Bajnokok Ligája
Az Igokea is indulhat a BL-ben?
Sajtóhírek szerint visszatérhet az európai vérkeringésbe a bosnyák klub.

:
:
A nova.rs szerint az Igokea is részt vehet ősztől a FIBA Bajnokok Ligájában. A bosnyák elit klub már állítólag kapcsolatba lépett a FIBA-val, de még nem nyújtott be hivatalos jelentkezést, amelyre a június 5-i határidőig van lehetősége.
Az Igokea a 2013-2014-es szezon óta nem játszott nagy európai kupasorozatban, akkor az ULEB EuroCupban szerepelt.

Falco-ULEB.
Az biztos, hogy a Falco 8. kiemeltként biztosan csak a selejtezőkör utolsó körében fog bekapcsolódni és elég egy párharcot megnyernie a BL körbe jutásért. Ráadásul bizonyosan elkerüli a San Pablo Burgost, a Belfius Mons-Hainaut, a Neptunast, a Ventspilst, a Zielona Górát, egy még meg nem nevezett cseh és egy német csapatot. Tegnap a wikipédián még elkülönítve szerepelt ez a 8 csapat, ma már csak a felső részben összeírva vannak, de az országok ranglistája alapján is az utolsó kiemelt helyen szerepel a Falco. Idén a BL körbe jutásért három selejtezőkört rendeznek, de az biztos, hogy a Falco jóval kedvezőbb helyzetbe került… Olvass tovább »
Június 5-ig elfog dőlni minden, hogy eleget tud-e tenni a Falco az ULEB felkérésének a szabadkártya “aktiválásához” a Eurocup sorozatban, vagy leadja az induláshoz való regisztrációt Június 5-ig a Bajnokok Ligájára! A papírok már az ULEB-nél, várjuk a válaszukat, amit legkésőbb Június 3-ig megkell hogy kapjunk!
Ej,lelőtted a poént 😀
Köszönjük az információt! Hát az tényleg nagy durranás lenne. Az egy újabb jelentős szintlépés lehetne. Mondjuk nekem a BL is nagyon tetszett, remek mérkőzések voltak az idényben és a továbbjutás is csak nüanszokon múlt. A magyar válogatott játékosok szempontjából fontos fejlődési faktor lehet, hogy hétről hétre minőségi csapatokkal lehet játszani. Ahogy nézem kevesebb mérkőzés lenne, de színvonalában még magasabban jegyzett sorozatban. Ha a BL marad az sem lesz rossz, de bízzunk mindig a jobban!
Valaki itt,valaki ott folytatja.. jól megkeveredett a nemezetközi kupák vérkeringése a vírus miatt.