Bajnokság
Az Oroszlány elhitte, ezért nyert Zalaegerszegen
A kék-fehérek légiósa meglehetősen szűkszavú volt.
:
:
Hatalmas meglepetésre az Oroszlány legyőzte a Zalaegerszeg együttesét a bajnokság szombati játéknapján.
A harmadik negyedben egész jól játszottunk, de a negyedikben elvesztettük a kontrollt és nem igazán sikerült ez a játékrész már. ellenfelünk pont a végjátékban játszott a legjobban és megérdemelten nyerték meg a meccset
– mondta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Reginald Johnson.
A vendégeket Mohácsi Máté képviselte.
Mindkét szurkolótábornak köszönjük a buzdítást és külön a hazaiaknak, akiknek a szívélyes fogadtatása nagyon jól esett. Végig hittünk abban, hogy tudunk nyerni idegenben is. Megfogta a ZTE-t, hogy jól kezdtük a meccset. Edzőnk is jól rotálta a csapatot és friss emberek kerültek folyamatosan a pályára. Mindenki sokat tett ehhez a sikerhez. A kulcs az volt, hogy elhittük, hogy tudunk nyerni
– mondta az OSE csapatkapitánya.
Fotó: Bálizs Zsuzsa
!
Köszönjük az élményt a csapatnak. Továbbra is szerényen, alázattal – pályán, lelátón egyaránt. Hajrá, Bányász!
Egy kis csapat nagy napja volt!Jól játszottak nyertek a pályán és a szurkolók nyertek a pályán kívül!