Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Rátgéber Akadémia-bravúr a Salgótarján ellen

Meglepetéssel folytatódott a másodosztály.



:

:

Az elmúlt héten is folytatódtak a küzdelmek a B-csoport felső- és alsóházában.

A 11. fordulóból pótolt Honvéd – Rátgéber Akadémia találkozó nyitotta a hetet, mely a fővárosiak győzelmét hozta. Szintén a fővárosi fél ünnepelhetett a MAFC–Nagykőrös és a Salgótarján–TF egylabdás mérkőzéseken – mindkettő a hetedik fordulóból maradt még vissza. Az MTK a PVSK tartalékait győzte le a 14. körre kiírt meccsükön. A 16. fordulóban máris javított a Nagykőrös: megverte a MEAFC-ot. Nem kis meglepetésre győzelemmel folytatta a Rátgéber Akadémia, amely otthon elkapta a heti második vereségét elszenvedő Salgótarjánt. Egyetlen kosárnyi különbség döntött a BKG javára a MAFC ellen, míg a Vasas magabiztos győzelmet aratott a TF otthonában. Hozta kötelező győzelmét az MTK ellen a listavezető Nyíregyháza, és a Honvédnak sem okozott gondot a PVSK legyőzése.

A felsőház 16. köre a március 10-i Veszprém–Baja meccsel lesz teljes.

A Zöld-csoportban komoly különbséggel verte a Győr a DEAC tartalékait a 14. körben, a SMAFC vendégeként 107 pontig jutott az Újpest a 15. fordulóban, ami győzelmet is ért. Öt mérkőzést rendeztek eddig a 16. fordulóból: a Pénzügyőr a Vásárhelyt győzte le, a SMAFC-ot verte a Békés, az Egert a Győr, a Pápát sem tudta megszorongatni a DEAC U23, míg a Cegléd 37-tel volt jobb a Tiszaújvárosnál. Egy meccs maradt ebből a fordulóból: január 26-án találkozik az Újpest és a Bonyhád.

A BKG után a Nyíregyháza is a Hepp Kupa legjobb négy csapata közé lépett, miután magabiztosan verte a Ceglédet – a másik két negyeddöntőt (Újpest-MT – Vásárhelyi Kosársuli és TF-BP – Conoil Motax KC Pápa) kedden rendezik.

NB I/B

Piros-csoport

11. forduló

Zsebben az újabb Honvéd-győzelem

Puskás Artúr, a Honvéd edzője: Ahogy vártam, ez egy nagyon nehéz mérkőzés volt. Minden dicséretet megérdemelnek Ivica tanítványai, mert alig negyvennyolc órával a BKG elleni fellépésük után kőkeményen odatették magukat. Gratulálok a srácoknak, kiszenvedett győzelem, aminek semmit sem von le ez az értékéből. Melóval és a kulcsszituációkban mutatott védekezéssel húztuk be.

Ivica Mavrenski, a Pécs edzője: Gratulálok a Honvédnak, megérdemelték a győzelmet, hiszen egész mérkőzésen vezettek. Voltak lehetőségeink visszajönni a mérkőzésbe, de fizikailag nem bírtuk ez ellen a csapat ellen, illetve kilenc nap alatt négy mérkőzést játszunk. Volt több lehetőségünk, de sok üres dobást és büntetőt hibáztunk. Még egyszer gratulálok a Honvédnak, minden jót kívánok nekik!

Budapesti Honvéd SE – NKA Pécs 79-67 (23-17, 21-20, 19-16, 16-14)

Honvéd: Kopácsi 14/6, Szatmári Zs. 10, Takács D. 9/3, Tanoh 8, Stefán D. L. 8, Tóth B. M. 8, Kármán 7/3, Szentirmai 6, Bea B. 4, Tichov 3/3, Pintér D. 2.

Pécs: Scherer 22/12, Kocsis Z. 13, Karavdic 12, Gáspár M. 7, Kollár 7/3, Benke K. 4, Váits 2, Molnár M. -, Fülöp Zs. -.


7. forduló

Hiába nyert meg három negyedet a Nagykőrös a MAFC otthonában

Garai Péter, a MAFC edzője: Ismételten csak a győzelemhez tudok gratulálni.

Lakosa Zsolt, a Nagykőrös edzője: Nehéz okosat mondani egy ilyen mérkőzés után. Úgy érzem, hogy a kezünkben volt a mérkőzés. Az ellenfél technikait kapott és onnantól kezdve olyan verekedés volt a pályán, amit én még – amióta edző vagyok – nem láttam. Szerintem a MAFC azt csinálta, amit ebben a szituációban lehetett, és fizikálisan megvert minket. Mi abszolút elfáradtunk a végére, ennek ellenére voltak lehetőségeink, hogy megnyerjük a meccset. Nem sikerült. Úgy tűnik, hogy erősödnünk kell fizikailag. Gratulálunk!

MAFC – Nagykőrösi Sólymok KE 71-70 (18-22, 20-21, 13-19, 20-8)

MAFC: Tóth P. 33/3 (+12 lepattanó), Polgárdy 14 (+11 lepattanó), Csapai 13, Biber 9, Németh B. T. 2, Pfandler -, Komma -, Herló -.

Nagykőrös: Kovács G. S. 21/12, Lakosa Á. 12/6, Fehér P. J. 11/3, Mácsai 10, Molnár M. 10/6, Bartos 4, Jókai 2, Jenei G. -, Szrapkó -.


Salgótarjánban tudott fordítani a TF

Korábbról elhalasztott mérkőzést pótolt szerda este a Szabó-gárda, s a salgótarjániak számára előzetesen amolyan kötelező házi feladatnak tűnt a középmezőnyben szerénykedő TF-BP elleni összecsapás két bajnoki pontjának otthon tartása – írja a BeszterceKK.hu.

Ahogyan az várható volt, a feldobás után gyorsan magukhoz is ragadták a kezdeményezést a piros-feketék, akik közül az első percekben szép sorban mindenki letette a névjegyét. Boinitzer, Karanfilovski, Nshimba és Bán ráadásul egyaránt triplával, míg Sömenek egy kettő plusz egyes akcióval jelentkezett be, így azután a nyitó felvonás második felére, visszafogottabb védőmunkája dacára, máris tíz pont fölé kúszott az SKSE előnye.

A parádés dobóformát mutató (75%-os hatékonyság mezőnyből, 6/9 triplával) tarjániak a kisszünetig végül harminchárom egységig meneteltek, a rövid pihenőt követő 7-2-es futásuknak köszönhetően pedig a 14. percben immár 40-26-ra vezettek. Mindazonáltal már ekkor is látható volt, hogy a vendégek által bevetett zónavédekezés egyáltalán nincs a hazaiak ínyére, az addig ragyogóan működő tarjáni támadójáték hanyatlását zsinórban öt elhibázott távoli kísérlet és hét labdaeladás jelezte. Utóbbiakat ráadásul Somogyfokiék rendre könnyű gólokkal büntették, aminek következtében a nagyszünethez közeledve mindössze öt pontra zsugorodott a különbség. Ugyan Boinitzer és Joó egy-egy triplája végül 48-37-es félidei állást eredményezett, a folytatás a hazaiak számára egyáltalán nem ígért diadalmenetet.

Az első félidő után még az SKSE-nek állt a zászló. Fotó: hunbasket.hu

Olyan vesszőfutásra persze senki sem számított, amit az ekkorra támadásban végképp lelassuló, statikussá és meglehetősen pontatlanná váló piros-feketék a harmadik periódus első felében bemutattak: bő hat perc alatt csupán egyetlen mezőnygólt és három pontot dobtak, amivel nemcsak eltapsolták maradék fórjukat is, de végképp elhitették az egyre nagyobb önbizalommal játszó vendéggárdával, hogy itt bizony lehet komolyabb keresnivalója. A Bán-Boinitzer kettősnek mindenesetre a Beák-gárda első hatalomátvételi kísérletét sikerül hamar leszerelnie, s 56-59 után zsinórban nyolc pontot berámolva, a végső tíz perc kezdetére visszaragadta a vezetést az SKSE együttese (64-59).

Amely ugyan a folytatásban is látványosan nyüglődött a TF területvédekezése ellen, rendre talált egy-egy embert, aki egy kósza triplával vagy jó egyéni megoldással a döcögő szekeret tovább lendítette. Sőt, a végjátékba fordulva már-már befutónak tűntek a Sömenek két duplájával 78-70-re ellépő tarjániak, akik azonban a siker kapujában újra látványosan megtorpantak. Olyannyira, hogy néhány pillanattal később már a rendkívül lendületes Somogyfoki iránymutatásával egy 10-0-ás száguldást produkáló látogatók vezettek, s bár Sömenek bravúros triplájával és önfeláldozó labdaszerzésével kisvártatva ismét fordult a kocka, Karosi távoli találata nyomán, kevesebb mint egy támadásnyi idővel a dudaszó előtt, egálra álltak a felek. Az utolsó szó joga így is a hazaiakat illette, ám a remeklő Somogyfoki nemes egyszerűséggel kivette a labdát az elmélázó Molnár kezéből, s kései ziccerével meglepő, ám a látottak alapján korántsem érdemtelen győzelemhez juttatta a fővárosi együttest.

Szabó Zoltán, a Salgótarján edzője: Gratulálok a TF csapatának a győzelemhez! A jó kezdésünk után védekezést váltottak a vendégek, ami megfogta együttesünket, így a folytatásban már nem tudtunk olyan hatékonyak lenni, mint az első negyedben. Sajnos a mi védekezésünk ezúttal nem működött megfelelően, s bár sok mindent megpróbáltunk, a vége egylabdás meccs lett, amiből ezúttal mi jöttünk ki vesztesen.

Beák Gábor, a TF edzője: Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült győznünk ezen az estén. Egy jó iramú, hajtós mérkőzést vívtunk a salgótarjániakkal, s azt gondolom, elsősorban remek küzdőszellemünknek és hatékony védőmunkánknak köszönhetően tudtunk fordítani, és a végén riválisunk fölé kerekedni. Gratulálok csapatomnak és további sok sikert kívánok a hazaiaknak!

Salgótarjáni KSE – TF-BP 83-85 (33-24, 15-13, 16-22, 19-26)

Salgótarján: Boinitzer 16/9 (+12 lepattanó), Sömenek 15/3, Bán T. 14/12, Karanfilovski 12/6, Nshimba 10/6, Molnár M. 7/3, Herendic 4, Joó 3/3, Hajdu 2, Bogatin -.

TF: Somogyfoki P. G. 22/6, Szántó D. 16/3, Karosi 16/9, Nagy Sz. Sz. 10/6, Kerkai 8/3, Csík Ri. 7/3, Timkó 6.


14. forduló

Fontos meccset húzott be a PVSK-t legyőző MTK

Horváth Balázs, az MTK edzője: Nagyon büszke vagyok a játékosokra, ez a győzelem az ő érdemük, az ő sikerük. Voltak nagyon kritikus pillanatai ennek a mérkőzésnek, mindkét félnek rendkívül fontos volt ez a találkozó. Sokáig tíz pont felett volt a különbség a javunkra, aztán mérkőzésbe jött az ellenfél, és újra megtörtént ugyanez. Amikor eldőlt a találkozó, a csapatnak helyén volt a szíve. Ismét megmutatta ez a társaság, hogy képesek egymásért küzdeni, és együtt megélni a győzelmet. Ezért vállaltam el másfél évvel ezelőtt az ő irányításukat. Kívánom a játékosoknak, hogy sokszor megéljék még ebben a szezonban a győzelem adta örömöt! A PVSK-t is illeti a dicséret, mindent megtettek a győzelemért. Sok sikert nekik a továbbiakban!

Rab Gyula, a PVSK edzője: Gratulálok az MTK csapatának, harcosan játszottak a mérkőzésen. Rosszul kezdtük az első félidőt, de utána kiegyenlítettük a játékot, sőt a harmadik és negyedik negyedben a vezetést is át tudtuk venni, de akkor olyan hibákat követtünk el, amikből megbüntetett minket az MTK, és a végjátékban jobbak voltak. Sok sikert kívánok nekik a továbbiakban!

MTK-Elite Basket – Pécsi VSK-CARGATE 81-71 (22-22, 21-15, 14-22, 24-12)

MTK: Takács A. 25, Jakab P. 14/3, Juhász 12/6, Farkas S. D. 12/12, Jilling 8/6, Bognár M. 5/3, Hegedűs A. 3, Láncos 2, Dobos M. -, Spiriev -.

PVSK: Carev 18/3, Rátvay B. 12, Erdei Á. 11/9, Bor S. 7, Heimann B. 6/6, Meleg G. Z. 6, Riskó 5, Mándity M. 4, Lakatos P. 2, Martinez -, Hőgye -.


16. forduló

A MEAFC ellen már negyedet sem vesztett a Nagykőrös

Lakosa Zsolt, a Nagykőrös edzője: Nagyon örülök, hogy sikerült nyerni, mert bár a Miskolc mögöttünk van a tabellán, számunkra nem léteznek kötelező győzelmek. Az elmúlt hetek teljesítménye alapján tudtuk, hogy ez egy nehéz meccs lesz. Hiába játszottunk egy kicsit jobban, mint legutóbb, a végére ismét kiütköztek a hibák, és nem tudtunk simán nyerni, pedig meg volt rá minden esélyünk. Rengeteg eladott labdával, hibás döntésekkel tíz pont körüli maradt a különbség, azonban végre sikerült meccset nyerni, jöhet a Vasas!

Szollár Gergő, a MEAFC edzője: Gratulálok a Nagykőrösnek, lejátszottak bennünket a pályáról! A játék legtöbb szegmensében jobbak voltak nálunk a mai estén. Szedtek negyvenhét lepattanót, ebből tizenöt támadó-lepattanót, s ebből kaptunk tizennyolc második esély-pontot. Úgy gondolom, hogy ránk nézve hízelgő az eredmény. A lepattanózásunkat rendbe kell tenni, de ezt leszámítva a küzdéssel nem volt probléma. Jobb volt ma a Nagykőrös, gratulálok még egyszer!

Nagykőrösi Sólymok KE – MEAFC-Miskolc 93-77 (25-22, 28-17, 20-20, 20-18)

Nagykőrös: Kovács G. S. 21/9 (+13 lepattanó), Fehér P. J. 16/6, Lakosa Á. 15, Mácsai 12 (+11 lepattanó), Bartos 11/3, Molnár M. 10/6, Jókai 2, Jenei G. 2, Kónya 2, Szrapkó 2, Mester M. -.

MEAFC: Tóth V. 16/6, Kozák M. 13/3, Orliczki M. 13/9, Lippai 11, Tóth B. 10/6, Homoki 6, Béres D. 4, Kozák B. 4, Érsek -.


Őrült végjátékban nyert a MAFC vendégeként a BKG

A hazaiak kezdték jobban a találkozót, 4-0 után Nagy Botond hármasával érkezett meg a BKG a találkozóra. Hosszú percekig váltva estek a kosarak. A vendégeknél Buzás, Armaghani, Nagy Botond és Folkers szereztek pontokat, míg a túloldalon Komma, Tóth és Biber. Tizenkettő-tizenkettes eredménynél lépett meg a BKG Nagy Botond, majd Buzás triplájával (12-18). De érkezett a MAFC-os válasz. A negyedet végül hárompontos előnnyel zárták a vendégek – tudósított a PrímaBasket.hu.

A második etapban Herló egalizált, majd Tóth átvette a vezetést. Tóth ekkor nehéz falatnak bizonyult. Vezetésével nyolcpontos előnyre tettek szert (35-27) a hazaiak. A BKG-nál ekkor Reizer és Buzás léptek elő vezérré. Reizer 2+1-es akciót mutatott be, majd ismételt közelről. Buzás pedig bevert egy hármast, majd ziccert, egy pontra zárkóztak (40-39). Az utolsó pillanatokban Halász sikeres büntetőt dobott, majd Reizer ismét villant. Az első félidőt egy ponttal sikerült megnyernie a BKG-nak (42-43).

A legvégén fordított a BKG. Fotó: hunbasket.hu

A fordulást követően Csapai zsákolt hatalmasat, Armaghani felelt kettessel. Polgárdy hármasára Buzás büntetőzött (47-47). Nagy Botond 2+1-es akciójával újra megszerezték a vezetést, s hármasával meg is léptek a vendégek (48-53). A negyed közepén Tóth azonban egalizált (55-55). Nagy Botond és Tóth párharca jött. Nagy Botond-tripla, Tóth-középtávoli, plusz egy büntető, Nagy Botond-középtávoli, Tóth-hármas (61-60). Polgárdy hármassal szólt bele a „csatába”, melyre Nagy Botond szintén triplát dobott (64-63). A negyed hazai vezetéssel zárult.

A végső tíz perc következett. Nagy Botond trojkával indult, melyre Csapai is beemelt egyet. Ezt követően pedig egy kettest is, majd Polgárdy is (71-66). Nagy Simon és Nagy Botond értékesítettek két-két büntetőt (71-70). A negyed derekán megléptek a hazaiak. Csapai-kettes, Polgárdy-büntetők. Nagy Botond próbálta partiban tartani csapatát egy középtávolival (75-72). Csapai, Tóth és Biber pontjaival azonban tovább nőtt a különbség, és már kezdett elúszni a találkozó a BKG számára (83-72). Az utolsó két percre Nagy Botond ziccerével közelebb kerültek (83-74), de most kezdődött csak igazán a brutális roham. Nagy Benedek bevert egy hármast (83-77), majd labdaszerzés után még egyet (83-80). Polgárdy is hármast dobott (86-80). Opre büntetőből volt sikeres (86-81). Polgárdy szintén (87-81). Armaghani gólpasszából Szeleczki kettest szerzett. Nagy Botond Tóthot blokkolta, majd Csapai sportszerűtlent vétett. Nagy Botond csak egy büntetőt dobott be, de volt még egy labdájuk (87-84). Időkérés után Nagy Benedek bebombázta a harmadik tripláját is, 87-87! A MAFC-os időkérést követően Nagy Benedek vetődött rá a labdára és szerezte meg az utolsó dobás jogát. Időkérés következett. A BKG mestere remek játékot hívott, minek következtében Nagy Benedek mértani labdát adott Armaghaninak, aki nem kegyelmezett, s győztes kosarat szerzett (87-89)!

Garai Péter, a MAFC edzője: Gratulálok a BKG csapatának a győzelemhez!

dr. Nagy Ágoston, a BKG edzője: Esélyt adtunk a MAFC-nak az első félidőben azzal, hogy nem dobtuk be a helyzeteinket. Náluk több ember is meglepetés-teljesítményt nyújtott. A végére maradt a taktikai csata, amit szerencsére sikerült megnyerni. Igaz, ehhez szerencse is kellett.

MAFC – BKG Príma Akadémia 87-89 (19-22, 23-21, 22-20, 23-26)

MAFC: Tóth P. 37/21, Polgárdy 16/9, Csapai 13/3 (+12 lepattanó), Biber 8, Komma 8, Herló 3/3, Pfandler 2.

BKG: Nagy Bo. Á. 39/24, Buzás 16/6, Nagy Be. Á. 9/9, Armaghani 8, Reizer 7, Szeleczki 4, Folkers 2, Nagy S. 2, Halász 1, Opre 1.


Az utolsó negyedben fordított az NKA a Tarján ellen

Meglehetősen rossz formában, egy lélekromboló hazai vereséget követően utazott Baranyába a tarjáni gárda, amely ráadásul a nyolc közé kerülésért hajtó NKA Pécs otthonában nem számíthatott egyik legjobb védőjátékosa, a TF-Budapest elleni hétközi összecsapáson fejsérülést szenvedett Joel Nshimba szolgálataira – vezette fel az újabb SKSE-találkozót a klubhonlap.

Az nagyon hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az SKSE boldogulása leginkább azon múlik majd, hogy mennyire sikerül tehetséges fiatalokból álló vendéglátójának lendületét lefékeznie, ám a szombat kora esti derbi első tíz percében igazából még csak hellyel-közzel tudott ezen feladatának eleget tenni Szabó Zoltán legénysége. A nyitó játékrész ezáltal még leginkább dobópárbajra hasonlított, fej-fej mellett, váltott vezetéssel lépegettek, s végül egyaránt huszonhárom egységig jutottak a kimondottan jó hatásfokkal tüzelő (56, illetve 62 százalék), a mezőnyjátékban ugyanakkor viszonylag sokat bakizó (6, illetve 5 eladott labda) riválisok.

A folytatásban viszont vendégoldalon már a védekezés is kezdett egyre inkább összeállni, olyannyira, hogy az alaposan megtorpanó akadémisták a második felvonás első bő hat percében csupán egyetlen Rosic-triplát voltak képesek felmutatni. Így, bár az igazat megvallva a gólgyártásban ők sem jeleskedtek, a félidő hajrájára a Herendic vezérelte piros-feketék tisztesnek mondható, nyolcpontos előnyt szereztek. Ebből, főként Benke igyekezetének köszönhetően, a nagyszünetig ugyan kettő „lekopott”, a játék képe a 35-41-es állásról induló harmadik negyedben sem sokat változott.

A tarjániak zónavédekezése továbbra is igen hatékonyan működött, s noha az előre játék ekkortájt is eléggé döcögött, egy Herendic-Sömenek koprodukcióban bemutatott 8-0-ás tarjáni futás nyomán az utolsó rövid pihenőhöz közeledve immár az addigi legnagyobb, tizenegy pontos differencia mutatkozott a felek között. Ez a különbség pedig, a hasznos játékkal beugró Hajdu találatainak hála, a kisszünetig csupán minimálisan apadt, így a záró tíz percnek 47-56-ról futott neki a két alakulat.

A végső szakasz azonban a vendégek számára már semmi jót sem hozott: a védekezés intenzitása jelentősen lanyhult, az addig kimondottan jó dobószázalék a mélybe zuhant (majdnem hatvanról tizenkilencre), az amúgy sem kisszámú labdaeladáshoz újabb fél tucat társult, a magára találó Mavrenski-gárda pedig hamar szagot fogott. A hazaiak a Váits-Rosic duó révén egy 16-5-ös etappal nyitottak, s a hajrára 63-61-re fordítottak. Noha a finisben a piros-feketék nagy tűzijátékot rendeztek, Bánék ekkor már kizárólag vaktölténnyel lövöldöztek. A kegyelemdöfést végül a szlovén Karavdic két centergólja adta meg a tarjániaknak, akik ezáltal az új esztendőben megvívott négy összecsapásuk közül immár harmadszor kapituláltak.

Ivica Mavrenski, a Pécs edzője: Tudtuk, hogy kemény, nehéz mérkőzés lesz. Nagyon jó ellenféllel, jó játékosokkal találkoztunk. Az első félidőben sok problémánk volt, főleg védekezésben. A második félidőre váltottunk védekezésben, ami hatásos volt, innentől kezdve jobb ritmusban kosárlabdáztunk. Az utolsó negyed pedig kiválóan sikerült, ennek köszönhetően nyertünk. Gratulálok játékosaimnak a győzelemhez!

Szabó Zoltán, a Salgótarján edzője: A mérkőzés jelentős részében sikerült végrehajtani azt, amit megbeszéltünk, de az utolsó negyedben sajnos megint előjöttek a mostanában előforduló hibáink. Ameddig ezeket nem tudjuk egy teljes meccsre kiküszöbölni, nem fogunk nyerni! Gratulálok a pécsieknek, szerdán megpróbálunk visszavágni!

NKA Pécs – Salgótarjáni KSE 70-65 (23-23, 12-18, 12-15, 23-9)

Pécs: Karavdic 16, Benke K. 12/6, Váits 11/3, Rosic 10/6, Kocsis Z. 6, Scherer 5/3, Fülöp Zs. 3/3, Lados 3, Gáspár M. 2, Kollár 2, Herger -.

Salgótarján: Herendic 22, Sömenek 15/3, Hajdu 8, Bán T. 8/3, Karanfilovski 4, Joó 2, Bogatin 2, Boinitzer 2, Molnár M. 2.


Fokozatosan őrölte fel ellenfelét a Vasas

Null-hattal kezdett a Vasas Akadémia, de a kapott pontoknál – TF-szempontból – sokkal ijesztőbb volt a játék képe: Kelenföldiék sorra szedték le a támadó-lepattanókat, a hazaiak pedig már a labdafelhozatalokkal is megszenvedtek, több labdát a saját térfelükön adtak el. Ennek fényében kicsit még meglepő is, hogy 7-6-nál átvették a vezetést, és az első negyed végéig jól tartották magukat; 18-16-nál Farkas triplája zárta a játékrészt – olvasható a TF honlapjának tudósításában.

Kerkai gól jó plusz egyes-akciójával nyitotta a TF a 11. percet, de az addig elfogadhatóan működő támadójátéka is akadozni kezdett. A hazaiak kihagyták a helyzeteiket, az első négy percben mindössze ezt a Kerkai-akciót írhatták fel a pontjaikhoz. A Vasas pedig van olyan erős csapat, hogy egy ilyen gyenge periódust megbüntessen: 23-33-nál lépték át a tízpontos különbséget, majd 41-27-re vezettek a nagyszünetben a vendégek.

Állva hagyta ellenfelét a Vasas. Fotó: hunbasket.hu

Jelentős változás a második félidőben sem történt. A két győztes idegenbeli meccs után most jóval tompábban játszott a TF, a Vasas pedig 41-61-nél már hússzal vezetett. A 48-68-ról kezdődő záró negyedben az addigi zóna helyett agresszívebb védekezésre váltott a házigazda, amivel 62-75-ig jött fel. A kulcspillanatokat azonban elrontotta, így ennél közelebb már nem tudott zárkózni. A TF 88-71-es vereséget szenvedett a sokkal jobb teljesítményt felvonultató Vasastól.

Beák Gábor, a TF edzője: Talán a fiatalságunknak is köszönhető, hogy rosszul kezdjük a mérkőzéseket, folyamatosan instruálnom kell őket, hogy tartsák a tempót. Talán a mai játékunk a múlt heti két mérkőzésnek is betudható, hiszen sokat kivettek belőlünk. A második félidőre küzdős, hajtós találkozó lett, és talán kihoztuk a maximumot belőle. A végén már kicsit a keddi, Pápa elleni kupatalálkozóra is készültünk.

Faragó Péter, a Vasas edzője: Szakmailag furcsa találkozó volt. Nem gondoltam, hogy a TF zónával fogja lassítani a játékot. Ez a húzás azonban kontraproduktív lett nekik, nekünk pedig kedvezett. A második félidőben, amikor az atletikus stílusuknak megfelelő játékot játszottak, akkor közelebb tudtak jönni hozzánk, de szerencsére a lényegi kérdések az első félidőben eldőltek.

TF-BP – Vasas Akadémia 71-88 (18-19, 9-22, 21-27, 23-20)

TF: Kerkai 16/3, Szántó D. 12/6, Somogyfoki P. G. 11/3, Karosi 9/3, Csík Ri. 8, Timkó 6, Nagy Sz. Sz. 5/3, Rozs M. Z. 4, Magda D. -.

Vasas: Boros 22/9, Krasovec 15/3, Farkas A. 12/12, Moravcsik 9/6, Radics 9, Debreceni 7, Dormán 6, Kelenföldi 6, Barócsi 2.


Hozta a kötelezőt a Nyíregyháza

Siska János, a Nyíregyháza edzője: Gratulálok a csapatnak, mert amit megbeszéltünk az öltözőben, hogy vegyük komolyan a mérkőzést, azt betartották. Szerettem volna, hogy azok a játékosok, akik kevesebbet játszottak, többet játszanak és formába lendüljenek. Úgy gondolom, hogy ez sikerült. Jó volt látni, hogy Kiss Benedek is egyre jobban beilleszkedik a csapatba, gratulálok neki a mai teljesítményéhez! Az MTK-nak pedig azt kívánom, hogy érjék el a céljaikat és minél több mérkőzést nyerjenek meg!

Horváth Balázs, az MTK edzője: Először is szeretnék gratulálni a nyíregyházi csapatnak és kívánom nekik, hogy jussanak fel az A-csoportba, érjék el az összes céljukat, amit szeretnének! Ami a mai mérkőzést illeti, arról annyit szeretnék mondani, hogy a mi klubunknak az az alapfilozófiája, hogy a fiatal magyar játékosoknak játéklehetőséget tudjunk biztosítani és légiós nélkül tudjunk ebben a bajnokságban versenyezni. Azt gondolom, hogy a mi fiatal játékosainknak óriási lehetőség, hogy egy ilyen csapat ellen tudnak pályára lépni. Elég sokat játszottak és meg tudták tapasztalni, hogy milyen egy jó fizikai állapotban lévő csapat ellen kosarazni. Azt gondolom, hogy így lehet megtanulni, hogy lehet megragadni a felnőtt bajnokságban. Ezt a munkát fogjuk folytatni, ahogy eddig is, illetve azt gondolom, hogy ezen a mai mérkőzésen senkinek nem kell azt gondolni, hogy mi voltunk a mérkőzés esélyesei, nem ezen a mérkőzésen kell nekünk győzedelmeskedni. Jönnek olyan mérkőzéseink a következő időszakban, amikor szeretnénk nyerni, és továbbra is az a célunk, hogy a fiatal játékosok a pályán vannak, és úgy tudjuk kiharcolni a győzelmeket. Az idősebb játékosaink rendkívül jól segítik a fiatalokat. Azt gondolom, hogy a csapatkémiánk rendben van. Nagyon reméljük, hogy tudunk pár mérkőzést nyerni és ki tudjuk harcolni a bent maradást ebben a nagyon erős bajnokságban.

HÜBNER-Nyíregyháza BS – MTK-Elite Basket 87-59 (24-10, 26-17, 17-14, 20-18)

Nyíregyháza: Kiss B. 17/9, Czinger 14, Dr. Mohácsi 10/6, Ubilla 9/3, Bazsó 8/3, Szobi 6, Tóth G. 6, Mokánszki 6, Vaskó 4/3, Bus I. 4, Demeter 3/3, Kuttor -.

MTK: Jakab P. 13, Takács A. 11/3, Bognár M. 11/6, Farkas S. D. 8/6, Láncos 8, Dobos M. 6/3, Spiriev 2, Hegedűs A. -, Juhász -, Jilling -.


Duplázott a Honvéd

Puskás Artúr, a Honvéd edzője: A kötelező győzelemként aposztrofált mérkőzések mindig együtt járnak egyfajta pszichés nyomással. Én nem hiszek ebben a sportközhelyben, nekünk minden egyes meccs ugyanolyan súllyal és fontossággal bír. Legyen szó akár egy él-, akár egy, a tabellán hátrább elhelyezkedő ellenfélről. A kosárlabda azért is remek játék, mert nálunk nem jár dicséret a döntetlenért. Győzelem vagy vereség, ennyi a történet. Sok fiatal, a felnőtt karrierjét most kezdő játékosunk van, azt tanítom nekik, hogy mindig, mindenhol, mindenki ellen, a Honvéd győzelemre játszik. Gratulálok a srácoknak, felszabadultan, komoly energiákat mozgatva kosárlabdáztak, ahogy az ránk jellemző. Külön öröm számomra a huszonkilenc kiosztott gólpassz, ami mindig fokmérő a csapatjátékkal kapcsolatban. Szeretnék kitartást és egészséget kívánni a PVSK gárdájának, akik nagyon nehéz menetelést kénytelenek most teljesíteni.

Rab Gyula, a PVSK edzője: A mérkőzés legnagyobb pozitívuma, hogy sérülés nélkül lejátszottuk. Gratulálok a Honvédnak, nálunk látszott, hogy kilenc nap alatt a hatodik mérkőzést játszottuk. Ez mind fizikailag, illetve minden más mutatóban a csapatot fárasztja. Sajnos ma ennyire voltunk képesek, nagyon sok a sérültünk, de megpróbálunk regenerálódni. Következő hét se lesz könnyű, de igyekszünk jobban játszani.

Budapesti Honvéd SE – Pécsi VSK-CARGATE 101-66 (20-10, 30-19, 23-17, 28-20)

Honvéd: Tichov 17/15, Kármán 12/6, Tanoh 12, Stefán D. L. 10, Takács D. 10/6, Tóth B. M. 9/3, Kopácsi 8/6, Pintér D. 7, Szentirmai 6, Bea B. 4, Tarján I. S. 4, Kovács D. 2.

PVSK: Martinez 17/9, Bor S. 12/6, Rátvay B. 10, Carev 9/3, Heimann B. 7/3, Riskó 6, Tóth M. S. 5/3, Villányi -, Kovacsevics -, Mándity M. -, Lakatos P. -.

A bajnokság állása:

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. HÜBNER-Nyíregyháza BS 14 13 1 27 1223 982 0,964
2. BKG Príma Akadémia 16 13 3 29 1415 1164 0,906
3. Vasas Akadémia 12 9 3 21 1029 898 0,875
4. HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 14 10 4 24 1239 1169 0,857
5. Budapesti Honvéd SE 16 10 6 26 1398 1268 0,812
6. Salgótarjáni KSE 13 8 5 21 1043 1011 0,808
7. Bajai Bácska FKE 13 7 6 20 1135 1084 0,769
8. TF-BP 16 7 9 23 1249 1330 0,719
9. NKA Pécs 12 5 7 17 942 985 0,708
10. Nagykőrösi Sólymok KE 14 5 9 19 1134 1161 0,679
11. MAFC 12 4 8 16 919 1037 0,667
12. MEAFC-Miskolc 15 3 12 18 1187 1329 0,600
13. MTK-Elite Basket 14 2 12 16 911 1103 0,571
14. Pécsi VSK-CARGATE 15 2 13 17 1061 1364 0,567

Zöld-csoport

14. forduló

Otthon tartotta a pontokat a Győr a DEAC ellen

Csaplár-Nagy Ervin, a Győr edzője: Gratulálok a csapatomnak, végre szívünket, lelkünket beletettük a játékba mind védekezésben, mind támadásban. Ha kellett, indítottunk, ha kellett, okosan játszottunk. Jól megtaláltuk a helyzeteket, és szerencsére ültek is a dobások. Gratulálok Lógár Bencének, úgy gondolom, végre úgy játszott, ahogy ő is szeretné. Gratulálok Kámán Bálintnak, az ő munkája sokat hozzátett a mai győzelemhez. Gratulálok a többieknek is!

Jesper Gustavsson, a DEAC edzője: Úgy gondolom, hogy keményen küzdöttünk. Az üres helyzeteket nem tudtuk kihasználni, az ellenfél pedig még keményebben küzdött.

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC – DEAC U23 86-68 (22-9, 12-22, 30-16, 22-21)

Győr: Lógár 19, Kámán B. 17/9, Berneczei 12, Kertész D. 11/3, Földesi 8/6, Geiger 6, Tóth K. 6, Hágen 4, Horváth Á. 3, Nagy T. -, Friedl -.

DEAC: Pollák B. 17/6, Ságodi 16/6, Balázsi 9, Kalassai 7/3, Csikai 6, Sólyom Be. 5, Czermann 4, Udemezue 2, Nemes Á. 2, Batbaatar -.


15. forduló

A hajrában kapcsolt rá az Újpest Sopronban

Meszlényi Róbert, a SMAFC edzője: A szezon legjobb meccsét játszottuk. Harminchat percig egálban voltunk az ellenfelünkkel. A végjátékban kijött a kilók és a rutin a két csapat között, de abszolút elégedettek lehetünk, mert egy olyan irányba van most a csapat szekere, amit szerettünk volna látni, és nagyon remélem, hogy ebből tudunk annyi erőt meríteni, hogy azokat a meccseket, amiket szeretnénk, meg fogjuk majd nyerni.

Surmann Gábor, az Újpest edzője: Nehéz mérkőzésre számítottam és az is lett belőle. Olyan motivált és jól célzó csapatot már régen láttam, mint amilyet a házigazdák prezentáltak az első félidőben. Ehhez persze kellettünk mi is, de a második félidőben, változtatva egy-két dolgon sikerült felőrölni a szimpatikusan kosárlabdázó SMAFC-ot. A különbség kissé túlzó, ezen az estén nem volt ennyi a két fél között. Örülünk ennek az értékes két bajnoki pontnak, holnaptól pedig mar készülünk gőzerővel a következő megmérettetésre. Gratulálok játékosaimnak, kollektív kis performansz volt ez összességében részünkről. A SMAFC-nak pedig egészségben gazdag folytatást kívánok!

SMAFC – Újpest-MT 90-107 (26-25, 25-24, 21-26, 18-32)

SMAFC: Kovács B. 22, Papp B. 18/6, Márkus 14/3, Bakk 12/3, Simon B. 9/3, Heiszenberger 6/6, Szegedi 5/3, Mándity D. 2, Hencz 2.

Újpest: Horváth Á. 32/12, Ivosev 26/3, Horváth K. 13/6, Mészáros B. 13/3, Kelemen B. 10/6, Micev 7/3, dr. Franczva 4, Ondima 2, Pollák Á. -.


16. forduló

A Cegléd elkapta a ritmust a Tiszaújváros ellen

Honti Viktor, a Cegléd edzője: Fontos mérkőzéseink következnek, jó ritmust szerettünk volna elkapni. Úgy érzem, sikerült is, végig magas fordulaton kosárlabdáztunk, emellé több jó teljesítmény párosult!

Szendrey Zsombor, a Tiszaújváros edzője: Nagyon jó lendülettel és magabiztossággal kezdtük a mérkőzést. Ez meg is látszott az első negyed eredményén. A folytatásban viszont ellenfelünk elkezdett komolyabban venni bennünket, és fokozatosan vette el az önbizalmunkat, kényszerített sorozatos eladott labdákba, amikből egyszerű gyors kosár született. Sok volt a ki nem kényszerített hibánk is, melyekből mindig pont lett a másik oldalon. Talán nincs ekkora különbség a két csapat között, ha teljes kerettel tudunk kiállni, de megérdemelten nyert a Cegléd, és jogosan foglalja el helyét a tabellán. További sok sikert kívánok nekik, mi meg a nyerhető mérkőzésekre kell tovább koncentráljunk.

Ceglédi KE – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 95-58 (22-22, 24-8, 24-10, 25-18)

Cegléd: Hegedűs G. 14/9, Nárai B. M. 13, Fekete V. N. 12/3, Kovács B. B. 10, Tóth Z. 9/9, Szabó N. 9, Bullock 8/6, Mészáros M. 7/3, Czigelmajer 6, Berkics M. L. 5/3, Várbíró 2, Csák B. -.

Tiszaújváros: Szilasi 22/6, Kovács M. 10/6, Lajsz 9/3, Orliczki B. B. 7/3, Molnár B. 7/6, Asszú Ár. 3, Taskó -, Kovács Z. -, Eremiás K. -.


A második tíz percet nagyon megnyomta a Pápa

Kálmán László, a Pápa edzője: Azt gondolom, a meccsből többet is kihozhattunk volna, de ne legyünk telhetetlenek, az ilyen győzelmek a legnehezebbek. A DEAC az utóbbi időben most játszott a legjobban. Egy-egy védekezésünk nem nagyon működött, mikor próbáltunk szigorítani, akkor tudtunk nagy különbséget csinálni. Ez egy ilyen mérkőzés volt. Mindenkinek lehetőséget tudtam adni, igaz többet is szerettem volna néhány játékosnak. De a győzelmet nem kell megmagyarázni. Gratulálok a Debrecennek és további sikert kívánok!

Léránt Gábor, a DEAC edzője: A Pápa jobban játszott. Volt egy nagyon jó magas játékosuk, és ez nagyon megnehezítette a dolgainkat. Voltak részek, ahol erősen játszottunk, de nem az egész meccs alatt. Kiegyensúlyozottabbaknak kell lennünk a későbbiekben.

Conoil Motax KC Pápa – DEAC U23 93-72 (24-23, 30-16, 20-20, 19-13)

Pápa: Koma 26/3, Sonyák 23/9, Kiss K. L. 14/3, Murai 11, Horváth A. 7/3, Hódi 6/6, Erdei M. 2, Németh G. 2, Parcsami 2, Bakos D. -, Kovács B. -, Kasza K. -.

DEAC: Neuwirth 30/6, Sólyom Be. 11, Balázsi 9/3, Csikai 8/6, Batbaatar 7/3, Asszú Ád. 4, Fábián Sz. 3, Nemes Á. -.


Az első félidő különbsége döntött a Győr és az Eger között

Csaplár-Nagy Ervin, a Győr edzője: Elég közepes mérkőzést játszottunk, sajnos nem úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna, de nagy nehezen kicsikartuk a győzelmet. Ehhez nagyon kellettek Kámán Bálint jó megoldásai, és a jó dobásai a végén. Örülök neki, hogy Jakab Dani fiatalként védekezésben sokat hozzá tudott tenni. Sajnos Berneczei Laci hiányzott a pályáról, és Hágen Tamás sem volt ma jó formában. Igaz megvan a két győzelem, de hárommal szerettem volna indítani az évet. Folytatjuk a munkát, hajrá!

dr. Váczi Péter, az Eger edzője: Első körben gratulálnék a hazai csapatnak, és további sok sikert kívánok nekik! Második körben pedig: hetek óta azt csináljuk, amit ma is, első félidőben kaptunk ötvenkét pontot, majd harmincötöt a másodikban. Magunkat intézzük el, ha az első félidőben is tudtunk volna egy olyan védekezést nyújtani, mint a másodikban, akkor szerintem ma győztesen hagyjuk el a pályát. Így, hogy ennyire kétarcú volt a csapatunk abban a részben, megérdemelten nyert a hazai csapat.

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC – EKE Eger KOK 87-80 (27-22, 25-21, 16-16, 19-21)

Győr: Kámán B. 24/6, Lógár 16 (+13 lepattanó), Földesi 12/3, Nagy T. 10/6, Horváth Á. 9/3, Geiger 8, Hágen 8, Kertész D. -, Tóth K. -, Friedl -, Jakab D. T. -.

Eger: Máté B. 35/21 (+12 lepattanó), Szabó M. 10/6, Illés B. 8, Pomázi 7/6, Szicsák 5, Mondi 5/3, Csomor 5, Kátai 3/3, Bíró B. 2.


Békési SzSK – SMAFC 85-74 (21-22, 19-13, 21-19, 24-20)

Békés: Krisztics 18/12, Meleg K. R. 17, Cvijin 14/12, Balog G. 14/6, Frikker 11, Hargitai 8, Karsai Cs. 3/3, Széphelyi -, Vass -.

SMAFC: Bakk 16/12, Kovács B. 15, Márkus 13/3, Papp B. 11/3, Simon B. 8/6, Mándity D. 7/3, Szegedi 4, Heiszenberger -.


Pénzügyőr: sorozatban a harmadik

dr. Bagi Melinda, a Pénzügyőr edzője: Köszönjük a játékot az ellenfelünknek! Úgy gondolom, hogy mind mentálisan, mind fizikálisan nagyon nehéz mérkőzést sikerült megnyernünk, igazi csapatmunkával, amelyhez gratulálok a csapatomnak!

Tóth Tamás, a Vásárhely edzője: Nem találtuk meg a jó ritmust sem támadásban, sem védekezésben. Jobban kezdett az ellenfelünk, és végig csak futottunk az eredmény után. Kihagytunk tíz büntetőt és túl sok könnyű kosarat engedtünk a végig jól játszó hazaiaknak, így nem lehet idegenben meccset nyerni. Több dolgot próbáltunk menetközben változtatni, de ma nem voltunk elég élesek. Gratulálok a Pénzügyőr sikeréhez, teljesen megérdemelten hagyták el győztesen a pályát!

Pénzügyőr Sportegyesület – Vásárhelyi Kosársuli 79-71 (18-16, 20-16, 21-18, 20-21)

Pénzügyőr: Szálas 18/9, Kiss L. T. 16, Fekete J. 11, Horváth B. 10/3, Horváth Cs. 7, Szekeres Á. 6/3, Baranyi 6, Kovács M. 4, Koflanovics 1, Dobos V. -.

Vásárhely: Varga Z. 23/9, Pavlovic 14, Béres N. 13/6, Rostás 10, Bálint E. 5/3, Acsimovics 4, Kozma P. 2, Bodócsi -.

A bajnokság állása:

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. Óbudai Kaszások KA 12 11 1 23 949 785 0,958
2. Ceglédi KE 13 11 2 24 1131 913 0,923
3. Vásárhelyi Kosársuli 14 10 4 24 1139 1041 0,857
4. Újpest-MT 14 10 4 24 1343 1116 0,857
5. Conoil Motax KC Pápa 14 9 5 23 1219 1059 0,821
6. Békési SzSK 15 9 6 24 1286 1232 0,800
7. Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 15 7 8 22 1127 1173 0,733
8. Atomerőmű KSE Bonyhád 13 6 7 19 1050 1091 0,731
9. Pénzügyőr Sportegyesület 11 5 6 16 786 817 0,727
10. DEAC U23 14 3 11 17 963 1176 0,607
11. SMAFC 14 3 11 17 912 1147 0,607
12. Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 15 3 12 18 1119 1268 0,600
13. EKE Eger KOK 14 2 12 16 958 1164 0,571

Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa, negyeddöntő, január 11-i hét mérkőzése

Ceglédi KE – HÜBNER-Nyíregyháza BS 53-89 (13-21, 17-22, 14-21, 9-25)

Kiemelt kép és nyilatkozatok: hunbasket.hu

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
MAFCdrukker Recent comment authors
MAFCdrukker
Olvasó

E heti Piros csoportos liveok:
SZERDA 15:00 MAFC-PVSK
“MAFC kosárlabda” (yt)
18:00 SKSE-RKA Pécs
“Sport Salgó Kft” (yt)
SZOMBAT 17:00 Nagykőrös-Vasas
“Nagykőrösi Sólymok Kosárlabda Egyesület”
17:30 RKA Pécs-MAFC
“Rátgéber Kosárlabda Akadémia Pécs” (yt)
18:00 SKSE-Nyíregyháza
“Sport Salgó Kft”
VASÁRNAP 17:00 BKG-TF BP
“24eskörzetTV”

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés