Connect with us

Bajnokság

Az NKA Pécs csapata nyerte meg a 2. Szentpáli Bence Emléktornát

Serdülő tornával emlékeztek a Rátgéber Kosárlabda Akadémia fiatalon elhunyt játékosára.



:

:

Színvonalas, jó mérkőzéseket hozott és hazai győzelmével ért véget a 2. Szentpáli Bence Emléktorna.

A Rátgéber Kosárlabda Akadémia két éve elhunyt tehetséges játékosára, Szentpáli Bencére emlékeztek a róla elnevezett tornával, amelyen négy serdülő fiú csapat vett részt. Ennek a korosztálynak különösen hasznosak voltak ezek a mérkőzések. A győztesnek járó kupa Pécsett maradt: az NKA Pécs együttese mindhárom meccsét megnyerve végzett az első helyen.

Családom számára nagyon megható, hogy az Akadémia ilyen méltó módon őrzi Bence emlékét, és még ezekben a nehéz időkben is fontosnak tartotta, hogy megrendezze a róla elnevezett emléktornát – fogalmazott Szentpáli Gergő, Bence testvére, Akadémiánk edzője. – Köszönjük az ország távolabbi pontjairól érkező gyerekeknek és edzőknek, hogy elfogadták a meghívást, kívánjuk nekik, hogy továbbra is olyan lelkesedéssel, kitartással és alázattal űzzék ezt a gyönyörű sportot, mint ahogy azt Bence tette! Gratulálunk az NKA Pécs csapatának a tornagyőzelemhez és a szép játékhoz egyaránt!

NKA Pécs–KASI 72-67 (22-10, 10-21, 24-18, 16-18)

NKA Pécs: Pavlik 17, Gasteiger 6, Gáspár V. 9, Szabó D. 14, Király 7/3. Csere: Herke 2, Hirth 5, Baráth, Schneider 6, Rotter 3, Horváth L., Rédei, Reiner, Vajas. Vezetőedző: Komlódi Dénes.

Komlódi Dénes: – Gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez! Nagy mumus ellen sikerült nyernünk. Jó volt látni a srácokon az akaratot és a küzdést. Sajnos meggyűlt a bajunk a lepattanókkal, de gyors és pontos támadójátékkal behúztuk a mérkőzést. Gratulálok a Kaposvár csapatának is, úgy gondolom, mindkét együttes számára hasznos volt ez a meccs.

Óbudai KA–NKA Pécs 45-95 (11-27, 11-31, 11-25, 12-12)

NKA Pécs: Pavlik 9, Gasteiger 4, Szabó D. 15, Király 12, Herke 2. Csere: Hirth 14, Baráth 11, Gáspár V. 10, Schneider 8, Rotter 2, Horváth L. 4, Rédei 2, Reiner 2, Vajas. Vezetőedző: Komlódi Dénes.

Komlódi Dénes: – A torna során ezen a mérkőzésen nyújtottuk a legjobb teljesítményt. Nagyon örülök, hogy mind egyénileg, mind csapatszinten kijavítottuk az előző meccsen tapasztalt hibákat. Minden játékos hozzátette a magáét a csapat sikeréhez.

NKA Pécs–Soproni Sportiskola 82-60 (28-12, 15-13, 18-17, 21-18)

NKA Pécs: Pavlik 18, Gasteiger 7, Szabó D. 8, Király 12, Herke. Csere: Hirth 11, Baráth 6, Gáspár V. 3, Schneider 8, Rotter 1, Horváth L., Rédei 2, Reiner 4, Vajas 2. Vezetőedző: Komlódi Dénes.

Komlódi Dénes: – Látszott a csapaton, hogy a harmadik meccsünkre elfáradtunk, sokszor nem volt meg a kellő sebesség támadásban. Az egy-egy elleni védekezésben a második félidőre sikerült javulnunk, ennek köszönhetően meg tudtuk tartani az előnyünket. Gratulálok a csapatomnak a tornagyőzelemhez, nagyot küzdöttek érte a srácok! Köszönjük ellenfeleinknek, hogy elfogadták a meghívást, egy nagyon színvonalas torna rendezői lehettünk!

A torna végeredménye: 1. NKA Pécs, 2. KASI, 3. Soproni Sportiskola, 4. Óbudai KA.

A torna legértékesebb játékosa (MVP): Pavlik Benjámin (NKA Pécs).

Szentpáli Bence-díj: Hirth Bálint.

A torna All Star csapata: Nyerges Bulcsú (Soproni Sportiskola), Baráth Barna (NKA Pécs), Szabó Damján (NKA Pécs), Németh Attila (Óbudai KA), Dross Máté (KASI).

Csapataik legjobbjai: Király Martin (NKA Pécs), Oros Márton (KASI), Horváth Csaba (Soproni Sportiskola), Halász Jonatán (Óbudai KA).

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés