Connect with us
Hirdetés

Bajnokok Ligája

Az ötödik kalapból várja a BL-sorosolást a Falco

A tavalyi nagy menetelés sokat javított a sárga-feketék pozícióján.



:

:

Július 15-én, szerdán sorsolják ki a férfi Bajnokok Ligája csoportbeosztását és a selejtező párosításait a svájci Miesben – adta hírül a championsleague.basketball.

Mint ismert, a 32 csapatos mezőnyben 28 együttes kiléte már biztos – köztük a Szombathelyé is -, míg négy gárda a selejtezőkből csatlakozik a többiekhez. A sorsolásnál figyelembe veszik, hogy egy nemzet két csapata ne kerüljön ugyanabba a csoportba, kivétel ez alól Törökország, ugyanis lesz egy nyolcas, ahol két török együttes is szerepel majd.

A selejtezők és a csoportok beosztásánál is a Bajnokok Ligája klubrangsorát vették figyelembe. Ez alapján a Falco-Vulcan Energia KC Szombathely az előkelő ötödik kalapba került. A csapatokat négy, nyolcas csoportba sorsolják.

A 2020/2021-es BL-szezon szeptember 15-én startol el a két selejtezőkör első fordulójával, a csoportkör pedig október 13-án rajtol.

A hivatalos sorsolást élőben lehet követni a sorozat weboldalán.

Fotó: championsleague.basketball

HIRDETÉS

13 hozzászólás

13
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
7 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
10 Comment authors
AntonioAlexecaseyjonesKasib PowellRedbidcrazybasket Recent comment authors
basketbull
Olvasó

BL-sorosolás. Már itt is szegény Gyurka bácsi van emlegetve.

AntonioAlexe
Olvasó

Tenerife, Bamberg, Sassari, Zaragoza, Falco, Galata, Rytas, qrw.
Fent vagytok Európa kosártérképén!
Gratula Szolnokról!

caseyjones
Olvasó

A FIBA ismét bebizonyította, mekkora sületlen bagázs. Litvánia második legjobb klubja, a Rytas a 7. kalapba került, a 2018/19-es szezonban Euroliga-induló Darussafaka szintén, a Galata a 6. kalapban van, a néhány éve euroligás Limoges szintén.
De a hülye klubrangsor miatt a cseh Nymburk meg a belga Oostende igen előkelő helyre került.

milanka487
Olvasó

Most nézem végig.
Azért az elég kemény hogy Galatasaray csak 6. Kalapos!?

Pbask
Olvasó

Nem rossz, ötödik kalapba rangsorolnak minket,így pár erős ellenfelet talán sikerül elkerülni, és kis szerencsével (no meg egy jó ötödik légióssal),akár tovább is juthatunk idén.
A puding próbája az evés,csak ne hogy laktóz érzékeny legyen valaki 😀

crazybasket
Olvasó

Igazából a Riga, Brindisi és a Bilbao akiket fixen nem kaphatunk!
Ha én választhatnék így nézni ki idén a csoportunk:
AEK-Bamberg-Hapoel Holon-Burgos-Falco-Galatasaray-Bologna-qr
Itt néztem azt is, hova lehetne könnyen eljutni nekünk szurkolóknak (Athén,Bamberg,Isztambul,Bologna nálam fix játszana), csak az a rohadt vírus takarodjon el októberig!!!

SárgaPárna
Olvasó

Brutál mezőny….
Azért ez nem egy Alpok Édria Kupa….

milanka487
Olvasó

Nem is egy Eurocup csoportkör ahonnan továbbjutni sem könnyű

basketbull
Olvasó

Eszméletlen rossz lehet így élni 🙁
Körmenden elfingják magukat, te meg egyből rohansz, hogy mélyeket szippants 🙂

baltazar
Olvasó

Ez nagyon tetszett! Gratula a remek hasonlathoz! 🙂

SárgaPárna
Olvasó

Igen, most vettem csak észre, hogy ez a hír is a Körmendről szól…
Nyugi, amiben benne van a “Bajnokok Ligája” szót, ott a Körmend max akkor van képben, ha a csapat együtt nézi Pistánál a tévében….
Persze nem akarok igazságtalan lenni, mert ugye ha Dellas nem sérül meg…

Redbid
Olvasó

Viszont itt most a Sz.helyiek fingották el magukat, mégis, most is a körmendiekéből akar szippantani 🙂
Mit, hogy akar, meg is teszi 🙂

Kasib Powell
Olvasó

Minek égeted itt magad?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés