Connect with us
Hirdetés

B-csoport

A BKG-t legyőzve erősítette meg dobogós helyét az NKA

A Vasas nagy különbséggel verte a JKSE-t. Megvan a Hepp Kupa-négyesdöntő első résztvevője.



:

:

Pótolt találkozók mellett a 19. fordulót rendezték a múlt héten a B-csoport felső- és alsóházában, illetve megkezdődött a Hepp Kupa-negyeddöntő is.

A Piros-csoportban az Óbuda a 11. fordulóból visszamaradt meccsen verte a Pápát. A 19. fordulóban a Veszprém a Nagykőröst győzte le, a MAFC az Óbudát állította meg, a TF pedig Salgótarjánban tudott nyerni. A Vasas átrobogott a Jászberényen, aminek a listavezető Honvéd és a forduló rangadóján diadalmaskodó NKA is örülhetett: előbbi a Baja, utóbbi a BKG ellen jegyezte újabb sikerét.

A fordulót a hétfői Pápa–PVSK találkozó zárja.

A Zöld-csoportban hétfőre maradt a 18. fordulós KTE–DEAC U23-as találkozó, melyen utóbbi csapat tudott győzni. A 19. fordulóban otthon verte a Cegléd a Pénzügyőrt, míg a MEAFC Vásárhelyről távozott győztesen. A Tiszaújváros is idegenben nyert az ELITE ellen, az Újpest odahaza győzte le a Békést. A DEAC heti második sikerét a SMAFC ellen szállította, míg a KTE javította hét eleji vereségét a DMTK legyőzésével.

A Hepp Kupa legjobb nyolc csapatához utolsóként csatlakozott a Vasas Akadémia a Honvéd Ludovika keddi legyőzésével. Másnap már a legjobb négy közé jutás volt a tét: elsőként a Budapesti Honvéd jutott Final Fourba a Pécsi VSK-CARGATE elleni sikerével.

NB I/B

Piros-csoport

11. forduló

Száz fölé jutott az Óbuda a Pápa ellen

Armaghani Saeed, az Óbuda edzője: Annak ellenére, hogy nehéz mérkőzésre számítottunk és a Pápát jó csapatnak tartom, most kisebb ellenállással szembesültünk, és könnyebben tudtuk hozni ezt a mérkőzést. Ami változás a csapatban, hogy Czirbus József a Honvédba igazolt a mai nap folyamán, ezúttal is sok sikert kívánok neki! Azt gondolom, hogy vagyunk olyan jó csapat, hogy nélküle is és az új játékos érkezésével is jól tudunk szerepelni és játszani.

Vajda Balázs, a Pápa edzője: Gratulálok a hazai csapatnak, megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Sajnos mi továbbra is tartjuk magunkat a szakadékban, nagyon nagy erőket kell mozgósítani ahhoz, hogy ki tudjunk jönni. Ezen a mérkőzésen megint a csak fellángolásaink voltak, egy-egy jó periódussal a harmadik negyedben vagy a mérkőzés elején mindig vissza-vissza jöttünk tíz pontra, csak a legnagyobb hátrányunk, hogy körülbelül két-három perc alatt súlyos egyéni és csapatbeli hibákból tíz-tizenkét pontos mínuszokat tudunk hozni, és ezt könyörtelenül kihasználta a Kaszások csapata is. A védekezésünk nagyon nem működik, nagyon nem áll össze, nem tudjuk megfelelően segíteni egymást, és így nagyon nehéz mérkőzést is nyerni.

Óbudai Kaszások KA – Conoil Pápa KC 104-72 (27-21, 29-12, 20-29, 28-10)

Óbuda: Fekete V. N. 19/9, Karavdic 17/3, Czura 17/3, Czirbus 15/3 (+11 lepattanó), Kalassai 8/3, Vas-Teplán 7/3, Bencsik 6, Mészáros B. 6/6, Dobossy 4, Boinitzer 3, Konta 2, Vígh -.

Pápa: Németh A. 15/3, Sonyák 15/9, Koma 13/3, Erdei M. 10/9, Varga B. P. 7, Hódi 5/3, Murai 4, Lintner 3/3, Kovács B. -, Szabó G. -.


19. forduló

Egyetlen negyedet engedett csak át a Veszprém a Nagykőrösnek

A VeszprémKosár.hu tudósítása:

Hárompontosokkal indult a mérkőzés, a vendégek részéről, hiszen Mester kétszer, míg a hazaiaktól Szabó egyszer talált be kintről, majd Füzi is felrakott két pontot a táblára. A Veszprém új szerzeménye, Stefan Glogovac első kosarával már eggyel vezetett a bakonyi csapat, amit követően felváltva estek a kosarak. Ekkor jött Glatz gyors öt pontja, amit megfejelt Dancsecs még egy triplával, és máris időt kért a Nagykőrös mestere, Kovács Sándor (17. perc: 17-10). A megbeszélés után a Veszprém még jobban védekezett, amiből Glogovac gyorsan öt pontot szerzett, ezzel tíz pont fölé növelve a különbséget. A negyed hátralévő részében a piros-szürkék tartani tudták a kétszámjegyű előnyüket jó védekezésüknek, Füzi triplájának és Birkás dudaszó pillanatában dobott ziccerének köszönhetően (10. perc: 29-18).

A második etapot a Nagykőrös kezdte jobban, fel is zárkózott hét, majd hat pontra, miközben a Veszprém támadójátéka akadozott. A tizennegyedik percig kellett várni az első hazai mezőnykosárra ebben a negyedben, amely Szabó szép középtávolija volt, ám a vendég gárda így is tovább közelített. A beálló Osztoics szép passzal találta meg Birkást, amivel öt lett közte (15. perc: 34-29). A szoros állás láttán a vendég szurkolók még hangosabban bíztatták övéiket, de igaz volt ez a hazai drukkerekre is, remek volt a hangulat. Eközben a kimaradt nagykőrösi lehetőségeket pontokkal büntette Horváth és Füzi, majd Glatz duplájával már ismét tíz pont volt az előny. De a Nagykőrös nem hagyta magát, és a félidő utolsó percében visszajött hat pontra (20. perc: 42-36).

A harmadik negyed nagy csatával indult, ám a játékrész közepéig a Nagykőrös hat pontja ellenében a Veszprém tizenhármat szerzett, köszönhetően Dancsecs, Horváth és Glatz kosarainak (25. perc: 55-42). A vendégek Molnár révén próbáltak volna közeledni, ám ekkor a csapat élére állt Glatz, és két triplájával megnyugtató eredményre tett szert a hazai gárda. A mezőny másik harminchármas játékosa, Mácsai igyekezett tartani a lépést kollégájával, akihez Mester egy triplával csatlakozott. Ugyanakkor a negyed utolsó perceiben Füzi és Glogovac is pontokat tudott szerezni a vonalról (30. perc: 67-55).

Lakosa kosarával indult az utolsó tíz perc, amelynek kezdetén a veszprémieknek nehezen sikerült a gyűrűbe találniuk egészen Szabó szép betöréséig. A hazaiak helyzetét nehezítette, hogy szűk hét perccel a vége előtt kipontozódott a kezdő magasember Glogovac, így alacsonyabb szerkezetre váltott a Veszprém. Füzi kettese továbbra is tíz pont fölött tartotta az előnyt. Majd Osztoics pillanatai következtek, előbb szépen védekezett Timkóval szemben, majd két pontot tett hozzá a közöshöz. Molnár válaszolt (35. perc: 75-64). Dancsecs négy ponttal ragadta magához a kezdeményezést, ám Fehér betalált kintről, miközben a vendégek egészpályás letámadással próbálták meg megzavarni a hazaiakat és labdát szerezni. A védekezésüknek legtöbbször végül fault lett a vége, a veszprémiek pedig pontosan céloztak a vonalról, így tovább nőtt az előnyük (38. perc: 87-72). Majd ekkor sor került a meccs legszebb jelenetére, amikor is Dancsecs alley-oop átadását Füzi zsákolta be. A következő támadásban szinte ugyanez a jelenet ismétlődött meg, csak ezúttal Szabó volt a feladó, majd Füzi egy hárompontost is bedobott, így húszpontos győzelmet aratott a Veszprém (40. perc: 98-78).

Zeljko Lukajics, a Veszprém edzője: Elégedett lehetek ma este, hiszen a fiatal játékosaink, Osztoics Milán és Birkás András remekül játszottak, védekezésben és támadásban egyaránt. Velük kettővel több bevethető játékosom van. Összességében jól védekeztünk, az pedig, hogy több hibát is vétettünk, normálisnak mondható. Úgy érzem, hogy edzésről edzésre egyre jobb a csapat. Most már a következő találkozóra kell koncentrálnunk, ezt pedig elfelejtenünk, miután kielemeztük a jó és a rossz dolgokat. De ismétlem, elégedett vagyok ma.

Kovács Sándor, a Nagykőrös edzője: Először is gratulálok a Veszprémnek, megérdemelten győztek. Teljesen más csapattal találkoztunk, mint az ősszel, más stílusú játékot játszottak, nehéz is volt ellenük felkészülni. Sajnos a dobásaink pontatlanok voltak, a hárompontosokat huszonöt, a büntetőket pedig hatvan százalékkal dobtuk. Ezen a szinten ez nem megengedhető, és vereség lesz a vége. A mérkőzés folyamán többféle formációt is kipróbáltunk, igyekeztük megtalálni, hogy mi lehet az ellenszer a Veszprémre. A tizenkétpontos hátrányt azonban nem sikerült ledolgoznunk. A végén lehet, hogy tudtuk volna egy kicsit kozmetikázni az eredményt, de inkább új dolgokat próbáltunk ki, és azoknak is adtam lehetőséget, akik kevesebbet játszanak, így tovább nyílt az olló. További sok sikert kívánok a Veszprémnek!

Veszprémi Kosárlabda Kft. – Nagykőrösi Sólymok KE 98-78 (29-18, 13-18, 25-19, 31-23)

Veszprém: Füzi 22/6, Glatz 20/15, Szabó P. 16/3, Glogovac 16 (+11 lepattanó), Dancsecs 15/3, Birkás 4, Horváth Á. 3, Osztoics 2, Szeifert -.

Nagykőrös: Timkó 15, Mácsai 15, Mester M. 12/6, Molnár B. 12, Molnár M. 12/9, Fehér P. J. 6/3, Lakosa Á. 4, Kocsis 2, Rozs M. Z. -, Jókai -, Kónya -, Kakulya -.


Az első negyed különbségére alapozva nyert a MAFC

Garai Péter, a MAFC edzője: Számunkra minden győzelem nagyon értékes. El kell indulnunk újra ezen az úton. A kiváló Tóth Peti, Bordács Soma és Kovács Ádi egyéni teljesítménye mellett csapatként harcoltunk. Nehéz, jól dobó, jól felkészült csapat ellen tudtunk ma győzni. Gratulálok a csapatomnak!

Armaghani Saeed, az Óbuda edzője: Gratulálok a MAFC csapatának. Úgy gondolom, tisztességesen készültünk, bár rövid volt az időnk. Tudtuk, hogy két dolgot nagyon jól csinálnak, gyorsan játszanak, gyorsindításból sok gólt dobnak, illetve jól szedik a támadó-lepattanót. Sajnos ezen a mérkőzésen is mindkét elemben nagyon jók voltak, felülmúltak minket, ezt nem tudtuk kivédeni. Tizenöt támadó-lepattanót szedtek és rengeteg indításból kaptunk gólt. Végül is, így csoda, hogy csak kilenc pont lett a különbség. Egy nagy változás után vagyunk most, megint magához kell térnie a csapatnak. Dolgozunk tovább és megpróbáljuk kijavítani a hibáinkat.

MAFC – Óbudai Kaszások KA 88-79 (33-22, 18-20, 20-17, 17-20)

MAFC: Bordács 27 (+11 lepattanó), Tóth P. 25/9 (+15 lepattanó), Kovács Á. 15/3, Csapai 8, Lakits 6/3, Pfandler 5, Misek 2, Komma -, Pintér D. -, Herló -, Polgárdy -.

Óbuda: Fekete V. N. 24/15, Karavdic 18/9 (+14 lepattanó), Czura 13/3, Mészáros B. 7/6, Boinitzer 6, Kalassai 4, Vas-Teplán 4/3, Bencsik 2, Vígh 1, Bartos -.


A középső negyedekben döntötte el a TF

Király Márió, a Salgótarján edzője: Gratulálok a TF csapatának!

Beák Gábor, a TF edzője: Egy küzdelmes mérkőzésen nagyon rosszul kezdtünk, de szerencsére a második negyedben magunkra találtunk. A Tarjánnak támadásban a folytatásban is voltak jobb időszakai, de hál’ istennek a hazaiak minden próbálkozását sikerült visszavernünk, s így győzelemmel tudtuk abszolválni a találkozót.

Salgótarjáni KSE – TF-BP 71-82 (23-19, 12-21, 14-22, 22-20)

Salgótarján: Dragasevic 22/12, Takács A. 14 (+10 lepattanó), Nshimba 10/6, Molnár D. 10/6, Karanfilovski 7/3, Molnár M. 6, Kuttor 2, Monye M. -, Monye J. -.

TF: Tichov 26/12, Oroszi 20/9 (+11 lepattanó), Nagy Sz. Sz. 13/9 (+10 lepattanó), Szántó D. 9, Simon B. 5/3, Béres B. 4/3, Szűcs P. G. 3/3, Korompai 2, Gémes -.


Nagy különbséggel verte a Vasas a Jászberényt

Evangelosz Ziagkosz, a Vasas edzője: Gratulálok a játékosaimnak ehhez a győzelemhez, hiszen végig irányítani tudtunk a mérkőzésen. Nagy siker ez számunkra, hiszen továbbra is fontos hiányzóink vannak, azonban akkor fog sokat érni, ha a szerdai mérkőzésen is győzedelmeskedni tudunk. Sokat készültünk erre a találkozóra, s azt hiszem, hogy annak köszönhető ez a különbség, hogy ki tudtuk használni ellenfelünk védekezési hibáit. Közösen nyertünk ma, s ezt a győzelmet szeretnénk Bagó Martinnak ajánlani, bízunk benne, hogy minél előbb vissza tud térni a parkettre. Sok sikert kívánok a jászberényi csapatnak a szezon hátralévő részére!

Földi Sándor, a JKSE edzője: Voltak problémáink, viszont ez nem igazolás arra a játékra, amit ma mutattunk. Tragédia az, amit csináltunk. Hiába dobtunk gyenge játékkal negyvenegy pontot az első félidőben, több mint ötvenet kaptunk. Sokkal jobban kell védekeznünk, így nem lehet hozzáállni a játékhoz. Nem tudom, mi a probléma, muszáj mielőbb kielemeznünk, hiszen covidtól függetlenül volt időnk felkészülni. Hiába a nagy rotációnk, ezt nem tudjuk kihasználni. Ma szégyelltem magam a teljesítményünk miatt.

Vasas Akadémia – Jászberényi KSE 103-71 (29-21, 27-20, 26-6, 21-24)

Vasas: Radics 23/3, Andrássy 22, Moravcsik 12/3 (+12 gólpassz), Medve M. 11/6, Boros 11/3, Farkas A. 9/6, Kerkai 7/3, Sólyom Bo. 4, Kelenföldi 2, Pleesz 2, Lakatos -.

JKSE: Kucsora 14/6, Rosic 11/6, Dukic 8, Nagy S. 7/3, Homoki 6, Meleg K. R. 6/6, Lewis 6, Várbíró 5/3, Olasz Á. 4, Velkey 4.


A Honvéd hozta a kötelezőt

Baksa Szabolcs, a Honvéd edzője: Gratulálok a csapatnak, ez egy szép győzelem volt. Megyünk tovább, a következő időszak nehezebb lesz számunkra. Készülünk tovább az előttünk álló feladatokra, a Baja csapatának sok sikert kívánok!

Hosszú István, a Baja edzője: Mérkőzés elejétől tisztába voltunk azzal, hogy nem egy súlycsoportba tartozunk a Honvéd csapatával, hiszen elég nehéz időszakot élünk mostanában, s ez látszódott is a találkozó folyamán. Azt kívánom a Honvédnak, hogy sikerüljön a végső céljukat elérni, mi pedig küzdünk azért, hogy itt tudjunk maradni a Piros csoportban.

Budapesti Honvéd SE – Bajai Bácska FKE 102-57 (30-18, 20-13, 29-13, 23-13)

Honvéd: Markovics 19/3 (+11 lepattanó), Takács D. 15/15, Czirbus 12, Tanoh 12, Mijovic 11/3, Kovács G. S. 10/3, Völgyi 8, Simon K. G. 8/6, Cohill 4, Csomós 3/3, Kopácsi -, Wirth -.

Baja: Jakab P. 30/18, Goldring J. B. 16/6, Pongó 4, Szatmári 2, Végh B. 2, Obermann 2, Virág E. 1.


A forduló rangadóját nyerte meg az NKA

BKG Príma Akadémia – NKA Pécs 84-94 (15-25, 22-24, 27-19, 20-26)

BKG: Nagy Bo. Á. 40/24, N. S. Allen 14, Nagy Be. Á. 13/6, Reizer 8, Halász 3, Lakatos P. 3, Buzás 3, Szeleczki -, Molnár Cs. -.

NKA: Djordjevics 19/3 (+15 lepattanó), Scherer 18/18, Benke K. 11/6, Bíró L. 10/3, Rátvay B. 9, Lados 8, Kollár 6, Meszlényi 5/3, Kocsis Z. 4, Váits 2, Herger 2.

A bajnokság állása:

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. Budapesti Honvéd SE 18 17 1 35 1562 1223 0,972
2. Jászberényi KSE 17 13 4 30 1516 1316 0,882
3. NKA Pécs 19 14 5 33 1633 1448 0,868
4. Vasas Akadémia 18 12 6 30 1482 1262 0,833
5. Veszprémi Kosárlabda Kft. 18 12 6 30 1642 1478 0,833
6. BKG Príma Akadémia 19 12 7 31 1636 1458 0,816
7. TF-BP 19 10 9 29 1592 1646 0,763
8. MAFC 19 9 10 28 1620 1556 0,737
9. Óbudai Kaszások KA 19 8 11 27 1551 1686 0,711
10. Nagykőrösi Sólymok KE 19 8 11 27 1627 1599 0,711
11. Pécsi VSK-CARGATE 18 7 11 25 1381 1554 0,694
12. Salgótarjáni KSE 19 4 15 23 1375 1636 0,605
13. Conoil Pápa KC 17 3 14 20 1335 1504 0,588
14. Bajai Bácska FKE 19 0 19 19 1520 2106 0,500

Zöld-csoport

18. forduló

A védekezésé volt a főszerep a KTE–DEAC-on

Sztojan Ivkovics, a KTE edzője: Ugyanolyan küzdelmes mérkőzés volt ez is, mint a debreceni. Huszonháromból egy triplát tudtunk bedobni, ez döntően befolyásolta a meccs végkimenetelét. Jól védekeztünk, jól járt a labda, ám a helyzeteink értékesítése ma nem sikerült jól. Gratulálok a Debrecennek!

Tóth Viktor, a DEAC edzője: Nagyot harcoltunk, fontos győzelmet arattunk. Sérülések és betegségek miatt szűkebb rotációval tudtunk csak kiállni, ám küzdésből ötösre vizsgáztunk. Helyenként taktikus játékkal sikerült az erős kecskemétieket megvernünk. További sok sikert kívánok a KTE-nek a folytatásra!

KTE-Duna Aszfalt U23 – DEAC U23 53-61 (13-21, 6-11, 12-14, 22-15)

KTE: Kucsera 14, Tóth Barna 9, Ivkovic 8/3, Kiss D. 7, Botka 7, Tóth Balázs 4, Takács E. 2, Tóth P. 2, Velkey -.

DEAC: Ságodi 19/9, Gáspár M. 15, Fekete Cs. 12, Balázsi 7, Kurucz 4, Czermann 2, Udemezue 2, Varga B. -.


19. forduló

Nem volt kérdés a Győr győzelme

Kertész Dániel, a Győr edzője: Először szeretnék gratulálni az ellenfél csapatának, de a saját játékosaimnak is szeretnék gratulálni! Elképesztő munkát és energiát tettek bele ebbe a mérkőzésbe. Nagyon örülök, hogy végre kijött egy ilyen, úgymond könnyed győzelem, mert a srácok elképesztő munkát fektetnek bele augusztus óta, és megérdemelték, hogy végre kijöjjön nekik a lépés. Természetesen nem elégszünk meg ezzel. Ma még a srácok biztos ünnepelnek, de holnaptól készülünk a következő mérkőzésünkre.

Morgen Frigyes, a Bonyhád edzője: Gratulálok a Győrnek, rendkívül jó dobóformájuk volt a mai napon. Kellően agresszívak is voltak a védekezésben. A lepattanókkal nem tudtunk mit kezdeni ezen a mérkőzésen, azt gondolom, hogy ebben azért akarati tényező is szerepet játszik, illetve a fizikai fáradtság. A mi szemszögünkből ez kritikán aluli teljesítmény volt, ezt tudjuk nagyon jól. A legtöbb, amit tehetünk ezzel a mérkőzéssel kapcsolatban, hogy gyorsan elfelejtjük és igyekszünk rendezni a sorainkat, és a következő mérkőzésen más felfogásban játszani.

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC – Atomerőmű KSE Bonyhád 94-56 (25-12, 27-12, 27-14, 15-18)

Győr: Berneczei 24/6 (+23 lepattanó), Gosztola 16/9, Kámán B. 16/12, Bakon 10/6, Geiger 9/6, Nagy T. 8/6, Friedl 5/3, Kámán K. 4, Veingartner 2, Hágen -, Kabács -, Jakab D. T. -.

Bonyhád: Pajor 14/9, Arnold B. 13, Tömösváry 12, Heimann G. 5/3, Orgona G. 4, Géringer 4/3, Baki S. 2, Csizmadia 2.


Csak a végére nyugodhatott meg a Cegléd

Tóth Tamás, a Cegléd edzője: Nehezen találtuk a kellő fogást és a megfelelő ritmust a lelkesen játszó ellenfelünkkel szemben, három negyeden keresztül teljesen nyílt volt a mérkőzés. Kevés dobásunk volt, kicsit lassabban támadtunk a szokásosnál, de a célunkat elértük, hiszen ismét nyertünk, és már csak egyedüliként vagyunk a mezőnyben veretlenek hazai pályán. Nyilván nem ez volt a legszebb meccsünk, de amikor kellett, megráztuk magunkat, és ez a lényeg. Jövő héten számunkra jóval keményebb ütközetre van kilátás Miskolcon, nyerni megyünk oda is. A legjobbakat kívánom a Pénzügyőrnek, érjék el céljaikat!

Dr. Bagi Melinda, a Pénzügyőr edzője: Úgy gondolom, hogy a végeredmény nem tükrözi azt, hogy körülbelül harminchat percen keresztül teljesen egyenrangú ellenfelei tudtunk lenni a roppant fizikális hazai csapatnak. Köszönjük is nekik ezt a kemény játékot! A végére elfáradtunk, nem beszélve arról, hogy egál eredmény környékén egymás után legalább három-négy minket sújtó ítélet született, és ezzel már nem tudtunk megbirkózni. Véleményem szerint ma erőn felül teljesítettünk. Ahogy már korábban többször is, most is hiányoltam, hogy a pályán egyszerre fenn lévő tizenhárom emberből mindenki pozíciójának megfelelően minőségi teljesítményt nyújtson a mérkőzés kezdetétől a befejezéséig.

Ceglédi KE – Pénzügyőr Sportegyesület 86-69 (24-20, 16-15, 15-19, 31-15)

Cegléd: Csaba Gy. 21, Herendic 17/3, Hajdu 13/3, Pinnyey 9, Tóth Z. 9/6, Mészáros M. 7/3, Kovács B. B. 6, Csákvári 2, Rékasi 2, Berkics M. L. -, Kis Levente -.

Pénzügyőr: Kiss L. T. 12, Nagy J. 11/9, Steier B. 11, Szálas 10/6, Horváth B. 9/3, Baranyi 6, Horváth Cs. 5/3, Koflanovics 3/3, Szekeres Á. 2.


Egylabdás meccsen, az utolsó negyedben fordított a MEAFC

Utasi Gábor, a Vásárhely edzője: Nem tudom, hogy fejben nem voltunk elég erősek, vagy a rutin hiányzik, de úgy érzem, megnyerhettük volna ezt a mérkőzést, ha bármelyik megvan a kettő közül. Sajnálom, hogy egy ilyen jó meccsen vesztesen hagytuk el a pályát.

Váczi Péter, a MEAFC edzője: Le a kalappal a hazai csapat előtt is, mert nagyszerű mérkőzést játszottak és rengeteg energiát beletettek azért, hogy győzzenek. Az első félidőben nálunk sok olyan pont volt, ahol olyan előnyt harcolhattunk volna ki, hogy abból már meglett volna a meccs, de buta hibákat követtünk el, amiből a hazai csapat szépen felállt, és a második félidőben találtak egy olyan támadójátékot, hogy majdnem térdre kényszerítettek minket. Az utolsó két percben kicsit minden mindegy alapon kitámadtunk, és ennek meglett végül az eredménye. Gratulálok a srácoknak, de a hazai csapatnak is, és kívánom, hogy jussanak be a legjobb nyolcba!

Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli – MEAFC-Miskolc 77-80 (15-19, 22-23, 26-17, 14-21)

Vásárhely: Burko 23 (+11 lepattanó), Bálint E. 20/9, Varga Á. 9/3, Varga Z. 7/3, Pavlovic 6, Borbáth 6/6, Bodócsi 5, Nánási 1, Knyúr -.

MEAFC: Kozák M. 23/6, Tóth B. 18/9, Szögi 12, Ragályi 9, Cseh 7, Csák B. 4, Lajsz 4, Pintér D. 2, Orliczki M. 1, Ungi -.


Felőrölte ellenfelét a Tiszaújváros

Horváth Balázs, az ELITE edzője: Gratulálok az ellenfélnek, teljesen megérdemelték a győzelmet. Nem vagyunk könnyű helyzetben, de megpróbálunk kitartani, amíg sérültjeink visszatérnek. Szeretném megköszönni a játékvezetők profi munkáját és hozzáállását a mai mérkőzésen, rendkívül jól végezték a dolgukat.

Szendrey Zsombor, a Tiszaújváros edzője: Nagyon örülök az első idegenbeli győzelmünknek, remélem, tudjuk folytatni a menetelést. A végeredmény természetesen nem tükrözi a pályán látottakat, egy sok sebtől vérző ELITE-et tudtunk legyőzni, akik, ha teljes kerettel tudnak kiállni, minden csapat dolgát meg tudják nehezíteni. Ahogy néztük, egyetlen olyan játékosuk volt, aki valamennyi mérkőzésen szerepelt. A saját védekezésünkkel nem voltam elégedett, agresszívebbnek kellett volna lennünk, támadásban pedig elég lassúak voltunk. Fej-fej mellett haladtunk harmincöt percig, ellenfelünk ránk tudta erőltetni az akaratát. Mielőbbi felépülést kívánunk a sérülteknek és betegeknek!

ELITE Basket – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 74-103 (21-20, 21-26, 17-21, 15-36)

ELITE: Tóth A. 18/9, Somogyfoki P. G. 16/3, Jilling 10/6, Hegedűs A. 9, Nagy D. 8, Czeczeli 5, Bodnár 4, Lőte 2, Horváth Á. 2, Vranek -.

Tiszaújváros: Madrid-Andrews 23/9 (+10 lepattanó), Hegedűs G. 22/9 (+10 lepattanó), Bán T. 15/9, Drahos 13 (+11 gólpassz), Gerőcs 10, Molnár B. 7/3, Hajdú B. 5/3, Szabó N. 4, Asszú Ád. 2, Kovács Z. 2, Drizner -, Taskó -.


Pontszegény első negyed után rákapcsolt az Újpest

Surmann Gábor, az Újpest edzője: Mindenekelőtt gratulálok a csapatomnak, azt gondolom, megérdemelten győztünk. Egy feszült, ám kiváló hangulatú, felettébb fizikális, de sportszerű mérkőzést vívtunk. A stratégia, amit megálmodtunk mára, azt gondolom, működött. Nem panaszkodásból mondom, de amennyi nyűgünk-bajunk van, ezáltal külön felértékelődik a mai sikerünk. Nem szeretek kiemelni egyéneket, de ennek ellenére, amit ma Bea művelt védekezésben: Kriszticset gyakorlatilag levette a pályáról, és ha ő pont pihent, akkor Kelemen is remekül elvégezte a rá bízott feladatot. A Pollák-Varga duóra meg kifejezetten büszke vagyok, amit ma letettek melót. De csapatszinten is komoly produktumot hoztunk védekezésben. Kulcs volt, hogy a két elsődleges pontfelelősüket limitáltuk és egyúttal tizennyolc rontott dobásba kényszerítettük, illetve, hogy a lepattanó-csatát is meg tudtuk nyerni. A különbség, azt gondolom, nagyobb is lehetett volna, de a Békésben Csorba nem várt extrája nem engedte ezt, amihez gratulálok neki! Támadásban maradtak hiányérzeteim, gyengén dobtunk, ám most legalább helyzetekig már eljutottunk az előző héthez képest, csak azok többnyire kimaradtak. Hétfőtől dolgozunk keményen azon, hogy a IV. kerületet elhagyva idegenben is újra sikereket tudjunk hozni. Köszönjük a kilátogató szurkolóinknak a biztatást!

Balog Vilmos, a Békés edzője: Gratulálok az Újpest csapatának a mai teljesítményéhez! Nagyon jól felkészültek a játékunkból. A két meghatározó játékosunkat, Kriszticset és Balogot jól tudták semlegesíteni az első félidőben. A második félidőben kezdtek olyan jelek mutatkozni, hogy mégiscsak tudunk valamit kezdeni ezzel a meccsel, de ez már kései volt, így csak gratulálni tudok nekik, és további sok sikert az Újpestnek!

Újpest-MT – Békési SzSK 73-60 (11-6, 24-15, 17-19, 21-20)

Újpest: Varga D. G. 18, Pollák Á. 12/3, Bea B. 9, Antóni 9/3, Katona 8, Kelemen B. 6/3, Puszta D. Cs. 6, Horváth M. 3, Rosemond 2.

Békés: Csorba 15/3, Balog G. 11/6, Acsimovics 11 (+10 lepattanó), Krisztics 9/6, Cvijin 7/3, Okoh 4, Olic 3/3.


Duplázott a DEAC

DEAC U23 – SMAFC 1860 Kosárlabda Akadémia 61-56 (16-22, 19-10, 10-18, 16-6)

DEAC: Neuwirth 17/9, Ságodi 14/6, Pollák B. 13/3, Udemezue 9/3, Gáspár M. 5, Kovács Á. B. 2, Balázsi 1, Fekete Cs. -, Fábián Sz. -.

SMAFC: Fernandez 15/9, Schöll 14 (+10 lepattanó), Csátaljay B. 11/3, Hajnal 7/6, Kovács B. 4, Hegedűs 3, Papp B. 2, Németh M. -, Soós -.


Idegenben javított a KTE

Dunaharaszti MTK – KTE-Duna Aszfalt U23 66-71 (21-14, 15-19, 14-20, 16-18)

DMTK: Santiago 17, Csabay 14/6, Bocsárdi 13, Imolay 12/3, Fekete B. 4, dr. Franczva 3, Debreceni D. 2, Debreceni G. 1.

KTE: Tóth Barna 23/3, Ivkovic 15/9, Kiss D. 9, Kucsera 8/3, Botka 6/3, Tóth Balázs 5/3, Takács E. 3, Tóth P. 2, Velkey -.

A bajnokság állása:

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. Ceglédi KE 19 16 3 35 1679 1321 0,921
2. MEAFC-Miskolc 19 13 6 32 1475 1296 0,842
3. Újpest-MT 19 13 6 32 1566 1371 0,842
4. DEAC U23 19 13 6 32 1438 1324 0,842
5. KTE-Duna Aszfalt U23 19 11 8 30 1229 1257 0,789
6. Békési SzSK 19 10 9 29 1343 1370 0,763
7. Dunaharaszti MTK 19 10 9 29 1449 1534 0,763
8. Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 19 10 9 29 1530 1486 0,763
9. Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli 19 8 11 27 1481 1567 0,711
10. Atomerőmű KSE Bonyhád 18 7 11 25 1398 1498 0,694
11. SMAFC 1860 Kosárlabda Akadémia 19 6 13 25 1545 1614 0,658
12. Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 19 6 13 25 1400 1599 0,658
13. Pénzügyőr Sportegyesület 19 5 14 24 1364 1494 0,632
14. ELITE Basket 18 4 14 22 1360 1526 0,611

Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa

4. és 5. forduló, 2022.01.31. és 2022.02.06. közötti mérkőzések

Honvéd Ludovika – Vasas Akadémia 54-83 (13-33, 7-22, 19-13, 15-15)
Budapesti Honvéd SE – Pécsi VSK-CARGATE 74-59 (31-13, 22-11, 10-15, 11-20)

Kiemelt kép és nyilatkozatok: hunbasket.hu

4 hozzászólás

4
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
KiviLaposvár Recent comment authors
Kivi
Olvasó

Valami rosszat írtam? nem értem, miért kell ehhez ennyi idő?

Kivi
Olvasó

Hazai edző nyilatkozata
Dr. Nagy Ágoston : Sajnos egy rossz első negyeddel kezdtük a mérkőzést. Ezt nem tudtuk kijavítani, még úgy sem, hogy a 3. negyedben felülmúlta magát a csapat.
A gratuláció ismét elmaradt.

Kivi
Olvasó

Nem igazán értem, miért tart ennyi ideig a moderáció?

Laposvár
Olvasó

Ha maradnak a tendenciák, akkor a PVSK és az NKA hamarosan készülhet egy helycserére!

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés