Bajnokság
Az másodlagos, hogy milyen körülmények között indul el a bajnokság
Tizenegyedik bajnoki szezonját kezdi meg Kovács Ákos.

:
:
Tizenegyedik bajnoki szezonjára készül piros-kék színekben Kovács Ákos, az Atomerőmű Sportegyesület NBI/A-s férfi kosárlabdacsapatának kapitánya, aki a Telepaksnak adott interjút.
Beszélt a hosszúra nyúlt szünetről is.
Nem volt egyszerű, ahogy lehetett szinten tartottam magam. Rendben vagyok, könnyű volt felvenni a munkát, nem álltam le az elmúlt hónapokban, bejártam a csarnokba, de egyedül edzeni nem ugyanaz mint csapattal, hiányoztak a közös edzések. Most az a cél, hogy fizikálisan rendbe rakjuk magunkat. A fiatalok miatt – sokan vannak – a taktikai elemeket is elkezdtük gyakorolni, hogy minél jobban belerázódjanak, van mit csinálni.
– mondta Kovács Ákos.
A paksiak játékosa bízik benne, hogy a tervek szerint kezdődik a bajnokság.
Első körben azt, hogy induljon el a bajnokság, hogy milyen keretek között, az másodlagos, a lényeg, hogy legyenek meccsek. Jelen állás szerint nézők előtt játszhatunk, de októberig még sok minden változhat. A szurkolók természetesen hiányoznának, de ha arról van szó, zárt kapus meccseket is lehet rendezni. Még nem tudjuk az erőviszonyokat a csapatok között, ezt pár forduló után látjuk majd. Nálunk vagyunk páran rutinos játékosok, akik előre tudjuk vinni a csapatot. A külföldiek között nincs rookie (újonc), az is jó előjel, hogy már játszottak Európában. Majd meglátjuk az első meccsek után
– mondta.
Címlapfotó: ASE

Akos nem mondott semmi kulonoset, de lehet nyelveszkedni.
Abban is biztos vagyok, hogy minden csapat, minden jatekosa hasonloan gondolja, mint o.
1. Legjobb a bajnokság nézőkkel.
2. Második legjobb bajnokság nézők nélkül.
3. Legrosszabb semmilyen bajnokság.
Nem túl bonyolult.
Jajj Istenem, ez a rinyálás….
Teljesen igaza van abban, amit mondott, nem kell kiforgatni a szavait.
A bajnokságnak el kell indulni, mindenáron. Nem állhat le egy sportág teljesen.
Ha három év múlva lesz oltás, akkor addig ne legyen bajnokság? Ezt komolyan gondoljátok?
Végre eljutott egy viszonylag magas szintre a magyar bajnokság erre állítsuk le? Nevetséges…
Jobb lenne nézőkkel, de ha nem, akkor induljon nézők nélkül!
Te beszélsz szókiforgatásról..te vagy aki kiforgatja a hozzászólásokat.Senki nem mondta,hogy szurkolók nélkül induljon el a bajnokság.Valaki írta ezt valahol?Nem!Egyszerűen arról van szó ilyet nem nyilatkozunk,hogy a szurkolók másodlagosak.Mondja azt várom a bajnokság indulását,reméljük szurkolókkal.De minek hergelni a népet ebben a helyzetben ilyen nyilatkozattal?
Mondjuk tőled nem is várható el értelmes hozzászólás,nem is értem miért szólok hozzád.Téged csak át kellene lépni,mint amikor a kutyasz@rt szokta az ember.
Ez tényleg Ákos szavainak a kiforgatása.Ennyi.
Nézők és szurkolók nélkül a sport lassan elsorvad. Elég megnézni a zárt kapus foci BL meccseket ,vagy a Forma1- es közvetítéseket akár. Állítom, egy csomó embernek fogalma sincs arról, melyik az a 4 csapat, aki állva maradt a BL- ben. Mert ez így lóf@sz sajnos. Ilyent mondani, hogy mindegy hogy nézővel vagy néző nélkül…Hidd el Ákika, nem is a te személyedre vagyunk kíváncsiak, hanem a kosárlabdára. Nem a te bohóckodásod hiányzik, hamem a hangulat meg az atmoszféra. De úgysem értesz semmit ebből, nem strapálom magam. A Pakssal amúgy semmi bajom nincsen.
Nézők nélkül kb annyit ér az egész, mint kopasz puncin a paróka! Pofás,de nem az igazi. Ákoskának meg köszi a szurkolók nevében is a minősítést. Megnyugtatom,én sem hiányolnám a büdös életben,ha nem látnám többé a palánkok alatt.
“..A szurkolók természetesen hiányoznának..”
Nem erősséged az olvasás ugye?
Hiányoznának, de nem lényeges! Értelmezheted amit írtam!
Bohócok, akik csak dislike-ot tudnak nyomni!
Sokan vagytok, de nem elegen…
???
Szánalmas, hogy meg sem fordult a fejedben, a dislike a mondandódra megy, nem a nevedre! Persze provokációnak szép! Volt kitől tanulni! Írj a konzerv ikertornyairól!
Dzunics egy zseni! Lóránt meg angyal!
Lássuk, mennyire olvasnak ?
Mivan? A főnököd szólt, hogy írjál ide egy Lórántos beszólást? holnap biztos kapsz valami jutalmat!
Mert bizonyítani fogja a beírás, hogy a nickemre automatikusan jó pár ember dislike-ot nyom?
????
Szomorú, hogy ilyen üldözési mániás vagy….
Petikém, még azt a nagyon pici maradék renomédat is sikerül romba döntened az elmúlt pár napban. Értem én, hogy nyár van, meg meleg van, de nem kéne mindig meginni az adagot, mielőtt klaviatúrát ragadsz.
Miről beszélsz??? Hogy bebizonyítottam, hogy olvasás nélkül kapom a mínuszokat, mert pár agyatlan azzal érzi magát valakinek, hogy dislike-ot nyom rám???
???
Marha nagy renomé rombolás…
Én mindig olvaslak(téged is),néha egyet értünk,néha nem(mint másokkal).
Szerintem ez így természetes! Senkit nem hülyézek le, mert más a véleménye… Legfeljebb leírom nekem mi! Persze én egyből Forrayt, vagy Stojant szopkodom….
Előbbive sosem tagadtam, hogy jóban vagyok! Utóbbival sosem leszünk puszipajtások, véleményünk is sokszor különbözött, de elviseljük egymást.
A nézőket és szurkolókat másodlagosnak tartja.Ez igen.Hiányoznának neki a szurkolók,de az sem baj ha nem leszünk a lelátón.Köszönjük!