Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

“Az ilyen negyeddöntő párharcok számomra mindig a szezon legnehezebb feladatai”

Kovács Adrián szerint emocionális volt a játék, Forray Gáborék az utolsó leheletükig küzdeni fognak.



:

:

Két vendégsiker született a hétfői játéknapon a rájátszásban. A Szolnok ezzel továbbjutott, míg a DEAC kiharcolta az ötödik mérkőzést. Így értékeltek a vezetőedzők a lefújás után:

Sopron KC – Szolnoki Olajbányász 68-73 (24-24, 15-11, 14-19, 15-19)

Bors Miklós, Sopron: Gratulálok a Szolnoknak, mert nagyon jó csapat, minden fegyverünkre találtak megoldást. Nem véletlenül végeztek az első helyen. Büszke vagyok a csapatra, hiszen vezetőedző nélkül minden játékos végrehajtotta, amit előzetesen megbeszéltünk, és amit én a mérkőzés alatt kértem tőlük. Mindenki azt gondolta, hogy az idegenbeli mérkőzés után elfáradtunk, azonban nagy energiákat mozgósítva tudtunk vezetni, a végén viszont kijött a két csapat közötti különbség. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a kezdő irányítónk nélkül játszottunk, a helyén pályára lépő játékosok viszont tudták azt a szintet hozni, amit egy külföldi játékostól várnánk.

Gasper Potocnik, Szolnok: Gratulálok a csapatomnak, a játékosaimnak! Nehéz párharc volt, és a Sopron megint megmutatta, amit eddig is mondtunk, hogy nagyon jó csapatuk van. Kemény ellenfél, minden mérkőzésre nagyon jól felkészültek, ezért nekik is csak gratulálni tudok. Úgy gondolom, hogy ez egy jó meccs volt, talán nem a legjobb a szurkolóknak, de mindkét csapat nagy energiákat mozgósított. Az ilyen negyeddöntő párharcok számomra mindig a szezon legnehezebb feladatai, hiszen egyértelmű nyomás volt rajtunk, hiszen mindenki automatikusan azt várja, hogy az első helyezettnek a nyolcadik ellen könnyű dolga lesz, ez azonban nem így van. A múltkorit leszámítva minden találkozón szenvedtünk, de az energiánkkal, a csapatszellemünkkel, és a küzdésünkkel valahogy továbbjutottunk, most pedig megpróbálunk regenerálódni, és felkészülni a következő ellenfélre, bárki is legyen az!

Alba Fehérvár – DEAC 90-97 (29-31, 21-19, 21-25, 19-22)

Forray Gábor, Alba: Emberfelettit küzdöttünk, de úgy nehéz, hogy egész egyszerűen elfogyunk a végére. Én tisztelem a játékosaimat, tisztelem az ellenfelet, és tisztelem a játékvezetőket, de azért meg lehetne tisztelni azzal ezt a párharcot – elvonatkoztatva attól, hogy vereséget szenvedtünk, mert nem azért kaptunk ki – attól függetlenül két tapasztalatlan játékvezetőt ide küldeni eggyel, ezen el kell gondolkodni. A kluboknak, a játékosoknak, és az edzőknek az egzisztenciája múlik ezen. Azt nem akarom elhinni, hogy ne lettek volna erre a párharcra rutinos bírók, igaz nem ez volt az első eset, hogy nem olyan volt a küldésnek a színvonala, mint amit a két csapat megkövetelt. Szerdán egy percig nem fogjuk feladni, nem tudom ki lesz hadra fogható, az biztos, hogy az utolsó leheletünkig fogunk küzdeni, csak azt szeretném, hogy a pályán dőljön el a párharc egyenlő feltételek mellett.

Kovács Adrián, DEAC: Végrehajtottuk azokat a dolgokat, amelyeket megbeszéltünk. Az egyik legfontosabb az volt, hogy türelmesnek kellett lennünk, és kizárni minden olyan tényezőt, ami befolyásolhatta volna a mi teljesítményünket. Ez elég jól sikerült, még ha nagyon emocionális volt a játék. A kulcsmomentumokban nyugodtak tudtunk maradni, kihasználtuk a helyzeteinket, és a vége felé már stabilabb védekezést mutattunk. Szerdára a lényeg hasonló lesz, meg kell próbálni minél több játékos bevonni, csapatként kell védekezni, ha ezt végre tudjuk hajtani, akkor nagyon jó eséllyel vágunk neki az ötödik mérkőzésnek.

Fotó: olajofficial.hu

15 hozzászólás

15
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
11 Comment threads
4 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
13 Comment authors
RekettyésnyolcmegnyolcCsabcsiCsippakrapulaksz simon Recent comment authors
Rekettyés
Olvasó

Fofó, Fofó…tudod, mi vagy te? Egy született POJÁCA. Neked megyeiben kellene edzősködni. Minden nyilatkozatod olvasása közben elönt engem a szekunder szégyen…

nyolcmegnyolc
Olvasó

Ez egy olyan, szépen csomagolt sz_r, Fofó részéről. Ő nem arra hegyezi ki a dolgokat, hogy rutintalanok a sporik, hanem, hogy a kárukra tévedtek rengeteget. A rutintalan bíró téved ide-oda, szerinte, csak ide.

Csabcsi
Olvasó

Mekkora marha…??! ?

Csippa
Olvasó

Abban teljesen igaza van Fofónak, h egy ilyen kaliberű meccsre szégyen ilyen birókat küldeni, aki ezt megtette, gyakorolhatna némi önkritikát, h a csapatok is számitsanak, ne csak a slepp, viszont, ha Fofó visszanézi a meccset, ha őszinte, láthatja, h óriási hazai pályát kaptak a második félidőben, ennél többet már nem lehetett segiteni…
Cilikének meg volt olyan fújása a deac kispad előtt, tripla közbeni fault, h úgy fújta, h teljesen másfelé nézett, ergo nem is láthatta, h szabálytalan volt e a védő. 😉

krapulaksz simon
Olvasó

mondok Fofó jobb indokokat, miért kaptatok ki.
külső dobások: 24/5
büntetők: 41/33
Gillon: 2pont

büntetők: 41:18….ha ez a szar bíráskodás akkor mi lehet neki az elfogadható?

nevetséges

True12333
Olvasó

fofooo, mész?
40+ bünti után nem lehet bírókra fogni..
Önkritika vót má? Betegeen nem látod a saját hibáidat.
Moody jön hozzánk jövöre.. Remélem nem te leszel az edzője.

Pbask
Olvasó

Jól látta Fofó. És irtam tegnap ez nem a DEAC szimpatizánsoknak szól,akikkel jó a kapcsolat,korrektek,jófejek, csak azt a fújást nem értem amit látni meccsek óta, és nem is értem mi a háttere. Ha van időm MINDIGO-n követni az eseményeket, ez feltűnt.
Egyik oldalra se húz a szívem, szerintem bízonyitottam az évi Alba kritizálásommal, de tények elől nem menekülök.
Így láttam én, de Nazol is aki független és Szolnok szimpatizáns, Szabi is, és Fofó sem szokott minden nyilatkozatában a bírókkal foglalkozni.
Részemről ennyi,és kívánom hogy a végső ütközet a csapatok egymás között döntsék el! (Erre mondjuk Benczur a garancia szvsz.)

Vadkakas
Olvasó

A Cecíliát tolni kell, mert vmi 3X3-as eseményen bíró lesz, kell neki a tapasztalat. Az teljesen jogos, hogy nem feltétlenül play-off-n kellene ezt megtenni. Ugyanez igaz a sok új sporira is. Nekik is kell gyűjteni a rutint , de akkor fújjanak NB1/B-t és NB2-t még egy ideig, mert sok edző/játékos/szurkoló fogja a fejét egy-egy ítéletnél és a bajnokság ezen szakaszában mindenki igen ingerült (ebben részben igaza van Forraynak, edzők, játékosok munkája függhet eredményeken). Esetleg generációváltás is lenne a sporiknál és tolják be az új arcokat? En nem lenne baj, csak hát a felhozatal… Ahogy nézem a mecseket rendre ilyen kicsi,… Olvass tovább »

Vadkakas
Olvasó

Elegánsabb lett volna azt nyilatkozni, hogy”kulcsjátékosaink sérülése miatt korlátozott játék variáció állt rendelkezésre illetve a hazai pályán elvárható dobószázalékunk gyenge volt. Gratulálok az ellenfélnek, ma jobb volt”
Másban keresni a hibát nem úri emberre jellemző.

Hajrá DEAC!

Anpfiff
Olvasó

Jól tudjuk: nem is az.

Praenoricum
Olvasó

Kettő nulláig nagyon meggyőző volt a Fehérvár, de akkor is azt gondoltam, hogy a négy párosból ez még mindig nem lefutott, mert ők még innen is képesek 3:2-re bukni. Egyszerűen annyira hektikus a játékuk, talán fegyelmezetlennek is lehet nevezni és ebben Forraynak is szerepe van. El szoktam nézni, amikor időkérésnél lerajzolja a figurákat, elmagyarázza, hogy ki merre mozog, ki dob az utolsó pillanatokban, majd felmegy a csapat és nyomát sem látni annak, amit kért. Játékvezetőket könnyű megtalálni, nyilván sosem hibátlanok, de a dobásokat nem ők rontották el. Ennek a párharcnak az első és a tegnapi lehetett volna a kulcsmeccse. Az… Olvass tovább »

Redbid
Olvasó

Teljesen egyetértek veled, talán annyi még, hogy a rájátszás pont az a műfaj amikor a csapatoknak lehetőségük van adott ellenfélre részletesebben és alaposabban készülni, és mérkőzésről mérkőzésre a felmerült feladatokhoz teendőkhöz igazítani a játékot!
Ezt látjuk most, az Alba kétségkívül meglepte a Deacot, de amikkel azt megalapozták arra most már jól tudnak reagálni, képesek jó változtatásokat eszközölni, vagyis tudnak a cél érdekében fejlődni.
Persze nem lehet azt sem figyelmen kívűl hagyni, hogy a fehérvári kulcsemberek kiesése jelentősen könnyíti a dolgukat!
Hát kíváncsi leszek, de jelen pillanatban azt gondolom, hogy a Debrecen most már élni fog a lehetőséggel!

Csippa
Olvasó

Sérüléstől, mindentől függetlenül a Deac még a kupadöntő hatása alatt volt az első két meccsen, utána hangolódtak rá erre a párharcra, még épp időben. Két meccsig tudta kihasználni ezt a fórt az alba, ennek fényében kiváncsian várom az 5. meccset.

Heindrich
Olvasó

M4 adhatta volna a Deac Alba meccset. Bírókat kritizálni nem szerencsés….

nazol
Olvasó

Fofesz, Fofesz, Fofesz… Ezzel csak azt éred el, hogy az ötödiken még jobban kibasznak veled! Tanuld már meg, ezeknek mindig minden körülmények között igazuk van és profik.

Ui: jelen esetben véleményem szerint amúgy igaza van.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés