Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

“Azáltal, hogy egymás üzenetét meghalljuk, mi is jobb emberekké válunk”

Az OSE Lions légiós a pályán kívül is maradandót alkotna.



:

:

Elijah Burns adott bemutatkozó interjút az OSE Lions hivatalos honlapjának. Az amerikai játékos beszélt arról is, mivel foglalkozik a ruhavállalkozása, a YUM vs. the World.

A fókuszom jelenleg más irányba tolódik, a tervek szerint majd kosárlabda táborokat szeretnék ez alatt a név alatt szervezni. A YUM vs. The World egy olyan kezdeményezés, ami az emberek egyedi üzenetét közli a világgal. Mindenki értéket közvetít, amit fontos, hogy észrevegyünk. Azáltal, hogy egymás üzenetét meghalljuk, mi is jobb emberekké válunk

– mondta a kosaras, aki korábban Bulgáriában, Németországban és Angliában is kosarazott.

Németországban nagyszerű tapasztalatra tettem szert, ahol részt vettem az Albert Schweitzer tornán. Amit itt tanultam, az fizikálisan eltér attól, amit Amerikában vagy a tengerentúl tanultam. A Bulgáriában töltött idő a sérülésem miatt nagyon rövid volt, ez tette különlegessé az Angliában töltött időszakomat. A sérülésből visszatérve első alkalommal profiként játszani nagyszerű érzés volt, ezért őszintén hálás vagyok. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy pár helyre már eljuthattam. Az utazások megtanítottak a türelemre és nyitottnak lenni a világra. Amikor ismeretlen helyre utazunk, legtöbbször megpróbálunk párhuzamot vonni az otthonunk és az új hely között. Abban a pillanatban, hogy ezt megteszed, szem elől téveszted azokat a szép dolgokat, amik ott vannak az orrod előtt

– mondta európai pályafutásáról.

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés