Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Megszorongatta a Nagykőrös a Honvédot

Az NKA tett róla, hogy még szorosabb legyen a Piros-csoport eleje.



:

:

Az elmúlt héten sem pihentek a másodosztály csapatai – a 11. fordulót rendezték a felső- és alsóházban.

A Piros-csoportban a Vasas jelentős különbséggel nyert a Baja vendégeként. A BKG és a MAFC is idegenben nyert, előbbi a Salgótarján, utóbbi a TF otthonában. A Jászberény a PVSK második csapatát győzte le, nem maradt viszont siker nélkül Pécs városa: az NKA megverte a Veszprémet. A listavezető Honvédnak nem volt könnyű dolga a Nagykőrös ellen, de hosszabbítás után nyerni tudott.

Az Óbuda–Pápa találkozó februárra marad.

A 10. fordulóból maradt még vissza a DEAC U23 – Vásárhely meccs, amit a hazaiak nyertek a Zöld-csoportban. A debreceniek a 11. körben aztán kikaptak a MEAFC vendégeként. A KTE U23 az ELITE ellen jegyezte újabb sikerét, a Cegléd a Tiszaújváros ellen gyűjtött be újabb győzelmet, míg a Vásárhely a Dunaharaszti ellen javított. Az Újpest Sopronból távozhatott értékes győzelemmel, a Bonyhád a Békést verte meg, a Pénzügyőr hét vesztes meccs után a Győr ellen jegyzett két bajnoki pontot.

NB I/B

Piros-csoport

11. forduló

Nagy volt a különbség a Baja és a Vasas között

Hosszú István, a Baja edzője: Tudtuk, csak akkor van esélyünk a Vasas ellen, ha jó dobóformát nyújtunk. De ez a mai mérkőzésen nem sikerült. A játék minden elemében túlszárnyaltak minket. Azt gondolom, még a komplett csapattal sem mi lettünk volna a nyerők. További sok sikert az ellenfélnek!

Evangelosz Ziagkosz, a Vasas edzője: Gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez és ahhoz, hogy negyven percen keresztül koncentráltan játszottak. Tudjuk, hogy a Baja csapata egy nagy hagyományokkal rendelkező klub. Bízunk benne, hogy mielőbb visszatérnek az őket megillető helyre a magyar kosárlabdában.

Bajai Bácska FKE – Vasas Akadémia 56-105 (12-24, 13-32, 16-28, 15-21)

Baja: Jakab P. 22/12 (+13 lepattanó), Goldring J. B. 11/6, Kucsora 8/3, Szatmári 5/3, Virág E. 4, Obermann 3/3, Végh B. 3, Szabó B. B. -.

Vasas: Bagó 18, Andrássy 14/3, Boros 14/9, Kelenföldi 13, Moravcsik 12/6, Radics 11, Kerkai 8, Medve M. 5/3, Farkas A. 4, Barócsi 3, Kelemen Á. 3, Lakatos -.


Az első negyedben nem tudta tartani a BKG-t a Tarján

A BeszterceKK.hu tudósítása:

A beharangozott keretátalakítás jegyében a térdműtétét követően régi-új társaihoz nemrégiben csatlakozó Joel Nshimbával, valamint a napokban igazolt amerikai mezőnyemberrel, Charles Cooperrel a soraikban várták a péntek esti találkozót a tarjániak, akik így némileg bizakodóbb hangulatban ugorhattak neki a hagyományaihoz híven idén is a tabella élmezőnyéhez tartozó BKG-Príma Akadémia csapatának.

Ehhez képest az összecsapás első negyede meglehetősen illúziórombolónak bizonyult, a Dragasevic és Molnár Dániel távoli találataival a rajtot még viszonylag jól elkapó, ám a féket hamar behúzó SKSE ugyanis a feldobást követően csupán néhány percig volt képes tartani a rivális által diktált iramot. A tőlük megszokott átgondolt, pontos, precíz kosárlabdát bemutató vendégeknél a remekül osztogató Nagy Benedek és a valamennyi lehetőségét gólra váltó Allen pároskapcsolata kezdettől fogva kiválóan működött, mivel pedig a játékrész derekán Nagy Botond is röpke ízelítőt adott tripladobó-tudományából, a harminchárom pontjukat 13/15-ös mezőnymutatóval összehozó látogatók előnye a kisszünetre immár tizenöt pontra nőtt.

Úgy tűnt azonban, hogy Király Máriónak még éppen időben sikerül ébresztőt fújnia, együttese ugyanis a második felvonást egy felettébb reménykeltő 10-0-ás etappal nyitotta. Csakhogy a félidőhöz közeledve a többször is öt pontra felzárkózó piros-feketék lendülete egyre inkább alábbhagyott, így a fokozatosan magára találó Nagy-legénység a nagyszünetre ismét megnyugtatóbb vezetéshez jutott (37-48).

 

A fordulást követően azután teljesen kiegyenlítetté vált a csata, a harmadik periódusban, főként Dragasevic, Molnár Marcell és Monye Martin, illetve a Nagy-testvérek és Szeleczki révén, jobbára váltott kosárszerzéssel lépegetett a két gárda. Mindez persze a mieinknek nem igazán kedvezett, mert bár lemaradásuk nem nőtt tovább, az idő fogyott, s ellenfelükhöz egy tapodtat sem kerültek közelebb (56-67).

A záró szakaszt Takács és Allen centerpárbaja vezette be, Dragasevic triplájával pedig az utolsó öt percbe fordulva, 65-73-nál, hosszú idő után ismét tíz ponton belülre zárkózott az SKSE együttese. A piros-feketéknek ettől többre azonban ezen az estén már nem futotta, a hajrában higgadt, okos játékkal és szép kosarakkal biztosította be összességében teljesen megérdemeltnek mondható sikerét a BKG csapata. Tarjáni részről tehát a „nagy áttörés” megint csak elmaradt, ám a nyeretlen sereghajtó Baja elleni, szerda esti újabb hazai összecsapáson már egészen biztosan nem hibázhat a Király-alakulat.

Király Márió, a Salgótarján edzője: Gratulálok a BKG csapatának a győzelemhez! Az első tíz percben katasztrofálisan játszottunk, ami el is döntötte a meccset. Az utána következő három negyedet három ponttal megnyertük, itt a csapat már a valódi arcát mutatta. Számos egyéni védekezési hiba ellenére van előrelépés, de ezzel a megerősített kerettel, bevallom, szorosabb meccsre számítottam.

Dr. Nagy Ágoston, a BKG edzője: Alapesetben győzni jöttünk volna, azonban az utóbbi két hétben, a Veszprém elleni mérkőzés óta kisebb sérülések hátráltattak minket, aminek az első következménye a Vasastól elszenvedett vereség volt. Éppen ezért kicsit aggódtunk is amiatt, hogy ha a Salgótarján erősödni tudna játékosállományban, akkor ezen a meccsen is gondjaink lehetnek. Szerencsére nem így lett, s nagyon boldog vagyok, hogy a csapat ennyit ki tudott hozni magából. Sok sikert kívánok a folytatásban a tarjániaknak, szerintem szebb jövő áll előttük.

Salgótarjáni KSE – BKG Príma Akadémia 75-87 (18-33, 19-15, 19-19, 19-20)

Salgótarján: Dragasevic 17/9, Molnár D. 16/9, Takács A. 11 (+13 lepattanó), Cooper 9, Molnár M. 6, Hargitai 4, Nshimba 4, Monye M. 4, Kuttor 2, Karanfilovski 2.

BKG: N. S. Allen 30, Nagy Bo. Á. 18/18, Nagy Be. Á. 11/3 (+15 gólpassz), Zsihla 10/3, Buzás 9, Szeleczki 6, Reizer 3, Lakatos P. -.


Utolérte a Veszprémet az NKA

A VeszprémKosár.hu tudósítása:

A találkozó Benke közeli kosarával indult, majd Madár a második triplakísérletéből már betalált. A következő perceket főként pontatlan dobások jellemezték. Ebből az időszakból a pécsiek jöttek ki valamelyest jobban (5. perc: 8-6). Aztán feljavulni látszott a Veszprém játéka, és Dukic hármasa egalizálta az állást. A vezetést azonban nem tudták átvenni a vendégek, Rátvay révén a vendégekhez került vissza a fór, amelyen Szabó tudott faragni. A bakonyiak támadójátéka továbbra is akadozott, amit Váits használt ki egy könnyű kosár formájában. Madár és Glatz sikeres büntetői azonban minimalizálták a negyed végére a különbséget (10. perc: 17-16).

A második etap elején villámrajtot vett az NKA, és egy 8-0-s rohammal kilencpontos előnyre tettek szert. Időt is kért gyorsan Martin Blaho mester (12. perc: 25-16). Horváth triplája nagyon jókor jött, egyből a megbeszélés után, ám kivédekezni nem sikerült a hazaiak támadását. Madár követte azonban Horváth példáját, csak még távolabbról talált be. Ennél az ötpontos különbségnél azonban nem sikerült közelebb kerülnie a vendégeknek, sőt Djordjevics ziccere révén inkább távolodtak a vendéglátók. Tóth hiába volt pontos mindkétszer a vonalról, Lados középtávolija, majd Kocsis és Rátvay közelije is a helyére került, így már több mint tíz volt közte (16. perc: 35-24). Pályára került ekkor Dancsecs, valamint a térdműtétje után visszatérő Birkás is, ám sem elől, sem hátul nem következett be javulás a piros-szürkék játékában. Dukic hármasán és Madár Tóthnak adott szép gólpasszán kívül az Akadémia játékosairól szóltak ezek a percek. A félidő utolsó minutumának kezdetén Madár hármasa tizenegyre csökkentette a hátrányt, ám Rátvay betörése szertefoszlatta az abbéli reményeket, hogy a nagyszünetre egyszámjegyű legyen csak a különbség (20. perc: 45-32).

Rangadót nyert az NKA. Fotó: hunbasket.hu

A második félidő sem indult jól, előbb Kocsis talált be közelről, majd Bíró távoltól. Szabó hármasa, majd kettő plusz egyes játéka nagyon kellett, hogy ne nyíljon ki jobban az olló. Majd egy jó védekezés és egy Madár-tripla következett, ami után már a hazaiak kértek időt (24. perc: 52-41). A Veszprém védekezése összeállni látszott, ám elől még sokszor volt pontatlan a játék, azonban szépen lassan sikerült tíz pont alá jutnia a vendégeknek. Megérezve a lehetőséget kapkodóvá váltak a vendégek támadásai, így nem tudtak tovább közeledni (28. perc: 54-45). Horváth hármasa aztán megtörte a pontcsendet, majd Dancsecs is bedobott egy triplát. Túl sokáig azonban nem volt háromegységnyi a különbség, ugyanis Meszlényi faulttal együtt is bedobta, és a büntetőt sem hibázta el (30. perc: 57-51).

Az utolsó tíz perc Horváth és Tóth dupláival indult, ezzel már csak két pont volt az NKA fórja. A lehetőség kapujában azonban ismét kapkodni kezdett a bakonyi alakulat, amit gyors négy ponttal büntetett a hazai együttes, így Martin Blaho időt kért (33. perc: 61-55). A távolság azonban továbbra sem csökkent, sőt három ponttal nőtt, egészen Madár sikeres távoli kosaráig. Az utolsó négy percre még mindig hatpontnyi előnye volt a Rátgéber Akadémiának, ami egy perccel később már jelentős, tizenegy volt. Jött is az újabb vendég időkérés (37. perc: 71-60). Dancsecs faulttal együtt bedobott triplája visszahozta a veszprémi reményeket. Az utolsó két percnek hatpontos különbségnél vágtak neki a felek, ám Horváth hármasa kimaradt, míg Meszlényié bement. Az utolsó perc kezdetén Madár jó triplája még adhatott némi bizakodásra okot, ám Rátvay közelijével eldőlni látszott a meccs. A hátralévő 30 másodpercben már kosár nem született, így az NKA szinte végig vezetve nyerte meg a találkozót (40. perc: 78-70).

Ivica Mavrenszki, az NKA edzője: Gratulálok a fiúknak a győzelemhez, nagyon fontos mérkőzést nyertünk meg egy kemény, erős ellenféllel szemben! Az első félidőben nagyon jól játszottunk, aztán a vendégek visszajöttek a meccsbe, de a végjátékban jobbak voltunk és mi győztünk. Sok sikert kívánunk a Veszprémnek a folytatásra!

Martin Blaho, a Veszprém edzője: Az első félidőben agresszíven, keményen játszottak a vendéglátók, mi ebben elmaradtunk tőlük. A nagyszünetben próbáltunk ezen változtatni, ami egy ideig sikerült is, a harmadik negyedben jól játszottunk. Sajnos túl sok üres triplát hibáztunk el. Gratulálok a pécsi csapatnak a győzelemhez!

NKA Pécs – Veszprémi Kosárlabda Kft. 78-70 (17-16, 28-16, 12-19, 21-19)

NKA: Rátvay B. 19, Djordjevics 13/3 (+14 lepattanó), Meszlényi 9/6, Benke K. 9/3, Kocsis Z. 8, Bíró L. 8/3, Váits 7/3, Scherer 3/3, Lados 2, Herger -, Kollár -.

Veszprém: Madár A. 27/21, Horváth Á. 10/6, Szabó P. 9/3, Dukic 9/6, Dancsecs 7/6, Tóth N. 6, Glatz 2, Birkás -.


Kötelezőnek is mondható JKSE-siker a PVSK ellen

Földi Sándor, a JKSE edzője: Akkor leszünk jó csapat és akkor leszek elégedett, ha ellenfeleinket hatvan-hetven ponton tartjuk. A győzelemmel elégedett vagyok, de a játékunkban még ma is sok volt a hiba. Védekezésünk sem állt még teljesen össze, s támadásban is sokat hibáztunk. Igaz, a harmadik negyed végére eldőlt a találkozó, de a záró tíz percben szétesett a játékunk. Ezt pedig a pécsi fiatalok ki is használták. Jellemző ránk, hogy kiépítünk egy tíz-tizenöt pontos előnyt, utána azonnal csökken a koncentrációnk. Ebben mindenképpen javulnunk kell. Két nagyon nehéz mérkőzésünk van még idén, de remélem, hogy azokon Chester Lewis is rendelkezésünkre áll már. Az ő játéka nagyon fontos a csapat számára. A pécsieket dicséret illeti, hogy nem adták fel, és végül húsz alá tudtak kerülni.

Andrija Csirics, a PVSK edzője: Tudtuk, hogy a Jászberény jó csapat. Nagyon rosszul kezdtük a találkozót, de az időkérést követően annak ellenére tartottuk az első félidő végéig a lépést a hazaiakkal, hogy védekezésben és támadásban is elég sokat hibáztunk. A nagyszünet után a harmadik negyedet úgy kezdtük, ahogy azt nem lehet. Rengeteg hibát elkövettünk, s azokat a jászberényiek rendre kosárral büntették. Annak viszont örülök, hogy a nagy hátrány ellenére is küzdöttek a fiúk, és a végére sikerült egy kicsit kozmetikázni az eredményt. Sok sikert kívánok a folytatásban a Jászberénynek!

Jászberényi KSE – Pécsi VSK-CARGATE 94-75 (25-20, 26-22, 30-13, 13-20)

JKSE: Velkey 21/9, Olasz Á. 18, Rakic 15/9, Meleg K. R. 10/3, Fekete D. 9/3, Rosic 8, Homoki 8, Nagy S. 3/3, Várbíró 2, Kovács V. -.

PVSK: Farkas S. D. 23/15, Meleg G. Z. 14, Goldring G. 14, Bor S. 6, Hőgye 5/3, Popadic 4, Armaghani 3/3, Futó B. 2, Mándity M. 2, Fülöp Zs. 2, Gordán -, Erdei Á. -.


Magabiztosan húzta be a fővárosi rangadót a MAFC

Beák Gábor, a TF edzője: Az első félidőben a hiányzók ellenére versenyben voltunk a MAFC-cal, de sajnos elfáradtunk, elfogytunk, és nem tudtam érdemben cserélni. Nehéz egy ilyen fiatal csapattal olyan szituációban, amikor az ellenfelünk rohan. Ilyenkor rosszul reagálunk védekezésben. Dolgozunk rajta, próbáljuk kijavítani a következő mérkőzésre. Remélhetőleg felépülnek a betegeink is, akikről csak az utolsó pillanatban tudtuk meg, hogy nem lehetnek itt.

Garai Péter, a MAFC edzője: Kicsit elaltatott minket, amikor megláttuk, hogy a TF hiányosan, két meghatározó játékosa nélkül áll fel – az ő játékukra számítottunk. Amíg bírta fizikálisan, nagyon szépen küzdött a TF, de azt gondolom, hogy ennyivel fizikálisan és tudásban is jobbak vagyunk. Magasabb, erősebb és jobb kosárlabdázókból áll a csapatunk. Örülök, hogy mindenkinek lehetőséget adhattam. Jövő héten a Jászberénnyel találkozunk, amely teljesen más stílusú csapat.

TF-BP – MAFC 80-99 (20-24, 19-23, 16-26, 25-26)

TF: Tichov 28/9, Szántó D. 15/3, Oroszi 10/6, Tóth K. 9, Gémes 6, Bálint B. D. 4, Bartos 3, Korompai 3/3, Béres B. 2, Magda D. Cs. -.

MAFC: Bordács 18 (+12 lepattanó), Tóth P. 16/9, Kovács Á. 13, Csapai 13, Polgárdy 10, Biber 9, Lakits 7/3, Komma 5, Pintér D. 5, Lőrincze 3/3, Bősze -.


Hosszabbításra kényszerítette a Honvédot a Nagykőrös

Budapesti Honvéd SE – Nagykőrösi Sólymok KE 100-96 – h.u. (24-22, 27-14, 22-20, 14-31, 13-9)

Honvéd: Mijovic 26/3, Tanoh 23 (+11 lepattanó), Markovics 17/3, Völgyi 13, Takács D. 12/3, Kovács G. S. 3/3, Kopácsi 3/3, Wirth 3/3, Tarján I. S. -, Cohill -.

Nagykőrös: Lakosa Á. 24/3, Fehér P. J. 21/12, Mester M. 17/9, Rozs M. Z. 12/3, Mácsai 9/3, Molnár M. 8/6, Timkó 5, Jókai -, Kónya -, Kakulya -, Kocsis -.

A bajnokság állása:

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. Budapesti Honvéd SE 11 10 1 21 999 781 0,955
2. Jászberényi KSE 11 8 3 19 985 821 0,864
3. BKG Príma Akadémia 11 8 3 19 993 831 0,864
4. NKA Pécs 11 7 4 18 913 834 0,818
5. Veszprémi Kosárlabda Kft. 11 7 4 18 1034 934 0,818
6. Vasas Akadémia 11 6 5 17 896 788 0,773
7. MAFC 11 6 5 17 928 899 0,773
8. Pécsi VSK-CARGATE 11 6 5 17 858 928 0,773
9. TF-BP 11 5 6 16 914 978 0,727
10. Óbudai Kaszások KA 10 4 6 14 784 896 0,700
11. Nagykőrösi Sólymok KE 11 4 7 15 889 919 0,682
12. Conoil Pápa KC 10 3 7 13 844 883 0,650
13. Salgótarjáni KSE 11 2 9 13 733 939 0,591
14. Bajai Bácska FKE 11 0 11 11 856 1195 0,500

Zöld-csoport

10. forduló

Az első félidei előnye kitartott a DEAC U23-nak

Andjelko Mandics, a DEAC edzője: Nehezen, de sikerült kicsikarnunk a győzelmet egy kiváló vásárhelyi együttessel szemben. Ismét álmoskásan kezdtünk, és természetesen hibák is csúsztak a játékunkba, de küzdésből újfent jelesre vizsgáztunk. Gratulálok mindkét csapatnak!

Szablics Péter, a Vásárhely edzője: Gratulálok a Debrecennek a győzelemhez, a csapatomnak pedig a második félidőhöz! Amennyiben a jövőben képesek leszünk négy negyeden keresztül azt a teljesítményt nyújtani, mint a fordulás után, a bajnoki pontok sem fognak elmaradni.

DEAC U23 – Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli 76-70 (21-18, 25-12, 13-22, 17-18)

DEAC: Kovács Á. B. 20, Neuwirth 14/9, Ságodi 11/3, Udemezue 8/6, Fábián Sz. 6, Pollák B. 6, Fekete Cs. 5/3, Gáspár M. 4, Szívós 2.

Vásárhely: Varga Á. 24/9, Pavlovic 17, Varga Z. 11/6, Bodócsi 9/3, Burko 4, Vejinovic 3, Bálint E. 2, Knyúr -, Kovacsevics -, Borbáth -.


11. forduló

Huszonnégyet vertek ellenfelükre a KTE fiataljai

Sztojan Ivkovics, a KTE edzője: Fontos győzelmet arattunk, ezzel is egy lépést tettünk afelé, hogy biztosítsuk a bennmaradásunkat. Ez volt az első olyan meccs, amelyre külön készültünk. Úgy gondolom, hogy jól teljesített a csapat. Köszönjük ellenfelünknek a korrekt mérkőzést, gratulálok mindkét együttesnek!

Horváth Balázs Gábor, az ELITE edzője: Gratulálok az ellenfélnek, jól látszik az Ivkovics-féle iskola a játékukon. Nagyon agresszívan védekeztek, nem volt felesleges dobás, úgy kosárlabdáztak, ahogy azt egy komoly klubnál kell. Sajnos azt kell mondanom, hogy ez a szint nem a miénk, ezt a magas intenzitást, fizikális játékot nem bírjuk el.

KTE-Duna Aszfalt U23 – ELITE Basket 76-52 (23-11, 21-6, 20-15, 12-20)

KTE: Velkey 15/9, Tóth Balázs 13/9, Tóth Barna 12/3, Kiss D. 10 (+11 lepattanó), Ivkovic 9, Kőházi 8/3, Lukács D. 5/3, Botka 2, Tóth P. 2, Pásztor -.

ELITE: Láncos 24/3 (+19 lepattanó), Somogyfoki Sz. G. 14 (+10 lepattanó), Jilling 6, Somogyfoki P. G. 4, Nagy D. 2, Veres Zs. B. 2, Lőte -, Tóth A. -, Czeczeli -, Bodnár -, Horváth Á. -.


Nagyon magabiztos volt a Cegléd

Ceglédi KE – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 113-69 (30-19, 32-19, 29-20, 22-11)

Cegléd: Herendic 18/6 (+11 gólpassz), Tóth Z. 16/3, Szabó N. 15/3, Csaba Gy. 15/3, Hajdu 10, Micev 8, Pinnyey 8/6, Mészáros M. 8/6, Kass 5/3, Csákvári 4, Rékasi 3, Berkics M. L. 3.

Tiszaújváros: Asszú Ár. 14, Gerőcs 10, Frikker 10/6, Asszú Ád. 8, Kovács Z. 7, Zmijarevics 6, Molnár B. 6, Drahos 5/3, Szabó N. 3, Taskó -, Hajdú B. -, Szilasi -.


Az első negyed után pörgött fel a MEAFC

Váczi Péter, a MEAFC edzője: Ahogy belementünk a mai meccsbe, az a klasszikus példája, hogy nem szabad belemenni egy meccsbe. Szinte csak a mez és a játékosok árnyéka volt kirakva, utána pedig a kettő-kilences eredmény a hatodik percben nagyon rosszul nézett ki. Másfelől hozzáteszem, hogy az utolsó három negyedben szívós munkával azért csak kihoztuk a két csapat közötti különbséget, aminek egy viszonylag tartalékos DEAC ellen kell lenni hazai pályán. Az első negyedből nagyon sokat kell tanulnunk, de a zsinórban harmadik győzelmünknek nagyon örülök, és gratulálok a srácoknak!

Tóth Viktor, a DEAC edzője: Sajnos a felnőtt csapat elfoglaltsága miatt foghíjas kerettel tudtunk eljönni. Ezt nagyon sajnálom, idén először fordul elő ilyen, remélem többször nem fog. Úgy gondolom, hogy a srácokat csak megdicsérni lehet, nagyon nagyot küzdöttek, mentek, kitették a szívüket a pályára. Sajnos nagyon buta, rutintalan hibákat követtünk el, ami adódhat a korunkból vagy a játék sebességéből, egy-két srácnak ez még lehet, hogy túl gyors volt. Azért indultunk el ebben a bajnokságban, hogy fejlődjünk, és azt gondolom, hogy ezekkel a meccsekkel nagyon sokat tudunk előrelépni. Gratulálok a MEAFC-nak, úgy gondolom, hogy ennél ők sokkal többet tudnak, de most a legfontosabb, hogy gyűjtögessék a pontokat, és sok sikert kívánok nekik!

MEAFC-Miskolc – DEAC U23 75-55 (9-18, 21-8, 21-13, 24-16)

MEAFC: Kozák M. 12/3, Cseh 12, Ungi 10/6, Sándor B. 10/6, Ragályi 7/3, Csák B. 7/6, Tóth B. 6, Lajsz 6, Orliczki M. 4, Nyíri 1, Szicsák -, Pintér D. -.

DEAC: Neuwirth 18/3, Udemezue 15/3, Pollák B. 8, Czermann 7, Gáspár M. 4, Balázsi 3, Szívós -, Tóth L. -, Fülep -, Fekete Cs. -.


A Vásárhely lefékezte a DMTK-t

Utasi Gábor, a Vásárhely edzője: Ilyen mérkőzésre számítottam. Tudtuk, hogy a jobban támadó csapat fog nyerni. A mostani sikerünkkel elindultunk felfelé a hullámvölgyből, és bízom benne, hogy egy hosszú győzelmi sorozat első mérkőzése volt ez.

Ughy Albert, a DMTK edzője: Gratulálok a vásárhelyi csapatnak, a játék minden elemében jobbak voltak ma, mint mi.

Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli – Dunaharaszti MTK 98-76 (29-25, 26-19, 22-21, 21-11)

Vásárhely: Varga Z. 19/9, Burko 17/6, Pavlovic 13/3 (+11 gólpassz), Bálint E. 13/3, Varga Á. 11/3, Bodócsi 10/6, Borbáth 5/3, Vejinovic 5/3, Knyúr 3/3, Megyesi 2, Kovacsevics -.

DMTK: Santiago 21/3, Bocsárdi 11, Kerti 9/3, Joó 9/3, Csabay 9/3, Imolay 7, Debreceni 5, Fekete B. 5, Tóth G. -, Haris -.


Nagyot küzdött a SMAFC, de az Újpest még nagyobbat

Carlos Vallejo Rocamora, a SMAFC edzője: Nagy küzdelem volt a játékosaimtól a mai mérkőzés, melynek első felében sajnos annyi hibát követtünk el, mely később a vereség oka lett. Több hiányzónk is volt a mai napon, ennek ellenére tudtunk egy jó mérkőzést játszani, remélem ez elindít majd minket a tabellán felfelé. Büszke vagyok a játékosaimra, az Újpestnek pedig gratulálok a győzelemhez!

Surmann Gábor, az Újpest edzője: Mindenekelőtt gratulálok a csapatomnak, ez megint egy igazi férfimunka volt a javából. Külön büszke vagyok a játékosaimra amiatt, hogy minden külső körülményt kizárva kosárlabdáztak, szó nélkül eltűrtek mindent, még ha ez roppant mód nehéz is volt mérkőzés közben esetenként. Célunk közül több dolgot is sikerült megvalósítanunk, mely elengedhetetlen volt a sikerhez. Ilyen volt például a kulcsembereik limitálása, a lepattanó-csata megnyerése, illetve a nyolcvan kapott pont alatt tartani őket. Nagyon készültünk rájuk, hisz Sopronba nem győzni jár a csapatok többsége. A többit, amit a mérkőzéssel kapcsolatban mondanék, azt inkább magamban tartanám, ugyanis szeretnék a jövő héten is meccselni. Jó hazaútunk lesz, az egyszersmind biztos. Hétfőtől pedig dolgozunk tovább. Kellemes Mikulást mindenkinek előre is!

SMAFC 1860 Kosárlabda Akadémia – Újpest-MT 76-82 (18-26, 19-19, 19-23, 20-14)

SMAFC: Kovács B. 19 (+11 lepattanó), Füzi 16/6, Németh M. 13/9, Heiszenberger 9/9, Fernandez 9/6, Csátaljay B. 4/3, Nyikos 2, Szegedi 2, Papp B. 2, Szabó D. -.

Újpest: Rosemond 20/6, Katona 19/6, Horváth M. 16/3, Varga D. G. 13/3, Bea B. 6, Kelemen B. 3, Pollák Á. 3/3, Puszta D. Cs. 2, Kékesi -, Meződi -.


A Bonyhád is az első negyed után váltott tempót

Atomerőmű KSE Bonyhád – Békési SzSK 86-77 (23-24, 30-22, 17-12, 16-19)

Bonyhád: Karosi 17/9, Szalai 16/9, Baki S. 12, Pajor 12/6, Frank Á. 10/3, Csizmadia 8/3, Tömösváry 8, Heimann G. 3/3, Zsók -.

Békés: Krisztics 29/15, Balog G. 14/6, Acsimovics 10, Cvijin 6, Okoh 6, Olic 6/6, Vass 6/6, Szugyiczki -, Csorba -.


Vége a Pénzügyőr negatív sorozatának

dr. Bagi Melinda, a Pénzügyőr edzője: Köszönjük a játékot az ellenfelünknek, megsérült játékosának mielőbb felépülést kívánunk! Kemény mérkőzés volt, örülök, hogy nyerni tudtunk!

Kertész Dániel, a Győr edzője: Először is szeretnék gratulálni az ellenfél csapatának! Úgy gondolom, kellő agresszivitással játszottak már a mérkőzés elejétől, ez az, ami belőlünk hiányzott, és az utolsó negyedre érkeztünk meg igazán csak a mérkőzésbe. Rengeteg egyéni és csapathibánk is volt, és azon leszünk a jövőben, hogy mindezt kijavítsuk és közösen kilábaljunk ebből a gödörből.

Pénzügyőr Sportegyesület – Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 74-66 (18-15, 21-12, 15-13, 20-26)

Pénzügyőr: Kiss L. T. 20 (+12 lepattanó), Horváth B. 17/6, Steier B. 8/3, Nemes 6, Nagy J. 6/6, Szekeres Á. 5, Szálas 5/3, Baranyi 4, Kovács M. 3.

Győr: Geiger 22/15, Lógár 18 (+13 lepattanó), Kámán B. 10, Gosztola 5, Hágen 3, Bakon 3/3, Berneczei 2, Horváth Á. 2, Garancz 1, Veingartner -, Nagy T. -.

A bajnokság állása:

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. Ceglédi KE 11 10 1 21 984 717 0,955
2. Dunaharaszti MTK 11 8 3 19 888 886 0,864
3. Újpest-MT 11 8 3 19 909 798 0,864
4. KTE-Duna Aszfalt U23 11 7 4 18 706 703 0,818
5. Atomerőmű KSE Bonyhád 11 6 5 17 873 882 0,773
6. MEAFC-Miskolc 11 6 5 17 818 747 0,773
7. DEAC U23 11 6 5 17 814 789 0,773
8. Békési SzSK 11 5 6 16 751 796 0,727
9. Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 11 5 6 16 867 889 0,727
10. Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 11 4 7 15 814 942 0,682
11. Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli 11 4 7 15 844 908 0,682
12. SMAFC 1860 Kosárlabda Akadémia 11 3 8 14 878 935 0,636
13. Pénzügyőr Sportegyesület 11 3 8 14 780 862 0,636
14. ELITE Basket 11 2 9 13 847 919 0,591

Kiemelt kép és nyilatkozatok: hunbasket.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés