Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

Az MVM a kecskeméti Kosárlabda Akadémia kiemelt szponzora

Ivkovicné Béres Tímea: Hiszünk abban, hogy ez az együttműködés újabb lehetőség számunkra.



:

:

Az MVM Energetika Zrt. a kecskeméti utánpótlás sport kiemelkedő központja, a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia kiemelt szponzora lett. A 2021. december 31-ig tartó együttműködés értelmében a szponzorációnak köszönhetően több mint 600 fiatal edzéséhez, fejlődéséhez és aktív versenysportolásához járul hozzá az MVM.

A Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia utánpótlás sportban végzett értékteremtő munkája mellé eddig is kiemelkedő kecskeméti üzleti szereplők álltak. Ehhez csatlakozik most az MVM, és ezzel az üzleti szponzorok szintjén komoly szintet lép az Akadémia, mivel az energetikai társaság országos szinten megkerülhetetlen, regionális szinten pedig egyre meghatározóbb.

„Kecskemét sportéletében a fiatalok sportja, az utánpótlás nevelés, a tehetséggondozás kiemelt szerepet tölt be. Az Akadémia küldetése a fiatalok egészséges életmódra nevelése, sportolásuk minőségi körülményeinek biztosítása és céljaik, álmaik megvalósításának szakmai támogatása. Kereteink között a legkisebbektől egészen a tizennyolcéves korosztályú fiúk és lányok képzését és versenyeztetését végezzük, ezáltal rengeteg családdal állunk kapcsolatban. Csapataink egyre eredményesebbek, immár minden korosztályban ott vagyunk az országos döntőkben, a kecskeméti felnőtt klubok és a korosztályos nemzeti válogatottak játékoskeretébe is bekerültek az Akadémia növendékei. Az, hogy az ország egyik kiemelkedő sporttámogatója, az MVM bizalmat szavaz nekünk az nagy presztízs, egyben nagy megtiszteltetés is. Hiszünk abban, hogy ez az együttműködés újabb lehetőség számunkra a stratégiai céljaink, vagyis a fiatalok további fejlesztése, tehetségük kibontakoztatása és sikereik elérésébe” – nyilatkozta a szerződés aláírását követően Ivkovicné Béres Tímea, az Akadémia vezetője.

„Az MVM Csoportban komoly hagyománya van a társadalmi felelősségvállalás keretén belüli sportegyüttműködéseknek. Támogatjuk a sportolókat, sportcsapatokat a kiemelkedő eredmények elérésében, illetve az eddigi sikereik folytatásában. Fontos számunkra, hogy ezekkel az együttműködésekkel értéket teremtsünk, amely hasznos a szponzorált sportszervezet, illetve hasznos az MVM számára is. A Nemzeti Kosárlabda Akadémia kimagasló munkát végez az utánpótlásnevelés és tehetséggondozás területén, így az MVM nagy örömmel kezdi meg az Akadémiával való közös munkát. A fiatalok sportolása, közösségi életének megszervezése, az egészséges életmódra nevelés mind-mind olyan célok, amelyek ebben a válságos időszakban – ha lehet – még nagyobb jelentőséggel bírnak. Az MVM ezúton is eredményes, élményekben gazdag évet és versenyszezont kíván a fiatal sportolók számára” – mondta Jákó Eszter Júlia, az MVM Zrt. csoportszintű kommunikációs igazgatója.

Az Akadémiával kapcsolatos hírekről, újdonságokról, versenyeredményekről a honlapon http://mercedeska.hu/ és az Akadémia folyamatosan frissülő Facebook oldalán https://www.facebook.com/mercedeska1 található a legfrissebb információ.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés