- HIRDETÉS -spot_imgspot_img

Az Olaj főtáblás, a Falco a selejtezőben indul a BL-ben

Hivatalos!

A Bajnokok Ligája 2025/26-os idényében a főtáblán kapott helyet a magyar bajnok NHSZ-Szolnoki Olajbányász, míg az ezüstérmes, tavaly a legjobb 16 köze jutó Falco-Vulcano Energia KC Szombathely a selejtezőben kapott helyet.


70 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Sok szerencsét mindkét csapatnak a BL-ben, az Olajnak is! Elég kemény téma, kegyetlen csapatokkal, sportszerűtlenül/ellenségesen fújó bírókkal, néha miniagyvérzésekkel.
    Őszintén szólva ha Vidin maradt volna, akkor nem féletném őket, mert azt a „BL-védekezést”, amit a Falco megoldott többször, az a Olajnak pont a döntőben sikerült, a Falco meg mintha amnéziás lett volna, elfelejtette, hogy ezt (is) hogyan csinálta korábban.
    Remélem nem 0-6 lesz ott sem még ha volt is aki a Falconak ezt kívánta tavaly onnan.
    Ami a 2 BL-helyet illeti, kicsit csodálkozom rajta hogy megadták, de ezek szerint a Falco előző évekbeli küzdelmeinek lett azért pozitív eredménye magyar szinten is. Sajnos ez is nemzetközi sikernek számít a magyar csapatoknak, még ha az egyik hely selejtezős is.
    (+ amúgy ki nem állhatom a BL-t, az előző évek tapasztalata…)
    És ez is mutatja, hogy a szövetségnek ezirányban IS kellene támogatni a magyar klubcsapatokat és nem mindenféle hülye szabályokkal nehezteni a helyzetüket a többszörös költségvetésből gazdálkodó külföldi csapatokkal szemben.
    A BL-ben nem érdekelt kibicek csapatait meg várjuk szeretettel a BL-be, megnézzük – mi ellenük nem szurkolunk, de véleményt/kritikát fogunk megfogalmazni – addig sz.rt sem érdekel a véleményük.

  2. Most azokra a szolnoki hozzászólásokra kiváncsi leszek, akik a tavalyi BL 16-ban a 0:6-ot irogatták ide. Csak ne hogy visszanyaljon a fagyi már az első körben. Lehet, hogy mégsem csoki kupa lesz akkor a BL? Mi valószínűleg kiemeltek leszünk a selejtezőben, ezért két meccset kellene nyerni, de ha nem mi rendezzük a tornát, akkor erre kevés esélyt látok, még úgy is, hogy nem ismertek az ellenfelek és a ketetek.

  3. Gratulalok az Olajnak a fo tablahoz remelem azert mar maskent latjak a bl erosseget mint az utobbi evekben.
    Nekunk a selejtezon nagyon nehez lesz ezert ugy erzem maradni fog a fiba eurocup.
    Kivancsi leszek hogy alakulnak a keretek de a bl fotablahoz azert Somogyit es Lukacsot minimum meg kell tudni tartania az Olajnak.
    A mahyar legiosszabaly ismet nem segit a nemzetkozi kupaban induloknak de ezt mar parszor megbeszeltuk.

      • 5 legiost csak a bl miatt felesleges igazolnod. Egy az, hogy ha minoseget akarsz akkor nagyon melyen zsebbe kell nyulni a masik meg az, hogy melyik jo pedigrevel rendelkezo legios jon ide ugy, hogy kozolve lesz vele a vegjatekban sajna a padon fogsz ulni mert 2 magyarnak a palyan kell lennie.
        Egy legiosnak a magyar bajnoksag ugrodeszkakent kell hogy szolgaljon es oda azert szukseg van statra. Vagy hozol levezetni keszulo 35 eveseket ami akar jol is elsulhet de arra keves az esely.

  4. Először is köszönjük a Falconak az elmúlt évek nemzezközijeit, amiért most itt lehetünk egyből a főtáblán (ahogy anno ők, nekünk.)
    Másodszor, nehéz még erősorrendet felállítani, mert minden csapat formálódik.
    Harmadszor: inkább Pest, mint Debrecen, rövidebb lenne az út!

  5. Lehetséges ellenfeleink: Ti kinek örülnétek, kiket lenne jó elkerülni a 8-as csoportból?

    AEK Larnaca – ciprusi bajnok

    Bakken Bears – dán 2.helyezett

    Basketball Löwen Braunschweig – német alapszakasz 3.helyezett, playoffból egyből kiestek

    FC Porto – portugál 2. helyezett

    Bursaspor – török 9.helyezett

    CSM Oradea – román 2.helyezett

    Élan Chalon – francia alapszakasz 7.helyezett, playoffból egyből kiestek

    Fribourg Olympic – Svájc 2.helyezett

    Windrosе Giants – belga alapszakasz 6.helyezett, playoffból egyből kiestek.

    Heroes Den Bosch – Holland bajnok

    Juventus Utena – Litván alapszakasz 6.helyezett, playoffból egyből kiestek.

    BC Kalev – Észt bajnok

    Karhu Basket – Finn 2.helyezett

    BC Kutaisi – Grúz bajnok

    WKS Śląsk Wrocław / MKS Start Lublin – Lengyel alapszakasz 8.helyezett / döntős (2-2 az állás)

    PAOK Thessaloniki – Görög 6.helyezett,playoffból egyből kiestek.

    Patrioti Levice – Szlovák bajnok

    Pelister Bitola – Észak-Macedón alapszakasz 6.helyezett, playoffból egyből kiestek.

    Reggio Emilia – Olasz alapszakasz 7.helyezett, playoffból egyből kiestek.

    Rilski Sportist – Bolgár bajnok

    KK Studentski – Montenegrói döntős, a döntő zajlik.

    Trepca – koszovói bajnok

    Murcia – spanyol 9.helyezett

      • Őszinte leszek:
        5-6 csapatot érzek erősnek, de ebben már a Falco is benne van.
        Az olyanok mint a PAOK, Reggiana, Murcia pedig pont a saját példánkon látva verhető csapatok, mivel már a múltba vagy megvertük őket vagy hosszabbításban kaptunk csak ki lásd: Murcia idei kiírásban TOP16-ban.

    • Sok sikert mindkét magyar csapatnak.
      Tavaly is egy városban volt Törökországban. Csak akkor négy ág volt 6-6 csapat. Most valószínűleg 3 ág lesz de 8 csapattal.
      Szerintem, ha nem jönne össze, akkor is FIBA Eurocup-ban lehet jobb helyezéseket elérni.

    • „a főtáblához köze sem lesz a falkónak”
      Ja, ahogy előző években sem volt. 🙂
      Amúgy teljesen mindegy mert amit a Falco éppen nem ér el, nálad az a szégyenhatár. Ha nem jut be a BL csoportkörbe akkor az, ha abból is továbbjut, akkor az „semmit sem ér ennyi pénzzel, az a minimum”.
      Bár esély nincs rá, de ha euroligát nyernénk, nyilván azzal is lenne valami baj.
      De azért várjuk a Zete mikor fog tudni bizonyítani a BL-ben.

    • Az Ase szerinted mekkora anyagi áldozattal számol az új szezonra? Követed az igazolásokat? Az Alba megtartotta minden magyar nevesebb játékosát plusz hívó szavakra a Pongó Marci is szerinted miért nem maradt itt inkább Szombathelyen, és ment haza/vissza Fehérvárra?! Konakov megemlítésébe értékelésébe meg jobb ha nem megyünk bele…meg van a saját véleményünk is…ez a mi ügyünk! A vásárlásról meg csak annyit hogy Zegen meg úgy jönnek mennek szezonról szezonra apropó szezon közben is az edzők meg a légiósok mint a pályaudvaron a vonatok vagy az utasok! Azok vajon mennyibe kerülnek Zalaegerszegnek? Uram sötétség…. gyújts neki legalább egy gyertyát és lőn világosság!

AJÁNLÓ

NÉPSZERŰ CIKKEK