Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Egy hónap kihagyás után majdnem bravúrral tért vissza a Baja

Azonban a BKG-s Nagy Botond 51 pontjára nem volt ellenszere. A Zöld-csoportban Ivosev parádézott.



:

:

A B-csoportban is folytatódtak a küzdelmek a felső- és alsóházban az elmúlt héten.

A 12. fordulóból maradt hátra a Vasas és a Salgótarján összecsapása, melyet utóbbi együttes nyert meg. A 19. fordulót teljes egészében lejátszották: a Nyíregyháza a Veszprémet verte, a MEAFC az MTK otthonában nyert, és szintén idegenben győzött a Nagykőrös és a PVSK-Cargate – előbbi az NKA, utóbbi a Vasas ellen. Heti második sikerét is elkönyvelhette a Salgótarján, ezúttal a Honvéd ellen, a MAFC–TF mérkőzésen pedig a hazaiak ünnepelhettek. A hétvégét egy újabb Nagy Botond-gála zárta: a nagyon szoros vereséggel visszatérő Baja ellen 51 pontot dobott, így a BKG játékosa már másodszor jutott el ötven egységig a szezon során.

A Zöld-csoportban a 13. fordulóból pótolták a DEAC U23 – Pénzügyőr meccset, melyen a vendégek diadalmaskodtak. A Pénzügyőr a 19. fordulóban is nyerni tudott: hétvégén a Tiszaújvárost győzte le jelentős különbséggel. Megszorongatta az Óbudát a Győr, de a bravúr elmaradt; Egerben nyert a Békés, a Vásárhely–Pápa rangadó pedig nagy csatában hozott hazai sikert. Szintén a teljes 19. fordulót lejátszották ebben a csoportban is: vasárnap az Újpest nyerte a Cegléd elleni rangadót úgy, hogy még Nagy Botond 52 VAL-os teljesítményét is felülmúlta az újpestiek rutinos játékosa, Tomiszlav Ivosev, aki 56 VAL-lal hozott 38 pontos, 14 lepattanós dupla-duplát.

NB I/B

Piros-csoport

12. forduló

Fontos rangadót nyert meg a Salgótarján a Vasas ellen

Új hónap, új remények: a remekül sikerült évzárást követően a januári hajtást egy meglehetősen illúzióromboló, 2-6-os mérleggel letudó, s ezzel a dobogóról a mezőny közepéig hátráló piros-feketék első februári fellépésükön az élbolyhoz tartozó Vasas Akadémia otthonában igyekeztek véget vetni mélyrepülésüknek – vezette fel a Vasas–Salgótarján találkozót a BeszterceKK.hu.

A szerda esti találkozó első percei mindazonáltal még nem azt sugallták, hogy mindez egykönnyen összejöhet, a nyitó negyed ugyanis kimondottan pocsékul sikeredett a vendégek számára. A salgótarjániakat látszólag igencsak váratlanul érte a házigazdák agresszív, pattogós védekezése, a Szabó-legények sokszor dobásig sem jutottak, s ha mégis, hát abban sem volt sok köszönet. Bár egy kisebbfajta focistadion felhúzásához elegendő tégla elhajigálását követően Sömeneknek jó négy perc elteltével végre-valahára azért sikerült megtörnie a hosszúra nyúló kezdeti gólcsendet, a vendég szempontból megváltással felérő kisszünetig csupán további három SKSE-találat született.

A második felvonás elején viszont úgy tűnt, kezdik belőni magukat a tarjániak, akik az utóbbi hetekben kiváló formába lendülő Joó tripláira alapozva 16-9 után egy fordítást eredményező, 12-2-es rohammal lepték meg vendéglátóikat. Sőt, miután a játékrész hajrájába lépve gyors egymásutánban újabb négy triplát is helyre küldtek, Bánék, két perccel a félidő zárása előtt, immár hét egységgel vezettek. Az utolsó két kosarat viszont a hazaiak legjobbja, Boros jegyezte, így a két gárda végül 31-33-as állással vonulhatott az öltözőbe.

Visszatért a győztes útra a Salgótarján. Fotó: hunbasket.hu

Noha a harmadik periódust Joó kosara nyitotta, Krasovec és Kelenföldi dupláit, valamint a Karanfilovski távoli találatát postafordultával megválaszoló Boros tripláját követően kisvártatva már döntetlenre állt a csata. Csakhogy ekkor a vendégek is újból megrázták magukat, igazítottak védekezésükön, s egy Sömenek és Molnár kosarai által fűtött 12-0-ás száguldással alaposan faképnél hagyták riválisukat. A piros-kékek csak 38-50-nél jelentkeztek be újra a meccsbe, igaz mindezt olyan határozottsággal tette Faragó Péter együttese, hogy a nemrég még felettébb tetemesnek tűnő lemaradását a záró negyed elejére gyakorlatilag minimálisra csökkentette.

Az ekkortájt leginkább Farkas eredményességére építő házigazdák az utolsó rövid pihenőt egy 15-4-es etappal foglalták keretbe, s 53-54-nél máris teljesen megjósolhatatlannak tűnt a találkozó végkimenetele. A folytatásban Karanfilovski és Sömenek öt pontjára Farkas és Debreceni ugyanannyival feleltek, a megoldáshoz ezáltal az utolsó két percbe lépve sem kerültünk sokkal közelebb (60-61). A döntő szakaszban helyenként picit bután és kapkodva támadó tarjániakat a meglehetősen eseménydúsan alakuló végjátékban azután a több bravúrkosarat is szerző Sömenek vette vállaira, igaz az SKSE célba érkezéséhez nyolc büntetőjük felének elhibázásával a házigazdák is jócskán hozzájárultak. A lényeg azonban most leginkább az, hogy a vendégek hosszú idő után ismét egy komoly büszkeségre okot adó sikert arattak, melynek birtokában megerősödött önbizalommal nézhettek elébe a remek passzban lévő, legutóbbi hét fellépését győzelemmel abszolváló Budapesti Honvéd elleni szombati, hazai összecsapásuknak.

Faragó Péter, a Vasas edzője: Ma éreztem először azt, hogy kicsit fáradtak voltunk fejben és fizikálisan is. Nem tudtunk váltani a mérkőzés során, ami általában sikerülni szokott nekünk. Nem haragszom, nincsen semmi baj, jönnek a mérkőzések, minél előbb szeretnénk elérni a tizenhárom-tizennégy győzelmet, hogy megnyugodjon a csapat, hogy beért a rájátszásba. Inkább legyünk fejben elfáradva most, mint ott, amikor kell. A Salgótarjánnak gratulálok a győzelemhez, sikerült lelassulnunk az ő játékukra, és tulajdonképpen egy félpályás kosárlabdára késztettek minket. Sikerült nekik a győzelem, jól csinálták, úgyhogy igyekszünk visszavágni a visszavágó alkalmával, mostantól készülünk a PVSK elleni mérkőzésre.

Szabó Zoltán, a Salgótarján edzője: Gratulálok a csapatnak, a védekezésbe nagyon sok energiát fektettünk, ami miatt a támadás egy kicsit akadozott, de így is megvoltak az üres helyzeteink. Jó volt látni végre, ahogy küzdöttek a srácok egymásért. Egy nagyon nehéz pályán sikerült nyernünk, ha így tudunk harcolni, akkor lesznek még győzelmeink.

Vasas Akadémia – Salgótarjáni KSE 64-67 (14-9, 17-24, 18-21, 15-13)

Vasas: Boros 18/12, Krasovec 15/3, Farkas A. 10/6, Kelenföldi 6, Moravcsik 4, Radics 4/3, Debreceni 3, Barócsi 2, Medve M. 2, Dormán -.

Salgótarján: Sömenek 25/12, Joó 13/9, Karanfilovski 8/6, Molnár M. 7, Herendic 6, Bán T. 6/6, Boinitzer 2, Nshimba -, Bogatin -.


19. forduló

Tovább menetel a Nyíregyháza, a Veszprém sem tudta megállítani

Siska János, a Nyíregyháza edzője: Gratulálok a csapatnak, amit megbeszéltünk a mérkőzés előtt, azt betartották. Ezt a győzelmet Csizmadia Leventének ajánljuk születésnapja alkalmából. Sok sikert a Veszprémnek a szezon további részében!

Baksa Szabolcs, a Veszprém edzője: Gratulálok a Nyíregyháza csapatának! Azt gondolom, hogy jobban kosárlabdáztak ma nálunk. Igazából fizikálisan felőröltek minket. Nyilván hosszabb rotációval rendelkezik, és aki pályára lépett, mindenki hozzá tudta tenni a magáét, viszont az én játékosaim sem adták föl. Küzdöttünk végig, sajnos ma ennyi volt bennünk, de megyünk tovább.

HÜBNER-Nyíregyháza BS – HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 84-64 (24-19, 29-14, 17-14, 14-17)

Nyíregyháza: Bus I. 18, Ubilla 15/9, Dr. Mohácsi 15/9, Bazsó 11/9, Tóth G. 8, Kiss B. 7/3, Vaskó 3/3, Demeter 3/3, Czinger 2, Szobi 2, Kuttor -.

Veszprém: Szabó P. 16/6, Madár A. 14/6, Futó B. 12, Szűcs P. 9/3, Dukic 8, Birkás 5/3, Sipos M. -.


Kezd kinyílni az olló az MTK és a mezőny között

Horváth Balázs, az MTK edzője: Gratulálok a Miskolcnak a győzelemhez! Nagy energiákat mozgósított az egész mérkőzésen, amire mi csak időszakosan vagyunk képesek. A második félidőben vezettünk nyolc ponttal, de a kritikus pillanatokban mindig belehibáztunk. Sajnos kezd kinyílni az olló az előttünk álló csapatok és köztünk. Nincs probléma, hiszen akinek nyolc-kilenc győzelme lesz az alapszakasz végén, annak is két győzelmet kell megszerezni a play-out során, és nekünk is. Folytatjuk a munkát, van kilenc hetünk felkészülni.

Szollár Gergő, a MEAFC edzője: Köszönjük a játékot az MTK-nak, magas színvonalú mérkőzés volt. Örülök, hogy a hullámvölgyből ki tudtunk jönni és ilyen tartása volt a csapatnak. Gratulálok a csapatomnak!

MTK-Elite Basket – MEAFC-Miskolc 78-85 (21-25, 21-17, 17-23, 19-20)

MTK: Takács A. 19, Jilling 15/9, Farkas S. D. 13/9, Jakab P. 11/3 (+11 gólpassz), Láncos 8, Juhász 5/3, Bognár M. 5/3, Dobos M. 2, Spiriev -.

MEAFC: Homoki 22, Kozák M. 17/3, Tóth B. 12/6, Lippai 12, Béres D. 8, Érsek 6/6, Tóth V. 5/3, Kozák B. 3/3, Orliczki M. -, Tóth G. -.


A rutinosabb Nagykőrös győzött az NKA ellen

Ivica Mavrenski, a Pécs edzője: Gratulálok a Nagykőrösnek, megérdemelte a győzelmet! Vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe, de aztán buta hibákat vétettünk. Eljött az ideje, hogy végre felnőjünk, és felnőttként játsszunk, ne gyerekekként! Beszédes, hogy tizennégy labdát adtunk el, az ellenfelünk pedig tizenhárom támadó-lepattanót szerzett.

Lakosa Zsolt, a Nagykőrös edzője: Tartottunk az akadémiai fiataloktól, mert nagyon jól játszottak az utóbbi időben, megszorongatták a toronymagas esélyes Nyíregyházát is. Mi a rutinunkban, a tapasztalatunkban bíztunk, ők pedig a lendületükben, a gyorsaságukban. Mindkét csapat a maga erényeinek köszönhette a pontjait, végül mi nyertünk, aminek nagyon örülünk!

NKA Pécs – Nagykőrösi Sólymok KE 70-75 (22-24, 15-15, 13-25, 20-11)

NKA: Kocsis Z. 20, Benke K. 14, Karavdic 12, Lados 10/3, Váits 5/3, Scherer 4, Rosic 3/3, Herger 2, Gáspár M. -, Fülöp Zs. -.

Nagykőrös: Kovács G. S. 22/9 (+14 lepattanó), Molnár M. 19/12, Fehér P. J. 14/3, Mácsai 9, Jenei G. 6, Kónya 5/3, Szrapkó -, Mester M. -.


Fővárosi rangadóját is megnyerte a MAFC

Garai Péter, a MAFC edzője: Gratulálok csapatomnak a győzelemhez!

Beák Gábor, a TF edzője: Gratulálok az ellenfél csapatának! Egy nagyon kemény mérkőzést játszottunk, amiből sajnos mi kerültünk ki vesztesen. Úgy gondolom, hogy ez egy végletekig kiélezett harc volt. Ugye tudjuk jól, hogy mind a kettőnknek a nyolc közé jutás a legfőbb cél, és így szűkülnek a dolgok. Gratulálok a MAFC-nak! Sok sikert továbbra is!

MAFC – TF-BP 75-71 (14-16, 24-15, 18-18, 19-22)

MAFC: Lakits 22, Tóth P. 20/3 (+11 lepattanó), Csapai 15/9 (+13 lepattanó), Polgárdy 12, Pfandler 6, Biber -, Herló -, Németh B. T. -.

TF: Szántó D. 14, Kerkai 14/3, Somogyfoki P. G. 13/6, Nagy Sz. Sz. 11/3, Csík Ri. 10, Karosi 8/6, Timkó 1, Rozs M. Z. -.


Másik riválisát is legyőzte a Tarján

Az év eleji kábulatból felocsúdni látszó Szabó-legénység a mezőny egyik legjobb formában lévő alakulatát látta vendégül szombat este, igaz a hétmeccses sikersorozattal a háta mögött Salgótarjánba érkező Honvédot ebben a rivalizálásban az utóbbi időszakban nem kísérte túl nagy szerencse. A felek utolsó három összecsapása ugyanis egyvalamiben megegyezett: a végletekig kiélezett, egylabdás meccseken rendre az SKSE csapata győzedelmeskedett – írja a Salgótarján honlapja.

Nos, a bevett forgatókönyvhöz ezúttal is ragaszkodtak a csapatok, ezáltal a találkozó szinte mindvégig kiegyenlített küzdelmet, s csupán néhány komolyabbnak mondható fordulatot hozott. Noha az első percekben még jóval élesebbnek tűntek a vendégek, ez az intenzitásbeli különbség a minden kóbor labdára elsőként érkező fővárosiak gyenge helyzetkihasználása miatt az eredményben már nem igazán mutatkozott meg. Sőt, Nshimba triplájával a nyitó negyed közepére már át is vették a vezetést a lassacskán magukra találó tarjániak, akik Bán és Karanfilovski távoli-, valamint a Sömenek-Joó páros közeli találataival a kisszünetre kilenc ponttal elhúztak (24-15).

Csakhogy a rövid pihenő hazai oldalon alaposan megtörte a lendületet, olyannyira, hogy a második felvonás első kilenc percében mindössze nyolc SKSE-pont született. A tőlük megszokott harcos-lelkes kosárlabdát bemutató honvédosok Stefán és Kopácsi vezérletével hamar le is dolgozták hátrányukat, s a félidőig már nem is engedték újból leszakítani magukat (36-34).

Az addigiakkal ellentétben a harmadik periódus első felében a védőmunkát mindkét gárda eléggé könnyedén vette, s úgy tűnt az adok-kapokból jobban jön ki Puskás Artúr együttese. Bán és Sömenek révén a hazaiak egy ideig még tartani tudták ugyan a lépést a remek irányítójátékot bemutató Tóth és a rendkívül atletikus Tanoh Dez vezette piros-fehérekkel, ám 44-43 után a látogatók zsinórban három triplát is berámoltak, aminek köszönhetően a 25. percre immár nyolc ponttal léptek el. A védekezésükön haladéktalanul szigorító tarjániak a folytatásban Molnár és Joó kosaraival vették üldözőbe ellenfelüket, s az utolsó kisszünetre végül teljes siker koronázta 13-5-ös részhajrában kicsúcsosodó erőfeszítéseiket (57-57).

A két gárda a Boinitzer triplájával kezdődő záró negyedben sem igazán tudott egymástól szabadulni, olyannyira, hogy két egységnél nagyobb különbség a hajráig gyakorlatilag már egyszer sem alakult ki. Így azután, ahogy az ebben a párharcban már csak lenni szokott, ismét éles végjáték kerekedett, melyből a hagyományoknak megfelelően, a döntést ezúttal Bán bravúros kettő plusz egyes akciójával, valamint néhány sorsdöntő pillanatban bemutatott labdaszerzéssel kicsikaró tarjáni alakulat került ki győztesen.

Szabó Zoltán, a Salgótarján edzője: Ismét egy férfias, küzdelmes mérkőzést nyertünk meg. Egyik csapat sem tudott komolyabb előnyt kiharcolni a negyven perc során, amikor a Honvéd ellépet egy kicsit, akkor változtattunk a védekezésen, és sikerült visszajönnünk a meccsbe. A végén kulcsszituációkban tudtunk támadó-lepattanókat szedni, és a magunk javára fordítottuk ezt a fontos találkozót. Büszke vagyok a játékosokra, mert ismét szívüket, lelküket kitették a pályára. Most kapnak pár nap pihenőt, aztán megyünk tovább!

Puskás Artúr, a Honvéd edzője: Gratulálok a Salgótarjánnak, azt gondolom, összességében megérdemelten nyertek a hazaiak, mi nem voltunk elég pontosak a mai napon. Nagyon férfias mérkőzés volt, melyen kevés igazán könnyű dobás jutott, és ezeket sem használtuk ki túl jó százalékban. Ráadásul megint visszatért az a problémánk is, hogy a büntetőknél nem tudtunk eléggé koncentrálni, ugyanúgy, mint az odavágón. Akkor tizenkettőt hagytunk ki, most tízet, ami egy ilyen jó csapat ellen, egy ennyire szoros találkozón nem fér bele. Harcoltunk, küzdöttünk becsülettel, sajnos a végén kulcs támadó-lepattanókat engedtünk a Tarjánnak. Nem történt tragédia, megyünk tovább, készülünk a következő meccsre. A hazaiaknak és Szabó Zolinak sok sikert a szezonra, kívánom, hogy érjék el céljaikat!

Salgótarjáni KSE – Budapesti Honvéd SE 74-70 (24-15, 12-19, 21-23, 17-13)

Salgótarján: Sömenek 12 (+12 lepattanó), Bán T. 12/3, Boinitzer 11/6, Joó 11/3, Karanfilovski 10/3, Molnár M. 8, Herendic 5, Nshimba 5/3, Bogatin -, Hajdu -.

Honvéd: Tóth B. M. 13/6, Kopácsi 13/9, Tanoh 12/6, Stefán D. L. 9, Takács D. 7/3, Bea B. 6, Tichov 6/3, Szatmári Zs. 2, Kovács D. 2, Szentirmai -, Kármán -.


A PVSK ellen is nagyon szoros meccsen kapott ki a Vasas

Faragó Péter, a Vasas edzője: Gratulálok a PVSK-nak, teljes mértékben megérdemelték a győzelmet! Voltak játékosok, akik előre tudtak lépni az utolsó pillanatokban és ezért nyertek. Az én felelősségem pedig annyi, hogy ugye csak hétpontos előnnyel mentünk a félidőre, esetleg, ha szűkebb rotációt használok, akkor nagyobb előnnyel tudunk menni és akkor nem ilyen szoros a meccs. Igyekszem most is, ahogy mindig, felmenteni játékosaimat a saját felelősségük alól.

Rab Gyula, a PVSK edzője: Először is gratulálok a csapatnak, mert amit ma letettek a pályára, az egy jó teljesítmény volt, mert a Vasas pályáján győzni mindig egy elég nagy kihívás. Nagyon sok problémával küzdünk, de a fiúk ezt megpróbálták ma lelkes játékkal és igazi csapatként megoldani, ami sikerült is, hiszen a végjátékban rutinosan és jól játszva sikerült a magunk javára fordítani a mérkőzést. Sok sikert kívánok a Vasasnak a továbbiakban!

Vasas Akadémia – Pécsi VSK-CARGATE 60-63 (15-12, 14-10, 11-20, 20-21)

Vasas: Moravcsik 10/3, Medve M. 10/9, Boros 8, Kelenföldi 8, Krasovec 7/3, Radics 6, Barócsi 4, Farkas A. 3/3, Dormán 2, Debreceni 2, Kódor -, Steier B. -.

PVSK: Carev 23/9, Rátvay B. 11 (+11 lepattanó), Meleg G. Z. 9, Bor S. 9/3, Hőgye 9/3, Mándity M. 2, Marjanovic -, Heimann B. -, Kovacsevics -.


Mezőnymunkában felülmúlta, de legyőzni nem tudta a BKG-t a Baja

Dr. Nagy Ágoston, a BKG edzője: Beigazolódott a félelmem, hogy a több heti kihagyás után a Baja jó formában érkezik, játékra éhesen. Mezőnymunkában nagyjából felülmúltak minket, de szerencsére a kritikus időszakban jobban dobtunk. Örülünk a győzelemnek!

Cservék Csaba, a Baja edzője: Nagyon jó meccset játszottunk. Mind a két csapat nagyon jó dobóformát mutatott. A kihagyás után ez engem egy kicsit meg is lepett. Gratulálunk a hazai csapatnak! Remélem, hogy mind a két együttes ott lesz a végelszámolásnál, mert nagyon jó volt egy ilyen tiszta és sportszerű meccset játszani.

BKG Príma Akadémia – Bajai Bácska FKE 102-98 (28-25, 23-25, 22-21, 29-27)

BKG: Nagy Bo. Á. 51/33, Nagy Be. Á. 21/9 (+13 gólpassz), Armaghani 9, Buzás 9, Nagy S. 4/3, Szeleczki 2, Reizer 2, Opre 2, Cooper 2, Halász -.

Baja: Jakab P. 33/9 (+11 lepattanó), Pongó 15/6, Goldring J. B. 14/6, Nagy D. 13/9, Goldring G. 12, Vukicevic 8, Dr. Ágfalvi 3/3.

A bajnokság állása:

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. HÜBNER-Nyíregyháza BS 18 17 1 35 1581 1285 0,972
2. BKG Príma Akadémia 19 16 3 35 1734 1417 0,921
3. HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 17 11 6 28 1459 1401 0,824
4. Budapesti Honvéd SE 18 11 7 29 1562 1417 0,806
5. Vasas Akadémia 17 10 7 27 1365 1258 0,794
6. Salgótarjáni KSE 19 11 8 30 1495 1488 0,789
7. MAFC 17 9 8 26 1344 1412 0,765
8. Bajai Bácska FKE 14 7 7 21 1233 1186 0,750
9. NKA Pécs 17 7 10 24 1339 1394 0,706
10. Nagykőrösi Sólymok KE 18 7 11 25 1443 1482 0,694
11. TF-BP 19 7 12 26 1474 1600 0,684
12. MEAFC-Miskolc 18 5 13 23 1436 1564 0,639
13. Pécsi VSK-CARGATE 19 4 15 23 1361 1677 0,605
14. MTK-Elite Basket 18 2 16 20 1203 1448 0,556

Zöld-csoport

13. forduló

Továbbra sem megy a DEAC-nak, a Pénzügyőrnek annál inkább

Jesper Gustavsson, a DEAC edzője: Akadtak jó periódusaink, de mentálisan nem voltunk elég erősek, hogy kilábaljunk hosszú hullámvölgyünkből, és megnyerjük a mérkőzést. A negyedik negyedben huszonnyolc pontot kaptunk, míg részünkről senki nem tudta hátára venni a brigádot. Hiányzott az agresszív játék és a keménység, ezek nélkül pedig nem lehet egy ilyen szintű ellenfél ellen nyerni.

dr. Bagi Melinda, a Pénzügyőr edzője: Egy nagyon hosszú január áll mögöttünk, és szintén egy hosszú február következik, ami fizikálisan rendkívül igénybe veszi a társaságot. Ezzel együtt is a fegyelmezett játékra koncentrálunk, fejben igyekszünk rendben lenni, hiszen csak úgy sikerülhet meccseket nyernünk. Ez ma sikerült, amiért büszke vagyok a fiúkra. Köszönjük a DEAC-nak a sportszerűséget, rendkívül szimpatikus társaság, sok sikert kívánok nekik a jövőben!

DEAC U23 – Pénzügyőr Sportegyesület 50-79 (9-26, 18-10, 13-15, 10-28)

DEAC: Balázsi 13/9, Neuwirth 9/3, Kalassai 8/3, Csikai 6, Fábián Sz. 4, Ságodi 3, Sólyom Be. 3, Nemes Á. 2, Kiss K. 2, Sipos T. -, Batbaatar -, Asszú Ád. -.

Pénzügyőr: Szálas 20/6, Horváth B. 19/15, Kovács M. 14/9, Baranyi 13, Horváth Cs. 6, Mihalics 4, Szekeres Á. 3, Kiss L. T. -, Koflanovics -, Kollár -, Fekete J. -.


19. forduló

Megizzadt Győrben az Óbuda, de megvan az újabb győzelem

Csaplár-Nagy Ervin, a Győr edzője: Vegyes érzelmek vannak bennem így a mérkőzés után, részben nagyon büszke vagyok a csapatomra, másrészt csalódott vagyok, mert ennyi könnyű kihagyott ziccerrel nem tudtunk mérkőzést nyerni. Amit letettek a fiúk támadásban és védekezésben, azért maximálisan elégedett vagyok. Nagyon sajnálom a kihagyott ziccereket, azt gondolom, ha azoknak a felét bedobjuk, nem csak a meccsben maradhattunk volna, akár mérkőzést is nyerhettünk volna, és meg lehetett volna az a meglepetésgyőzelem, amire számítottam meccs előtt. Sajnos ez van, ez a kosárlabda. Két hetünk van felkészülni a következő fordulóra. A következő három mérkőzés nagyon fontos számunkra, ezeket nagyon szeretném megnyerni.

Armaghani Saeed, az Óbuda edzője: Nagyon jól tudtuk, hogy itt meccset nyerni nagyon-nagyon nehéz lesz, ráadásul csomó problémával küszködünk, sok sérült játékosunk van, sorozatban sok meccset kellett játszani. Ehhez jött még, hogy Steve Rosemond sérülése miatt hoztunk egy új játékost, Jovanovicsot, aki szintén új test volt a csapatban, és nagyon féltem tőle, hogy nem fog tudni azonnal beilleszkedni. Szerencsére nagyon jól sikerült a beilleszkedése. Nagyon okos kosárlabdát tudtunk játszani, kontroll alatt tudtuk tartani az egész mérkőzést. Gratulálok a csapatomnak, de a győri csapatnak is, nagyon szépen küzdöttek, és nagyon akarták ezt a győzelmet. Sok sikert kívánok nekik!

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC – Óbudai Kaszások KA 75-79 (15-18, 29-32, 14-11, 17-18)

Győr: Kámán B. 20/12, Bakon 17/9, Földesi 15/6, Berneczei 11, Kertész D. 10/6 (+11 lepattanó), Nagy T. 2, Lógár -, Hágen -, Geiger -.

Óbuda: Horváth M. 17 (+11 lepattanó), Vámos 16/3, Jovanovics 13/9, Varga D. G. 12, Kovács B. 10/6, Bencsik 9/3, Vígh 2, Vas-Teplán -, Konta -.


A Békés is győztesen távozott Egerből

Dr. Váczi Péter, az Eger edzője: Védekezésben kétarcúak voltunk a mérkőzésen. Az első félidőben nagyon gyatra volt, a második félidőben egészen jól nézett ki. Fontos tanulsága van ennek a meccsnek, melyet próbálunk hasznosítani a következő mérkőzéseken. Gratulálok az ellenfélnek!

Balog Vilmos, a Békés edzője: Gratulálok az egri csapatnak, nehéz helyzetben vannak, de nagyon-nagyon jó játékkal megnehezítették a dolgunkat. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű, hiszen Egerben sosem könnyű nyerni. Ez idén is igazolódott, a második félidőben mozgósítottak. Szerencsések vagyunk, hogy nyertünk.

EKE Eger KOK – Békési SzSK 66-79 (12-24, 22-26, 20-11, 12-18)

Eger: Szicsák 21, Ungi 12/6, Illés B. 7/3, Csomor 6, Máté B. 6, Papp B. 5/3, Pomázi 4/3, Mondi 3/3, Bíró B. 2, Kátai -, Sárosi -.

Békés: Hargitai 19/3, Balog G. 16/12, Krisztics 16/3, Cvijin 12/6 (+14 lepattanó), Frikker 8, Széphelyi 8/6, Vass -, Karsai Cs. -, Mucsi -, Szabó M. I. -.


A Vásárhely húzta be a Pápa elleni rangadót

Tóth Tamás, a Vásárhely edzője: Először is gratulálni szeretnék a kollégámnak, hogy erősen tartalékosan is ennyire jól játszottak, mielőbbi felépülést kívánok a pápai sérülteknek! Kis túlzással már az első félidőben el tudtuk volna dönteni a rangadót, de kihagytunk hét büntetőt és eladtunk tíz labdát. A szünet után tizenegy hárompontost dobott extra százalékkal a Pápa, ritmustalanul játszottunk, rossz döntéseket hoztunk. A végjátékban ötpontos hátrányból fordítottunk, talán higgadtabbak maradtunk és a szerencse is mellénk állt. A Pápa egy rutinos, sok nagy csatát megélt társaság, így még értékesebb a sikerünk. Fortuna velünk volt ma, és talán éppen egyetlen ponttal érdemeltük meg jobban a győzelmet, még ha „focinyelven” szólva a döntetlen igazságosabb lett volna.

Kálmán László, a Pápa edzője: Gratulálok a Vásárhelynek! A bajnokság két meglepetéscsapata találkozott, azt gondolom, mindkét társaság erőn felül szerepel. Ma a szerencsésebb csapat nyert, öt ponttal vezettünk a végjátékban, kezünkben volt a győzelem, de sajnos túl sokat hibáztunk. Szomorú vagyok, hisz nagyon jó csapat otthonában tudtunk volna tartalékosan nyerni, de ilyen az élet, többet kell dolgoznunk.

Vásárhelyi Kosársuli – Conoil Motax KC Pápa 92-91 (25-20, 19-16, 22-28, 26-27)

Vásárhely: Béres N. 18, Varga Á. 14/3, Bálint E. 13/3, Pavlovic 11, Molnár B. 10, Varga Z. 9/3, Rostás 8, Acsimovics 6, Bodócsi 3/3.

Pápa: Murai 32/15 (+13 lepattanó), Koma 22, Hódi 16/12, Horváth A. 11/9, Parcsami 7/3, Kasza K. 3/3, Németh G. -, Kocsis T. Z. -.


Nem kegyelmezett a Tiszaújvárosnak a Pénzügyőr

dr. Bagi Melinda, a Pénzügyőr edzője: Azt gondolom, a Tiszaújvárosban elszenvedett vereségünk óta nagyon sokat fejlődött a csapat. Hosszú volt a január nekünk, sűrű lesz a február is, végig maximális koncentráltságra van szükség ahhoz, hogy az eltervezett dolgokat pontosan tudjuk végrehajtani. Elmondhatatlanul büszke vagyok a csapatomra több szempontból is, de ma főként amiatt, hogy fejben mennyire erősek tudnak lenni. Nagyon nagy öröm számomra, hogy ennek a csapatnak lehetek az edzője.

Szendrey Zsombor, a Tiszaújváros edzője: Elsősorban gratulálok a hazai csapatnak, fantasztikusan játszanak, és már sorban a harmadik mérkőzésen extrán dobnak. Talán a Zöld-csoport egyik legmagabiztosabb csapata, nagyon látszik rajtuk az intelligencia, hogy egységesen tudnak mozogni a pályán. Nem hiába van meg a hetedik győzelmük a visszavágók során. Sok sikert kívánok nekik a továbbiakban, mi pedig amit tudunk, igyekszünk azt megnyerni.

Pénzügyőr Sportegyesület – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 99-54 (26-10, 28-10, 20-14, 25-20)

Pénzügyőr: Szálas 22/12, Mihalics 17/12, Baranyi 12/3, Horváth Cs. 11/3, Kovács M. 10/6, Dobos V. 9/9, Horváth B. 7/3, Fekete J. 4, Kollár 3/3, Kiss L. T. 2, Koflanovics 2, Szekeres Á. -.

Tiszaújváros: Kovács M. 17/6, Asszú Ár. 13, Szabó N. 6, Lajsz 6, Drahos 3, Kovács Z. 3/3, Molnár B. 3, Szilasi 2, Orliczki B. B. 1, Taskó -, Eremiás K. -.


Ivosev nagyot ment, nyert is az Újpest

Surmann Gábor, az Újpest edzője: Mindenekelőtt gratulálok a játékosaimnak, azt gondolom, megérdemelt győzelmet arattunk. Az első félidőben a rossz helyzetkiválasztásaink, s döntéseink miatt kerültünk minimális hátrányba, ráadásul bántóan sok közelit hibáztunk, továbbá kissé meggyűlt a bajunk a középső magas P&R-játékukkal. A második félidőben a védekezésünk azonban élesebb lett, mezőnysorunk hatalmas munkát végzett és limitálta sikeresen a Fekete-Tóth kettőst. Támadásban pedig a kulcs az volt, hogy a végletekig türelmesen, precízen hajtottuk végre a figurákat, volt indításunk, mélységi játékunk, kevesebb eladott labdánk, és egy extra klasszis Ivosevünk. Ő rá külön büszke vagyok, no nem a számai miatt, legyen annyi elég, ő tudja miért, s én is tudom. A győzelemnek most nagyon örülünk, mégis csak a nagyon erős első helyezettet sikerült két vállra fektetnünk. Azonban holnaptól már a Hepp Kupa-négyesdöntőre fogunk készülni. A Ceglédnek egészségben gazdag folytatást kívánok, a csapatomnak pedig köszönöm az élményt, tényleg büszke vagyok rájuk. Végezetül a győzelmet szeretném a drága feleségemnek ajánlani születésnapja alkalmából, ő a legnagyobb szurkolóm, s szurkolója csapatunknak. Hajrá Újpest!

Honti Viktor, a Cegléd edzője: Az első félidőben szépen kézben tartottuk a mérkőzést. Nagyon jól játszottunk. Mindent megcsináltunk, amit megbeszéltünk és amire számítottunk az Újpest csapatától. Egy dolog azonban már itt sem volt jó, az pedig a dobószázalékunk. A második félidőben az Újpest extra dobóformát produkált, melyet mi nem tudtunk ellensúlyozni.

Újpest-MT – Ceglédi KE 92-76 (22-24, 13-15, 29-19, 28-18)

Újpest: Ivosev 38/9 (+14 lepattanó), Kelemen B. 17/12, Horváth Á. 15/6, Horváth K. 7/3, Mészáros B. 5/3, Varga B. P. 5, Nagy B. 3/3, Pollák Á. 2, Ondima -.

Cegléd: Kovács B. B. 18, Nárai B. M. 18, Mészáros M. 17/6, Tóth Z. 8, Fekete V. N. 4, Berkics M. L. 3, Hegedűs G. 2, Csákvári 2, Csák B. 2, Várbíró 2, Szabó N. -.

A bajnokság állása:

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. Ceglédi KE 18 15 3 33 1546 1293 0,917
2. Óbudai Kaszások KA 17 14 3 31 1353 1174 0,912
3. Vásárhelyi Kosársuli 17 13 4 30 1412 1280 0,882
4. Újpest-MT 18 13 5 31 1747 1410 0,861
5. Conoil Motax KC Pápa 17 11 6 28 1486 1285 0,824
6. Békési SzSK 18 11 7 29 1538 1475 0,806
7. Pénzügyőr Sportegyesület 17 9 8 26 1261 1218 0,765
8. Atomerőmű KSE Bonyhád 16 7 9 23 1266 1363 0,719
9. Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 18 7 11 25 1356 1439 0,694
10. SMAFC 17 4 13 21 1127 1372 0,618
11. Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 17 4 13 21 1258 1448 0,618
12. DEAC U23 18 3 15 21 1246 1544 0,583
13. EKE Eger KOK 18 2 16 20 1216 1511 0,556

Kiemelt kép és nyilatkozatok: hunbasket.hu

8 hozzászólás

8
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
5 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
6 Comment authors
hajramagyarorszagDennisLidokainAlexx1977bakiba Recent comment authors
hajramagyarorszag
Olvasó

A nagy trió nyerte meg a meccset a bkgnak

bakiba
Vendég
bakiba

Nagy B teljesítménye valóban imponáló. Azt azonban ne felejtsük el, hogy az egész csapat a keze alá játszik. Minden így van kitalálva. Be kell dobni, persze, de attól még mindenkinek az a dolga, hogy ő gólkirály legyen. Akinek nem tetszik az, megy. Lásd korábbi légiós (délszláv) és szerintem ennek a Cooper gyereknek sincs sok hátra.
Nem akar ő elmenni innen. Arany élete van. A csoportban nem lenne ez, meg fizikailag sincs ott. Ez pont neki való. Apuci csapatában!

Vebsztanhalu
Olvasó

Van igazság abban amit írsz. Azonban, ha ebből a szempontból vizsgáljuk, sokan azért kerülnek NB1/A csapatba, mert apuci ott van a tűz közelében. Biztos kényelmes neki ott, mert az apja az edző és mindenki a keze alá játszik, de attól én úgy vélem, hogy megérdemelné a lehetőséget a magasabb osztályban, mert képessége megvan hozzá. A “fizikálisan sincs ott”-ról meg annyit, hogy alacsony termete ellenére a legtöbbet kihozza a játékból. (Az a Pongó kapott róla most 50 pont felett, aki elég jó NB1-es tapasztalattal rendelkezik és fizikálisan jobban “ott van”.) Sajnos ez jellemző a kosárlabdára, hogy lehet valaki jobb fizikai adottságokkal,… Olvass tovább »

Dennis
Olvasó

Nem hiszem, hogy az A csopis csapatok edzői, játékosmegfigyelői ennyire vakok lennének, hogy ha tényleg ekkora tehetség ne csaptak volna még le rá.
A DEAC-nak sem kellett, pedig azért ott is vannak jó szakemberek.
Itt valami olyan tényező lehet amit csak a “belső” körök ismerik, nekünk maradt a találgatás.
Azért voltak a srácnak olyan meccsei is amikor kb. 50 dobáskísérletből 20 sem ment be.
Azért ezt egy komolyabb csapatnál nem tolerálják, hanem mehet a kispadot melegíteni, míg a BKG-ban gyakorlatilag csere nélkül nyomja végig a meccseket.

Lidokain
Olvasó

Légióskerdes: köztudottan jó kapcsolataik vannak, viszont felemasan sikerült az idei igazolasok.
Radoncic serules
Folkers serules (és elvileg nagyon gyenge is volt)
Mivel nem top fizeteses (sőt) legiosok így ez mindig elég nagy lutri hogy mennyire jonnek be.. kecsegtető videót bárkitől össze lehet vágni.

Amilyen fizetési igények vannak másodosztályban is, közepes alatti magyar játékosoknak is, szerintem olcsóbb (olcsó) legiost cserelni/valtogatni mint irreális fizukat osztogatni olyanoknak aki közel se tud annyit hozza tenni mint egy mondjuk rookie motivált légiós.

Vebsztanhalu
Olvasó

Szerintem Nagy Botond igazán megérdemelné, hogy kipróbálhassa magát egy első osztályú csapatban (akár az idei Jászberény). Nagyon magabiztosan hozza ezeket a statisztikákat. Nem leszólva senkit, de nála sokkal gyengébb játékosoknak volt már (és van) lehetőségük bemutatkozni és játszani az NB1/A-ban.

Alexx1977
Olvasó

Ahhoz el kéne engedni apuci kezét, vmint elfogadni, hogy a kosárlabda csapatjáték. Nem utolsósorban a töredékét keresné csak meg egy A csoportos csapatban!

Vebsztanhalu
Olvasó

Nyilván el kellene engednie a kezét, nem is erről írtam, hanem hogy megérdemelné a lehetőséget. Lehet lenne rá opció de ő nem akar menni, ezt nem tudom, ő dolga.

Legfrissebb

Hírek

Facebook