Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Már a visszatérő Vasas sem veretlen a B-csoportban

Közben az utolsó két hely is elkelt a Hepp Kupa-negyeddöntőben.



:

:

Pótolt mérkőzésekkel, illetve a 13. forduló találkozóival folytatódott a másodosztály felső- és alsóháza az elmúlt héten.

A Piros-csoportban előbb a Baja majd a Salgótarján is legyőzte a PVSK tartalékcsapatát. A Honvéd a Nagykőrös vendégeként nyert, az NKA Pécs idegenben nyert a MEAFC ellen, míg a Veszprém a MAFC ellen aratott magabiztos különbségű sikert. A Baja második győzelme is összejött a héten, az MTK ellen; a bajnokságban is visszatért a pályára az eddig veretlen Vasas, de a BKG elleni rangadót a vendégek nyerték. A Honvéd is duplázott, a TF-et is megverte, és a Nyíregyházának is sikerült idegenben megvernie a Nagykőröst.

A Zöld-csoportban az Óbuda két győzelemmel folytatta meccseinek sorát: kedden a Győrt, pénteken, a csoport rangadóján az Újpestet verte nem kis izgalmak közepette. A Cegléd is szoros sikert könyvelhetett el a Vásárhely ellen, csak úgy, mint a Békés a későn feltámadó Pápa ellen. Nyert a Bonyhád és a SMAFC is: előbbi a Tiszaújváros, utóbbi az Eger ellen.

A két csoportban csak egy meccs marad későbbre a 13. fordulóból: a DEAC U23 – Pénzügyőr SE mérkőzést február elején pótolják.

A Hepp Kupában az Újpest és a Vásárhely – előbbi a Vasast, utóbbi a Rátgéber Akadémiát győzte le – csatlakozott a már továbbjutó BKG, Nyíregyháza, Pápa, Cegléd, MAFC, TF hatoshoz, így teljes lett a negyeddöntő mezőnye.

NB I/B

Piros-csoport

12. forduló

Pécsről távozott győzelemmel a Baja

Rab Gyula, a PVSK edzője: Jól kezdtük a meccset, sikerült vezetést szereznünk. A második negyedben a Baja rutinos játékosai jól használták ki a hibáinkat, és megfordították a mérkőzést. Ezután már csak futottunk az eredmény után. Én úgy éreztem, megpróbáltunk mindent megtenni a győzelemért, de ez a negyedik nap alatt a harmadik mérkőzésünk volt, ezért fáradnak a játékosok, nincs már annyi koncentráció. A végén próbáltunk még felzárkózni, de nem volt annyi erő bennünk, hogy megfordítsuk a mérkőzést.

Cservék Csaba, a Baja edzője: Az első negyedet nagyon lazán kezdtük. Sok kosarat kaptunk, nem volt agresszív a védekezésünk. A második negyedben tudtunk váltani, alacsonyabb szerkezetű csapattal mentünk fel a pályára, és ezzel hatásosabb lett a védekezésünk. Támadásban is sokat javultunk, kintről is betaláltunk. Bár a Pécs az elején még vezetett, be tudtuk fogni őket, és előnyünket már a mérkőzés végéig megőriztük. Én úgy gondolom, hogy egy jó mérkőzést játszottunk.

Pécsi VSK-CARGATE – Bajai Bácska FKE 81-89 (31-23, 10-25, 18-20, 22-21)

PVSK: Meleg G. Z. 23/6 (+14 lepattanó), Bíró L. 21/3, Rátvay B. 13, Heimann B. 9/9, Riskó 5/3, Carev 4, Bor S. 3/3, Erdei Á. 3/3, Juric -, Mándity M. -.

Baja: Jakab P. 23/6, Nagy D. 19/12, Pongó 18/6, Goldring G. 11/3 (+12 lepattanó), Vukicevic 10, Goldring J. B. 6/3, Fehér Á. 2, Weidinger -.


1. forduló

A Honvéd bevette a Nagykőrös otthonát

Lakosa Zsolt, a Nagykőrös edzője: Gratulálok a Honvédnak! A meccs kilencven százalékában nagyon eredményesen és jól kosárlabdáztak. Sok pontot szereztünk, amivel elvileg nyerhetnénk is, de ennyi kapott kosárral nehéz. A védekezésben ki kell találni valamit, mert rengeteg pontot kapunk. Most is volt olyan szakasza a mérkőzésnek, amikor minden támadásból kosarat kaptunk. Igyekszünk változtatni, vasárnap pedig a Nyíregyháza ellen próbálunk javítani.

Puskás Artúr, a Honvéd edzője: Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez! Azt gondolom, hogy a Nagykőrös ellen nyerni mindig nagy dolog, főleg, hogy ebben az évben még veretlenek voltak hazai pályán. Nagyon fontos mérkőzés volt ez számunkra, több szempontból is, és nem csak a tabellán elfoglalt pozíciónk miatt, hanem egy kicsit személyesre is vettük ezt a mai találkozót. Megvolt rá az okunk, de most erről nem akarok beszélni, mert ahonnan jövök, ott nem teregetjük ki a szennyest, még akkor sem, ha ez nem feltétlenül a mienk. Nagyon fizikális mérkőzés volt, mindkét csapat beletette magát. A védekezésben sok volt a hiba, úgy gondolom, hogy fizikálisan tudtunk a Nagykőrös fölé kerekedni, és ezért tudtuk megnyerni ezt a mostani meccset. Megyünk tovább, még két összecsapás vár ránk négy napon belül, próbálunk azokra is felkészülni és azokat is megnyerni.

Nagykőrösi Sólymok KE – Budapesti Honvéd SE 94-101 (31-30, 21-30, 15-21, 27-20)

Nagykőrös: Fehér P. J. 24/6, Kovács G. S. 20/6, Lakosa Á. 20/6, Mácsai 13/6 (+10 lepattanó), Jenei G. 5, Molnár M. 4, Mester M. 3, Kakulya 3/3, Bartos 2, Tóth M. -, Kónya -.

Honvéd: Tichov 19/6, Szatmári Zs. 17, Szentirmai 12, Kovács D. 12/6, Kopácsi 12/6, Tóth B. M. 10/3, Pintér D. 8/3, Bea B. 4, Tarján I. S. 4, Takács D. 3/3, Kármán -, Stefán D. L. -.


13. forduló

Salgótarjánban is alulmaradt a PVSK

Idei utolsó bajnoki mérkőzésükön az inkább a jövő, mintsem a jelen csapatának számító, várhatóan ebben a szezonban is a Piros-csoportban maradásért küzdő PVSK-Cargate együttesét látták vendégül a visszatérésük óta lejátszott négy összecsapásuk közül hármat sikerrel abszolváló tarjániak, akik a csütörtök esti találkozó első perceiben még inkább csak „kóstolgatták” tehetséges fiatalokból álló riválisukat – vezette fel a Salgótarján–PVSK találkozót a BeszterceKK.hu.

A nyitó negyed derekához közeledve azonban az addig csupán egy-egy duplát és triplát jegyző piros-feketék alaposan felpörgették támadógépezetüket, s 10-9 után, egy hét játékos aktív közreműködésével kivitelezett 18-7-es részhajrával hamar tíz pont fölé növelték előnyüket. A félidő hátralévő részében azután hol beleerősítettek picit, hol meg visszavettek a tempóból a hazaiak, s utóbbi időszakokat ügyesen kihasználva a Bíró-Carev kettősnek a nagyszünetig sikerült látótávolságban tartania övéit (44-35).

Megerősítette dobogós helyét a Salgótarján. Fotó: hunbasket.hu

A térfélcserét követően ugyan valamivel élénkebben kezdtek a pécsiek, ám a nagy kedvvel és eredményesen játszó Boinitzer által levezényelt 9-0-ás SKSE-roham a harmadik negyed közepe táján immár egy igen megnyugtató, 55-39-es hazai vezetést eredményezett. Bár az első húsz percben szinte tarthatatlannak bizonyuló Carev, Karanfilovski szorításában ekkor már korántsem fickándozott annyira, a szimpatikusan küzdő Rab-gárdának az utolsó kisszünet előtt még egyszer sikerült visszajönnie tíz pontra.

Ezzel azonban, mint kiderült, el is fogyott a látogatók szinte minden puskapora, így a záró felvonásban már az addigiaknál lényegesen egyoldalúbban alakult a csata. A látványos kosarakat szerző Joó révén gyorsan húszegységnyire hízott a különbség, míg a hajrában Molnár és Hajdu találatai állították be a 89-61-es végeredményt. Fölényes sikerével Szabó Zoltán legénysége megerősítette dobogós pozícióját, s bizakodva várhatja a pontvadászat januári folytatását.

Szabó Zoltán, a Salgótarján edzője: Gratulálok a srácoknak az első és a negyedik negyedben mutatott játékhoz! Amikor csapatként, egymást kiszolgálva tudtunk kosárlabdázni, akkor nagyon szép dolgokat csináltunk támadásban, ez mutatkozott meg az említett két játékrészben. Védekezésben ugyanakkor még mindig nem vagyunk elég agresszívek, sokan fault nélkül akarják lejátszani a meccseket. Lesz min dolgoznunk az ünnepi szünetben, hogy a hibákat a januári kezdésre kijavítsuk, és próbáljuk minél jobb helyen befejezni a bajnokságot. Köszönöm a srácoknak az eddigi munkájukat, a klubvezetésnek pedig azt, hogy ebben a nehéz időszakban is biztosította számunkra a megfelelő hátteret, s bízom benne, hogy nemsokára már szurkolóink is újra velünk lehetnek! Mindenkinek kellemes ünnepeket, egészségben és sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok!

Rab Gyula, a PVSK edzője: Látszott a mérkőzésen, hogy nem ugyanazokért a célokért küzd a két gárda. Egy élcsapattal találkoztunk ma, és a harmadik negyedtől, ahogy csökkent a koncentráció, fáradtak a lábak, egyre több hiba csúszott a játékunkba. Gratulálok a Salgótarjánnak és boldog karácsonyt kívánok minden sport- és kosárlabdabarátnak!

Salgótarjáni KSE – Pécsi VSK-CARGATE 89-61 (26-16, 18-19, 19-14, 26-12)

Salgótarján: Molnár M. 14/3, Boinitzer 14/3, Nshimba 11/3 (+11 lepattanó), Sömenek 10, Joó 9/3, Bogatin 7/3, Herendic 7/3, Bán T. 7, Hajdu 6, Karanfilovski 4/3, Csépányi -.

PVSK: Carev 20/12, Rátvay B. 15, Bíró L. 11, Mándity M. 6/6, Erdei Á. 3, Riskó 2, Kovacsevics 2, Marjanovic 2, Bor S. -, Lakatos P. -.


Miskolcon nyert az NKA Pécs

Szollár Gergő, a MEAFC edzője: Gratulálok a Pécsnek, nagyon szépen játszottak, végig agilisan, nagyon hosszú pad-rotációval, bárkit is küldött pályára az ellenfél edzője, értékesen be tudott szállni a meccsbe. Aminek örülök, hogy végre volt bennünk egy komolyabb tűz és voltak nagyon jó egyéni teljesítményeink. Építkeznünk kell, és tisztáznunk továbbra is a feladatköröket, de ez egy folyamat lesz. Jön egy kis szünet, lesz lehetőségünk rendbe tenni a dolgainkat. Ezúton szeretném megragadni a lehetőséget, hogy boldog karácsonyt kívánjak mindenkinek!

Ivica Mavrenski, a Pécs edzője: Mindenekelőtt gratulálok a srácaimnak, megérdemeltük a győzelmet, az elejétől fogva vezettünk a meccsen. Több szituációban is pontosabbnak kell lennünk, különösen a végjátékban. Gratulálok a Miskolcnak is és sok sikert kívánok nekik a továbbiakban!

MEAFC-Miskolc – NKA Pécs 82-90 (16-26, 26-23, 14-21, 26-20)

MEAFC: Kozák B. 24/6, Kozák M. 20, Homoki 13/3, Lippai 11, Tóth B. 6, Montai 3/3, Béres D. 2, Gadus F. A. 2, Orliczki M. 1, Sándor B. -.

Pécs: Scherer 17/3, Benke K. 14/6, Gáspár M. 13/3, Váits 13/6, Rosic 11/6, Fülöp Zs. 8/3, Lados 6, Herger 4, Kocsis Z. 2, Fekete D. 2, Molnár M. -.


Veszprémben nem volt esélye a MAFC-nak

A feldobást a MAFC hozta el, ám Tóth dobása kimaradt, a túloldalon viszont Orgonáé nem. Majd Madár szerzett labdát, amiből Szűcs volt eredményes. Polgárdy válaszolt végül a vendégek részéről. Ám a kétpontos különbség nem tartott sokáig, mivel Szabó passzából Dukic volt eredményes, faulttal együtt. A büntetőjét azonban kihagyta a Veszprém légiósa. Tóth szerzett három pontot a MAFC részéről (3. perc, 6-4). Szabó szintén pontosan tüzelt a triplavonalon kívülről, Polgárdy azonban ugyanennyi pontot szerzett egy kettő plusz egyes játékának köszönhetően. Madár egy-egyezett szépen és fejezte be jól az egyéni akcióját. A MAFC dobása nem esett a gyűrűbe, ellenben Szűcs triplája, így Garai Péter időt kért vendégrészről (5. perc, 14-7). Szavainak meg is lett az eredménye, hiszen Tóth szerzett kosarat a szabálytalanság ellenére, és még a büntetője is pontos volt. Szűcs második hármasa majd jó védekezése azonban továbbra is hétpontos előnyt eredményezett. Dukic növelte tovább a különbséget. Pfandler két majd egy pontot jegyezhetett, amire Szabó duplája volt a válasz. A veszprémiek irányítója ezután egy sportszerűtlen faultot is kiharcolt, a két büntetőjét pedig bedobta, míg az akcióból Dukic oldotta meg a palánk alatti helyzetet. Erre Tóth hatodik és hetedik pontja volt a válasz. Majd Misek is feljegyeztetett magának egy sikeres duplát. A negyed utolsó percében Madár szerzett még három pontot, erre Csapai válaszolt egy kettessel. Ám a zárszó Madáré volt, ismét egy tripla formájában (10. perc, 31-19) – tudósított a VeszprémKosár.hu.

A második etapot pontatlanul kezdték a csapatok, ezt Dukic szakította meg, ráadásul egy fault ellenében, és még a büntetőjét is bedobta. A MAFC továbbra sem szerzett pontot, nem úgy, mint Birkás, aki villámgyors betörése után dobott kosarat. A veszprémi védekezés továbbra is jól működött, elől pedig Dukic bizonyult tarthatatlannak két támadás során is (13. perc, 40-21). A vendégek mestere, Garai Péter ekkor megkapta a második technikai hibáját, így el kellett hagynia a kispadot. Orgona duplája és Szabó triplája révén tovább nőtt a távolság a két gárda között, amit egy vendég időkérés követett. Eredményes is volt a MAFC támadása Csapai révén, ám Birkás gyorsan válaszolt. Ismét a hazaiak fiatal hátvédje majd Tóth és Dukic dobásai voltak pontosak, nem úgy, mint Csapai büntetői. Polgárdy, Orgona és Tóth is növelte a pontjait (17. perc, 54-30). Orgona dobott egy nagy hárompontost, amire Polgárdy szintén egy tripla formájában válaszolt. Madár jelezte, hogy azért ez az ő műfaja, becsatlakozott a tűzijátékba. Polgárdy egy kettessel válaszolt. Madár eredményesen büntetőzött, így az előny nem csökkent a félidő utolsó percébe lépve. Kettős faultot fújtak a játékvezetők, amiből a hazaiak jöttek ki jobban, hiszen Csapai mindkét büntetőjét kihagyta, Futó viszont pontos volt a vonalról. Csak úgy, mint Madár, aki újabb hármassal jelentkezett, ezzel már tizenkilenc pontnál tartott. Polgárdy bedobta a büntetőit, Komma viszont csak az egyiket. A negyed utolsó támadását a Veszprém hozhatta, Szűcs pedig jól tette vissza az általa megszerzett támadó-lepattanót, ezzel harminc pont fölé tornázva az előnyüket (20. perc, 69-38).

Már az első félidőben komoly előnyt harcolt ki a Veszprém. Fotó: hunbasket.hu

A mérkőzés második felét a vendég gárda kezdte, azonban az első támadásukat kivédekezték a hazaiak. A túloldalon Dukic hozta helyzetbe Szabót, aki nem is hibázta azt el. Gyorsan érkezett a válasz ellenfelüktől egy közeli formájában, majd Szabó dobhatott egy büntetőt a megszerzett két ponton túl, amit értékesített is. Ismét jól védekeztek a vendéglátók, de a pont ezúttal elmaradt. Ezt Polgárdy használta ki, három ponttal csökkentette csapata hátrányát. Ezt Szabó nem hagyta annyiban, egy triplával válaszolt. Misek próbálkozhatott két büntetővel, amiből egyet sikerült pontra váltania. Majd Csapait állította meg Szűcs szabálytalanul, az ellenfél magasembere egy büntetőjét értékesítette (25. perc, 79-45). Szabó szép gólpassza és Dukic kosara volt a válasz a budapesti pontokra, ám Csapai egy triplát is elsüllyesztett. Dukic azonban továbbra is hatékony volt az ellenfél palánkja alatt. Szabó pedig egymás után bedobott két triplát is, így harminckilenc pontos veszprémi előnynél kért időt a MAFC. Tóth jelentkezett egy hármassal, ám Szabó is pontos volt távolról. Csapai zsákolta vissza a lepattanót, majd Polgárdy is jegyzett egy duplát. Tóth büntetőből növelte pontjai számát, Dukic pedig egy ziccerből. Ezt követően már nem esett kosár a negyedben (30. perc, 94-59).

Az utolsó játékrészt Tóth gólpassza és Pfandler kosara nyitotta, majd Orgona dobott be egy középtávolit. Madár szépen tört be, majd adott egy még szebb gólpasszt Orgonának. A Veszprém erőcsatára folytatta sorozatát, ezúttal egy látványos blokk majd egy ziccer formájában (33. perc, 100-61). Tóth két büntetőjéből az első ment be, ám a támadó-pattanó hozzá került vissza, és elsüllyesztett egy triplát. Szabó ugyanígy cselekedett a másik térfélen. Pontatlan akciók váltották egymást, majd Herló sikeres büntetői és Szűcs kettese érkezett. Polgárdy szerzett kétszer egy pontot a vonalról. Herló faulttal együtt volt eredményes, és a büntetője is jó volt. Gaál is megszerezte első kosarát, miután leszedett egy támadó-lepattanót (37. perc, 107-72). Polgárdy továbbra is jól koncentrált a büntetővonalról. Jött egy kisebb pontcsend, amit Komma tört meg egy középtávolival. Gaál hasonlóan tett egy perccel a vége előtt. Az utolsó támadást a hazaiak vezethették, ám Simon hiába tört be szépen, a dobása leperdült a gyűrűről (40. perc, 109-76).

Baksa Szabolcs, a Veszprém edzője: Érdekes mérkőzést játszottunk. Már az első percekben volt egy incidens az ellenfél edzője és a játékvezetők között, ami után a MAFC szétesett. Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, és nem csak azért, mert győzni tudtunk ma, hanem azért is, mert a történtek után sem eresztettünk le, ugyanúgy pörögtünk tovább, és a saját kosárlabdánkat játszottuk. Gratulálok az ellenfelünknek is! Decemberben minden mérkőzésünket megnyertük, úgy érzem, összeért a csapat. Boldog karácsonyt szeretnék kívánni mindenkinek!

Garai Péter, a MAFC edzője: Megérdemelten nyerte meg a mérkőzést a Veszprém, gratulálok nekik! Nagyon jól felkészültek a hiányosságainkból, sajnos jelenleg ennyit tudunk. Semmit nem vesz el az érdemükből a mai incidens. Nagyon jól dobtak, tényleg csak gratulálni tudok, és további sok sikert kívánok.

HOYA-Pannon Egyetem Veszprém – MAFC 109-76 (31-19, 38-19, 25-21, 15-17)

Veszprém: Szabó P. 27/15 (+10 gólpassz), Dukic 23, Madár A. 19/15, Orgona G. 16/6, Szűcs P. 12/6, Birkás 6, Gaál B. 4, Futó B. 2, Glatz -, Veingartner -, Sipos M. -, Simon M. -.

MAFC: Tóth P. 23/3, Polgárdy 23/6, Csapai 10/3, Komma 5, Misek 5, Pfandler 5, Herló 5, Baráz -, Vantal -, Németh B. T. -.


A másodikat is hozta a Baja

Cservék Csaba, a Baja edzője: A mérkőzés elején egy kicsit tartottam attól, hogy idő előtt el fogunk fáradni. Sajnos csak nyolc egészséges játékos állt rendelkezésre. A meccs eleji megilletődöttség után átvettük az irányítást. Mind védekezésben, mind támadásban jó ritmusban játszottunk, és ez kitartott mérkőzés végéig. Gratulálok a fiúknak és úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk.

Horváth Balázs, az MTK edzője: Először is szeretnék gratulálni a Baja csapatának! Hat játékossal meg tudtak minket verni. Négyen is negyven percet játszottak. Azt gondolom, hogy ilyen rotációval felálló csapat ellen meg kellett volna nyernünk a mérkőzést. Nagyon sajnálom, hogy ez nem sikerült. A problémát abban látom, hogy a múlt heti győztes meccsünk hozzáállását és nyerni akarását nem tudtuk átmenteni erre a találkozóra. Ha a játékosok nem akarnak gyorsan futni, nem akarnak jól kizárni, nem akarnak harcolni, akkor sajnos egyik figura és egyik játékrendszer sem működik megfelelően. Dolgozunk tovább, és szeretnénk minél több győzelmet szerezni a folytatásban. Boldog karácsonyt kívánok!

Bajai Bácska FKE – MTK-Elite Basket 85-70 (23-20, 23-16, 18-18, 21-16)

Baja: Vukicevic 25 (+11 lepattanó), Goldring G. 21/3, Jakab P. 20/9, Goldring J. B. 10/3, Pongó 9, Fehér Á. -.

MTK: Takács A. 21/6 (+13 lepattanó), Jakab P. 13, Hegedűs A. 8, Jilling 8/6, Farkas S. D. 7/3, Láncos 4, Dobos M. 4, Vranek 3/3, Juhász 2, Bognár M. -.


A BKG elleni vereséggel tért vissza a bajnokságba a Vasas

Radoncic csodálatosan kezdte a találkozót. Zsinórban hét pontot szerzett, melyet Nagy Botond fejelt meg egy triplával (0-10). Ekkor érkezett a hazai válaszroham, melynek során egészen egy pontra zárkóztak a vasasosok. Nagy Benedek villant előbb egy hármassal, majd egy meseszép közelivel. Erre Kelenföldi válaszolt, majd Nagy Botond emelt be egy-egy középtávolit és hármast (11-20). Debreceni 2+1-es akciójára Radoncic reagált középtávolival, majd Nagy Simon is bombázott egy triplát a hazai gyűrűbe. A negyed két Vasas-hármassal zárult, s hétpontos BKG-előnnyel (20-27) – írja a PrímaBasket.hu.

Barócsi ziccerére triplaparádé volt a válasz. Nagy Botond emelt be kettőt, majd Nagy Benedek megkoronázta még eggyel (22-36). Ekkor rövidzárlat következett a Kosok játékában. Boros, Dorkán és Sólyom vezérletével hat pontra zárkóztak a vendéglátók. Radoncic villant kettessel, melyet Nagy Botond egy újabb hármassal fejelt meg (30-41). Ezután azonban ismét bedugultak a Kosok, az eladott labdák és pontatlan dobások miatt a Vasas felzárkózott. Maradt a hétpontos differencia (43-50).

A kényszerszünet után vereséggel tért vissza a bajnokságba a Vasas. Fotó: hunbasket.hu

A szünet után Kelenföldi bizonyult nehéz feladatnak, vezetésével három pontra csökkent a vendég előny. A BKG-ban Radoncic tartotta a lelket. Sikeres közelijeinek köszönhetően a negyed közepéig tartották az előnyt. A 25. percben Radics hármasával egalizáltak a hazaiak (56-56), majd Boros kettesével át is vették a vezetést (58-56). Reizer vette át a „pontgyáros” szerepét. Kétszer is sikeres volt a gyűrű alól, visszavették a vezetést (61-62). A negyedet Nagy Botond két sikeres büntetőjével és hárompontos előnnyel zárták a vendégek.

Az utolsó tíz perc következett. Boros hármasára Buzás kettessel felelt (64-66). Majd Barócsi kettesére Nagy Botond triplával (66-69). Radics csak úgy, mint korábban, most is kiegyenlítette az eredményt (69-69). Buzás azonban úgy gondolta, hogy ez nem mehet tovább, betörését pontokra váltotta (69-71). Nagy Botond pillanatai következtek. Előbb közelről majd középtávolról terhelte meg a hazai gyűrűt (69-75). A negyed hajrája felé közeledve Moravcsik közelijére válaszul Buzás szórta be a triplát. Ezt követően pedig Radoncic volt eredményes a gyűrű alól (71-80). Nagy Botond megint beemelt egy hármast, s eldőlni látszott a mérkőzés (72-83). Azonban a hazaiak nem adták olyan könnyen, kétszer is betaláltak a hárompontos-vonalon túlról, de ez már csak a kozmetikázásra volt elegendő. A rangadón nyolcpontos győzelmet aratott a BKG (78-86).

A BKG honlapja hozzáteszi, a folytatás még 2020-ban jön: december 30-án a MAFC ellen lép pályára az együttes, ahol a tét a Hepp Kupa Final Fourba jutás lesz.

Faragó Péter, a Vasas edzője: Gratulálok a csapatnak, mert a második félidőben már kimondottan jól játszottunk! Jobb védekezés is párosult a jobb támadás mellé. Úgy gondolom, hogy sokkal jobban játszottunk, mint az Újpest ellen, és várjuk a következő mérkőzést! Gratulálok a BKG-nak, nagyon jól játszottak, jó dobóformával, úgyhogy készülünk a keddi, Honvéd elleni mérkőzésre, és még egyszer a saját srácaimnak gratulálok, mert szerintem a vereség ellenére jó teljesítményt nyújtottunk.

Dr. Nagy Ágoston, a BKG edzője: Nagyon viszontagságos volt a készülésünk a héten, áramkimaradások miatt maradt el edzés. Már a bajnokság elején úgy gondoltuk, hogy – mivel ez meccs évvégi és utolsó – erre nagyon készülni kell. Azt kell tudni, hogy a Vasas játszik előttünk, ő adja nekünk az ellenfelet, tehát elég jól ismerjük őket. Nagyon örülök neki, hogy ezen a mérkőzésen már teljes csapattal tudtunk lenni, de azért a hátterünk nem volt annyira megnyugtató, úgyhogy a fiúknak elő kellett hozni a tarsolyból a tartalékokat, mivel ők is érezték a mérkőzés tétjét.

Vasas Akadémia – BKG Príma Akadémia 78-86 (20-27, 23-23, 18-14, 17-22)

Vasas: Sólyom Bo. 15/6, Boros 13/9, Radics 12/3 (+11 lepattanó), Kelenföldi 9, Moravcsik 7/3, Farkas A. 6/6, Debreceni 6, Dormán 6, Barócsi 4, Lakatos M. -.

BKG: Nagy Bo. Á. 37/21, Radoncic 19, Nagy Be. Á. 9/6, Buzás 8/3, Armaghani 6, Reizer 4, Nagy S. 3/3, Opre -.


Fővárosi rangadót nyert a Honvéd

Puskás Artúr, a Honvéd edzője: Gratulálok a srácoknak, nagyon tudatos játékkal rukkoltak elő. A TF-Budapest remek erőkből álló, a kispadon két fiatal és tehetséges edzővel rendelkező rivális, amely mindig komoly erőbedobásra késztet. Maximális elismerésem a játékosaimnak, újra tudatosan, koncentráltan és erős kollektívaként tették a dolgukat. Minden elismerést megérdemelnek egytől-egyig, az érdem az övék. Harminc gólpasszt jegyeztünk harminchat mezőnykosárra, amihez foghatót soha korábban nem láttam. Nyolcan zártak kétszámjegyű teljesítménymutatóval, miközben senki sem játszott 21 percnél többet. Külön büszkeség, hogy ezek a fiúk teljes mértékben alárendelik magukat a csapat érdekének, és tanúbizonyságát adják a tizenkét emberes rotáció erejének és létjogosultságának. Még egy feladat maradt számunkra a több szempontból is örökké emlékezetes 2020-as esztendőből, a listavezető Vasas elleni derbi. Fáradtak vagyunk, nincs egész két napunk kipihenni magunkat és felkészülni erre a kőkemény kihívásra, de annyit megígérhetek, az utolsó leheletünkig fogunk küzdeni a győzelemért!

Beák Gábor, a TF edzője: Nagyon jó mérkőzést játszottunk a Honvéddal, annak ellenére, hogy a végére ekkora különbség lett. Aki látta a mérkőzést, az tudja jól, hogy nincs ekkora különbség a két csapat között. Én úgy gondolom, hogy mi hajtottunk, küzdöttünk, azonban voltak hibáink, ennek köszönhető ez a nagy különbség. A Honvéd egy nagyon jó csapat, nagyon jól összeállt erre az időszakra. Nagyon sokáig partiban voltunk, nagyon sokszor irányítottuk a mérkőzést. Gratulálok a Honvédnak és kellemes karácsonyt és boldog új évet mindenkinek!

Budapesti Honvéd SE – TF-BP 88-66 (14-16, 25-11, 17-15, 32-24)

Honvéd: Stefán D. L. 22/3, Takács D. 15/6, Kopácsi 9/6, Tichov 9/9, Bea B. 8, Pintér D. 6, Tanoh 6, Szentirmai 6, Tóth B. M. 5/3, Kovács D. 2, Tarján I. S. -, Szatmári Zs. -.

TF: Kerkai 23/3, Timkó 19 (+13 lepattanó), Somogyfoki P. G. 8, Kutrovich 7/3, Rozs M. Z. 4, Karosi 4, Nagy Sz. Sz. 1, Szántó D. -, Korompai -.


Nem hitt eléggé a Nyíregyháza legyőzésében a Nagykőrös

Lakosa Zsolt, a Nagykőrös edzője: Több volt ebben a mérkőzésben! Beigazolódott, hogy hiába van több jó játékosa a Nyíregyházának, egyszerre csak öt ember lehet a pályán, s ha hittünk volna benne, hogy meg tudjuk nyerni ezt a mérkőzést, szerintem még szorosabb lehetett volna. Valamint, ha jobban dobunk, mert ez ma pocsékul ment, igaz, hogy az ellenfél is hasonlóképpen gyengén tüzelt távolról. Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek, elsősorban a szurkolóinknak!

Siska János, a Nyíregyháza edzője: Gratulálok mindkét csapatnak, úgy gondolom jó mérkőzést játszottunk! A Nagykőrös hazai pályán mindenképpen erős csapatnak számít, még akkor is, ha Lakosa Ákos ma nem játszott. Nem tudtuk azt a ritmust játszani, amire képesek vagyunk, az elején nem úgy működött a védekezésünk sem, ahogy elképzeltük. Ezt a nehéz mérkőzést meg kellett nyerni, sikerült. Sok sikert kívánok a Nagykőrösnek a továbbiakban!

Nagykőrösi Sólymok KE – HÜBNER-Nyíregyháza BS 64-74 (18-24, 16-17, 12-20, 18-13)

Nagykőrös: Kovács G. S. 19/15, Fehér P. J. 15, Molnár M. 11/6, Mácsai 9, Bartos 8/3, Jenei G. 2, Kónya -, Tóth M. -, Mester M. -.

Nyíregyháza: Ubilla 24/3, Bus I. 16, Tóth G. 11, Bazsó 10/6, Mokánszki 6, Vaskó 3/3, Dr. Mohácsi 2, Czinger 2, Szobi -.

A bajnokság állása:

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. HÜBNER-Nyíregyháza BS 11 10 1 21 901 758 0,955
2. Vasas Akadémia 8 7 1 15 682 574 0,938
3. Salgótarjáni KSE 9 7 2 16 739 690 0,889
4. BKG Príma Akadémia 13 10 3 23 1148 943 0,885
5. HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 12 8 4 20 1066 1018 0,833
6. Bajai Bácska FKE 11 6 5 17 941 895 0,773
7. Budapesti Honvéd SE 12 6 6 18 1030 983 0,750
8. TF-BP 12 5 7 17 951 1011 0,708
9. Nagykőrösi Sólymok KE 10 4 6 14 811 808 0,700
10. NKA Pécs 6 2 4 8 515 519 0,667
11. MAFC 8 2 6 10 604 707 0,625
12. MEAFC-Miskolc 12 3 9 15 965 1087 0,625
13. Pécsi VSK-CARGATE 11 2 9 13 782 986 0,591
14. MTK-Elite Basket 11 1 10 12 711 867 0,545

Zöld-csoport

6. forduló

Az Óbuda a Győr ellen sem hibázott

Armaghani Saeed, az Óbuda edzője: Sorozatban az ötödik mérkőzést játszottuk, és úgy érzem, hogy az elején nagyon elaludtunk, a csapat nem tudott kellőképpen felpörögni a mérkőzésre, de szerencsére a negyed végére ezt helyre tudtuk tenni. A második negyedben egy megnyugtató különbséget sikerült összehozni, de utána sem tudtuk a magunk játékát hozni, de ezt betudom a sorozatos terhelésnek. Próbáltam minden játékosnak játéklehetőséget biztosítani, illetve a kulcsjátékosokat pihentetni a következő mérkőzésekre.

Csaplár-Nagy Ervin, a Győr edzője: Nagyon sajnálom ezt a mérkőzést, gratulálok a Kaszásoknak! Úgy gondolom, hogy győri edzősködésem legrosszabb mérkőzése volt ez, nagyon rosszul játszottunk, nagyon rosszul dobtunk, sajnos ennyi volt a mai nap, megpróbáljuk kijavítani. Hajrá!

Óbudai Kaszások KA – Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 88-64 (28-22, 22-8, 20-20, 18-14)

Óbuda: Varga D. G. 19 (+12 lepattanó), Vámos 14/6, Kovács B. 11/9, Vas-Teplán 11/9, Bencsik 8, Vígh 7, Horváth M. 6, Bea G. 6, Puszta D. Cs. 4, Hegedűs O. 2, Konta -, Dénes D. -.

Győr: Lógár 17, Földesi 15/15, Kertész D. 9/3, Geiger 7, Kámán B. 6, Hágen 4, Horváth Á. 3/3, Tóth K. 3, Varga Z. -, Jakab D. T. -, Berneczei -, Nagy T. -.


13. forduló

Az Újpestnek is kiosztotta a „virgácsot” az Óbuda

Armaghani Saeed, az Óbuda edzője: Egy végletekig kiélezett mérkőzést játszottunk az ellenfelünk ellen. Az újpestiek ellen mindig nehéz játszani, mert mindig öt olyan ember van fent a pályán, akik kintről és bentről is veszélyesek. Nagyon örülök, hogy a csapatom végig hitt magában, és sikerült egy utolsó perces hárompontossal megnyernünk a mérkőzést. Gratulálok az Újpestnek is, nagyon jól játszottak, remek mérkőzés volt!

Surmann Gábor, az Újpest edzője: Nehéz ilyenkor megszólalni… hirtelen a legendás mondás jut eszembe. „A futballt lábbal, a kézilabdát kézzel, a kosárlabdát fejjel játsszák…”. Utóbbit pedig mi csak kézzel próbáltuk. Apró gyógyír a fájdalomban, hogy az ellenfél edzője nagyon kedves barátom – akit nem kevésbé tisztelek, s akitől nagyon sokat tanultam korábban –, most boldog. Megérdemli, mert irigylésre méltó félszezont hozott csapatával, és az utóbbi évek legerősebb Kaszását építette fel a segítőivel együtt. Gratulálok ehhez és a mai győzelemhez is neki! El lehetne kezdenem itt most drámázni, de azt gondolom, hogy már csak a normál civil életben is annyi negatív dolog történik sokadmagunk körül, hogy vannak, akiknek jóval nagyobb bajai vannak, mint nekem ezzel a -mínusz eggyel és annak „ahogyával”. Nem lehetek önző. A vereség mellett jobban fáj első számú fiatalom sajnálatos esete, és csak remélni tudom, hogy nem túl komoly a sérülése. Éppen ezért becsülje meg mindenki azt amije van… ahogy én is megbecsülöm, hogy vereség ide vagy oda, Újpestnek egy igen is szerethető, versenyképes csapata van. Ez most így alakult, de hiszem, hogy az élet „X”-re játszik, így amit ma elvett… Tanulni fogunk és tanulok én is a hibámból, igazából most lett csak teljes a kép a fejemben a csapatomat illetően, és reménykeltő, hogy sok maradt bennünk ma is. Ezúton is szeretnék boldog, békés ünnepeket kívánni mindenkinek, én a virgácsot most megkaptam az utolsó másfél perccel, de ezt betudom annak, hogy korábbi „bűneim” miatt alakult így. Illetve szeretném őszinte részvétemet kifejezni Bácsalmási Gábornak és hozzátartozóiknak az őket ért tragédia miatt. Nyugodj békében, drága Laci bácsi!

Óbudai Kaszások KA – Újpest-MT 82-81 (18-17, 14-28, 19-14, 31-22)

Óbuda: Vámos 24/9, Puszta D. Cs. 16/9, Varga D. G. 14/6 (+10 lepattanó), Bencsik 10, Horváth M. 6, Rosemond 6/3, Kovács B. 3/3, Bea G. 2, Vas-Teplán 1, Vígh -.

Újpest: Horváth K. 19/6, Varga B. P. 13, Kelemen B. 12/6, Mészáros B. 12/3, Csaba Gy. 11/3, Horváth Á. 11/9, dr. Franczva 2, Micev 1, Ondima -.


Egy kosár döntött a Cegléd–Vásárhely rangadón is

Honti Viktor, a Cegléd edzője: Megnehezítettük magunknak a mérkőzést, nem megfelelő koncentrációval kezdtük a találkozót, és nagyon nehezen, a negyedik negyedre sikerült megfelelő fordulatra felpörögni. A Vásárhely megérezte a lehetőséget, és nagyon agilisan játszott, remekül élt a helyzettel. Gratulálok nekik, mert jó játék is párosult mellé! Az akarattal nálunk sem volt probléma, és a végére kiküzdöttük a győzelmet. Tanulnunk kell ebből, hogy máskor ne legyen ilyen meleg a „pite”, mert másképp is alakulhatott volna. Értékes győzelmet arattunk!

Tóth Tamás, a Vásárhely edzője: Magas szintű derbit játszottunk, vérbeli rangadó volt. Tipikus egylabdás meccs volt, ahol két labdánk is volt a győzelemre, és ma a szerencsésebb csapat a hazai volt. Egy fizikális topcsapat ellen maradtunk alul egyetlen kosárral, nincs szégyenkezni valónk. Saját magunkat vertük meg, mert több buta hiba került a gépezetbe, de amíg bírtuk, erőn felül teljesítettünk. Gratulálok kollégámnak és csapatának, nem véletlenül bajnokesélyesek! A vereség ellenére büszke vagyok a csapatomra, mert komoly karaktere volt!

Ceglédi KE – Vásárhelyi Kosársuli 72-70 (21-20, 8-14, 20-16, 23-20)

Cegléd: Fekete V. N. 17/6, Tóth Z. 15/6, Nárai B. M. 12, Hegedűs G. 7/6, Csák B. 7/6, Kovács B. B. 4, Szabó N. 4/3, Berkics M. L. 3, Várbíró 3, Csákvári -.

Vásárhely: Béres N. 14/3 (+19 lepattanó), Varga Á. 13/6 (+10 lepattanó), Pavlovic 11, Bálint E. 10/6, Varga Z. 8, Molnár B. 8, Rostás 6, Acsimovics -, Bodócsi -.


Végül a Békésnek hozott szerencsét a 29 a feltámadó Pápa ellen

Kálmán László, a Pápa edzője: Nem így szerettünk volna elbúcsúzni az évtől, de azt kell mondjam, hogy az egész mérkőzésen nyújtott teljesítmény alapján a Békés rászolgált a győzelemre. A végén volt egy nagyon nagy sanszunk, csak sajnos a büntetőket nem tudtuk bedobni, amivel megfordítottuk volna a mérkőzést. Sajnálom, de a mai meccs első három negyedét átaludtuk. Lehetett látni, hogy nem egy hullámhosszon volt a két csapat. A végére felébredtünk, küzdöttünk egy hatalmasat, és jól is támadtunk, de ez kevés volt. Ha lett volna egy perc, megnyerhettük volna a meccset, de későn ébredtünk. Gratulálok a Békésnek!

Balogh Vilmos, a Békés edzője: Nagyon örülök a győzelemnek! Az utóbbi két hétben nem volt a legjobb a teljesítményünk, ezért ez egy nagy szó, hogy ezt a meccset meg tudtuk nyerni. A csapat extra munkát hajtott végre, és jól jött ez a győzelem. Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek!

Conoil Motax KC Pápa – Békési SzSK 93-95 (21-29, 25-29, 18-29, 29-8)

Pápa: Kiss K. L. 18/12, Murai 17/3, Koma 15, Hódi 15/15, Erdei M. 12/9, Horváth A. 9/9, Sonyák 7, Németh G. -, Kasza K. -, Parcsami -.

Békés: Frikker 21/9, Hargitai 20/9, Krisztics 18/12, Meleg K. R. 13, Balog G. 13/3, Cvijin 6, Vass 2, Széphelyi 2, Karsai Cs. -.


Gyenge meccse volt a Bonyhádnak, de így is megverte a Tiszaújvárost

Morgen Frigyes, a Bonyhád edzője: Rendkívül gyenge mérkőzést játszottunk a magunk részéről, így nem teljesen felhőtlen az örömünk, de a lényeg, hogy egy negyednyi megfelelő intenzitású és agresszivitású játék – negyedik negyed – elég volt a győzelemre! Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek, és egy tervezhetőbb 2021-es évet minden csapatnak, de főleg magunknak!

Szendrey Zsombor, a Tiszaújváros edzője: Nagyon jó lendülettel érkeztünk ide a mai meccsre, kértem a fiúktól valamit az öltözőben, és ég és föld, amit most láttam ezen a meccsen és az előző kettőn. Sajnos folyamatos problémáink vannak, hol vizsga miatt, hol egyéb dolgok miatt nem tudnak jönni játékosaink, így kell felvegyük a harcot. De most le a kalappal a saját játékosaink előtt, hiszen harmincöt percig, mondhatom, hogy mi uraltuk ezt a mérkőzést. Utána a végén elkezdtünk magunkkal foglalkozni, és elbuktunk az utolsó öt percben. Amit – mondhatni – magunknak is köszönhetünk, de természetesen ehhez kellett az ellenfél akarata is, hogy ránk erőltesse. Hiányzik egy-két emberből a rutin, de maga a sportemberi hozzáállás tökéletes volt a mai meccsen. Gratulálok a Bonyhádnak, és további sok sikert kívánok nekik!

Atomerőmű KSE Bonyhád – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 76-68 (19-22, 9-17, 18-14, 30-15)

Bonyhád: Baki S. 16/6 (+12 lepattanó), Pajor 15/9, Gébert 13/9, Tömösváry 12/3, Verasztó 9/3, Dorogi 8, Somogyfoki Sz. 3/3, Zsók -, Sebestyén T. -, Renkecz -.

Tiszaújváros: Drahos 20/3 (+11 lepattanó), Szabó N. 13/3, Lajsz 11, Molnár B. 8/6, Szilasi 6/3, Asszú Ár. 4, Kovács Z. 4/3, Kovács M. 2, Taskó -.


Az első félidő végén megfogta az Egert a SMAFC

Dr. Váczi Péter, az Eger edzője: Az a teljesítmény, amit a második negyed végén nyújtottunk, azt egyszerűen nem tehetjük meg, hogy olyan szinten szétessünk, hogy az ellenfél iksz állásról elmegy tizenhat pontos előnyre. A második félidőben a csapat mindent megtett, le a kalappal, amit ott nyújtottak. A végén, mikor feljöttünk egy-két pontra, kijöttek a gyűrűből a dobások, és nem tudott átlendíteni minket a holtponton.

Meszlényi Róbert, a SMAFC edzője: Örülünk nagyon a győzelemnek, én azt gondolom, végig kezünkben tartottuk a mérkőzést. Voltak extra részeink, főleg az első félidő végén, az előnyünket sikerült is megőrizni. Nagyon örülök, hogy a végén mindig volt egy ember, aki tudta tolni a SMAFC szekerét.

EKE Eger KOK – SMAFC 58-69 (13-18, 13-25, 19-9, 13-17)

Eger: Szicsák 16, Ungi 14/6, Csomor 13/9, Illés B. 8, Szabó M. 3, Pomázi 2, Máté B. 2, Steier K. -.

SMAFC: Papp B. 22/9, Kovács B. 17 (+14 lepattanó), Bakk 11/6 (+12 lepattanó), Simon B. 8/6, Márkus 7/3, Mándity D. 4, Heiszenberger -, Hencz -.

A bajnokság állása:

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. Óbudai Kaszások KA 9 9 0 18 735 583 1,000
2. Ceglédi KE 11 10 1 21 936 753 0,955
3. Vásárhelyi Kosársuli 11 8 3 19 919 843 0,864
4. Újpest-MT 12 8 4 20 1132 942 0,833
5. Békési SzSK 12 7 5 19 1038 1025 0,792
6. Conoil Motax KC Pápa 12 7 5 19 1024 887 0,792
7. Atomerőmű KSE Bonyhád 11 5 6 16 902 944 0,727
8. Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 12 5 7 17 894 960 0,708
9. Pénzügyőr Sportegyesület 7 2 5 9 504 555 0,643
10. DEAC U23 11 3 8 14 767 916 0,636
11. Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 12 3 9 15 916 977 0,625
12. SMAFC 11 2 9 13 677 889 0,591
13. EKE Eger KOK 11 2 9 13 750 920 0,591

Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa, 4. forduló, 12.14. és 12.20. közötti mérkőzések

Vasas Akadémia – Újpest-MT 71-87 (18-27, 13-19, 20-26, 20-15)
Vásárhelyi Kosársuli – RKA Pécs 88-69 (22-21, 27-16, 18-19, 21-13)

Kiemelt kép és nyilatkozatok: hunbasket.hu

15 hozzászólás

15
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
10 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
8 Comment authors
Milogulyasszabolcs00ZsarkovPbaskDennis Recent comment authors
bakiba
Vendég
bakiba

AZ a legnagyobb gond, hogy a szövetség semmit nem tesz és ha nem lenne videó, akkor el is tusolnák és még Garait tiltanák el. Mert, hogy az ellenőr és a másik két bíró védené, az fix. Elgondolkodtató, hogy egy “ember” egy pici hatalmi pozícióval és maga mögött tudva némi erőt, mire képes. ÉS még az sem biztos, hogy így lesz következménye.

gulyasszabolcs00
Olvasó

Pbask! És akit még érdekel! Megvan a videó az ominózus esetről, privátban írjon akit érdekel ? nekem percek óta potyognak a könnyeim, kib@szott nagy jelenet ??

Milo
Olvasó

Látszik a mozgásán hogy közelít hozzá, még a vállát is odaforditja, hogy kevésbé fájjon neki az ütközés ? Ilyen bírónak tényleg nincs helye semmilyen kosárpályán.

gulyasszabolcs00
Olvasó

Kosárlabdával kapcsolatos videón én így még nem nevettem. ??? Bár valójában tényleg sírni kellene… Egészen szürreális. ?

bakiba
Vendég
bakiba

Én két napja azon gondolkodom, hogy mire gondolt? Nem fog kiderülni? Vagy mire? Gondolom Garai előtte adta neki az ívet, de ez akkor is nagyon kemény. Meg kell büntetni!

MAFCdrukker
Olvasó

Mire volt ez neki jó? Egy nagyjából ismeretlen, B csoportos játékvezetőből egy magyar kosárberkekben viszonylag széles körben ismert és utált bíró lesz/lett. A MAFC szurkolói pedig kifejezetten nem fogják kedvelni, amennyiben (az MKOSZ bíróküldése folytán) esetleg fog még nekünk hazai meccset vezetni. Remélem, nem így lesz.

bakiba
Vendég
bakiba

Pécsi Zsolt az ominózus jv. Örökre eltiltani!

Omega SM
Olvasó

Puskás Artur pedig a legnagyobb bohóc akit valaha láttam a kosárlabda pálya mellett. Egy Férfi ember nem beszél rébuszokban! Ha mondani akar valamit mondja ha pedig gyáva elmondani akkor kussoljon!!!! De mit is várhatunk….MŰCELEB

Zsarkov
Olvasó

Artúr az egyik legnagyobb, ma élő, magyar edző…, hatalmas pedagógus, korrekt, egyenes ember

bakiba
Vendég
bakiba

Volt szerencsém látni Garai Péter második technikaijának kiváltó okát. A bíró szándékosan nekiszaladt és azonnal, fordulásból adta a technikait. Garai a pályán kívül volt, háttal a bírónak, aki még előre is dobta a vállát, hogy tompítsa az ütközést. Igazi aljas, kisstílű megoldás volt. Nem védem Garait, mert megéri a pénzét, de ez akkor is vérlázító. Ha játékvezetői kar bevéd a csávót, akkor mindent elmond róluk.

Omega SM
Olvasó

Én is láttam az “ütközést”! Soha többet nem volna szabad a pálya közelébe engedni a játékvezetőt!!! Tudom ez szélsőség de ilyet egyszerűen nem lehet csinálni. Amúgy nagyon meglátszik a vírushelyzet a játékvezetésen. Nincs közönség így azt csinálnak amit akarnak….

MAFCdrukker
Olvasó

Meg lehet tekinteni valahol a meccs felvételét (a privát MKOSZ-archívumon kívül)?

Dennis
Olvasó

Azt lehet tudni, hogy melyik sporiról van szó?

Pbask
Olvasó

Valahol az omminózus cselekményt meg lehet tekinteni,illetve melyik bíró volt?

bakiba
Vendég
bakiba

Pécsi Zsolt. Csak a zárt MKOSZ videó van. És ez így is marad, ha rajtuk múlik. Védik a mundér becsületét.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés