – HÜBNER-Nyíregyháza BS 81-86 (16-19, 27-24, 24-20, 14-23)

TF: Somogyfoki P. G. 21/15, Karosi 19/6, Kerkai 18, Szántó D. 8/6, Korompai 7/3, Nagy Sz. Sz. 6, Rozs M. Z. 2.

Nyíregyháza: Ubilla 22/6, Bazsó 14/9, Vaskó 14/12, Tóth G. 13, Bus I. 9, Szobi 7/3, Kiss B. 4, Dr. Mohácsi 3, Czinger -.


Sorozatban ötödik sikerét szállította a Nagykőrös

Lakosa Zsolt, a Nagykőrös edzője: Megvan az ötödik győzelem zsinórban, és sikerült visszavágnunk az MTK-nak! Nem tudom, hogy a játék közönségszórakoztató volt-e, de legalább sok kosár esett, a védekezés viszont gyengébb volt mindkét részről.

Horváth Balázs, az MTK edzője: Először is szeretnék gratulálni a Nagykőrös csapatának! Nagyon szépen szerepelnek a bajnokságban, eldőlt, hogy a legjobb tízben végeztek, így a kieséstől már megmenekültek, és bennmaradnak a Piros-csoportban. Ami a mai mérkőzést illeti, nem lehet így védekezni, kaptunk százhét pontot, ebből hatvannégyet az első félidőben. Ahhoz, hogy bent tudjunk maradni a bajnokságban, sokkal, de sokkal jobb védekezésre van szükségünk. Sokkal alázatosabban kell kosárlabdáznunk, és sokkal jobban kell tisztelnünk ezt a sportágat! Csak ez az egyetlen útja van, hogy bennmaradjunk, ezért mindent meg fogunk tenni és küzdeni fogunk.

Nagykőrösi Sólymok KE – MTK-Elite Basket 107-91 (30-27, 34-17, 18-23, 25-24)

Nagykőrös: Mácsai 26/15, Lakosa Á. 23/9, Fehér P. J. 19/6, Molnár M. 17/6, Mester M. 11/6, Jenei G. 5/3, Bartos 4, Jókai 2, Kónya -, Kókai -.

MTK: Farkas S. D. 20/18, Láncos 17, Jakab P. 16/3, Takács A. 15/3, Bognár M. 10/9, Hegedűs A. 8, Juhász 3/3, Dobos M. 2, Veres G. D. -.

A bajnokság állása:

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. HÜBNER-Nyíregyháza BS 25 23 2 48 2206 1822 0,960
2. BKG Príma Akadémia 25 18 7 43 2239 1942 0,860
3. MAFC 25 16 9 41 2016 1995 0,820
4. Salgótarjáni KSE 25 15 10 40 2002 1974 0,800
5. HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 25 15 10 40 2177 2120 0,800
6. Vasas Akadémia 25 15 10 40 2059 1882 0,800
7. Budapesti Honvéd SE 25 13 12 38 2183 2054 0,760
8. NKA Pécs 25 12 13 37 1982 2034 0,740
9. Nagykőrösi Sólymok KE 25 12 13 37 2084 2112 0,740
10. Bajai Bácska FKE 24 10 14 34 2089 2058 0,708
11. TF-BP 25 9 16 34 1981 2086 0,680
12. MEAFC-Miskolc 25 8 17 33 2016 2211 0,660
13. Pécsi VSK-CARGATE 24 5 19 29 1746 2119 0,604
14. MTK-Elite Basket 25 3 22 28 1718 2089 0,560

 


A play-off-helyezéseknél lehetséges holtversenyek minitabellái:

A 3. helyért
Veszprém vs. MAFC
H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
3. HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 1 1 0 2 109 76 +33 1,000
4. MAFC 1 0 1 1 76 109 -33 0,500
Veszprém vs. Salgótarján vs. MAFC
H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
3. HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 3 2 1 5 292 250 +42 0,833
4. Salgótarjáni KSE 4 2 2 6 352 343 +9 0,750
5. MAFC 3 1 2 4 236 287 -51 0,667
Vasas vs. Veszprém vs. MAFC
H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
3. Vasas Akadémia 4 3 1 7 360 321 +39 0,875
4. HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 3 2 1 5 266 243 +23 0,833
5. MAFC 3 0 3 3 240 302 -62 0,500
Salgótarján vs. Veszprém vs. Vasas vs. MAFC
H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
3. Salgótarjáni KSE 6 4 2 10 486 472 +14 0,833
4. HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 5 3 2 8 449 417 +32 0,800
5. Vasas Akadémia 6 3 3 9 489 455 +34 0,750
6. MAFC 5 1 4 6 400 480 -80 0,600
A 4. helyért
Salgótarján vs. Vasas*
H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
4. Salgótarjáni KSE 2 2 0 4 134 129 +5 1,000
5. Vasas Akadémia 2 0 2 2 129 134 -5 0,500

*Az 5. helyért is lehet Salgótarján vs. Vasas holtverseny

Salgótarján vs. Veszprém vs. Vasas
H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
4. Salgótarjáni KSE 4 3 1 7 308 312 -4 0,875
5. HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 4 2 2 6 340 341 -1 0,750
6. Vasas Akadémia 4 1 3 5 296 291 +5 0,625
Az 5. helyért
Veszprém vs. Salgótarján
H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
5. HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 2 1 1 3 183 174 +9 0,750
6. Salgótarjáni KSE 2 1 1 3 174 183 -9 0,750
Vasas vs. Veszprém
H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
5. Vasas Akadémia 2 1 1 3 167 157 +10 0,750
6. HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 2 1 1 3 157 167 -10 0,750
A 7. helyért
Honvéd vs. NKA
H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
7. Budapesti Honvéd SE 2 1 1 3 168 161 +7 0,750
8. NKA Pécs 2 1 1 3 161 168 -7 0,750
Honvéd vs. Nagykőrös
H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
7. Budapesti Honvéd SE 2 2 0 4 206 167 +39 1,000
8. Nagykőrösi Sólymok KE 2 0 2 2 167 206 -39 0,500
Honvéd vs. NKA vs. Nagykőrös
H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
7. Budapesti Honvéd SE 4 3 1 7 374 328 +46 0,875
8. NKA Pécs 4 2 2 6 321 321 0 0,750
9. Nagykőrösi Sólymok KE 4 1 3 5 320 366 -46 0,625
A 8. helyért
NKA vs. Nagykőrös
H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
8. NKA Pécs 2 1 1 3 160 153 +7 0,750
9. Nagykőrösi Sólymok KE 2 1 1 3 153 160 -7 0,750
Baja vs. NKA
H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
8. Bajai Bácska FKE 2 1 1 3 159 133 +26 0,750
9. NKA Pécs 2 1 1 3 133 159 -26 0,750
Nagykőrös vs. NKA vs. Baja
H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
8. Nagykőrösi Sólymok KE 4 3 1 7 367 365 +2 0,875
9. NKA Pécs 4 2 2 6 293 312 -19 0,750
10. Bajai Bácska FKE 4 1 3 5 364 347 +17 0,625

Zöld-csoport

25. forduló

Alapszakasz-győztes a Cegléd

Honti Viktor, a Cegléd edzője: Az első félidőben nem zártuk megfelelően a távoli dobásait a Győrnek. Amit meg is büntettek kilenc triplával. A második félidőre ezt korrigáltuk és felére csökkentettük a kísérleteik számát. A festéket uraltuk, így simán tudtunk győzni, bár a Győr önmagához képest nagyon jól játszott. Gratulálok csapatomnak, hogy a sok problémát leküzdve alapszakasz-győztes lett!

Csaplár-Nagy Ervin, a Győr edzője: Maximálisan gratulálok a csapatomnak, természetesen gratulálok a Ceglédnek is a győzelemhez! Amíg nem fáradtunk el, addig abszolút partiban voltunk, sikerült a külső dobásainkat is értékesíteni, és úgy gondolom, hogy a Ceglédnek is problémát okoztunk. A huszonhat-huszonhetedik perctől kezdve felőröltek minket, és sajnos ez okozta a vesztünket.

Ceglédi KE – Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 97-73 (34-31, 22-21, 22-12, 19-9)

Cegléd: Fekete V. N. 23/15, Dobbs 16/12, Tóth Z. 15/12, Kovács B. B. 13 (+10 lepattanó), Mészáros M. 13, Hegedűs G. 7/3, Csákvári 6, Csák B. 2, Szabó N. 2, Várbíró -.

Győr: Kámán B. 26/15, Berneczei 10 (+10 lepattanó), Horváth Á. 8/3, Földesi 6/6, Bakon 6/6, Hágen 6, Kertész D. 5, Nagy T. 4, Tóth K. 2, Geiger -, Lógár -, Friedl -.


„Pápai gyerek” döntötte el a Pápa–Újpest rangadót, a vendégek javára

Kálmán László, a Pápa edzője: Gratulálok az Újpestnek! Nagyon szépen visszajöttünk a mérkőzésbe, és győzelmi esélyünk volt, hogyha még egy percig tudunk ilyen agresszívan védekezni és okosan támadni a végjátékban. Egy kicsit elkapkodtuk, mindenki el akarta dönteni a mérkőzést. Csapatként tudtunk feljönni és csapatként vezettünk. Kilencven-nyolcvankilencnél a kezünkben volt a mérkőzés. Rossz döntéseket hoztunk, és ez megbosszulta magát a végén. Horváth Kristóf eldöntötte a mérkőzést, sajnos az Újpest javára, pedig ő pápai gyerek. Gratulálunk nekik, csak így tovább! Én elégedett vagyok a csapattal. Az Újpest egy nagyon extra együttes, és szerintem jól helytálltunk. Több is volt benne a végén, megnyerhettük volna. Ilyen az élet, megyünk tovább.

Surmann Gábor, az Újpest edzője: Egy ilyen mérkőzés után nehéz bármit is mondani. Huszonöt percig egy abszolút egyoldalú találkozót mutatott a játék képe, csapatom nagyon magas szintű produktumot rakott le ez idő alatt. Utána viszont a tetemes előnyünk elhitette velünk, hogy ez a mérkőzés megvan. A hazai csapat ezt köszönte szépen, és egy teljesen nyílt végjátékot csinált, óriási tartásról és küzdeni akarásról tanúbizonyságot téve. Ezért gratulálok nekik! Ennek, hogy ez igy alakult részünkről, a felelőse csakis én vagyok, be kell ismerjem, nagyot hibáztam. Roppant mérges vagyok magamra. Viszont amellett sem szabad elmenni, hogy csapatom ilyen mélyről, amibe kerültünk, mégis be tudta húzni a rangadót. Pápára nem győzni járnak a csapatok, külön öröm, hogy a Megyeri Tigrisek Sportegyesület történetében most először sikerült nyernünk. A győzelmet az egyesületünk egyik fő mozgatórugójának ajánlom névnapja alkalmából, illetve a Pápa legendás alakjának, Vajda Józsinak, akit sajnálok, hogy nem lehetett jelen. Egészségben gazdag folytatást kívánok mindkét félnek!

Conoil Motax KC Pápa – Újpest-MT 90-96 (17-26, 23-30, 24-20, 26-20)

Pápa: Sonyák 20/6, Erdei M. 18/18, Koma 16, Hódi 16/9, Murai 14, Kocsis T. Z. 4, Parcsami 2, Németh G. -, Kiss K. L. -.

Újpest: Ivosev 24/9 (+11 lepattanó), Horváth K. 19/6, Peringer 18, Varga B. P. 10, Csaba Gy. 7, Micev 7/3, Kelemen B. 6, Ondima 2, Mészáros B. 2, Balogh A. 1, Pollák Á. -, Nagy B. -.


Drahos dupla-duplával segítette győzelemhez a Tiszaújvárost

Szendrey Zsombor, a Tiszaújváros edzője: Úgy kezdtük ezt a mérkőzést, ahogy kezdeni kell, igazi kosárlabda volt: nagy lendülettel, pontos passzokkal, gyors befejezéssel – illetve ezzel szerencsére sikerült az ellenfelünk fásultságát is kihasználnunk. Később az ellenfél védekezésváltása miatt megtorpantunk többször is, egyszerűen nem találtuk ma a dobókezünket. Szerencsére az ellenfél sem dobott jól, így meccsben tudtuk tartani önmagunkat. Ezzel a mérkőzéssel bebiztosítottuk a tizedik helyünket, aminek nagyon örülünk, és további sok sikert kívánok a Sopron csapatának!

Meszlényi Róbert, a SMAFC edzője: Harminc éve edzősködöm, de még ilyen gyenge teljesítményt nem láttam soha életemben. Egészen elképesztő volt, amit mi az első körben produkáltunk, és ne is beszéljünk arról az első tíz percről, amikor a csapat összességében mínusz egy értéket tudott felmutatni. Nem voltam még ilyen helyzetben, nem tudok mit mondani, nem találom azt a szót, ami erre a teljesítményre megfelelő. Nagyon sajnálom, hogy ilyen gyengén tudtunk játszani. Gratulálok az ellenfélnek!

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK – SMAFC 61-54 (24-9, 12-13, 19-18, 6-14)

Tiszaújváros: Drahos 14 (+15 lepattanó), Lajsz 13, Kovács Z. 9/3, Asszú Ár. 6, Orliczki B. B. 6, Szabó N. 5, Molnár B. 3/3, Kovács M. 3, Kiss B. 2, Szilasi -.

SMAFC: Bakk 20/6 (+10 lepattanó), Papp B. 13/3, Márkus 9/3, Simon B. 6, Kovács B. 4, Németh M. 2, Szegedi -, Heiszenberger -, Hencz -.


Hosszabbításos győzelem után harcol tovább a Vásárhely a második helyért

Balog Vilmos, a Békés edzője: Gratulálok a Vásárhely csapatának! Örülök, hogy ilyen nagy csatára késztettük őket, s természetesen sajnálom, hogy a meglepetés elmaradt. Közel voltunk a sikerhez, jól kezdtük a mérkőzést, de a védekezésünkkel végig elégedetlenek voltunk. A hosszabbításra elfogyott a koncentrációnk, így azt a szakaszt simán hozta a Vásárhely.

Tóth Tamás, a Vásárhely edzője: Több sebből vérzünk, elég tartalékosan jöttünk, de bíztunk benne, hogy jó mérkőzést fogunk játszani. Nagyon jól felkészült belőlünk a Békés, nagyon jól kezdtek, de nem törtünk meg. Hosszabbításban nyertünk, ehhez szerencse is kellett, de vezettünk a negyedik negyedben is, majd meglepetésre el tudtunk lépni a Békéstől a hosszabbításban is.

Békési SzSK – Vásárhelyi Kosársuli 91-102 – h.u. (27-24, 23-26, 14-22, 23-15, 4-15)

Békés: Frikker 21/12, Krisztics 18/9, Széphelyi 16/6, Balog G. 15/6, Meleg K. R. 13 (+15 lepattanó), Vass 3/3, Hargitai 2, Cvijin 2, Karsai Cs. 1.

Vásárhely: Varga Á. 28/9, Bálint E. 26/9 (+10 lepattanó), Pavlovic 19 (+11 lepattanó, 10 gólpassz), Molnár B. 11/3, Acsimovics 10, Varga Z. 5/3, Bodócsi 3/3, Megyesi -.


Az Óbuda is nyert, nagy csata lesz az utolsó körben

Armaghani Saeed, az Óbuda edzője: Azt hiszem, hogy másfél negyedig gyönyörűen kosárlabdáztunk, de ott történt egy ritmustörés a támadásunkban, egy-két felesleges eladott labda után nem tudtunk újra ritmusba lendülni, és onnantól kezdve nagyon hullámzott a támadójátékunk és a védekezésünk is. Nem találtuk azt a jó játékot, amit az elején elkezdtünk. Nyilván tudtuk, hogy a Bonyhádnak is nagyon fontos ez a mérkőzés, és tudtuk, hogy teljes erejükkel jönnek és meg akarják nyerni a meccset, de hál’ istennek végig kézben tudtuk tartani a mérkőzést, és sikerült magunknak minimum a negyedik helyet bebiztosítani az alapszakaszban.

Morgen Frigyes, a Bonyhád edzője: Fontos mérkőzések várnak ránk, gratulálok a hazai csapatnak és további sok sikert kívánok!

Óbudai Kaszások KA – Atomerőmű KSE Bonyhád 89-75 (26-13, 24-23, 22-22, 17-17)

Óbuda: Vámos 22/15, Bencsik 14/3, Puszta D. Cs. 14/6, Kovács B. 13/3, Varga D. G. 10 (+13 lepattanó), Horváth M. 6, Bea G. 3, Vas-Teplán 3/3, Vígh 2, Rosemond 2, Safranka -, Konta -.

Bonyhád: Somogyfoki Sz. 15/3, Pupp 12/3, Verasztó 11, Dorogi 10, Tömösváry 10, Pajor 10/6, Gébert 5/3, Heimann G. 2, Sebestyén T. -, Baki S. -.


Az Eger ellen szakadt meg a debreceni széria

Dr. Váczi Péter, az Eger edzője: Azokban a pillanatokban, amikor hét-nyolc ponttal vezettünk, nem tudtuk eldönteni a meccset. Szerintem az utolsó negyedben kijött, hogy jobb edzettségi állapotban van az ellenfél, ezért nem tudtuk elérni azt a távolságot a pontokban, amivel simán behúzzuk a mérkőzést. Így a végére, ha pár ponttal is, de megnyerték a mérkőzést. Gratulálok nekik!

Léránt Gábor, a DEAC edzője: A második félidőben fizikálisan jobbak voltunk, agresszívabban támadtunk. A letámadásnak köszönhetően nagyon sok pontot szereztünk, amivel sikerült megfordítanunk a mérkőzést és a végén megnyerni. Szóval sikerült megcsinálni, amit szerettünk volna.

EKE Eger KOK – DEAC U23 79-85 (26-20, 20-23, 18-19, 15-23)

Eger: Máté B. 28/6 (+10 lepattanó), Szabó M. 12/6, Szicsák 9, Illés B. 8, Csomor 7/3, Ungi 7/3, Steier K. 5, Pomázi 3/3, Klepej -.

DEAC: Kalassai 22/9, Fábián Sz. 18, Kiss K. 14/6, Sólyom Be. 9/3, Ságodi 7/3, Pollák B. 5, Csikai 5, Kovács Á. B. 5.

A bajnokság állása:

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. Ceglédi KE 23 20 3 43 2011 1623 0,935
2. Vásárhelyi Kosársuli 23 18 5 41 1918 1738 0,891
3. Újpest-MT 23 18 5 41 2217 1752 0,891
4. Óbudai Kaszások KA 23 18 5 41 1849 1613 0,891
5. Conoil Motax KC Pápa 22 15 7 37 1923 1668 0,841
6. Békési SzSK 23 14 9 37 1958 1899 0,804
7. Pénzügyőr Sportegyesület 23 10 13 33 1689 1713 0,717
8. Atomerőmű KSE Bonyhád 22 9 13 31 1704 1829 0,705
9. Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 24 9 15 33 1782 1918 0,688
10. Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 23 7 16 30 1678 1906 0,652
11. SMAFC 23 5 18 28 1550 1865 0,609
12. DEAC U23 23 4 19 27 1608 1982 0,587
13. EKE Eger KOK 23 2 21 25 1551 1932 0,543

A play-off-helyezéseknél lehetséges holtversenyek minitabellái:

A 2. és 3. helyért (mindkét pozíció esetében ugyanazok a holtversenyek lehetségesek)
Újpest vs. Vásárhely
H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
2./3. Újpest-MT 2 1 1 3 177 152 +25 0,750
3./4. Vásárhelyi Kosársuli 2 1 1 3 152 177 -25 0,750
Vásárhely vs. Óbuda
H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
2./3. Vásárhelyi Kosársuli 2 2 0 4 136 125 +11 1,000
3./4. Óbudai Kaszások KA 2 0 2 2 125 136 -11 0,500
Az 5. helyért
Békés vs. Pápa
H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
5. Békési SzSK 1 1 0 2 95 93 +2 1,000
6. Conoil Motax KC Pápa 1 0 1 1 93 95 -2 0,500
A 7. helyért
Bonyhád vs. Pénzügyőr
H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
7. Atomerőmű KSE Bonyhád 2 1 1 3 137 128 +9 0,750
8. Pénzügyőr Sportegyesület 2 1 1 3 128 137 -9 0,750
A 8. helyért
Győr vs. Bonyhád
H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
8. Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 2 2 0 4 181 155 +26 1,000
9. Atomerőmű KSE Bonyhád 2 0 2 2 155 181 -26 0,500

Kiemelt kép és nyilatkozatok: hunbasket.hu

9 hozzászólás

9
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
6 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
6 Comment authors
DennisMKFUN67Oroszlanyi Banyaszpecsibas88MAFCdrukker Recent comment authors
Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

A Siska cikknél miért nem lehet kommentelni? :/
Csak nem a Nyíregy kérése volt?

MKFUN67
Olvasó

Minsenhonnan le vanbak tiltva a hozzászólások. Ennyit erről…bunkó banda!Sajnos a korrektség és a fair play Sitku Ernővel együtt “elment” ettől a klubtól.?

MAFCdrukker
Olvasó

Ez most egy nagyon profin, sok munkával megírt cikk, köszönjük! Nagyon-nagyon izgalmas negyeddöntőkre van kilátás, ez a 4 csapat teljesen egy szinten van. Egyrészt a pályaelőny, másrészt a “Nyíregy-mentes” ág a tét. Nyilván őket is le kell(ene) győznie annak, aki fel akar jutni, de több esélyt látok erre a magunk számára, ha két győzelemből, önbizalommal telve érkezünk (tudom, még nagyon messze van). A pályaelőny jelentőségét jól mutatja a Veszprém szereplése: otthon 11-2, idegenben 4-8. Én úgy számolok, hogy az SKSE behúzza a PVSK számára tét nélküli meccsét, a BKG viszont összeszedi magát és legyőzi a Vasast. Ekkor tehát ha nyerünk,… Olvass tovább »

pecsibas88
Olvasó

Úgy tudom, hogy az utolsó forduló utáni héten egyből kezdődik a playoff, szerda szombat ritmusban. Egyébként idén tényleg elég színvonalas és izgalmas a B csoport. Ráadásul talán először sok fiatal játékos van, akik élcsapatokban is meghatározó szerepet töltenek be. Érdekes lesz, hogy melyiküket fogják jövőre A csoportba elvinni.

Dennis
Olvasó

A BKG-ból a Nagy tesókat biztosan elviszik, hiszen 30-40 pontokat szórnak meccsenként.

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

xD

MAFCdrukker
Olvasó

Korábbi években sem nyújtottak gyengébb teljesítményt egy rosszabbul szereplő csapatban. Szerintem ők csak a BKG-val kerülhetnek fel az élvonalba.

MAFCdrukker
Olvasó

Köszi az infót! Igen, ez van az év elején kiadott menetrendben, de ezen még szoktak módosítani, de ha nem, akkor is kellene egy határozat, hogy végleg így lesz. Egyébként nem értek vele egyet, hogy húsvétvasárnap, vagy nagyszombaton meccset játszanak, de ez nem az MKOSZ, hanem a kormány hatásköre. Szerintem igazán megtilthatnák a nagyhéten az ilyesmit, mondjuk péntektől hétfőig. Ez az ünnep szerintem a nem gyakorló keresztények számára is fontos, összejön a család, locsolkodás, satöbbi. A játékosoknak, edzőknek is van családjuk, arról nem beszélve, hogy normál esetben a szurkolók is érdekeltek lennének. Egy magát kereszténynek valló kormánynak meg főleg jól állna… Olvass tovább »

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Szép volt, Baja!!!!! És gratula a MAFC-nak is a budapesti örökrangadós győzelemhez! 😉

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés