Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Az ország negyedik legjobb kadett csapata a soproni

Bár minden sportoló érmet szeretne, egy országos bajnokságon a negyedik legjobbnak lenni egyértelmű siker.



:

:

A legjobb négy közé jutás volt a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia minimális célja a fiú kadett országos bajnokságon. Bár a soproni fiúk nagyon szerettek volna érmet is nyerni, a kitűzött célt teljesítették: negyedik helyen zárták a rendkívül színvonalas tornát.

“Jó munkát végzünk Sopronban”

– Azt tudtuk, hogy nehéz lesz, hiszen több csapat is esélyesnek látszott a győzelemre, de gyorsan kiderült, hogy a Rátgéber Akadémia kiemelkedik a mezőnyből – kezdett a hétvége értékelésébe dr. Szekeres Csaba, a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia elnöke.

– Az első mérkőzésünket a Kecskeméttel játszottuk, ami kulcsfontosságú volt számunkra. A fiúk okosan és kiegyensúlyozottan kosaraztak, megnyertük a meccset és ez kellett ahhoz, hogy a legjobb négy közé jussunk. A Paks ellen viszont már nem tudtuk azt hozni, amire egyébként képesek vagyunk. Tisztességesen játszottunk, de alulmaradtunk. A bronzmérkőzésen pedig két fáradt csapat állt pályára, s bár a soproni srácok küzdöttek, a végére elfogyott a lendület – vette sorra a mérkőzéseket az elnök, aki összességében reális eredménynek tartja a negyedik helyet.

– A csapat persze nagyon szeretett volna érmet nyerni, de én tudok örülni a negyedik helynek és nagyon remélem, hogy a fiúk is. Két nemzeti akadémia előzött meg bennünket, mi viszont olyan nagy csapatokat utasítottunk magunk mögé, mint a Debrecen, a Kecskemét, a Vasas. Nem vagyok tehát elégedetlen, sőt! Ugyanakkor látom a hibákat is: nem sikerült egyenletes, kiegyensúlyozott játékot nyújtanunk, hullámzó volt a teljesítményünk. Számomra megnyugtató, hogy a bajnokság négy napja alatt a szakmai háttérbeszélgetéseken visszaigazolták: jó munkát végzünk Sopronban – mondta el dr. Szekeres Csaba.

Az SSKA elnöke elárulta, a fiúk csalódottan jöttek le a pályáról a vesztes bronzmeccs után, de az akadémia szakembereivel együtt az elnök is megnyugtatta őket. Azt a munkát, amit beletettek ebbe a bajnokságba, nem vehetik el tőlük, ettől erősebbek lettek, s ez lesz az alapja a további fejlődésüknek. Az ország legjobb negyedikének lenni pedig igazán nagy siker, hiszen bár három csapat megelőzte a soproni sportiskolát, közel száz mögéjük került.

“Az alapcél, hogy minél több felnőtt játékost képezzünk”

Őszinte leszek: csalódott vagyok. Ez az első gondolatom a döntővel kapcsolatban. Nekem három fontos elvárásom van minden országos döntő esetén: az első, hogy ott legyünk; a második, hogy a négy nap alatt a fiúk, főleg a kiemelt játékosaink fejlődjenek, elsősorban játékoskarakterben, másodsorban a kiélezett szituációkban hozott döntésekben. A harmadik elvárás az volt, hogy érmet nyerjünk. Nekünk ez nem sikerült

– összegzett Horváth József, a Soproni Sportiskola szakmai igazgatója.

– Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy nálam az alapcél, hogy minél több felnőtt játékost képezzünk, így az elvárás sosem az érmek és a bajnoki zászlók gyűjtése, hanem a játékosok képzése a felnőtt kosárlabdának. Ebből a szempontból fontos tapasztalatokat szereztünk arról, hogyan viselkednek játékosaink a kiélezett helyzetekben, mennyire tudnak összpontosítani, küzdeni, jó döntéseket hozni, a csapatjátékra figyelni. Ezekből tanulniuk kell és levonni a konzekvenciákat. Mert a nagy győzni akarásban nem mindig sikerült okosan dönteni. A mindenáron való nyerni akarás során túl sokat kockáztattak. A szándék jó volt, de születtek hibás döntések – osztotta meg őszintén véleményét Horváth József.

– Azzal együtt, hogy a negyedik hely szép eredmény, én bevallom, mert nem is volt titok: éremért mentünk. Nemcsak a fiúk akarták azt az érmet, hanem mi mindnyájan a sportiskolában. Tehát nekünk is el kell gondolkodnunk azon, hogy követtünk-e el hibákat. Mert ha igen, akkor tanuljunk belőle mi is, és ne ismételjük meg többé – fogalmazott Horváth József.Misa Popadic vezető edző nagyon jó tornának nevezte a döntőt, rendkívül erős ellenfelekkel. “Büszke vagyok a csapatra” – mondta nemes egyszerűséggel a bajnokságról.

“Az utolsó mérkőzésre elfáradtak a fiúk”

– Két nagyon nehéz mérkőzésünk volt. A Kecskemét ellen tizenhat pontos mínuszból kellett visszajönnünk, de megtettük, nyertünk, ez a fiúk erejét megmutatta. A Debrecennel szemben is le tudtuk faragni a hátrányt és meg is vertük őket. A Rátgéber Akadémia nagyon erős, a legjobb csapat, ezt nem lehet vitatni. A Pakssal szemben viszont mi hibáztunk sokat, nem mentek a dobások. Az utolsó mérkőzést a Honvéd ellen játszottuk, ott már fáradtak voltak a fiúk, nem tudták jól befejezni a játékot – értékelt a Misa Popadic. A szerb edző ezzel együtt büszke az elért eredményre, hiszen neves klubokat előzött meg a Sopron. Az pedig külön öröm, hogy a torna legjobb öt játékosának egyike soproni: Keller Bendegúzt beválasztották a torna All-Star csapatába. A SSKA legjobb játékosa pedig Nyikos Balázs lett.

Most kaptak a srácok néhány nap pihenőt. Mindnyájan nagyon elfáradtunk. Még én is

– zárta a vezetőedző.

“Most még a pohár félig üres”

– Most még a pohár félig üres, főleg a gyerekeknek. Pedig ez a pohár félig tele van – igyekszik optimistán látni a helyzetet a csapat fiatal másodedzője, Pongrácz Levente. Hangjából mégis érződik: most neki is üres az az bizonyos pohár.

– Igen, fáj még a negyedik hely, mert érmet szerettünk volna. De jobban belegondolva, több mint száz csapatból az ország negyedik legjobbjának lenni… nem szabad pusztán csalódottnak lenni. A legerősebb csapatoktól kikaptunk ugyan, de egy sor komolyat is megelőztünk – fogalmazott a másodedző. Pongrácz Levente is kiemelte, hogy két alkalommal is jelentős hátrányból tudott nyerni a csapat és tartásból, illetve alázatból jelesre vizsgáztak a soproni kadettek.

Le a kalappal a játékosok előtt. Egész évben keményen dolgoztak, az utolsó hetekben pedig rátettek még egy lapáttal. Csak azt sajnálom, hogy ennek a csapatnak ez volt az utolsó dobása ebben az összetételben. Őszintén bízom benne, hogy csapat idősebb része megkapott mindent a továbblépéshez és ahhoz, hogy a jövőben is jól szerepeljenek. Mi pedig az új U16-os csapattal készülünk a következő bajnokságra, hogy a következetes, kemény munkának kézzelfogható nyoma is legyen

mosolyodott el a végére Pongácz Levente.

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés