Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Parázs meccsen, győzelemmel tért vissza a MAFC

Sem a Piros-, sem a Zöld-csoportban nincs már nyeretlen csapat.



:

:

A legutóbbi héten is folytatódtak a küzdelmek a másodosztály két csoportjában.

A Piros-csoport 12. fordulójában feledtette korábbi vereségét a Nyíregyháza, mely ezúttal a TF-et győzte le. A legutóbb éppen a nyíregyieket elkapó Honvédra a héten sem várt könnyű feladat: előbb a Salgótarján (a hatodik fordulóból), aztán a hosszú kihagyás után visszatérő MAFC ellen játszott – először három, majd egyetlen ponttal maradt alul soros riválisaival szemben. Megvan az MTK első győzelme, a Nagykőrös bánta; és az NKA Pécset sem választotta el sok egy második sikertől, de végül kétszeri hosszabbításban alulmaradt a Veszprém ellen. A BKG-s Nagy Botond Ágoston a MEAFC elleni sikerből is bőven kivette a részét: az egy héttel korábban ötven pontot termelő játékos ezúttal 34-nél állt meg.

Hétfőn rendezik a PVSK-Cargate – Baja találkozót, míg a Vasas–Salgótarján mérkőzés februárra tolódik.

A Zöld-csoportban két rangadót nyert az Óbuda: először a Pápa majd a Bonyhád ellen. Rátalált a győzelem útjára az Eger is, amely ezúttal a DEAC U23-at győzte le. A Győr vendégeként nyert a Cegléd, a Tiszaújvárosnak viszont nem hozott szerencsét az eddig még nyeretlen SMAFC elleni túra. Az Újpest legyőzte a Pápát, a Vásárhely pedig a Békés ellen ünnepelhetett odahaza.

A Hepp Kupában újabb három továbbjutó kilétére derült fény: a MAFC a Gödi SE, a Cegléd a Nagykőrös, a TF pedig a Budafok ellen lépett tovább.

NB I/B

Piros-csoport

12. forduló

Hamar javított a Nyíregyháza

Siska János, a Nyíregyháza edzője: Gratulálok a csapatnak, mert megmutattuk, hogy egyszeri botlás volt az előző mérkőzés. Ezt a találkozót a védekezésünkkel tudtuk megnyerni egy jól és kellemetlenül játszó TF ellen. Sok sikert kívánok nekik a szezon további részében!

Beák Gábor, a TF edzője: Gratulálok a Nyíregyháza csapatának! Úgy gondolom, hogy nagy csatát vívtunk. Szerintem a csapatunk maximálisan helyt állt. A srácok sok hibával, de nagyon jól játszottak. Részben felismertük azokat a helyzeteket, amiket kihasználtunk, és ezt az első félidőben tudtuk érvényesíteni is. A második félidőben beestek a Nyíregyháza hárompontosai, amire nem tudtunk érdemben válaszolni. A végére picit elfáradt a csapatunk. Gratulálok még egyszer a Nyíregyházának, remélem mi meg továbbra is ezen az úton fogunk járni!

HÜBNER-Nyíregyháza BS – TF-BP 88-69 (18-23, 17-11, 30-18, 23-17)

Nyíregyháza: Ubilla 23/12, Bus I. 16/3, Mokánszki 16/3, Bazsó 13/9, Tóth G. 12, Szobi 5/3, Dr. Mohácsi 3, Vaskó -, Czinger -.

TF: Kerkai 17, Karosi 15/3, Somogyfoki P. G. 14/12 (+11 gólpassz), Timkó 14, Nagy Sz. Sz. 7/6, Kutrovich 2, Rozs M. Z. -, Szántó D. -.


6. forduló

Három pont döntött: a Honvédot is legyőzte a Tarján

Idei utolsó idegenbeli fellépésükön sem várt könnyű feladat a majd’ egyhónapos kényszerszabadságukat követően egyre jobb állapotba kerülő tarjániakra, akik a szerda esti találkozóra a bajnokesélyes Nyíregyháza veretlenségi sorozatának megszakításával melegítő Budapesti Honvéd otthonában léptek pályára – vezette fel a találkozót a BeszterceKK.hu.

A kezdés vendég szempontból mindenesetre felettébb bíztatóra sikeredett, hiszen az ekkortájt abszolút tarthatatlannak bizonyuló Sömenek centertalálataival, valamint a Karanfilovski-Herendic páros remek belépéseivel a piros-feketék a nyitó negyed második felében már csaknem tíz ponttal tudhatták maguk mögött sokat bizonytalankodó ellenfelüket (11-20).

A kisszünet előtt ugyanakkor néhány remekül beszálló cserejátékosuknak köszönhetően már a hazaiak is kezdtek egyre komolyabb életjeleket mutatni, a 20-25-ös állásról startoló második felvonásban pedig immár abszolút kiegyenlítetté vált a parti. A Sömenek limitálásával az SKSE támadójátékának egy nagyon fontos és addig kiválóan működő elemét likvidáló Puskás-tanítványok a rendkívül lendületes Tanoh Dez révén egykettőre felzárkóztak, sőt a félidő hajrájához közeledve, egy 11-2-es futást bemutatva, 39-35-re fordítottak. Ettől jobban ellépni, a vendégek sorozatos bosszantó hibái dacára ugyan a nagyszünetig már nem tudtak, viszont az újrakezdést követően, Takács és Stefán révén a piros-fehérek zsinórban hét ponttal nyitottak.

Szoros csatában dőlt el a találkozó. Fotó: hunbasket.hu

Mindez azonban már tarjáni oldalon is ébresztőként hatott: a védekezését gyorsan rendbe szedő és támadójátékán is jócskán pontosító Szabó-legénység az ismét magára találó Sömenek vezérletével, 53-44 után egy lehengerlő, 15-1-es rohamot produkált, s immár hárompontos vezetés birtokában várhatta a záró etapot.

Melynek elején a nagyszerű védőmunkája mellett támadásban is meg-megvillanó Nshimba két duplájával, valamint a szintén remek napot kifogó Joó öt pontjával hamar nyolcegységnyire nőtt a differencia, míg a végjátéknak, Tóth és Karanfilovski kosárváltásai után, 71-79-es állásról futhatott neki a két gárda. Ekkor azonban újból előjött az SKSE régi betegsége, jó néhány korábbi összecsapásukhoz hasonlóan ugyanis a vendégek ezúttal is képtelenek voltak idejekorán pontot tenni az meccs végére. A veszett fejsze nyelét Tóth és Tichov tripláinak köszönhetően többször is meg-megérintő honvédosok másodpercekkel a lefújás előtt egy pontra szűkítették a különbséget, Bán sikeres büntetőzése után pedig a hazaiak az egyenlítésre is tehettek egy kísérletet. A hosszabbítás azonban Stefán kezében maradt, így újabb – a szezonban immár a negyedik – egylabdás találkozóját nyerte meg a sikerével a tabella harmadik helyére fellépő tarjáni alakulat.

Puskás Artúr, a Honvéd edzője: Gyengén és dekoncentráltan játszottunk. Természetesen ez semmit sem von le a Salgótarján érdemeiből, jár nekik a gratuláció. Egész egyszerűen kevesebb hibát vétettek, elég csak a hét, illetve tizenkilenc eladott labda-arányt megnézni. Nem fogok amögé bújni, hogy fiatalok vagyunk, igenis számos olyan játékosunk van, aki szerepelt már ehhez hasonló hőfokú mérkőzéseken. A kosárlabdát nem érdemre játszák, viszont mi ezt a mait nem érdemeltük meg. A legutóbb tapasztalt lelkesedést, vagányságot és csapatmunkát csak felvillanások erejéig mutattuk meg, és ez egy ennyire masszív gárda ellen édeskevés. Ritkán vagyok mérges és csalódott egy vereséget követően, most mégis. Komoly felelősségem van a vereségben, mert nem tudtam érthetően a srácok tudtára adni, hogy mi szükségeltetik a sikerhez. Ha igazán potens közösség vagyunk, akkor kollektíven tanulunk a mai hibáinkból, és már szombaton javítunk rajtuk.

Szabó Zoltán, a Salgótarján edzője: Gratulálok mindkettő csapatnak, magas színvonalú mérkőzést tudtunk játszani egy nagyon jó Honvéddal, nem sok csapat fog erről a pályáról győzelemmel távozni. Mindenki hozzátett a csapat sikeréhez, huszonöt gólpasszt sikerült kiosztanunk, és tudtuk a Honvéd dobásszámát kontrollálni. Most kicsi pihenőt kapnak a játékosok, és jövő héten megpróbáljuk győzelemmel búcsúztatni ezt a kaotikus évet.

Budapesti Honvéd SE – Salgótarjáni KSE 84-87 (20-25, 26-19, 16-21, 22-22)

Honvéd: Szatmári Zs. 15/3, Tichov 15/12, Tanoh 14, Tóth B. M. 11/6, Stefán D. L. 8, Takács D. 6/3, Pintér D. 5/3, Szentirmai 4, Bea B. 3, Kopácsi 2, Kármán 1.

Salgótarján: Sömenek 18/3 (+12 lepattanó), Karanfilovski 15/9, Joó 14/6, Bán T. 13, Herendic 11/3, Nshimba 9, Bogatin 3/3, Molnár M. 2, Boinitzer 2, Hajdu -.


12. forduló

Hosszú böjt után lett meg az első MTK-győzelem

Bár a vendégek kifejezetten jól teljesítenek a szezonban – legyőzték többek között a Veszprémet, a TF-et és a Baját – az MTK-nál reményre adott okot, hogy szép lassan javul a csapat helyzete. A kényszerű kihagyás után Jakab Péter kezdi visszanyerni a formáját, Jilling László kezd beépülni, és visszatérhetett az ifjú center, Láncos Krisztián is, ami növelte Horváth Balázs opcióit a fiatal poszton – írja a törökbálintiak honlapja.

Végig küzdelmes, harcos, igen hullámzó mérkőzést vívott a két gárda. Az MTK az első negyedben is jól játszott, de nem mentek be a helyzetek (16-20). Egy 9-0-ás rohammal indította a második játékrészt a hazai csapat (25-20), és két perccel az első félidő vége előtt is öt ponttal vezetett (32-27), de nagyon elrontotta az etap végét, 1-11-es periódus következett (33-38).

Megszakadt az MTK rossz sorozata. Fotó: hunbasket.hu

Fordulás után gyorsan felzárkózott az MTK, majd egy kiegyenlített időszak következett. A negyedet záró percek viszont ezúttal a hazaiaknak sikerültek jobban, és hétpontos vezetéssel kezdhették a negyedik játékrészt (58-51).

Ráadásul igen jól, 61-51-nél kétszámjegyűvé nőtt az előny. Azonban utána számos hibát vétettek a vendéglátók (kizárások hiánya, elszalasztott lepattanók, eladott labda), és kevesebb mint két és fél perc alatt, egy 0-11-es periódus után a vendégek átvették a vezetést (61-62). Az utolsó hat percben már egyik csapat sem tudott meglépni, és a szoros küzdelem kiélezett végjátékából ezúttal az MTK jött ki győztesen.

Horváth Balázs, az MTK edzője: Nyertünk! Ez „csak” egy győzelem, de nekünk ez több mint egy nyertes meccs. A szezon eddigi legjobb védekezésével és legfegyelmezett játékával sikerült egy kifejezetten erős Nagykőröst legyőznünk. Nagyon büszke vagyok a játékosokra, ez a győzelem az ő érdemük! A lelkesedés, az akarat és az egymásért való küzdelem kiemelkedő volt. Ez az igazi MTK-Elite Basket! Azt gondolom és remélem is, hogy most kovácsolódtak igazi csapattá. A sérültjeink közül néhányan visszatértek, de még mindig nélkülöznünk kell a fiatal poszton fontos láncszemeket. Jövő héten nekiesünk a Bajának, megalkuvást nem tűrő küzdelemmel, és januártól teljes kerettel megérkezünk a bajnokságba.

Lakosa Zsolt, a Nagykőrös edzője: Először is gratulálok a lelkesen és eredményesen kosárlabdázó ellenfelünknek! Mi tompán játszottunk. A végjátékban több dobásunk is volt a győzelemhez. Két büntető és egy-nullás ziccer is közte. Fontosabb viszont, hogy nem így kellett volna belemenni a végjátékba. Bár balszerencsével kaptunk ki, de nem érdemeltünk győzelmet.

MTK-Elite Basket – Nagykőrösi Sólymok KE 72-69 (16-20, 17-18, 25-13, 14-18)

MTK: Jakab P. 17/3, Takács A. 15/3 (+11 lepattanó), Jilling 10/9, Láncos 9/3, Juhász 8/6, Hegedűs A. 5, Farkas S. D. 5/3, Dobos M. 3/3, Bognár M. -.

Nagykőrös: Lakosa Á. 20/3, Mácsai 13/6 (+13 lepattanó), Molnár M. 11/9, Fehér P. J. 9, Kovács G. S. 8/3, Bartos 5, Mester M. 3, Tóth M. -, Jenei G. -, Kónya -.


A visszatérő MAFC egy ponttal nyert a Honvéd ellen

Garai Péter, a MAFC edzője: Gratulálok a saját csapatomnak! Majdnem két hónap után játszottunk újra mérkőzést. Nagyon elfáradtunk. Összesen kétszer tudtunk ebben az időszakban tíz fővel edzeni. Mindenki beletette, amit tudott. Nagyon sok hiba volt mindkét oldalon. Sajnos voltak olyan körülmények, amik megnehezítették a csapatok helyzetét. Még egyszer gratulálok a csapatomnak a győzelemhez, a Honvédnak pedig sok sikert kívánok a továbbiakban!

Puskás Artúr, a Honvéd edzője: Méltó volt a mai mérkőzés a magyar kosárlabda legpatinásabb rivalizálásának történetéhez. Nem feltétlenül minőség tekintetében, sokkal inkább, ami a két csapat küzdőszellemét és a drámai izgalmakat illeti. Gratulálok a MAFC csapatának, megérdemelte a győzelmet! Ez a gratuláció megilleti a mi csapatunkat is, ha az a bizonyos egyetlen pont a mi sikerünket hozta volna, nem lettünk volna érdemtelenek a sikerre, mert háromszor álltunk fel a padlóról és csillantottuk fel a reményt. A sors iróniája, hogy egész évben penetránsan rosszul büntetőzünk, erre most, amikor ki akartuk hagyni az utolsót, a labda bepattogott a gyűrűbe. Nem könnyű immár negyedszerre lenyelni az elbukott egylabdás mérkőzés keserű piruláját. Mint mindig, most is vállalom a felelősséget a vereségért, ha jobb alapkoncepciót rakok össze, lehet, most más mondatokat diktálnék. A sportban azonban nincs helye a feltételes módnak, így ezt kell elfogadnunk, még ha rettenetesen nehéz is. Örültem volna erélyesebb játékvezetőknek erre a nyilvánvalóan szoros, szikrázóan kemény és érzelmektől túlfűtött meccsre, sajnos mindkét csapat kárára voltak komoly tévedéseik. Megyünk tovább, szerdán legalább ilyen hőfokú megmérettetés vár ránk.

MAFC – Budapesti Honvéd SE 76-75 (20-9, 17-18, 14-16, 25-32)

MAFC: Csapai 30/6 (+15 lepattanó), Tóth P. 17, Polgárdy 16/6 (+10 lepattanó), Herló 5/3, Misek 4, Komma 4, Németh B. T. -, Pfandler -, Baráz -.

Honvéd: Tichov 17/6, Takács D. 14/6, Stefán D. L. 12 (+13 lepattanó), Pintér D. 10/6, Szatmári Zs. 6, Tóth B. M. 4, Tanoh 4, Kopácsi 3, Szentirmai 3, Bea B. 2, Kármán -.


Kétszeri hosszabbítás döntött a Pécs és a Veszprém között

A feldobást a Pécs tudta elhozni, de az első támadásukat sikerrel kivédekezte a Veszprém. A mérkőzés első pontjait Orgona szerezte, egyből egy kinti próbálkozással. Dukic blokkolt a másik palánknál, ám Benke megszerezte a labdát, és ezzel együtt egy triplát is. A túloldalon Dukic palánkalattija bizonyult hatásosnak. Fekete dobhatott két büntetőt Orgona hibája után, mindkettőt sikerrel. Madár válaszolt egy jó kintivel, majd ki is védekezték a következő támadást. Támadóhiba miatt nem tudta végigvinni a Veszprém az akciót, de a védelme a helyén volt. A hazaiak két sikeres büntetője után Dukic szerzett egy középtávolit, majd mindkét csapat hibázott a saját támadásában, így maradt a hárompontos vendég előny (6. perc, 7-10). Egy kétperces pontcsend következett, amit Szabó triplája tört meg. Herger rázta le jól védőit, majd juttatta a labdát a gyűrűbe. A vendég pont ismét elmaradt, ellenben a hazaiakkal, akik jól használták ki a helyzeteiket, így át is vették a vezetést. Kétpontos hátránynál Baksa Szabolcs időt kért. A megbeszélésről visszatérve rögtön megszerezték a labdát, és Futó faulttal együtt szerzett két pontot. A büntetődobás nem járt sikerrel. Gyorsan érkezett a válasz a túloldalon egy palánkalattival, majd Dukic szerzett egy hármast. A lepattanót is megszerezték, majd Szabóval szemben követtek el sportszerűtlen szabálytalanságot. Egy büntetőt sikerült bedobni. A negyed végén Futó szerzett még egy duplát, és ezzel a vezetést is (10. perc, 18-20) – tudósított a VeszprémKosár.hu.

Jobban kezdték a második negyedet a vendégek, négy gyors pontot tudtak szerezni. Orgona két sikeres büntetőjével ez már hatra nőtt. Két perc kellett ellenfelüknek ahhoz, hogy megszerezzék az első pontjaikat a negyedben, de a válasz gyorsan érkezett Orgonától. A túloldalon Váits a két ponton túl még egy büntetőt is értékesített. Egy hosszabb pontcsend következett, tartotta az ötpontos különbséget a Veszprém. Ezt Madár triplája törte meg, aki még egy lepattanót is szerzett, ám ezúttal a kosár elmaradt (15. perc, 23-31). Kivédekezték a vendégek a következő offenzívát is, majd Madár ismét kintről volt eredményes. A Pécs időkérése után egy triplával tért vissza a pályára, majd Madár is betalált. Dukicot blokkolták, de a labda ismét Madárhoz került, aki újabb hármast jegyezhetett. A túloldalon szintén három pontot tudhattak a magukénak, majd Dukic küzdött nagyot a palánk alatt, sikerrel. Szücs tört be jól, a kosár érvényes volt, és a megítélt büntetődobás újabb egy pontot jelentett. Scherer szépített a hazaiaknál, ám újabb sikeres kinti következett a Veszprém részéről, ezúttal Szabótól. Jól játszotta be a Pécs a labdát, ami egy duplát jelentett számukra. Végül tizenkét pontos veszprémi előnnyel vonulhattak szünetre (20. perc, 36-48).

Vezetett is, állt vesztésre is, végül nyert a Veszprém. Fotó: hunbasket.hu

A harmadik negyedet mindkét csapat egy rontott támadással kezdte, majd a pécsiek tudták leindulni a Veszprémet. Madár ott folytatta, ahol az előző negyedben abbahagyta, és már a hatodik tripláját szerezte. Dukic szintén három ponttal növelte az előnyüket. Ellenfelük támadóideje lejárt, így ismét a veszprémieké volt a labda. Orgonának passzolt jól Szabó, aminek az eredménye újabb két pont volt számukra. Gáspár szerezte meg a lepattanót, majd dobott is egy triplát. A túloldalon Dukic próbálkozott a hárompontos-vonalon kívülről, sikertelenül, majd a másik térfélen előbb Scherer dobott egy triplát, majd Kollár tört be. Ekkor Baksa Szabolcs időt kért. A pályára visszatérve Dukic dobott két pontot, majd szerzett egy lepattanót. A veszprémiek lendülete kicsit alábbhagyott, így az előnyük már csak hét pont volt (25. perc, 51-58). Madár kinti próbálkozása volt sikertelen, majd a túloldalon Lados egy büntetőt dobott be, de a labda a Pécsnél maradt. A támadásból nem született pont, így a Veszprém kezében volt a lehetőség, hogy növelje az előnyét. A rontott támadás ennek pont az ellenkezőjét eredményezte. Benke triplája egy pontra hozta vissza ellenfelet. Baksa Szabolcs időkérése után Madár dobhatott két büntetőt. Egyet sikerült pontra váltania. A másik oldalon Benke szintén büntetőkkel próbálkozhatott, ami az egyenlítést jelentette csapata számára. Szabó adta el a labdát, így a pécsiek a vezetésért támadhattak, sikertelenül. Dukic ellen ítéltek támadóhibát, majd a hazai csapat átvette a vezetést. Szabó törte meg a pontcsendjüket, így döntetlennel várhatták az utolsó negyedet (30. perc, 61-61).

A negyedik játékrészt Dukic palánkalattija nyitotta, majd Madár labdaszerzése követte. Az akcióból nem született kosár. Ezt a Pécs megbosszulta, gyors pontokat szerezve. Dukictól érkezett a válasz a túloldalon. Orgona szerezte meg a saját oldalukon a lepattanót, de a próbálkozásuk kimaradt. Lados szerzett két pontot büntetőből. Szabó tört be jól, amivel egyenlített, majd egy labdaszerzés után a vezetést is megszerezte. A hazai csapat időkérése után Váits szerzett egy kintit. Erre Szabó betörése volt a válasz. A két csapat folyamatosan vette át egymástól a vezetést, ezúttal a pécsieknél volt az előny. Szücs hibázott támadásban, amit ki is használt ellenfelük. Dukicot játszották meg jól, a különbség ismét egy. Ekkor Dukic labdát szerzett, de ellenfele visszalopta azt. Újabb elpuskázott támadás következett, amit Váits használt ki. Hatpontos hátránynál Baksa Szabolcs időt kért (36. perc, 79-73). Dukic szerzett ismét labdát, amivel Orgonát játszotta meg, aki nem is hibázott. Újabb Orgona-momentum következett, egy blokk után már csapata vezethetett támadást, amit Birkás jól fejezett be, így a különbség két pont volt. Ismét jól védekeztek a vendégek, majd Madár triplájával átvették a vezetést negyvenöt másodperccel a vége előtt. Scherer duplája ismét hazai előnyt hozott. Birkás szerzett labdát, amit egyből továbbadott Szabónak. A veszprémi csapatkapitány keze nem remegett meg, a győzelemért védekezhettek, a meccsből mindössze négy másodperc volt vissza. A rendes játékidő azonban döntetlennel zárult, mivel ellenfelük kiegyenlített ezalatt a rövid idő alatt, így hosszabbítás következett (40. perc, 84-84).

A hosszabbítás mindkét csapat részéről két-két büntetővel kezdődött. Előbb Szabó, majd Fekete dobta be mindkét kísérletét. Eztán Orgona próbálkozhatott, szintén sikerrel. Fekete egy jó büntetője után Madár dobott egy jó középtávolit. Benke elérte az ötödik hibáját, így nem folytathatta a találkozót. Birkás faultolt, ami újabb két jó büntetőt jelentett a hazaiaknak. Válaszul Madár szerzett egy triplát, majd a túloldalon Lados is hárommal növelte csapata pontszámát. Dukic-Madár összjáték következett, amit két ponttal koronáztak meg a vendégek. Madárral szemben követtek el támadófaultot, így a Veszprém próbálhatta növelni az előnyét. Ez nem sikerült, majd Scherernek volt két kísérlete büntetőből. Egyet tudott bedobni. Madárral szemben szabálytalankodtak, aki egy büntetőt tudott bedobni, így három ponttal vezettek. Ezt Scherer csökkentette egyre, majd Szabó büntetői növelték ismét háromra. Scherer hármasa azonban döntetlent jelentett ismét. Újabb hosszabbítás következett (45. perc, 96-96).

Jobban kezdte a második öt percet a Veszprém. Két jó büntetővel, majd egy kivédekezett támadással futhatott neki a hosszabbítás újabb etapjának. Ismét büntetők következtek, ezúttal a másik oldalon. Folyamatosan dobták a csapatok a pontokat. Gáspár kipontozódott, nem folytathatta a mérkőzést. Dukic dobhatott büntetőt, ami egy pontot jelentett, de a túloldalon jól tört be Lados. Birkás is elérte az ötödik hibáját. Fekete mindkét büntetődobását kihagyta, a túloldalon Dukic tehetett két kísérletet. A tapasztalt center keze nem remegett meg. Újabb offenzívát védekeztek ki a vendégek, és náluk volt a lehetőség, hogy támadjanak. Madár próbálkozása lepattant a gyűrűről. Kilenc másodperccel a második hosszabbítás vége előtt Dukic is kipontozódott. Aztán Futóhoz került a labda, és az ő utolsó másodpercekben dobott duplája jelentette végül a vendég győzelmet (50. perc, 103-105).

Ivica Mavrenski, a Pécs edzője: Gratulálok az ellenfelünknek! Nagyon izgalmas mérkőzés volt, kétszeri hosszabbításban maradtunk alul. Úgy érzem, egy pici szerencse hiányzott. A rendes játékidő végén megnyerhettük volna a meccset, az első hosszabbítás végén pedig egy triplával egyenlítettünk. Nagyon egál összecsapás volt.

Baksa Szabolcs, a Veszprém edzője: Óriási thriller volt! Mindkét csapat megérdemelte volna a győzelmet. Gratulálok a fiatal pécsi csapatnak, kulturált, jó kosárlabdát játszik, erre van szüksége a magyar kosárlabdának! Nagyon örülünk neki, hogy meg tudtuk nyerni ezt a különleges meccset!

NKA Pécs – HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 103-105 – h.u. (18-20, 18-28, 25-13, 21-21, 14-14, 7-9)

Pécs: Scherer 33/12, Váits 19/9, Lados 15/3, Fekete D. 10, Benke K. 8/6, Kollár 7/3, Herger 4, Gáspár M. 3/3, Fülöp Zs. 2, Schmera 2.

Veszprém: Madár A. 28/24, Dukic 27/3, Szabó P. 22/3, Orgona G. 15/3 (+12 lepattanó), Futó B. 6, Szücs P. 5, Birkás 2, Sipos M. -.


Végig kézben tartotta a meccset a BKG

Dr. Nagy Ágoston, a BKG edzője: Sikerült hamar elvenni a miskolciak önbizalmát, és ennyi kellett ahhoz, hogy végig kézben tudjuk tartani a mai meccset. El tudtuk érni azt, hogy ellenfelünk másképp szerezzen pontot, mint szokott. Sajnos van hova fejlődni a mezőnymunkában mind elöl, mind hátul. Örülök a győzelemnek és készülünk a következő feladatra.

Szollár Gergő, a MEAFC edzője: Úgy tűnik, a pihenő nem tett jót a csapatnak. Tudtuk, hogy a Szigetszentmiklós kiváló kezű csapat, ennek ellenére rengeteg üres dobást engedtünk nekik. A mérkőzés elején komoly hátrányba kerültünk, ezután szaladtunk az eredmény után, de csak fellángolásaink voltak. Sajnos ilyen hozzáállással nem lesz sok esélyünk ilyen szintű csapatok ellen. Gratulálok a Szigetszentmiklósnak és sok sikert kívánok nekik a továbbiakban!

BKG Príma Akadémia – MEAFC-Miskolc 102-64 (31-17, 13-15, 34-15, 24-17)

BKG: Nagy Bo. Á. 34/24, Armaghani 20/3, Radoncic 14, Nagy Be. Á. 12/6 (+15 gólpassz), Buzás 9/3, Reizer 9, Nagy S. 4, Szeleczki -, Zsihla -, Halász -, Molnár Cs. -.

MEAFC: Lippai 17, Homoki 16/3 (+20 lepattanó), Kozák M. 11/3, Orliczki M. 7/3, Béres D. 4, Kozák B. 4, Tóth B. 3/3, Tóth V. 2, Sándor B. -, Gadus F. A. -, Szekeres F. -, Gadus B. O. -.

A bajnokság állása:

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. Vasas Akadémia 7 7 0 14 604 488 1,000
2. HÜBNER-Nyíregyháza BS 10 9 1 19 827 694 0,950
3. Salgótarjáni KSE 8 6 2 14 650 629 0,875
4. BKG Príma Akadémia 12 9 3 21 1062 865 0,875
5. HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 11 7 4 18 957 942 0,818
6. Nagykőrösi Sólymok KE 8 4 4 12 653 633 0,750
7. TF-BP 11 5 6 16 885 923 0,727
8. Bajai Bácska FKE 9 4 5 13 767 744 0,722
9. Budapesti Honvéd SE 10 4 6 14 841 823 0,700
10. MAFC 7 2 5 9 528 598 0,643
11. MEAFC-Miskolc 11 3 8 14 883 997 0,636
12. Pécsi VSK-CARGATE 9 2 7 11 640 808 0,611
13. NKA Pécs 5 1 4 6 425 437 0,600
14. MTK-Elite Basket 10 1 9 11 641 782 0,550

Zöld-csoport

8. forduló

Beoltották kosárszerzés ellen a Pápát

Armaghani Saeed, az Óbuda edzője: Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk több oknál fogva is. Az egyik, hogy a Pápa szerintem egy nagyon jó csapat, sok jó, tapasztalt játékosa van, és nagyon jó kezekben vannak. Emellett pedig sorozatosan jönnek a meccsek, és a csapat mérkőzés közben nem tud kellőképpen koncentrálni a fáradtság és a sok találkozó miatt. Úgyhogy könnyűnek indult a mérkőzés, de a sok eladott labda miatt nem jött ez össze. Az a lényeg ebben a helyzetben, hogy sikerült nyerni. Gratulálok mindkét csapatnak!

Kálmán László, a Pápa edzője: Gratulálok a Kaszásoknak, ma jobbak voltak, mint mi! Az első félidőben és a második félidőben is be voltunk oltva kosárszerzés ellen, így teljesen ránk tudták erőltetni az akaratukat. Mi pedig üres ziccereket sem tudtunk értékesíteni, úgyhogy ez döntött. Remélem, hogy legközelebb jobban sikerül! Még egyszer gratulálok a Kaszásoknak!

Óbudai Kaszások KA – Conoil Motax KC Pápa 69-64 (18-15, 14-11, 25-14, 12-24)

Óbuda: Varga D. G. 17 (+11 lepattanó), Vámos 16/6, Bencsik 10/3, Puszta D. Cs. 9/3, Kovács B. 8/6, Horváth M. 4, Vas-Teplán 3/3, Rosemond 2, Bea G. -, Vígh -.

Pápa: Sonyák 18/3, Kiss K. L. 13/3, Hódi 9/9, Koma 8, Murai 7, Horváth A. 4, Erdei M. 3/3, Németh G. 2, Kasza K. -.


12. forduló

A DEAC ellen meg is lett a második egri siker

Jesper Gustavsson, a DEAC edzője: Sokkal többet várok a játékosaimtól, nyilvánvalóan gödörben vagyunk. Fel kell fognunk a helyzet súlyát, és változtatnunk kell a mentalitásunkon, csak így léphetünk előre. Újra hinnünk kell magunkban, hogy visszatérhessünk a megfelelő ösvényre.

Dr. Váczi Péter, az Eger edzője: Múlt héten végre sikerült nyernünk, amivel egy gát átszakadt a csapatban. Pozitív hangulatban érkeztünk a mérkőzésre, és a dobásaink is jobban ültek, mint a korábbi összecsapások során.

DEAC U23 – EKE Eger KOK 71-77 (21-23, 13-19, 14-17, 23-18)

DEAC: Pollák B. 32/9, Udemezue 10/3, Balázsi 8/6, Sólyom Be. 5, Fábián Sz. 4, Kalassai 4, Kurucz 3/3, Batbaatar 3/3, Sipos T. 2, Tóth G. -, Nemes Á. -.

Eger: Csomor 22/12, Máté B. 19/9, Steier K. 12/3 (+10 lepattanó), Szicsák 10 (+11 lepattanó), Ungi 9/9, Szabó M. 3, Illés B. 2, Pomázi -.


A hajrában győzte le a Bonyhádot az Óbuda

Morgen Frigyes, a Bonyhád edzője: Először is, nagyon sokat léptünk előre a múlt hét szégyenletes teljesítménye után. Ez még nem érdemelt a mai napon sajnos győzelmet, de bízom benne, hogy meghozza a gyümölcsét. Hazai pályán sokat hibáztunk büntetőkből, ami ilyen szoros mérkőzésen megbosszulja magát, illetve a végjátékban is volt esélyünk nyerni, de nem tudtunk pontosan célozni. Ettől függetlenül gratulálok a játékosaimnak, mert volt honnan felállni, és sportemberhez méltóan álltak a mérkőzéshez, és végig partiban tudtunk lenni a Zöld-csoport egyik favoritjával. Gratulálok természetesen a Kaszásoknak, hiszen a végjátékban az ő akaratuk érvényesült!

Armaghani Saeed, az Óbuda edzője: Őszintén szólva egy ilyen kiélezett mérkőzésre számítottunk. Ugye az kérdéses volt, hogy a paksi játékosok közül hányan lesznek itt a mérkőzésen. A meccs komolyságát mutatta, hogy jött Verasztó Péter, és segítette elég sokban a csapatát. Mi egy meccssorozat kellős közepén vagyunk, ahhoz képest azt gondolom, hogy nagyon jól koncentráltunk, nagyon jó csapatjátékkal tudtuk hozni ezt a nagyon nehéz mérkőzést. Mindkét csapatnak gratulálok, és további sok sikert kívánok a Bonyhádnak!

Atomerőmű KSE Bonyhád – Óbudai Kaszások KA 80-86 (20-31, 27-17, 20-18, 13-20)

Bonyhád: Gébert 21/12, Dorogi 20/9, Verasztó 12, Somogyfoki Sz. 7/3, Tömösváry 6/3, Baki S. 5/3, Heimann G. 4, Renkecz 3/3, Sebestyén T. 2.

Óbuda: Vámos 28/15, Vas-Teplán 16/9, Varga D. G. 10, Puszta D. Cs. 9/9, Horváth M. 8, Kovács B. 5/3, Bea G. 4, Bencsik 4, Vígh 2.


Győrben is hosszabbítás döntött

Csaplár-Nagy Ervin, a Győr edzője: Gratulálok a csapatomnak, férfias munka volt! Sajnos volt öt-hat rossz döntésünk a mérkőzésen, amivel elveszítettük. Ha jobb százalékkal dobtuk volna a büntetőket, akkor nyerhettük volna a mérkőzést, amit megérdemeltünk volna. Gratulálok a Ceglédnek, de legfőképp gratulálok a játékosaimnak!

Honti Viktor, a Cegléd edzője: Borzasztó nehéz mérkőzést játszottunk a hazai csapattal. Két oka volt ennek. Az egyik, hogy szerdán Hepp Kupa-mérkőzést játszottunk egy Piros-csoportos csapat ellen, amiből szenzációs mérkőzés kerekedett, és ez nagyon sokat kivett a csapatomból, mind fizikálisan, mind mentálisan – azt sikerült behúznunk. Ide most hiányosan és fásultan érkeztünk, ez nagyon rányomta a bélyegét a koncentrációnkra. A másik oka, hogy a Győr nagyon jól játszott, bebizonyította, hogy nem rossz csapat, hazai pályán ezt is vártuk valahol. Tartottam ettől a mérkőzéstől, de szerencsére szívből sikerült behúzni a végét.

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC – Ceglédi KE 84-91 – h.u. (21-22, 22-14, 18-17, 15-23, 8-15)

Győr: Kertész D. 17/3 (+11 lepattanó), Geiger 15, Berneczei 13 (+11 lepattanó), Földesi 12/12, Horváth Á. 11/3, Hágen 8, Kámán B. 5/3, Lógár 2, Tóth K. 1.

Cegléd: Fekete V. N. 30/18, Tóth Z. 23/9, Kovács B. B. 14, Szabó N. 10/6, Nárai B. M. 7, Várbíró 5/3, Hegedűs G. 2, Andó L. -, Csák B. -.


Az első SMAFC-siker is megérkezett

Meszlényi Róbert, a SMAFC edzője: Nagyon örülünk a győzelemnek, ebben az évben ez volt a második! A csapat utoljára januárban nyert bajnoki mérkőzést. Végig a kezünkben volt a találkozó, azt gondolom, hogy magabiztosan sikerült győzni. Bár, aki látta a meccset, az azért látta, hogy nagyon két viharvert csapat játszott egymás ellen, de hála Istennek, a hazai csapat tudott győzni és ennek mi nagyon örülünk most!

Szendrey Zsombor, a Tiszaújváros edzője: A mérkőzés elején nem védekeztünk jól, oda passzoltak és ott dobott kosarat az ellenfél, ahol akart. Utána ezen sikerült változtatnunk, viszont már egy ideje be vagyunk oltva a dobások ellen, nem használjuk megfelelően a társainkat, és addig míg nem találjuk meg a dobókezünket és nem játszunk csapatként, addig maximum csak szerencsével tudunk győzni. Itt most ez be is bizonyosodott, hiszen az utolsó két mérkőzésünket elvesztettük olyan csapatok ellen, akiknek nem volt még győzelmük. Persze egyszer az is meg kell, hogy törjön. Nagyon is gratulálok az ellenfélnek, hiszen nagyon jól játszottak, és szerintem megérdemelték ezt a mai győzelmet. További sok sikert kívánok a Sopronnak!

SMAFC – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 73-63 (22-12, 16-22, 18-10, 17-19)

SMAFC: Kovács B. 23 (+15 lepattanó), Németh M. 15/3, Papp B. 13/3, Márkus 11/3, Simon B. 8/6, Mándity D. 3/3, Heiszenberger -, Réti -.

Tiszaújváros: Kovács M. 19/9, Lajsz 14, Drahos 14/6 (+10 lepattanó), Orliczki B. B. 4, Molnár B. 4, Kovács Z. 4, Asszú Ár. 2, Szilasi 2, Eremiás K. -.


Ivosev máris vezérré lépett előre az Újpestben

Surmann Gábor, az Újpest edzője: Ma az ígéretemhez híven egy egészen más szellemiségben léptünk pályára. Ez azért is volt különösen fontos, mert szerintem az elmúlt szezonok legerősebb Pápája várt ránk. A mérkőzés gyakorlatilag már az első negyedben eldőlni látszódott, ugyanis remekül használtuk ki támadásban a vendég gárda gyenge pontjait, míg védekezésben limitáltuk az ő erősségeiket. Ennek köszönhetően folyamatosan „nyílt az olló”, ami végül egy könnyednek tűnő, ám igazából egy kőkemény melóval járó magabiztos sikert hozott. Örülök, hogy az új játékosunk is bemutatkozhatott ma, Horváth Kristóf érkezésével jelentősen bővültek a variációs lehetőségeink. Én nem szoktam foglalkozni a csapatunk összetételével, hisz mindig az a legerősebb csapat számomra, amely rendelkezésemre áll. Viszont tény az is, hogy egy jó bablevest sem lehet elkészíteni hiányzó alapanyagok és hozzávalók nélkül. Így a mai összecsapáson nem volt elhanyagolható, és a nagyarányú sikerünkhöz kellett az is, hogy az eddigi szerepléseinkhez képest most egy nagyon erős Újpest vonult a pályára. Köszönöm játékosaimnak az egész héten mutatott hozzáállást, és gratulálok a győzelemhez! A Pápa gárdájának pedig minden jót kívánok, és elnöküknek külön gratulálok, amilyen jó csapatot hozott össze idén a legendás szombathelyi ikonnal, Kálmán Lászlóval karöltve. Hajrá Újpest!

Kálmán László, a Pápa edzője: Gratulálok az Újpestnek! Az első negyedben eldöntötték a mérkőzést. Itt gondolok a két sztárjátékosukra, Horváth Ákosra és Ivosev Tamásra. Sajnos foghatatlanok voltak a számunkra. Utána nagyon jó csapatmunkával hozták le az egész mérkőzést. Sajnos mi a mai napon játszottunk a leggyengébben eddig. Nem akarok arra hivatkozni, hogy milyen volt a játékvezetés vagy mi volt a játékosainkkal. Viszont egy örömteli hír volt: a volt pápai játékos Horváth Kristóf nagyon jó játékkal tért vissza. Úgyhogy neki is gratulálok külön, és sok sikert az Újpestnek!

Újpest-MT – Conoil Motax KC Pápa 111-85 (35-21, 27-22, 19-16, 30-26)

Újpest: Ivosev 35/9 (+17 lepattanó), Varga B. P. 17, Horváth K. 15/6, Kelemen B. 14/3, Horváth Á. 14/6, Mészáros B. 8/6, Ondima 7, dr. Franczva 1, Pollák Á. -, Balogh A. -, Ipacs -, Micev -.

Pápa: Koma 24/3, Murai 16/3, Horváth A. 12/9, Sonyák 12, Kiss K. L. 9, Hódi 8/6, Erdei M. 4, Németh G. -, Bakos D. -, Kasza K. -.


Egy negyedet nyert meg a Vásárhely, de azzal döntött is

Tóth Tamás, a Vásárhely edzője: Az első negyedben a tudtára adtuk az ellenfelünknek, hogy ma és itt bizony nem fognak nyerni! Büszke vagyok a csapatomra, mert mentálisan is végig bírtuk az ellenfelünk kispadjáról érkező, nem ide való magatartást. Ma két győztes csapat volt a pályán, mert rajtunk kívül a játékvezetők is szépen megoldották a kíméletlen nyomást. Sok sikert kívánok a békési játékosoknak, ők teljesen korrektek! Értékes siker ez, úgy gondolom, okosan kontrolláltuk a történéseket. Több extránk volt, de kivételesen, szokásomtól eltérően ki szeretném emelni Varga Ákos brutális mutatóit! Amiért ma jöttünk, megcsináltuk, szép munka volt!

Balog Vilmos, a Békés edzője: Gratulálok a Vásárhely csapatának! Jól kezdték az első negyedet, az ott összeszedett hátrányunkat nem tudtuk ledolgozni.

Vásárhelyi Kosársuli – Békési SzSK 96-82 (37-17, 20-26, 20-20, 19-19)

Vásárhely: Varga Á. 35/15, Molnár B. 17/6, Varga Z. 13/9, Acsimovics 10, Pavlovic 9, Béres N. 6, Bálint E. 4, Rostás 2, Bodócsi -.

Békés: Hargitai 19/9, Frikker 17/6, Krisztics 16/12, Vass 9/6, Meleg K. R. 7/3, Cvijin 6/6, Balog G. 4, Széphelyi 4, Karsai Cs. -.

A bajnokság állása:

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. Óbudai Kaszások KA 7 7 0 14 565 438 1,000
2. Ceglédi KE 10 9 1 19 864 683 0,950
3. Vásárhelyi Kosársuli 10 8 2 18 849 771 0,900
4. Újpest-MT 11 8 3 19 1051 860 0,864
5. Conoil Motax KC Pápa 11 7 4 18 931 792 0,818
6. Békési SzSK 11 6 5 17 943 932 0,773
7. Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 11 5 6 16 830 872 0,727
8. Atomerőmű KSE Bonyhád 10 4 6 14 826 876 0,700
9. Pénzügyőr Sportegyesület 7 2 5 9 504 555 0,643
10. DEAC U23 11 3 8 14 767 916 0,636
11. Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 11 3 8 14 848 901 0,636
12. EKE Eger KOK 10 2 8 12 692 851 0,600
13. SMAFC 10 1 9 11 608 831 0,550

Hepp Kupa, 4. forduló, 12.07. és 12.13. közötti mérkőzések

Gödi SE – MAFC 72-90 (17-23, 20-19, 10-28, 25-20)
Nagykőrösi Sólymok KE – Ceglédi KE 93-99 (22-27, 32-22, 21-24, 18-26)
Budafok – TF-BP 69-86 (26-20, 16-21, 15-28, 12-17)

Kiemelt kép és nyilatkozatok:

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
zetekosarakMAFCdrukker Recent comment authors
MAFCdrukker
Olvasó

Nagyon kellett ez most, szép volt, fiúk! Ez egy komoly fegyvertény, karantén után, foghíjasan legyőzni a Honvédot. Szombaton többen is pozitívan fogadták a MAFC-Honvéd linkjét, ezért megpróbálom összegyűjteni, hogy 2020 hátralévő részében melyik piros csoportos meccsek élő közvetítésére van esély, és hol. Dec. 16., szerda 17:30 Nagykőrös-Honvéd, live a “Kesport TV” youtube-csatornán. Dec. 17., csütörtök 18:00 Salgótarján-PVSK Cargate, live a “Sport Salgó Ktf” youtube-csatornán. Dec. 18., péntek 17:30 Miskolc-RKA Pécs, live a “MEAFC TV” youtube-csatornán. Dec. 19., szombat 17:00 Baja-MTK, live a “Bajai Bácska FKE” youtube-csatornán. Dec. 20., vasárnap 15:30 Honvéd-TF, live a “Budapesti Honvéd Sportegyesület Kosárlabda Szakosztálya” facebook-oldalon. Dec.… Olvass tovább »

zetekosarak
Olvasó

Köszi, kimásoltam magamnak.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés