Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

“Remélem, lesz ez még jobb is”

Nemanja Milosevic szerint a külső és a belső posztos játékban egyaránt hasznos tud lenni.



:

:

A Szolnoki Olaj KK ma este a német Würzburg otthonában játszik FIBA Europe Cup-mérkőzést. Ahogyan azt már tegnap a BB1.hu-n olvashatták, Sztrahinja Milosevics nélkül áll fel a magyar bajnok, így viszont vélhetően nagyobb szerep jut majd a piros-feketék új igazolására, a montenegrói Nemanja Milosevic-re.

A légiós egyre jobban összerázódik új csapattársaival, a Szeged elleni hétvégi bajnokin a kispadról érkezve húsz perc alatt dobott négy pontot, szerzett öt lepattanót és volt egy gólpassza is.

– Ez volt az első tétmeccsem ebben a szezonban, amolyan ismerkedés volt ez nekem és a csapat számára is – mondta a 31 esztendős játékos a szoljon.hu portálnak. – Az nagyon jó, hogy tudtunk nyerni, a védekezésünk egészen rendben volt, de remélem, hogy lesz ez ennél még jobb is. Úgy vélem, képes vagyok energiát adni a csapatnak akár védekezésben, akár támadásban. Szerintem a külső és a belső posztos játékban egyaránt hasznos tudok lenni, ezzel segítve a csapatot, hogy minél több győzelme legyen.

Fotó: szoljon.hu/Csabai István

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Olajheart Recent comment authors
Olajheart
Olvasó

Úgy legyen.. Hajrá olajka

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés