Connect with us
Hirdetés

B-csoport

A BKG elleni rangadót megnyerve zárta az évet a JKSE

Erre az esztendőre búcsúzik a B-csoport.



:

:

A 13. fordulóval ért véget a 2021-es év a másodosztály felső- és alsóházában.

A Piros-csoportban a Veszprém pápai győzelmével kezdődött a hétvége. A Vasas az Óbuda otthonában aratott győzelemmel búcsúztatta az évet, a Rátgéber Akadémia a Salgótarjánt verte meg, a JKSE–BKG derbit pedig szintén a hazai csapat húzta be. A TF a Baja ellen ünnepelhetett. A Honvéd újabb győzelemmel erősítette meg első helyét, ezúttal a PVSK ellen, míg a Nagykőrös a MAFC-ot kapta el.

A Zöld-csoportban a DEAC U23 a 12. fordulót zárta a Bonyháddal kedden: a debrecenieknek sikerült jobban a meccs. A 13. fordulóban is nyert a DEAC, ezúttal a Tiszaújváros ellen. A KTE U23-asai is győztek a Vásárhely ellen, és a Cegléd–Békés, MEAFC–Pénzügyőr találkozókon is hazai sikerek születtek. Az Újpestnek nem okozott gondot az ELITE legyőzése. A SMAFC a Győrt, a Bonyhád a Dunaharasztit verte.

NB I/B

Piros-csoport

13. forduló

Hat játékossal nyert Pápán a Veszprém

A VeszprémKosár.hu tudósítása:

A mérkőzés Tóth palánk alatti kosarával indult, ám a hazaiak hamar fordítottak Németh és Sonyák révén. Jött viszont Horváth triplája és ismét a Veszprém vezetett. Fej-fej mellett haladtak a csapatok a negyed első felében. (5. perc: 12-10) Dancsecs és Szabó kosaraival négypontosra nőtt a vendég előny, ám a Pápa nem hagyta lerázni magát. Hódi kosarára viszont Szabó és Tóth is válaszolni tudott. Majd jött pár sikeres hárompontos – míg hazai oldalon Németh, addig a vendégektől Szabó és Horváth is pontosan célzott, így veszprémi előnynél ért véget az első tíz perc (10. perc: 24-28).

A második negyed elején aztán megrázta magát a Veszprém, és Tóth, valamint Szabó révén, na meg a jó védekezésnek köszönhetően, kilencre növelte a különbséget. A Pápa azonban nem hagyta azt tovább duzzadni, Varga kosaraival közeledtek, ám Szabó gondoskodott róla, hogy ne túlságosan (15. perc: 31-38). Varga mellé Erdei és Hódi is becsatlakozott, miközben a vendégektől továbbra is csak Szabó talált be, így már csak kettő volt közte. Jókor érkezett tehát Tóth két duplája, majd Dancsecs is elkezdett kosarakat szerezni. A félidő utolsó pontjait Szabó jegyezte, ráadásul hármat, így már kétszámjegyű volt a különbség (20. perc: 42-53).

A harmadik etap Németh kettesével kezdődött, majd több pontatlan dobás után Glatz talált be. Erre gyorsan Erdei válaszolt, majd Szabó és Varga következett. Tóth is hozzászólt a játékhoz, egymás után kétszer is, így a félideihez képest tovább nőtt a különbség. Koma és Németh azonban igyekezett versenyben tartani a Pápát és belátható távolságon belül maradni. Szabó kosarával viszont ismét tizenhárom volt közte (35. perc: 53-66). Sőt csapatkapitányunk elsüllyesztett egy hármast is, majd Horváth jött egy kettessel, így már közel húsz egység volt a piros-szürkék fórja. Hódi hiába szerzett egy duplát, nem sokkal később Dancsecs távolról volt eredményes. Hódi és Koma azonban gyorsan jegyzett öt pontot, így elkerülte a Pápa, hogy húsz legyen közte. Horváth és Tóth azonban nem hagyta annyiban és tovább folytatta a pontok termelését a Veszprém. A negyed utolsó kosara Erdei nevéhez fűződött végül (30. perc: 62-79).

Az utolsó tíz perc kezdetén Koma vezetésével keményen támadott a Pápa, és fel is jöttek tizenkét pontra, ám Szabó hármasa nem engedte közelebb őket. Tóth és Dancsecs pontjaira ugyancsak szükség volt, hiszen a hazai együttes mindent megtett, hogy mielőbb tíz pont alá jusson és legyen esélye egy jó hajrára. Ezt a lélektani határt sikerült is átlépniük Varga és Koma kosarai után (35. perc: 81-89). A Veszprém rövid pontcsendjét Tóth törte meg egy pontos középtávolival. Majd jött Glatz, és zsinórban szerzett négy pontjával ismét megnyugtatóvá tette a Veszprém előnyét (38. perc: 81-95). Koma és Németh még betalált, ám Szabó és Dancsecs is így tett. Összességében magabiztosan szerezte meg a két pontot a 2021-es esztendő utolsó meccsén a Veszprém (40. perc: 85-100).

Dr. Vajda Balázs, a Pápa edzője: Gratulálok a Veszprémnek! Megérdemelten, magabiztosan és rutinosan lehozták ezt a mérkőzést. Mindkét csapat küzdött problémákkal, de ezen a mérkőzésen a Veszprém tudott ezen sokkal könnyebben túllendülni. Továbbra is várjuk vissza kezdőirányítónkat. Köszönöm azoknak a játékosoknak, akik kitették szívüket a pályára és igyekeztek megvalósítani a felkészülésen megbeszélteket. Sajnálom, hogy ez karácsony előtt csak ennyire sikeredet! Boldog karácsonyt kívánok minden kosárlabda-szeretőnek!

Naményi Márk, a Veszprém edzője: Elsősorban szeretném megköszönni a srácoknak, hogy profin álltak hozzá ehhez a meccshez! Az szerintem köztudott, hogy egy nagyon nehéz szituációban vagyunk és egy nagyon nehéz hét áll a csapat mögött, ezzel kapcsolatos, hogy csak ilyen megfogyatkozva tudtunk eljönni, viszont aki itt volt, az maximális erőbedobással küzdött. Azt gondolom, hogy a lélektani hátrányunkat a motivációs előnyünkké tudtuk fordítani. Meg szeretném köszönni a Pápának, hogy ebben a nehéz szituációban méltó ellenfelek voltak! Egy jó karácsonyi meccset tudtunk játszani, és gratulálok a srácoknak!

Conoil Pápa KC – Veszprémi Kosárlabda Kft. 85-100 (24-28, 18-25, 20-26, 23-21)

Pápa: Varga B. P. 21/9 (+12 lepattanó), Koma 19/3, Németh A. 18/3, Erdei M. 11/3, Hódi 9/3, Sonyák 4, Horváth A. 3/3, Lintner -, Németh G. -.

Veszprém: Szabó P. 34/18, Tóth N. 22 (+15 lepattanó), Dancsecs 21/15, Horváth Á. 13/9, Glatz 10, Birkás -.


Nem adott esélyt az NKA a Tarjánnak

Ivica Mavrenszki, az NKA edzője: Gratulálok a srácoknak a győzelemhez! A mérkőzés elején akadtak problémáink, de miután felgyorsítottuk a játékunkat, elkezdtünk futni, könnyű kosarakat tudtunk szerezni, ráadásul kintről is betaláltunk. Sok sikert kívánunk a Salgótarjánnak a folytatásra! Ezúton is szeretnénk mindenkinek boldog karácsonyt és jó egészséget kívánni!

Király Márió, a Salgótarján edzője: Gratulálok a hazai csapatnak a győzelemhez! Sajnos két kulcsjátékosunk nagyon gyenge teljesítményt nyújtott, ezt pedig nem bírta el a csapat. Csak időszakonként tudtunk pariban lenni a pécsiekkel. Többször hibáztunk olyan szituációkban is, amelyekre felkészültünk.

NKA Pécs – Salgótarjáni KSE 89-67 (27-17, 22-17, 23-13, 17-20)

NKA: Djordjevics 23/15, Benke K. 21/12, Kocsis Z. 8, Scherer 7/3, Rátvay B. 7, Váits 6, Bíró L. 6, Meszlényi 4, Kollár 4, Kazy 2, Lados 1, Kármán -.

Salgótarján: Takács A. 18/6, Dragasevic 15/3, Molnár M. 12, Nshimba 10/3, Cooper 6, Kuttor 3/3, Karanfilovski 3, Monye M. -, Hargitai -, Molnár D. -.


Óbudai győzelemmel karácsonyozik a Vasas

Armaghani Saeed, az Óbuda edzője: Egész héten betegséggel küzdöttünk, a csapatnak a fele gyakorlatilag nem tudott részt venni az edzéseken és felkészülni a mérkőzésre a Vasas ellen. Ahhoz képest úgy gondolom, hogy harmincöt percen keresztül nagyon jól tartottuk magunkat és fölzárkóztunk. Itt a végén szerintem fizikálisan elfáradtunk, kevés volt a rotáció, és ezért fizikálisan nem bírtuk a mérkőzés végét. Elégedett vagyok a csapat hozzáállásával, gratulálok a Vasasnak, remélem a betegek minél előbb meggyógyulnak és visszakerülnek a csapatba!

Evangelosz Ziagkosz, a Vasas edzője: Gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez! Tudtuk, hogy ez egy nehéz mérkőzés lesz, hiszen az óbudai csapat nagyon motiváltan lépett parkettre. Nagyon örülünk a győzelemnek, de nem vagyunk teljes mértékben elégedettek a mutatott játékunkkal. Továbbra is a védekezésünk az, amit szeretnénk javítani, hiszen ezen a mérkőzésen sem volt megfelelő az első félidőben. A második félidőben ezen sikerült javítanunk, elsősorban ennek köszönhetően tudtunk nagyobb előnyt kiépíteni. Még egyszer gratulálok a játékosaimnak, és nagyon boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!

Óbudai Kaszások KA – Vasas Akadémia 69-86 (22-28, 18-25, 14-9, 15-24)

Óbuda: Czura 16, Fekete V. N. 16/9, Czirbus 15, Boinitzer 10 (+13 lepattanó), Vas-Teplán 5/3, Vígh 5/3, Kalassai 2, Hegedüs -, Konta -.

Vasas: Radics 17/6, Bagó 13, Farkas A. 12/6, Kelenföldi 11, Medve M. 11/6, Boros 8/6, Moravcsik 5/3, Andrássy 5, Kerkai 4, Lakatos -, Kelemen Á. -.


Az első félidőben nyerte meg a BKG elleni rangadót a JKSE

Földi Sándor, a JKSE edzője: Tudtuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, hiszen ellenfelünk az előző szezonban is remekül szerepelt, s csak nagy küzdelemben veszítette el az A-csoportba kerülésért vívott párharcot a Nyíregyháza ellen. Nagyon örülök, mert értékes győzelmet arattunk. Az első három-négy perc után végig vezettünk a találkozón, s volt már tizenkilenc pont is az előnyünk. Nagyrészt sikerült megvalósítanunk, amit terveztünk, de még így is sok volt a hiba a játékunkban. A szezon első felét jól zártuk, nagyjából elértük azt, amit terveztünk. A szezon végére, a rájátszásra szeretnénk majd a legjobbak lenni. Ehhez persze még sokat kell dolgoznunk. Köszönöm szurkolóink támogatását, számítunk rájuk a folytatásban is! Mindenkinek kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánok!

Dr. Nagy Ágoston, a BKG edzője: Sajnos amerikai játékosunkat betegen Budapesten kellett hagynunk. Azaz nem tudtunk teljes kerettel kiállni a mai mérkőzésre. Reméltem, hogy az MKOSZ-ben is úgy tekintenek erre a találkozóra, hogy rangadó, s ennek megfelelő lesz a bíróküldés is. Kritikus pillanatokban, egál közeli állásoknál rendre ellenünk tévedtek. Sajnos nagy szerepet vállaltak abban a játékvezetők, hogy így alakult az eredmény. Büszke vagyok viszont arra, hogy a második félidőben még így is két egál negyedet tudtunk idegenben is vívni a Jászberénnyel. Bízom benne, hogy teljes kerettel hazai pályán legalább tizennégy pontos különbséggel legyőzzük majd a Jászberényt!

Jászberényi KSE – BKG Príma Akadémia 79-66 (23-16, 23-17, 18-18, 15-15)

JKSE: Velkey 20/15, Olasz Á. 16, Meleg K. R. 11/3, Rosic 10/3, Nagy S. 7/6, Rakic 7/3, Lewis 4, Várbíró 2, Homoki 2.

BKG: Nagy Bo. Á. 31/12, Halász 10, Lakatos P. 7, Nagy Be. Á. 7/3, Reizer 7, Buzás 2, Zsihla 2, Szeleczki -.


Rossz játékkal győzött a TF

Beák Gábor, a TF edzője: Győztünk, de nagyon rossz játékkal. A BKG ellen sokkal jobb arcunkat mutattuk, és összességében is látható, hogy a bajnokság erősebb csapatai ellen jobban játszunk. Nehezen vesszük fel a ritmust a lassú, hektikus csapatok ellen. Próbálunk ehhez is alkalmazkodni, de ahogy látszik, a jobb csapatok fekszenek inkább nekünk. Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!

Hosszú István, a Baja edzője: Ma is hiányzott Nagy Dani és Pongó Martin, akik alapemberek. A pontokkal nem álltunk hadilábon, de a védekezésünk nem volt jó. A lepattanózásban is nagyon alulmaradtunk, és végül is ez döntött, hiszen, ha visszaszedik a labdákat, előbb-utóbb be fogják dobni – és így is lett. Áldott, békés karácsonyt kívánok mindenkinek!

TF-BP – Bajai Bácska FKE 99-94 (28-23, 22-27, 29-19, 20-25)

TF: Tichov 29/6, Tóth K. 14 (+15 lepattanó), Oroszi 13/3, Szántó D. 10 (+10 gólpassz), Magda D. Cs. 9/9, Nagy Sz. Sz. 8, Bartos 5, Csík Ri. 4, Bálint B. D. 4, Korompai 3/3, Béres B. -.

Baja: Kucsora 30/12, Jakab P. 28/12 (+11 lepattanó), Goldring J. B. 9/3, Szűcs M. 9/3, Virág E. 9/6, Végh B. 7, Szatmári 2.


Az első negyed után tempót váltott a Honvéd

Baksa Szabolcs, a Honvéd edzője: Gratulálok a társaságnak, ez a mai mérkőzés jól sikerült, és azt, amit elterveztünk, véghez vittük. Ez a tizenkettő-egyes részeredmény viszont nem jöhetett volna létre a vezetőség, a szurkolók, a játékosok, illetve a stábom nélkül, úgyhogy szeretném ezt megköszönni nekik, hiszen ez egy közös projekt. Azonban ezt csak egy köreredménynek tekintjük, semmit nem jelent a céljainkhoz képest. Azt gondolom, hogy ebben a csapatban sokkal több potenciál van, s a jövő héten, valamint a két ünnep között azon fogunk dolgozni, hogy továbbra is fejlődjünk. Kellemes karácsonyi ünnepeket szeretnék kívánni mindenkinek!

Andrija Csirics, a PVSK edzője: Először is azt gondolom, hogy a Honvéd az egyik legerősebb csapat a bajnokságban, úgy jöttünk ide, hogy szeretnénk egy jó mérkőzést játszani velük. Mindkét csapatból hiányoztak kulcsjátékosok, viszont szerintem védekezésben jól dolgoztunk, azonban támadásban sok könnyű közeli, illetve távoli dobást hibáztunk, amit megbosszultak. Összességében gratulálok a Honvéd csapatának, s szeretnék mindenkinek boldog karácsonyt és újévet kívánni!

Budapesti Honvéd SE – Pécsi VSK-CARGATE 88-60 (9-10, 28-15, 29-17, 22-18)

Honvéd: Tanoh 21/3, Kopácsi 15/9, Tarján I. S. 13, Wirth 8/6, Simon K. G. 7, Takács D. 6/6, Kovács G. S. 5/3, Hajdu 5/3, Völgyi 4, Cohill 2, Csomós 2, Vámos -.

PVSK: Meleg G. Z. 18, Farkas S. D. 17/12, Goldring G. 11, Fülöp Zs. 4, Futó B. 4, Hőgye 2, Armaghani 2, Mándity M. 2, Gordán -, Erdei Á. -.


Nagykőrös-bravúr a MAFC ellen

Nagykőrösi Sólymok KE – MAFC 88-66 (21-19, 24-20, 26-7, 17-20)

Nagykőrös: Mester M. 15/3, Mácsai 14/3 (+11 lepattanó), Timkó 13, Molnár M. 11/6, Fehér P. J. 11, Molnár B. 9/3, Lakosa Á. 7, Rozs M. Z. 5, Kakulya 3/3, Filep -, Kónya -, Jókai -.

MAFC: Misek 15/9, Kovács Á. 14/3, Lakits 9, Komma 6, Csapai 4, Biber 4, Tóth P. 3, Bordács 3, Pfandler 3/3, Pintér D. 3/3, Polgárdy 2.

A bajnokság állása:

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. Budapesti Honvéd SE 13 12 1 25 1168 904 0,962
2. Jászberényi KSE 13 10 3 23 1139 961 0,885
3. NKA Pécs 13 9 4 22 1085 980 0,846
4. Veszprémi Kosárlabda Kft. 13 9 4 22 1226 1098 0,846
5. BKG Príma Akadémia 13 8 5 21 1132 998 0,808
6. TF-BP 13 7 6 20 1101 1145 0,769
7. Vasas Akadémia 13 7 6 20 1061 940 0,769
8. Nagykőrösi Sólymok KE 13 6 7 19 1078 1078 0,731
9. Pécsi VSK-CARGATE 13 6 7 19 1011 1117 0,731
10. MAFC 13 6 7 19 1068 1062 0,731
11. Óbudai Kaszások KA 12 4 8 16 932 1074 0,667
12. Conoil Pápa KC 12 3 9 15 992 1064 0,625
13. Salgótarjáni KSE 13 3 10 16 926 1127 0,615
14. Bajai Bácska FKE 13 0 13 13 1049 1420 0,500

Zöld-csoport

12. forduló

DEAC-győzelem nyitotta a hetet

Andjelko Mandics, a DEAC edzője: Az első öt percben, majd a teljes negyedik negyedben tudtuk azt a szintet hozni koncentrációban és kivitelezésben, amire lehet építeni. A köztes időszakban sok hibát vétettünk, de le a kalappal a fiúk előtt, akik képesek voltak felállni, és a végjátékban extra energiákat mozgósítva eldönteni a találkozót.

Morgen Frigyes, a Bonyhád edzője: Végig partiban voltunk, de sajnos a negyedik negyedre elfáradtunk, főleg fizikálisan. Ebből kifolyólag a játékunk szervezetlenné vált, szétestünk, amit a DEAC kihasznált. Gratulálok a Debrecennek!

DEAC U23 – Atomerőmű KSE Bonyhád 81-66 (22-14, 15-24, 16-13, 28-15)

DEAC: Pollák B. 28/12, Ságodi 18/3, Neuwirth 11/9, Udemezue 7, Gáspár M. 6, Fekete Cs. 5, Fábián Sz. 4, Balázsi 2, Czermann -, Kurucz -, Gadus B. O. -.

Bonyhád: Baki S. 12, Karosi 10 (+10 lepattanó), Arnold B. 10, Pajor 10/6, Tömösváry 10/3, Szalai 8/6, Heimann G. 3/3, Csizmadia 3/3, Zsók -.


13. forduló

A két középső negyedben lépett meg a KTE

Sztojan Ivkovics, a KTE edzője: Nehéz félév van mögöttünk, hiszen több fronton is helytálltak a fiúk, és minden bajnokságban az élmezőnyhöz tartoznak. Elégedett vagyok az elért eredményekkel, hatalmasat fejlődtünk.

Utasi Gábor, a Vásárhely edzője: Ellenfelünk támadásban és védekezésben is felülmúlt minket, ezt az eredmény is mutatja. Gratulálok a Kecskemétnek!

KTE-Duna Aszfalt U23 – Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli 81-58 (15-14, 25-14, 22-11, 19-19)

KTE: Kucsera 19, Kiss D. 18, Tóth P. 8, Botka 8/3, Takács E. 6/3, Ivkovic 6, Lukács D. 5/3, Kőházi 4, Tóth Barna 4, Farkas S. 2, Tóth Balázs 1, Velkey -.

Vásárhely: Bálint E. 13/3, Burko 12, Varga Á. 9/3, Vejinovic 6/3, Knyúr 5/3, Varga Z. 5/3, Pavlovic 3, Bodócsi 3/3, Borbáth 2, Kovacsevics -, Nánási -, Megyesi -.


Duplázva zárta az évet a DEAC U23

Tóth Viktor, a DEAC edzője: Sok problémával küzdöttünk, rengeteg a hiányzónk és a sérültlistánk is hosszú. Ennek ellenére a megfiatalított csapat nagyon jól vette az akadályt, magabiztos sikert arattunk. Örülök, hogy pozitívan tudtuk lezárni a 2021-es évet, és remélem, hogy a következő esztendőt is innen fogjuk tudni folytatni!

Siska János, a Tiszaújváros edzője: Gratulálok a DEAC-nak, agresszív védekezésükkel megnehezítették a dolgunkat, erre nem is igazán találtunk ellenszert. Ami minket illet, harminc kihagyott ziccerrel nem lehet jó eredményt elérni.

DEAC U23 – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 88-58 (24-13, 25-16, 22-11, 17-18)

DEAC: Neuwirth 26/12, Pollák B. 17/3, Kurucz 11/9, Ságodi 10, Czermann 7, Fekete Cs. 6, Udemezue 4, Fábián Sz. 2, Varga B. 2, Gadus B. O. 2, Debreczeni 1.

Tiszaújváros: Asszú Ár. 18 (+13 lepattanó), Gerőcs 13/3, Frikker 9/3, Kovács Z. 7, Szabó N. 5/3, Asszú Ád. 4, Molnár B. 2, Drahos -, Hajdú B. -.


Szívósan küzdött a Békés, de nyert a Cegléd

Tóth Tamás, a Cegléd edzője: Kiélezett, férfias derbit játszottunk egy végig szívósan küzdő Békés ellen, gratulálok nekik is! Mindkét félidőt nagyon jól kezdtük, és a kulcsszituációkban jobban koncentráltunk, ez döntőnek bizonyult. Öt hónap munka után mindenkinek jól fog jönni egy kis pihenés, első kitűzött célunkat elértük, első helyen zártuk a naptári évet és az alapszakasz első körét. Most kicsit ünneplünk, lazulunk, de januártól kezdődik minden elölről és még éhesebbek leszünk a sikerre! Kellemes ünnepeket, erőben, egészségben, – ceglédi – sikerekben gazdag új esztendőt kívánok mindenkinek!

Balog Vilmos, a Békés edzője: Én úgy gondolom, hogy egy jó mérkőzést játszottunk a Cegléd csapatával, úgy terveztük, hogy megnehezítjük a dolgukat az év utolsó mérkőzésén, és ez szerintem sikerült, bár a győzelem nem jött össze. Gratulálok a Ceglédnek a győzelméhez, és a januári folytatásra mindkét csapatnak sok sikert kívánok!

Ceglédi KE – Békési SzSK 86-75 (28-19, 8-19, 19-9, 31-28)

Cegléd: Herendic 19/3 (+11 lepattanó), Rékasi 14/6, Csákvári 13, Tóth Z. 12/3, Mészáros M. 10/6, Hajdu 5, Berkics M. L. 5, Pinnyey 5/3, Kovács B. B. 2, Micev 1.

Békés: Krisztics 23/3, Balog G. 17/6, Cvijin 12/6, Okoh 10, Acsimovics 8, Olic 3/3, Csorba 2, Vass -, Karsai Cs. -.


A harmadik negyedben mindent eldöntött a MEAFC

Dr. Váczi Péter, a MEAFC edzője: Mérsékelt első félidő után a másodikban nyújtottuk azt, amit a csapat tud. Sikerült felgyorsítani a játékot, szigorítani a védekezésünket és ezzel végül biztos sikert arattunk. Gratulálok a csapatnak az utóbbi időben nyújtott teljesítményéhez! Támogatóinknak, nézőinknek, az egyesületben dolgozóknak kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok, ellenfelünknek pedig sok sikert a továbbiakban!

MEAFC-Miskolc – Pénzügyőr Sportegyesület 92-62 (16-14, 23-19, 28-8, 25-21)

MEAFC: Kozák M. 19, Tóth B. 14/3, Csák B. 11/9, Szicsák 8, Orliczki M. 7, Pintér D. 7/3, Lajsz 6, Cseh 6, Ragályi 5/3, Sándor B. 5/3, Ungi 4, Nyíri -.

Pénzügyőr: Horváth B. 19/9, Nemes 10, Baranyi 9, Szekeres Á. 7/3, Kovács M. 5, Steier B. 5/3, Szálas 5, dr. Franczva 2, Kollár -, Nagy J. -, Koflanovics -, Kiss L. T. -.


Sima lett az Újpest zárómeccse

Surmann Gábor, az Újpest edzője: Először is szeretnék gratulálni a saját csapatomnak! Azt gondolom, megérdemelt győzelmet arattunk. Ennek ellenére ambivalens érzéseim vannak a mérkőzést követően. Egyrészt boldog vagyok, hogy győzelemmel búcsúztunk az évtől és a szurkolóinktól, illetve dicsérendő csapatom számára, hogy ekkora különbséggel még senki nem verte meg idén az ELITE Basketet. Nagy tisztelettel készültünk rájuk, ami örömömre sok esetben vissza is köszönt. Másfelől pedig, meg kell mondjam, hiányérzet furkálja az oldalamat, hisz maradt még így is bennünk, azt érzem. A második félidőben tizenkét labdát ajándékoztunk ellenfelünknek, felállt védelem ellen pedig nem támadtunk jól. A védekezés, illetve amit előre elterveztünk, azt javarészt sikerült megvalósítani. Ráadásul négy kulcsjátékosukból hármat sikerült semlegesíteni. Külön öröm, hogy a saját nevelésű fiatalunk, Kékesi Kristóf értékes perceket töltött a pályán és jól is játszott. Most egy nagyon rövid pihenő következik, hogy aztán újult erővel folytassuk a szemmel láthatóan fejlődő csapatommal a munkát. Végezetül békés, boldog és egészségben gazdag ünnepeket kívánok minden kosárlabdabarátnak és szurkolónknak! Vigyázzunk egymásra! Hajrá Újpest!

Horváth Balázs, az ELITE edzője: Szeretnék gratulálni az ellenfélnek! Teljesen megérdemelten nyerték meg a mérkőzést még ilyen nagyarányú különbséggel is. A realitás az, hogy ez a csapat sokkal magasabb szinten tud kosárlabdázni, mint ahol jelenleg mi vagyunk. Nekünk nem ezt a csapatot kell megverni ahhoz, hogy elkerüljük a play-outot. Januártól kezdve nekünk új bajnokság kezdődik. Minden játékosunk egészséges lesz, és megpróbáljuk majd azokat a csapatokat megverni, ahol reális esélyünk lesz a győzelemre. Még egyszer gratulálok az ellenfélnek és boldog karácsonyt kívánok!

Újpest-MT – ELITE Basket 90-55 (23-19, 24-7, 11-11, 32-18)

Újpest: Rosemond 19/3, Antóni 14/9, Katona 13/3, Pollák Á. 7/3, Kelemen B. 7/6, Varga D. G. 6, Puszta D. Cs. 6/6, Bea B. 6, Szentirmai 5/3, Kékesi 4, Horváth M. 3, Meződi -.

ELITE: Láncos 18/3 (+15 lepattanó), Spiriev 11/3, Somogyfoki Sz. G. 9/3, Jilling 8, Tóth A. 8/6, Bodnár 1, Veres Zs. B. -, Czeczeli -, Horváth Á. -, Somogyfoki P. G. -, Nagy D. -, Lőte -.


Megyei rangadót tett a fa alá a SMAFC

Carlos Vallejo Rocamora, a SMAFC edzője: Nem volt könnyű mérkőzés, ellenfelünk nagy energiával játszott és minket is erre kényszerített. A harmadik negyedben találtuk meg a ritmust, ekkor sikerült könnyebb gólokat szereznünk. Gratulálok a Győrnek, nagy lehetőség van ebben a csapatban, tavasszal is meghatározó szereplője lesz a bajnokságnak. Büszke vagyok a csapatra, a klubra és közönségünkre, ez volt a lehető legjobb befejezése a 2021-es évnek. Jövőre mindent megteszünk, hogy a bajnokság második felében előrébb tudjunk lépni.

Kertész Dániel, a Győr edzője: Szeretnénk gratulálni az ellenfél csapatának! Talán most álltak ki először teljes kerettel. Sajnos egyik legjobb játékosunkat ma hajnalban meg kellett műteni, így nem volt teljes a keretünk. Sokáig nagyon jól tartottuk magunkat és megmutattuk azt, hogy van bennünk akarat. A legvégén kijöttek azok a tényezők, hogy az ellenfél néhány játékosa az A-csoporttal edz. Gratulálok a saját játékosaimnak is, mert emberfeletti módon küzdöttek. Mindenkinek békés karácsonyt, sikeres és sérülésmentes új évet kívánok!

SMAFC 1860 Kosárlabda Akadémia – Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 100-91 (19-22, 29-19, 25-20, 27-30)

SMAFC: Füzi 21/3, Fazekas 16/12, Csátaljay B. 15/6, Sitku 15, Kovács B. 10, Schöll 7, Fernandez 5, Hajnal 4/3, Papp B. 3/3, Németh M. 2, Mándity D. 2.

Győr: Geiger 22/9, Lógár 21/9, Nagy T. 15/9, Bakon 14/9, Hágen 8/6, Berneczei 6, Veingartner 3/3, Kámán K. 2, Gosztola -, Garancz -, Varga Z. -, Friedl -.


Győzelemmel zárt a Bonyhád is

Atomerőmű KSE Bonyhád – Dunaharaszti MTK 92-73 (21-21, 25-20, 26-16, 20-16)

Bonyhád: Baki S. 20, Szalai 16/6, Karosi 15 (+10 lepattanó, 14 gólpassz), Tömösváry 15/6, Pajor 13/6, Csizmadia 9/3, Arnold B. 4.

DMTK: Santiago 18/3, Fekete B. 13, Bocsárdi 12/3, Imolay 10, Csabay 7/6, Haris 6/6, Debreceni 4, Kerti 3/3, Tóth G. -.

A bajnokság állása:

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. Ceglédi KE 13 11 2 24 1150 876 0,923
2. Újpest-MT 13 10 3 23 1083 933 0,885
3. MEAFC-Miskolc 13 8 5 21 1001 894 0,808
4. DEAC U23 13 8 5 21 983 913 0,808
5. KTE-Duna Aszfalt U23 13 8 5 21 834 842 0,808
6. Dunaharaszti MTK 13 8 5 21 1046 1069 0,808
7. Atomerőmű KSE Bonyhád 13 7 6 20 1031 1036 0,769
8. Békési SzSK 13 6 7 19 900 939 0,731
9. Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 13 6 7 19 1039 1036 0,731
10. Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli 13 5 8 18 971 1052 0,692
11. Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 13 4 9 17 929 1104 0,654
12. SMAFC 1860 Kosárlabda Akadémia 13 4 9 17 1060 1109 0,654
13. ELITE Basket 13 3 10 16 985 1091 0,615
14. Pénzügyőr Sportegyesület 13 3 10 16 905 1023 0,615

Kiemelt kép és nyilatkozatok: hunbasket.hu

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
MAFCdrukkerkokter Recent comment authors
MAFCdrukker
Olvasó

Nagyon komoly tavaszi idény lesz a B-ben is. Az NB I. mindhárom csoportjában totális káosz van, szerintem csak nyer vele a magyar kosár, ha ez az állapot a 26. fordulóig fennmarad. A Pirosban egyszerűen túl sok komoly célokkal és kerettel rendelkező csapat van: abszolút bajnokaspiráns legalább 2, összesen 6-7 elődöntőt remélő csapat. Ráadásul új elemként osztályozó lesz a piros 13. és a zöld 2. helyezettje közt. Minthogy minden rosszban van valami jó, ezúttal a sok kiélezett meccs miatt felértékelődik a játékvezetők szerepe, akiknek azonban az utóbbi hetek alapján még nem sikerült felnőniük a feladathoz – sok sikert nekik is! Meg… Olvass tovább »

kokter
Olvasó

Doktor Úr ismételten nem gratulált, csak a kifogások. Unalmas már. A hitbizomány másik két tagja megint rávert 21 triplát, 5 sikeres. Ismételten gratula mesteri taktikához.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés