Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Ivosev dupla-duplával tért vissza a B-csoportba

Két hazai győzelem mellett nyolc vendég sikert hozott a legutóbbi hét a másodosztályban.



:

:

Pótolt meccsel, illetve a 10. forduló mérkőzéseivel folytatódtak a küzdelmek a másodosztály felső- és alsóházában.

A Piros-csoportban az első fordulóból pótolt találkozón a TF a Veszprém otthonából távozott győztesen. A vendég győzelmek sorát a Salgótarján és a Nagykőrös folytatta: előbbi a MEAFC, utóbbi a Baja ellen nyert. A PVSK-tartalék odahaza győzte le a TF-et, míg a BKG a Honvéd ellen jegyzett hazai sikert. Január végéig kell várni az NKA Pécs – Hübner Nyíregyháza BS és az MTK-Elite Basket – MAFC összecsapásokra, míg a szintén halasztott Vasas Akadémia – HOYA-Pannon Egyetem Veszprém találkozónak még nincs új időpontja.

Kizárólag vendég sikereket jegyezhettünk a Zöld-csoport majdnem teljes 10. fordulójában: az Óbuda és a Pápa 80-80 dobott ponttal tudott nyerni – előbbi a Tiszaújváros, utóbbi a SMAFC ellen. Az Újpest immár Ivosev Tamással a soraiban verte a Győrt, a Békés pedig a Pénzügyőrt győzte le. A DEAC U23 – Ceglédi KE összecsapásra vasárnap kerül sor.

Egy meccsel folytatódott a Hepp Kupa: a Nyíregyháza az Eger ellen nyert és jutott tovább.

NB I/B

Piros-csoport

1. forduló

Veszprémben tudott nyerni a TF

Az első támadást a HOYA vezethette, ahol Szűcs próbálkozott egy triplával, de nem járt sikerrel. A találkozó első dupláját végül a Veszprém egykori játékosa, Kerkai szerezte. A túloldalon Szabó középtávolija volt a válasz. Jól védekeztek a hazaiak, majd ismét Szabó következett, ezúttal egy triplával. Tovább folytatódott a hazaiak jó tendenciája, gyors, könnyű pontokat tudtak szerezni. Kerkai tört be, a kosár érvényes volt, és még egy büntetőt is dobhatott, sikerrel. Ezt követően mindkét oldalon egy-egy tripla következett. Előbb Szabótól, majd Karositól. Madár vesztett labdát, majd ebből Kerkai juttatta azt a gyűrűbe. Gyors mérkőzést játszottak a felek, sorra érkeztek a pontok (5. perc, 17-14). A gyors, sokpontos játékot egy párperces pontcsend követte. Ezt Madár triplája törte meg. A negyed vége előtt harminc másodperccel a TF két pontra zárkózott fel. Gyorsan érkezett a válasz Madártól, aki egy jó középtávólival beállította a játékrész végi eredményt. Szabó tíz pontig jutott a negyed alatt (10. perc, 22-18) – emlékezett a VeszprémKosár.hu.

A második negyedet a TF nyitotta, Timkó szerzett egy duplát, majd egy büntetőt is értékesített. Madár válaszolt egy triplával a másik oldalon, így az előnyük nem csökkent. Timkó középtávolija után Szabónak adtak területet a csapattársai a hárompontos-vonalon kívül, aki nem is hibázta el a dobást. Jól védekeztek a hazaiak, így ismét náluk volt a lehetőség, hogy növeljék az előnyüket. Ezt Birkás meg is tette egy triplával. A túloldalon Karosi válaszolt, szintén egy kintivel. Madár játszotta meg Dukicot, akit nem tudtak a palánk alatt megállítani. Orgona tudott hárompontost szerezni ezúttal, majd labdát szereztek, s Dukicot játszották meg jól. A másik palánk alatt Karosi volt eredményes (15. perc, 40-33). Timkó középtávolija csökkentette öt pontra a vendégek hátrányát. Mindkét csapat rontott támadásokat, ám ebből a hazaiak jöttek ki rosszabbul. Kerkai passzából Timkó talált be, majd Dukic dobhatott két büntetőt, sikerrel. Ekkor az előnyük már csak három pont volt. Szűcs hozta vissza a tüzet a csapatba sikeres hármasával. Jó védekezésük után újabb tripla érkezett hazai oldalról, ismét Szűcstől. Ez volt a harmadik hármasa a meccsen. Az utolsó másodpercekben még Orgona szerzett egy duplát, így nyolcpontos vezetéssel vonulhattak szünetre (20. perc, 52-44).

A harmadik negyed végére elfogyott a Veszprém előnye. Fotó: veszpremkosar.hu

Jól kezdték a második félidőt a vendéglátók, rögtön Dukic dobott egy duplát az első támadásukból. Egy hosszú akció után érkezett a válasz, Csík volt eredményes, majd elveszítették a labdát a hazaiak, amit az ellenfelük ki is használt. Szűcstől érkezett a válasz a túloldalon, majd Szabó próbálkozott kintről, ezúttal sikertelenül. Kerkai egy triplát szerzett, majd Dukic is jegyezhetett egyet. Újabb hármas érkezett, Orgona dobta be a második tripláját a mérkőzésen. A vendégek újabb pontjainál Baksa Szabolcs időt kért. A megbeszélés után újabb labdát vesztettek, ami ismét két pontot jelentett a TF-nek, így a hazaiak előnye már csak két egység volt (25. perc, 62-60). Dukic pontjai növelték kettővel az előnyüket, majd jól is védekeztek a veszprémiek, így támadhattak. Ám sikertelenül, és ismét kettő lett közötte. Ezen Madár betörése változtatott. Csík tört be, aki a duplán túl dobhatot még egy büntetőt is, amit nem hibázott el. Továbbra sem koncentráltak eléggé a hazaiak, így a fővárosi csapat átvette a vezetést. Habár a labdát ismét eladták, Madár jól védekezett és végig is vitte egyedül az akciót. Dukic szerzett labdát, majd Szűcs próbálkozott egy kintivel, de az sikertelen volt. A túloldalon viszont Kerkai jegyezhetett egy triplát. Ezzel az utolsó negyed előtt döntetlent mutatott az eredményjelző (30. perc, 70-70).

Az utolsó negyed egy-egy kihagyott támadással indult, majd ismét a hazaiak próbálkozhattak. Sikerrel viszont nem jártak. A negyed első pontjait Kutrovich hármasa jelentette, majd Kerkai is szerzett egy duplát. Madár válaszolt szintén három ponttal. Madár újabb találata két pontra zárkóztatta fel a hazaiakat, majd Orgona lepattanózott jól. A labda nem maradt sokáig náluk, és Csík újabb kosarat szerzett. Ismét hibáztak támadásban a hazaiak, ami megint csak két pontot jelentett a TF-nek. Orgona próbált javítani, aki kettővel csökkentette a hátrányukat (35. perc, 78-82). Újabb rossz védekezés következett a Veszprém részéről, és a pont is elmaradt a támadásában, így megint a fővárosiaknál volt a lehetőség. Dukic küzdött nagyot a palánk alatt, de nem sikerült a labdát a gyűrűbe juttatnia. A túloldalon szintén nem esett kosár. Tovább folytatódott a rossz hazai tendencia támadásban, és védekezésben sem sikerült feljavulni. Másfél perccel a meccs vége előtt nyolcpontos hátrányuk volt a vendéglátóknak. Dukic elérte az ötödik személyi hibáját, így nem folytathatta a mérkőzést. Kerkai dobott három büntetőt, mindegyiket jól, majd a labda maradt a TF-nél, akik jól fejezték be a támadást. Szücs a mérkőzés végén dobott egy pontos közelit, de ez nem változtatott a mérkőzés kimenetelén, a vendégek tizenegypontos győzelemnek örülhettek a végső dudaszót követően (40. perc, 80-91).

Baksa Szabolcs, a Veszprém edzője a VeszprémKosár.hu-nak: Gratulálok a TF-nek a győzelemhez! Ma nagyon akarták ezt a sikert. A második félidőre nem tudtuk átmenteni a dobószázalékot az elsőből, nem játszottunk jól. Nem érdemeltünk volna ma győzelmet. Mindenkinek vállalnia kell a felelősséget a mai vereségért, én is ezt teszem a magam részével. Ugyanakkor nincs időnk bánkódni, néhány nap múlva már újabb mérkőzést játszunk.

Beák Gábor, a TF edzője a VeszprémKosár.hu-nak: Nagyon örülünk a győzelemnek, fontos mérkőzés volt ez számunkra. Egy nagyon nehéz ellenfél ellen tudtunk ma sikert aratni. Jobb volt a stratégiánk és keményen védekeztünk. További sok sikert kívánok a Veszprémnek a bajnokságban!

HOYA-Pannon Egyetem Veszprém – TF-BP 80-91 (22-18, 30-26, 18-26, 10-21)

Veszprém: Madár A. 18/9, Dukic 17/3, Szabó P. 15/9, Szűcs P. 13/9, Orgona G. 12/6, Birkás 3/3, Futó B. 2.

TF: Kerkai 38/6 (+12 lepattanó), Timkó 20, Karosi 12/6, Kutrovich 10/6, Csík Ri. 9, Somogyfoki P. G. 2, Szántó D. -, Nagy Sz. Sz. -, Rozs M. Z. -.


10. forduló

Miskolci sikerrel tért vissza a Salgótarján

Öt héttel legutóbbi bajnoki találkozóját követően kezdte újra szereplését az NB I/B-s pontvadászatban az SKSE együttese, melynek tagjai jórészt csak a legutóbbi napokban értek a koronavírus-fertőzést követő, kötelező egészségügyi procedúra végére. Így azután a salgótarjániak gyakorlatilag komolyabb felkészülés nélkül, csupán egy-két ráhangoló edzéssel a hátuk mögött ugrottak neki a péntek esti északi rangadónak, ennek ellenére Sömenekék mozgása már meccs elején sem tűnt különösebben „rozsdásnak” – vezette fel a csapat miskolci vendégjátékának tudósítását a BeszterceKK.hu.

Védekezésükről mindet elmond a vendéglátók öt perc alatt összekapart szerény négy pontja, s az öt kihagyott büntetőtől eltekintve támadójátékukat sem érhette különösebb kritika (6-13). S noha a folytatásban némileg azért alábbhagyott a kezdeti lendület, a Kozák fivérek által a nyitó negyed végén levezényelt 18-6-os miskolci futás a találkozó menetében csupán átmeneti fordulatot eredményezett.

A rövid pihenőt követően a mindinkább tarthatatlanná váló Herendic remeklésével ugyanis a piros-feketék villámgyorsan visszaragadták a vezetést, sőt Bogatin, Nshimba és Joó hármasaival a nagyszünethez közeledve immár kilencegységnyire hízott a különbség. A félidő hajrája pedig valóságos Sömenek-show-t hozott: az egyebek mellett háromból három triplát is bebombázó tarjáni „cséká” zsinórban szerzett tizenkét pontjával ekkortájt szinte egymaga vert vissza minden hazai rohamot (48-56).

Bravúros salgótarjáni visszatérés. Fotó: hunbasket.hu

A meccs képe a fordulást követően sem sokat változott, a miskolciak becsülettel küzdöttek a felzárkózásért, ám a zónavédekezésével riválisának továbbra is sok kellemetlenséget okozó Szabó-legénység gyakorlatilag minden ilyen irányú kísérletet csírájában elfojtott. Ebben a szakaszban ismét a tanárian játszó Herendic vette a hátára a csapatot, míg Joó, Bán és Molnár értékes „segédpontokkal” segített biztos távolságban tartani a hazai alakulatot.

A harmadik felvonás végén ugyan az egyetemisták még egyszer nekidurálták magukat, ám 9-2-es negyedzáró sorozatukra a vendégek a záró tíz perc elején egy 10-0-ás széria formájában adták meg elutasító válaszukat (65-82). Ezzel pedig a legfontosabb kérdések tulajdonképpen el is dőltek, a négyhetes „betegszabadságunkról” visszatérő piros-feketék ugyanis a várakozásokkal ellentétben a végére sem fogytak ki a szuflából, sőt a mezőny legjobbjának bizonyuló Herendic (28 pont, 9 gólpassz) révén a finisben picit még bele is erősítettek. Remek támadójátékkal kivívott tizennégy pontos idegenbeli sikerük a körülmények ismeretében mindenképpen nagy bravúrnak mondható, egyúttal reménykeltő az előttük álló napok még komolyabbnak ígérkező erőpróbáira nézve: szerdán Veszprémben, míg szombaton odahaza, a Baja ellen vár a gárdára fontos rangadó.

Szollár Gergő, a MEAFC edzője: A védekezésünk sajnos kritikán aluli volt, egyéni felelősségvállalás nem nagyon volt nálunk. Támadásban – azt gondolom – voltak hibák, de összességében nem volt rossz, ennek ellenére a hárompontosokkal továbbra is szenvedünk. Gratulálok a Salgótarjánnak, további sok sikert kívánok nekik!

Szabó Zoltán, a Salgótarján edzője: Gratulálok a csapatomnak, hogy ezután a nehéz időszak után tudtunk egy nagyon jó meccset játszani. Voltak hibáink, főleg védekezésben, de ezt extra támadójátékkal tudtuk kompenzálni. Nincs még senki megfelelő kondícióban, ami érthető is négy hét kihagyás után, de dolgozunk, hogy minél előbb utolérjük magunkat.

MEAFC-Miskolc – Salgótarjáni KSE 83-97 (24-19, 24-37, 17-16, 18-25)

MEAFC: Kozák M. 28/3, Homoki 15, Kozák B. 14/3, Tóth B. 6/3, Tóth V. 5, Montai 5, Lippai 3, Sándor B. 3/3, Orliczki M. 2, Béres D. 2, Gadus F. A. -.

Salgótarján: Herendic 28, Sömenek 26/9, Bán T. 14/6, Molnár M. 9/3, Joó 7/3, Bogatin 5/3, Nshimba 5/3, Boinitzer 2, Karanfilovski 1, Hajdu -, Csépányi -.


Megcsípte a Baját a Sólymok

Cservék Csaba, a Baja edzője: Már a mérkőzés elejétől fogva nem tudtunk megfelelően koncentrálni. A kritikus időszakban sok rossz döntést hoztunk. Védekezésünk messze nem volt olyan agresszív, mint az előző meccseken. Ennek sajnos a sok kapott pont lett az eredménye. Nagyon hiányzott a lelkes szurkolótáborunk!

Lakosa Zsolt, a Nagykőrös edzője: Nagyon örülünk a győzelemnek, értékes skalpot gyűjtöttünk be. Baján nagyon nehéz nyerni, gondolom a hazaiaknak hiányzott a nagyszámú közönsége. Támadásban extrán játszott egy-két játékosunk, de a védekezésünk annyira nem állt össze. A második félidőben ezen sikerült javítani.

Bajai Bácska FKE – Nagykőrösi Sólymok KE 87-92 (30-26, 22-25, 22-20, 13-21)

Baja: Pongó 23/9, Jakab P. 15/6, Goldring J. B. 14/3, Vukicevic 11 (+10 lepattanó), Dr. Ágfalvi 9, Nagy D. 8/3, Goldring G. 7, Weidinger -.

Nagykőrös: Fehér P. J. 32/3, Kovács G. S. 23/9, Molnár M. 17/9, Mácsai 10 (+11 lepattanó), Bartos 6, Mester M. 4, Tóth M. -, Kónya -, Jókai -.


Meglepetésszagú, de megérdemelt PVSK-siker a TF ellen

Rab Gyula, a PVSK edzője: Gratulálok a játékosaimnak! Nagyon sok energiát tettek bele a meccsbe, ez meg is hozta a sikert. Végig kontrolláltuk a mérkőzést, és majdnem végig vezettünk. Voltak szerkezeti problémáink néha, de ezt lelkesedéssel és jó játékkal pótolni tudták a fiúk. Megérdemelten nyertünk!

Beák Gábor, a TF edzője: Sajnos ismét egy meglepő vereséget szenvedtünk. Gratulálok a pécsi csapatnak, nagyon jól küzdött, hajtott. Nálunk problémának tartom, hogy nagyon sok büntetőt kihagytunk, ezt a csapat ma nem bírta el. Ráadásul döntő többségében a mérkőzés elején, ennek volt köszönhető a házigazdák stabil előnye. Ezt a folytatásban már nem tudtuk ledolgozni, sajnos már későn kezdtünk el hajrázni.

Pécsi VSK-CARGATE – TF-BP 89-84 (27-21, 22-17, 18-24, 22-22)

PVSK: Bíró L. 25/3, Carev 17/6, Rátvay B. 12, Laufer 10/6, Riskó 10/6, Bor S. 8/6, Lakatos 5/3, Marjanovic 2, Kovacsevics -, Villányi -, Juric -.

TF: Timkó 28 (+16 lepattanó), Kerkai 24/6 (+12 lepattanó), Kutrovich 14/6, Somogyfoki P. G. 9/3, Nagy Sz. Sz. 4/3, Karosi 3/3, Szántó D. 2, Rozs M. Z. -.


A Honvéd minden démona egyszerre kísértett a BKG ellen

Dr. Nagy Ágoston, a BKG edzője: Férfias küzdelem volt, mert mind a két csapat akart védekezni. Ezért nagy dolognak tartom, hogy sikerült a dobott és a kapott átlagunkat hozni. Sajnos a Honvéd legnagyobb fegyverét nem sikerült megállítani, csak lecsökkenteni. Jelenleg előrébb tartunk, ezért szerettünk volna negyedenként négy-öt ponttal nyerni. Ez összességében nem sikerült, de ma este belefért.

Puskás Artúr, a Honvéd edzője: Gratulálok a BKG csapatának, megérdemelten nyert! Sajnos ezen a meccsen minden idei démonunk egyszerre kísértett. Tizennyolc eladott labdával, három per huszonhetes triplázással és ötvenhét százalékos büntetőzéssel képtelenség legyőzni a bajnokság harmadik helyen álló csapatát. Hiába nyerünk lepattanó- és gólpassz-összevetést, ezt a játékot pontra játsszák, és mi nem tudtunk üres helyzetekből betalálni. Mondhatnám a „végső különbség túlzó, ennyi nem volt a két csapat között” sportközhelyet, de igazaból a vereség az vereség, bármennyi is legyen a végeredmény. Megpróbáltunk védekezésváltással, alacsony szerkezettel és az utolsó két percben gyors dobás-fault taktikával fordítani, de a fent említett okok miatt ez sem sikerült. Ez ma egy ilyen nap volt, le kell vonnunk a tanulságokat, tanulni belőlük és dolgozni tovább. Kőkemény december vár ránk, kesergésre nincs időnk.

BKG Príma Akadémia – Budapesti Honvéd SE 90-77 (19-12, 21-21, 19-19, 31-25)

BKG: Radoncic 23, Nagy Bo. Á. 22/3 (+11 gólpassz), Armaghani 14, Buzás 14/6, Nagy Be. Á. 7/3, Nagy S. 6/6, Szeleczki 2, Reizer 2.

Honvéd: Pintér D. 22/6, Stefán D. L. 10, Kopácsi 9, Szatmári Zs. 8, Tanoh 8, Szentirmai 7, Tóth B. M. 5/3, Tichov 4, Takács D. 2, Bea B. 2, Béres B. -.

A bajnokság állása:

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. HÜBNER-Nyíregyháza BS 8 8 0 16 655 529 1,000
2. Vasas Akadémia 7 7 0 14 604 488 1,000
3. Salgótarjáni KSE 5 4 1 9 398 372 0,900
4. BKG Príma Akadémia 10 8 2 18 869 701 0,900
5. Nagykőrösi Sólymok KE 6 3 3 9 455 474 0,750
6. Bajai Bácska FKE 8 4 4 12 686 661 0,750
7. HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 8 4 4 12 660 666 0,750
8. TF-BP 9 4 5 13 734 779 0,722
9. Budapesti Honvéd SE 7 3 4 10 586 576 0,714
10. MEAFC-Miskolc 10 3 7 13 819 895 0,650
11. NKA Pécs 4 1 3 5 322 332 0,625
12. Pécsi VSK-CARGATE 8 2 6 10 553 679 0,625
13. MAFC 6 1 5 7 452 523 0,583
14. MTK-Elite Basket 8 0 8 8 513 631 0,500

Zöld-csoport

10. forduló

Óriási melóval Bonyhádról távozott győztesen a Vásárhely

Morgen Frigyes, a Bonyhád edzője: Azt gondolom, elégedettek lehetünk a mai mérkőzésünkkel, de persze jobb lett volna nyerni, ha csak az eredményt tekintenénk fontosnak. Jelen helyzetünkben viszont minden elismerésem a játékosaimé! Végig küzdöttünk, végre igazán fizikálisan igyekeztünk játszani, és a védekezésünk is jobban működött, mint az elmúlt fordulókon. A keretünk fordulóról-fordulóra változik, ami nyilván messze van egy ideális helyzettől, de a lényeg, hogy mindenki maximálisan teszi a dolgát, és remélhetőleg – ha nem is rövid távon, de belátható időn belül – ez eredményességet is fog jelenteni ennek a közösségnek!

Tóth Tamás, a Vásárhely edzője: Fizikális, kiélezett rangadót vívtunk egy utolsó percig küzdő Bonyhád ellen. Az első három negyedben erőn felül teljesítettünk, szenzációsan játszottunk. A végére picit elfogyott az erőnk, de volt tartása a társaságnak, mindig hozott valaki új impulzust a pályára. Büszke vagyok a csapatomra, mert kitette a szívét a parkettre, óriási meló van ebben a győzelemben! Sok sikert kívánok a bonyhádi csapatnak, nem sok vereségük lesz itthon!

Atomerőmű KSE Bonyhád – Vásárhelyi Kosársuli 79-86 (18-17, 23-28, 21-30, 17-11)

Bonyhád: Dorogi 20/3, Tömösváry 15, Gébert 14/3, Baki S. 12, Somogyfoki Sz. 11/3, Heimann G. 3/3, Renkecz 2, Sebestyén T. 2.

Vásárhely: Molnár B. 20/3, Varga Z. 16/6, Bálint E. 13, Varga Á. 10, Bodócsi 8/6, Béres N. 7/3, Pavlovic 6, Acsimovics 6, Rostás -.


Az Óbuda is győztes meccsel vette fel a ritmust

Magyar László, a Tiszaújváros edzője: Gratulálok a Kaszások csapatának, nem véletlenül vezeti a tabellát. Ma is bebizonyították, hogy nagyon jó erőkből álló gárdát alkotnak. Úgy érzem, hogy három negyeden keresztül – amíg Drahos Gabi ki nem pontozódott – méltó ellenfeleik voltunk. Nagyon sajnálom Pöstényi Zoli sérülését, ezúton is jobbulást kívánok neki! A srácok minden tőlük telhetőt megtettek úgy, hogy igazi vezetőedzőjük nélkül kellett pályára lépniük. De bízom benne, hogy a következő mérkőzésre már ismét Szendrey Zsombor kollégám készítheti fel őket. Én tehát gratulálok játékosainknak, hiszen – ahogy említettem – mindent megtettek azért, hogy megnehezítsék az ellenfél dolgát. Ugyanakkor nagyon rosszul dobtunk: huszonötből három távolit sikerült bedobnunk, és úgy érzem, ez mindent elárul a mai mérkőzésről.

Armaghani Saeed, az Óbuda edzője: Most kezdtünk újra játszani egy másfél hónapos kényszerszünet után. Nem tudtam, hogy mit várhatok a csapattól, hiszen mindössze egy hete tudtuk elkezdeni az edzéseket. Mindez a mérkőzésen is éreztette hatását: a második negyed végéhez közeledve teljesen kifulladt a csapat, elfáradtunk, nem tudtuk megtartani a kiharcolt előnyt. Hála Istennek, a második félidőben újra megszereztük a vezetést, hozzá is tettünk, és a végén – egy látszólag könnyű mérkőzésen, valójában nagyon nehezen – sikerült győzelmet aratnunk. Úgy gondolom, hogy itt minden csapatnak nagyon nehéz nyernie, úgyhogy gratulálok a Tiszaújvárosnak is!

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK – Óbudai Kaszások KA 60-80 (14-18, 25-21, 10-22, 11-19)

Tiszaújváros: Drahos 15/3, Kovács Z. 11, Lajsz 10 (+10 lepattanó), Szabó N. 10/3, Szilasi 7/3, Kovács M. 4, Molnár B. 3, Pöstényi -, Eremiás K. -, Taskó -, Orliczki B. B. -.

Óbuda: Rosemond 23/6, Vámos 16/9 (+10 lepattanó), Bencsik 15/3, Horváth M. 10, Varga D. G. 8/3, Vas-Teplán 3/3, Bea G. 2, Konta 2, Vígh 1, Safranka -, Dénes D. -.


A Pápa is kellemetlen vendég volt Sopronban

Meszlényi Róbert, a SMAFC edzője: Nehéz mérkőzés elött álltunk. A Pápa nagyon jó erőkből, rutinos, A-csoportot megjárt játékosokból álló gárda. Nagyon sok győzelmük van, sajnos nekünk nincs még! Viszont egy jó hír van, hogy a két betegünk visszatért és elkezdett edzeni! Nyilván kell türelem, hogy beépítsük őket, fizikailag visszatérjenek. Reméljük, hogy két-három hét múlva sokkal egységesebbek leszünk. Igazából nekünk most kezdődött a bajnokság, és nagyon reméljük, hogy több sérülés, betegség nem lesz! Azokat a csapatokat, akik a mi szintünk, most már le fogjuk tudni győzni!

Kálmán László, a Pápa edzője: Az első félidőben egy nagyon harcos és egy nagyon jó szellemű Sopront kaptunk, amely nagyon jól játszott. Azt gondolom, hogy a két irányító visszatértével teljesen normális fazonja volt a játékuknak. Aztán amikor egy kicsit ritmusba jöttünk és át tudtuk venni az irányítást, és mindenki a csapat alá dolgozott, voltak extra teljesítmények. A második félidőben tartottuk az eredményt, egy kicsit rá is tettünk. Mindenkinek lehetőséget tudtam adni. Elégedett vagyok a srácokkal. Készülünk a következő mérkőzésre! A Sopronnak pedig sok sikert kívánok a bent maradáshoz!

SMAFC – Conoil Motax KC Pápa 59-80 (16-20, 15-23, 15-21, 13-16)

SMAFC: Kovács B. 14, Bakk 11/3, Márkus 10/6, Papp B. 7/3, Németh M. 6, Simon B. 5/3, Hipságh 3/3, Heiszenberger 3/3, Mándity D. -.

Pápa: Sonyák 23/12, Murai 20 (+13 lepattanó), Hódi 12/3, Koma 10, Erdei M. 5/3, Kiss K. L. 5, Horváth A. 3/3, Németh G. 2, Kasza K. -, Kovács B. -, Bakos D. -.


Ivosevvel erősített az Újpest, amely szintén idegenben nyert

Csaplár-Nagy Ervin, a Győr edzője: Gratulálok az Újpest csapatának, gratulálok Csaba Gyurinak a jó teljesítményéhez, örülök, hogy az elmúlt években hozzájárultunk a fejlődéséhez! Sajnos sok mindent megpróbáltunk a mérkőzésen, de az Újpest a mai napon sokkal jobban teljesített. Gratulálok Jakab Daninak a második felnőtt mérkőzésén nyújtott jó teljesítményéhez. Az, hogy a dobásaink így sikerültek, benne van, majd a következőn javítunk. Hajrá Újpest, hajrá kosárlabda!

Surmann Gábor, az Újpest edzője: A mérkőzés előtt közvetlenül kis újratervezést kellett végrehajtanom, mert az irányítónk nem léphetett pályára. Az első negyedben „All-star”-mérkőzést láthattak a jelenlévők, de a második negyedben már szigorítottunk a védekezésünkön, és magabiztos előnnyel vonultunk nagyszünetre. A második félidőben egy felszabadult, és igencsak tetszetős kosárlabdát mutattunk be, és azt gondolom, hogy megérdemelt győzelmet arattunk. Örülök, hogy a fiataljaink sok időt tölthettek a pályán, és külön örülök az újdonsült játékosunk, Ivosev debütálásának. Gratulálok a csapatomnak, a Győriek kimaradó játékosainak pedig mielőbbi visszatérést kívánok!

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC – Újpest-MT 77-106 (23-30, 14-26, 23-29, 17-21)

Győr: Földesi 15/6, Horváth Á. 13/6, Berneczei 11, Geiger 11, Kámán B. 9, Lógár 5/3, Jakab D. T. 5/3, Varga Z. 3/3, Nagy T. 3/3, Hágen 2, Tóth K. -.

Újpest: Csaba Gy. 23/15, Varga B. P. 18, Kelemen B. 18/6, Ivosev 12 (+11 lepattanó), Horváth Á. 12/6, dr. Franczva 10, Micev 9/3, Pollák Á. 2, Ipacs 2, Balogh A. -.


A második negyedben fordított, s végül nyert is a Békés

dr. Bagi Melinda, a Pénzügyőr edzője: Gratulálunk a Békés csapatának, illetve a saját csapatomnak is, hogy ilyen nehéz helyzetben is megmutatta, hogy komoly tartása van. Bízunk benne, hogy sérültjeink es betegeink minél hamarabb felépülnek!

Balog Vilmos, a Békés edzője: Gratulálok a hazai csapatnak a játékához, nagyon nehéz mérkőzés volt végig, nagy küzdelmet vívott a két csapat. Szerencsére a második félidőben a védekezésünk feljavult, és így tudtunk nyerni. További sikeres szereplést kívánok!

Pénzügyőr Sportegyesület – Békési SzSK 64-71 (23-19, 8-14, 14-20, 19-18)

Pénzügyőr: Horváth Cs. 17/3, Mihalics 15/6, Baranyi 11 (+11 lepattanó), Szálas 11/6, Kovács M. 8, Fekete J. 2, Kollár -, Velenyák -, Demjén -, Koflanovics -.

Békés: Krisztics 20/9, Meleg K. R. 13 (+14 lepattanó), Hargitai 12/3, Balog G. 9, Széphelyi 8/3, Vass 3/3, Cvijin 2, Frikker 2, Karsai Cs. 2, Szabó B. G. -.

A bajnokság állása:

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. Óbudai Kaszások KA 4 4 0 8 322 249 1,000
2. Ceglédi KE 8 7 1 15 690 554 0,938
3. Újpest-MT 9 7 2 16 854 687 0,889
4. Conoil Motax KC Pápa 8 6 2 14 671 546 0,875
5. Vásárhelyi Kosársuli 8 6 2 14 665 603 0,875
6. Békési SzSK 9 6 3 15 774 744 0,833
7. Atomerőmű KSE Bonyhád 8 4 4 12 680 679 0,750
8. Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 9 4 5 13 654 694 0,722
9. DEAC U23 9 3 6 12 651 756 0,667
10. Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 9 3 6 12 710 741 0,667
11. Pénzügyőr Sportegyesület 7 2 5 9 504 555 0,643
12. EKE Eger KOK 8 0 8 8 528 705 0,500
13. SMAFC 8 0 8 8 490 680 0,500

Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa, 4. forduló, 11.23. és 11.29. közötti mérkőzés

HÜBNER-Nyíregyháza BS – EKE Eger KOK 89-45 (22-14, 27-14, 20-12, 20-5)

Kiemelt kép és nyilatkozatok: hunbasket.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés