Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Dupla fordulóval kezdődött az új év a B-csoportban

Kezdi leszakítani üldözőit a Nyíregyháza, BKG páros.



:

:

A 14. és a 15. forduló mérkőzéseivel indult az év a másodosztály két csoportjában.

A Piros-csoportban a Nyíregyháza a Covid-megbetegedések miatt erősen tartalékos csapattal felálló Baját győzte le. Nagy csatában múlta felül a MAFC a MEAFC-ot, a Vasast is legyőzte az NKA Pécs, míg a Veszprém idegenben vágott vissza a TF-nek. A Nagykőröst a Honvéd és a Veszprém is megverte a héten, a BKG–Salgótarján rangadón pedig sima hazai siker született. A MAFC ellen javított a Vasas, a Nyíregyháza a PVSK-Cargate ellen is száz pont fölött zárt, a MEAFC-nak pedig egy újabb nagyon szoros, de vesztes meccs jutott, ezúttal a TF ellen. Az MTK-t megverve tért vissza a győztes útra a Salgótarján. Az NKA-bravúr elmaradt: a BKG is magabiztosan hozta heti második találkozóját.

Az MTK–PVSK mérkőzést csütörtökön játsszák (14. forduló), míg a Baja Honvéd elleni, 15. fordulóra kiírt meccsét később rendezik.

Az Óbuda Békés elleni egypontos sikerével indult az év a Zöld-csoportban. A Bonyhád vendégeként nyert a SMAFC, nem hibázott a Tiszaújváros ellen az Újpest. A Pénzügyőr rögtön két győzelemmel kezdte az új esztendőt: az Egert majd a Győrt győzte le. Hosszabbításos rangadót nyert a Pápa a Cegléd ellen, a Békés pedig a Tiszaújváros ellen javította hételeji vereségét. A Bonyhád is legyőzte az Egert, nem forgott veszélyben a vásárhelyi siker a DEAC U23 ellen.

Kedden fogadja a Győr a DEAC U23-at a 14. fordulóban, s szintén ezen a napon látogat a SMAFC az Újpesthez a 15. fordulóban – utóbbi kör a Cegléd–Óbuda találkozóval ér véget január 19-én.

NB I/B

Piros-csoport

14. forduló

Ubilla-parádéval verte a Baját a Nyíregyháza

Siska János, a Nyíregyháza edzője: Sajnálom, hogy a bajai csapat nem teljes kerettel érkezett a mérkőzésre. A Covid már nem először közbeszólt. Gratulálok Ubillának az ötvenöt dobott pontjához, annak viszont nem örülök, hogy kilencvennyolc pontot kaptunk. Ez most egy ilyen év eleji mérkőzés volt, és természetesen örülünk a győzelemnek. Sok sikert kívánok a bajai csapatnak a bajnokság további részében!

Cservék Csaba, a Baja edzője: Először is gratulálok a csapatomnak, hogy így helyt tudtunk állni! Sajnos látszott az eredményen, hogy sok volt a covidos, nem tudtunk rendes csapattal kiállni. Karácsony óta nem edzettünk, ebben az évben is összesen kettőt, ezt tudtuk kihozni. Még egyszer gratulálok a csapatomnak, és dolgozunk tovább!

HÜBNER-Nyíregyháza BS – Bajai Bácska FKE 124-98 (33-28, 29-22, 41-22, 21-26)

Nyíregyháza: Ubilla 55/42, Bus I. 20/3 (+10 gólpassz), Mokánszki 18, Tóth G. 14, Vaskó 7/6, Dr. Mohácsi 4, Bazsó 2, Czinger 2, Kuttor 2, Csikós B. -, Végső B. -, Demeter -.

Baja: Jakab P. 30/9 (+13 lepattanó), Vukicevic 24 (+13 lepattanó), Goldring J. B. 23/6, Goldring G. 21/9, Szatmári -, Szalai T. -, Szűcs M. -.


Nagy MAFC-fordítás a MEAFC ellen

Garai Péter, a MAFC edzője: Csak a győzelemhez tudok gratulálni a csapatomnak. Igazságtalan vereséget szenvedett a Miskolc, akármelyik csapat győzhetett volna. Most – azt hiszem – a szerencsésebb csapat nyert. Sok sikert kívánok a Miskolcnak!

Szollár Gergő, a MEAFC edzője: Először is boldog új évet kívánok mindenkinek, illetve szeretnék gratulálni a MAFC csapatának! Nem mondom, hogy nem mi érdemeltünk volna győzelmet. Az utolsó két percben volt három-négy olyan szituáció, ami a véleményem szerint – lehet, elfogult vagyok – rossz oldalra történt. Ha ebből egyet megkaptunk volna, valószínűleg mi nyertük volna meg a mérkőzést. Annak viszont örülök, hogy a srácokban láttam a küzdést. Amiből felkészültünk, az működött. Dolgozunk tovább, és fogunk még meccset nyerni a közeljövőben!

MAFC – MEAFC-Miskolc 71-70 (16-24, 15-18, 25-15, 15-13)

MAFC: Polgárdy 21/12, Tóth P. 21/12, Csapai 20, Misek 7, Komma 2, Pfandler -, Bősze -, Németh B. T. -, Herló -.

MEAFC: Kozák M. 23/9 (+14 lepattanó), Orliczki M. 12/6, Lippai 8, Kozák B. 8, Homoki 6, Érsek 6/6, Tóth B. 5/3, Montai 2, Béres D. -, Gadus F. A. -.


Majdnem teljesen egál meccsen győzte le az NKA a Vasast

Ivica Mavrenski, a Pécs edzője: Gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez! Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz. Negyven percen keresztül küzdöttünk egy erős ellenféllel, s mentális szempontból nagyon fontos számunkra, hogy hazai pályán végre meg tudtunk nyerni egy mérkőzést. Sok sikert kívánok a Vasas Akadémia együttesének a továbbiakban!

Faragó Péter, a Vasas edzője: Gratulálok a hazai csapatnak! Mi még nem vagyunk az igaziak, ami meg is látszott a teljesítményünkön. Hajtottunk, de ez ma erre volt elég.

NKA Pécs – Vasas Akadémia 84-79 (20-20, 22-22, 22-17, 20-20)

Pécs: Karavdic 20/3 (+13 lepattanó), Scherer 17/3, Benke K. 15/3, Kocsis Z. 12/6, Váits 10, Gáspár M. 8/3, Kollár 2, Fekete D. -, Fülöp Zs. -, Rosic -.

Vasas: Boros 21, Barócsi 17/6, Moravcsik 13/6, Sólyom Bo. 9/3, Radics 8, Dormán 5/3, Farkas A. 2, Debreceni 2, Kelenföldi 2.


Idegenben vágott vissza a Veszprém a TF-nek

A feldobást a Veszprémnek sikerült elhoznia, ám Madár kinti próbálkozása sikertelen volt. A hazaiak első támadásából sem született kosár, így végül a találkozó első pontjait Dukic szerezte meg. Orgona megmozdulása után Nagy dobhatott két büntetőt, amelyből egyet váltott pontra. A következő két támadás mindegyik oldalon kimaradt. A pontcsendet végül a Veszprém egykori játékosa, Kerkai törte meg. Ezt követően mindkét gárda gyors kosarakat szerzett. Ismét büntetőt dobhatott a TF, Orgonának öt perc alatt már a harmadik személyi hibája volt ez. Kerkai nem hibázott a büntetőkben, ezzel egyenlítve (5. perc, 7-7). Habár jól védekezett a Veszprém, eladta a labdát, amelyből le is indították. Futótól érkezett a válasz egy lepattanó után. Habár ismét eladta a labdát a vendég együttes, a védekezése továbbra is a helyén volt, így nem sikerült ellenfelének pontot szereznie. Ezen egy újabb eladott labda, majd Timkó két sikeres büntetője változtatott. Madár passzából Dukic válaszolt egy palánkalattival, majd Glatz blokkolt sikeresen. A támadást nem tudta hibátlanul végigvinni a Veszprém. Karosi triplája állította be végül a negyed végi eredményt, ami hárompontos hazai előnnyel zárult (10. perc, 14-11) – írja a VeszprémKosár.hu.

Jobban kezdte a második etapot a vendég gárda, amiben az első két percben a hazai csapat nem is tudott pontot szerezni. A Veszprém viszont folyamatosan jól fejezte be a támadásait, aminek köszönhetően az első két percben kilenc pontot szerzett, ami hatpontos vezetésre volt elég. Csík triplája csökkentette a fővárosiak hátrányát, majd Madár kihagyott kintije után Sipos lepattanózott jól. Ezt követően Szabó passzából Dukic volt eredményes. Ismét jól védekeztek a vendégek, így náluk volt a lehetőség, hogy tovább növeljék az előnyüket. Ez nem járt sikerrel. Sipos labdaszerzése után azonban Dukic próbálkozhatott egy középtávolival, amit sikerrel is zárt (15. perc, 17-24). Somogyfoki csökkentette a hazaiak hátrányát, ami után Orgonának volt két büntető-kísérlete. Mindkét akadályt sikerrel vette. Válaszul Karosi mutatott be egy szép egyéni megoldást. A túloldalon Szűcs hárompontos-próbálkozása maradt ki, míg a vendég gyűrűnél Csík csökkentette hárommal csapata hátrányát. Ekkor Baksa Szabolcs időt is kért. A megbeszélésről visszatérve Szűcs szerzett egy büntetőt. Ismét jól lepattanóztak a vendégek, majd Dukic küzdött nagyot a palánk alatt, amit ponttal zárt. Erre Somogyfoki válaszolt egy triplával. Húsz másodperc volt a negyedből, amikor Madár dobhatott két büntetőt. Mindkettőt sikerrel. Ezután még labdát is szerzett, és még két pont is belefért a félidőbe, így hatpontos előnnyel zárhatták azt (20. perc, 29-35).

A 91-80-as hazai vereséget 73-64-es sikerrel feledtette a Veszprém. Fotó hunbasket.hu

A második félidőt a fővárosi egyesület kezdhette meg, ám Timkótól egyből elvették a labdát lépéshiba miatt. Ezt Szűcs használta ki egy duplával, de gyorsan érkezett a válasz Karositól, a hárompontos-vonalon kívülről. Újabb duplát jegyezhettek a vendégek, ezúttal Dukic volt eredményes, majd a TF labdavesztését Szabó bosszulta meg. Dukic hibája után Timkó dobott be két büntetőt. Válasz ezúttal nem érkezett, Szűcs kinti próbálkozása a gyűrűről pattant le. Kerkait indította csapata, és a TF csapatkapitánya nem is hagyta ki a ziccert. Újabb helyzet maradt ki a túloldalon, viszont a lepattanót megszerezték a vendégek, amit követően Szűcs hárommal járult hozzá csapata pontjaihoz. Újabb jó védekezés, majd hármas következett, ezúttal Dukic volt a pontszerző. A válasz elmaradt a túloldalon (25. perc, 36-47). A kemény védekezésükből továbbra sem engedtek a veszprémiek, ám nem tudták pontra váltani az offenzívájukat. Ellenben a hazaiakkal, akiknél Szántó dobott egy triplát, majd egy leindítás után Csík volt eredményes. Ekkor a Veszprém vezetőedzője, Baksa Szabolcs időt kért. Ezután egyből ponttal tértek vissza a vendégek. Madár talált a gyűrűbe. Nagytól érkezett a válasz kintről. Madár nem hagyta fellélegezni ellenfelüket, szintén hárompontost dobott, majd labdaszerzése után egyedül vitte végig a labdát a pályán kétszer is egymás után. Így az előnyük már tizenegy pont volt. Ismét a vendégeké volt a labda, majd Dukic tovább növelte a különbséget. A negyedet Somogyfoki triplája zárta (30. perc, 47-58).

Az utolsó játékrészt Kerkai két büntetője nyitotta, amelyből egyet sikerült értékesítenie. Szabó hármasa volt erre a válasz, majd Szántó szintén jegyezhetett egy triplát. A Veszprém labdavesztése után Karosi zsákolt. Újabb támadásban hibáztak a vendégek, a labda a TF-é lett. Újabb pontok érkeztek a hazai csapatnak, Somogyfoki középtávolija került a gyűrűbe. Hatpontos előnynél Baksa Szabolcs időt kért. Ezt követően Orgona szerzett egy palánkalattit, majd Dukic blokkolt. Ezt Madár hálálta meg egy hármassal. Ismét jól védekeztek a vendégek, Orgona hozta el a lepattanót. A következő támadásukból nem tudtak pontot szerezni. Viszont kemény védekezésüknek köszönhetően a fővárosiak támadóideje lejárt, így a veszprémiek következhettek, és sikerrel is zárták az akciót. Ekkor a hazaiak vezetőedzője, Beák Gábor időt kért (35. perc, 55-66). Hosszú támadást vezetett a TF, aminek a végén nem sikerült pontot szerezniük. Dukic követett el támadóhibát a túloldalon. Ez volt az ötödik faultja, így nem folytathatta a mérkőzést. A TF támadása ismét sikertelen volt, ám a Veszprém sem tudta pontra váltani a helyzetet. Timkó dobhatott két büntetőt a túloldalon, ám ezekből egyik sem talált a gyűrűbe. A túloldalon Madár tört be. A kosár érvényes volt és még egy büntetőt is dobhatott, amelyet sikerrel pontra is váltott. Gyorsan érkezett a válasz Somogyfokitól. Szabó védőhibája után Kerkai dobott két jó büntetőt. Ekkor másfél perc volt vissza és tíz pont volt a két csapat között. Ezt Orgona triplája növelte. Timkó volt eredményes a palánk alatt, majd Baksa Szabolcs kért időt. A megbeszélésről visszatérve lejárt a veszprémi támadóidő, a TF próbálhatta csökkenteni a hátrányát. Ezt Kerkai meg is tette három ponttal. Madárnak volt két büntető-kísérlete. Ezekből egyet dobott be. Tíz másodperccel a mérkőzés vége előtt a TF eladta a labdát, ám pont már nem született. A győzelemért járó két pont a bajnoki tabellára tehát a Veszprémé lett (40. perc, 64-73).

Beák Gábor, a TF edzője: Nem elegendő sebességgel játszottuk a játékainkat, ráadásul a dobásaink sem ültek. A Veszprém jól szedte a lepattanókat, belőlünk hiányzott a kellő agresszivitás, hogy elmenjünk a lecsorgó labdákért. Bízom benne, hogy innen felfelé vezet majd az utunk.

Baksa Szabolcs, a Veszprém edzője: Elemeztük a hazai vesztes, TF elleni találkozónkat, és jól felkészültünk ellenfelünkből. Kerkai Ákos például extra teljesítményt nyújtott az első mérkőzésen, most viszont elég rossz dobószázalékon tartottuk, de Timkó Norbi védekezését is jól megoldottuk. Olyan energiával mentünk bele a mérkőzésbe, ami a végjátékban is kitartott.

TF-BP – HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 64-73 (14-11, 15-24, 18-23, 17-15)

TF: Somogyfoki P. G. 12/6, Kerkai 12/3 (+12 lepattanó), Karosi 12/6, Csík Ri. 10/6, Timkó 8, Szántó D. 6/6, Nagy Sz. Sz. 4/3, Kutrovich -.

Veszprém: Madár A. 24/6, Dukic 19/3, Szabó P. 12/6, Szűcs P. 9/6, Orgona G. 7/3, Futó B. 2, Sipos M. -, Birkás -, Glatz -.


Száz fölött a Honvéd a Nagykőrös ellen

Puskás Artúr, a Honvéd edzője: Győzni mindig remek érzés, pláne egy új esztendő első mérkőzésén. Gratulálok a srácoknak, komoly energiákat tettek bele a mai meccsbe. Olyan sebességgel és csapásszámmal dolgoztunk, ami már hasonlított az általam elvártakhoz. Természetesen ebben a felfogású játékban benne vannak a hibák, de néhány bántó eladott labdát vétettünk, és ezen dolgoznunk kell. Nagyon örülök, hogy kilenc játékosunk végzett kétszámjegyű teljesítmény-mutatóval, erre a kollektivitás kell építenünk.

Lakosa Zsolt, a Nagykőrös edzője: Az eredmény még nem is tükrözte azt a különbséget, ami a két csapat között volt ezen a mérkőzésen, ennél sokkal nagyobb volt, mint ez a harminckét pont. Nem tudom, hogy tudunk felállni és helyre rázódni az elkövetkezendő hetekben, sok meccsünk lesz, de valahogy vissza kell térnünk a másfél hónappal ezelőtti menethez. Nehéz feladat lesz, gratulálunk a Honvédnak, sokkal jobbak voltak, mint mi.

Budapesti Honvéd SE – Nagykőrösi Sólymok KE 105-73 (24-19, 34-19, 20-13, 27-22)

Honvéd: Stefán D. L. 16, Szatmári Zs. 14 (+11 lepattanó), Kopácsi 14/12, Tóth B. M. 12/6, Tanoh 11/3, Kármán 11/3, Takács D. 10/6, Pintér D. 6, Tichov 5, Szentirmai 4, Kovács D. 2, Bea B. -.

Nagykőrös: Molnár M. 21/12, Kovács G. S. 18/3 (+11 lepattanó), Fehér P. J. 12/3, Lakosa Á. 9, Mácsai 4, Kakulya 4/3, Jenei G. 2, Bartos 2, Jókai 1, Szrapkó -, Kónya -, Tóth M. -.


Rangadónak indult, sima lett a BKG–Salgótarján

Nem egészen egy negyedig alakult csupán szorosan a csütörtök esti mérkőzés előtt a tabella második helyét elfoglaló SKSE és az egy pozícióval mögötte állomásozó BKG Príma Akadémia rangadója, melynek első kisszünetéig még úgy-ahogy tartani tudta a lépést óriási iramot diktáló vendéglátójával a jónak mondható támadójátékát értékelhetetlen védőmunkájával gyakorlatilag annulláló, az első tíz percben harmincegy pontot beszedő tarjáni gárda – emlékezett a BeszterceKK.hu.

A salgótarjániak a folytatásban sem igazán tudtak ellenállni remeklő riválisuk rohamainak, s miután a második felvonásban már az előre játékban is jobbára csak felvillanásokra futotta erejükből, Sömenekék a nagyszünetre immár csaknem húszpontos hátrányban találták magukat (61-43).

Nem tudta megszorongatni a BKG-t a Salgótarján. Fotó: hunbasket.hu

Mivel pedig a játék menetében különösebb fordulatot a térfélcsere sem hozott, a harmadik periódus közepén, 77-47-es állásnál tulajdonképpen már csak az volt a kérdés, hogy a játék szinte minden elemében sokkal jobb teljesítményt nyújtó BKG milyen különbséggel lépi le a lényegesen alacsonyabb fordulatszámon pörgő, fásultnak, hitehagyottnak és rendkívül összeszedetlennek tűnő tarjáni csapatot.

A kettesben 43 pontot és 21 gólpasszt jegyző Nagy-fivérek vezette házigazdák végül huszonnyolc ponttal diadalmaskodtak, amivel alaposan visszavágtak őszi, salgótarjáni vereségükért az idénybeli legsúlyosabb kudarcát elszenvedő Szabó-alakulatnak.

Dr. Nagy Ágoston, a BKG edzője: A kupameccs miatt végig edzettük az ünnepeket, és amikor az ember jó formában van edzésen, akkor a meccsen is képes szárnyalni, főleg ha vannak társak. Egyébként nagyon jó és harcos Salgótarjánt kényszerítettünk egy korai feladásra, ennek egyik eszköze volt a jó dobóformánk. A titkos receptet tudjuk, reméljük sikerül megőrizni a bajnokság végéig!

Szabó Zoltán, a Salgótarján edzője: Gratulálok a BKG-nak!

BKG Príma Akadémia – Salgótarjáni KSE 106-78 (31-25, 30-18, 20-17, 25-18)

BKG: Nagy Bo. Á. 32/24, Buzás 16/9, Armaghani 16, Folkers 12, Nagy Be. Á. 11/6 (+14 gólpassz), Szeleczki 9, Nagy S. 6/6, Reizer 2, Molnár Cs. 2, Zsihla -, Halász -.

Salgótarján: Nshimba 16/3, Herendic 16, Boinitzer 12, Molnár M. 8/3, Bogatin 7/3, Sömenek 7/3, Bán T. 5, Joó 4, Karanfilovski 3/3.


15. forduló

A Veszprém is megszórta a Nagykőröst

A találkozó első támadását a Veszprém hozhatta, és Dukic szépen centerezett a játék végén. A túloldalon Bartos válaszolt. Két eredménytelen akció után ismét Dukic dolgozott jól a palánk alatt, majd Lakosa triplája volt pontos. Fehér szép betörése után Szabó cselekedett hasonlóan, ugyanakkor Mácsai középtávolija is a kosárban landolt (4. perc, 6-9). Habár Madár triplája kimaradt, Dukic megszerezte és a helyére is tette azt, ám Fehér is betalált újfent. Lakosa büntetői növelték tovább a vendégelőnyt, de Szabó ismét háromra csökkentette azt. Lakosa megint pontos volt a büntetővonalról, majd Molnár is a hárompontos-vonalon kívülről. Ekkor Baksa Szabolcs időt kért (6. perc, 10-18). Madár első kosarával, természetesen egy triplával, be is köszönt a megbeszélés után, ám Molnár kettő plusz egyes játéka gyorsan jött válaszként. Szűcs is betalált kintről, Fehér pedig a büntetőit dobta be. Dukicot nem tudták megfékezni a palánk alatt, és a jó védekezésük után Szabó is dobott egy hármast. Újabb jó védekezés és újabb tripla következett, ezúttal Dukic talált be. Lakosa Zsolt időt kért ekkor, hiszen a Veszprém átvette a vezetést nagyon rövid idő alatt (9. perc, 24-23). Kovács mindkét büntetője a helyére került, Szűcsnél viszont csak a második. Lakosa triplájának köszönhetően a negyed utolsó percében hárompontos előnyre tett szert a Nagykőrős. Szűcs eladta a labdát és elkövetett egy sportszerűtlen hibát is. Lakosa az egyik büntetőjét bedobta. A másik oldalon Madár büntetője kimaradt, viszont a labda ismét hozzájuk került. Kosarat azonban már nem sikerült szerezniük (10. perc, 25-29) – írja a VeszprémKosár.hu.

Szűcs triplája nyitotta a második etapot, amire Kovács kettese volt a válasz. Majd Szűcs egy gólpasszt jegyezhetett, méghozzá Dukic felé, aki a másik palánknál labdát szerzett. Szabó tripláját is visszapöcizte a Veszprém szerb légiósa, így az előny már náluk volt (13. perc, 32-31). Szűcs tovább folytatta remek negyedét, ezúttal egy szép betörést láthattunk tőle, majd egy gólpasszt Dukicnak. A védekezés remekül működött, újra a Veszprémhez került a labda, Orgona pedig a helyére tette Szűcs kimaradt hármasát. A vendégek triplakísérlete kimaradt, nem úgy, mint Orgonáé, ezzel már tíz ponttal vezettek (15. perc, 41-31). Lakosa törte meg a nagykőrösiek pontcsendjét. Madár a vonalról csak az egyiket dobta be, Dukic viszont mindkettőt nem sokkal később. Kovács fejezte be eredményesen egyéni akcióját egy labdaszerzés után (18. perc, 44-35). Szabó szépen tálalt Dukic elé, Orgona pedig jól védekezett. Dukiccsal szemben szabálytalankodtak, a büntetői közül pedig az egyik bement. Fehér szép betörése volt erre a válasz. Mácsai és Szabó kettesei váltották egymást az utolsó percben. Kovács pár másodperccel a félidő vége előtt még betalált. Lakosa ekkor hátráltatta a Veszprém alapvonali bedobását, amiért technikait kapott. Az ezért járó egy büntetőt Madár bedobta. Maradt másfél másodperce a veszprémieknek, ami egy bő félpályás dobásra volt elég, ám Birkás kísérlete elkerülte a gyűrűt (20. perc, 50-41).

Heti második sikerét szállította a Veszprém. Fotó: hunbasket.hu

A második félidő Szabó triplájával indult, amire Mácsai válaszolt, ám Orgona, Molnár és Dukic is betalált (22. perc, 57-46). Madár és Dukic elzárás-leválás játékából a légiós dobott egy ziccert, majd elegánsan begyűjtött egy lepattanót és dobott egy újabb duplát Szabó szép passzából. Bartos kettő plusz egyes játéka növelte a vendégek pontjait, amihez Lakosa hárommal járult még hozzá. Madár ezt nem hagyhatta szó nélkül, gyorsan bedobott egy triplát ő is (25. perc, 64-52). Majd még egyet. Lakosa egy duplával válaszolt. Orgona tört be szépen, hátul pedig jól védekeztek, míg Szűcs elsüllyesztette harmadik tripláját. Kovács dobott egy duplát, Szűcs pedig egy újabb hármast. Fehér ziccere érkezett a vendégek részéről (29. perc, 75-58). Orgona középtávolijára nem jött válasz elsőre, csak egy támadással később Bartostól. A negyed utolsó másodpercében Madár dobot egy távoli hármast, talpra ugrasztva a kispadon ülő társait és húszpontosra növelve a különbséget (30. perc, 80-60).

Az utolsó tíz perc Dukic huszonkilencedik és harmincadik pontjaival kezdődött, majd Orgona szerzett egy kettest. Majd még egyet, visszatéve saját kihagyott ziccerét. Jól védekeztek a hazaiak hátul, majd a Dukic-Madár-Szabó trió fejezte be látványosan a leindítást, utóbbi faulttal együtt talált be. Birkás a hárompontos-vonalon kívülről szerezte meg első kosarát. Kovács egy büntetővel zárta le a hazaiak 12-0-s rohamát (34. perc, 92-61). Ezt követően öt nagykőrösi pont következett, miközben egyre több veszprémi fiatal került a pályára. Szabó az egyik büntetőjét értékesítette, majd átadta helyét Siposnak. Lakosa szintén csak egyszer talált be a vonalról. Mácsai szerzett egy duplát, Lakosa pedig a csapattechnikaiért járó büntetőt dobta be. Bartos két büntetőjével húsz pont alá csökkent a veszprémi előny (37. perc, 93-74). Kovács ziccerére sem sikerült válaszolnia a hazai csapatnak, Fehér pedig mindkét büntetőjét bedobta. A hazai pontcsendet Birkás újabb hármasa törte meg. Kakulya szintén dobott egy triplát a másik oldalon. Dukic szerzett egy büntetőt az utolsó perc kezdetén, Fehér pedig egy hármast. A pályára visszatérő Madár jelezte, hogy ez azért az ő műfaja, egyben megszerezve a HOYA századik pontját is. Ám az utolsó szó Fehéré lett, aki dobott még egy triplát, ezzel tizenháromra csökkentve csapata hátrányát a végére (40. perc, 100-87).

Baksa Szabolcs, a Veszprém edzője: Az első negyedben még érződött a lábakban a szerdai mérkőzés, kicsit lassan indítottunk mind védekezésben, mind támadásban. Ezután komoly energiákat tudtunk mozgósítani elsősorban védekezésben, majd pedig támadásban is összeálltunk. A harmadik negyed végére el is dőlt a mérkőzés. Igyekeztem lehetőséget adni a fiataloknak, ezt van, aki meghálálta, van, aki nem. Legközelebb Pécsre utazunk, sok időnk lesz felkészülni belőlük. Gratulálok a Nagykőrösnek, és további sok sikert kívánok nekik a bajnokságban!

Lakosa Zsolt, a Nagykőrös edzője: A célunk ezen a találkozón az volt, hogy valahogy feledtessük a múltkori katasztrofális vereséget. Azt mondtam a csapatomnak, hogy fogják fel úgy a meccset, mint egy jó edzést. Sok hiányzónk van. A célunk az volt, hogy közelebb kerüljünk a régi önmagunkhoz. Ez véleményem szerint sikerült is. Hízelgő számunkra ez az eredmény, volt közte sokkal több is, úgy zárkóztunk fel ennyire. A Veszprém jobban játszott ma, gratulálok nekik és további sok sikert!

HOYA-Pannon Egyetem Veszprém – Nagykőrösi Sólymok KE 100-87 (25-29, 25-12, 30-19, 20-27)

Veszprém: Dukic 31/3 (+14 lepattanó), Madár A. 17/15, Szabó P. 16/6 (+10 gólpassz), Szűcs P. 15/12, Orgona G. 15/3, Birkás 6/6, Sipos M. -, Gaál B. -, Glatz -.

Nagykőrös: Lakosa Á. 20/9, Kovács G. S. 18/3 (+10 lepattanó), Fehér P. J. 18/6, Bartos 11, Molnár M. 9/6, Mácsai 8, Kakulya 3/3, Szrapkó -, Mester M. -.


A Vasas nyerte a MAFC elleni fővárosi derbit

Faragó Péter, a Vasas edzője: Számunkra nagyon furcsa volt az első félidő, kicsit kiábrándultam, de utána azt mondtam a srácoknak a félidőben, hogy a harmadik és a negyedik negyedet nyerjük meg nyolc-nyolc ponttal, ez a cél. Ez sajnos nem sikerült a végére, de a rutinosabb játékosaink a harmadik negyedben megadták a védekezés alaphangját, majd a többiek csatlakoztak hozzá. Először ebben a szezonban olyan szinten éles volt a csapatvédekezésünk, hogy ezt szerettem volna viszont látni, ahogy gyakoroltuk. Ezzel egyetemben az addig jól játszó MAFC kissé vissza is esett, de ez semmit nem von le az érdemünkből. Ez egy nagyon nehéz mérkőzés volt, és gratulálok, hogy így nyertük meg. A MAFC-nak sok sikert kívánok!

Garai Péter, a MAFC edzője: Gratulálok a Vasasnak!

Vasas Akadémia – MAFC 101-86 (25-25, 12-27, 35-9, 29-25)

Vasas: Boros 30/9, Kelenföldi 20/3, Krasovec 13, Debreceni 11, Moravcsik 9/6, Farkas A. 7/3, Dormán 6, Radics 3, Steier B. 2.

MAFC: Polgárdy 22/6, Csapai 20, Tóth P. 20/3, Komma 8, Herló 6/6, Biber 5, Németh B. T. 5, Pfandler -.


Hozta a pécsi kötelezőt a Nyíregyháza

Rab Gyula, a PVSK edzője: Gratulálok a Nyíregyházának! Látszott, hogy nagyon erős csapattal jöttek, és jól is játszottak. Nekünk sajnos sok eladott labdánk és gyenge dobóteljesítményünk volt. A vendégek végig nyomás alatt tartottak bennünket, a végére ettől el is fáradtunk. Nagyon sok meccsünk van, ezért próbálunk regenerálódni a következő hétig, ahol újra két bajnokit játszunk.

Siska János, a Nyíregyháza edzője: Gratulálok a fiuknak, mert betartották azt, amit megbeszéltünk, és nagyon komolyan vették a mérkőzést, odatették magukat. Mindenkinek játéklehetőséget tudtam adni, és aki pályára lépett, az pontot tudott szerezni. Ez is jelzi, hogy ma csapatként játszottunk. A vége felé a kulcsjátékosaimat pihentetni tudtam, ez a jövő heti kupameccsünk miatt volt fontos, mert Szolnokon a Cegléd ellen fogunk játszani.

Pécsi VSK-CARGATE – HÜBNER-Nyíregyháza BS 67-111 (10-25, 19-25, 20-32, 18-29)

PVSK: Carev 21/3, Erdei Á. 11/6, Bor S. 11/6, Rátvay B. 10, Kovacsevics 4, Hőgye 4, Heimann B. 3/3, Mándity M. 3/3, Marjanovic -, Lakatos P. -, Riskó -.

Nyíregyháza: Ubilla 19/15, Bazsó 18/3, Dr. Mohácsi 16/3, Vaskó 12/12, Mokánszki 10, Kiss B. 9/3, Tóth G. 6, Kuttor 6, Demeter 5/3, Bus I. 4, Czinger 4, Szobi 2.


Megint egylabdás meccset veszített a MEAFC, most a TF ellen

Szollár Gergő, a MEAFC edzője: Nehéz szavakat találni, a héten már a második egylabdás meccsünket bukjuk el. Ez nyilván idegőrlő és feloldhatatlan probléma. A mérkőzésen összességében jól játszottunk, sajnos a fiatalságunk miatt téthelyzetben rossz döntéseket hoztunk, amiket a TF tökéletesen kihasznált. Dolgozunk tovább, és meglátjuk, hogy mit tartogat számunkra a jövőnk. Gratulálok a TF-nek!

Beák Gábor, a TF edzője: Gratulálok az ellenfél csapatának is a mérkőzéshez! Nagyon kemény mérkőzést játszottunk, mi kerültünk ki győztesen, ami nagyon szerencsés dolog. Rengeteg hibával játszottunk, amit az ellenfél csapata a végén kicsit a kezébe vett. Végül sikerült megfordítanunk a mérkőzést és győztesen elhagynunk a pályát.

MEAFC-Miskolc – TF-BP 75-78 (20-16, 16-20, 15-16, 24-26)

MEAFC: Kozák B. 16/3, Tóth B. 14/3, Lippai 14, Homoki 13, Kozák M. 8/3, Érsek 8/6, Orliczki M. 2, Tóth G. -.

TF: Timkó 24, Karosi 14/12, Kutrovich 8, Szántó D. 8, Csík Ri. 7/3, Nagy Sz. Sz. 6/3, Kerkai 6, Somogyfoki P. G. 5/3.


Egy félidő alatt döntött a Tarján az MTK ellen

Szabó Zoltán, a Salgótarján edzője: Gratulálok a srácoknak, ma mindenki hozzá tudott tenni a sikerhez, már az első félidőben valamennyi pályára lépő játékosunk szerzett pontot. Voltak periódusok, amikor a támadójátékunk megakadt, illetve a védekezésünk sem volt végig kellően hatékony, mindezek ellenére azt gondolom, a győzelmünk egy percig sem forgott veszélyben. Az MTK jobb csapat attól, mint amit pillanatnyi helyezése mutat, biztos vagyok benne, hogy meg fognak indulni felfelé a táblázaton, amihez sok sikert kívánok nekik! Sűrű a program, de próbáljuk a hibákat együtt kijavítani és mérkőzésről-mérkőzése előre lépni.

Horváth Balázs, az MTK edzője: Először is szeretnék gratulálni a Salgótarján csapatának, hiszen domináltak az egész mérkőzésen, és gyakorlatilag lesimáztak minket, főleg az első félidőben. Azt gondolom, hogy a mi társaságunknak abban kell nagyon nagyot fejlődnie, hogy nem szabad ilyen mentalitással és ilyen „nemakarással” pályára lépnie. Amikor ezt rendbe tudtuk tenni és tisztázódott bennünk, hogy ma kosárlabda-mérkőzést játszunk, s végre elkezdtünk agresszívan védekezni, elkezdtünk odaérni a dobásokra, kizártunk és összeszedtük a lepattanókat, akkor mi is találtunk ritmust, és abban a pillanatban kosarakat is tudtunk dobni a másik oldalon. Óriási probléma, hogy a kettő- és hárompontos kísérleteink száma huszonkettő-harmincnégy utóbbi javára, ilyen mutatóval pedig nagyon nehéz hosszútávon eredményesnek lenni. Ezen is változtatnunk kell, de a legfontosabb, hogy akarjunk kosárlabdázni és akarjunk úgy kilépni a pályára, hogy elhisszük, tudunk nyerni. A második félidei játékunkkal egyébként elégedett vagyok, csak azt szeretném, ha negyven percig hasonló mentalitással tudnánk kosárlabdázni.

Salgótarjáni KSE – MTK-Elite Basket 78-60 (27-10, 21-16, 18-20, 12-14)

Salgótarján: Sömenek 21/3 (+14 lepattanó), Karanfilovski 12/6, Molnár M. 7, Herendic 7/3, Boinitzer 7/3, Bán T. 7/3, Nshimba 5/3, Hajdu 5/3, Joó 4, Bogatin 3/3.

MTK: Jilling 18/15, Farkas S. D. 17/15, Jakab P. 7, Láncos 7/3, Takács A. 4/3, Hegedűs A. 3/3, Juhász 2, Spiriev 2.


Kicsit nehezen indult be, de magabiztosan verte a BKG az NKA-t

Dr. Nagy Ágoston, a BKG edzője: A gyenge dobóteljesítményünk egy kicsit kizökkentett minket, és az ellenfél első félidei jó lepattanózása kiegyenlítette a mérkőzést, de a védekezésünk megtörte a pécsi fiúkat. Rengeteg eladott labdájuk volt, és ez segített föléjük kerekedni. Mindenki sokat tett a sikerért, de remélem, legközelebb azért jobban fogunk dobni!

Ivica Mavrenski, a Pécs edzője: Sajnos nem azon a szinten teljesítettünk, amin szerettünk volna. Sokszor teljesen ritmus nélkül játszottunk, és gyakran a legnehezebb megoldásokat választottuk támadásban. Húsz eladott labda és a tizenkét támadó-lepattanó sem könnyítette a helyzetünket. Gratulálok a BKG-nak!

BKG Príma Akadémia – NKA Pécs 72-56 (19-17, 18-16, 21-16, 14-7)

BKG: Nagy Bo. Á. 35/18, Nagy Be. Á. 10, Szeleczki 8, Buzás 6, Armaghani 4, Folkers 4, Reizer 3, Opre 2, Halász -, Nagy S. -.

Pécs: Karavdic 13/3, Scherer 8/6, Fülöp Zs. 7/3, Benke K. 6, Kollár 6, Gáspár M. 5, Váits 5/3, Kocsis Z. 3/3, Rosic 3/3, Fekete D. -.

A bajnokság állása:

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. HÜBNER-Nyíregyháza BS 13 12 1 25 1136 923 0,962
2. BKG Príma Akadémia 15 12 3 27 1326 1077 0,900
3. Vasas Akadémia 11 8 3 19 941 827 0,864
4. Salgótarjáni KSE 11 8 3 19 895 856 0,864
5. HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 14 10 4 24 1239 1169 0,857
6. Budapesti Honvéd SE 14 8 6 22 1218 1135 0,786
7. Bajai Bácska FKE 13 7 6 20 1135 1084 0,769
8. TF-BP 14 6 8 20 1093 1159 0,714
9. NKA Pécs 10 4 6 14 805 841 0,700
10. Nagykőrösi Sólymok KE 12 4 8 16 971 1013 0,667
11. MAFC 10 3 7 13 761 878 0,650
12. MEAFC-Miskolc 14 3 11 17 1110 1236 0,607
13. Pécsi VSK-CARGATE 13 2 11 15 924 1182 0,577
14. MTK-Elite Basket 12 1 11 13 771 945 0,542

Zöld-csoport

14. forduló

Szoros Óbuda-győzelem a Békés ellen

Balog Vilmos, a Békés edzője: Gratulálok mindkét csapatnak a mérkőzésen nyújtott teljesítményéhez! Az volt a célunk, hogy szoros mérkőzést játsszunk a Kaszások csapatával, hazai pályán szorongassuk meg őket, s az sem baj, ha nyerünk. Egyedül a győzelem maradt el, a többi részét teljesítette a csapat. Sajnos a második negyedben a támadójátékunk nem volt olyan hatékony, mint az első játékrészben. Így a vezetést is átvette az Óbuda, de a második félidőben a védekezésünkön sikerült szigorítani, így végig nyílt volt a találkozó. Jó úton haladunk.

Armaghani Saeed, az Óbuda edzője: Úgy gondolom, hogy óriási nagy küzdelem volt a mérkőzésen. Szívből gratulálok a békési csapatnak, mert nagyon jól és nagyon agresszívan kosárlabdáztak, mi meg hagytuk ezt az agresszivitást véghez vinni, megnehezítettük a saját dolgunkat. Az utolsó másodpercekben kétszer is jó helyen volt a szívunk, a büntetőket és az utolsó dobást is értékesíteni tudtuk. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, de azért jöttünk ide, hogy győztesen hagyjuk el a pályát. Mindkét csapatnak még egyszer gratulálok! Az utolsó dobásnál, amikor faultot fújtak és háromból három büntetőt értékesíteni tudtunk, az volt az egyik fordulópontja a mérkőzésnek, a másik Puszta Dávid dobása volt, amit értékesíteni tudott. Ez lehetett volna fordítva is, talán egy kicsit szerencsénk volt ebben az esetben.

Békési SzSK – Óbudai Kaszások KA 71-72 (20-13, 13-22, 23-21, 15-16)

Békés: Hargitai 19/15, Krisztics 16/9, Meleg K. R. 12, Frikker 10, Balog G. 5/3, Karsai Cs. 4, Széphelyi 3/3, Cvijin 2, Mucsi -, Vass -.

Óbuda: Rosemond 21/15, Puszta D. Cs. 17/9, Vámos 12/9, Varga D. G. 9, Vas-Teplán 8/3, Kovács B. 5/3, Vígh -, Horváth M. -, Bencsik -, Bea G. -.


Megérdemelt SMAFC-siker a Bonyhád otthonában

Morgen Frigyes, a Bonyhád edzője: Hatvanhat ponttal nem lehet hazai pályán mérkőzést nyerni, gratulálok a SMAFC-nak, teljesen megérdemelten győzött!

Meszlényi Róbert, a SMAFC edzője: Fordulatos meccs volt, mindenki vezetett, nagyon örülök, hogy a második félidőben vissza tudtunk jönni a meccsbe. Nagyon gyengén kezdtünk, a dobásaink rendre kimaradtak, hál’ Istennek a második félidőben találtunk egy kis ritmust, voltak jó befejezéseink, és úgy tűnt, hogy a végjátékban mi maradtunk „frissebbek”. A döntő pillanatokban jó döntésekkel tudtunk egy nagyon fontos meccset nyerni.

Atomerőmű KSE Bonyhád – SMAFC 66-71 (20-15, 18-11, 14-23, 14-22)

Bonyhád: Pajor 21/15, Dorogi 17/3, Gébert 8, Baki S. 8, Tömösváry 4, Somogyfoki Sz. 4, Heimann G. 4, Sebestyén T. -.

SMAFC: Papp B. 22/6, Bakk 15/6 (+11 lepattanó), Kovács B. 14 (+17 lepattanó), Márkus 12/3, Heiszenberger 3/3, Szegedi 3/3, Simon B. 2, Mándity D. -.


Nem vesztett negyedet az Újpest a Tiszaújváros ellen

Surmann Gábor, az Újpest edzője: Mindenekelőtt boldog, illetve egészséges újévet kívánok mindenkinek! Továbbá gratulálok a játékosaimnak, azt gondolom, megérdemelt győzelmet arattunk. Azonban csapatomon érződött, hogy majd három hete volt az utolsó mérkőzésünk, illetve a minialapozás is, amit az ünnepek között végeztünk. Rátérve magára a meccsre, az első félidőben sikerült már viszonylag hamar tizenöt pont körüli előnyt kialakítanunk, köszönhetően annak, hogy relatíve jól oldottuk meg védekezésben a Drahos–Lajsz-kapcsolatot. A második játékrész, vagyis főleg a harmadik negyed „gálameccsbe” ment át sajnos, a védekezésünk az utolsó negyedben került a helyére újra. A győzelmünk egy percig nem forgott veszélyben, ennek ellenére bosszantó, hogy megannyi üres helyzetet hagytunk ki, illetve a védekezés is hagyott némi kívánnivalót maga után, főleg a második félidőben. A Tiszaújváros minden dicséretet megérdemel. Egy percig nem adták fel a mérkőzést még közel húszpontos hátránynál sem. Ellenfelünk veterán irányítójának külön gratulálok, nagyon sok fiatal példát vehetne az ő mérkőzéshez való hozzáállásáról, győzni akarásáról, valamint küzdeni tudásáról. Ma még örülünk a győztes évnyitásnak, holnaptól pedig folytatjuk a kemény munkát. Egészségben gazdag folytatást kívánok a vendégeknek, no meg persze magunknak is!

Szendrey Zsombor, a Tiszaújváros edzője: Mindenekelőtt gratulálnom kell az Újpest csapatának! Egy nagyon jó játékosokból álló csapat. Agresszívan védekeznek, nagyon gyorsan támadnak, nagyon szimpatikus az a játékstílus, amit képviselnek. Ami minket illet, elégedett vagyok a látottakkal. A pályára lépő játékosaim kihozták magukból a maximumot. A harmadik negyed végén sikerült is visszajönnünk hét pontra, ott viszont egy kicsit megtörtünk. Vagy egy rossz játékvezetői ítélet, vagy egy-egy képzetlenségbeli hibának köszönhetően az Újpest elment húsz pontra, és eldöntötte a meccset. Reális eredmény született. Gratulálok az Újpestnek és további sok sikert, mi pedig bízunk a jobb folytatásban.

Újpest-MT – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 104-84 (28-23, 26-18, 29-28, 21-15)

Újpest: Kelemen B. 21/9, Ivosev 20/6, Horváth Á. 15/3, Horváth K. 13, Ondima 10, Pollák Á. 7/3, Csaba Gy. 7/3, dr. Franczva 4, Micev 4, Mészáros B. 3/3, Ipacs -, Balogh A. -.

Tiszaújváros: Drahos 27/6, Orliczki B. B. 13, Molnár B. 10/6, Kovács M. 9/3, Szilasi 9/3, Lajsz 8/3, Asszú Ár. 6, Kovács Z. 2.


Fegyelmezett játékkal győzte le az Egert a Pénzügyőr

dr. Bagi Melinda, a Pénzügyőr edzője: Köszönjük a játékot az Eger csapatának! Nagy dicséret jár a saját a csapatomnak is, okosan es fegyelmezetten játszottunk negyven percen keresztül. Remélem, hogy megtettük az első lépést a 2021-es év hosszú útján a további győzelmek felé.

Dr. Váczi Péter, az Eger edzője: Azt gondolom, az egész eddigi bajnokságban a legrosszabb játékunkat mutattuk. Amúgy se vagyunk acélosak, de a mai teljesítményünk a mi szintünkhöz képest is gyenge volt. Ellenfelünk teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, és további sok sikert kívánok nekik a jövőben!

Pénzügyőr Sportegyesület – EKE Eger KOK 75-52 (14-13, 27-11, 16-16, 18-12)

Pénzügyőr: Horváth B. 25/12, Baranyi 11, Szekeres Á. 8, Kovács M. 8, Szálas 8/3, Kiss L. T. 4, Fekete J. 3, Balogh M. 3/3, Koflanovics 3/3, Kollár 2, Amati -.

Eger: Máté B. 14/6, Szicsák 9, Csomor 9/3, Illés B. 8, Pomázi 6, Ungi 4, Kenéz 2, Bíró B. -, Steier K. -, Mondi -, Szabó M. -, Sárosi -.


Hosszabbítás döntött a rangadón: Ceglédet vert a Pápa

Kálmán László, a Pápa edzője: Egy nagyon fantasztikus győzelem volt. A csapat szívét, lelkét kitette a pályára, és végre okosak is voltunk. Ugyanaz volt, mint Cegléden, ott is hosszabbítás volt, de kikaptunk. Mondtam a srácoknak, hogy nyerni fogunk. Ez egy nagyon nagy fegyvertény: a két év alatt egyszer sem tudtuk a Ceglédet megverni. Mindig egy labdán múlt, de most sikerült úgy, hogy kevés rotációnk volt. Azt gondolom, hogy megoldották a srácok. Nagyon büszke vagyok rájuk, végre egy igazi nagy csapatot is legyőztünk jó játékkal. Lehet, hogy sok a pont, de nagyon kemény és férfias küzdelem volt a pályán. Nagyon örülök, hogy felvettük a kesztyűt és nem hagytuk magunkat megverni. Ez egy nagyon szép sikert eredményezett. Gratulálok a Ceglédnek, nagyon jó csapatuk van!

Honti Viktor, a Cegléd edzője: Vérbeli rangadót játszottunk. Tudtuk, hogy erős a Pápa. Óriási akarattal játszottak és mi is megpróbáltunk mindent. Az utolsó dobásaink szerencsétlen módon kimaradtak. Ez okozta vesztünket. Gratulálok a Pápának!

Conoil Motax KC Pápa – Ceglédi KE 102-100 – h.u. (26-17, 19-21, 21-18, 22-32, 14-12)

Pápa: Koma 30/6, Murai 21, Kiss K. L. 21/12, Sonyák 11/3, Erdei M. 6, Parcsami 6, Hódi 5/3, Horváth A. 2, Kasza K. -.

Cegléd: Fekete V. N. 26/9, Kovács B. B. 22, Tóth Z. 19/12, Csák B. 9/9, Hegedűs G. 8, Várbíró 6, Berkics M. L. 5, Csákvári 3, Nárai B. M. 2, Szabó N. -.


15. forduló

A Békéssel sem bírt a Tiszaújváros

Szendrey Zsombor, a Tiszaújváros edzője: Gratulálok a Békésnek, gratulálok az első félidőben dobott tizennégyből tíz darab hármasukhoz! Talán ez már meg is alapozta a mérkőzés hangulatát és végkimenetelét. Sajnos most sem találtuk a „dobókezünket” hazai pályán. Mezőnyből mi hetvenkettőt dobtunk rá, míg a Békés ötvenkilencet, de nálunk jóval több volt a sikertelen kísérlet. Szerintem küzdöttünk, ami a képességeinkből, a lendületünkből, tudásunkból kitelt, azt megpróbáltuk véghez vinni a pályán. Remélem, hogy teljes csapattal több győztes mérkőzésünk lesz!

Balog Vilmos, a Békés edzője: Nagyon jó dobóformát produkált a csapat az első félidőben, ez – úgy gondolom – megadta az alaphangját a mérkőzésnek. Bár voltak olyan elemei a játékunknak, amikkel nem vagyunk elégedettek, nagyon örülünk a győzelemnek. A tiszaújvárosi csapatnak pedig további sikeres szereplést kívánok!

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK – Békési SzSK 61-92 (15-30, 20-23, 15-19, 11-20)

Tiszaújváros: Kovács Z. 15/9, Szabó N. 12/3, Orliczki B. B. 11/3, Molnár B. 9/6, Kovács M. 6/3, Szilasi 4, Lajsz 2, Asszú Ár. 2, Taskó -, Eremiás K. -.

Békés: Krisztics 21/15, Hargitai 18/6, Meleg K. R. 14 (+15 lepattanó), Frikker 10/3, Vass 10/6, Cvijin 8/6, Balog G. 6, Széphelyi 3, Karsai Cs. 2, Szabó M. I. -.


A Győr ellen szállította következő sikerét a Pénzügyőr

dr. Bagi Melinda, a Pénzügyőr edzője: Nagyon örülök, hogy idén már a második győzelmünket szereztük meg! Nagyon büszke vagyok a csapatra. A védekezésünk jól működött, kevés ponton tudtuk tartani az ellenfelünket, ami kulcsfontosságú volt a győzelem szempontjából. Bízom benne, hogy ha továbbra is tudunk úgy dolgozni, ahogy azt elterveztük, akkor mérkőzésről mérkőzésre fejlődünk tovább – ez most az elsődleges célunk. További sok sikert kívánok a Győr csapatának!

Kozma Tamás, a Győr edzője: Gratulálok a Pénzügyőr csapatának, sokkal jobban akarták ezt a győzelmet! Fizikálisan és mentálisan is megettek minket, úgy gondolom, van hova fejlődnünk. Sajnos másodszor kaptunk ki tőlük, ami nekem kicsit rossz érzés, de megyünk tovább. Hajrá!

Pénzügyőr Sportegyesület – Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 65-60 (16-20, 20-10, 15-18, 14-12)

Pénzügyőr: Horváth B. 15/9, Kiss L. T. 12, Szálas 12/3, Horváth Cs. 7, Szekeres Á. 6/3, Kovács M. 5, Baranyi 4, Fekete J. 2, Dobos V. 2, Koflanovics -.

Győr: Kámán B. 11/3, Geiger 11/3, Horváth Á. 8, Tóth K. 6, Berneczei 6, Lógár 5, Kertész D. 4, Nagy T. 3/3, Földesi 3/3, Hágen 3/3, Jakab D. T. -.


Heti második vereségét a Bonyhádtól szenvedte el az Eger

Dr. Váczi Péter, az Eger edzője: A második negyedben volt egy ötperces hullámvölgyünk, főleg a védekezést értem ezalatt, amikor rengeteg pontot kapunk, aztán hiába küzd a csapat, nem tudjuk megfordítani a mérkőzést. Úgyhogy ezzel kezdenünk kell valamit, és akkor lesznek győzelmeink.

Morgen Frigyes, a Bonyhád edzője: Az első félidő jó játékot hozott, jó energiával játszottunk. A második félidőben a zónavédekezés ellen nem tudtunk olyan gyors ritmusban támadni, nem találtuk az ellenszerét. Távolról nem dobtunk túl jól. Legfontosabb most, hogy győztünk, gratulálok a csapatomnak!

EKE Eger KOK – Atomerőmű KSE Bonyhád 76-82 (11-16, 21-33, 26-20, 18-13)

Eger: Máté B. 20/15, Szabó M. 20/6, Illés B. 11, Csomor 9/6, Mondi 6, Bíró B. 5/3, Ungi 4, Szicsák 1, Pomázi -.

Bonyhád: Verasztó 17/6, Dorogi 16/3, Tömösváry 13, Pajor 10, Somogyfoki Sz. 8, Baki S. 7, Gébert 6, Heimann G. 5/3, Renkecz -, Sebestyén T. -.


DEAC U23 – Vásárhelyi Kosársuli 56-81 (17-17, 14-21, 14-21, 11-22)

DEAC: Neuwirth 13/9, Pollák B. 12, Ságodi 11, Balázsi 8/3, Kalassai 4, Sólyom Be. 2, Csikai 2, Udemezue 2, Fábián Sz. 2, Nemes Á. -, Batbaatar -.

Vásárhely: Bálint E. 16, Varga Á. 15/6, Bodócsi 14/6, Varga Z. 12/3, Béres N. 9/3, Pavlovic 7, Rostás 6, Megyesi 2, Kozma P. -.

A bajnokság állása:

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. Óbudai Kaszások KA 12 11 1 23 949 785 0,958
2. Ceglédi KE 12 10 2 22 1036 855 0,917
3. Vásárhelyi Kosársuli 13 10 3 23 1068 962 0,885
4. Újpest-MT 13 9 4 22 1236 1026 0,846
5. Conoil Motax KC Pápa 13 8 5 21 1126 987 0,808
6. Békési SzSK 14 8 6 22 1201 1158 0,786
7. Atomerőmű KSE Bonyhád 13 6 7 19 1050 1091 0,731
8. Pénzügyőr Sportegyesület 10 4 6 14 707 746 0,700
9. Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 13 5 8 18 954 1025 0,692
10. DEAC U23 12 3 9 15 823 997 0,625
11. SMAFC 12 3 9 15 748 955 0,625
12. Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 14 3 11 17 1061 1173 0,607
13. EKE Eger KOK 13 2 11 15 878 1077 0,577

Kiemelt kép és nyilatkozatok:

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
MAFCdrukker Recent comment authors
MAFCdrukker
Olvasó

Heti Piros csoportos menü: KEDD
19:30 Honvéd-RKA Pécs
“Budapesti Honvéd Sportegyesület Kosárlabda Szakosztálya” (facebook)
20:00 MAFC-Nagykőrös
“MAFC kosárlabda” (youtube)
SZERDA 18:00 SKSE-TF BP
“Sport Salgó Kft” (yt)
SZOMBAT 17:00 Nagykőrös-MEAFC
“Nagykőrösi Sólymok Kosárlabda Egyesület” (yt)
17:30 RKA Pécs-SKSE
“Rátgéber Kosárlabda Akadémia Pécs” (yt)
17:30 MAFC-BKG
“MAFC kosárlabda” (yt)
VASÁRNAP 15:30 Honvéd-PVSK
“Budapesti Honvéd Sportegyesület Kosárlabda Szakosztálya” (yt)
17:00 Nyíregyháza-MTK
“Hübner Nyíregyháza BS” (yt)

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés